Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Mégis, kinek a pénze?

Visszakérheti-e az állampolgár a befizetett adóját, ha nem elégedett annak elköltésével?

Szentesi Kálmán akciójáról a 444 írt, és sokan meg is osztották a cikket. A lényeg: a NAV-hoz fordult, mert szeretné visszakapni az adóját, ugyanis szerinte a kormányzat marhaságokra költ, és ő nem erre szánta azt a pénzt. A történet furcsasága, hogy minden adója rendesen meg lett fizetve, a NAV laza négyszázezer forintos büntetést rótt ki rá- azt gondolom, ez igencsak furcsa reakció. Az állampolgárnak igenis joga lenne érdeklődni arról, hova megy a pénze.

A levélben szereplő érvek közül nagyon fontos az, hogy direkt nehezíteni próbálják annak megismerését, mire költik el pontosan a közpénzeket. Meg az olyan kormányzati állítások, hogy sokmilliárdos tételek "elveszítik közpénz jellegüket"?!? Miféle agyrém ez? 

Azzal is nehéz vitatkozni, hogy az adóra befizetett pénzért az állampolgár dolgozik meg. Valóban, erről a pénzről mi, mindannyian lemondunk. egyfajta társadalmi szerződés ez. És nem csak személyi jövedelemadót fizetünk, rettentő sok forgalmi adót, különféle illetékeket, egyebeket is. Még a legszegényebbek is adóznak, minden egyes vásárlás során. Ebből a levél írója csak a személyi jövedelemadót kéri vissza- nem telhetetlen, lássuk be.

Egy normális országban nem NAV-bírság a jó reakció, hanem a társadalmi párbeszéd. Persze, az úgy nem megy, hogy visszakéregetjük a pénzt- ha valakinek nincs gyereke, az iskolafenntartásra szánt összeg számára felesleges kiadás? Viszont az olyan marhaságok mint a stadionépítés, a felcsúti kisvasút meg a vajdasági fociakadémia sokaknál kiverik a biztosítékok.

Vagy itt van az olimpia, aminek csak az előkészítési költségei folyamatosan túllépik a tervezettet. Nem is tudom, hány milliárd ment el a pályázatra, aminek a készítőit persze soha nem kérhetjük számon, ha végül duplaannyiban kerülne az olimpia. És amikor az emberek jogosan követelik, legyen népszavazás a kérdésről, akkor emlékeim szerint a mindenféle költségeket túllépő projekteket bravúrosan túllépő költségvetéssel menedzselő Fürjes Balázs képes azt reagálni, nincs értelme szavazásnak, hiszen a megválasztott kormány döntése ez, és ha megválasztották, akkor nyilván mindenféle kérdés nélkül hozhat erről döntést.

Ijesztő gondolatmenet ez, pedig sajnos nagyon jellemző. Nálunk mostanság tényleg az a jelszó, hogy a 2-3-4 évvel ezelőtti választás mindenre felhatalmazást ad. Akkor most lépjünk virtuálisan az arcába az ilyen baromságot hangoztatóknak: egy nagy büdös francot! Ha egy megválasztott kormányzat szembemegy az ígéreteivel, akkor is el kell fogadni? Ha egy megválasztott kormányzat elhallgatja valódi terveit, mondjuk elkezd valakiket gettóba zárni, annak is tapsoljunk, hiszen valamikor a többség rájuk szavazott? 

Ez az elv csak akkor lehetne igaz, ha a kormányzatok a nagyobb, mondjuk milliárd feletti költések kapcsán előzetesen tenne vállalásokat. Mondjuk felmerül a kérdés, pont ugyanaz lett volna a választások végeredménye, ha kiderült volna, mennyiből tervez focistadiont építeni a kormányt? 

Erre lehet ezt reagálni, hogy nem lehet mindent előre látni négy év távlatában. Ez jogos. De akkor nekem is legyen meg a jogom a négy év alatt módosítani a véleményemen azt illetően, hogy adott kormányt támogatom-e, a terveikkel egyetértek-e. Durva, mi? Igen, választóként baromira örülnék neki, ha nem a négyévenkénti mesekampány vége lenne az egyetlen, amikor véleményt mondhatnék.

Szóval az adóvisszakérő állampolgár levele elsősorban egy dühös kiáltás: a választási győzelem nem azt jelenti, hogy félisteni (vagy inkább isteni?) hatalmat kap a kormány. Igenis vannak elképzeléseim nekem is arról, mire mehet el a közpénz. Lehet Szentesi Kálmánnak is. Még Orbán Viktornak is. De az én szememben ő is csak egy polgár a sok közül- felhatalmazása nem uralkodásra, hanem a köz szolgálatára szól. Vajon a kis falujába épített Makovecz-stadion mellé megálmodott kisvasút a szolgálatba vagy az uralkodásba illeszthető be inkább?

Költői kérdés. Ami tény: a dühös adófizető állampolgár nyilván nem kapja vissza a pénzt. És ami pedig lehetséges: sok dühös adófizető változást is elérhet. De az sincs kizárva, hogy aki beleun ebbe, egyszerűen hátat fordít az országnak, és fizet adót máshol. Pont a piacképes tudással rendelkező, de nem birkaként bégető emberek lesznek ezek. El lehet üldözni mindenkit, aki hajlandó kinyitni a száját. Ám szerintem ennek nem ők lesznek a vesztesei- és az a bizonyos adó is hiányozni fog a költségvetésből, amit soha be sem fizetnek.

Tovább

Az ítélet: rák?

Meglehetősen elcseszett kampánnyal próbál pénzt gyűjteni a Magyar Rákellenes Liga.

Komoly vihart gerjesztett az a filmecske, ahol a "vádlott" büntetése a rák, amiért nem élt kellően egészséges életet. Eleve furcsa, hogy azt sugallják, a rák kialakulásáért a beteg okolható- ennél azért kicsivel árnyaltabb az összkép. 

A másik bajom viszont az, hogy ezzel a stratégiával szeretnének pénzt gyűjteni? Remélem nem bánt senkit a véleményem, de én egy garast sem adnék olyan segítő szervezetnek, aki a beteget vádolja a rák miatt. Nem tudom mit gondol az, aki egy százalékot ajánlott fel nekik, hogy a pénzének egy részéből ilyen reklámfilm készült?

Az sem akármekkora tódítás, hogy a rákkal sújtott beteg kaphat egy második esélyt a ligától, feltéve, hogy elég pénzt gyűjt a szervezet. Csak hogy egy kicsit árnyaljuk az összképet: a Magyar Rákellenes Liga nyilvános 2015-ös beszámolója szerint összes bevételük majdnem elérte a 100 millió forintot. (Az egy százalékokból nagyjából 42,5 millió jött össze.) 

A kiadásokból pedig majdnem 43 millió forint volt a személyi jellegű kiadás. A vezető tisztségviselők juttatásai sorban pedig 16.347 millió forint áll, ez a 2014-es összegnél másfél millió forinttal több, miközben a bevételek az előző évhez képest 20 millióval csökkentek. A jó munka jutalma?

Félreértés ne essék, nem akarok zsebekben nyúlkálni, és tudom hogy Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Az mondjuk furcsa, hogy az egy százalékok egy az egyben a fizetésekre mennek el, de hát biztos ez ad "második esélyt". Hogy mennyi "bűnös beteget" mentett meg így a szervezet, azt éppen nem tudom, de biztos vannak erről is kimutatásaik, ha már ilyen éleslátással mutatnak rá a betegek hibáira.

Szóval semmilyen szinten nem lehet megbarátkozni ezzel a kampánnyal, annak hangvételével. De még van itt egy apróság, amiről ne feledkezzünk el. Most elverik a port a ligán, de sajnos az emberek egy része bizony hajlamos arra, hogy egy bizonyos konkrét okot akarjon felkutatni egy betegség kialakulása után.

Hány ezo-oldal butaságait osztják meg, ahol az szerepel, a kibillent lelki egyensúly miatt alakul ki a rák? Vagy a csillagok állása miatt? Vagy az előző életben elkövetett bűnök miatt? Az E-betűs élelmiszeradalékok miatt? Vagy az ártó szellemek rontása miatt?... Ha morgunk a Rákellenes Ligára, nyugodtan ujjal mutogathatnánk azokra a weboldalakra is, ahol faékegyszerűségű, ám hamis magyarázatokat kínálnak.

Nyilván az ember jelleméből fakad, hogy pontos és egyértelmű válaszokat akar. De azok nem feltétlenül vannak. És nem is mindig az a kérdés, mi a múlt, hanem az a kérdés, hogy mi a jövő, hogy gyógyulhatunk meg, hogy kaphatunk egy újabb esélyt. Ebben számíthatunk az orvosokra, a családra, a barátokra, saját magunkra. De sem a beteghibáztatók, sem az ostoba közhelyeket puffogtató cikkek nem nagyon visznek előre.

Forduljunk inkább azokhoz, akik valóban segíteni akarnak rajtunk, és elsősorban segíteni akarnak, nem a saját fizetésüket, vagy a kattintások miatti hirdetési bevételeiket tartják szem előtt.  Hiszek benne, hogy vannak ilyen emberek is...

Tovább

Egy csipetnyi demokrácia

Semmi ördögtől való nincs az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezésben.

Megvan a véleményem arról, mennyire értelmes ötlet Magyarországon olimpiarendezés ötletével kacérkodni. Hogy megvalósítható-e? Valahogy biztosan. Hogy megéri-e? Valakiknek biztosan. Az előzetes költségtervek irreálisak, légbőlkapottak és nevetségesek, ezt mindenki tudja, aki használja az agyát. A kérdés innentől kezdve az, a jóval magasabb költségvetést elbírja-e az ország? 

Az a baj, hogy még csak vitatkozni sem lehet érdemben erről, mert a kormánypártok erőből akarják lenyomni a torkunkon az efféle fantasztikus ötleteket. Ugyan ott még nem tartunk, hogy a felcsúti kisvasutat hosszabbítsák meg az olimpiára épülő stadion VIP-páholyáig, de ahogy a vizes világbajnokság költségei elszálltak, elszállhatnak az olimpiai költségek is. Azt már rég tudjuk, mennyit ér, ha Fürjes Balázs "garantál" valamit, és sajnos most is ő dolgozik a projekten. És nem szeretném látni azt, ahogy szétrohadnak a ki nem használt létesítmények, mint sok más rendező országban.

De ez csak az én magánvéleményem, más vélheti úgy, hogy egyenesen olcsóbban kihozzuk, ha (jó)pár közmunkást bevonunk a betonozásba. Valaki ezt gondolja, valaki meg azt. Mivel ez az ország egyik legnagyobb beruházása lenne, nem esne rosszul a lelkemnek, ha valaki engem is megkérdezne. És nem azért akarok véleményt nyilvánítani, mert Soros-bérenc vagyok, sajnos engem egy fillérrel sem támogat. 

Az, hogy ilyen horderejű kérdésekről társadalmi vita, neadjisten népszavazás van, az nem ördögtől való ötlet: Hamburgban, Münchenben, Bostonban volt olimpiás népszavazás, viszont olyan helyeken senkit nem kérdeznek semmiről, mint Kína vagy Azerbajdzsán. Ha engem kérdeznek, melyik országra hasonlítson inkább hazánk, nem az utóbbiakat mondanám. 

Szóval messzemenően támogatom a Momentum Mozgalom kezdeményezését, aláírás-gyűjtését. (Így is problémás persze az ügy, mert formálisan csak budapesti népszavazást lehet rendezni, miközben nagyon is az egész ország nyúl a zsebébe, de ezzel nem tudunk mit tenni.) Döntsük el közösen, mi legyen, szavazzuk meg, akarunk-e olimpiát. És ha a rendezésre többen voksolnak, hát hajrá.

Ám azt nem tudom elfogadni, hogy az egész mögött külföldi manipulátorokat, balliberális provokátorokat sejtenek. Egyrészt messze több a kormánypárti újság, tévé, a világ csodája lenne, ha a marginális ellenzéki média nagyobb hatást tudna elérni. Mint ahogy komolytalan, amikor a Kétfarkú Kutya Pártba beleszállnak ilyenkor, ha adományokat gyűjtve szállnak be plakátjaikkal a kampányba. Bocs, demokrácia van, minden joguk megvan rá. Akik szerint nem, azok azzal is megbékélnének ha a mostani kormányt fegyveres puccsal zavarnák el? 

A mi berendezkedésünk egyik legszebb oldala az, hogy véleményt nyilváníthatunk, és elfogadjuk, ha a többség ellenünk szavaz. A hatalom oldaláról tűzzel-vassal harcolni ez ellen enyhén szólva sem elegáns. Milliónyi más ügy van, amiről soha nem kérdeznek meg- hát legyen pár olyan, amiről igen. 

Tovább

Mindent a turistákért 

Örülünk a külföldieknek, de tenni kell azért hogy fusson az üzlet. 

Ünnepli magát a magyar idegenforgalom, hiszen megint több utazó érkezett. Még mielőtt megtapsoljuk az illetékeseket és megszavazzuk a prémiumot, azért egy apróságról ne feledkezzünk el. Az idegenforgalom globálisan növekvő tendenciát mutat, és ebbe a trendbe illik bele a magyarországi bővülés. Vélhetően akkor is többen érkeznének ha egyetlen állami hivatal sem foglalkozna az üggyel, mert egyszerűen ilyen világot élünk, mindenki utazik. Elég magamra gondolni, az utóbbi években folyamatosan olcsó repjegyekre, szállásra vadászok. 

És itt álljunk is meg egy szóra. Én tipikus emberként tekintek magamra az utazásról alkotott elképzeléseimmel. S ha megnézzük, milyen követő tábora van a spórolást ígérő Utazómajomnak, rájöhetünk, a tömeget ez érdekli. Nem csak itt, külföldön is: ezért pörög Pesten az airb'n'b, ezért hiányzik nekik az Uber, ezért hoz a Malévnál sokkal több utazót a Wizzair, a Ryanair. 

Ezért a hangzatos okoskodás a minőségi turizmusról meg az öt csillagos wellness hotelekről totális tévút. Nem arról kell álmodozni, hogy rohanják meg a gazdag nyugatiak a vidéki luxushoteleket, hanem azt kell látni, mit akar a többség. Induljunk ki magunkból: mennyire hozna minket lázba egy hét egy félreeső belga wellnesshotelben? 

Tolhatjuk a milliárdokat hotel fejlesztésbe, de az utazók könnyen elérhető, olcsó úti célokat keresnek. Álmodozhatunk arról, hogy egy méregdrága sportesemény viszi az ország jó hírét, de hatékonyabb egy repülőjegyakció. Ha költeni akarunk, költsünk reptéri gyorsvasútra, például. 

Így is egyre nehezebb lesz a dolgunk, hiszen az emberek egyre inkább kalandra és élményre vágynak. Nálunk nincsenek magashegyi túrák, cápás búvárkodás, vitorlázás a fjordban, jégbarlang. És bárki bármit hisz, a Széchenyi fürdő ezeknek nem konkurencia. Ide addig jönnek, amíg olcsó és érdekes lesz. Tokaj, Balaton? Nemzetközi összevetésben marginálisan vonzó helyek lesznek. Izlandon vagy Balin nem kell tekevilágbajnokságot rendezni ahhoz, hogy özönöljenek a turisták, azt viszont megnézem, mennyire lesz világhírű az ifjúsági olimpia miatt Győr. 

Akkor mégis mit lehet tenni? Legyen minden laza, vagány és főleg könnyen elérhető. Online egyszerűen vásárolható jegyek, kellemes akciók, idegen nyelvű tájékoztatás, turistabarát szolgáltatások kellenek, nem országimázskampány. Persze a milliárdok értelmes elköltéséhez komoly munka kell, tervezés, építkezés. Mennyivel könnyebb nyakon önteni egy csomó pénzzel a marketingeseket! És mennyivel nehezebb számon kérni őket, mint mondjuk a vasúti fejlesztéseket! 

Szóval az idegenforgalomban nem most kell döngetni a mellünket, amikor kedvező a környezet, hanem arra kellene készülni, amikor Magyarország kevésbé lesz vonzó. Ne áltassuk magunkat, a konkurencia pokolian erős, és ők megteszik azt, amit mi nem. Ha már nincs óceánpartunk és égbe szökő hegyeink, próbáljunk azzal jól sáfárkodni, ami viszont valóban megvan. És ehhez nem látszatkampány kell, hanem valódi stratégia, valódi fejlesztés, valódi szemléletváltás. Utóbbi kiterjed a hivatalokra, az ellenőrökre, a vendéglátásban dolgozókra, sőt, még az átlagemberekre is, hogy mindenki jól érezze magát nálunk.

Tudom, ez komoly kihívás. De hát ez már csak ilyen, ha versenyképesek akarunk lenni, nem csak annak mondjuk magunkat!

Tovább

Plusz-mínusz pár milliárd

Gyanús árverés, gyanús feltételek, gyanús vevőjelöltek- de végül mi kerülünk bajba.

Olvasgattam ezt a történetet arról, hogy meglehetősen furcsa módon akarnak eladni egy értékesnek tűnő belvárosi ingatlant: a telek roppant sokat érne, de áll ott egy épület, a vevőnek pedig vállalnia kell, hogy ingyen ott maradhat egy hivatal, addig ameddig csak akar. Hát nem mondom, tényleg furcsa lenne úgy megvenni pár milliárdért valamit, hogy akár még száz év múlva is valami közintézmény lenne ott, egy fillér fizetség nélkül.

Ám szemmel láthatóan még erre is van érdeklődő. Legalábbis az év végén hirtelen meghirdetett licitre négy érdeklődő közel 700 milliós beugróval jelentkezett be, és a furcsán, technikai hibákkal tarkítva zajló árverésen máris egy milliárdot emelkedett az ár. Ha egyből birtokba vehetnék a telket, így is olcsó lenne- ha viszont sokáig maradna a mostani állatpot, akkor marhára nem. Mindenki ennyire bevállalós? Vagy tudnak valamit?

Természetesen utóbbi az esélyesebb. Emlékszem, amikor durván lecsökkentették a törvényben rögzített polgármesteri fizetéseket az önkormányzati választások előtt, sokan nem is vállalták az indulást. Aztán a választások után "belátva a tévedést" gyorsan visszaemelték a juttatásokat, azaz a merész vagy jólértesült polgármesterek mégsem jártak annyira rosszul.

Hány és hány ilyen történet van még? Ez a rendszer nálunk kormányfüggetlen, egyszerűen így megy, vannak bennfentesek és kész. És gyaníthatóan a most milliárdokkal dobálózók is sejtenek valamit. Bocs, rossz fogalmaztam: nem sejtik, tudják, mi lesz.

Az már csak hab a tortán, hogy egy félreeső utca régi házikójába bejegyzett "részvénytársaság" tulajdonosai licitálnak ezerrel, akik vélhetően azért laknak ott, mert így spórolnak a rezsin és összekuporgatták azt a néhány rongyos milliárdot. Azt a kifejezést pedig hírből sem ismerik, hogy stróman.

Összegezni lehetne ezt az egész gyönyörű-gyönyörű történetet, keretbe foglalva, megnevezve a szereplőket, kiemelve minden kirívóan gyanús részletet. És itt jön az igazi probléma: ugyan minek? Két eset lehetséges: a viskóból jövő milliárdosok abszolút rendes és jóhiszemű befektetők, akik elfogadják a feltételeket, tisztességgel kivárják hogy majd egyszer kiköltözzön a hivatal, és akkor nincs mit lovagolni mindenféle jelentéktelen részleteken.

A másik lehetőség, hogy már megint valami érdekcsoport kavar. Hát ezen meg nincs mit beszélni, mert nálunk folyamatosan ez megy, és ha ki is derül, senkivel nem történik semmi baj. Megbukni nem lehet semmivel. Akkor meg mit izgassuk magunkat? Úgysem tudunk változtatni a dolgokon. Költözzünk inkább mi is szerény környékre, állítsuk élére a forintokat, és reménykedjünk, legközelebb belőlünk válhat ilyen sikeres befektető. Másnak is sikerült...

Bukni csak mi bukhatunk, ha a közös vagyonból megint elpárolog véletlenül pár milliárd. Ma néked, holnap nékem, csak épp ez a holnap nékünk soha nem jön el. Jobb, ha elegendjük ezt a történetet is, mehet a többi mellé...

Tovább