Személyes közügyek

A jelek szerint a kamerák mögött bátrabbak a közteresek, mint a nyílt utcán.

Az a hír borzolja a kedélyeket, hogy megfelelő pontokon elhelyezett kamerákkal kaszál a közterületfelügyelet: egy rossz kanyarvétel és már repül is az ötvenezer forintos csekk. Enyhén aránytalan a büntetés, pláne úgy, hogy vannak, akiket többször sorozatban megbüntetnek. Nem okoztak egy balesetet se, mégis összeszedhetnek pár százernyi büntetést- akár az autó árával vetekedőt.

Az mondjuk elég mókás, hogy a főpolgármester azt javasolja a megvágott autósoknak, hogy bojkottálják a büntetést, mert az igazságtalan és aránytalan. Nem tudom, hogy normális dolog-e, amikor szabályszegésre biztat maga Tarlós István, de emlékeim szerint amikor Szentesi Kálmán kérte volna vissza az adóját, ugyanis véleménye szerint rosszul költötték el azt, akkor egyből durva bírságot róttak ki rá. Van, akinek lehet forradalmárkodni az ilyesmivel? Szerintem inkább a rendeletekhez kell hozzányúlni, és a főpolgármester ez ügyben kicsit talán hatékonyabban lobbizhat, mint az egyszerű autós.

No de mindegy is, egy másik polgármester is megszólalt közterület-ügyben: Bús Balázs, aki a III. kerületben pont Tarlós utódja lett, azért reklamált az FKF-nél, mert tűrhetetlen állapotok alakulnak ki lomtalanítás idején. 

Száz százalékban egyet értek ezzel. Az idén több cuccot vittem le, amikor az egyik dobozra rárabolt a hulladékkupacot sajátjaként kezelő úriember, egy másik ordítani kezdett nekem,  hozzak neki is valami turkálnivalót. Amikor legközelebb lementem, azt láttam, épp teljesen kiforgatják a bezsákolt, összerakott lomot, kiszórnak minden apró szemetet.

Estefelé egy régi, már sokra nem jó, kibelezett számítógépet vittem le. Egy idősebb férfi nézelődött a lomok mellett, ő volt a legközelebb a géphez, megnézte magának. Már messzebbről üvöltöttek rá, hogy ez nem az ő placca, aztán fél perc múlva oda is értek és ellökdösték, mert az én hulladékom az ő vadászterületükre került, Szerintem engem is elhajtottak volna, ha vissza akartam volna venni

Természetesen nem maradtam ott igazságot tenni a lomon marakodók között- és azt hiszem, ez nem is az én dolgom. Közterületen volt, és felügyelni kellett volna rá- hopp, csak nem közterületfelügyelőket kellett volna bevetni? Én tudom, hogy kellemetlenebb bandákkal hadakozni, mint kameraképek alapján küldözgetni a csekkeket, de hát minden szakmának megvannak a kihívásai. És őket valami ilyesmiért fizetik, nem?

Mókás, hogy a polgármestereknek üzengetésre telik, megoldást viszont nem találnak. Pedig nem tegnap lett ilyen a lomtalanítás a fővárosban vagy léptették életbe az ötvenezres kanyarbírságot! Tudom, lomozás ügyben addig eljutottak, hogy hoztak valami jogszabályt, miszerint a lom elvitele lopás és büntetendő, de minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Egyébként csak egy halom betű: ha a büntetés betűit összekeverjük, sünbetét lesz belőle. Ugyanúgy nem riaszt el senkit, mint a súlytalan szabályozás. Viszont a kanyarcsekkekkel nem viccel a hivatal, ott lesújtanak a társadalmat veszélyeztető szabályszegőkre...

Nem lehetne, hogy most az egyszer a veszélyes, erőszakos bandákkal szemben lenne határozott a hatóság, és a kanyarodós ügyben meg méltányos, például tizedannyi bírsággal és figyelmeztetéssel? Tudom, az egyikkel pénzt lehet begyűjteni, a másikkal meg szidalmakat és rossz esetben pár pofont. De ha csak azt vállaljuk fel, ami könnyű meló, akkor ne csodálkozzunk, hogy az állampolgár is a könnyű utat választja.

Nem tetszik, ahogy a nézettségi adatokkal azt sugallják, a hatvan felettiek már nem érnek semmit.

Sváby András új műsora, a Heti napló az ATV-n viszonylag tisztességes számokat hoz. Nyilván nem fogják annyian nézni mint valami látványos celebes zenés show műsort, de tulajdonképpen mindegy is, mennyien  nézik. A sztori az, hogy a TV2 élén álló Dirk Gergens a műsor indulása előtt lekicsinylően beszélt a várható eredményekről, és amikor ehhez képest jobb számokat értek el Svábyék, a Facebookon kezdődött trollkodni. Nekem különösen ez ütötte meg a szemem:

Hát kérem szépen, mocskosul nem tetszik, hogy egy ilyen "szakember" megengedi magának a hetven felettiek lesajnálását. Az én anyukám elmúlt hetven, kétkezi munkásként kezdte tizenévesként, aztán tanulással küzdötte magát egyre feljebb, jóval hatvanon túl is dolgozott, nagyjából öt évtizednyi meló után döntött úgy, hogy most már inkább pihenne. Nekem egy olyan paprikajancsi ne mókázzon anyukám korosztályával, akinek olyan fantasztikus dolgokat köszönhetünk, mint a Való Világ vagy e pillanatban a TV2 káprázatos híradója. 

És a Heti napló rugdosását ukázba kapó lapoknak is toll a fülébe, amiért kiemelik, hatvan alatt nem nézik a műsort, és ez milyen gáz. Hát szerintem meg az a gáz, aki a nevét adja ahhoz, hogy a szülei, nagyszülei generációja értéktelen társadalmi rétegként jelenjenek meg, mert a kutyát nem érdekel, mit néz egy hatvanon túli. 

Pedig vannak aktív hatvanasok szép számmal, ügyes kezű mesteremberek, orvosok, jogászok, mérnökök, tanárok, mindenféle szakma képviselői. Még újságírók is vannak köztük, ki hinné! Nem is rosszabbak azoknál, mint akik ilyesmiket megengednek maguknak. 

Vagy például olyan alkotók is tudnak nagyot gurítani "szépkorúként", mint Clint Eastwood. Neki is beszólna Dirk Gergens, vagy remegő lábbal örömködne, ha egyszer szólna hozzá egy szót egy ilyen legenda? Hadd ne mérjem egymáshoz kettejüket. 

Miközben politikai retorika szintjén kiemeltem foglalkoznak a nyugdíjasokkal, az simán elmegy, hogy nyíltan kormánypárti tévék, újságok ilyen helyzetben semmibe vegyék őket. Hahó, a hatvanasok-hetvenesek többsége elég sokat letett az asztalra, egy olyan társadalmi rendszerben leélve életük jó részét, ahol nem nagyon volt lehetőség megvalósítani a merészebb álmaikat. Lehet azon mókázni, hogy mennyire nem számítanak a hirdetőknek, de talán nem az ő hibájuk, ha egy keményen végigdolgozott élet után nem sikerült annyit felhalmozni, hogy mindenféle hülyeségre költsenek számolatlanul.

Miközben azon megy a rugózás, hogy a Heineken vörös csillaga önkényuralmi jelkép, míg a Milky Way, a Converse meg a San Pellegrino csillagai kicsit sem azok, azért bezzeg senki nem emeli fel a hangját, hogy egy Gergens-féle megbélyegezzen egy számára kereskedelmileg érdektelen korosztályt.

Hadd fogjam akkor inkább a Sváby pártját, aki így szemmel láthatóan felvállalja, nekik (is) készíti a műsort. S talán az is elmond a világról valamit, hogy az idősek nem feltétlenül ostoba celebes seggrepacsizást néznek, hanem egy komoly közéleti műsort. Azt hiszem, nem nekik kell szégyenkezni amiatt, hogy a Pumpedék helyett erre kapcsolnak oda. Én meg teszek rá, utóbbi a kereskedelmi korcsoportban hogy teljesít, attól még annyit ér, amennyit.

Ne az szégyellje már magát, aki tisztességgel leélt hetven évet, de csak annyira futja neki amennyire! Szégyellje magát az, aki számára az ember értékének egyetlen fokmérője az, milyen vastag a pénztárcája. Mert lehet valakinek kevés pénze, de ezzel együtt is sok-sok méltósága..

Újabb űgy mutat rá, miért is fordulnak el a hagyományos pártoktól a szavazók.

Sőt, nem csak rég beágyazódott pártok, hanem magában a politika is egyre kevésbé érdekli az embereket, és ezen nincs is mit meglepődni. Most éppen a francia belügyminiszter magyarázkodhat lemondása után, miért lányainak jutott asszisztensi állás. 15 és 16 évesek voltak, amikor először nyilvánvalóan nagyon fontos megbízást kaptak a politikus papa stábjában, az évek alatt több tízezer eurót begyűjtve.

Franciaországban maradva, Francois Fillon, a legesélyesebb elnökjelölt pedig abba bukott bele, hogy hasonló konstrukcióban foglalkoztatta feleségét, gyerekeit, s itt egy milliós összeget emlegetnek- ellene már vádat is emeltek. Ezzel vélhetően az ő politikai karrierjének is vége.

Az igazán jellemző az, hogy az egyik érintett szocialista, a másik pedig jobboldali. Tökmindegy, milyen oldalon áll valaki, szemmel láthatóan lehajol az apróért. És hányan lehetnek még, akik nem tudnak meglenni feleségük, gyerekük, más rokonuk szakértelme nélkül! Szívesen megnézném, az Európai Parlamentben ülő képviselők közül hány mellett dolgozik családtag- nyilván totál legálisan.

És csodálkozunk, hogy mindenféle futóbolondok vagy magukat futóbolondnak beállítók is labdába rúghatnak egyre több országban? Ostobaságot szajkozó szélsőségesek, és ostobaságnak tűnő, valójában nagyon is elmésen ironikus dolgokat kiagyaló viccpártok népszerűsége válik mérhetővé szerte Európában. Már Szerbiában is számolni kell az egyik ilyen alakkal, mint ahogy nálunk a Kétfarkú Kutya Párt büszkélkedhet sok-sok követővel. 

Nyilván vannak, akik vevők a nagyon leegyszerűsített retorikára, az új, radikális, "tiszta kezet" ígérő szónoklatok. Mások pedig azzal akarnak beinteni a hagyományos pártoknak, amelyek látszólag egymás ellenfelei, de közpénzlenyúlásban mindig koalíciót kötnek, hogy a politikai rendszert megfricskázó pártokra szavaznak.

És fel is merül a komoly kérdés: valóban rosszabbul dolgoznának ezek az emberek? Valóban hihetünk az olyan politikus tisztességében, aki képes pár ezer eurós állásokba benyomni a saját lányát? Ugyan hogy reagál, ha pár millió eurós korrupciós ajánlattal környékezik meg? "Kösz, ez nekem túl sok, én csak kicsiben lopok"?

Nyilván ez költői kérdés, de valahogy nem nagyon látjuk a sok elszegényedett politikust magunk körül se itthon, se külföldön. A nevetséges vagyonnyilatkozatokat hagyjuk, látja akinek van szeme, mi a valóság. Nem kell a politikusnak nyomorogni, szó sincs róla, de azért érzékeljük a kontrasztot a legálisan bejelentett jövedelmek és a luxuspaloták közt. 

Amikor az emberek megunják az ilyesmit, gyakran tesznek az egész választósdira. Ha a polgárok alig több mint felét érdekli egy parlamenti választás, egy népszavazás pedig még annyit sem, akkor érzékelni kellene, hogy gáz van. Nem hisznek abban, hogy létezne olyan alternatíva, ember, ügy, aki mellett ki kell állni egy szavazattal. 

Én pedig nem a megbukott, lemondott politikusokat sajnálom, hanem saját magunkat. Mert őket előbb-utóbb kimosdatják, más, fontos beosztásba helyezik, mi viszont sokkal többet veszítünk: az illúzióinkat, a hitet abban, hogy a világ a véleményünknek köszönhetően jobbá tehető. 

A fiatalokat kicsit sem hatja meg az, amit ma nálunk közéletnek neveznek.

Olvastam pár kesergő, okoskodó írást arról, hogy a tizenévesek mennyire nem érdeklődnek a politika iránt. Nem foglalkoznak a pártokkal, a közéleti vitákkal, egy felmérés szerint simán összekeverik Zuschlag Jánost és Szíjjártó Pétert. 

Hát ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, talán nekik van igazuk mert nincs nagy különbség. De én persze egyáltalán nem így gondolkodom, hiszen igazi nagyformátumú, nehézsúlyú politikusok ütköznek össze személyükben, megannyi gigászi cselekedettel a hátuk mögött...

Ne csodálkozzunk, én azt mondom. Rutinból az ember elolvassa a közéleti cikkeket, nyilván annak az oldalnak a véleményét elsősorban, akivel szimpatizálok, de most őszintén, egyikre se akarom rábízni a sorsom, azt irányítom magam. Én magam is úgy vagyok vele, hogy minek érdekeljen a magyar politika, amikor bármikor előfordulhat, hogy külföldre költözök, és az ezzel sokkal nagyobb arányban kacérkodó fiataloknál teljesen racionális, hogy nem a lüktető magyar közéletre fókuszálnak.

És amikor az üres parlamenti padsorokról ad közvetítést a televízió, azt láthatjuk, magukat a képviselőket se érdekli az, mi zajlik abban a marha nagy épületben. Már bocsánat, ha közülük csak páran fáradnak be az ülésekre, miért kellene azt érezni, nekünk oda kell figyelni a történésekre?

Tudom, a mai tinédzsereket remekül lehet ostorozni, mert bűnrossz YouTube-csatornákra iratkoznak tízezer-, százezerszám. Bevallom én másodpercekig se bírom nézni ezeket a rémesen fantáziátlan, lapos videókat, de kit érdekel az én véleményem? Az én korosztályomban meg annak idején sokan New Kids on The Block plakátokat ragasztgattak a falra vagy az Amerikai Nindzsa filmeket bámulták- na mert az aztán jóval nagyobb művészet volt mint a mai YouTuberek munkássága! 

Persze aztán volt egy pont felnövésünk közben, amikortól kezdve vitáztunk, beszélgettünk. Középiskolás koromban meghallgattam az első szabad választásokról apám meg pár tanárom véleményét, és felraktuk az MDF "Tovarisi konyec!" plakátját az osztály falára, amit leszedettek. 

Azt gondolom, egyszerűen túl sok az információ, a zaj, ami a tizenéveseket körülveszi. Rengeteg tévécsatorna, rengeteg weboldal, blog, iszonyú mennyiségű YouTube videó, és ezekhez képest meglehetősen ingerszegény kaland bekapcsolni a tévét egy politikai vita kedvéért.

És az én korosztályomon is látszik, sokan egyszerűen kiszeretnek ebből a dologból. Sokan marha kínosan ügyelünk rá, hogy ne legyen olyan megosztás a Facebook-folyamomban, ami kicsit is politikai állásfoglalást tükröz. Nem akarok sem azért "hazaáruló" lenni, mert támogatom az olimpiát, sem azért, mert ellenzem. Miközben vagyok aki mindig is voltam... (Hazaáruló, naná. Indokot majd találunk hozzá.)

Egyetlen barátot, ismerőst sem akarok veszíteni azért, mert látszólag ellentétes oldalon állunk- valójában pont ugyanott vagyunk mind, a vesztesek közt, míg valahol a fellegek felett, előlünk elrejtve repkednek a milliárdok. Egy tizenévest se kárhoztatok azért, mert ez a buli nem elég vonzó és pörgős nekik. És bevallom, eszem ágában sem lenne megpróbálni belerángatni őket a közéleti vitákba. Őszintén hiszem, hogy jobban járnak, ha a parlamenti közvetítések helyett cicás videókat néznek.

Tudom, így sose lesz belőlük jó választópolgár. De az vigasztal, hogy rossz választópolgárok se lesznek, akik hülyeségeknek bedőlve voksolgatnak, nagyjából feleslegesen, mert utána soha többé az életben semmiféle beleszólásuk nem lesz semmibe, ami az országban történik...

De jó is a sokszoros olimpiai- és világbajnoki érmesünk zsebében turkálni!

Felröppent, hogy Hosszú Katinka 60 millió forintot kap azért, mert részt vesz az úszó világbajnokság népszerűsítésében. Később ebből 25 millió lett, ami még mindig szép summa. Sportközgazdászt kérdeztek az összegről, a Facebookon osztogatták a sztorit a versenyző pénzéhségének bizonyítékául, mindenkinek van valami véleménye.

Én sem vagyok kivétel. Mit is mondhatnék? Hosszú Katinka feltette hazánkat a sportvilág térképére Rióban- mert bárki bármit hisz, a kajakban vagy vívásban elért sikerekre a nézők töredéke figyelt oda. Mondhatni, Katinkáé most az a szerepe, ami annak idején Puskásé volt. És a hihetetlen népszerűségét mindig is jó érzékkel váltotta pénzre, amivel a mai világban nincs semmi baj. Dzudzsák is sokat keres, mint ahogy más sztárok is, itthon és külföldön.

Ne legyenek illúzióink: ha Magyarországon többé nem lehetne sporttal pénzt keresni, még a legnagyobb hazafiak is országot váltanának. Inkább örüljünk neki, hogy van, aki számára dicsőség piros-fehér-zöldben versenyezni. És teljesen felesleges azon vitatkozni, ekkora világsztár megérdemli-e a nemzetközi összevetésben egyáltalán nem nagy összeget.

Beszéljünk inkább arról, ki keres még a világbajnokságon. Megszólalt a televízióban például Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője. Hát a vele kapcsolatos legemlékezetesebb sztori az volt, amikor megverték, de mint újságíró aligha nevezhető akkora világklasszisnak, mint Katinka- cserélhető arc, tucattévés, nem hiszem, hogy a CNN és a FOX News ajánlatait utasította vissza a világbajnokság kedvéért. És legyen nyugodt mindenki, szóvivőként az ő összjövedelme is összemérhető Katinkáéval. 

És vajon mikor nézzük meg, mennyi pénzt keres a világbajnokságnak köszönhetően Fürjes Balázs, no meg a sok projektmenedzser, felsővezető, akik bármikor el tudják magyarázni, hiába kerül a 25 milliárdos világbajnokság 100 milliárdba, tulajdonképpen kicsit sem drágult? Vagy ezért kell őket annyira megfizetni? 

És mennyi jövedelem csapódik le azoknál a cégeknél, akik építették az uszodát, a többi létesítményt? Mennyit keresnek azok a cégek, akik most a Katinkával futó kampányokat bonyolítják? Mekkorát kaszálnak a hotelek, akik tekintettel a nagy versenyre, most hirtelen tripla áron adják a szobákat? 

Tényleg létezik az országban ember, akinek komolyan az csípi a szemét, hogy pénzt keres a magyar sport legnagyobb sztárja, valaki, aki saját tehetségének, kitartásának köszönhetően nem csak a szűkebb környezetében, hanem az egész világot tekintve lett a legjobb? Egy árva fillért sem sajnálok tőle!

Viszont ha látnám a teljes fizetési listáját a világbajnokságnak, találnék rajta pár embert, akinek lehúznék egy-két nullát a jövedelméből, azt garantálom. De marha jó lenne, ha pontosan tudhatnánk, mire is ment el az a száz milliárd (meg még ki tudja, mennyi), és ki is járt igazán jól a világbajnoksággal. Azok a csendes, ismeretlen háttéremberek, akik úgy lettek nyertesek, hogy egy métert se kellett úszniuk hozzá, és még a kommentelők se kívánják pokolba őket...