Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Gyerek mint reklámarc

A Nike egy alig 9 éves sráccal írt alá szponzori szerződést. Biztosan jó irány ez?

Shane Kluivert persze nem a semmiből bukkant fel, apja Patrick Kluivert, az Ajax, a Barcelona és holland válogatott egykori sztárcsatára. Nagyobbik fia maga is az Ajaxban játszik, Shane pedig a Paris Saint German kölyökcsapatában rúgja a labdát. Bizonyára ügyes és tehetséges, de tudjuk jól, az nem sokat számít, hogy valaki mit mutat tíz év alatt.

A kissrác (vagy segítői) által ügyesen menedzselt közösségi médiás jelenlét is feltűnő, Shane-nek több, mint százezer követője van az instagramon. Főzös videókat is megoszt a mindennapi dolgok mellett. Valami azt súgja, rajongói többsége vele egykorú, legalábbis nehéz lenne elképzelni, hogy valaki rákattan arra felnőtt emberként, hogy egy gyerek focis képeket oszt meg.

Nyilván a Nike számára is ez az ifjú követőbázis az értékes, s ezért írtak alá vele támogatási szerződést. Hiába megy az álszent duma, hogy nem akarják reklámmal bombázni a gyerekeket, a valóságban őket célozza rengeteg kampány. A gazdag nyugaton a kicsik ki tudnak ki könyörögni mindent a szüleiktől, így aztán például a sok sikerrajzfilm kapcsán iszonyú sok terméket tudnak eladni.

A ruházattal is jól lehet keresni, mert a hipszterek lassan pont elfordulnak a nagy márkáktól, a gyerekeknek viszont még más a menő. A Nike marketingesei sem bolondok, ha kilencéves reklámarc kell, akkor azt szerződtetnek, és akkor mindenki boldog: a kölyök keres, a szülei büszkék, a gyerekek megkapják amit akarnak, a cég meg kaszál.

Mondjuk az kicsit visszatetsző, hogy ezeket a cuccokat esetleg mélyszegénységben élő gyerekek varrják fejlődő országokban, akik el sem tudják képzelni, hogy kortársaik 20-30-40 dollárt fizetnek egy olyan pólóért, aminek elkészítéséért ők 1 centet kapnak. Bár a szavak szintjén küzdenek a gyerekmunka ellen a cégek, de a nyereség nagy úr: ha olcsóbban lehet gyártatni, több marad. És az ellenőrzést könnyen ki lehet kerülni: nem a nagy cég foglalkoztat gyerekeket, hanem a csúnya, gonosz alvállalkozója...

Szóval már az sem igazán szimpatikus, hogy a gyerekekre utaznak a cégek a reklámkampányaikkal. De a másik oldalról is eshet pár szó. Egy kilencéves gyerek (aki még nagyon gyerek...) aláír egy szerződést egy világcéggel, s onnantól kezdve úgy kell viselkednie mint egy felnőttnek. Hiába tetszik egy Adidas póló, abban már nem mutatkozhat. Folyamatosan meg kell osztania a tartalmakat Nike-ban feszítve, nincs lustulás meg hasonló. Kvázi dolgozni kell, pedig a tanulás mellett már most is sokat edz.

Rendben, ezt még esetleg el is lehet bírni, bár egy felnőttnek sem könnyű minden ilyen szerződéshez igazodni. De mi lesz, ha mondjuk a gyerek 12 évesen már nem lesz olyan kiugróan tehetséges a kölyökcsapatban? Ha a gyorsan változó ízlés okán már nem lesz annyi aktív követője? Ha fiatalabb reklámarc kell, s legközelebb egy nyolcéves tornász kislányra cserélik, aki mellesleg szuperül énekel? 

Nem hiszem, hogy könnyű lesz feldolgozni egy ilyen történetet. De ez a világcéget mit sem érdekli: fizet, amíg tart a szerződés, jó, ha nem, akkor vált. Pont úgy, mint a felnőttek világában. Ezt azért fel kell dolgozni. Nem mintha új sztori lenne, hogy egykori gyereksztárok nem tudják kezelni idősebb korukban sem az egykori sikereket, sem a kudarcokat. Nem kívánom hogy Shane is így járjon, de még annyira fiatal, hogy a fene meg nem mondja, mire viheti az életben. És lehet, nem a sport lesz a jövője, sem a Nike-szerződések, hanem valami egészen más, de értékes dolog. Csak ha közben végig az jár a fejében, "mi lett volna, ha...", bele is bolondulhat.

Nehéz dolgok ezek, és én bőven tartok tőle, túl kevesen gondolkodnak rajta. Persze, a cég ígérget fűt-fát, a szülőknek is jut a pénzből, s elég megnézni a gyerekszépségversenyes dokukat, hogy érezzük, bizony nem kevés esetben a szülők ambícióit valósítják meg a gyereket. Patrick Kluivert persze enélkül is egy név a foci világában, de gyanítom, nem Shane lesz az utolsó kilencéves reklámarc, s a többieknek esetleg a szülei nyomásával is el kell bírnia. 

Különös világot élünk. Tulajdonképpen irigykedhetnék arra, hogy én nem keresek annyit, mint ezek a gyerekek, fájhatna, hogy kilencévesen egy világcég sem keresett meg, de... Valahogy nem bírok emiatt keseregni.

Tovább

Világbajnoki álmok

Érdekes olvasni, milyen hihetetlen várakozásokat fogalmaznak meg a vizes vb kapcsán. Kár, hogy ezekből aligha fog túl sok dolog megvalósulni.

Már az úszás is zajlik a medencékben, s nyilvánvaló módon ennek köszönhetően nagyobb az érdeklődés külföldön is a budapesti történések iránt. Természetesen azt aligha várhattuk, hogy a műúszás és a vízilabda kösse le a nagyvilágot, de most eljött végre a Duna Aréna ideje.

Ám még ha örülnek is a magyar diadaloknak, sokan felvetik a kérdést, hogy pontosan hogyan jöttek ki a költségvetés számai, s erre ad magyarázatot a mindenhez rettentően értő Fürjes Balázs. Mint kiderült, nem az van, hogy az először mondott 25-40 milliárd forintos költségvetéshez kell mérni a mostani 130 (170?) milliárdot, hanem ahhoz, hogy az egész kerülhetett volna kétszer annyiba is.

Végülis ha így nézzük, amennyiben ötször annyi pénzhez hasonlítjuk, tiszta ingyen volt a rendezés. De azért jó lenne tudni, hogy mikor, ki és miért gondolta azt, hogy lehet nyugodtan hazudozni olyan összegekről az adófizetőknek, amiknek a fele (vagyis duplája) sem volt igaz. Fürjes szerint a nagy (és ezek szerint baromira titkos) kalkuláció az volt, hogy esetleg az ország GDP-jének évi fél százalékát kell rákölteni, ehhez képest "csak" 0,25 százaléknyit vertünk el rá.

Mielőtt Fürjes úr ujjongása előtt tisztelettel adózunk, jegyezzük meg, ez a nagyjából dolgozó és adót fizető négymillió munkavállalóra leosztva tízezer ember teljes évi munkájának eredménye: ennyit toltunk bele medencékbe, megnyitóünnepségbe, egyebekbe, három éven át. Nevetségesen kevés? Aligha. Főleg ha ezek szerint benne volt a történetben a duplája is, azaz húszezer ember csak azért dolgozott volna, hogy vendégül lássuk az úszóvilágot. Izé.

De van nekem egy nagyobb bajom. Én nem annyira a GDP százalékát nézném, hanem a hiányt. Mert ugyebár Magyarország bármennyire jól teljesít, egyelőre többet költünk, mint amennyit meg tudunk termelni, még úgy is, hogy a GDP két százalékára jutó ajándékpénz jön a sokat szidott Brüsszelből.  És ha a 2-3 százalékos hiányt nézem, akkor az a 0,25 százalék már nem is olyan nevetségesen kevés. Amikor kevés pénz jut más fontos dolgokra, hogy ne nőjön a hiány, vizes vb-re meg stadionokra nem sajnáljuk. Ha ez növeli ennyire a GDP-t, nosza, rendezzünk évente nyári olimpiát, és mind meggazdagszunk. Van aki beveszi ezt a mítoszt?

Természetesen a prémiumok elől sose el nem ugró szervezők növelik is a felkészülés legendáját, mert már a világ harmadik legnagyobb szabású sporteseményeként emlegetik a vizes vb-t. Pár hét, és lesz ebből nagyobb buli, mint egy olimpia, legalábbis a magyar szervezők fejében! Persze erről szólni kéne a nagyvilágnak is, mert a végén még elszalasztják...

Az ugyanis szimplán nem igaz, hogy több százezer embernyi külföldi rohanta meg Budapestet. Legyünk nagyvonalúak, jött mondjuk százezer ember, mind itt tölt 10 napot, mind elkölt napi 30 ezer forintot. Ez összesen 30 milliárd forint. Még megdobja a turizmust a hírverés ennek a duplájával, máris 90 milliárd forint a plusz. De ez még kicsit odébb van a 130 milliárdtól is.

Valamiről azért ne feledkezzünk meg a nagy ujjongások közepette, hogy micsoda óriási lökést ad Magyarországnak a világbajnokság. Sajnálatos módon ez csak egy sportesemény a sok közül, ami ebben az évben zajlik, s nem csak emiatt kerül be hazánk a hírekbe. Az, hogy születik pár világcsúcs, ugyanúgy magyarországi hír, mint amikor a kormányzat sajátos hangulatú kampányait ekézik. 

Tulajdonképpen miért várna bárki jóindulatú sajtót külföldön, amikor mi azzal plakátoljuk tele az országot, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt"? Nem kell meglepődni, ha az emberek nem a sporteseménnyel azonosítanak minket. S azon sem kell csodálkozni, ha olyan kommentár jelenik meg külföldön, hja, volt pénz a rendezésre, mert a németektől jön az EU-támogatás. 

Tudom én, hogy a szervezőknek rendszeresen a zemberek fejébe kell verni, ők fantasztikusan jól dolgoztak. Valamivel igazolni kell, hogy bizonyíthatóan ők jártak jól anyagilag. Hogy az országnak megérte-e a rendezés, nagy kérdés, és mindenki találni fog olyan statisztikát pro és kontra, ami őt igazolja. De aki az elmúlt rohamtempójú felkészülés során havi pár milliót szakított, az már boldog lehet. Főleg úgy, hogy most ebből kell bepótolni az elúszott olimpiai pályázat kapcsán betervezett jövedelmeket.

És nagy a boldogság, mert még ezt-azt szervezünk a jövőben, van még csapat a megyei bajnokságban aminek nincs új luxusstadionja, szóval érdemes nagy álmokat kergetni. Egy bizonyos körnek ugyanis minden vágya valóra válik...

Tovább

A tévés lóvék titka

A BBC fizetési listája érdekes, de vajon hogy nézne ki a magyar?

Olvasom, hogy felháborodást keltett az angol közmédia immáron nyilvános kereseti listája, ami itt böngészhető. A balhé oka elsősorban az, hogy a női tévések szerint egyértelműen kevesebbet kapnak férfi kollégáiknál, s ezért tüntettek is. 

Erről a témáról annyit, hogy a listán szereplő legnagyobb összeg Chris Evansé, aki valóban ötször annyit keres, mint a legtöbbet kereső nő- de a férfiak pénzének is többszörösét keresi, kiugróan magas a fizetése. Még a BBC elnöke is ötödannyit kap, szóval azért ha a nagy átlagot nézzük, aligha ötszörös a különbség férfiak és nők között.

Az összegek nagyságát pedig azért nehéz megítélni, mert a BBC azért nem egy kormányzati kifizetőhely, ahol minden szervilis újságírónak jut valami kis alamizsna. Világszínvonalú műsorok sorát állítják elő, sorozataik, szórakoztató vagy ismeretterjesztő műsoraik az egészen világon keresettek, tehát nem csak költenek, bevételük is van bőven a piacról. A sztárokat pedig meg kell fizetni, főleg úgy, hogy meg is szolgálják ezt. (A régi Top Gear csapatra, miután felálltak a műsorból, azonnal le is csapott valaki más gigafizetéssel.)

Szóval kotorászni éppen lehet a BBC legjobban fizetett arcainak és háttérembereinek zsebében, csak éppen nem érdemes- az a cég egyszerre közszolgálat és üzleti vállalkozás. Arról nem is beszélve, milyen múlt áll mögöttük, mennyit tettek a média megújításáért az évtizedek alatt. Mondhatni van egy bizalom irántuk és a műsoraik minősége iránt. 

Ami számomra izgalmasabb: de szívesen látnék egy hasonló összeállítást a magyar közmédia legjobban fizetett alkalmazottairól. Gyanítom, pár összeg láttán itt is leesne az állunk, és nem olyan figurákról beszélünk, akiknek műsorait az egész világon el lehet adni. Még itthon se egyeduralkodóak, és akkor enyhén fogalmazunk.

De az tuti, hogy önszántából soha senki nem fogja kiadni a fizetéseket a köztévéből. Ha perelnek az adatokért, akkor is foggal-körömmel fognak ragaszkodni a titkolózáshoz. Az indok, a verseny mindig röhejes ha közalkalmazottak, menedzserek fizetéséről beszélünk: akit a versenyszférából megkeresnek, az úgyis elcsábítható lesz pénzzel. Lám, a BBC sem omlott össze a nyilvánosságtól.

Másrészt tény, mi nehezen kezeljük azt, ha valaki nagy pénzt keres. Ez totális baromság, minden szférában más a fizetés. Meglehetősen naiv vagy szűklátókörű hozzáállás azt várni, hogy egy sikeres, eredményes tévés szakember annyi pénzt keressen mint egy utcaseprő. El kellene végre fogadni, hogy van, amit máshogy fizetnek meg. A focisták is csak labdát rugdosnak, mégis mennyi pénzt kapnak!... Hát ez ilyen.

Szóval önmagában engem a fizetések nagysága nem vág hanyatt. Az viszont sokkal inkább, ha kiderül, hogy nem kimagasló szakemberek, hanem tényleg "jó káderek" kapnak jelentéktelen munkákért sztárgázsit. Lássuk be, a közmédia nagyon sok pénzt felemészt minden évben, és olyan jó lenne tudni, kire és mire költenek mindannyiunk adójából. Igen, jogunk van tudni, mennyit kap egy menedzser, egy híradós, egy rendező. Na az lenne csak cifra mulatság, ha minden ilyet közzé tennének- de a közmédia nem éppen a közzé tevés médiája. Egyszer úgyis meg fog történni, és én máris kíváncsian várom, ki fog dühöngeni és ki magyarázkodni miatta...

Tovább

Mint akit elcsapott a villamos

Házhoz ment a pofonért a BKK a keménykedésével.

Szépen levizsgázott a Budapesti Közlekedési Központ, illetve partnere, a T-Systems a válságkezelési kommunikációból. De rossz úton járnak, akik a piaci cégek logikáját keresik a reakciók mögött: erről szó sincs.

A sztori ugye az, hogy élesítették az elektronikus bérletvásárlási rendszert, így aztán mostantól elvileg Pesten sem kell sorban állni a pénztáraknál, szépen megvehetjük online ami kell, s a mobilunkat felmutatva igazolhatjuk a bérlet meglétét. Itt azért jegyezzük meg, egy Budapesthez hasonló méretű város esetén hiába elvárás ma már egy ilyen rendszer, meglehetősen összetett követelményeknek kell megfelelni, tehát az, hogy nekiesnek a mindenben hibát keresők, kissé igazságtalan is lehetne.

A feltételes mód indokolt, mert a rendszer hiányosságaira rámutatók éppen hogy nem mondhatók gonosztevőknek, sőt. Pont ők azok, akik olyan visszajelzéseket küldenek a cégeknek, amelyek segítenek a szolgálatás biztonságának, rendelkezésére állásának javításában. És ha igazak az első hírek a nem titkosított jelszavakról, egyszerű átírással olcsóbbá tehető bérletekről, akkor a rendszer legalábbis messze állt a hibátlantól.

Ehhez képest persze kiáll a BKK vezére, elmondja, hogy minden hibátlan, és a "rosszindulatú támadók" mind törvény előtt fognak felelni. A fejlesztő T-Systems is okoskodik, keménykedik, naná, ők sem akarták felvállalni hogy a sokmilliós rendszernek gyermekbetegségei vannak.

Addig csak magyarosan komikus volt a történet, amíg heherészni lehetett azon, mennyire próbálják magyarázni a bizonyítványt. De aztán kiderült, éjszaka vitték be a készenléti rendőrök azt a 18 éves srácot, aki a böngészősor átírásával 50 forintért vehetett bérletet, amit bejelentett a BKK-nak, mint hibát. Nagy nyeresége aligha lehetett belőle, mert Pesttől 300 kilométerre követte el gyalázatos tettét, de majd a rendőrség mindent jól kivizsgál.

No erre jött a népharag, ami gyakorlatilag a földbe gyalulta a BKK-t, a T-Systems-et, de még a T-Systems német anyacégének Facebook oldala is magyarok dühöngésével van tele. Hirtelen leblokkoltak a nagy cégek agytrösztjei, jött az egymásra mutogatás, ki is a feljelentő, meg a duma, hogy "egy szint felett" kötelező a feljelentés, egyébként is ismeretlen tettes ellen tették, ők nem tudhatták hogy 18 éves jóhiszemű diák, és így tovább. Igaz, kicsit fura, hogy pár nappal korábban Takács József, a T-Systems biztonsági igazgatója azt állította, hogy "személyesen tett büntetőfeljelentést az egyik súlyos hibát kimutató és azt bejelentő felhasználó ellen", ami nem egészen ugyanúgy hangzik. Nyilván az újságíró értett mindent félre, naná.

Hát kérem szépen, akkor mutassunk rá, hogy a BKK nem üzleti alapon működik. Az oda pottyantott politikai kinevezettek pénze nem lesz több vagy kevesebb attól, hogy hatékony és eredményes céget vezetnek vagy sem. Nem a számok a lényegesek, hanem az, hogy mit tudnak magukról kommunikálni az őket kinevezők felé: ha magyar narancs kell, lesz magyar narancs! Olyan, amilyen.

És ez a logika magyarázza, hogy számukra nincs etikus hacker meg jószándékú hibabejelentő. Rossz sajtó van, amiért magyarázkodni kell a főpolgármesternek. Ha valaki csendben feltöri a rendszert és kárt okoz, de nem tudja meg a nyilvánosság, az belefér, majd elkenik a jelentések közt, és a T-Systems ezek elhárításáért is kiszámlázhat valamit. Még prémium is lehet a kiberháború frontján tanúsított bátor helytállás következménye.

Az online bérlet bevezetésével az éves beszámolóban fel lehetett volna vágni a városvezetés felé, ők úgysem tudják a hivatali autóikkal és a sofőrjeikkel, hogy eszik-e vagy isszák. Annyi volt, amennyi, biztos az a jó ár, ha egy ilyen fantasztikus tapasztalatú cégvezető menedzselte le a bevezetését. És a feljelentősdi pont ezért volt üzenet: nem érdekelnek a javaslataitok, majd mi azt tudjuk, mire verünk el pár száz milliót. Aki rossz hírünket kelti és rontja a pozíciónkat, az mindenképpen ellenség, szándéktól függetlenül.

Ha valaki ennek a Dabóczinak az életrajzát megnézi, azt láthatja, tele van diplomával, képzéssel, komoly szakmai tapasztalattal. És ezek után felmerülhet sokakban a kérdés: mégis csak ennyi józan esze van? A választ mindenki maga adhatja meg, a történtek alapján. Nyilván úgy tűnhet, hogy ezek már annyira el vannak szállva a saját menedzserképességeiktől, hogy azt hiszik, nekik mindent lehet, és ha úgy tetszik, akkor a fehérről is elmondhatják, hogy fekete.

Ezért vélhetik úgy sokan, ezek most saját dugájukba dőltek, mert pont abból kapták a legtöbbet, amitől irtóztak: a rossz sajtó, az emberek haragja miatt nyilván egész nap magyarázkodtak. Nem az a baj, ha az újságoknak kell nyilatkozni, az kellemetlen igazán a doktoruraknak, ha hebegnek-habognak a telefonba a főpolgármesternek, hogy nem úgy gondoltuk mi ezt a dolgot azzal a sráccal... Aztán megjelentek az első mentegetőzések is, még az is le lett írva, hogy "elnézést". Hihetetlen!

Most pedig már nincs jó lépés. Menjen tovább az eljárás? Pár hónap után derüljön ki, hogy a 18 éves "hacker" semmilyen kárt nem okozott, semmit nem nyert, és nincs ügy? Vagy gyorsan vonjanak vissza mindent? Azzal meg a saját korábbi kiállásukat hiteltelenítenék totálisan. Az meg nekik fájhat, mert nem kell örökké ott maradni a zsíros állásban, és erre a történetre sokáig fognak emlékezni.

Rájuk ég ez a "válságmenedzselés", ami az elektronikus bérletek egyébként teljesen marginális ügyéből kommunikációs katasztrófát csinált, s úgy verte őket pofán a népharag, mint egy elszabadult villamos. Versenyszférában nehéz lesz elmagyarázni, hogy profi menedzserként miért nem jöttek rá, teljesen rossz módon próbálták kezelni a problémákat.

Azért ne sajnáljuk őket, mert ha valamikor menniük is kell, fognak nekik más, fontos beosztást találni. Először itt-ott bedugják őket cégek elnökségébe pár százezerért, aztán amikor minden elfelejtődött, megint jöhet a vezérség valahol. Feltéve, hogy van még pár jóbarát a hatalmasok között, akik egy ilyen fantasztikus tudású szakembert nem hagyhatnak parlagon. De azért mégis jó lecke lehet, amikor pár ezer nethuszár tanít móresre valakit, aki azt hiszi, tévedhetetlen és érinthetetlen.

Tovább

Beragadt diplomák

Elgondolkodtató az egyetemisták nyelvtudásának hiánya.

Egy friss hír szerint csak tavaly közel tizenkétezer(!) diplomát nem adtak ki azoknak a hallgatóknak, akiknek a nyelvvizsga hiányzik ehhez. Ez azért derekasan nagy szám.

Azt azért csendben megjegyzem, sok egyetemista talán nem is érzi, hogy tulajdonképpen épp csak a diplomáját nem kapja meg az átkínlódott évek után. Láttam én is ismerős fotóját, ahol a családja körében mosolyog a diplomaátadó után, miközben valójában csak valami igazolást kapott. Nem is értem, miért lehetnek ott a ceremónián? Azért hirtelen súlya lenne annak, hogy diplomája van az embernek vagy valami kevésbé értékes papírja, ha azt mondanák, bocsi, ide csak az jöjjön, aki tényleg diplomát szerzett. A látszatra ügyelnek leginkább, a cuki kis kalapok már nálunk is fontos részei az ünnepnek, pedig nem az teszi a diplomást.

Az egész egyetemi élet súlytalanná vált, persze, a megajánlott jegyekkel, a nevetségesen egyszerű vizsgákkal. Boldog-boldogtalan ücsörög a felsőoktatásban, s mondani sem kell, amint aztán valami kihívással találják magukat szemben -mint mondjuk egy nyelvvizsga vagy egy kicsit nehezebb szigorlat-, jönnek a problémák.

Meglehet, mégis nekik van igazuk. Ha a munkaerőpiac sem vár el valódi diplomát és értékes tudást, ugyan minek törjék magukat? Az ember szépen ellavírozgat az igazolásával, ami bizonyítja, pár évet eltöltött a felsőoktatásban, és mindenki boldog. Ami kell sok "kvalifikált" munkakörhöz, azt egy idomított majomnak is meg lehetne tanítani, hát még olyannak, aki látott belülről egyetemet! A diploma kimondott elvárás, de sok helyen fel se tűnne, hogy valóban van-e és honnan.

Szóval ilyen szempontból megértem azokat, akik nem izgulják túl a diploma van vagy nincs kérdését. A kormány mintha idegesebb lenne, indulnak a diplomamentő programok, de azok újabb és újabb határidejei jelzik, valójában van egy olyan réteg, aki nem is vágyik arra a papírra. És kész. Ha ezt az egészet nem sikerül máshogy kezelni, nyugodtan el kellene fogadni, hogy sok ember nem szerzi meg a diplomáját. Ha van arra előírás, hogy mit kell ilyenkor visszakérni, hajtsák be és ennyi. Érezni kéne, hogy egyetemistának lenni, pláne államilag finanszírozott képzésben, egy vállalás. És ennek része kellene lenni annak is, hogy aki nem teljesít, az visszatérít.

A keménykedés után pedig ugorhatunk a második részre: hogy a fenébe nem tudnak nyelveket a fiatalok? Annyifélét olvastam már, ami ezzel foglalkozik. A magyar nyelv eltérései az angoltól, némettől, az, hogy nálunk kütelező szinkronizálni, alacsony színvonalú az oktatás, nem költünk a segédeszközökre, és így tovább. 

Ez mind komoly érv, de a kellemetlen helyzet az, hogy bármekkora kihívás is egy nyelv megtanulása, pár százezren, akik kénytelenek voltak szerény képzettséggel külföldön szerencsét próbálni, mégis megbirkóztak vele. Pedig magyarok voltak, sokuknak érettségije se volt, nem tudtak rangos tanfolyamokat finanszírozni, mégis meg tudták oldani. Meglepő, nem?

Ha kell, akkor bizony megy a nyelvtanulás mindenkinek. A kell a kulcsszó: manapság az egyetemeken semmi nem "kell", semmi nem "fontos". Vélhetően sok középiskolában is ugyanígy van. A diákok elücsörögnek az órákon, valami egyetemre úgyis bekerülnek, ha nem, az sem baj. Noha tervezik, hogy hamarosan már a felvételihez is nyelvvizsgát követelnek meg, sokakat az se fog zavarni: ha nem gond a beragadt, elúszott diploma, az se lesz gond, hogy már az egyetemig se jutnak el. Elég megnézni, milyen sokan kihullanak még bőven a záróvizsgák előtt, és nem megy tönkre az életük. Aki komolyan gondolja, az ma is megtanul legalább egy nyelvet jól az érettségiig- s sokan közülük már nem is magyar egyetemre mennek tovább. Őket például nem kell "megmenteni" senkinek kedvezményes programokkal.

Lehet, hogy egészen át kell értékelnünk, mit gondolunk tanulásról, diplomáról- nem azért, mert mi változunk, hanem mert a fiatalabb generáció áll hozzá ehhez a kérdéshez egészen máshogy, mint mi. Van, aki közülük is céltudatos, és nem csak a minimumot, hanem jóval többet teljesít, míg mások egyszerűen nem látják, miért fontos ez. S ki tudhatja, hosszú távon ki ér célt, ilyen vagy olyan úton?...

Tovább

Kutyák és gyerekek

Van-e jogunk és okunk szidni az Európába költöző muszlimokat?

Ha az ember nézi, hallgatja, olvassa az öreg kontinens sorsán kesergő kommentárokat, kezdheti úgy érezni, küszöbön áll a teljes muszlim hatalomátvétel, s hamarosan mi leszünk itt kisebbségni. 

Ez a helyzet ma még nem áll fenn, s ne feledjük, azért van abban felelőssége az egyes országoknak, mit követelnek meg a beilleszkedés feltételeiként az új polgároktól, szóval lehetne ezzel a helyzettel mit kezdeni. Egyszerűen értelmezhetetlen, hogy valamiféle liberalizmustól hajtva hagyták, hogy külvárosokban olyan fiatalok ezrei nőjenek fel, akiknek új hazájuk semmit nem jelent, teljesen idegen testként különül el a közösségük. Nem tudom elhinni, hogy ennek így kell lennie. 

No de most nem ez a kérdés foglalkoztat. Az ember nézi a beszámolókat, a képeket, s látja, ahogy aggódva mutatnak rá az elemzők, hogy az utcák tele vannak fejkendős asszonyokkal, a parkokba muszlim családok járnak ki gyereksereggel, és így tovább. (Meg kell jegyezzem, ha ők mind potenciális terroristák lennének, minden nap lenne pár tucat támadás valahol, tehát ez még a problémák ellenére is általánosítás, ostoba előítélet.)

De nézzük csak meg jobban a képeket, nincsen rajtuk soha sétáló ember, aki ne lenne bevándorló hátterű? Bizony hogy vannak, hiszen ők is ott élnek. Csak míg az arabok gyereket visznek ki a parkba, az "őslakosok" kutyát. Előbbiek gyereket nevelnek, utóbbiak kutyát. Előbbiek családot akarnak, utóbbiak beérik háziállattal.

És tegyük egyértelművé, a kutya nem gyerek, nem volt az soha, nem lesz az soha. Egészen más felelősségvállalás, amikor valaki gyermeket nevel, és ezzel áldozatot vállal, miközben csak reménykedhet benne, utódja sokra viszi, boldog élete lesz. Biztosak lehetünk benne, a muszlimok messze-messze túlnyomó többsége nem azért akar gyereket nevelni, hogy az majd 19 évesen felrobbantsa magát egy buszon, pár ártatlannal együtt. S aki törekszik, az bizony karriert csinálhat mint tudós, politikus, sportoló, származása ellenére. 

Nem szeretem az olyan kijelentéseket, hogy "szüljék tele a magyar nők az országok", mert az ugyanolyan primitív csengésű, mint az uszító szövegek. De akkor is tény, hogy furcsa bántani a muszlim családokat, amikor ők gyereket, s ezzel együtt felelősséget vállalnak. Hogy az egyes emberek a vallás, a más felfogású kultúra miatt akarnak nagyobb családot, netán a szociális támogatás vonzza őket, az most mellékes.

(S megjegyzem, a mi kormányunk családbarát intézkedései a sok feldobott pénzzel pont ugyanolyanok, úgymond "kifizetni" akarják a magyar gyerekeket. Ha nem mutogatunk ujjal arra, aki a 10 milliós CSOK által biztatva vállal harmadik gyereket, ne bántsuk azt se, aki máshol él hasonló lehetőségekkel.)

Eközben nyugaton kezdenek gyerekként bánni a kutyákkal, macskákkal. Elképedek, amikor egy macskás kép mellé a gazdákat emlegetve azt írják, "parents", azaz szülők. Ez sem sokkal megnyugtatóbb felfogás, mint amivel a muszlimokat vádolják. Csodálkozunk, ha az utcákon több arab kissrác focizik, amikor mi azt hisszük, egy kutya örökbe fogadása párhuzamba állítható a gyerekvállalással? Ez teljesen nonszensz, és ezt még annak is meg kell értenie, akinek nincs saját gyermeke, akármilyen okból.

Szóval keressük a hibát magunkban (is), mielőtt mást vádolunk. Nem egyszerű kérdések ezek, s ha csak egyoldalúan nézzük, végképp nem kerülünk közel a megoldáshoz...

Tovább

A 3,4 milliárdos parti

Megnyitották a megnyitandót, Budapestre figyel az úszóvilág.

Teljesen mindegy, ki mit mond, azt el kell ismerni, iszonyú sok pénzt tapsoltunk el a vizes világbajnokságra, és a megnyitó sem volt mentes a pénzszórástól. Több mint hárommilliárd forint őrületes pénz, és nehéz magunk előtt látni azt, hogy ez a megnyitó hihetetlen módon növelte volna az ország ismertségét, hiszen a világ más pontjain nem nagyon közvetítteték. 

Azt kell mondjam, az egész vizes vébé tulajdonképpen lelkes egységbe kovácsolja az országot, mert mindenki izgatottan lesi, mi történik. Az egész eseménnyel szimpatizáló, kormánypárti médiumok grandiózus szavakkal írják le az esemény várható hatását, nagyszerűségét, míg az egészet eltúlzott, szétlopott rendezvénynek tartók lesik a hibákat, keresik, mibe tudnak belekötni. És a mind a két oldal találhat kapaszkodót- mint ahogy mi is lehetünk kritikusak mind a kettejükkel.

Hiszen lássuk be, akármit is mondanak, az uszodák állnak, a versenyeket meg lehet rendezni, a megnyitó látványos és mozgalmas volt, szóval a kifejezetten rövid idő ellenére sikerült a legfontosabb dolgokat elrendezni, felépíteni, tető alá hozni. Hogy milyen áron- na ez máris jó kérdés. De az tuti, hogy nem lett igazuk azoknak, akik szerint már a rendezés előtt elbukunk, mert semelyik helyszín nem fog készen állni.

A vb-pártiak hurráoptimizmusán sem nehéz fogást találni. Jellemző például ez a cikk, ami máris totális sikerről beszél, de könyörgöm, várjuk már meg az ilyesmivel az egész végét. Kevés az olyan verseny, aminek a rajt előtt mindenki a győztese, sportnyelven szólva. És ez sem ilyen verseny, szóval mielőtt hátradőlünk az elégedettségtől, ugyan vezényeljük már le tisztességgel a világbajnokságot. Mert a vb-párti közvetítésekből az valahogy csak kimaradt, hogy pont a sztárvendég CeLoo Green énekét nem lehetett hallani a fellépés első percében, ami azért ciki.

S az újságíró egyik állítását vélhetően az utóbbi idők egyik legerősebb csúsztatásának érezhetik sokan. Ő ugyanis a tervezett olimpia főpróbájaként hivatkozik a vizes vb-re, s kiemeli: "Amikor a magyar döntéshozók azt mondták, hogy... elvállalják a 2017-es vb megrendezését, még azt hitték, hogy ez az esemény jó belépő lesz a 2024-es nyári olimpia esetleges elnyeréséhez. Nem rajtuk múlt, hogy amikor megkezdődik a budapesti világbajnokság, akkor Magyarország már csak távoli szemlélője annak a folyamatnak, amelynek a végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szépen leosztja a 2024-es és 2028-as nyári játékokat Párizsnak és Los Angelesnek."

Hát ha nem a döntéshozókon múlt az olimpiai pályázat visszavonása, akkor ki a fenén? Igenis pontosan ugyanazok az emberek táncoltak vissza egy olyan civil kezdeményezés miatt, aminek semmilyen ügydöntő eredménye akkor még nem volt, akik az olimpiai álmot dédelgették. Ez tény, teljesen felesleges elkenni az igazságot. Volt egy népszavazási kezdeményezés, de ha a döntéshozók nem futamodnak meg, rendezhettek volna népszavazást, meggyőzhették volna a polgárokat, s képzeljük el, milyen erős érv lett volna egy fölényes támogatás az olimpiának a NOB szemében! Ha pedig erre a támogatásra esély se volt, akkor is a döntéshozókban volt a hiba, akik olyan projektbe hajszolták volna az országot, amivel az emberek többsége nem ért egyet. Szóval ne fogjuk rá ezt a bukást senki másra.

Elvileg most nem az olimpiáról kéne okoskodnom, mégis megteszem, mert jellemző, hogy torzít az elfogult sajtó. Az olimpiai álmot az törte össze, aki a pályázatot visszavonta. Az nem a pár hónapja létező Momentum Mozgalom volt, nem Soros György, nem Brüsszel, hanem a kormányzat és a főváros. Hát ha ilyen ügyben lehet kicsit igazítani a valóságon, hogy beleilljen a világképünkbe, akkor hasonló módon történhet mással is. Ne vegyük komolyan a "világ ötödik legfontosabb sporteseménye" és "hatmilliárd néző" lózungokat se.

Például itt van ez a dolog a fontossággal. El tudjuk képzelni, hogy az olimpia megnyitóját nem közvetítik mindenhol a világon? Mert szemmel láthatóan a mi nagy rendezvényünké simán érdektelen volt. Tudomásul kell venni, a világ óriási sportpiacán egy ilyen vb már csak egy esemény a sok közül, s ezekben a napokban olyan riválisokkal kell vetélkedni a sportkedvelők figyelméért, mint a wimbledoni teniszbajnokság, a Tour de France vagy a Forma 1 Brit Nagydíja, sőt, a végével esik egybe a Magyar Nagydíj. És ha olyan fontos az úszók világbajnoksága, hol is rendezték az előzőt, no meg az azt megelőzőeket? Emlékszik valaki? Aligha.

Ez megintcsak tény, nem fanyalgás. Elhiszem, hogy Ugandából, Uruguay-ból és Üzbegisztánból is jön esetleg úszó a világbajnokságra, de ettől még nem biztos, hogy azokban az országokban jobban érdekli őket versenyzőik kiesése a selejtezőkben, mint valami helyileg izgalmasabbnak számító sportesemény. Mindez nem jelenti azt, hogy a kákán is csomót kereső ellendrukkerek kajánsága, fanyalgása szimpatikus, de ha a világbajnokságot támogatói agyatlanul, kritikátlanul ujjonganak és figyelmen kívül hagyják a valós tényeket, akkor őket sem lehet komolyan venni.

Lehet egy remek világbajnokságot rendezni, lehet egy picit a figyelmet Magyarországra irányítani, de egyrészt ez igen sokba került, másrészt a tündérmesék kreálása helyett értékeljük reálisan az eredményeket. S aki így tesz, a végén von mérleget, nem pedig akkor ítéli sikeresnek (vagy totál sikertelennek, mert ne felejdkezzünk a kritikus oldal elfogultságáról se) a világbajnokságot, amikor még el se kezdődött.

Tovább

Zárjuk le a Soros-kérdést!

Szerintem a világ legegyszerűbb dolga megoldást találni a Soros-problémára.

Tele lett plakátolva az ország a magyar-amerikai milliárdos portréjával. Megmondom őszintén, én nem látok bele abba, hogyan manipulál a most minden gonosz forrásának tartott Soros, és szomorúan vallom be, soha nem keresett meg, hogy milliókért cserébe toljam a szekerét. Így aztán vérig is vagyok sértve.

Teljes mértékben támogatom tehát azt a törekvést, hogy állítsuk meg Sorost, nehogy már ő és bábjai diktáljanak nekünk a saját hazánkban. (Mondjuk az egy kicsit problémás, hogy a neki lekötelezett magyar szervezetek magyar tagjainak ugyanúgy lehet véleménye, elképzelése az országról, mint a politikai pártoknak, tehát a saját hazájukban azt mondhatnak a saját hazájukról, amit akarnak. Elvileg.)

Sok-sok nyilatkozatot láttam és olvastam, de igazán konkrét időpontot nem tudott senki felmutatni, hogy Soros eddig jó arc volt, utána viszont megutálta Magyarországot és direkt ellene dolgozott, hogy elvegye álmainkat, tönkretegye jövőnket- mi ezt persze nem hagytuk, sőt!

Olyannyira éles a kontraszt, hogy még a ma Sorost szidó emberek jelentős részétől is lehet egykori nyilatkozatokat találni, amikben éppen neki hálálkodnak, sőt, Sorost védik a szélsőséges politikai erőktől. (És nem, az nem érv, hogy "óvodás is voltam kommunistaként", mert felnőtt, jogi és erkölcsi felelősséggel bíró állampolgárként elfogadni a pénzt nem ugyanaz, mint beleszületni egy akármilyen rendszerbe.)

A kulcskérdés tehát az, lehet-e határvonalat húzni? Ha nincs ilyen, akkor bizony könnyen megtörténhet, hogy már évtizedekkel ezelőtt is Soros gonosz tervét hajtotta végre mindenki, akit támogatott, s ami most történik, az színjáték. Gyanakodva kell hát néznünk az egykori Soros-ösztöndíjasokra, a Soros-által támogatott szervezetekre, pártokra, a Soros-féle CEU-n végzett összes diákra.

A megoldás nyilvánvaló és pofonegyszerű, ha a kormányzat komolyan veszi a saját kampányát: minden olyan pártnak tiltsák meg az indulást bármilyen magyarországi választáson, ami valaha Soros-féle pénzt kapott. Hasonló módon ne lehessen közszereplő senki, aki valaha Soros-ösztöndíjas volt, vagy Soros-pénzelte szervezet tagja volt akkor, amikor az pénzt kapott. És természetesen kizárnám a közéletből az összes olyan embert is, aki CEU diplomát szerzett.

Az ötletért természetesen semmit nem kérek, bátran használhatja a kormány vagy akármelyik párt, aki hajlandó ilyen törvényjavaslatot benyújtani. Hiszen nekem elsősorban az ország a fontos! És ha azt látom, hogy a parlamenti többség hajlandó végre lépni, akkor azzal bizonyítják, hogy nem csak szavakban, plakátok szintjék veszik fel a harcot a szerintük Soros által irányított bandával, ami rosszat akar az országnak, hanem ténylegesen is.

A másik lehetőség az, hogy senki nem fog ilyen törvényt megszavazni. Akkor pedig azt hiszem, nekem is minden jogom megvan bármit gondolni a Soros-ellenes plakátkampányról, meg az arra kitolt milliárdokról. Mert így üzengetni könnyű, tét nélkül, más pénzén, de sokkal izgalmasabb, ha az ember vállalja a felelősséget a saját egykori tetteiért, viselt dolgaiért.

Csak hát ehhez egy kis bátorság kellene, kurázsi. No meg őszinteség. Ennek pedig néha mintha híján lennénk. Éppen úgy, mint a józan észnek: az ifjú kereszténydemokrata Nacsa Lőrinc beégése a Sorost-védő egykori Fidesz nyilatkozat kapcsán jelzi, hogy azért vannak bizonyos fehér foltok a tájékozottság terén. És ezek az emberek a televízióban, ország-világ előtt bizonyítják, mennyit érnek. Hát jó lenne, ha egyszer tényleg következménye lenne a döntéseknek és választásoknak.

Mert bárki bármit mond, Soros támogatását elfogadni nem csak ma számít döntésnek, az volt 25-30 éve is. Amivel felelősség jár, akár a pénz adományozója felé, akár a választók felé. És teljesen mindegy, mikor történt ez. Idézzük magát Kövér Lászlót: "kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna"? Hát lehet-e jó Soros-támogatásból rossz Soros-támogatás? Erre a kérdésre kéne választ adni, uraim!

Tovább

Hazatérnek a Seuso-kincsek

Megérte aranyáron megvásárolni az ezüsttárgyakat?

Régi, fordulatos történet a Seuso-kincsek ügye, amatőr kincsvadásszal, rejtélyes halállal, külföldre menekített tárgyakkal, évtizedes egyezkedéssel, és aztán a mostani (vélhető) lezárással, ami sok-sok közpénzbe került. Ennek akkora fontosságot tulajdonítottak, hogy maga a miniszterelnök tette meg a rendkívüli bejelentést- most aztán örül a nemzet.

Szerintem, bármennyire teret kap ez a sztori és a tárgyak hazamenekítése, valójában nem hoz lázba sok embert. Nem kell ezen meglepődni, hiszen itt nem egy Munkácsy-képről van szó, amit sokmindenki ismer, ami sokkal erősebben kötődik a magyar kultúrtörténethez, mint pár későrómai ezüsttárgy. Pláne úgy, hogy a Seuso-kincsek már olyan régen vannak külföldön, és nem is nagyon láthatta a nagyközönség itthon ezeket itthon. 

Természetesen a lelet fontos, de nem magyar, hanem magyarországi jelentőséggel bír, ha lehet ezt így mondani. Hazánk területén elég komoly mennyiségű római lelet került elő, köztük más szenzációsak is, tehát a Seuso-kincsek mellett akadt bőven más is a föld mélyén. Sőt, több, mint valószínű, hogy még most is nyugszik ott rengeteg dolog.

Az a pénz, amit a magyar állam szerint illegálisan kivitt tárgyakért fizettünk, több milliárd forintra rúg. Ha előbújik az emberből a hétköznapi demagóg, simán mondhatjuk azt, hogy ebből sok-sok lélegeztetőgép (CT, akármi más) kijött volna. Csak összevetésként: ha jól tudom, az új budai szuperkórháznak helyet adó komoly méretű telkek harmadannyiba kerültek, mint a Seuso-kincsek. Érdekes összevetés, nem? Persze mondhatjuk azt is, a soha meg nem valósuló budapesti olimpiára is elvertünk ennyi pénzt, pedig a szavazásig el sem jutott a projekt- akkor már több értelme volt valami kézzelfoghatóra költeni. 

És ebből végülis hosszú távon nem lesz semmiféle botrány, mert -megbocsásson nekem a világ, amiért ezt kimondom- a magyar emberek túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli ez a pár ezüsttárgy, hiába emlegetik mindenhol páratlan kincsként azokat. Valami jó régen errefelé élt dúsgazdag rómaié lehettek, hát remek, de bíróságon soha, sehol nem tudta a magyar állam bizonyítani, hogy tényleg jogosak a magyar igények ezekkel kapcsolatban. (Ezért kellett visszavásárolni őket attól, aki ki tudja milyen úton-módon jutott hozzá. Megéri a szürke zónában lavírozni, mint az jól látható, hiszen milliárdokat lehet kaszálni, legálisan, és a másik fél még büszke is magára.)

Mivel nem volt és nem lesz Seuso-láz kis hazánkban, így aztán szépen elsikkad az a téma is, mennyibe kerültek. Pár nap múlva sem a bejelentésre, sem a számokra nem fog emlékezni senki. S ismétlem, itt legalább valami kézzel fogható eredménye van annak, hogy ilyen bődületes pénzeket adtunk ki a közösből. Más kérdés, ahogy amiatt se tört ki forradalom, hogy valami brit gyűjtő őrzi ezeket évtizedek óta, az se lett volna világrengető, ha nála is maradnak még sok évig. 

Mindegy, most már megtekinthetik ezeket azok, akik itthon kíváncsiak rájuk. Igen, tudom, lehetett volna másra költeni, a magyar kultúrtörténetnek akadnak még olyan fontos alkotásai, amik legalább ennyit megérnének, hogy nálunk láthassuk őket, de mégsem akarom ostorozni a kormányt. Hacsak azért nem, hogy ilyen színpadiasan nagy felhajtást rendeznek a téma körül, de ez meg enyhén szólva sem idegen az ország mai vezetésétől. Nekik is volt egy jó napjuk, az angol műgyűjtőnek is, mi meg- hát mi meg így is, úgy is mindent benyelünk, szóval, ha úgy vesszük, még mindig jobb, ha erre költünk, mint másfél hétig álló óriás ugrótornyokra. Azaz mi is örvendezhetünk...

Tovább

Bajnokok a kelléktárban

Furcsa történet jelent meg arról, hogy a vizes vb megnyitója kapcsán megalázták úszósportunk régi nagy bajnokait.

Közeledik a kormányzati illetékesek által mindenféle leggel illetett világbajnokság, ami a hurráoptimista várakozások szerint fantasztikusan fog sikerülni és hat milliárd ember nézi majd, tehát ennek köszönhetően Bolíviától Uruguayon át Vietnamig az egekbe sző az érdeklődés a budapesti utazások iránt. Én nem vagyok jól fizetett szakember, akinek a pénzért előtte, utána és persze közben is meg kell indokolni, hogy ezt a 130 (150? vagy ki tudja mennyi) milliárdot jobb helyre nem is lehetne tenni, mint egy két hetes sporteseménybe. 

Egyszerűen csak realista vagyok, és tudom, hogy ez így egyszerűen nem igaz. De nem baj, szeretjük a sportot, jól fog esni a magyarokért szurkolni, és ugyan ki olvassa a külföldi újságokat, ki nézi a külföldi tévéket, hogy valóban az egész világon mindenki élőben tudósít-e kis hazánkból? Ha nem, az az ő bajuk, ők maradnak le erről a világraszóló buliról.

Az se baj, ha csak minket érdekel az egész, hiszen a magyar afféle úszónemzet. Valóban, ha a nagyvilágban igazán sokakat érdeklő sportágakat nézünk, az utóbbi időben jórészt úszásban tudtak vitézkedni a magyar sportolók. (Nem bántva ezzel a kajakosokat, vívókat, kézilabdásokat, természetesen, de a tények makacs dolgok.)

Sőt, már az első olimpiának is volt magyar úszóbajnoka, Hajós Alfréd személyében. Utána pedig még sok fantasztikus magyar versenyző tündökölt a medencékben. Világ- és Európa-bajnoki érmek, olimpiai dobogók sora jelzi, hogy évtizedeket ívelnek át a magyar úszósport hagyományai. S akkor a vízilabdások rengeteg bajnokát meg se említsük, akik nevét illenék felsorolni a budapesti világbajnokság kapcsán.

Tulajdonképpen teljesen érhető is lett volna a szándék, hogy szerepet kapjanak a megnyitóünnepségen. Igaz, kicsit későn szóltak nekik a hírek szerint, de a többségük pozitívan reagált a felkérésre- amit másnap aztán azzal vontak vissza, hogy a rendező szerint nincs rájuk szükség. Valóban, mi szükség van arra, hogy az úszósportot ünneplő megnyitón ünnepeljük egy kicsit a régi nagy magyar bajnokokat?

(fotó: Fortepan)

Az egész történet megalázó, ha a leírtaknak megfelelően történt. És bizony teljes mértékben hihető. Úgy bánnak ezekkel a remek sportolókkal, mint valami ócska kellékkel: ha kell, előrángatjuk, ha nem, mehet vissza a sufniba. A kapkodás nyilván része annak, hogy meglehetősen gyorsan kellett tető alá hozni a világbajnokságot. A túlvállalás sajnos nyilván többletkiadással is jár, de más dolog, hogy azzal nem foglalkozunk, ha a pénz nem kapja meg az illő tisztelet, és más, ha az emberek. Utóbbi riasztó, mert ezeket a megbántódásokat nem lehet olcsó gesztusokkal elfeledtetni.

A baj az, hogy beleillik az egész a tendenciákba. A sportoló akkor fontos igazán, amikor sikerei csúcsán van, és lehet vele büszkélkedni. (Puskás azért kivétel, mert egyrészt "világmárka", másrészt a mai magyar futballban aligha van bárki más, akiről beszélhetnénk helyette...) Akinek frissen szerzett arany lóg a nyakában, az bármit kérhet, odafigyelnek rá: Hosszú Katinka szavának is megnőtt a súlya Rio után, mint azt sok példából láthatjuk.

Aki valamikor a "kőkorszakban" lett a világ legjobbja, ki tudja milyen körülmények között készülve legyőzve mindenki mást, az már annyira nem számít, hiszen ő már a múlt. A régi kormányok idején szerzett aranyakat nem lobogtathatják a ma miniszterei. Legyünk hát belátóak velük szemben, legyünk tekintettel az érzéseikre: mindannyian szeretnének ott tolongani a budapesti vb-n érmet szerző sportolók mellett, és a sok nyugdíjas úszóversenyző csak rontja az összképet. 

Azt hiszem, az igazi bajnokok ilyenkor is példát mutatnak: mit sem törődnek azzal, hogy percemberek, a hatalom fényében sütkérezők most elfelejtik, félrelökik őket. Pár év múlva az olimpián, világbajnokságon szerzett érmek még mindig szépen csillognak, ám a mai menő politikusokat vagy elfelejtik, vagy dühödten emlegetik már csak...

Tovább

Mégis, kinek a büszkesége?

A Pride mostanában már inkább a médiáról szól, nem a melegekről.

Gyakorlatilag napok óta a budapesti melegfelvonulás a vezető téma pár igen komoly olvasottságú oldalon. Elemezték a kordonkérdést, aztán a nagy napon volt felvezetés, videós anyag, élő közvetítés percről percre. És persze valami összefoglalás is dukál a végén.

Bevallom őszintén: ez a téma engem ennyire egyáltalán nem érdekel. És szerintem elég sokan vagyunk vele úgy, hogy a Pride-nál komolyabb ügyekkel is lehetne hasonló mélységben foglalkozni. Ez már lassan inkább néhány újság büszkeségi kérdése...

Mindezt úgy mondom, hogy semmi bajom nincs a melegekkel, sem a felvonulásukkal, sem a követeléseikkel. Sőt, teljesen toleráns vagyok ezzel kapcsolatban, mert engem semmilyen szinten nem érdekel, ki meleg, ki él házasságban, kinek mi a vallása. Magánügy! Szerintem nyugodtan házasodhatnak is, ha ezzel akarják büntetni magukat- a válások nagy aránya miatt ugyanis ez bizony igen sokak számára rosszul sül el a heterók közül is.

A világ teljes mértékben arra halad, hogy a házasságukat legalizálják a lehető legtöbb helyen, és ez nálunk is meg fog történni. Mindezt nem egy Semjén Zsolthoz hasonló ember szemüvegén át kell nézni, mert ahogy a világ megváltozott millió más tekintetben, úgy ebben is meg fog mindenfelé.

De amíg ez nem valósul meg, addig persze lehet felvonulni. Amivel megintcsak nincs bajom, az olyan bigott, korlátolt marhaságokra csak legyintek hogy "mit mutogatják magukat" meg "legyenek homokosok a négy fal között". És ha tangában rázza valaki a fenekét, mi dolgom vele? Ha pasi csinálja a pesti belvárosban, fúj, ha egy fiatal csaj a Balaton Soundon, akkor jöhet? De utóbbi is csak akkor, ha csinos, mert a dagik bántják a szememet? Nőjünk már fel, ez olyan jelentéktelen ügy...

És én ezzel így vagyok pro és kontra. A sajtó bizonyos részének kiemelt figyelme mintha önigazolás lenne, hogy "bizony mi ennyire haladók és progresszívak vagyunk, a csapból is a Pride-ot toljuk", miközben csak felfújjuk azt a témát, ami nem érdemel ennyit. Be lehet róla számolni, miért ne, a téma is szóba kerülhet, mert miért ne, sőt végülis az se fáj, ha pár napig néhány helyen minden második hír erről szól, csak értelmét nem látom.

Szerintem messze nem olyan intoleráns már a magyar társadalom, a többség vállvonással fogadná a melegházasság törvénybe iktatását. A fiatalabb generáció pedig nem is fogja érteni, ki a franc lovagolt ezen a témán ennyit, hiszen tök természetes, hogy vannak heterók, melegek, transzszexuálisok...

Itthon és külföldön viszont bőven akad pár téma, ami nekem fontosabbnak tűnik és mégis elsikkad valahogy. Azt hiszem, akár néhány szerkesztőségben is magukba nézhetnek, hogy tényleg arra koncentrálnak-e, amire fontos, vagy esetleg pont a saját régi beidegződésekhez ragaszkodva afféle ortodox liberálissá merevedtek? Vicces lenne, ha kiderülne, hogy pont azok leettek a maguk módján konzervatívok, akik a legjobban küzdtek az ilyesmi ellen...

Tovább

Kockázatos utazások

Utólag mindenki olyan okos, ha csődbe megy egy utazási iroda!

A Green Holiday (Green Travel?) egyik napról a másikra állt bele a földbe, s ezzel rendesen cserben hagyott több száz nyaralni vágyót. Rettentően aljas dolog elvenni a pénzt, kivinni az embereket, s tétlenül nézni, ahogy azokat kidobják a hoteleikből majd csak a biztosító tudja őket hazahozni. De ezt majd vizsgálják a hatóságok, s talán lesz valami következmény- bár én nem nagyon hallottam még a börtönöket megtöltő csaló utazásszervezőkről.

Márpedig nem ez az első iroda, ami igen rondán bukik meg. Pedig a jogszabályok megvannak, mindenféle biztosíték, szakértelem kell, s ezért a laikus utazó joggal hiheti, valaki valahol ellenőrzi az utazásszervezők tevékenységét. Ehhez képest túl sok volt a nagy port felkavaró csőd.

Ami viszont szánalmas, hogy bizonyos újságok most arról írnak, "sejthető" volt a csőd. Hahó, utólag nem sokat segít erről beszélni! A szakmában folyó háttérbeszélgetéseknek a súlya konkrétan nulla, ha azokból nem kerül nyilvánosságra semmi, és így nem is figyelmeztethetnek egyetlen utazót sem.

Az egyik cégadatbázis is végigturnézza most a sajtót, hogy a cégadatokból látható volt már korábban, hogy a Green Travelnek meg vannak számolva a napjai. Sőt, ők azt is kijelentették, vannak még hasonló helyzetben irodák. Ez elvileg súlyos kijelentés- de nevek nélkül csak elvileg az, mert valójában teljesen súlytalan. Pár általánosság a "kis irodákról", ami rossz fényt vet mindegyik, valójában esetleg remekül működő, speciális utakat szervező irodára. Miközben tudjuk, a nagy balhét a nagy utazási irodák csődje okozta mindig. Akkor hogy van ez? A kicsi a kockázatos, a nagy pedig több ezer embert hagy a bajban? Mert elvileg a Green Travel sem volt kis játékos, mint ahogy például a Best Reisen, az Eurotours sem volt az.

Az meg konkrétan a vicc kategória, hogy a saját szolgáltatását reklámozza a cég, miszerint náuk le kell kérni a cégadatokat. A fentebb már említett laikusoknak fogalma nincs az adatok értelmezéséről. (Sőt, az újságírók egy részének sem, akik lelkesen boncolgatják, mennyire dől a pénz bizonyos celebekhez mert nagy az árbevételük, pedig valójában az a kérdés, abból a pénzből mennyi marad a költségek és az adó levonása után, azaz mennyi a nyereség.) A végrehajtásokat is értelmezni kell tudni. Egyébként akit ezek az adatok érdekelnek, azoknak nem kell semmiféle fizetős szolgálatást keresni, teljesen ingyen elérhető a nyilvános céginformáció illetve a cégek éves beszámolója a kormányzati oldalakon.

Azt gondolom, annyiban van igazság a dologban, hogy a hozzáértők számára ezek az adatok érdekesek, de ezekkel nem az átlagembernek kellene bíbelődnie, hanem a hatóságoknak. Mivel minden bevallás elektronikusan megy, egyszerűen kigyulladhatna egy piros lámpa minden utazásszervezéssel foglalkozó cégnél, akiknek súlyos veszteségei vannak évek óta, s el lehetne indítani egy alapos ellenőrzést. Ilyenkor persze mindenki okos, mindenki magyaráz, gyanúba kevernek minden céget, aztán egy hét múlva, amikor lecseng a balhé, minden marad a régiben.

Persze az az igazság, ezeknek a dolgoknak nem csak az utazásszervezőkre kellene kiterjednie. Van család, aki egy milliót bukott a meghiúsult úton? Hát az nagyon szomorú, de hány milliót bukik, akit átver egy csaló autókereskedő cég vagy egy csődbe menő építési vállalkozó? Szóval számomra nem az izgalmas, hogy valakinek nem jött össze a törökországi nyaralás, hanem az ennél komolyabb, nagyobb horderejű dolgok. A mai elektronikus alapú rendszerekben roppant hatékony lehetne a vizsgálat, ha nem csak a pénzbehajtás lenne a cél, mint mondjuk az online kasszákkal.

De hát ehhez filozófiaváltás kellene. Maximum reménykedhetünk benne, de ha azt nézzük, ez már nem az első nagy utazási iroda csőd, gyaníthatóan az elmúlt években keveset dolgoztak a hatékonyabb ellenőrzésen. Esetleg utólag, mint az újságírók meg a cégadatbázis: köszönjük meg nekik a társadalom számára roppant fontos, alapos tájékoztatást, amivel rámutattak, mit nem mondtak el nekünk még mielőtt bekövetkezett volna a baj.

Tovább

Kis magyar futballuniverzum

Miniszterelnökünknek még arra is van ideje, hogy átigazolási tanácsokat adjon.

Egy videón arról győzködi Orbán Viktor válogatottunk ászát, Dzsudzsák Balázst, hogy hagyja ott az "arabokat" és inkább focizzon itthon. 

Nehéz értelmezni a jelenetet. Azt gondolom, a sportnak ez a része eléggé elüzletiesedett ahhoz, hogy ne politikai szinten dőljenek el a dolgok- legalábbis normál esetben. Mert ehhez képest nálunk a foci a politika szintjére van emelve évek óta, mert törvényeket hoznak a sportág tamogatásáról, építik közpénzből a stadionokat, és még a köztévé is nyilván felsőbb utasítás miatt adja a meccseket nagy pénzért.

Szóval ha így nézzük, tulajdonképpen simán beleillik a képbe, hogy politikus okoskodik egy játékos csapatváltásai kapcsán. Pedig hát ez üzlet: ahova hívják és ahol megfizetik, ott rúgja a labdát a nagy meg a kis sztár is. A Realnak nem kellett, az "araboknak" igen, hát oda ment Dzsudzsák. S a hírek szerint szépen keres is.

Tudjuk, van olyan magyar csapat, ahol meglehetősen fura módon annyi a pénz, hogy nyakra-főre vehetik a játékosokat. A felcsútiak sem a pénzzel kitömött akadémiájukon nevelt fiatalokkal töltik fel a keretet, inkább a rivális csapatoktól igazolnak. Eddig tíz embernél tartanak a nyáron, ami azért szép szám, hiszen más tavaly télen a másodosztályba is el tudtak csábítani válogatott játékosokat is. 

Talán ez a beszélgetés már arra utal, hogy megkapta odafentről a zöld lámpát a felcsúti aranycsapat, hogy Dzsudzsákra is kivessék a hálójukat? Van az a pénz, amiért Balázsnak megéri, hogy mezt cseréljen. Nyilván mindent megérne egy ilyen igazolás, hiszen szükség van a hazai gyepen olyan sztárokra, akik végig tudták robotolni a meccset Andorrában, s csak egyetlen szerény góllal kaptak ki. 

Mert a magyar futballuniverzum realitásához tartozik az is, hogy az utóbbi időszak "remek" eredményeinek köszönhetően szépen csúszunk vissza a FIFA-ranglistán. Érdekes EB-selejtezők elé nézünk, ha a negyedik-ötödik kalapból sorsolják a magyar válogatottat a csoportba. És aligha attól lesz jobb a csapat, ha a játékosok durván egyenlőtlen bajnokságban edzőnek idehaza, mert van pár "kiemelt" klub, akiknek semmi sem drága.

Normál esetben az ember csak vállat vonna vagy mosolyogna egy ilyen jópofáskodáson egy politikus meg egy focista között, de nálunk ezt véresen komolyan kell venni. Mi olyan országban élünk, ahol Puskást is megpróbálnák hazaparancsolni a Realtól- és ha arra gondolok, hogy vélhetően az ötvenes években ez meg is történt egészen magas szintről, nem érzem viccesnek a fenti szituációt.

Szóval hol van a vége ennek az egésznek? Meddig mehet el az az őrület, ami a magyar focit pénzszórásban körülveszi, s aminek eredményeit láthatjuk a hihetetlen kudarcsorozatunkban? Mert az ma már tisztán érződik, nem az EB-részvétel volt a trend, hanem az volt a váratlan, véletlen, kifutott eredmény.

Amikor ez egyértelművé válik, ideje lenne mindent átgondolni, felülvizsgálni, mert az elmúlt évek rengeteg beleölt pénzének fényében nem túlságosan lehengerlőek az eredmények. "Szerénység, elvtársak, szerénység!", hogy egy klasszikust idézzek, De ennek nyoma sincs, sőt, még ráteszünk egy lapáttal. Ezeknek a videóknak nem lenne szabadna megszületniük, mégis láthatja őket ország-világ. Vajon kinek üzennek velük? Mert úgy érzem, nem Dzsudzsáknak s nem is a szurkolóknak...

Tovább