Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Vállalhatatlan

A Kiss-ügy második szakasza egy fontos dolgot bizonyított: igenis a magyar társadalom nemet mond a nők elleni erőszakra.

Túlzás lenne azt mondani, hogy soha ne kritizáltam volna életemben a hazai közállapotokat. Az ember tudja, rengeteg dolgon van javítanivaló, sokszor érzem azt, nem lenne szabad eltűrni bizonyos megnyilvánulásokat, primitív véleményeket.

Ám azt is utálom, amikor egységes masszaként kezelik a magyarokat, olyan nemzetként, ahol túlnyomó többségben a maradi, mucsai felfogásnak van csak tere. Emlékszem, amikor a kölni balhé után (amikor többnyire muszlim hátterű férfiak zaklattak csoportosan nőket), akkor teljesen indokolatlan vagdalkozásokkal bélyegeztek meg minket jogvédők (vagy csak okoskodók?), hogy ne vádoljon senkit egy ország, ahol össztársadalmilag szemet hunynak a nők elleni erőszak kérdésében, ha az elkövető a "mi kutyánk kölyke".

Nos, a Kiss-ügy pont az ellenkezőjét bizonyítja. Pedig szinte tökéletes példa lenne erre: Kiss László edzőként óriási sikereket aratott, az eset 55 éve történt, ő maga azt állítja, "koncepciós per" után ítélték börtönre. Szóval mi, magyarok akár azt is mondhatnánk, spongyát rá, csak a riói érmek meglegyenek!

Ehhez képest egy nap alatt elsöpörte a népharag a szövetségi kapitányt, és könnyen lehet, mehet utána még pár sportvezető. Az eset kapcsán vállalhatatlanul megnyilatkozók (Aczél Endre, Csapó Gábor, stb.) közutálatra számíthatnak. 

Szóval hogy is van ez? Mégsem vagyunk annyira toleránsak a nemi erőszakkal? Számomra nem volt kérdés eddig sem, hogy a magyar közállapotok egyáltalán nem olyan elborzasztóak ebben a tekintetben. Az sem kérdés, hogy akik szeretnek durván általánosítva minden magyart ősemberfelfogású gazembernek beállítani, most nem fogják azt mondani, hogy izé, úgy fest, mégsem lehet mindent elkenni nálunk se.

Nem baj- aki tisztességes ember, az nem hangulatkeltő tollforgatóknak akar megfelelni, hanem eddig is tudta és ezután is tudni fogja, ki mellé kell állni. Van bőven miben változni, sokszor hibázunk és tévedünk mindannyian, de szeretnék hinni benne, nem vagyunk olyan szörnyűek, mint ahogy azt páran hiszik. Igenis tudjuk, mi az, ami vállalhatatlan.

Tovább

Dől a lé

Aki azt hiszi, az offshore-botrány után mélyreható változások várhatóak, az nagyon-nagyon naiv.

Mi is történt tulajdonképpen? Kiderült, hogy sok tehetős ember (politikusok, művészek, sztársportolók) a pénzüket offshore cégekben fialtatták, mert így sok adó megfizetését úszták meg. Először is szögezzük le, ha nem vesztegetésből, kenőpénzből jött a vagyon, még csak nem is illegális ez a tevékenység. Te is, én is, bármelyikünk alapíthatna offshore-céget.

Persze ennek akkor van értelme, ha az embernek akad pár milliónyi dollárja, ami után nem kíván olyan magas adót befizetni. Nekem nincs, neked van?... Szóval ez mindig is a gazdagok játszótere volt. És a mostani ún. botrány csak azt mutatja, hogy ebben a körben mindenki keresi a lehetőségét az "adóoptimalizálásnak". Semmivel nem jobbak, mint amikor egy átlagember nem kér számlát a vízvezetékszerelőtől.

Az, hogy kikerült pár név, egy-két politikus pozícióját átmenetileg megingathatja- ha véglegesen, az se gond egy olyan embernél, akinek eddig is volt 5-6 millió felesleges dollárja, ami magyar pénzben cirka másfél milliárd forint, szóval nem halnak éhen ha le is kell mondaniuk. A többiek azzal védekezhetnek (és meg is teszik), hogy ez nem illegális. És tényleg! Legközelebb jobban vigyáznak az adatokra, na bumm. A panamai offshore-zsonglőrökön kívül még rengetegen vannak ebben az üzletágban, tehát ha minden ilyen információt nyilvánosságra hoznának, kiderülne, hány politikus érintett valójában- bár talán inkább azt kéne nagyítóval keresni, akit nem.

Az egészben az a tragikus, hogy a nagy szájalások ellenére valójában a jogi környezet például nálunk is az eleve gazdag és etikátlan módon offshore-ozó arcokat támogatta. Pár éve született a törvény, ami lehetőséget adott rá, hogy a külföldi vagyont hazahozók, amennyiben állampapírt vettek, egy nagyon kedvezményes adókulccsal legalizálhatták a pénzt, aminek eredetét nem vizsgálhatták. 

Szóval a mostani műfelháborodás nagyon jópofa, de a jogalkotó itt, nálunk is kifejezetten az offshore-lovagok kedvében járt ezzel az adóamnesztiával. Neked szóltak, hogy figyelj, egyezzünk meg egy baráti 10 százalékos adóban, a többit ne firtassuk? Mert nekem nem. Még az alacsony fizetésekre is ennek a köztehernek a többszöröse rakódik. Ja kérem, a csóró minimálbéres nehogy már ugyanazokat a jogokat követelje magának, mint a "tisztességes" gazdagok, akik külföldön fialtatták a pénzüket! 

Szóval tegnap se, ma se, és holnap se leszünk egyenlőek a törvény előtt. Ha van pénzed, kiviheted, behozhatod, zsonglőrködhetsz vele, ha megjelenik a neved ilyen iratokban, vállat vonsz, te mindent jogkövető állampolgár módjára csináltál, és ha úgy nézzük, ez igaz is. A minden közterhet időre befizető kisvállalkozó pedig bohóckodhat a NAV-tól kapott rendes adózó papírjával. Az offshore-ozókat alacsony adókulccsal jutalmazzák, téged meg azzal, hogy felkerül a neved egy listára.

Nem lehetne cserélni? Hogy egyszer az életben nekünk, akik itt nyögjük az adót meg a járulékokat, engedik el a fizetendő felét, az offshore-osokat pedig megsarcolják, de cserébe kapnak egy pofás oklevelet színes műanyag keretben? Mert ha így lenne, akkor mondanám azt, hogy az offshore-botránynak következményei vannak. Addig csak gumicsont a téma, amin a balekok elrágódnak, míg a vagyonosok Panamából a Seychelle-szigetekre vagy mittudomén hová teszik át a pénzüket. Természetesen tisztán és legálisan.

Tovább

Felállni a színpadra

Én vagyok az egyetlen az országban, aki kissé unom már a csapból is folyó stand up komikusokat? 

Tudom, hogy nem könnyű műfaj kiállni egyedül egy színpadra és a dumánkkal lekötni a közönséget hosszabb időn át. Mifelénk szokták emlegetni a régi nagy konferansziékat, akik valami hasonlót csináltak, és főleg gyakran kerül elő Hofi Géza neve, amikor a dicső múltról beszélünk. De hát Hofit semmilyen szinten nem lehet egy lapon emlegetni a stand up komikusokkal, hiszen ő ízig-vérig profi előadó volt.

Nem is kellene feltétlenül hozzá mérni a maiakat, ez egy kicsit más műfaj. És ezt is lehet jól csinálni, sőt, nagyon jól. Tudom hogy sznobizmusnak látszik, amikor az ember külföldi stand up-legendákra hivatkozik, de mit tegyünk, ha a magyarok az ő köpönyegükből ugrottak elő, akkor miért ne legyenek ők a mérce? Ott is van üvöltöző barmok, pár altesti poénnal vagy direkt botrányosnak szánt kijelentéssel operáló arcok, ám a minőségi, jó stand up nem csak szórakoztat, de elgondolkodtat vagy értelmes vitát gerjeszt. Aki kiáll, annak pont nem a legbunkóbbnak, hanem kifejezetten intelligensnek kell lennie- már ha minőséget várunk el.

Nálunk most olyan sajátos a közhangulat, hogy senki nem mer komoly témákban állást foglalni. Sokkal jobb buli elmondani pár olcsó poént piásokról, mint belemenni aktuális kérdésekbe, közügyekbe. Ez nyilván a közeg hibája is, ám ettől függetlenül tény: súlytalanná válnak a produkciók, nincs tétje az előadottaknak. A jó stand up előadó nem csak azzal vállal kockázatot, hogy kiáll a színpadra- ezt bármelyik hülye utána tudja csinálni. A kockázat abban van, amikor valami komoly témába megy bele, és felvállalja, hogy tévedhet, hogy meg kell védenie az álláspontját. Egy hányós-szaros sztorin nincs mit magyarázni, könnyebb út- és annyit is ér.

Az előadói minőség sem mindegy. A stílus, a megjelenés, a hangsúlyozás. Ki hogy tud kommunikálni a közönséggel, és ki az, aki csak felmarkolja a pár ezresét, letoltja a panalekből álló előadását és hazamegy. Volt "szerencsém" végighallgatni régebbi generációhoz tartozó és ma gyakran feltűnő humorista előadását is élőben, és mélységesen lesújtó a véleményem arról, amit megtapasztaltam. Ezek a produkciók értéktelenek.

Értem én a fő indokot, miért van annyi stand up mindenhol: ez egy olcsó műfaj, egy mikrofon kell hozzá meg egy figura aki abba belebeszél. Egy tisztességes vígjátékot normálisan meg kell írni, ahhoz színészeket kell szerződtetni, kell díszlet, rendező, egyebek. Itt meg beküldesz valakit a színpadra, ha nem vevő rá a közönség, akkor is lehet nevetést alá keverni, és legvégső esetben elbotlik a cipőfűzőjében, mindenki a térdét csapkodja a nevetéstől. Ha negyedóra alatt elhangzik egy vállalható poén, máris úgy néz ki, mintha isteni produkciót nyújtana a delikvens.

Hogy mi a különbség jó és gyenge előadások között még egy ennyire egy kaptafára menő műfajban is, akár idehaza is könnyen tetten érhető,  hiszen gyakorlatilag teljes az összhang nézői körökben, egy Bödőcs Tibor vagy egy Kőhalmi Zoltán egészen más színvonalat képvisel, mint a Mogács, Felméri, Bellus, Csenki vagy hasonszőrű nevek által fémjelzett társaság. Természetesen nem kötelező mindenkinek jónak lennie, a bökkenő csak az, hogy a középszer képviselőit túl sűrűn látjuk: akár a képernyőn, akár rendezvényeken, ahol a spórolós rendező az olcsóbb nevek közül válogat, kicsit savanyúbb, kicsit fárasztóbb, de a mienk elvet követve. 

Pedig nem lenne kötelező a rosszat is életben tartani. Van most a reklám a Comedy Centralon, ami viccesen arról szól, hogy ne hagyjuk elveszni a stand up előadók álmait. Hát én meg úgy vagyok vele, az ott felbukkanó emberek egy részéért egy csepp könnyet nem hullatnék, nyugodtan mehetnének vissza a civil életbe. Kerüljön képernyőre az, aki tényleg jó, friss, hiteles, hívják meg rendezvényre azt, aki erős produkciót tud felmutatni. Fel se tűnne a veszteség, amit a gyengébbek eltűnése okozna- így is van pár arc, akiket valmiért (szerencsére) mostanában sehol nem láttam- hiányoznak valakinek? Aligha. 

Szóval tessék csak bátran a minőséget támogatni. Szervezői oldalról és nézői oldalról is: ami nem jó, azt nem kell udvariasan megtapsolni. Nem kötelező felállni a színpadra, de ha valaki megteszi, vállalja, hogy ez esetleg bukással jár. Előbb-utóbb megmarad az a csapat, akiért érdemes odakapcsolni, ahol stand up comedy megy, akik kevesebben vannak, talán jobban is keresnek, de valóban képesek szórakoztatni és elgondolkodtatni. Hiszek benne, hogy nem a közönséggel van a baj, nem nekünk elég egy ócska altesti poén, hanem csak nem kristályosodott még ki nálunk, mitől lehet igazán ütős ez a műfaj. Rajtunk is múlik, merre fejlődhet a magyar stand up comedy, ne féljünk hát őszinte véleményt mondani arról, mi tetszik és mi nem.

Tovább

Nagyüzemi népbutítás

Ha másért nem, azért biztosan hálásak lehetünk az ostobaságokat komoly tényként közlő oldalaknak, hogy a Facebook-ismerősök közötti szelekciót nagy mértékben leegyszerűsítik. Amikor valaki megosztja, hogyan lehet szódabikarbónás pakolással fél óra alatt elmulasztani a rákot, vagy azt a cikket, amiből kiderül, a pápa, Oszama bin Laden és Zuckerberg fogott össze azért, hogy kiirtsák a Magyar Nemzetet, máris tudom, kivel állok szemben.

Születtek már okos írások, amelyek lerántották a leplet ezekről az időnként totális téveszméket terjesztő oldalakról, amelyek -minő meglepetés!- sok reklámot tartalmaznak, tehát némi pénzt is hoznak az ötletgazdáknak. Nem csoda hát, ha minél inkább figyelemfelkeltő a cikk, annál jobb. Egészen elképesztő hitrendszer alakult ki az ilyen marhaságokat megosztók körében, amiben megfér a kitalált magyar őstörténet sumérokkal és Szíriusz bolygóval, mindent gyógyító módszerekkel, nyakatekert összeesküvés-elméletekkel. Ez a réteg annyira agyatlan, hogy simán lehet rájuk üzletet építeni- még a nyilvánvaló butaságokat, átveréseket is benyalják.

Ám bárki próbálja leleplezni az ilyesmit, ennek semmi jelentősége. Az ilyen oldalak rajongói a maguk módján konzekvensen hülyék, tehát a feltáró jellegű írásokat is a globális összeesküvés részeként kezelik. Jó példa rá a csak a pénzünkre menő gyógyszeripar szapulása, ám az számukra teljesen rendben van, hogy a füvekkel vagy cukorgolyókkal gyógyítók legalább annyi pénzt kérjének a "tudományukért". Úgy látszik van "rossz profit" és "jó profit".

Ezer és egy logikai bukfenc van a gondolatmenetükben, de ez nem számít. Amikor egy ilyen rendszerben hiszel, akkor tényleg elfogadod a teljesen ellentmondó dolgokat is. Vannak elvileg intelligens emberek, akik durva vallások követői, vannak emberek, akik lelkesen csápolnak mindenféle politikai pártoknak, vannak emberek, akik celebeket imádnak. Ugyan miért tekinteném okosabbnak a hülyeségek megosztóinál azokat, akik Trumpra megváltóként tekintenek, vagy Kim Kardashiant értékes, követendő példának látják? Őket sem lehet meggyőzni, mert nem észérvek mentén döntenek.

Az némileg aggasztónak tűnhet, hogy az ostobák ugyanúgy szavaznak, mint bárki más. De valahol ez felszabadító is: nem kell felelősnek érezned magad, ha az ún. közösség rosszul dönt. Amíg te tudod, hogy mi a hülyeség és mi nem az, addig te jó úton jársz. A hülyék elvakultságának is van tanulsága: akármilyen témában te is tévedhetsz, és ilyenkor figyelmeztesd magad, hogy ha butasághoz ragaszkodsz, nem ismered be a hibát, olyan is lehetsz, mint ők. Ha olvasol valamit, amivel gyorsan azonosulnál, először gondold át, nézz utána. Okosnak hitt emberek is megosztották Steve Jobs erősen kamuszagú "utolsó szavait", pedig ha kettő percet rászánnak, kiderül, semmi nem támasztja alá, ő vált szentimentálissá élete utolsó stádiumában.

Arra én egy percet sem pazarlok már, hogy a magukat beárazó (szerencsére távoli) Facebook-ismerősöket felvilágosítsam arról, aki hülyeségeket oszt meg, az maga is hülye. Vannak nekem normális barátaim, inkább rájuk szánom az időmet. A világ vélhetően mindig is olyan volt, hogy akadtak páran, akik gondolkodásra használták a fejüket, a többiek meg kalaptartónak. Ahogy a fogasból nem lesz atomfizikus (maximum csak parlamenti képviselő), úgy belőlük se. Épp elég, ha egyébként a hétköznapokban ellátják a maguk kis egyszerű munkáját, esténként meg ilyesmivel lazítanak. Ha nincs eszük rájönni, mikor verik át őket, kár őket nevelni, ostorozni, gúnyolni. Nekik így jó, és ha vitázni kezdesz velük, egy idő után neked nagyon nem lesz jó.

És hát lássuk be, ami az ostobáknak komoly, megfontolandó tényanyag, az nekünk lehet szórakoztató cikk, amin vinnyogva röhögünk. Ha megfelelően állunk hozzá, mindenki megkapja, amit akar...

Tovább

A terror évszázada

Az újabb elkeserítő támadás után fellángolnak a viták arról, hol lehetünk biztonságban ma, amikor terroristák bombái veszélyeztetnek akár Európa szívében is? Ám a barbárság, elvakultság, kegyetlenség nem napjaink találmánya.

Meg kell próbálni nem behódolni a félelemkeltő gazembereknek- és hogy mindig is voltak ilyen szemétládák a világon, annak bemutatására illesztek be néhány archív felvételt az elmúlt századból. Mutassuk meg nekik, hogy most is mi vagyunk többen és mi vagyunk az erősebbek!

New York, 1920

Németország, 1931

London, 1939

Palesztina, 1947

Saigon, 1965

Tovább