Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Miniszterelnök kerestetik

Izgalmas casting van kialakulóban az ellenzéki oldalon, sejthető eredménnyel.

Tulajdonképpen azért nem esik olyan jól a kormány ekézése, mert amikor az ember beszól a Fidesznek, magában azt a kérdést teszi fel, ezzel ugyan kinek a szekerét tolja? Miért is próbálnék segíteni az MSZP-nek, DK-nak? (A Jobbikkal most még nem számolnék önálló kormányzásra alkalmas erőként.) Az ún. "baloldal" látványos bénultságát nevezhetjük röhejesnek, elkeserítőnek, fárasztónak- a lényeg ugyanaz, nem lehet tőlük sokat várni.

Itt van egy újabb sztori tőlük, karácsonyra időzítve. Bedobták a tutit, hogy most aztán majd megnevezik azt a fantasztikus miniszterelnökjelöltet, aki aztán egységbe kovácsolva mindenkit, letaszítja a trónról Orbánt. És aztán jött a hír: Andor László lehet a "csodafegyver".

Hát remek. Ahol ő a csodafegyver, ott milyenek az átlagosak? Félreértés ne essék: tőlem lehet remek szakember Andor László, európai tapasztalata is van. Ez mind nagyon szép, de a választók tömegei számára ő nem is létezik. Hogy értsük a példát: egy falunapra sztárt akarnak meghívni, az egyik jelölt Kis Grófó, a másik mondjuk Tony Lakatos (vagy Snétberger Ferenc, Herczku Ágnes, sorolhatnám még a szakmában lényegesen többre tartott ám kevésbé ismert zenészeket), vajon kit választ az istenadta nép? Egy ilyen jelöltet fel kell építeni, tudatos munkával, hozzáértéssel, úgy, hogy felsorakozik mögötte mindenki.

És ehhez képest egy nap múlva jött egy Botka László-interjú, ahol az MSZP szegedi erős embere jelentette ki, márpedig ő vállalja a miniszterelnökjelöltséget, bizonyos feltételekkel. Hahó, tulajdonképpen mi is volt a stratégia, a cél azzal, hogy Andor után Botka neve is be lett dobva? Az Orbán-hívőket elég nehéz lesz meggyőzni azzal, hogy ötletszerűen merülnek fel nevek, akik már az indulásnál olyan feltételeket szabnak, amik teljesíthetetlenek- és a baloldali pártok hívei is újból csalódva legyintenek.

Az MSZP meg a többiek még abban sem tudnak megállapodni, hogy valójában közösen akarnak-e bármit, így aztán annak elemzése, hogy tulajdonképpen milyen módon is döntsenek a közös jelentésekről, már-már az utópiák világába tartozó elmélkedés. Nem akarom őket bántani, de nagyon úgy fest, már 2016-ban láthatjuk, nem várhatunk tőlük túl sokat a következő választási kampányban- jönnek vissza a most hatalmon levők, megtámogatva a szokásos milliárdos kampányokkal.

Ez azért leegyszerűsíti a dolgát a közéleti témákban firkálgatóknak. A Fideszről már mindenki tudhatja, milyen emberek gyülekezete, mindent megírtak, kiderítettek, és mégsem történt semmit. A baloldaliakról meg lassan azt sem tudjuk, milyen emberek gyülekezete, kissé viharvert, szürke arcok vannak az előtérben, akik mögött nehéz felsorakozni. Ennél még Gyurcsány is jobb volt, legalább karakteres figura, még ha olyan is, amilyen.

Még mielőtt bárki azzal vádolna, egy másodpercig sem sírom vissza, csak azt mondom, rá legalább lehet emlékezni, rá oda kellett figyelni. De Tóbiás, Molnár Gyula, Mesterházy, Szigetvári, Vadai Ágnes meg mittudomén ki van még ott- ez a veretes gárda nem épp az Aranycsapat. 

Pedig most nekik kéne lejátszani az ellenfelet a pályáról. Nem tartom magam a politikai elemzés mesterének, de azt hiszem, nem nagy bátorságra vall azt jósolni, hogy ez nem fog összejönni...

Tovább

Lecsap a sajtótroll

Újabb jelentéktelen médiaügyecske borzolja a kedélyeket: a miniszterelnöki interjú meghamisítása.

Tulajdonképpen vagány ötlet volt, bárki is az elkövetője, hogy a Fejér megyében megjelenő lapban az egész országban mindenhol közölt fantasztikusan frappáns Orbán-interjúba valaki beletrollkodott. Nem kellett egy sort se olvasni az eredeti verzióból, hogy tudjam, miről szól: megvédtük az országot, hasít a magyar gazdaság szekere, Brüsszel meg elmehet az anyjába- örüljenek amiért duzzogva elfogadjuk a mocskos pénzüket. 

A mókás kedvű korrektor csak itt-ott javítgatott bele a beszélgetésbe. Hát azért csendben jegyezzük meg, ettől nem fog összedőlni a világ, tehát nem hiszem, háromszoros kivégzéssel kéne sújtani miniszterelnökelárulás miatt. Aki ennél intelligensebb, alaposabb kormánykritikát akar, úgyis a Kolozsvárost vagy a Kettős Mércét olvassa, aki meg istenként tekint a szeretve tisztelt Orbán Viktorral, még a hülyeségre is rávágja, "jól mondja!" 

Rá kell mutatnunk az amerikai elnökválasztás (is) megmutatta, álhírekkel, kamu sztorikkal milliókat lehet meggyőzni. Nem igazságot, hanem a mi ködös elképzeléseinket megerősítő híreket akarunk. Ha nem ragaszkodnának a régi formákhoz, simán megjelenhetne egy Orbán beszélgetés helyett a fenti rövidített forma, és persze a maradék ellenzéki lapban meg elég lenne annyi, hogy Orbán maga a megtestesült gonosz, az országban meg mindenki éhenhalt, kivéve azokat, akik az elégtelen kórházi ellátás miatt kínok közt szenvedték el lelküket, netán már korábban leléptek külföldre a fasiszta elnyomás elől. Érvek, adatok és részletek nem fontosak.

A trollkodós interjúra is képesek rábólintani az Orbán-hívők, hogy milyen bátor, mert őszintén beszél, és ugyanúgy helyeselnének a gyűlölők, végre őszintén beszél. Közben meg nem mond semmit, akár az eredeti, akár a javított interjút olvassa az ember. Miután kiderült a trollkodás, a kormányoldaliak nyilván újabb elbukott, aljas balliberális összeesküvést és Soros-bérencek szánalmas bosszúját látják, az ellenzékiek viszont egyből létrehoznak egy Egymillióan az Orbán-interjú átírója mellett Facebook-oldalt, majd fáklyás felvonulást szerveznek a parlament. Hogy miért nem Székesfehérvárra, a lap szerkesztősége elé? Az messze is van, ráadásul vidéken senkit se érdekel...

A magyar sajtó jelen állapota ettől már nem lesz se jobb, se rosszabb. Átírnak egy beszélgetést? Na bumm. Idézzük fel nyugodtan a TV2 parádés Spéder- vagy Vona-riportjait. Ott tart a magyar média, hogy elfogadottá vált ez a stílus, ami már Gulyás Gergelynek is sok. (Bevallom, nem hittem, van bármi, ami neki túl sok, ha ellenzékiek lejáratásáról van szó.) És csendben mellé tehetjük, a másik oldalon is bőven akadnak elbukott helyreigazítási perek. 

A mélypont környékén járunk -bár a magyar sajtó mindig meg tud lepni, tehát nem vagyok benne biztos, nem lehet még gázabb a helyzet-, és nincs erőm őszintén lelkesedni vagy fintorogni. Így aztán fogadalmat tehetek: 2017-ben igyekszek még kevesebb politikai hírt olvasni, akár hamisak, akár nem. Nem fogok most már forráselemzésbe, kutakodásba kezdeni, ki és mikor hazudik. Többnyire mindig, mindenki, mindenhol. Ez a szép magyar realitás.

Tovább

Vigyázzatok a karácsonyra 

Néha nem is tudjuk, mennyire szerencsések vagyunk azért, ahogy az ünnepeket tölthetjük.

Szoktam régi, archív fotókat, képeslapokat böngészni. Érdekes látni régi képeket, pózokba merevedett emberekkel, olyan ajándékoknak önfeledten örülő gyerekekkel, akik ma már nyugdíjasok, vagy talán nem is élnek. Eszembe jutnak egykori gyerekkori karácsonyaim, bevillan pár szép emlék- bár az életemből sok kínos pillanatot fel tudok idézni, a karácsonyozások kapcsán nem nagyon. Így aztán sok olyan képpel könnyű azonosulnom, ahol vidáman mosolygó srácok ülnek a fa alatt.

Aztán jönnek újabb képek, újabb képeslapok. Az ember ugrál egyre visszább az időben, nézi az évszámokat, és néha belém hasított, ezek bizony háborús évek. Hirtelen egészen más üzenete lesz azoknak a meghitt fotóknak, érthetővé válik, miért hiányzik a családfő a képekről. 

Így találtam rá erre az 1942-es képeslapra, amit a harcoló magyar katonáknak és hozzátartozóiknak ajánlottak. Annak az évnek a decembere kemény telet hozott a szovjet földön harcoló 2. magyar hadseregnek, és még nem tudták, talán nem is sejtették, milyen tragédia szakad rájuk alig pár nap múlva. A doni áttörés után több, mint százezer magyar katona vesztette életét, és családjaik nyilván aggodalmas karácsonya ezzel igazán szomorúra fordult.

Milyen szerencsések vagyunk mi, itt, ma! Belegondolok abba, mennyi fiatal halt meg Magyarországtól olyan messzire, értelmetlenül, hiszen a háború végén hazánk a németekkel együtt bukott el. Jött a szovjet megszállás, a diktatúra évtizedei- hiába vesztek százezrek oda a fronton, a lágerekben, a bombázások során. 

Jó lenne átérezni és értékelni a mi békénket. Szörnyűek a terrortámadások, de ezekkel fel lehet venni a harcot, Európában egységet kovácsolhatunk a gyilkosokkal szemben. Messzemenően nem értek egyet azzal, hogy a kontinens nyugati fele hanyatlik, mi mutatunk utat, mert éppenséggel gyenge hadseregünk, inkompetens titkosszolgálataink semmire sem lenne elég a baráti országok támogatása nélkül. Ez az ország senkitől nem védte meg Európát, kényelmesen átrobogtak rajtunk ellenőrizetlenül veszélyes elemek, csak még persze mindenki számára észrevétlenül beszerveztek pár alakot, és feltankoltak mobiltelefonelőfizetésekkel. A kontinens egységében hiszek, mert ugyan a német rendőrség nem végzett tökéletes munkát, de lám, két olasz rendőr ártalmatlanná tudta tenni a berlini merénylőt. És reméljük, aki ilyet forgat a fejében, annak egyre nehezebb dolga lesz.

Bármi is történt, Európa ünnepel és karácsonyozik, messze túlnyomó többségben békében és nyugalomban. Össze sem lehet hasonlítani ezt azzal, amikor hóban-fagyban néztek farkasszemet a katonák százezrei a front két oldalán. És nem lehet nem arra gondolni, Szíriában ez a háború ma is realitás. Tennünk kell azért, hogy jövőre is békés legyen a karácsonyunk, és hinni kell benne, a világ minél több részén legyen béke- ne csak az év utolsó napjaiban, hanem mindig.

Ne hagyjuk, hogy éket tudjanak verni közénk, hogy megkérdőjelezzék azokat az értékeket, szövetségeket, amiknek a mai békés ünnepeket köszönhetjük. Természetesen mindig lehet javítani, változatni, újragondolni dolgokat, de ragaszkodnunk kellene a közös alapokhoz. Mert igenis mind ugyanarra a békés, meghitt, családi körben eltöltött ünnepre vágyunk- most élvezzük, aztán pedig óvjuk meg a törékeny békét, aminek a boldog karácsonyokat köszünhetjük.

Tovább

A félrerántott kormány

A berlini terrortámadás egyik érdekes részlete az, miért tért ki a kamion.

Az ember lassan belefásul a merényletekbe. Régen 5-6 évig azért eltartott, amíg teljesen elfelejtődtek a sok áldozattal járó támadások, terrorakciók, most már lassan csak hónapokban mérhető ez az idő (az év eleji brüsszeli robbantások is oly múltba vesző dolgoknak látszanak). 

Ennek van egy rossz oldala, hiszen úgy tűnhet, egyre inkább elfogadottá válik még itt, Európában is ez a fajta erőszak. Egyszerűen együtt élünk vele, pedig ezzel normális esetben nagyon nem kellene megbékélni, sőt. Viszont a sztori másik fele, hogy a terrorszervezetek, amik örökös rettegést akarnak belénk plántálni, egyre kevésbé érnek ezzel célt: az emberek alkalmazkodnak, és persze a gyilkos gazembereket elkapják, börtönbe zárják. 

Annyiban változik majd a hangulat, hogy az emberek egyre inkább követelik a komolyabb, szigorúbb büntetést. Egyre kevésbé fogadják majd el az emberiességi maszlagot, nem luxusbörtönben ülnek majd reményeim szerint az ilyen gyilkosok, hanem igazi büntetés lesz a büntetés. Európa egyik nagy álszentsége, hogy még ezeknek az embereknek is "jogaik" vannak. És ezzel élnek vissza ezek a rohadékok, hiszen tudják, ha el is kapják őket, ügyvéd és kényelmes cella jár nekik. Ja, meg Korán-oktatás, és jó esetben ki is jönnek "megjavulva".

No mindegy, ezzel kapcsolatban nyilván lesznek még változások, mert az emberek ki fogják követelni. De ejtsünk szót arról, hogy Berlinben sok életet mentett meg az, hogy a kamion valamiért kitért, és ezért nem lett még szörnyűbb a végeredmény. Sokan gyanítják, hogy a lengyel sofőr, akitől elrabolták a kamiont, próbált közbelépni, félrerántotta a kormányt, harcolt a terroristával, aki megölte őt.

Akkor most leszögezem: nem érdekelnek más teóriák, elképzelések arról, hogy a támadó megijedt vagy simán idétlenkedett, azért tért ki a kamiont. Hinni akarok és hiszek benne, a lengyel sofőr volt az, aki próbált életeket menteni- és sikerrel is járt, még ha nem is tudta teljesen meghiúsítani a támadást. Ha választanom kell a terrorista és közötte, hogy kinek higgyek, akkor nincs mit töprengenem.

Higgyünk benne, hogy van áldozatvállalás, lélekjelenlét, hogy tudunk mit tenni krízishelyzetben- egyszerű emberekből is lehetnek hősök. Ne a gyilkosoknak csináljunk reklámot, hanem azoknak, akiknek tetteiből erőt tudunk meríteni. Épp ezért azt gondolom, ebben a helyzetben nincs mit feszegetni a további részleteken, ne adjuk meg az esélyt, hogy a gyilkos egy kicsivel is jobb színben tűnjön fel. Inkább az áldozatokról beszéljünk, rájuk emlékezzünk.

A terrorista pedig rohadjon meg valami lepukkant börtön magánzárkájában, száraz kenyéren és vízen élve. És ne iskolákat fizessünk neki, hanem tanuljon abból a 20-30-40 kegyetlen évből, ami odabenn vár rá, elfeledve, megvetve. Mert ezt érdemli, semmi mást.

Tovább

Telitalálat

Száz lőteret, ezeret építsetek, mert ez kell most a Hazának!

Nincs olyan kormány a világon, ami ne ragaszkodna valami totál elmeroggyant ötlethez. Trump felvetéseit említenem sem kell, de bőven van még rajta kívül diktatúrában, demokráciában egyaránt példa arra, hogy ragaszkodik a hatalom néhány vad elképzeléséhez, amit jórészt véghez is visz (és persze ami felveti a kérdést, nincsenek-e a közelebb a rendszerek egymáshoz, mint azt elsőre hinnénk).

Nálunk bőven találni példát ezekre az agyzsibbasztó ötletekre, de azt hiszem, új kedvencem a lőtérépítés. Megértem, ha épül egy vagy kettő vagy öt. (Pontosabban nem értem, de belefér- mondjuk egy horthysta politikust ábrázoló szoborral kevesebbet állítanak fel, na bumm.) De 197 darab? Minek? Kinek?

Ízlelgessük a számot: százkilencvenhét. Ennyi lőtér épülne pár rongyos milliárdért, ahelyett, hogy iskolára, kórházra költenénk. Tudom, jelentéktelen pénz ez ahhoz képest, amennyibe a közmédia kerül, és az is mennyire megér minden fillért. Nem is az összeg nagysága fáj, hanem hogy pont lőni akarják megtanítani a gyerekeket. Ettől nő a hazaszeretet, nyilván. Puskával az oldalán mindenki jobban szereti Magyarországot. És nem lehet az véletlen, hogy a legnagyobb magyart is Puskásnak hívták, ugye?

Szeretve tisztelt miniszterelnökünk nyilván kedvenc Puskás-festménye előtt állva töprengett el arról, mi hiányzik annyira nálunk. Puskás, puska- lőtér! És az a szomorú, hogy egyáltalán nem lehetünk róla meggyőződve, nem így születnek nálunk a nagy tervek. Mert ész és logika az nincs mögöttük. Tegyük fel, lehet lőtérre menni, és ezzel fejlesztjük a hazafias érzéseket, lelkesebben állnak katonának a fiatalok. És mire megyünk velük?

Aki azt gondolja, a franciáknál vagy a németeknél nincs elég jól felfegyverzett katona, az el van tájolva. Csak éppen a magányos terroristákkal operáló ellenséggel szemben ezekkel nem nagyon lehet mire menni. Akármennyi gyerek kezébe adunk fegyvert a lőtéren, ez nem fog sokat segíteni ha nincs a mindennapokban is fegyver az embereknél, ráadásul megelőzésre az se nagyon alkalmas. És én egy olyan ideges országban mint a miénk inkább nem nagyon engedném szabadjára a fegyverviselést.

Szóval semmi értelme nincs az egésznek. Vagyis van, hogyne lenne, csak nem úgy és nem az: valamiért úgy tippelem, pár építőipar vállalkozás hirtelen a lőtérkivitelezés szakértőjévé vált. És a lőtérfenntartásban is van üzlet, mondani sem kell. Így aztán biztosan nagy örömet okoz páraknak ez a fantasztikus terv. Az emberek véleménye meg kit érdekel?... Ha valami bajuk van, vezessék le valahogy a feszültséget- irány a lőtér!...

Tovább