Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hirdetés

Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Élni egészségtelen

Ha egyszer megunom az életemet, egyszerűen csak betartok minden ajánlást és szabályt amit az interneten olvasok.

Például a paleolit elveknek megfelelően húst, zöldséget, gyümölcsöt és magvakat eszeket, húsból jó sokat. De hogy megtartsam a jó formámat, ötvözöm mindezt a vegán elvekkel is, ami nemet mond a húsra, viszont belefér a gabona, a hüvelyesek. Mi is kellene még? Szénhidrát megvonása? Makrobiotikus étel, amiben a gabona van jelen legnagyobb arányban? Izgalmas lesz kompromisszumot kötni!

Voltak kutatások, amik szerint a zsír öl. Mások szerint a liszt öl. Aztán most úgy tartják, a cukor öl. A só néha egészséges, néha egészségtelen. A kávé szintén. A tejet páran reklámozzák, mások a pokolba kívánják. Régen a tojással riogatták az egészségtudatosságra törekvő embereket, mostanra ismét csodatáplálék lett belőle. 

Vannak akik hisznek a gyümölcslevekben. Mások szerint túl savasak, reggelire kifejezetten árt egy jó pohár narancslé. Jó lenne sokat inni, de olvastam olyat, hogy az ásványvíz vesekövet okoz, a csapvíz meg tele van gyógyszermaradvánnyal. Az alkohol árt, de egy pohár jó vörösbor még kedvező is. Vagy ott van a sör, ami kiváló, természetes alapanyagú izotóniás ital. És akadnak, akik szerint a pálinka meg fertőtlenít. Megint mások úgy vélik, a hosszú élet titka az, ha egy korty alkoholt se iszunk.

Vannak akik szerint a titok az, hogy vitaminokat és étrendkiegészítőket szedjünk. Mások szerint a vitaminozás humbug. És olyat is láttam, hogy a vitamin az jó, csak legyen természetes forrásból kivonva, mert egyébként a szervezetnek nem felel meg. Lúgosításba viszont csak akkor kezdjünk, ha nem zavar, hogy az emberek másik fele komplett idiótának tart majd.

Azt hiszem fel is találtam a mindenki számára tökéletes étrendet: nyers uborka dióval és forrásvízzel. 

A sporttal nem lehet gond! Kivéve ha nem csináljuk rendszeresen, mert alkalomszerűen mit sem ér. Sőt, még bajt is okoz, ha kevésbé edzetten terheljük túl magunkat. De a túl kemény sport is egészségtelen, kopnak az ízületek, gyakori a sérülés. A futás egyesek szerint remek, egyszerű mozgás, mások szerint egyenes út testünk tönkretételéhez, no meg nem is sokat ér, ha fogyni akarunk. Ráadásul a mozgáskultusz miatt önteltté válnak sokan, és ki akar az egészsége kedvéért seggfejjé válni? 

A jó megoldás az lehet, ha elvonulunk egy faluba, és egyszerű életet élünk, saját magunknak termeljük az ennivalót, kidobjuk a tévét, a számítógépet, nem érdekel a saját környezetünkön kívül senki. A másik lehetőség az, hogy pont ellenkezőleg, nyakunkba vesszük a világot, új élményeket gyűjtünk, inspirálódunk, töltődünk és épülünk. Esetleg szóba jöhet, hogy maradunk ahol vagyunk, és a saját hétköznapi életünkben találjuk meg a harmóniát munka, család és pihenés közt. Jó megoldás az önelfogadás, saját vágyaid megvalósítása, önmagad fejlesztése, együtt azzal, hogy egyáltalán nem törődsz magaddal, egész életed másoknak szenteled, sorsod az önfeláldozás. Netán mindent a pillanatnyi örömöknek rendelsz alá, a hedonizmus boldogít. Vagy a vagyon. 

Ha nehéz a fentiek közt dönteni, kereshetünk segítséget. Elmehetünk pszichológushoz. Ezoterikus segítőhöz, angyalszelidítőhöz, női vagy férfi önmegtalálást ígérő guruhoz, jóshoz. Hihetünk a tudományban. Csillagképek vagy csillagászat- ez itt a kérdés! Olvashatunk keleti vagy nyugati filozófusokat. Kereshetünk megnyugvást a vallásban, vagy tagadhatjuk a vallást magát. Kizárhatsz minden ingert vagy falhatsz minden hírt és információt. Szabadság, szabadosság és fegyelem, hagyománytisztelet vagy liberalizmus, hit a felsőbbrendű tudásban- megannyi gyönyörű szellemi irányzat áll rendelkezésre, hogy irányítson, összezavarjon vagy depresszióba taszítson minket.

A lehetőségek tárháza végtelen: ezer és egy módja van annak, hogy tegyünk magunkért, még ha a módszerek esetleg pont egymás ellenkezőjét állítják. Egy dolog viszont biztos: örök életet még egyikkel sem sikerült elérni senkinek. Szóval nyugodtan válassza ki mindenki a saját maga számára legszimpatikusabb mérget...

Tovább

A vélemény szabadsága

Manapság mindenki arra panaszkodik hogy elhallgattatják, miközben sokkal több emberhez juthatnak el a bölcsességek és a hülyeségek is.

"Oszd meg amíg le nem törlik!!!"

Ez a mottója azoknak a lelkes üldözési mániás összeesküvéshívőknek, akik állandóan elhallgatott tényeket posztolnak. Valószínűleg a világon csak elhallgatott igazságok vannak, mert én már annyit láttam belőlük. És persze vannak oldalak, amelyek kifejezetten ilyesmiket terjesztenek, jópár éve. Valahogy sose jutnak el a hatóságok az azonnali törlésig, ha ezekről a közismert weboldalakról van szó...

Elképesztő, hogy a megosztók azt a nyilvánvaló tényt sem veszik figyelembe, miközben a hülyeségeket posztolják, hogy állításaik ellenére ezer éve elolvasható dolgokat tesznek közzé. 

De ez csak egy tünet. Mindenki arra panaszkodik, bármilyen oldalon áll, hogy véleményének nem adnak teret. Az meglehet, hogy a különféle politikailag elfogult, erős kormányzati támogatással működő tévénél, lapnál nem szólalhat meg mindenki, de tény, ezerszer több a lehetőség arra hogy nagy nyilvánosságot kapjon valami, mint bármikor korábban.

Az álhírek, amik miatt most az elemzők pánikolnak, pont azt igazolják, pár fiatal kelet-európai srác marhaságai körbejárhatják az egész világot. Egy jól betalált blogbejegyzést ezrek oszthatnak meg, miközben szerzője közel sem tartozik a véleményformálók közé. De ha rendszeresen olyat ír, akár az is lehet belőle.

Mit ne mondjak, amennyire jó ez, pont annyira rossz. Mindenki követ olyanokat a Facebookon, akik nagy határozottsággal mondják meg a tutit mindenféle témában. Legutóbb olyanba futottam bele, aki a férfiak férfiasságát féltette a hülye új divatoktól, és persze leszögezte, véleménydiktatúra van, már le se lehet írni hogy taszítóak a feminim (vagy "buzis") ruhák. Ilyenkor már hozzá se szólok: ember, épp most írtad le azt, amit szerinted le sem lehet írni...

Van-e véleménydiktatúra? Nyilván vannak elvek, amikhez a többség igazodik, de elég sokan megtalálják a hasonszőrűeket. Hébe-hóba még értelmes közösséget is lehet összehozni, vannak csoportok ahol normálisan lehet vélemtényt cserélni. Ám az, hogy néhány dolog kikopott a közbeszédből, szerintem kicsit sem probléma. Nekem azzal nincs bajom, ha nem lehet teli szájjal, sértő jelleggel zsidózni, buzizni, magyarozni (mert ilyen is van, igen!), mert a normális közösség kinézi az embert.

De még a rasszistáknak is megvan a maga jó kis baráti társasága, azt hiszem. Maximum titkos csoportokban osztják meg azt, amit kimondani sem lehet. És nem jönnek rá, vannak dolgok, amiket nem azért nem mondunk ki, mert tilos, hanem azért, mert hülyeség. 

Részemről engem még az sem zavar, ha a különféle téveszmék, álhírek itt-ott megjelennek az interneten. Van annyi eszem,  hogy tudjam magamtól, mik a megbízhatatlan források, és ha bizonytalan vagyok, utánakeresek. (Persze a gond az, hogy nekem is van egy világképem, és meglehet, hogy a hitelesnek gondolt forrásokkal is elfogult vagyok- bonyolult az élet, nincs mese.)

Ám lassan ideje lenni iskolában tanítani azt is, hogy lehet megkülönböztetni a kamut és az igazit, mert sokakat felkészületlenül ér az információáradat. A jövő kihívása lesz az, hogy a nagyon is létező véleményszabadságból ne az legyen, hogy többé semmiben nem bízhatunk meg, amit elolvasunk. Mert felnőhet egy generáció, akit már a hamis információk burka vesz kerül, és így bármire lehet manipulálni...

Tovább

Mégis, kinek a pénze?

Visszakérheti-e az állampolgár a befizetett adóját, ha nem elégedett annak elköltésével?

Szentesi Kálmán akciójáról a 444 írt, és sokan meg is osztották a cikket. A lényeg: a NAV-hoz fordult, mert szeretné visszakapni az adóját, ugyanis szerinte a kormányzat marhaságokra költ, és ő nem erre szánta azt a pénzt. A történet furcsasága, hogy minden adója rendesen meg lett fizetve, a NAV laza négyszázezer forintos büntetést rótt ki rá- azt gondolom, ez igencsak furcsa reakció. Az állampolgárnak igenis joga lenne érdeklődni arról, hova megy a pénze.

A levélben szereplő érvek közül nagyon fontos az, hogy direkt nehezíteni próbálják annak megismerését, mire költik el pontosan a közpénzeket. Meg az olyan kormányzati állítások, hogy sokmilliárdos tételek "elveszítik közpénz jellegüket"?!? Miféle agyrém ez? 

Azzal is nehéz vitatkozni, hogy az adóra befizetett pénzért az állampolgár dolgozik meg. Valóban, erről a pénzről mi, mindannyian lemondunk. egyfajta társadalmi szerződés ez. És nem csak személyi jövedelemadót fizetünk, rettentő sok forgalmi adót, különféle illetékeket, egyebeket is. Még a legszegényebbek is adóznak, minden egyes vásárlás során. Ebből a levél írója csak a személyi jövedelemadót kéri vissza- nem telhetetlen, lássuk be.

Egy normális országban nem NAV-bírság a jó reakció, hanem a társadalmi párbeszéd. Persze, az úgy nem megy, hogy visszakéregetjük a pénzt- ha valakinek nincs gyereke, az iskolafenntartásra szánt összeg számára felesleges kiadás? Viszont az olyan marhaságok mint a stadionépítés, a felcsúti kisvasút meg a vajdasági fociakadémia sokaknál kiverik a biztosítékok.

Vagy itt van az olimpia, aminek csak az előkészítési költségei folyamatosan túllépik a tervezettet. Nem is tudom, hány milliárd ment el a pályázatra, aminek a készítőit persze soha nem kérhetjük számon, ha végül duplaannyiban kerülne az olimpia. És amikor az emberek jogosan követelik, legyen népszavazás a kérdésről, akkor emlékeim szerint a mindenféle költségeket túllépő projekteket bravúrosan túllépő költségvetéssel menedzselő Fürjes Balázs képes azt reagálni, nincs értelme szavazásnak, hiszen a megválasztott kormány döntése ez, és ha megválasztották, akkor nyilván mindenféle kérdés nélkül hozhat erről döntést.

Ijesztő gondolatmenet ez, pedig sajnos nagyon jellemző. Nálunk mostanság tényleg az a jelszó, hogy a 2-3-4 évvel ezelőtti választás mindenre felhatalmazást ad. Akkor most lépjünk virtuálisan az arcába az ilyen baromságot hangoztatóknak: egy nagy büdös francot! Ha egy megválasztott kormányzat szembemegy az ígéreteivel, akkor is el kell fogadni? Ha egy megválasztott kormányzat elhallgatja valódi terveit, mondjuk elkezd valakiket gettóba zárni, annak is tapsoljunk, hiszen valamikor a többség rájuk szavazott? 

Ez az elv csak akkor lehetne igaz, ha a kormányzatok a nagyobb, mondjuk milliárd feletti költések kapcsán előzetesen tenne vállalásokat. Mondjuk felmerül a kérdés, pont ugyanaz lett volna a választások végeredménye, ha kiderült volna, mennyiből tervez focistadiont építeni a kormányt? 

Erre lehet ezt reagálni, hogy nem lehet mindent előre látni négy év távlatában. Ez jogos. De akkor nekem is legyen meg a jogom a négy év alatt módosítani a véleményemen azt illetően, hogy adott kormányt támogatom-e, a terveikkel egyetértek-e. Durva, mi? Igen, választóként baromira örülnék neki, ha nem a négyévenkénti mesekampány vége lenne az egyetlen, amikor véleményt mondhatnék.

Szóval az adóvisszakérő állampolgár levele elsősorban egy dühös kiáltás: a választási győzelem nem azt jelenti, hogy félisteni (vagy inkább isteni?) hatalmat kap a kormány. Igenis vannak elképzeléseim nekem is arról, mire mehet el a közpénz. Lehet Szentesi Kálmánnak is. Még Orbán Viktornak is. De az én szememben ő is csak egy polgár a sok közül- felhatalmazása nem uralkodásra, hanem a köz szolgálatára szól. Vajon a kis falujába épített Makovecz-stadion mellé megálmodott kisvasút a szolgálatba vagy az uralkodásba illeszthető be inkább?

Költői kérdés. Ami tény: a dühös adófizető állampolgár nyilván nem kapja vissza a pénzt. És ami pedig lehetséges: sok dühös adófizető változást is elérhet. De az sincs kizárva, hogy aki beleun ebbe, egyszerűen hátat fordít az országnak, és fizet adót máshol. Pont a piacképes tudással rendelkező, de nem birkaként bégető emberek lesznek ezek. El lehet üldözni mindenkit, aki hajlandó kinyitni a száját. Ám szerintem ennek nem ők lesznek a vesztesei- és az a bizonyos adó is hiányozni fog a költségvetésből, amit soha be sem fizetnek.

Tovább

Az ítélet: rák?

Meglehetősen elcseszett kampánnyal próbál pénzt gyűjteni a Magyar Rákellenes Liga.

Komoly vihart gerjesztett az a filmecske, ahol a "vádlott" büntetése a rák, amiért nem élt kellően egészséges életet. Eleve furcsa, hogy azt sugallják, a rák kialakulásáért a beteg okolható- ennél azért kicsivel árnyaltabb az összkép. 

A másik bajom viszont az, hogy ezzel a stratégiával szeretnének pénzt gyűjteni? Remélem nem bánt senkit a véleményem, de én egy garast sem adnék olyan segítő szervezetnek, aki a beteget vádolja a rák miatt. Nem tudom mit gondol az, aki egy százalékot ajánlott fel nekik, hogy a pénzének egy részéből ilyen reklámfilm készült?

Az sem akármekkora tódítás, hogy a rákkal sújtott beteg kaphat egy második esélyt a ligától, feltéve, hogy elég pénzt gyűjt a szervezet. Csak hogy egy kicsit árnyaljuk az összképet: a Magyar Rákellenes Liga nyilvános 2015-ös beszámolója szerint összes bevételük majdnem elérte a 100 millió forintot. (Az egy százalékokból nagyjából 42,5 millió jött össze.) 

A kiadásokból pedig majdnem 43 millió forint volt a személyi jellegű kiadás. A vezető tisztségviselők juttatásai sorban pedig 16.347 millió forint áll, ez a 2014-es összegnél másfél millió forinttal több, miközben a bevételek az előző évhez képest 20 millióval csökkentek. A jó munka jutalma?

Félreértés ne essék, nem akarok zsebekben nyúlkálni, és tudom hogy Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Az mondjuk furcsa, hogy az egy százalékok egy az egyben a fizetésekre mennek el, de hát biztos ez ad "második esélyt". Hogy mennyi "bűnös beteget" mentett meg így a szervezet, azt éppen nem tudom, de biztos vannak erről is kimutatásaik, ha már ilyen éleslátással mutatnak rá a betegek hibáira.

Szóval semmilyen szinten nem lehet megbarátkozni ezzel a kampánnyal, annak hangvételével. De még van itt egy apróság, amiről ne feledkezzünk el. Most elverik a port a ligán, de sajnos az emberek egy része bizony hajlamos arra, hogy egy bizonyos konkrét okot akarjon felkutatni egy betegség kialakulása után.

Hány ezo-oldal butaságait osztják meg, ahol az szerepel, a kibillent lelki egyensúly miatt alakul ki a rák? Vagy a csillagok állása miatt? Vagy az előző életben elkövetett bűnök miatt? Az E-betűs élelmiszeradalékok miatt? Vagy az ártó szellemek rontása miatt?... Ha morgunk a Rákellenes Ligára, nyugodtan ujjal mutogathatnánk azokra a weboldalakra is, ahol faékegyszerűségű, ám hamis magyarázatokat kínálnak.

Nyilván az ember jelleméből fakad, hogy pontos és egyértelmű válaszokat akar. De azok nem feltétlenül vannak. És nem is mindig az a kérdés, mi a múlt, hanem az a kérdés, hogy mi a jövő, hogy gyógyulhatunk meg, hogy kaphatunk egy újabb esélyt. Ebben számíthatunk az orvosokra, a családra, a barátokra, saját magunkra. De sem a beteghibáztatók, sem az ostoba közhelyeket puffogtató cikkek nem nagyon visznek előre.

Forduljunk inkább azokhoz, akik valóban segíteni akarnak rajtunk, és elsősorban segíteni akarnak, nem a saját fizetésüket, vagy a kattintások miatti hirdetési bevételeiket tartják szem előtt.  Hiszek benne, hogy vannak ilyen emberek is...

Tovább

Egy csipetnyi demokrácia

Semmi ördögtől való nincs az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezésben.

Megvan a véleményem arról, mennyire értelmes ötlet Magyarországon olimpiarendezés ötletével kacérkodni. Hogy megvalósítható-e? Valahogy biztosan. Hogy megéri-e? Valakiknek biztosan. Az előzetes költségtervek irreálisak, légbőlkapottak és nevetségesek, ezt mindenki tudja, aki használja az agyát. A kérdés innentől kezdve az, a jóval magasabb költségvetést elbírja-e az ország? 

Az a baj, hogy még csak vitatkozni sem lehet érdemben erről, mert a kormánypártok erőből akarják lenyomni a torkunkon az efféle fantasztikus ötleteket. Ugyan ott még nem tartunk, hogy a felcsúti kisvasutat hosszabbítsák meg az olimpiára épülő stadion VIP-páholyáig, de ahogy a vizes világbajnokság költségei elszálltak, elszállhatnak az olimpiai költségek is. Azt már rég tudjuk, mennyit ér, ha Fürjes Balázs "garantál" valamit, és sajnos most is ő dolgozik a projekten. És nem szeretném látni azt, ahogy szétrohadnak a ki nem használt létesítmények, mint sok más rendező országban.

De ez csak az én magánvéleményem, más vélheti úgy, hogy egyenesen olcsóbban kihozzuk, ha (jó)pár közmunkást bevonunk a betonozásba. Valaki ezt gondolja, valaki meg azt. Mivel ez az ország egyik legnagyobb beruházása lenne, nem esne rosszul a lelkemnek, ha valaki engem is megkérdezne. És nem azért akarok véleményt nyilvánítani, mert Soros-bérenc vagyok, sajnos engem egy fillérrel sem támogat. 

Az, hogy ilyen horderejű kérdésekről társadalmi vita, neadjisten népszavazás van, az nem ördögtől való ötlet: Hamburgban, Münchenben, Bostonban volt olimpiás népszavazás, viszont olyan helyeken senkit nem kérdeznek semmiről, mint Kína vagy Azerbajdzsán. Ha engem kérdeznek, melyik országra hasonlítson inkább hazánk, nem az utóbbiakat mondanám. 

Szóval messzemenően támogatom a Momentum Mozgalom kezdeményezését, aláírás-gyűjtését. (Így is problémás persze az ügy, mert formálisan csak budapesti népszavazást lehet rendezni, miközben nagyon is az egész ország nyúl a zsebébe, de ezzel nem tudunk mit tenni.) Döntsük el közösen, mi legyen, szavazzuk meg, akarunk-e olimpiát. És ha a rendezésre többen voksolnak, hát hajrá.

Ám azt nem tudom elfogadni, hogy az egész mögött külföldi manipulátorokat, balliberális provokátorokat sejtenek. Egyrészt messze több a kormánypárti újság, tévé, a világ csodája lenne, ha a marginális ellenzéki média nagyobb hatást tudna elérni. Mint ahogy komolytalan, amikor a Kétfarkú Kutya Pártba beleszállnak ilyenkor, ha adományokat gyűjtve szállnak be plakátjaikkal a kampányba. Bocs, demokrácia van, minden joguk megvan rá. Akik szerint nem, azok azzal is megbékélnének ha a mostani kormányt fegyveres puccsal zavarnák el? 

A mi berendezkedésünk egyik legszebb oldala az, hogy véleményt nyilváníthatunk, és elfogadjuk, ha a többség ellenünk szavaz. A hatalom oldaláról tűzzel-vassal harcolni ez ellen enyhén szólva sem elegáns. Milliónyi más ügy van, amiről soha nem kérdeznek meg- hát legyen pár olyan, amiről igen. 

Tovább

Mindent a turistákért 

Örülünk a külföldieknek, de tenni kell azért hogy fusson az üzlet. 

Ünnepli magát a magyar idegenforgalom, hiszen megint több utazó érkezett. Még mielőtt megtapsoljuk az illetékeseket és megszavazzuk a prémiumot, azért egy apróságról ne feledkezzünk el. Az idegenforgalom globálisan növekvő tendenciát mutat, és ebbe a trendbe illik bele a magyarországi bővülés. Vélhetően akkor is többen érkeznének ha egyetlen állami hivatal sem foglalkozna az üggyel, mert egyszerűen ilyen világot élünk, mindenki utazik. Elég magamra gondolni, az utóbbi években folyamatosan olcsó repjegyekre, szállásra vadászok. 

És itt álljunk is meg egy szóra. Én tipikus emberként tekintek magamra az utazásról alkotott elképzeléseimmel. S ha megnézzük, milyen követő tábora van a spórolást ígérő Utazómajomnak, rájöhetünk, a tömeget ez érdekli. Nem csak itt, külföldön is: ezért pörög Pesten az airb'n'b, ezért hiányzik nekik az Uber, ezért hoz a Malévnál sokkal több utazót a Wizzair, a Ryanair. 

Ezért a hangzatos okoskodás a minőségi turizmusról meg az öt csillagos wellness hotelekről totális tévút. Nem arról kell álmodozni, hogy rohanják meg a gazdag nyugatiak a vidéki luxushoteleket, hanem azt kell látni, mit akar a többség. Induljunk ki magunkból: mennyire hozna minket lázba egy hét egy félreeső belga wellnesshotelben? 

Tolhatjuk a milliárdokat hotel fejlesztésbe, de az utazók könnyen elérhető, olcsó úti célokat keresnek. Álmodozhatunk arról, hogy egy méregdrága sportesemény viszi az ország jó hírét, de hatékonyabb egy repülőjegyakció. Ha költeni akarunk, költsünk reptéri gyorsvasútra, például. 

Így is egyre nehezebb lesz a dolgunk, hiszen az emberek egyre inkább kalandra és élményre vágynak. Nálunk nincsenek magashegyi túrák, cápás búvárkodás, vitorlázás a fjordban, jégbarlang. És bárki bármit hisz, a Széchenyi fürdő ezeknek nem konkurencia. Ide addig jönnek, amíg olcsó és érdekes lesz. Tokaj, Balaton? Nemzetközi összevetésben marginálisan vonzó helyek lesznek. Izlandon vagy Balin nem kell tekevilágbajnokságot rendezni ahhoz, hogy özönöljenek a turisták, azt viszont megnézem, mennyire lesz világhírű az ifjúsági olimpia miatt Győr. 

Akkor mégis mit lehet tenni? Legyen minden laza, vagány és főleg könnyen elérhető. Online egyszerűen vásárolható jegyek, kellemes akciók, idegen nyelvű tájékoztatás, turistabarát szolgáltatások kellenek, nem országimázskampány. Persze a milliárdok értelmes elköltéséhez komoly munka kell, tervezés, építkezés. Mennyivel könnyebb nyakon önteni egy csomó pénzzel a marketingeseket! És mennyivel nehezebb számon kérni őket, mint mondjuk a vasúti fejlesztéseket! 

Szóval az idegenforgalomban nem most kell döngetni a mellünket, amikor kedvező a környezet, hanem arra kellene készülni, amikor Magyarország kevésbé lesz vonzó. Ne áltassuk magunkat, a konkurencia pokolian erős, és ők megteszik azt, amit mi nem. Ha már nincs óceánpartunk és égbe szökő hegyeink, próbáljunk azzal jól sáfárkodni, ami viszont valóban megvan. És ehhez nem látszatkampány kell, hanem valódi stratégia, valódi fejlesztés, valódi szemléletváltás. Utóbbi kiterjed a hivatalokra, az ellenőrökre, a vendéglátásban dolgozókra, sőt, még az átlagemberekre is, hogy mindenki jól érezze magát nálunk.

Tudom, ez komoly kihívás. De hát ez már csak ilyen, ha versenyképesek akarunk lenni, nem csak annak mondjuk magunkat!

Tovább

Plusz-mínusz pár milliárd

Gyanús árverés, gyanús feltételek, gyanús vevőjelöltek- de végül mi kerülünk bajba.

Olvasgattam ezt a történetet arról, hogy meglehetősen furcsa módon akarnak eladni egy értékesnek tűnő belvárosi ingatlant: a telek roppant sokat érne, de áll ott egy épület, a vevőnek pedig vállalnia kell, hogy ingyen ott maradhat egy hivatal, addig ameddig csak akar. Hát nem mondom, tényleg furcsa lenne úgy megvenni pár milliárdért valamit, hogy akár még száz év múlva is valami közintézmény lenne ott, egy fillér fizetség nélkül.

Ám szemmel láthatóan még erre is van érdeklődő. Legalábbis az év végén hirtelen meghirdetett licitre négy érdeklődő közel 700 milliós beugróval jelentkezett be, és a furcsán, technikai hibákkal tarkítva zajló árverésen máris egy milliárdot emelkedett az ár. Ha egyből birtokba vehetnék a telket, így is olcsó lenne- ha viszont sokáig maradna a mostani állatpot, akkor marhára nem. Mindenki ennyire bevállalós? Vagy tudnak valamit?

Természetesen utóbbi az esélyesebb. Emlékszem, amikor durván lecsökkentették a törvényben rögzített polgármesteri fizetéseket az önkormányzati választások előtt, sokan nem is vállalták az indulást. Aztán a választások után "belátva a tévedést" gyorsan visszaemelték a juttatásokat, azaz a merész vagy jólértesült polgármesterek mégsem jártak annyira rosszul.

Hány és hány ilyen történet van még? Ez a rendszer nálunk kormányfüggetlen, egyszerűen így megy, vannak bennfentesek és kész. És gyaníthatóan a most milliárdokkal dobálózók is sejtenek valamit. Bocs, rossz fogalmaztam: nem sejtik, tudják, mi lesz.

Az már csak hab a tortán, hogy egy félreeső utca régi házikójába bejegyzett "részvénytársaság" tulajdonosai licitálnak ezerrel, akik vélhetően azért laknak ott, mert így spórolnak a rezsin és összekuporgatták azt a néhány rongyos milliárdot. Azt a kifejezést pedig hírből sem ismerik, hogy stróman.

Összegezni lehetne ezt az egész gyönyörű-gyönyörű történetet, keretbe foglalva, megnevezve a szereplőket, kiemelve minden kirívóan gyanús részletet. És itt jön az igazi probléma: ugyan minek? Két eset lehetséges: a viskóból jövő milliárdosok abszolút rendes és jóhiszemű befektetők, akik elfogadják a feltételeket, tisztességgel kivárják hogy majd egyszer kiköltözzön a hivatal, és akkor nincs mit lovagolni mindenféle jelentéktelen részleteken.

A másik lehetőség, hogy már megint valami érdekcsoport kavar. Hát ezen meg nincs mit beszélni, mert nálunk folyamatosan ez megy, és ha ki is derül, senkivel nem történik semmi baj. Megbukni nem lehet semmivel. Akkor meg mit izgassuk magunkat? Úgysem tudunk változtatni a dolgokon. Költözzünk inkább mi is szerény környékre, állítsuk élére a forintokat, és reménykedjünk, legközelebb belőlünk válhat ilyen sikeres befektető. Másnak is sikerült...

Bukni csak mi bukhatunk, ha a közös vagyonból megint elpárolog véletlenül pár milliárd. Ma néked, holnap nékem, csak épp ez a holnap nékünk soha nem jön el. Jobb, ha elegendjük ezt a történetet is, mehet a többi mellé...

Tovább

Csókosok a CSOK-osok?

Egy kis számolgatás a támogatott új építésű lakás vásárlások kapcsán.

Láttam, olvastam elemzéseket arról, megéri-e a CSOK igénybevétele. Van, aki a számomra szimpatikusan, racionálisan elemez, meg akad olyan írás is, ami szemmel láthatóan propagandacéllal íródott, kizárólag a konstrukció előnyeit emeli ki. Pedig nem olyan szép a menyasszony...

Én elsősorban a sokszor üdvözölt újlakás-vásárlásról ejtenék pár szót. Feltűnő volt az eddigi adatok alapján, hogy a CSOK 10 plusz 10 milliós konstrukciója nem olyan nagyon népszerű, a felvett összeg elosztva az igénylők számával messze kisebb átlagot ad. Ennek elsősorban az az oka, hogy a lehetőséget látó ingatlanberuházók messze túlárazzák a lakásokat. 

Kimondom kerek perec: a CSOK-ot jelen árak mellett új építésű lakásra felvenni egyszerűen nem éri meg. Pont. 

Hogy a részletekbe menjünk bele: először is tisztázzuk, a maximális összeg csak három gyerekre vehető igénybe, és ugyebár abból csak 10 millió az "ajándék", a többi hitel, azt bizony vissza kell fizetni. Amikor egy kalkuláció abból indul ki, hogy egy 60 négyzetméter körüli lakás 35 millió körül van mostanság, már fogom a fejem: három gyerekkel, 60 négyzetméteren, 25 éves(!!!) lekötöttséggel? Ezt a verziót gyorsan felejtsük el, inkább 75-ből kell kiindulni, és máris 40 milliónál tartunk minimum.

Ha van 10 milliós önrész (azért az nem rossz, ha a három gyerekes család így indul neki, ez messze nem jellemző mindenkire), van 10 millió támogatás, már "csak" 20 milliós hitelt kell felvenni. 25 évre mondjuk havi 100 ezres törlesztő, miközben el kellene tartani a három gyerekes családot is. Félretenni nem lehet olyan rettentő sokat. Szóval felnőnek a gyerekek, visszafizetődik a hitel- a nálunk szokásos családi támogatás a gyerekek lakásvásárlásra mondjuk fejenként 5 millió forinttal azt jelentené, hogy még laza 15 milliót megspóroltak. Uhum. Másik lehetőség a családi lak eladása, és jusson mindenkinek pénzt- csak az a lakás akkor már nem új építésű lesz, hanem 25 éves, tehát felét éri. Abból egy kisebb lakás a szülőknek meg a gyerekeknek érdemi pénz szintén nem fog kijönni.

Ha csak két gyerek van, ott elég lehet a 60 négyzetméter, azaz "csak" 35 millió. 10 millió önrész, 3 millió támogatás, tehát 22 millió piaci kamatozású hitel lesz a történet vége- tehát a futamidő végén pont ugyanott tart a család, mint a másik esetben.

És mi van, ha beéri a család egy használt lakással, amire ugyan kisebb a támogatás, de csak 16-18 millió mérettől függően? Az a bizonyos elméleti 10 milliós önrész több, mint a lakás felére futja, szerencsés esetben 4-5 milliós hitel felvétele elég, a lakást akkor adja el az ember amikor akarja, és az ár sem csökken már annyival, mint az új építésűeknél. A sokkal kisebb törlesztő mellett lehet takarékoskodni a gyerekeknek, akiknek cserébe annyi kompromisszumot kell kötni, hogy nem új, hanem régebbi építésű tömbházban laknak, ahol természetesen marad pénz egy jó kis felújításra. Gyaníthatóan ez még sokak számára vállalható.

Rövid konklúzióm: akinek eleve nincs 10-15 milliós önrésze (ami vélhetően nem a tipikus egy fiatal párnál), annak a saját új lakás vásárlásáról értelmetlen álmodozni is, akár jogosultak CSOK-ra, akár nem. Akinek csak ennyi pénze van, annak pedig hosszú távon nem éri meg, rengeteg időre leköti magát, bármi probléma, válás, munkahely-elvesztés, betegség akad, a magas törlesztőrészlet fenntarthatatlan lesz, és ha nem, akkor sem tud mellette tartalékolni. A gyerekeket úgy engedi ki az életbe, hogy (maradjunk abban, elméletben a mostani összegekkel számolunk), hogy nekik már nem tud 10 vagy 5 milliós önrészeket ajándékozni.

Szerintem a racionális választás az, ha a többség beéri a használt lakással. Ha rosszabbodik a helyzet, még mindig nem dől össze az élete, ha pedig javul és annyi pénzt tud félretenni, a család költözhet szebb ingatlanba. A devizahitelesek gondjai intő jelek: sokan nagyot álmodtak, lehetőségeikhez képest túlvállaltak, nem voltak felkészülve semmiféle váratlan szituációra. A végeredményt ismerjük. Nem lenne szabad, hogy az elvileg pozitív szándékú támogatás sok család számára a csődöt hozza el. 

Kinek jó a CSOK? Hát a helyzet az, hogy annak, akinek igazán nincs rá szüksége... Komoly önrész, nagyon jó jövedelmi helyzet esetén kellemes lehet 10 milliós támogatást igénybevenni, de az, akinek bizonytalanabb a helyzete, és mondjuk esetleg csak jövőbeli gyerekre igényelni a pénzt, az ne ugorjon fejest ilyenbe.

Tovább

Hazugok és csalók

Gyűlölöm az emberek naivitására, hiszékenységére játszó reklámokat, és ezekből egyre több van.

Ahogy az álhírek már nem csak marginális kisebbségben vannak jelen az interneten, úgy az egyértelműen átverős reklámok is szaporodnak. Emlékszem, amikor régen azt mondták, "igaz, hiszen bemondták a tévében", most meg már ott tartunk, hogy sokak számára igaz ami a neten kering.

Ami enyhén szólva sem igaz. Az oldalaknál sem bonyolult rájönni, melyikeknél nem számít egy másodpercig sem a valóságtartalom: minden szenzációhajhász marhaságot megjelentetnek, kattintásvadász címekkel, és az sem számít, hogy egymásnak mondanak ellent az írások. Az egyik cikbben a rák tuti ellenszere, ha az ember kizárólag húst eszik, a másik szerint a húsevés egyenlő az öngyilkossággal. Nem számít, valós-e, a fontos, hogy katintsanak. 

A csodálatos fogyást, hihetetlen gyógyulást ígérő szerek, szerencsehozó varázseszközök, fantasztikus tanulással kecsegtető módszerek kapnak egy sok felkiáltójeles weboldalt, és persze pár hiteles tapasztalatot. Még hozzászólások is vannak, hogy "csak pár napja használom de máris érzem a hatást", "a barátnőm egy hónap alatt négy ruhaméretet fogyott", hasonlók.

Pedig olyan könnyű lebuktatni ezeket a szemét csalókat: a napokban valami csodaszert reklámozó oldalra vetődtem el. Megjelenik rajta X. Elvira meg Y. János tapasztalata, persze elégedett emberek fényképeivel. Egy klikk, visszakeresés a Google képkeresőben, és kiderül az összes stock fotó, azaz egy fizetős képadatbázisból reklám- vagy szerkesztőségi felhasználásra megvehető képekről van szó. 

S a hozzászólások? Próbaként beírtam, hogy ezek a képek honnan vannak, másodpercek alatt törölték. Kizárólag a kamu marhaságok jelenhetnek meg, hadd higgyék az emberek, ezek a dolgok működnek. De erről szó sincs! Lehet szidni a gyógyszercégeket, de könyörgöm, ott legalább van esélye tesztelésnek, vizsgálatoknak. Lehet csalni? Persze. De ahol szándék sincs a tisztességre, és senki és semmi nem ellenőrzi a csalók állításait, az mégiscsak rosszabb!

Ha bármikor, bárhol észreveszed, hogy ismerősöd, barátod, családtagod ilyen átverős, kamut áruló oldalt kedvel, ne hagyd annyiban. Mutasd meg, hogy vásároltak a képek, hogy a negatív hozzászólásokat azonnal törlik, értsék meg, csak a pénzükre utaznak ezek a csaló gazemberek. Mert a hülyeségeket terjesztő oldalak megnézésével elvileg nem veszít pénzt senki, de aki a csodaszerárusoktól vásárol, az igen. Védd meg őket maguktól, ha máshogy nem megy!

Csodát tenni nem tudunk, eltünteni nem lehet az internetről a csalókat, de az életüket talán kicsit meg lehet nehezíteni. És ha visszaesik a bevétel, nem lesz akkora üzlet, megritkulnak az ilyen oldalak- tudom, ez csak hiú remény, de hátha legalább szerzünk nekik pár rossz napot, hetet, hónapot.

Tovább

A félelmetes feminizmus

Mintha rettegnének attól az emberek, hogy egyenjogúság is létezhet a világban. Aki emiatt ijedezik, inkább ne tegye: erősen közeledünk hozzá, és visszafordulni nem nagyon lehet.

A feminizmus meg a gendertéma az most trendi. És kétségkívül vannak olyan vadhajtásai az okoskodásoknak, amikkel nehéz egyetérteni. Szerintem simán kezelhető fogalmilag az, hogy az egyenjogúságot elfogadjuk, de azt, hogy nő és férfi minden szempontból ugyanolyan és azonos, már csak ránézésre is meg lehet cáfolni. Az elvadult feministák tragédiája valószínűleg az, hogy ez az állapot így is marad. Hogy miért élik meg tragédiaként, ez jó kérdés, miközben a nőiséggel semmi baj nincs. És az, hogy egy férfi időnként nőként néz egy nőre, nem pedig egy nemsemleges egyedként, vélhetően az egyik legtermészetesebb dolog a világon.

Ám mindez csak egy alapvető helyzet, adottság, amit inkább elfogadni kellene, mint harcolni ellene. Harcolni azért érdemes, hogy azokon a területeken, ahol elvileg mindegy, ki a nő, ki a férfi, egyenjogúság legyen. Példákat mondva: nő is szavazhasson, nő is örökölhessen, nő is tanulhasson. Itt és most mindenki vállat von, mi ebben a nagy dolog? Hát nálunk ez természetes valóban, de sok helyen a világban nem. És valamikor itt sem így működtek a dolgok. 

A női jogokért vívott harc vezetett el odáig, hogy nőkből is lehessen miniszterelnök vagy űrhajós. Néha csodálkozom, miért fáj ez bárkinek: nem kötelező harcos, egyedülálló amazonná válni a nőknek, ez csak lehetőség, ugyanúgy lehetnek sokgyerekes családanyák. Ma már se törvény, se merev hagyomány nem írja elő, kinek mit szabad és mit nem. (Oké, van nyilván még itt-ott különbség, de ha a 200 évvel ezelőtti állapotokkal vetjük össze, azért érezhető a fejlődés. Nem is kicsi.)

Amikor aztán megjelennek időnként olyan cikkek, amiknek a címében feltűnik a feminizmus, mindig felbukkan pár dühödt szobafilozófus, aki kereszteshadjáratot hirdet a hagyományos női-férfi modellek megőrzéséért. Gyönyörű dolog, amikor nők is elkezdik támogatni ezeket az elveket, elfelejtve azt, hogy nekik úgy egyáltalán azért lehet bármilyen szavuk manapság bármilyen témában, mert valamikor bátor nők kiharcolták számukra ezt a jogot.

Az én számomra az a nagy kérdés, amikor klasszikus, "természetes" női és férfi szerepeket emlegetnek valahol, ahol a férfi a harcos és az újító a nő pedig a támogató és a szeretetteljes, tulajdonképpen mi az az ideális történelmi modell, amiről beszélnek? Tehát amikor valamiféle idealizált állapotot sírnak vissza, mutassanak rá: "ennek a kornak a társadalmi berendezkedése és családmodellje az igazi, ezt akarjuk!" A kétszáz évvel ezelőtti? Az ezer évvel ezelőtti? A tibeti? Az indián? Tessék mondani, kinek van első kézből származó tapasztalata arról, hogy akkor boldogok voltak-e a nők meg a férfiak?

Ugye a huszadik század már eleve kiesik, hiszen ott már sokan harcoltak a női jogokért, sokmindent el is értek. Az legalábbis furcsa lenne számomra, hogy valaki támogatja a mindennapokban a nők által elért egyenjogúságot, de valahol mégis tagadja ezt az egészet. Mert az úgy nem működik ám, hogy az én lányomnak legyen joga tanulni, önálló döntést hozni, a saját életét irányítani, de úgy általában a nők ne vágyjanak ilyesmire. Kíváncsi vagyok, melyik nagy hagyománytisztelő apuka veszi ki a lányát az iskolából 16 évesen, hogy hozzáadja egy általa kiválasztott fiúhoz, aki majd gondoskodik róla, míg ő szüli a gyerekeket, hiszen régen is így volt!... 

Tessék felfogni: a dolgokat nem lehet elválasztani egymástól. Nincs olyan, hogy szerepekbe kényszerítem a nőket és a férfiakat, miközben a világ itt nyugaton kinyílt, és mindenki lehet ami akar. És ennek megvan a kölcsönhatása. Az, hogy rengeteg intelligens, vagány csajra lehetünk büszkék a családban, az ismerőseink között, annak köszönhető, hogy nem lehet többé őket a négy fal közé zárni. És az, hogy a fiúk egy olyan világban nőnek fel, ahol elfogadják, a lányok nem csak szépek és szeretnivalóak, de okosak és ügyesek is lehetnek, azzal jár, hogy a saját szerepüket is átértékelik. Nem érzik úgy, hogy kötelesség ölben átvinni a tócsán a lányokat, ha azok maguktól is megoldják a problémát. És a lányok sem érzik úgy, hogy mindegy ki, csak valaki legyen mellettük mert önállóan semmik.

És ezeken a dolgokon nem változtatna a kötelező sorkatonaság, ahol a legények nem fegyverforgatást, hanem vécépucolást tanultak egészen magas szinten. És nem gondolom, hogy azok az országok, ahol nőknek is kötelező a katonaság, csak emiatt feminista pokollá változtak volna. Hogy hozott magával furcsa dolgokat a nemi szerepek módosulása, ahhoz kétség sem férhet.

De nem attól férfiatlanok a fiúk, hogy a feministák tartják a markukban a nevelést, hanem amiatt, hogy a családokon belül valami furcsa paranoid, túlféltő hangulat van. És ez nem csak a fiúkat érinti, a lányokat is. Önállótlan, tétova nemzedék lesz a végeredménye ennek a burokban nevelésnek, és ez sajnos nemfüggetlen. Mert természetesen minden gyereket úgy óvnak minden ártó hatástól, mintha egy iskolai letolástól rögvest tönkremenne az élete. Ömlenek a gyermekpszichológiáról szóló cikkek, mindenki beleszól mindenbe, miközben a gyerek nyilván elsősorban gyerek szeretne lenni. A gyerek nem hülye, megérti előbb-utóbb, hogy az életben van jó is, rossz is. Mind megéltünk családi tragédiákat, iskolai kudarcokat, szakításokat. És mégis itt vagyunk.

Akiket mindentől kímélnének, nem férfiatlan fiúk, hanem olyanok, akik soha nem néztek szembe semmivel. És olyan lányokkal találkoznak, akik szintén ilyen nevelést kapnak. Ők magukért sem tudnak kiállni, nemhogy egymásért. Hogy felnőttként ki milyen női vagy férfi szerepben érzi magát, majd eldől- de aki a felnőtt szerepet sem képes betölteni, attól mit várunk? 

A párkapcsolati zavarok, a sodródás sokkal inkább szól arról, hogy sokan felnőni nem tudtak, mint arról, hogy a két nemi szerep közeledik egymáshoz. Tessék felfogni, abban semmi meglepő nincs, hogy ha nem parancsra, hanem a két ember önálló döntése alapján szövődik egy kapcsolat, akkor sokkal nehezebb igazi társat találni. Mert szabadok vagyunk, és olyan társra vágyunk, akik mellett nem kötelességből maradunk, hanem szeretetből. Tök jó régi elveket emlegetni, de ugye nem baj, ha nem tartom hitelesnek ezt olyan férfi szájából, aki elvált gyermekei anyjától? Aki érdekes módon pont ennél a nőnél nem érezte azt, hogy minden körülmény, nehézség, baj ellenére kötelessége mellette maradni, óvni, segíteni, támogatni? 

Szóval mielőtt okoskodunk, akár magunkba is nézhetünk, akár ott is kereshetünk hibákat, és akár azt is kideríthetjük, mennyi mindent tanultunk, tapasztaltunk, és mi mindent akarunk átadni a gyerekeinknek. Ne üres fogalmakkal harcoljunk, hanem értsük meg, az ilyen léptékű fejlődés és a változás nem zajlik le úgy, hogy az élet valamelyik része érintetlen marad. És őszintén vizsgáljuk meg azokat a nosztalgikus időket, amiket annyira visszasírunk. Biztos, hogy olyan jó volt az, mint gondoljuk?... Biztosan azt akarjuk, hogy a mai fiataloknak is olyan sorsa legyen, hogy kevésbé legyen esélyük tanulni, utazni, újat tapasztalni?... Biztosan vissza akarjuk forgatni az idő kerekét? Nem inkább az új kor kihívásaira kéne új válaszokat adni?

Tovább

Laci és a sürgősségi

A rendelő falára kiakasztott pökhendi szöveg eltüntetése nem oldja meg a problémákat az egészségügyben.

Mint arról sok helyen írtak, az enyingi ügyeleten rakták ki azt a papírt, ami arra biztatná a betegek, hogy csipcsup marhaságokkal ne oda szaladjanak, és egyébként is, használják már a józan eszüket. Nem arra van az ügyelet, hogy valaki pár napos enyhe köhögésével foglalkozzanak!

Ez a papír maximum csak egy tünet a sok közül: ha már kitették, szóba kerülhet, nálunk az egészségügy egyre kevésbé működik partneri alapon. Teljesen mindegy, hogy levették, tudjuk jól, sokan pontosan egyet értenek vele- és nem csak orvosok, nyilván. 

Mert azt tagadni nem lehet, nálunk van az orvoshoz járásnak egy furcsa kultúrája. Miközben az egészségügy fenntartásához csak az adófizetők egy része járul hozzá, valahogy mindenki úgy van vele, minden ingyen jár. Néha nem is értem a logikát, miért van az például, hogy külföldre költöző, ott adózó emberek ide járnak haza orvoshoz. Tudom vannak mindenféle egyezmények, de nyilvánvaló, ez így nem tartható fenn.

Kevés a forrás, kicsi a pénz. Márpedig, mint minden ilyen nagy rendszert, ezt is a pénz mozgatja. Ahol nincs pénz, mint például a szegényebb vidékeken, onnan eltűnnek a háziorvosok. Akik maradnak, azok is gyakran nyugdíjasok, fásultak, a túl sok munka miatt fáradtak. Naná, hogy nem boldogok, amikor marhaságokkal zaklatják őket képzelt betegek. Aztán, mivel a betegek követelik, küldik őket tovább más vizsgálatokra, hadd örüljenek nekik ott is. A kivizsgálás felületes, a betegek egy része nem kaphat megfelelő kezelést, a végeredmény borítékolható.

S a rendszer más részei azért igazságtalanok, mert a hálapénzt talicskával begyűjtő orvosok közül sokan erősen szelektálnak betegek között. Mind megtapasztaltuk már az odafigyelésben mutatott különbséget, miután egy bélelt boríték került az enerváltan tiltakozó gyógyító zsebébe. Látszatra egyenlőség van, a valóságban meg semmivel sem vagyunk előrébb, mint egy nyíltan fizetős egészségügyben. Még rosszabb is a helyzet, mert az egészet álságos, erkölcstelen dolgok hálózzák be, a kikövetelt hálapénztől az állami intézményrendszer eszközeit ingyen magánrendelésre használó orvosokig. Ha nem lehet követni a pénz útját, nincs számonkérhetőség sem. Ebből jönnek a feljelentések, perek, balhék, névtelen és nyilvános vádaskodások.

Emiatt nem partnerként, emberként tekintenek egymásra betegek és orvosok. A beteg még a jó szakemberre sem gondol hálával, ha az jut eszébe, csúszópénz nélkül aligha kapta volna meg a jó kezelést, és amikor fizet, akkor követelezővé válik, mintha magánrendelésen volna. Az egészségügy frontovonalában dolgozó, rosszabbul kereső szakemberek, háziorvosok vagy a ügyeleten levők utálják a nagyobb pénzt kaszáló kollégáikat, és tele van a tökük a panaszkodó betegekkel. A hálapénz-vadász orvosok talán valamikor utálták azt, hogy tartaniuk kell a markukat, és különbséget kell tenniük beteg és beteg között, noha mindnek járna az odafigyelés; ám aki hozzácsiszolódott ehhez a félresikerült rendszerhez, az ezzel már mit sem törődik, csak az a fontos, hogy pénzre váltsa a szakértelmét.

Pedig az nem megy ám, ha ellenségként tekintünk egymásra. Lehet, sokakat felháborít a betegalázó enyingi felirat, de nyugodtan olvashat mindenki fórumokat, ahol orvosról kizárólag negatívan nyilatkoznak. Számtalan ember véli úgy, pénzéhes, erkölcstelen gazember az összes. Naná, hogy sokan nyíltan felvállalják, orvosban, orvostudományban már nem bíznak, bezzeg az ezoterikus csodamódszerekben- ez nettó butaság, de meg kellene nézni, mi az oka ennek a szemléletnek. Ha az orvos nem bízik a betegben és a beteg sem az orvosban, nyilván ez lesz a vége: olyan "szakemberhez" mennek, akinek szabott ára van, és ezért cserébe eljátssza, hogy valóban érdekli a beteg problémája. (És néha ez is segít...) S ha a beteg utálja az orvost, az orvos miért tisztelné a beteget?

Bizony az lenne a jó, ha ezt az egész rendszert átgondolnák, ha megtalálnánk közösen a módját annak, hogy igazságosabb és átláthatóbb legyen minden. Ha pénzt kell bele tenni, tegyenek. Ha fizetőssé válhatnának bizonyos dolgok, ám legyen úgy. Tudom, mit adok, tudjam, mit kapok. Meg kellene szüntetni azt a hálapénz-rendszert, ami minden szereplő számára kényelmetlen. De mi félünk a szent teheneinktől, eljátsszuk az egyenlősdit, miközben baromira nincs egyenlőség ma sem, és aztán meg kapkodjuk a levegőt egy hülye plakát miatt. Pedig az csak egy tünete a hangulatnak, ami az egészségügyben uralkodik. Hiába próbálják a szőnyeg alá söpörni a gondokat, addig változás nem lesz, amíg nem sikerül újból partneri viszonyt kialakítani betegek és orvosok között.

Tovább

Burka az uszodában

Az Európai Bíróság is úgy vélte, az úszásoktatás nem vallásszabadság kérdése- s ez így van jól.

A történet egyszerű: Svájcban élő muszlim családok tiltakoztak az ellen, hogy lányaik kötelező koedukált úszásoktatásra járjanak. Arra hivatkoztak, hogy vallási okai vannak ennek, mert nem illendően fiúkkal együtt úszni a muszlim lányoknak. Megbírságolták őket, a svájci bírósághoz fordultak, ami helybenhagyta a döntést, azaz úszni kell járni. Ezután jött a következő kör, és Strasbourgban is úgy döntöttek, nem kell összekeverni a dolgokat, a szülők vallási meggyőződése kevésbé fontos, mint az integráció.

Nem vagyok iszlámellenes, jártam arab országokban, találkoztam sok kedves emberrel mint ahogy sok más helyen is. Tudom, hogy ott más a felfogás, máshogy élnek az emberek, ezt elfogadom, és nem kívánok helyettük okos lenni. De fordítva is elvárnám, hogy az itteni szabályokat is tartsa meg, aki itt akar élni. Otthon a négy fal között aztán mindenki élhet olyan hitéletet amíg akar, engem pont nem érdekel, kinek mi a vallása.

Nyilván Svájcban is eljutottak oda, hogy szép a sokszínűség, de vannak olyan általános érvényű szabályai az együttélésnek az országban, amiket nem kívánnak felrúgni valaki egyéni felfogása miatt. Ezek a szabályok teszik jól működővé Svájcot, és ha elkezdjük ezeket lebontani mindenféle indokkal, az nem visz messzire. Bármit kinevezhetünk vallásnak, és ennek okán bármilyen sajátos elképzelést megpróbálhatnánk elfogadtatni. A vallás ne írja felül a törvényt: azért, mert a Korán szerint lehet, még nem tarthat valaki több feleséget például Németországban. (Természetesen az sem hatna meg, ha valaki kereszténysége okán menne szembe a törvénnyel, számomra ebben nincs kettős mérce.)

Eddig ezeknél a konfliktusoknál igyekeztek óvatoskodni, ne bántsák meg senki hitét, érzékenységét. Szerintem pedig baromi egyszerű kijelölni a határokat: ez belefér, az meg nem, mégpedig pusztán úgy okoskodva, mi az ami a törvényekhez igazodik. És kész. Nem kell ilyen ügyekben finomkodni: ha én azt mondom, hitem és felfogásom szerint jár nekem az ingyen utazás a buszon, de a szabályok szerint nem, akkor nem a hitemet kell megvédeni, hanem a rendet. 

Tehát pokoli egyszerű ezen konfliktusok megoldása. Aztán mint minden törvény ellen, ez ellen is lehet törvényes(!) eszközökkel fellépni, szervezkedni, mert miért ne. És ha valaki úgy érzi, hogy ezekkel a törvényekkel nem tud együtt élni, olyan helyre kell költözni, ahol nem kényszerítik a lányokat egy medencébe a fiúkkal. Nagy a világ, van ilyen hely bőven.

A gond persze az, hogy aki inkább Európában él mint ott, azért van ezen a kontinensen, mert itt, például a törvényeknek és a toleranciának köszönhetően megteheti, hogy legálisan tiltakozzon. Vannak helyek, ahol a szabályszegőkkel kicsit keményebben bánnak... Jó élvezni a szabadságot, csak épp páran visszaélni próbálnának a nagy toleranciával. Általánosságban ezek elszigetelt esetek lennének, a kutyát nem érdekelnék. A gond azzal van (és főleg lesz), ha ebből rendszerszintű gyakorlat válik. 

Ezt kell rövidre zárni. Oké, végig lehet vinni egy-két ügyet Strasbourgig, de nehogy ilyen marhaságokkal foglalkozzanak már a bíróságok szerte a kontinensen. Lehet, hogy ideje ezt az integrálás-dolgot komolyan venni. Ráadásul nem olyan fájdalmas dolog ez, mert szerintem minden tökéletlensége ellenére jó Európában élni. S ha valaki ezzel nem ért egyet, akkor ne Európán akarjon gyökeresen változtatni, hanem a lakhelyén.

Tovább

Kutyából szalonna

Találgatják, irányt válhat-e a Jobbik- megsúgom, egészen nyugodtan megtehetik, mert ennek felénk szép hagyománya van.

Mostanában a sajtó egy része rászállt a Jobbikra. Nem nagyon mennék bele, tulajdonképpen miért is történik ez, mi a taktika, hiszen nem olyan nehéz rájönni, kinek az érdeke az, hogy folyamatosan a negatív hírek középpontjában legyen az ellenzéki párt.

Ám az egyik mostani sztori megérdemel pár szót. Szóval azt fejtegetik, hova tart a jobbik, vált-e irányt, már azt is belebegtetik, hogy egyenesen baloldali párt lesz belőlük, akik csak a pillanatra várnak, hogy egymás nyakába borulhassanak Gyurcsány Ferenccel.

Most félretéve azt, hogy mennyi alapja, komolysága van a felvetésnek, inkább azt idézném fel, volt már hasonló hátraarc a magyar politikatörténetben. Azért nem véletlen ám, hogy Orbán Viktor régebbi beszédeit igyekeznek eltünteni, mert egy kicsit más hangnemben, más stílusban, vagy esetleg teljesen ellenkező előjelű állításokat téve nyilatkozott a sorskérdésekről. A mai konzervatív felfogástól messzemenően eltért az az arculat, ami mondjuk a kilencvenes évek elején jellemző volt a Fideszre.

És akkor még ugye ott vannak a KDNP álszent köpönyegforgatói, akik szót se nagyon érdemelnek, mert lábjegyzet se lesz belőlük a történelemkönyvekben. Felesleges és remélhetően minél előbb a semmiben eltűnő pártocska, jelentéktelen percemberek csapata, akik mindig azzal értenek egyet, akiknek a hátán felkapaszkodva hatalomhoz juthatnak.

Ott van izgalmasabb példának az MSZP, akinek közép- és idősebb generációja az MSZMP-ben vagy a KISZ-ben (utóbbiban mai fideszesekkel együtt...) építették a létező szocializmust, hogy aztán pár év múlva piacgazdaságról osszák az észt. És ha elfogadjuk, hogy az egykori cenzor Lendvai Ildikó most nagy jogvédő, akkor azt is el fogja fogadni az istenadta nép, hogy kissé másfelé kormányozza pártja szekerét mostanság Vona Gábor. 

Szóval nem kell túlokoskodni ezt, a magyar szavazó szép nagy pálfordulásokat és vargabetűket is elnéz a politikusoknak. Ettől még éppen választásokat is nyerhetne a Jobbik, még úgy is, ha vörös csillagot festenének a zászlójukra. A kérdés csak az, hogy tudják eladni ezt- ez már inkább szól a kommunikációról mint az elvekről. És nyilván akármi is az üzenet, új-e vagy régi, a kormányt támogató sajtó ellenszelében ezt jóval kevesebben fogják meghallani. Amikor manapság a közbeszédet az határozza meg, mit állít Terry Black, hadd ne beszélgessünk értékalapú, elvhű politizálásról. A Jobbikban se szentek ülnek, de az ellenfelek szemmel láthatóan végképp nem válogatnak az eszközökben.

Persze ez mit se számítana, ha a szavazó bölcs lenne és (ez igen fontos kitétel!) minden tényszerű és hiteles információhoz hozzájuthatna. Ez első általában nem igaz, az utóbbit meg hagyjuk- hogy a politikus hazudik vagy a politikusról hazudnak, ez jelen esetben szinte mindegy. 

Szóval csodák nincsenek. S az állítólagos irányváltásoknak sincs jelentősége: ma ezt mondom, holnap azt, tegnap meg egész mást kiabáltam- a mai politikába minden belefér. Pont ezért ennyire "szép és vonzó" gondolkodó ember számára...

Tovább

A hullámok napszámosa

Ha nem lehetsz menő, köss bele abba, aki nálad menőbb- terítéken Bódi Sylvi karrierje.

Nem gondolom, hogy nagy horderejű téma lenne, miből él a modellként ismertté vált, mostanában inkább világot járva szörfözgető Bódi Sylvi. És amikor év végén kitett egy bejegyzést arról, kinek köszönheti a mostani karrierjét, a megnyíló lehetőségeket, ebből rögtön hírt is kreáltak páran.

Először is: ugyan kinek mi köze hozzá? Amíg nem tesz törvénybe ütköző dolgot a pénzért vagy nem közpénzből él, mi dolgunk vele, honnan van neki? Mifelénk szép szokás, hogy imádunk a más zsebében turkálni, de azon vérig sértődünk, ha valaki megkérdi, honnan van minimálbérből X5-ös BMW-nk. Persze beteges az egész felfogásunk: miközben az egész világon tudni lehet, mennyit keres egy sztársportoló, nálunk még az is kideríthetetlen, egy NB1-es focista mennyiért rúgja a labdát. Naná, hogy ilyen közhangulatban egy efféle semmitmondó cikkel is lehet kattintásszámot generálni.

Mert valójában nincs ebben semmi különleges. Igen, vannak emberek, akik abból élnek, hogy szörfös márkák, utazási irodák afféle nagyköveteiként, arcaiként járják a világot, adnak interjút. Sylvi konkrétan külföldi magazinokban is feltűnik, jól eladható személyiség ebben a körben. Ennyi a marha nagy sztori.

És jegyezzük meg, nem csak ő keres furcsa dolgokkal pénzt. A külföldön dolgozó magyar topmodellek életét ugyan ki finanszírozza és hogy? No meg azon is eltöprenghetünk, sokkal dicsőbb-e annak az újságírónak a karrierje, aki az írásaihoz még a nevét sem adva azzal foglalkozik, hogy hazai celebek Facebook oldalát bújva próbál olyasmire bukkanni, amiből az erre fogékony közönség számára gumicsontként rágható cikkecskét fabrikálhat? És igen, ezzel is el tudja magát tartani- hát, isten tudja, akkor már inkább a szörfszponzorok!...

Hogy én néha nem irigykedem-e azokra, akik látszólag a semmiből csinálnak karriert? Dehogynem. De elfogadom azt, hogy sok más szempontból meg nekem volt szerencsém. És ez azért sokunkról elmondható. Sylvinek vannak vele született adottságai, de egy zseniális feltalálónak, egy híres sebésznek nincsenek?

A kérdés az, hogy ami van, azzal tudsz-e élni. Ez választja el a szerencsét a tudatosságtól... Hogy hol és mikor jött az ötlet, hogy érdemes a hullámokat lovagolni, azt nem tudom, de ügyesen felépítette magát a magyar lány. Mint ahogy leeshet az állunk, amiért valaki dollármilliókat keres a YouTube-on, pedig csak azt veszi fel ahogy számítógépével játszik. Lehet irigykedni, lehet tanulni belőle- kinek hogy.

Ilyesfajta hatásvadász cikket bárkiről lehet fabrikálni: "Most kiderült, ki finanszírozza Kovács Jánosné megélhetését - A Tesconak köszönhetően tudja kifizetni számláit, mert náluk kétműszakos pénztáros!" Micsoda szenzáció, ugye? 

Szóval éppenséggel nem Bódi Sylvi szörfkalandjainak háttere mindennapjaink legkínzóbb kérdése. Ráadásul az a szomorú helyzet, miközben valaki itt-ott beszól egy kommentben, ő valószínűleg lassacskán a következő utazásra csomagol, és onnan nézve olyan jelentéktelennek tűnnek ezek a kis piszkálódások... 

(Kép: Bódi Sylvi Facebook oldala)

Tovább