Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

A közös jövőnk

A liberálisok által megálmodott jövőt pellengérre állító üzenet erős reakciókat generált.

Egy kép jelent meg egy konzervatív twitter csatornán "This the future that liberals want" aláírással. Egy teljes arcát elfedő muzulmán nő és egy transzvesztita előadó ül egymás mellett a metrón- és ennyi az egész, nincs konfliktus vagy hasonló.

Nyilván az volt a szándék, hogy rámutassanak arra, a liberális felfogás hogy teszi tönkre a hagyományos értékeket. Vagy nem is tudom pontosan, mit akartak ezzel az egésszel kifejezni, de nagyon úgy fest, a fegyver visszafelé sült el.

Mert azért nehéz azzal vitatkozni, hogy alapvetően nincs azzal nagy baj, ha két teljesen eltérő vallású, világképű, felfogású, származású ember képes egymás mellett utazni a metrón, és nincs gyűlölködés, harc, erőszak köztük. Valószínűleg a világ sok, ma polgárháború által sújtott országában lenne béke, ha egyszerűen csak elfogadnák egymást a különböző csoportok. 

A tolerancia nem kellene, hogy kizárólag liberális érték legyen. Most komolyan, valakit az izgat, hogy a másik milyen istenben hisz? Vagy hogy férfi létére női ruhában érzi jól magát? Úgy teszünk, mintha a szélsőséges viselkedést ma találták volna fel. S a "régi, hagyományos értékek" világában simán megesett, hogy eretnekségért megégettek emberek, miközben az egyházi vezetők a vallási előírásokra fittyet hányva meglehetősen erkölcstelen, szabados életet éltek vagy gyilkolták vetélytársaikat.

A gonosz liberális jövő ellentéte ugyanis elvileg valami idealizált, csodálatosan boldog múlt kellene hogy legyen. Kérem szépen, mikor és hol volt az a boldog világ? Ötven éve, amikor a kommunizmus idején börtönbe kerülhetett valaki, aki őszintén elmondta a véleményét? Száz éve, amikor a nőknek még szavazati joga sem volt? Kétszáz éve, amikor például Magyarországon az ország lakosságának jelentős része nyomorban tengődött, jogfosztottan? Persze, nem voltak melegbárok, de szerintem örültek volna az emberek, ha az lett volna a legnagyobb problémájuk, hogy vannak-e ilyen szórakozóhelyek.

Egymás elfogadása: érték. Ez nem lehet vita tárgya! A liberális felfogásnak köszönhető az, hogy a bigott konzervatívokat nem zárja táborokba a másként gondolkodó többség. Vajon tiltakoznának-e a keresztények, ha mondjuk az ateisták elkezdenék üldözni, börtönbe vetni őket? Naná, nyilván. És igazuk is lenne.

Az ilyen sommás kijelentésekkel az a baj, hogy alapállásuk az, "mi vagyunk a jók". Hogy milyen alapon? Csak. Én például meg sem vagyok keresztelve, és meglehetősen zavar, ha egy katolikus politikus vallási alapon akar rólam ítélkezni. Semmi köze a hitemhez, a felfogásomhoz. Amíg nem sértek törvényt, addig úgy élek, ahogy akarok. Láttuk eleget a történelemben, hova vezet, amikor valakinek joga van mások hitének a bírálatához.

A nagy beszólóművész konzervatívok számára nyitva áll az út, hogy a felfogásukhoz közelebb álló országokba költözzenek. Csak ehhez persze senkinek nincs kedve. Sokkal kényelmesebb a jómódban, békében élő országokban osztani az észt, ahol szabad ostobának lenni is. Megjegyzem, az agresszív liberálisok sem jobbak, akik a határok ledöntésében már odáig is eljutottak, hogy követelik a jogot az általuk megbélyegzett csoportok szabad megalázására, sárba tiprására. Az elfogadásnak kölcsönösnek kell lenni, és a metrós kép pont azért jó: se azért ne érjen hátrány senkit, mert hátat fordít társadalmi konvencióknak, se azért, mert a legmerevebb, ortodox előírásokhoz ragaszkodik. Elférünk mi így egymás mellett is, ha akarunk.

És az, hogy működhet így, nem a jövő, hanem sok helyen a jelen. Engem már most sem érdekel, a szomszéd vallásos-e, vagy meleg, vagy vegetáriánus, netán zsidó származású. Miközben azt hisszük, tele van kihívásokkal az életünk, látnunk kellene, azért vitatkozhatunk liberalizmusról és konzervativizmusról, mert nem napról napra tengődünk- utóbbi esetben ugyanis csak az érdekelne, legyen mit ennünk. Természetesen a mostani világunk sem tökéletes, de nem olyan nehéz rosszabbá tenni, ha felelevenítjuk a megbélyegzés, kirekesztés "nemes" hagyományát. Tényleg ezt akarjuk?...

Tovább

Eltörölt gyűlölet

Ingyen fedi el a szégyellt tetoválásokat egy amerikai stúdió.

Nem titok, az emberek változnak. Felnövünk, tanulunk, új élmények érnek, megváltozunk: eljöhet a pillanat, amikor az egykor büszkén viselt tetoválás cikivé válik. Náci jelképek, bűnbanda-tagságot hirdető feliratok- sokakkal előfordul, hogy ezeket a legszívesebben eltüntetné a testéről.

Az Egyesült Államokban található Southside Tattoo hirdetett egy akciót: akinek ilyen tetoválása van de szeretne megszabadulni tőle, a stúdió művészei ingyen olyan rajzot készítenek, ami elfedi a korábbit. S meglepő módon olyan óriási volt az érdeklődés, hogy ez teljesen leköti az idejüket. Egy GoFundMe kampányt is indítottak, hogy a közösségi támogatásból finanszírozzák ezt a munkát.

Azt gondolom, ez egy igazán érdekes kezdeményezés. A mindenféle gyűlölködéssel kapcsolatban lehet harcosan, agresszíven reagálni, ez viszont egy másik út. El kell fogadni azt, hogy bárki felülvizsgálhatja korábbi nézeteit, megváltozhat, beláthatja hibát, s akkor esélyt kell adni neki. Akár így is. Még ha úgy is tűnik, hogy egy fasiszta kap ingyen tetoválást, ennek üzenetértéke van. 

A megbélyegzés ugyanis kétirányú: ha az egykori rasszista sem kap új esélyt, akkor el lehet gondolkodni, az ún. toleráns emberek is tényleg annyira elfogadóak-e, mint azt mondják. Persze most nem nehézsúlyú bűnözők, erőszakos cselekedetek elkövetőnek kimosdatásáról van szó, hanem inkább olyanokról, akik fiatalon bedőltek hangos uszításnak. Előfordul az ilyen, mind megtévedhetünk. 

És az ő új útra térésüket könnyíti meg, ha azt érzik, azok segítik őket a változásban, akik ellen harcolni akartak annak idején. Közben találkoznak, beszélnek, és kiderülhet mind a két fél számára, több a közös bennünk, mint ami elválasztja őket.

Tovább

Csonka demokrácia

Tulajdonképpen hányan is döntenek arról, mi történjen ebben az országban?

Ízlelgessünk két tényt: visszavonják az olimpiai pályázatot, erről döntött megbeszélésén Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt. Matolcsy György jegybankelnök tájékoztatóját pedig hat ember hallgatta meg az országgyűlésben.

Mit üzen ez nekünk? Az MNB-elnök beszámolója megérne ugyan pár szót arról, hogyan avatkoztak be a külföldi titkosszolgálatok a csaló befektetési cégek lebuktatásának időzítésébe, de ez olyan szinten marhaság, hogy szót is kár vesztegetni rá. Azaz csak annyit: ezek a cégek éveken, évtizedeken át működtették ezeket a pilótajátékként működő bulikat, felügyeleti ellenőrzés mellett, és ez önmagában is elképesztően nagy égés.

De a kulcs az, hogy ma, Magyarországon a fizetett képviselők közül hatan fáradtak be a Parlament sokat megélt épületébe, hogy a munkájukat végezzék. Ennyi ember elfért volna a Törpi Presszóban is, és nem kellett volna nekik kinyitni a különtermet se... És nem csak a kormánypártnak szólok be, az ellenzékiek se voltak jelen. Nem kell habzó szájú politikusgyűlölőnek lenni ahhoz, hogy az ember a hat fős hallgatóságon felhúzza magát.

Ez a mai magyar demokrácia jelképe, hiszen azt láthatjuk, a választás csak színjáték, mert a képviselők ott sincsenek, vagy parancsra nyomják a gombot. Akik nem, azokat gyorsan kiutálják. Nem gondolkodó, felelősen döntö emberek kellenek, hanem olyanok, akik a kis leesőért szavazógéppé válnak.

És valóban, miről is beszélünk? Miközben egy civil mozgalom vezetésével negyedmillióan követelik az olimpiai népszavazást, Orbán, Tarlós és Borkai minden és mindenki felett átnyúlva lepacsizza, hogy nem kell ide semmi színjáték, a pályázat megbukott. Miközben a hír megjelent, az olimpiai pályázat kormánybiztosa épp nyilvános vitán érvelt a pályázat mellett...

Nem számít itt senki és semmi. Nem hogy egy kisebbség dönt az ország dolgairól, lassan az sem igaz, hogy egy maroknyi ember: egyetlen fickó mondja meg, mi lesz itt. Nem kell ide olyan demokrácia, amibe más is beleszólhat. Nem mondhat véleményt se az, aki ellenzi az olimpiát, se az, aki támogatná. Mert lássuk be, őket is rondán cserben hagyták. Hiszen ők mondhatják, nem érdekelnek az áruló ellenzéki pártok, mi vagyunk annyian és megmutatjuk, hogy olimpia kell! 

De ha valódi, érdemi döntést lehet hozni, hirtelen nem érdekes a véleménye még azoknak se, akik a kormánnyal értenek egyet. Elképesztő, hogy mennyire retteg mindenki attól, az istenadta nép beleszólhat az országban zajló folyamatokba. És nem védem az ellenzék vezető pártjait se, ők sem kapkodtak megkérdezni minket a nemzeti sorskérdésekben. 

Ha a népszavazással nem lehet aktuálpolitikai célokat szolgálni, akkor a népszavazás szükséges rossz a hatalom számára. Így volt a boltbezárással is, így lett most is. Hahó, emberek, a népszavazás nem előre megírt forgatókönyvű népszínház, amit a kormány dirigál, hanem közösségi véleményalkotás! Arról nincs értelme népszavazást rendezni, amiben mind egyetértünk. Arról sincs, amiről valójában nem is hozhatunk döntést. De nálunk ilyenek is vannak. Amint eldöntendő kérdés, tét van, akkor viszont inkább lefújják az egészet.

Tudom, senkit nem érdekel, de mélységesen csalódott vagyok. Ha ennyi a mai magyar politika, semmi értelme a parlamentnek. Legyen a választás annyi, hogy a miniszterelnökre szavazhassunk, aztán aki győz, hozza a csapatát. Szemmel láthatóan minden egyszemélyi döntés, a képviselők szerepe nulla, amint beleszólást követelnek az emberek, megtagadják tőlük a lehetőséget. Akkor meg minek költünk ennyit erre a csonka demokráciára?...

És főleg, minek foglalkozunk ennyit ezzel az egészi közéleti cécóval, ha semmit nem érünk el vele?...

Tovább

A pedofília nem vicces

Van, amivel még az Egyesült Államokban sem szokás tréfálni- vagy folyamatosan ledől minden fal?...

A tengeren innen nem túl ismert, de odaát nagyon is fontos véleményformálóknak számító arcok balhéival elvileg nem kellene túl sokat foglalkozni. Mit számít nekünk a Breitbart, meg a provokatív dumájáról ismert Milo Yiannopoulos? Trump hatalomra jutása kapcsán szokták emlegetni, de bevallom őszintén, soha nem olvastam semmit tőle, és szerintem ez elmondható az európaiak 95 százalékáról.

De mégis érdemes pár szót ejteni arról, hogy a fickóról előkerült egy felvétel, amin meglehetősen gyanúsan mentegeti a pedofilokat. És ez erősen kiverte a biztosítékot, persona non grata lett, lemondták a meghívásait, visszadobták a kiadás előtt álló könyvét, és távozott a Breitbarttól is. 

Jött aztán egy mentegetőző nyilatkozat is, hogy ő mennyire bán mindent, és soha, senkit meg nem bántana, a pedofília mennyire elfogadhatatlan, sőt, őt magát is molesztálták gyerekként. Hát ha ez utóbbi igaz, akkor még inkább furcsák a megjegyzései: gyakorlatilag felmentette volna azokat is, akik őt zaklatták? 

No mindegy, Yiannopoulos majd megoldja a problémáit. Az Egyesült Államokról beszélünk, gyaníthatóan némi vezeklés után újból megtalálja a helyét a média zavaros mocsarában. 

A jelenség inkább az érdekes, hogy pár tabutéma még mindig akad. De lássuk be, egyre kevesebb. A pedofíliát nem lehet még félvállról venni, mint ahogy bele lehet bukni a Holocauston viccelődésbe is (Zuschlag János mesélhetne erről, vagy a zsidózás miatt sokat bukó PewDiePie). Viszont sok más téma, amivel régen szégyen volt tréfálni, csak alpári körökben fordult elő, mára "szabad préda". Betegségek, az öregség, nemzeti hovatartozás, kereszténység- azt már tolerálni kell, ha valaki ilyesmivel tréfál, netán nagyon különös módon nyúl hozzá, például vizeletbe áztatott Jézussal.

A határok egyre kintebb tolódnak, és a nyakamat teszem rá, pár év múlva még azokra a dumákra se kapjuk fel a fejünket, amik ma még erősnek tűnnek. Itt volt a már említett PewDiePie balul elsült zsidózós videója: persze, pár szerződést elvesztett, de azért nem tűnt el az internetről, továbbra is több, mint 50 millió feliratkozója van, új videóit milliók nézik. Valamikor régebben rengetegen fordítottak volna neki hátat, ma viszont úgy fest, ez csak egy kis döccenő, a verkli megy tovább.

Vajon ezt akarjuk? Szerintem a jövő kérdése az lesz, hogy miközben van egy rétege a közbeszédnek, médiának, ahol egyre inkább bárki, bármit megengedhet magának, egyre többen olyan politikai korrektséget követelnek, ahol még a fehért se lehet fehérnek nevezni, mert valakit sérthet. Mintha két külön világról beszélnénk, pedig mind a két szélsőség nagyon amerikai. 

Furcsa lesz, amikor nem származás, társadalmi háttér jelent majd választóvonalat, hanem az ilyen dolgokhoz való viszonyulás. Lesz egy csoport, aminek semmi sem lesz szent, szemben azokkal, akik mindenki érzéseinek megóvását hirdetik. Tulajdonképpen akár hátradőlve nézhetnénk, mire mennek egymással (megjósolom: minden az erőszakosabbak, bunkóbbak lesznek helyzeti előnyben), de szerintem akár mi magunk is elgondolkodhatunk, akarunk, tudunk-e még értékekben hinni, képesek vagyunk-e más felfogását tiszteletben tartani. 

Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek látszik. A tudományban például évezredek óta jellemző, hogy jön egy új felfedezés, ami nagy tömegek szent hitével megy szembe. Mi lenne, ha tisztelettudásból inkább nem beszélnénk arról, hogy nem a Föld az univerzum középpontja, és hogy létezik az evolúció? És ha nem születnének szatírák diktatúrákról, bigottságról, az jó lenne? Aligha. Viszont a jószándék sem jogosíthat fel mások alázására, porba tiprására, fájdalmának kifigurázására.

Azt a vékony határvonalat, azt lenne jó eltalálni... S úgy fest, valahogy egyre kevésbé boldogulunk vele, hiába tudunk róla egyre többet.

Tovább

266 ezer szignó tanulsága

Hogyan tovább, olimpia?

Minden történetnek két oldala van. Az olimpiáról tartandó népszavazás olyan ügy volt, amivel sok helyen találkozhattunk, és sok érvet olvashattunk. Azt gondolom, az, hogy az emberek aktívak voltak, az elvártat messze felülmúló számban írtak alá, az mindenképpen győzelem a demokráciának. És nem, ettől még nem tuti, hogy a szavazók elvetnék az olimpiát, bár a felmérések alapján ez több mint valószínű.

Hiszem, hogy sokan teljesen jó szándékúan támogatják az olimpiarendezést, mert fontosnak, hasznosnak érzik, ami illik a mi "sportnemzetünkhöz". És hiszem azt is, akik nem szeretnék, azok sem gonosz reakciósok, egyszerűen csak más értékekben hisznek, mást tartanak fontosnak. Svájcban lépten-nyomon népszavazásokat tartanak- ideje lenni nálunk is átgondolni, hogyan lehet nemzeti sorskérdésekben megkérdezni az emberek véleményét. És nem irányított válaszú nemzeti konzultációkra gondolok, hanem igen-nem voksolásokra. 

Azokra a narratívákra nyugodtan legyintsen mindenki, hogy az ellenzéki pártok "árulása" miatt lett sikeres az aláírásgyűjtés. Egyrészt: ha Tarlós Istvánnak megengedett két év távlatából változatni a véleményén, akkor a politikai pártoknak is megvan erre a joga, ha megváltoznak a körülmények. Nincs olyan párt, aminek ilyen-olyan kérdésekben ne változott volna meg a felfogása az évek alatt.

Másrészt azért teljesen komolytalan a felvetés, mert a főszervező és messze legtöbb aláírást begyűjtő Momentum Mozgalom nem volt tagja a fővárosi közgyűlésnek, soha nem támogatta az olimpiát. És a szintén nagyon aktív, nagyon sok aláírást gyűjtő LMP pedig már a közgyűlésben is ellenezte. Gyakorlatilag csak pár MSZP-s fejére lehet olvasni a dolgot, de látni kell, nem rajtuk múlott. Örömet lehet szerezni az olyan, most csak mellékszereplő pártoknak, mint az MSZP vagy az Együtt, olyan állításokkal, hogy ők a felelősek a kezdeményezés sikeréért, de hogy ennek mi értelme van?...

Az nagyon visszatetsző, ahogy a kormányzat, a Fidesz most ezt az egészet rátolja a fővárosra, no meg Tarlós István főpolgármesterre. Lehetne azzal takarózni, hogy ez az egész Budapest ügye, de felteszem a kérdést: a pályázatelőkészítésre eddig elment milliárdokat a központi költségvetés vagy a főváros állta? Ha az előbbi, akkor bizony kormányzati kérdésről beszélünk. Egyszer maga Tarlós mondott ilyet: "Aki rendeli a zenét, az fizet". És ezt most megfordíthatjuk: aki fizette a produkciót, az vethet véget a mulatságnak.

A pályázaton dolgozók persze jól jártak ezzel az egész projekttel, akkor is, ha most hirtelen, a vélhetően bukással fenyegető népszavazás előtt visszavonják az egész pályázatot. Ők már pénzüknél vannak, és azt vissza se lehet venni, hiszen a munkát elvégezték- mit tehetnek arról, hogy feleslegesen. Persze felvetődik a kérdés, mennyire volt eredményes a kampány, a tájékoztatás annak fényében, hogy a népszavazást követelők minden előzetes várakozást messze felülmúló számban gyűjtöttek be aláírást?...

De ez már a múlt. A jövőről beszéljünk, arról, mit is jelent akkor majd ez a döntés. Még mindig szeretnék hinni benne, hogy van és lehet beleszólásunk állampolgárként is a fontos ügyekbe. Lám, ez elsősorban rajtunk múlik: ha egy kezdeményezés mellé állunk, aláírunk, akkor tudunk véleményt mondani. Abban is hinni akarok, az olimpiát támogatók velem együtt úgy vélik, nem a politikai Parnasszuson ülő félistenek joga az, hogy mindent eldöntsenek- győzzön népszavazáson az olimpia ügye, és többé ne legyen se vita, se kétség, mit akarunk!

Hát ezért volt fontos ez a kezdeményezés. Igen, lehet beleszólásunk, és legyen is! Az olimpia csak egy jó ürügy volt, most az a kérdés, mik azok a kérdések, amikről beszélnünk kell. És nem általánosságban: mindenki "jó" egészségügyet meg oktatást akar, például, ezen nincs mit szavazni. Azon viszont van, hogy a költségvetésből X milliárd forintot oktatásra, egészségügyre vagy inkább stadionokra költsünk. Hát ezt a fajta a nyitott, aktív részvételen alapuló demokráciát megvalósítsuk. Nem lesz könnyű menet, de apró lépésekkel ideje lenne elindulni felé. Legyen mérföldkő ez az aláírásgyűjtés, amiből a jó dolgokat tanulja meg az is, aki mellette volt, meg az is, aki ellenezte.

Tovább