Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Egy ember a 28-ból

Nem érdekel engem, hogy az EU vizsgálja-e a felcsúti kisvasút megtérülését. Ha igen, majd piszmog rajta pár hivatalnok, és az alapvetően nem különösebben értelmes, merev szabályozás miatt úgyis az lesz a vége, hogy a magyar partner válaszol, aztán lezárják az ügyet. Nem fog történni semmi, mert soha nem történik semmi.

És persze az után sem történik semmi, hogy pár, nem a kormányzati médiában dolgozó újságíró neki szegezi a kérdést valamelyik politikusnak egy sajtótájékoztatón. Ők is el fogják mondani hogy minden szabályos és rendben levő, és hiába gondolja valaki a sajtómunkások közül, hogy most kellene durván beszólni neki, csendben hallgatják az érvelést azok is, akik ellenzékiek. A lakájmédia dolgozói pedig pont ugyanúgy tudják, mitől olyan szánalmas ez az egész, ami nagyszerűen illusztrálja, hogy mennek nálunk a "fejlesztések", de ők hivatalból kussolnak.

Szóval a jogkövetkezményekkel nem foglalkozok, mert azok nem lesznek. Én azt a világot szeretném megérteni, ami így működik, így működhet. Hogy komolyan gondolja valaki több száz millió forintért egy vasút megépítését, miközben tudva tudja, napi 28 utas várható- optimista becslés szerint.

Építjük a semmiből semmibe vezetőt kisvasutat egy maroknyi érdeklődő kedvéért, miközben mindenki tudja, az egész értelmetlen, mert olcsóbb lenne venni 2 minibuszt és ingyen hozni-vinni azt a pár embert, ráadásul háztól házig. 28 ember értelmezhetetlenül kevés egy ekkora fejlesztéshez. És hirtelen azt sem tudom, hány millióba kerül nekünk a kisvasút fenntartása. Csak úgy viccből, milyen mókás lenne ha egyik napon az utasoktól olyan jegyárat kérnének, ami arányban áll az építés és fenntartás költségeivel: "Felcsút-Alcsút retúr, 278 ezer forint lesz..."

Az EU-tól kapott 2 millió euro nem akkora összeg, nem raknánk rendbe ennyiből az egészségügyet és az oktatást. Mondhatni, bagatell. A bántó az, hogy kisembernek viszont mocskosul nagy pénz ez. És azért keverem bele a magánembereket a sztoriba, mert úgy fest, néhány magánember költséges hobbiját finanszírozzuk időnként közösségi pénzből. Kinek lehet ezt? És miért? Tényleg ezt szavaztuk meg?

Egy ilyen látványos, szem előtt levő projektnél is a szemünkbe röhögnek: megtehetjük, és meg is tesszük, üzenik mindannyiunknak. És megteszik még máshol, más ügyekben. És még van, aki csodálja, mi bajunk van nekünk az országgal. Az elfolyó pénzekkel, a pimaszsággal, a cinizmussal. 

És persze az ember eltöpreng, én mit tennék abban a helyzetben, ha részt vehetnék ebben a vérforraló pénzszórásban. Legyenek erkölcsi aggályaim? Ugyan minek? Hiszen megjelennek ezek a hírek, mindenki tudhat róla, mi megy nálunk. Mindenki látja a kaján vigyort politikusaink arcán, akik csak legyintenek pár akadékoskodó kérdésre, akik tudják, soha senki nem fogja őket felelősségre vonni.

És az emberek ezt elfogadják, sőt, tapsolnak, felvonulnak, kiállnak országunk "felvirágoztatói" mellett, akik az EU pénzét, amiből épülhetne megannyi hasznos dolog, ilyesmikre költik. És teljesen elfogadhatónak tartják azt is, hogy az MNB vagyonának átjátszásakor megpróbálják törvénybe iktatni, hogy elveszíti közpénz jellegét. És a szóvivő erről beszélve annyit reagál: "Sikerült?" 

Szóval miért is kellene ragaszkodnom valamiféle magasabb rendű erkölcsiséghez, tisztességhez? Hiányzik valakinek? Ha több száz millió forintról, netán milliárdokról van szó, akkor szemmel láthatóan minden lopást, pénzszórást szépen el lehet kenni. Mintha ez lenne a dolgok rendje. Hát, ha ez, akkor csak egyet tehetünk: valamelyik hétvégén beállunk a sorba, jegyet váltani a felcsúti kisvasútra. Legalább így részesülök abból a kidobott pénzből, mert tuti, hogy többe kerül az országnak az utazásom, mint amennyit fizetek érte. Minden út tiszta nyereség a számomra. Csapást mérek a közvagyon herdálóira. Egyike leszek a 28-nak! S az sem érdekel, hogy ezzel a kormány szekerét tolom, mert így növelem a vonal kihasználtságát: az ugyanis sehol, senkinek nem számít. Napi nulla fővel is pont ugyanazt mondanák, mint ötezerrel.

A 28-as mozgalom rólam szól, senki másról. Nem érdekel, valaki más kedvet kapna-e, mert szemmel láthatóan a többségnek minden jó így, ahogy van, kisvasúttal. A többiek meg jártatják ugyan a szájukat, de vagy alig hallják meg a szavukat, vagy eleve hiteltelenek. Csak az számít, hogy én hogy viszonyulok ehhez az egészhez- mások intézzék el magukban ahogy tudják. Mert mindannyiunknak volna mit átgondolni. Már ha érdemes egyáltalán gondolkodni, vagy hagyjuk a fenébe az egészet, és nézzük inkább az elsuhanó romantikus alcsúti dűlőket a vonat ablakából...

Tovább

Női hatalom

Olaszországban is egyre inkább számolni kell a korábbi politikai felálláshoz képest újnak számító pártokkal, az 5 csillagos mozgalom adja Róma és Torino új polgármesterét.

Ami még külön feltűnő, az az, hogy két, bőven 40 alatti hölgyről van szó, akik csak pár éve politizálnak. Most lehetne hülye szexista vicceket elsütni arról, hogy az érvelés mellett a miniszoknyát is bevették a kampány eszközei közé, de ideje hozzászokni, a világ egyre több részén intézik el vállvonással, hogy nők nyernek el fontos pozíciókat.

Meglehet, egyesek szerint ezzel nem teljesítik be a női princípiumot (bár a most megválasztott nők is családanyák egyben), szerintem viszont bőven túl lehet lépni a régi felfogáson. Bírónak, orvosnak, pilótának jók a nők, polgármesternek, miniszternek nem? Ugyan már.

Az ilyen "újhullámos", fiatal politikusoknál fel szokták vetni, hogy nincs elegendő tapasztalatuk a vezetői pozíciókhoz. Ez egy szép, nagy mese. Modern világban élünk, ahol gyorsan lehet informálódni, adatot gyűjteni, könnyen megismerhetőek a nemzetközi tapasztalatok és így tovább. Ha valaki megállta a helyét az élet más területén, miért ne tanulhatna bele gyorsan a politikába? Nem kell mindenhez értenie, megvannak a megfelelő szakértők.

És tulajdonképpen miért is bíznánk jobban azokban a karrierpolitikusokban, akik már egyetemistaként valamelyik ifjúsági szervezethez csatlakoztak, aztán gyorsan belevetették magukat a közéletbe. Némelyikük egy ismertebb politikus táskáját cipelte, mások pártok helyi szervezeteiben aktivizáltuk magukat. És sokan úgy ültek be a bársonyszékbe, hogy sose próbálták ki magukat versenyszférában, az életben nem ítélték meg munkájukat piaci körülmények közt. Mások rettegnek az egzisztenciájukért, ők meg maximum ellenzékben ülve kapták a jó kis képviselői fizetést- amiért cserébe esetleg be se fáradtak a parlamentbe. 

Virginia Raggi, az új, 37 esztendős római polgármester házas, egy gyermek édesanyja, és korábban ügyvédként dolgozott. Tudja, milyen az, amikor saját munkájának minőségén múlik az előrejutása, nem pedig a másoknak való hízelgésen. Hány politikus van, aki listán kerül be valahova, azaz még csak nem is saját maga érdemeiért! S szemmel láthatóan Virginia Ragginak megvannak a maga határozott elképzelései, például a római olimpiai kandidálás elutasítójaként. (Felmerül bennem a gonosz kérdés: nagy többséggel választották meg. Ugyan nem ez is egyfajta népszavazás az olimpia ellen a római polgárok részéről?)

Az új torinói polgármester, Chiara Appendino még csak 31(!) esztendős, szintén házas, egy gyermekkel. Egyetem után a Juventusnál dolgozott, aztán a családi vállalkozásban. Most pedig az egyik legjelentősebb város vezetője lett.

Kíváncsi vagyok, hogy a populistának, EU-ellenesnek bélyegzett pártot képviselő fiatal nők mire mennek ezekben a komoly pozíciókban. Látatlanban odaadnám értük Kocsis Mátét, bevallom...

Abban reménykedem, hogy képesek bizonyítani, jóval árnyaltabb módon kellene megítélni az 5 csillagos mozgalom politikáját, nem kell bedőlni annak a kampánynak, amin a hatalmon jellemzően osztozkodó hagyományos pártok folytatnak ellenük. Nyilván a szemükben mindenki gonosz ellenség, aki a régi jó kis nyugdíjas pozícióikra tör. Mennyi régi bútordarab ülhet a a közgyűlésekben, akik mindent megszavaznak, akik hozzászoktak a korrupcióhoz, és akik most felháborodnak a "túl fiatal" nők hatalomba kerülésén.

Nem vagyok se feminista, se az agyatlan egyenjogúságosdi híve, de azt azért nem bánnám, ha az eredményeikkel fognák be néhány okoskodó, rég leszerepelt fickó száját.

Tovább

Sport mínusz politika

Aki mindenáron bele akarja szőni a közéleti témákat a foci EB eseményeibe, legalább a torna végét megvárhatná, hadd szurkoljon nyugodtan mindenki aki akar.

Olvasom, van olyan ember, aki hangoztatja, direkt a magyarok ellen szurkolt első EB meccsünkön, mert a győzelem Orbánék rendszerét legitimálja. Nagyon úgy fest, hogy nem veszik észre, pont azon a pályán mozognak, mint akik a bölcs vezetőket éltetik a 2-0 után- csak éppen ellentétes irányba tartanak.

Ha ez a legitimálós duma, a rendszer sikere fejtegetés igaz lenne, akkor az Aranycsapat legendáját Rákosiéknak köszönhetjük? Kertész Imre Nobel-díja valójában Medgyessy Péter diadala? Teljes tévút ez a felfogás, mert az ilyen siker elsősorban egyéni siker, néha a rendszer támogatásával, néha pont a rendszer ellenségeként bizonyít valaki. De a rendszer, a politika csak a közeg, nem pedig a főszereplő.

Bántó ez a buta felfogás, mert sikeresen meg tudja keseríteni az ember örömét, ha nem Dzsudzsákékat kell ünnepelni, hanem valami politikust. Nekem ez például eszem ágában sincs, és minden okoskodás ellenére sem fogok hálát adni a fejeseknek. 

Csak hogy lássuk, tulajdonképpen mit is tettek a nagyok: az Orbán-kormány kiemelt figyelmet fordít a focira, ami leglátványosabban a stadionépítésekben nyilvánult meg- ezek jellemzően üresek. Ebben az időszakban került az MLSZ élére Csányi Sándor, akinek irányításával kudarcot kudarcra halmozott a hazai klubfoci, és jellemzően a válogatottak is. 

Aki most az MLSZ-ben esetleg a mellét döngetné, az végig is gondolhatná, mi vezetett az EB-részvételig. Hosszas megfontolás után, Egervári bukását követően Pintér Attila lett a kapitány. Amikor egy tétmeccs után elküldték, afféle vészmegoldásként jött Dárdai Pál. Ő javasolta az utánpótlás élére Bernd Storckot, akit vélhetően soha, senki az MLSZ-ben nem akart szövetségi kapitánynak. Ám miután Dárdait visszarendelték, kényszermegoldásként Storck lett a beugró. És amikor most mindenki a német szakember zsenialitását emlegetni, érdemes összevetni az osztrákok ellen győztes kezdő 11 névsorát azzal, akik leszerepeltek Pintérrel Észak-Írország ellen: 8(!) játékos megegyezik, a csapat gerince ugyanaz volt.

Persze, az Storck érdeme hogy ugyanabból az emberanyagból kovácsolt nyerő gárdát, de tény, Csányiéknak nem sok köze van ehhez, mert ők egészen más szakemberrel futottak volna neki az EB-selejtezőknek. És bizony duplán igaz a politika szintjére, hogy egyetlen miniszter se vágott csodagólt egyetlen selejtezőn se.

Az, hogy most a vezetők is örülnek, érthető, miért ne szurkolhatnának ugyanúgy mint mi. De ha a mellüket kezdik verni, akkor én azon csak mosolygok. Szomorú az már, amikor egy politikus azért érzi magát sikeresnek, mert bejön Kleinheisler néhány csele. Kacagok rajta, ha valaki a játékosok helyett a miniszterelnökhöz ír ódát a győzelem után, és röhögök, amikor valaki ellenzékiségét azzal demonstrálja, hogy a focistáink ellen szurkol. Ennyire képesek? Ezt tudják alternatívaként nyújtani a most hatalmon levőkkel szemben? Elgondolkodtató.

Aki szurkolóként jót akar magának, az elengedi a füle mellett ezeket a zajokat és zörejeket. Beszéljék meg egymással, akik a poltikát pro és kontra oldalról belekeverik a fociba- majd az EB után megnézzük, mire mennek. (A választ persze már most is tudjuk.) Mi normális többségként pedig szorítsunk együtt a válogatottnak, élvezzük ki ezt a rég várt sikert!

Tovább

Csajt a csajneppertől

Belefutottam egy "párkapcsolati tanácsadó" okoskodásába az interneten. Tudom, ma bárki kinevezheti magát lélekszakértőnek, a képernyő mindent elbír, de még így is elképesztett, ahogy a használautó vásárláshoz hasonlította azt, hogy kell nőt találni.

Csak olvastam, ahogy elemezgeti, autót is úgy veszünk, hogy tudjuk, takarékos vagy gyors autót szeretnénk-e, meg a remek hasonlatokat arról, a használt autó karbantartására is éppen úgy kell költeni mint a meghódítandó lányra. Az ember nem tudja, ez vicc, vagy tényleg komolyan gondolja.

Pár gondolat, miért fertelmes otrombaság ez a hasonlat. Például azért, mert ha autót veszünk és tényleg nagyjából kitaláljuk, mit szeretnénk, mondjuk leszűkítjük a kört 1995-2000 közötti Suzuki Swiftre, találunk egy csomó hasonló autót. Hát elárulom, az nem fog megtörténni, hogy ott áll sorban harminc nő, szinte ugyanolyan alapadottságokkal (magasság, IQ, egyebek), csak apró különbségekkel, mondjuk az egyik kicsit szőkébb, a másiknak meg más diplomája van, és kiválasztom a "legjobbat".

Aztán az autóvásárlás maga a kompromisszum. Van egy anyagi keret, abban kell mozogni. Társat ugyan ne úgy keressen az ember, hogy "na, nekem egy kicsit dagi, butácska nő is megfelel, mert ennyire futja". Az esetleges hibáival is lehet ideális partner valaki számára egy nő, de a kapcsolat elején ugyan ne abból induljunk már ki, miféle kompromisszumokkal számolni. 

És a legfontosabb: a használt autó nem mondhatja, hogy nekem ez a tulajdonos nem kell, mert nagy a feneke vagy cigizik. A nő viszont nagyon is válogat- pont úgy, mint a férfi. Pont úgy ideális partnert keres. Míg az autóvásárlásnál szó sincs két egyenrangú félről, a kapcsolat pont erről szól. A csajt nem veheted meg a csajneppertől- ahol pénzért szereznek asszonyt, azt meg hadd ne vegyük jó példának. Kész csoda, hogy nem azt ajánlja, katalógusból rendelj magadnak párt- autóval is így csináljuk, nem?!...

Szóval egy szó mint száz, ostobaság az egész hasonlat úgy ahogy van. És nekem a büdös életben el nem magyarázza senki, hogy nem úgy kell érteni. De igen, úgy kell érteni, ahogy le van írva: tekints a párkeresésre úgy, mint az autóvásárlásra. Eszem ágában sincs elvonatkoztatni. Ez egy baromság, és azt se tartom sokra, akinek ilyen tanácsokra futja.

A tragikus nem az, hogy egy ilyen alak párkapcsolati tanácsokat ad. Sok hülye van még az interneten, sokan írnak még butaságokat. Lelkük rajta! Az az ijesztő, hogy esetleg van, aki egy ilyen embertől tanácsokat kérne. Hogy nem jön rá, fejest ugrik a sötétségbe, amikor ettől az alaktól vár segítséget. Észre kell venni, bárki készíthet egy primitív honlapot, bárki kinevezheti magát szakértőnek, miközben valójában csak balekok lehúzásában profi. Ne ess bele abba a hibába, hogy életed krízishelyzeteiben közhelyeket puffogtató, csak a pénzedre vágyó kóklerekre hallgatsz.

Amikor az ilyen "szakértő" bemutatkozik a honlapján, gyorsan kiderül, csak ezo-izé tanfolyamok vannak a háta mögött vagy az se. Diplomák, valódi referenciák? Ugyan már! Árat viszont könnyen fogsz találni a "szolgáltatások" leírásánál. Ne hagyd magad becsapni, átverni, megvezetni! Amit ők adnak, még ideiglenes segítségnek sem elegendőek. Ennél sokkal többre mégy, ha egy jóbarátoddal leülsz beszélgetni őszintén, és ez talán csak egy-két sör árába kerül- ha nem segít, a sör akkor is megérte és legalább egy normális ember társaságában töltöd az időt.

Tovább

A nullás költségvetés titka

Nem könnyű kiigazodni egy átlagembernek az államháztartási kérdésekben, csak repkednek a hírek GDP-ről, deficitről, adósságról. Pedig valójában nem akkora nagy sztori ez.

Egy ország pont úgy működik, mint egy háztartás. Van egy bizonyos mennyiségű pénz, amit be kell osztani, hogy minden fontosra jusson. Ez egy család esetében azt jelenti, hogy ennivalót kell vásárolni, be kell fizetni a gáz-, villany-, vízszámlát- első körben a létfeltételeket kell biztosítani. Aztán jöhetnek az egészségügyi, iskolai kiadások. Autó fenntartása. Ruházkodás. Majd következnek a kényelmi, vagy esetleg luxusköltekezések, például a nyaralás, vagy az, hogy az ember koncertre, étterembe, meccsre jár.

Ha szűkös a pénz, az ember mindig próbálja először a nem létszükségletnek számító dolgokat elhagyni, aztán használt ruhát vesz új helyett, végül olcsóbb ételeket vásárol, s ha minden kötél szakad, elkezd bizonyos fizetendőket félretenni. Ez a család költségvetési hiányos állapota: nincs annyi pénz, mint amennyire szükség lenne. Vagy csőd lesz a vége, vagy pedig el kell kezdeni hiteleket felvenni, hogy az ember betömködje a lyukakat- de azt a hitelt vissza is kéne fizetni. Na de miből, ha már most is azért vettem fel, mert nem volt elég pénz?

Egy állam szintjén is hasonlóan megy a dolog. Ott is osztanak-szoroznak, mennyi lehet a bevétel, mire kell feltétlenül költeni. Nagy léptékben is vannak elengedhetetlenül fontos tételek és olyanok, amikről akár le is lehetne mondani. Nyilván abban van egyetértés, hogy például nyugdíjakra, egészségügyre, oktatásra, családtámogatásra jutnia kell pénznek. De könnyen lemondanánk arról, hogy új autókat szerezzenek be az államtitkároknak, járjanak csak a régivel.

Erről viszont nem mi döntünk, hanem a kormány. És valamiért teljesen normális lett az, hogy valamennyi hiánnyal számolunk minden évben. Legyen az csak 2 százalék, akkor is 600-700 milliárd forintról beszélünk Magyarország esetében. Nyilvánvaló módon nem csökkenhet túlságosan az adósságállományunk úgy, hogy minden évben szükség van ennyi hitelre, mert hiány van a költségvetésben. 

A megoldás a sokat emlegetett nullás költségvetés lenne, amikor a kormány ügyes háziasszony módjára spórol. Ez egy nemes cél, fontos dolog. Csak kérdés, milyen áron. Faraghatunk a kiadásokból úgy, hogy megadóztatjuk a minimálbért, vagy hogy rettentően visszafogjuk a munkanélkülieknek, fogyatékosoknak járó támogatást. Spórolhatunk a lerobbanó kórházakon. 

Illetve van egy másik út, mégpedig a "költségvetési luxuskiadások" visszafogása. A fent említett autóbeszerzés jó példája annak, hogy spórolhat önmagán az állam. De ha mondjuk a Magyar Nemzeti Bank nyereségéből nem Matolcsy-könyvekre jut, hanem az bekerül a költségvetésbe, máris 200 millárddal kisebb lehetne a hiány. Ha az esztelenül épített stadionok ára bekerülne a költségvetésbe, megint lehetne egy jó nagy összeget fogni. Ha a most már lassan 90 milliárdra rúgó vizes világbajnokság rendezését nem vállaljuk el, a hiány jelentős részét eltüntethettük volna. Milliárdok mennek a migránsos népszavazásra, plusz milliárdokba kerül a kapcsolódó plakátkampány- és ez a kormányzati reklámköltségeknek csak a töredéke. A köztévé 80 milliárdos költségvetése elviszi az egész ország éves deficitjének több mint 10 százalékát. 

Szóval majdnem nullás lehetne a költségvetés olyan tételekkel, hogy nem árasztjuk el az országot "A magyar reformok működnek" óriásplakátokkal. Amikor tiltakozik valaki ezek ellen, meg az MNB alapítványok pénzszórása ellen, meg a stadionépítés ellen, ezért teszi. Ezt kell megérteni. Ha te, én, mi mindannyian tudjuk azt mondani, amikor kevés a pénzünk, hogy erre a vonzó, de felesleges dologra nem költünk mert nem fér bele, mondja ezt az állam is. Maximum az NB2-es Felcsútnak kisebb, szerényebb stadionja lesz, és az MNB alapítványok nem költenek belsőépítészre. Szerintem ezzel még együtt tudnánk élni, ha cserébe egyre zsugorodna az ország adóssága, vagy több jutna egészségügyre, oktatásra.

Tovább