Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

A büszke futballnemzet

Rá tud égni a politikára az andorraiak elleni nagy égés.

Először is szögezzük le: nem az istenadta nép csinált nemzeti ügyet a magyar fociból, és nem is az ellenzék ármánykodása miatt kapott kiemelt szerepet ez a sportág. Sőt, még Soros Györgynek sincs semmi köze hozzá. (De ha ő dobott volna fel extra prémiumot az andorrai buszsofőrök és könyvelők legjobbjaiból toborzott válogatottnak, akkor is szégyen lett volna kikapni.)

A magyar politika emelte egészen más szintre a hazai foci kérdését azzal, hogy esztelenül építjük a stadionokat, öntjük TAO formájában a közpénzt az akadémiákba. Igen, ez a mi pénzünk, ez nem a minisztereink személyes vagyonából megy, hanem a közösből, így aztán az is megfizeti a pocsék meccsek árát, akit nem hoz lázba egy Paks-Mezőkövesd derbi- és ilyen emberből azért elég sok akad.

Nálunk a miniszterelnök többet nyilatkozik a kedvenc felcsúti akadémiájáról vagy a futballszövetség belügyeiről, mint mondjuk a több százezer roma felzárkóztatásáról. És ha már itt tartunk: a sajtó a Farkas Flórián-féle Lungo Drom által eltüntett 1,6 milliárdon rugózik, miközben ez a pénz csak töredéke annak, amibe egyedül az új Puskás-stadion kerül. Sok társadalmi csoport megértheti a saját fontosságát a kormány értékrendjében, amikor azt nézi, mennyi jut focira, és mennyi rájuk. 

Ha fociról van szó, akkor semmi sem túl sok, túl drága. Épp az Andorra elleni dicsőséges meccsre készülve hallhatták meg a focisták a jó hírt, hogy az esetükben a kedvezményes ekhó adózási keretösszeg a duplájára, évi 250 millió forintra emelkedhet. Értsük jól: az ország törvényalkotói számára az a fontosabb, hogy egy labdarúgó akár negyedmilliárd(!!!) forintos jövedelemig kedvezményesebb adókulccsal adózzon, mint hogy hasonló kedveményeket kapjanak mondjuk az orvosok. 

És aztán a jórészt a hazai bajnokságban edződő "sztárjaink" elbuknak egy szerény képességű ellenfél ellen. A felháborodás -természetesen- óriási, mindenki az elkényeztetett játékosok fejét követeli, a tavaly még istenné kikiáltott német szövetségi kapitányból is kókler lett. Mivel az állam is beleállt ebbe az egész focitémába a miniszterelnökkel együtt, így aztán nekik is magyarázkodni kell, tulajdonképpen miért érte meg milliárdokkal tömni ezt a sportágat, ha ennyire futja belőle? Mert nem lehet mindig szerencsés sorsolásunk, mint a legutóbbi EB esetén- ha a következőre nem jut ki a csapatunk, akkor nézhetünk másokat a szép, új, drága Puskásban. És lássuk be: akinek túl nagy falat Feröer meg Andorra, azért az ne álmodozzon.

Tele van az ország az erős és büszke plakátokkal, az értelmetlen konzultáció utáni plakátkampánynak köszönhetően (megjegyzendő, erre is többet költünk közpénzből, mint az Út a munka világában eltapsolt másfél milliárd...), és mivel igencsak keverednek a dolgok, erre erősen reflektált az Andorra elleni meccs. A magyarok büszkeségét is helyretette az a vereség, no meg megmutattuk, mennyire vagyunk "erősek" európai színtéren.

Baromság belekeverni a komoly közéleti témákba a focit? Kérem szépen, nem én kezdtem! Nézzen szembe a hibás döntések következményeivel az, aki kitalálta ezt a fontossági sorrendet! Baromira nem gondolom, hogy Magyarország miniszterelnökének azzal kellene foglalkoznia, a felcsúti akadémia hány focistát nevel ki, mégis ez van. És Andorra ide vagy oda, a Felcsút sorra-rendre veszi a válogatott játékosokat, mert már bajnoki címre tör- persze az NB1 színvonalához is gyenge akadémistái nélkül.  Még ilyenkor sincs szerénység vagy szégyenérzet bennük, alázatról pedig inkább ne beszéljünk. Van pénz, hát szórjuk!

És a mi erős és büszke focinemzetünk pedig ezt békésen tűri, hiába kapjuk a pofonokat minden szinten. Hát, ennyit ér a nemzeti konzultáció, a plakátkampány meg a többi lózung: nem érdekel itt már senkit semmi. Ez is egyfajta eredmény, természetesen: elbuknak a politikusok, elbukunk mi, állampolgárok, mint ahogy focistáink is pofára estek. Először dühítő volt az, ami Andorrában (és idehaza...) történt, aztán vicces. Pedig valójában nagyon-nagyon szomorú, ha a dolgok mélyére nézünk.

Tovább

Kezünkben a Föld

Trump felrúgja a párizsi klímaegyezményt, de felment-e ez minket a személyes környezetvédelmi felelősségünk alól?

A klímaváltozás kapcsán egyre inkább erősödik a konszenzus, hogy valós jelenségről van szó. Természetesen sok más globális problémához, nagy horderejű kérdéshez hasonlóan, itt is vannak ellenkező vélemények, de azért szerintem ahhoz nem kell nagy ész, hogy belássuk, az emberi tevékenység erősen megváltoztatja bolygónkat.

A klímaváltozás ennek csak egy szelete. Hogy a legfontosabb-e, azon lehet vitatkozni, mert hasonlóan súlyos a szemétkrízis is, hiszen nagyüzemben termeljük a hulladékot- ám egy jól kézzelfogható ügyről van szó, ami jól kommunikálható, és fel lehet hívni vele a figyelmet a bajokra.

No meg természetesen igazi globális koalíciót lehet szervezni, hiszen a klímaváltozás mindenkit (de tényleg mindenkit!) érinteni fog. Azért volt nagy jelentősége a párizsi egyezménynek, mert jelezte, rengeteg ország felismerte a problémát, és ezeknek az országoknak a lakosai elvárták a vezetőiktől, hogy csatlakozzanak a megállapodáshoz. Biztosak lehetünk benne, hogy ahol annak volt politikai haszna, hogy nemet mondjanak rá, ott nem is erőltették az aláírást.

Trump elnökké választása után nyilvánvaló módon rövidtávú politikai érdekek által vezérelve rúgta fel az egyezményt. De az is kiderült, hogy teljesen le ő sem söpörheti a témát az asztalról. Már nem arról beszél, hogy klímaváltozás nincs, hanem arról, hogy "igazságosabb" megállapodást szeretne az Egyesült Államok számára. Erre a taktikázásra persze rá is lehet fázni, de legyen ez az ő baja.

Az viszont más kérdés, mennyire jogos például a magyar miniszterelnök felháborodása? Az az ország, ami orosz technológiájú atomerőműfejlesztést tervez, aligha nevezhető a reformok élharcosának. És mi vagyunk azok, akik úgy teljesítjük a megújuló energiaforrásokra vonatkozó EU-kvótát, hogy a lopott fa tüzelését is beleszámoljuk. Kreatív statisztika, de a klímaváltozás ügyén biztosan nem segít.

S akik szidjuk Trumpot, a mindennapokban mi teszünk azért, hogy élhetőbb legyen a világunk? Autóval járunk még a sarki boltba is, legyintünk vonatra és tömagközlekedésre, vásároljuk az agyoncsomagolt termékeket, nem figyelünk a pazarlásra, nem támogatjuk a környezetbarát cégeket, szolgáltatásokat is így tovább.

A Trump-féle döntés után én is morogtam, aztán eszembe jutott, magamba is nézhetnék. Én sem vagyok hibátlan; s bármit tesznek bizonyos politikai vezetők, attól változtathatnék a dolgokon. Igenis létezik személyes felelősség, ne lehet mindent Kínára meg pár korrupt alakra tolni.

Ha belenéznék a szemetesembe, az éppen olyan sokat elmondana rólam, mint ez a blogbejegyzés. Ha itt ügyelek a helyesírásra, a jó fogalmazásra, akkor miért vagyok annyira hanyag a környezetvédelmi kérdésekben? Ez pont ugyanolyan fontos, sőt, a közös jövőnk szempontjából még fontosabb is. Meglehet, Trump akaratlanul felnyitja sokak szemét, és az bizony akár még hasznos is lehet a bolygónknak. Talán erre ő is ráébred, és a következő egyezményt már maga fogja kezdeményezni.

Tovább

Legyalult panelházak

Most épp nem ledózerolnák a paneleket, csak visszabontanák. 

Ezeket az ötleteket már tényleg nem lehet semmilyen szinten sem komolyan venni. Fogni a lakótelepeket, és mintha lenne egy óriási fűnyírónk, lekapnánk róla a két felső szintet? Mert nyáron a lapostetős túl melegek? Szóval a tizedik helyett így a legfelsővé vált nyolcadik emeleten lesz füllesztő hőség, szuper.

Ez aztán drága megoldás egy nem létező problémára. Mert ugyebár, ha valaki számára elviselhetetlen a meleg, megpróbálhatja eladni a lakást és lentit venni helyette. Zseniális ötlet, nem?

Akik azokon a bizonyos felső szinteken laknak, mit csináljanak? Szaladjanak gyorsan a munkagépek elől, és akkor megússzák? Kapnak valahol egy másik lakást? De milyet? Hol? Mennyiért? Ha a régi panel helyett kapnak egy ugyanakkora, csak éppen új lakást, jó helyen, akkor jó üzletet kötnek. Akiknek a lakása legfelsővé válik, hát azok meg úgy jártak. 

El sem tudom milyen irtózatos összegekbe kerülne egy ilyen terv megvalósítása. Tízezerszámra kellene új lakásokat felhúzni a semmiből, nyilván állami pénzből, mert normális ésszel nem várható el, hogy azok még fizessenek is, akik alól hatósági döntéssel kiveszik a teljesen lakható lakásukat. Kártérítés is járna még a lakás mellé, az a helyzet. 

Mindezt úgy kellene finanszírozni, hogy az uniós támogatást, amiből lakossági szigetelési programokat kellett volna megvalósítani, az állam inkább magára fordítja. Teljesen reális, hogy a kipofozásra szánt pénzt sajnálja az emberektől a kormányzat, egy messze drágább programot meg finanszíroz. Eleve bosszant az, hogy első körben a rombolásért fizetünk, azzal keres valaki vagyonokat, hogy rengeteg ember otthonát eltünteti.

Azóta Hódmezővásárhelyen már a vadonatúj program kicsit divatosabbra fazonírozott változatát is bemutatták- már amennyire egy látványterv komolyan vehető. A lépcsőzetes visszabontás után marad egy pár pofás terasszal rendelkező lakás, meg egy rakás olyan, mint amilyen volt eddig is.

Nem túl igazságos az, hogy bizonyos embereknek állami pénzből efféle luxus jut, de van még egy probléma. Ezzel a lépcsőzetes bontással még több lakás tűnik el, még többeknek kellene lakhatást biztosítani- valahol, valahogy. Úgy szeretném, ha az ilyen ötletek mellé először költségvetést is tennének, és azt, hogy miből vesznek el, hogy megvalósulhasson. 

Ehhez képest csak dobálózunk az ötletekkel, amelyek ebben a formában tömegesen nem valósulhatnak meg. Nem kell hozzá nagy ész, hogy ezt kijelentsük. Ezermilliárdokról beszélünk, ennyi pénzből minden fiatal házasnak adhatnának lakást, például. Vagy felszámolhatnák a tényleg élhetetlen telepeket. Épülhetne iskola, kórház, villamospálya. Költhetnénk olyanra, ami tényleg felújításra szorul vagy ami hiányzik.

A most is lakható, rendben tartott lakások lebontásának ötletét minősíteni is nehéz. Tök jó, hogy a miniszterek "családi összefogással" az ovis gyerekeiknek is rózsadombi villát vesznek, de mi, átlagemberek nem így működünk. Megfizettük még a panelt is, kifestjük, takarítjuk, fizetjük a költségeit, vállaltuk a fűtéskorszerűsítést, és így tovább. A visszabontósdi számomra nem kecsegtető, hanem riasztó. 

De ne aggódjunk, nem lesz belőle semmi. Mégpedig azért nem, mert a sorrend egyértelmű: először építeni kell, hogy az, akinek eltüntetik az otthonát, lakhasson valahol- senki nem fog egy-két évet az utcán tölteni valaminek a reményében. Ja, és mehetne mellé a híd alá az is, aki a házban maradna, de az átalakítás miatt ideiglenesen ki kellene költöznie. 

Nevezzen pesszimistának aki akar, de nem hiszek benne, hogy holnap elindul tízezer új lakás építése szerte az országban, hogy megvalósulhasson ez a remek program. Vélhetően a miniszterelnök abban a pillanatban lefordulna a székről, amikor meglátná ennek a költségbecslését, főleg tudván azt, hogy ennek a vége legalább a duplája lesz. 

Szóval a kérdés: miért dobnak be ilyen terveket, amelyek éppen úgy nem valósulhatnak meg, mint az olimpia, a három budapesti gyalogos híd, a szupergyors vonat Párizsig és így tovább? Hát bevallom, erre most nem tudom a választ, mert ez még figyelemelterelésnek is béna, és Sorossal is nehéz kapcsolatba hozni. Akkor meg minek?...

Tovább

Metró a pácban

Tovább húzódik a felújítás, pedig ezt nem lehet örök ideig halogatni.

A nagyobb beruházások esetén előfordul az, hogy módosulnak a tervek, netán egyre későbbre és későbbre ütemezik őket, amikor meglesz rá a pénz. És nyilván az is benne van, hogy az eredeti költségvetés többszöröse lesz a számla végösszege. 

Az M3-as metró felújítása sem kivétel a jelek szerint. Volt egy tervezet, kalkuláltak egy összeggel, a közbeszerzésen pedig már megint ennél jóval több pénzt kértek volna a kivitelezők. Volt már eljárás, amit emiatt le is állítottak, most pedig a kormány és a főváros egymásra mutogat, kinek kéne finanszírozni a különbséget. A nyilatkozgatás kicsit ovis jellegű, ami szintén nem szokatlan mifelénk.

A baj az, hogy ez nem egy futballstadion. Ha az csúszik egy vagy két évet, nem dől össze a világ. De az emberek tömegeit szállító létfontosságú metró üzembiztonsága nem csak amiatt fontos, hogy mindenki beérjen a munkába- jó lenne, ha senki nem kerülne veszélybe az előregedett metróban.

Teljes mértékben értelmezhetetlen, hogy ennek a beruházásnak nem sikerül megoldani a finanszírozását. Miközben, visszatérve a stadionokra, a jelentős költségtúllépések ellenére is simán folytatódnak az építkezések, hiszen "szóbeli ígéret" van a további támogatásra. Miközben egy nap több, mint fél millió utas száll fel a metróra, az első osztályú focibajnokság egy jobb hétvége alatt összesen mozgat meg húszezer embert. A kettő jelentősége össze sem hasonlítható.

Miközben megy a parttalan vita, halljuk a híreket a beázó alagutakról, kigyulladó szerelvényekről. Ugyan jönnek a felújított orosz metrók, de ez is inkább csak félmegoldás, a többi vonalon futó vadonatúj Alstom szerelvényekhez képest. De a metró több a szerelvényeknél. Ha halogatható lenne a felújítás, akkor nem lenne szükség közbeszerzésre. 

Úgy örülnék neki, ha végre arra fektetnének nagyobb hangsúlyt, ami igazán fontos. Nem a stadionberuházások a fontosak, hanem a metró. Mint ahogy nem az ide nem készülő illegális bevándorlók kérdése a fontos, hanem az országot százezerszámra elhagyó fiataloké. És lehetne még sorolni a problémákat, amikre nem irányul figyelem, míg más ügyeket érdemtelenül kiemelt fontosságúként kezelnek.

Vajon változni fog ez valaha? Majd megtudjuk, de remélem, nem egy súlyosabb metróbaleset után fognak csak odafigyelni például erre a felújításra...

Tovább

Apa, anya, kutyagyerek

Furcsa módon alakul át manapság a család fogalma.

Sokat vitatkoznak manapság arról, mitől igazán család a család: nő és férfi kapcsolata lehet-e kizárólag teljes értékű házasság, vagy azonos neműeké is az lehet? Hány gyereket "kell" vállalni egy igazi családhoz? Ragaszkodhatunk-e régi fogalmakhoz, amikor bizonyos időszakban, bizonyos kultúrákban teljesen normális volt a többnejűség, többférjűség? És hát az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat sem volt mindig elítélt.

Szóval ha hagyományos értékekről beszélünk, akkor tisztázni kellene azt is, pontosan melyik hagyományokhoz ragaszkodunk. Persze ezeket a kérdéseket fel sem lehet tenni, a merev elvekhez ragaszkodók számára egyértelmű, hogy egy férfi és egy nő házasságából születnie kell három gyereknek, és az a normális. Slussz.

Valamiért a fő ellenség a melegházasság, netán a szinglikultúra. A mozaikcsaládokat meg fel se hozzuk! Pedig szembe kellene nézni azzal, hogy a világunk durván megváltozott az elmúlt száz év alatt, sok-sok tekintetben, így választhatják sokan azt, hogy nem vállalnak gyereket, mint ahogy egyre több helyen nevelnek gyereket büszke egyedülálló szülők, meleg párok. Lehet, hogy módosul a család fogalma, de mégis: van szülő, van gyerek. 

És szögezzük le: embergyerek! Az én megítélésem szerint az egész családfelfogás egyik legfurább vadhajtása az, amikor egy páros a kutyáját kezeli gyerekként. Különösen feltűnő ez az amerikai weboldalakon, ahol a kutyák-macskák esetén a gazdákat rendszeresen "mom" és "dad" szavakkal illetik. Ezt nehezen tudom megszokni.

Nem érdekel engem, hogy ki mint kezeli a kutyáját. Tőlem tekinthetnek rá úgy, mint egy gyerekre, kényeztethetik, beengedhetik az ágyukba, igazíthatják hozzá a nyaralásukat, az életvitelüket. Mit zavar engem? Persze eközben mókás, hogy sok kedvencet úgy vesz meg a boltban "apa és anya", de ha őket nem zavarja ez, akkor engem sem. Nekem is volt életemben kutyám és macskám, szerettem őket, de valahogy mindig tudtam én is, ők is, hogy van egy határ családtag és háziállat közt. Ám ismétlem, ez nem az én dolgom, nincs közöm hozzá, kinek mi a "család" a négy fal között.

Viszont ha mélyebben belegondolunk, az egész tendencia azt jelzi, nagyon komoly változások előtt állunk. Ahol egy kutya gyerek lehet, és teljesen általánossá vált apának és anyának nevezni a gazdáit, vagy ahol egy pár igazi gyereküket hagyja éhen halni mert az online "családdal" törődnek helyette, ott már rég nem arról szól a sztori, teljes értékű család-e az elvált feleség a gyerekeivel, vagy a meleg pár örökbefogadott csemetékkel. 

Azt gondolom, hogy ha két azonos nemű ember azt a felelősséget, elkötelezettséget vállalja, hogy felneveljenek egy gyereket szeretetben, tisztességben, akkor igenis családról beszélünk. A jövő generációt indítják útra, jár nekik a családtámogatás, az iskoláztatás, minden más- függetlenül a szülők nemétől, korától, származásától.

No de a kutyagyerekesekkel mi legyen? Mi lesz, ha valaki egyszer fel fogja vetni, neki a kutya pont olyan fontos, mint másnak az embergyerek, s ezért pont ugyanúgy igény tart az állami segítségre a "neveléshez"? Azt mondod, beteg ötlet? Hát, nézegess megfelelő oldalakat, a kis kedvencüket ölelő-csókoló szülőkkel, és gondolkodj el.

Természetesn tudom, hogy nem minden "hagyományos" család van rendben. Sok szülő jobban tenné, ha inkább plüssállatot nevelne, mint gyereket. De akkor is, jövő generáció csak embergyerekből lehet. A kutyagyerek, bármennyire imádják, nem fogja ellátni nyugdíjas, beteg "szüleit". Nem fog büszkeséget okozni azzal, hogy orvosi diplomát szerez. S valljuk be, kevés jó tanáccsal fog ellátni, ha kiöntjük neki a szívünket. Szeretnek minket az állatok, naná, de... 

Ismétlem, ettől függetlenül nem különösebben izgat, ki nevel "kutyagyereket" teljes odaadással. Nagyon rendes, tisztességes emberek ők ettől még, maximum csak másként gondolkodnak az állatokról. Belefér. Gondolkodni attól még lehet a jelenségen, hogy kitől és mitől kellene jobban félteni a család fogalmát?... 

Tovább

A modern Lenin-fiúk

Az év vicce a momentumosokat valami erőszakos militáns bandának beállítani.

Nézem a képeket a Momemntum Mozgalom vezetőiről. Most komolyan, bárki azt várja, hogy megijedjek a sörösüveg-vállú Fekete-Győr András láttán? Vagy rémisszen meg, amikor Hajnal Miklós, netán Orosz Anna feltűnik egy sötét sikátorban mellettem? 

Ne vicceljünk már, ezektől a jól nevelt fiataloktól nem kell azt várni, hogy egyszer csak törni-zúzni kezdenek, és beverik pár ember képét. Én tudom jól, hogy időnként van igény ilyen jellegű elszámoltatásra, sőt, közszereplőktől is hallani ilyet (lásd a vérükön-taknyukon kirángatott civilekkel való fenyegetőzést), de összességében nálunk még egy elcsattanó pofon is nagyon durva dolog lenne.

És mindez természetesen inkább jó, nem kell, hogy a magyar politikai élet természetes velejárója legyen a fizikális erőszak. Van annak problémája így is éppen elegendő, megvagyunk harc nélkül. S azt gondolom, a Momentum egyébként sem az a társulat, aminek a szimpatizánsai erődemonstrációt várnának.

A Lenin-fiúk emlegetése teljes tévút. Óriási mázli, hogy a hiányos történelmi ismeretek miatt az emberek jelentős részének már fogalma sincs arról, kik voltak a Lenin-fiúk és mit csináltak. Szamuely Tibor vagy Cserny József neve senkinek nem mond semmit, szép lassan az emlékezet szemétdombjára kerültek és ez nekem olyan nagyon nem fáj. Így aztán aligha gondolják azt az emberek, hogy a momentumosok mostantól pisztollyal lövöldözik le a nekik nem tetszik ellenfeleiket a nyílt utcán, csak azért, mert próbálják őket a vörösterror arcaival kapcsolatba hozni.

Aki látta a videót arról, ahogy "betörtek" az Origo szerkesztőségébe, és néhány béna kérdést feltettek az újságírónak, az aligha retten meg a Momentumosok agressziójától. Amit csináltak, abban nem volt semmi félelmetes, sokkal inkább idétlen volt az egész performansz.

Ha baj volt vele, akkor inkább az, mennyire nem volt értelme: senkit nem szembesítettek semmivel, nem volt vezérvonala az egész találkozásnak, nem demonstráltak intellektuális vagy erkölcsi fölényt. Odament pár srác, tébláboltak, váltottak pár szót, hazamentek. Ettől aztán egyetlen újságíró vagy szerkesztőség sem szégyelli össze magát... Ennél még Bayer Zsolt is jóval okosabb és vagányabb volt, amikor kávézni hívta az ellenkező nézeteket vallókat- és egy asztalhoz is ültek.

A gondom pont az, hogy nem hogy ijesztőek, inkább megmosolygtatóak ilyenkor a "forradalmárok". Lehet erőt demonstrálni halk, de megfontolt szavakkal is! Nem csak izmokban, szellemi képességekben is lehet bizonyítani a fölényt! És ha a Momentum akar valamit elérni a jövőben, tanul abból, mennyire rosszul sülhet el egy ilyen ötlet, ha nincs kidolgozva.

Nem azért, mert Lenin-fiúknak titulálják őket- ez azoknak szól, akik eleve nem szeretik őket, a szemükben ettől már nem lesznek rosszabbak, hiszen eddig is Soros-bérencként, terroristabarátként, úrigyerekként, tolvajként próbálták őket beállítani. A szimpatizánsok csalódása a nagyobb gond, akik az olimpiás aláírásgyűjtés komoly sikere után azt hitték, lehet valami ebből a pártból. Egy ballépés még nem a világ: de ha jönnek újabbak, pont olyan gyorsan tűnnek el, mint ahogy felbukkantak.

Attól pedig az isten óvjon minket, hogy ha megbuknak az újgenerációs mozgalmak, megint Gyurcsány vagy az MSZP régi motorosai jelentsék az egyetlen reményt a kormány leváltására...

Tovább

Hol a biztonság mostanában?

Ezúttal Angliában, egy koncert után robbant pokolgép. Van hova bújni? Egyáltalán, van értelme félni?

A közelmúltban Ázsiában jártam, s amikor meséltem egy ismerősnek, az úti cél hallatán megkérdezte: biztonságos az az ország? Ezen eltöprengtem. Az újságokból valóban rossz kép rajzolódik ki bizonyos helyekről, mert jól lehet szidni a helyi politikai vezetőket, rendőröket, bandákat, de aztán kiderül, ott már nincs semmi jele ennek a "veszélynek". 

És ugyanígy igaz fordítva is, hogy alapvetően egy európai országban biztonság, rend, a törvények betartása jellemző, nincsenek középkori viszonyokat idéző börtönök, halálbüntetést, aztán tessék, ez nem jelenti azt, hogy ne történnének terrorcselekmények.

Nem nagyon kell ezen meglepődni. Mindannyian emberekkel vannak körülvéve, s a sok ismerős között bizony akadnak barmok. Felszállunk a villamosra és ott is bármikor beleszaladhatunk néhány kötekedő alakba. A merítés pár ezer ember életünkben, és akadnak bőven összeférhetetlen fickók. A földgolyón viszont több milliárd ember él, azaz a sokkal több ember közül még szélsőségesebb marhából is sok van.

Ezeknél nem számít hogy bevándorló vagy helyben élő, hogy muszlim vagy ateista. Az egyik bombát szerel magára és egy koncert után ránt magával a halálba sok ártatlan fiatalt, a másik meg elrabol egy tinit és éveken át tartja a pincéjébe bezárva. Iszonyú nehéz statisztikákat gyártani arról, melyik közösség "büszkélkedhet" a legtöbb erőszakos bűnözővel, sajnos van belőlük minden csoportban. Számomra nem elfogadhatóbbak a pedofil keresztény papok, mint az uszító muszlim hitszónokok.

Nagyon provokatív a kijelentés, de azért mégis megosztom: Németországban vagy Svédországban több a bevándorló hátterű ember mint nálunk, szerintem azonban a magyar állampolgárok jelentős része mondaná azt, hogy inkább szeretne ottani útlevelet, fizetést, életszínvonalat mint hazait. És egyelőre az se nagyon látszik, hogy a "színesedő" Nyugat-Európából tömegével jönnének haza a magyarok a mi kis biztonságosnak mondott országunkba, mert itt aztán senkit soha semmilyen baj nem érhet.

Hát persze. Itt minden tökéletes. A valóság az, hogy a biztonságnak sok összetevője van, és csak az egyik az, hogy véletlenszerű eseményekkel bajba kerülhetünk-e valahol vagy sem. Szomáliában nyilván rosszabb a közbiztonság mint Angliában, robbantás ide vagy oda. 

Ám vannak az életnek sokkal gyakrabban előforduló fordulatai. És annak, hogy életünk jó-e vagy sem, ezekhez sokkal inkább köze van: normális munkahely, tisztességes fizetés, betegség esetén jó egészségügyi ellátás, a gyerekeknek színvonalas iskola, igazi jövőkép és perspektíva. És igenis itt Európában ezerszer több lehetőségünk van biztonságos, elégedett életre, mint máshol. 

Ezért vágynak ide bevándorlók is, akik között rengeteg tisztességes, normális ember van, akik esetleg pont olyan kontrollálatlanul tomboló barmok elől menekülnek, mint akik itt robbantgatnak. Aki már járt nyugati országokban, láthatott rengeteg fekete buszsofőrt, pénztárost, vannak arab orvosok, mérnökök. A mi szinte lehetetlen küldetésünk az lenne, hogy kiszűrjük az ide áramló százezrekből a bűnözőket, terroristákat, bajkeverőket vagy akár csak a segélyre hajtó léhűtőket. A kerítés csak akkor ér valamit, ha minden ház köré építünk egy három méter magas, kamerákkal és árammal védett betonfalat. 

Ez aztán biztonságos élet lenne. És nagyon-nagyon rossz. Mert minden kockázatával együtt szeretek élni, új dolgokat látni, új országokat felfedezni. S ha legközelebb megkérdeznek, adott hely biztonságos-e, megint vállat vonok: biztosan nem állíthatom, hogy soha nem történhet velem semmi rossz. De ha csak a fenekemen ülök és rettegek, ezer százalék, hogy nem történhet velem semmi jó sem...

Tovább

A könnyű meló piramisjátéka

És végül mind egy kávézóban ülünk Bali tengerpartján és a melót letudjuk napi fél óra internetezéssel...

Azzal a kitétellel persze, hogy a kávézóban nem lesz aki kiszolgáljon, mert ők onnan Ecuadorba mentek könnyű online munka mellett világot látni. S a kávét se termeli meg senki, hiszen ők majd Ausztráliában kalandoznak, és blogolással keresnek pénzt a nehéz földtúrás helyett.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb hazugsága az, hogy mindenki megvalósíthatja álmait, és napi nyolc órás igavonás helyett a világ bármely helyén saját ütemezésében dolgozva pár órácskát vígan megélhet. Komoly tanfolyami kínálatot próbálnak felhúzni arra, hogy megtanítsák, hogyan lehetsz független és sikeres online vállalkozó- tőlem viszont ingyen kapod a tudást: ez messze nem fog mindenkinek összejönni.

Eleve a mi kis világunk jelenleg úgy működik, hogy kell egy ember, aki a rizst megtermeli, kell egy, aki betakarítja, kell egy, aki elszállítja, kell egy, aki eladja, kell egy, aki megfőzi. Néha a szerepek egybeeshetnek, néha a végfelhasználó főz vagy szállít, de a lényeg ugyanaz: rizs, vagyis ennivaló nélkül meghalunk, új twitter-bejegyzések olvasása nélkül viszont egészen hosszú ideig el lehet lenni.

Mese habbal, hogy mindenki álommegvalósító világkalandor lehet. Abban a bizonyos Bali kávézóban ülve egymásnak kéne online szolgáltatásainkat ajánlgatni, s abban kéne bíznunk, a mellettünk levő asztalnál ülő a mi blogbejegyzéseink melletti hirdetésre kattint ezerrel, netán ő bíz meg azzal, hogy gondozzuk online vállalkozása Facebook oldalát.

Melózni jellemzően szar, ezért kérünk fizetést érte, ha online, ha nem. És a függetlenségnek is ára van, a bizonytalanság, például. Na meg az, hogy lehet, csak napi egy órát kell dolgozni, de a nap 24 órájában megtalálhatnak ügyekkel. Képzeljük el, hogy Balin élünk, 5-6 óra időeltolódással, és a megkeresésekre a magyar idő szerint másnap válaszolunk. Talán annyira pótolhatatlanok vagyunk, hogy ez nem számít. Talán lesz még rajtunk kívül egy csomó nem annyira szabadon élő online arc, aki gyorsabb és elviszi a megrendelőket. 

A ciki az, hogy az ilyen online vállalkozósdit tartó emberek sem Balin élnek. Pesten vannak, itt osztják az észt, mert annyira azért mégsem egyszerű a világ túlfeléről szolgáltatást nyújtani. El lehet mesélni, hogy csinált valaki tízezer forintos induló tőkéből ötmilliós bevételt, és ha nem részletezed, a tízezer forint mellett még hány milliót költöttél minden másra, például a csapból is folyó netes hirdetésekre, úgy is nézhet ki, te vagy a császár.

Csak a cég éves bevallása nem hazudik, ahol kiderül, az egész éves nyereség 127 ezer forint, kevesebb, mint egy Tesco-pénztáros havi jövedelme. És akkor még jó vagy, mert nyereség van, nem egy online gurunak sikerül milliós veszteséggel megvalósítania önmagát. Kétségtelenül függetlenek egyvalamitől: a pénz nem nyomasztja őket, mert nyereség az nincs. Jobb ötletük nincs, mint hogy elmondják, csináld azt, amit ők, indíts online tanfolyamot meg írj könyvet, hogy beránts balekokat, akik talán fizetnek. Először kiadod a könyvet, aztán tanfolyam formájában előadod a könyvet, végül eladod a tanfolyam felvételét oktató videóként- és még mindig csak ugyanazt mondod el újra meg újra. De vajon hányszor lehet ezt eljátszani? És mennyire kell jónak lenni, hogy az elejétől ugorjanak rá az emberek?

Természetesen létezhet függetlenebb életmód, de hogy teljesen stresszmentes, laza lenne, és egy normál fizetést kalapálnál össze napi egy óra bohóckodással, bárhol a világon- hát ez nagyon-nagyon szűk réteg kiváltsága. Eleve piac kell hozzá: magyarázni sem kell, mekkora különbség van egy magyar meg egy amerikai piacra blogoló ember mozgástere közt. És persze ott van az az alapvető dilemma, hogy ha azt híreszteled, könnyen, minimális munkával, nevetve szerzel pénzt, a megrendelő miért lenne olyan hülye, hogy ezt ne tudja meg? És aztán annyi pénzzel honorálja a munkád, amennyit saját bevallásod szerint ér...

Ez az egész a munkapiac piramisjátéka: egymást hülyítjük azzal, hogy mind függetlenek és szabadok leszünk. Az első pár még kereshet is vele, főleg, ha eladják a "tudást", de akik később jönnek, azok azt veszik észre, pár fillért keresnek, és harcolni kell minden egyes megbízásért, mert a konkurrencia hatalmas, és mindenki ugyanazokra a megrendelőkre hajt, akik nem akartak annyira szabadok lenni. Paradoxon, de igaz: a függetlenség csak akkor valósulhat meg, ha elég sokan vannak, akik hagyományos módon élnek.

Abba a kávézóba Balin egyszerűbben és biztosabban juthatsz el, ha van egy normális szakmád, amiben jó vagy, amiért megfizetnek, és amivel keresel annyit, hogy három hetet egy egzotikus szigeten tölthetsz. És akár még nyugdíjad is lehet, no meg biztos háttered a mindennapokban. Földhözragadt gondolat? Az. De ha eleget melózol, eleget keresel, az a három hét lehet három hónap is, mert megteheted- és közben még dolgoznod sem kell...

Hogy tudom-e, miről beszélek: volt olyan időszak, amikor online munka, blogolás volt a fő bevételi forrásom. Nem könnyű és nem is stabil pénz, szóval pontosan tudom, ennek a fajta szabadságnak ára van. És volt rendesen belefektett idő, energia, jövedelmileg pedig messze nem volt mérhető egy mérnökhöz, noha az a legmagasabb végzettségem. Megérte? Nyilván, hiszen azért csináltam. De csak azért tehettem meg, mert a magánéletem is kötetlen volt. És azért működött valamennyire, mert jó voltam benne. Pontosan tudom hát, hogy az emberek túlnyomó részének ez bizony nem opció. Viszont ha kiegészítő lehetőségként tekint rá valaki, máris több az értelme- ha érdekel ez az életmód, haladj lépésről lépésre, és ne félj beismerni, ha kiderül hogy nem neked való.

Tovább

Feketék, fehérek, sárgák

Tisztázzuk, miért van olyan sok eltérő kultúrájú ember néhány európai országban!

Manapság nagyon gyakran előkerülő téma az, hogyan változik meg az öreg kontinens társadalma. Tért nyer a muszlim vallás a nyugati nagyvárosokban, valóságos kis negyedek alakultak ki a más kontinensekből származó bevándorlóknak köszönhetően.

Először is tegyük félre azt a kérdést, hogy ez most jó-e vagy sem. Sokkal összetettebb ügy ez, mint hogy elsőre választ lehetne rá adni. Igen, vannak közöttük bűnözők, terroristák, de ha valaki buszra száll, boltba megy, számtalan tisztességesen dolgozó fekete vagy arab embert láthat a mindennapokban, sőt, némelyek egészen magas pozícióba jutottak: London polgármestere, Sadiq Khan is pakisztáni származású. Nem kellene összemosni az autókat gyújtogató, fosztogató csőcselékkel őket. (És nem mintha nem lennének keresztény bűnbandák, lásd olasz maffia...)

Ami inkább kulcskérdés, az az, hogy is kerültek ilyen tömegben Európába ezek az emberek? A világ egyik legnagyobb csúsztatása azt állítani, hogy az utóbbi évek menekült-, migránsrohama áll a háttérben. Valóban sokan érkeztek ide Szíriából, Irakból és más országokból, de ők messze állnak attól ma még, hogy szerves részét képezzék a német, svéd vagy francia társadalmaknak. Sőt, az se biztos, hogy ha valami csoda folytán ismét béke lenne hazájukban, nem térnek majd vissza oda!

Sokkal többen vannak olyan fekete Afrikából, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről, Indiából, Pakisztánból, Törökországból vagy a Karib-térségből származó emberek, akiknek ma már Európában van a hazája, nincs hová hazamenniük. Ők már évtizedek óta áramlanak be, és erről a folyamatról mindenki tudott. 

A Németországban élő törökök például egyszerűen munkaerőimport révén kerültek el hazájukból. Talán eleinte csak pár évre terveztek, de ma már a török nemzetiség megkerülhetetlen a német politikában. Nincs hova küldeni őket, sok családban már a harmadik generáció él Németországban, németül beszélnek, németnek tartják magukat, válogatott sportolók, ismert színészek kerültek ki közülük.

Valóban, sok közöttük a muszlim. Mint ahogy élnek zsidók, hinduk, buddhisták is az országban. Nem a vallással van a baj, hanem a fanatizmussal. Mindenesetre a németek maguk nyitották tágra a kapukat évtizedekkel ezelőtt- és egyelőre nem úgy látszik, hogy ettől roggyant volna meg a gazdaságuk. Pont ellenkezőleg...

A francia, holland, angol változások másra vezethetőek vissza. Ezek az országok élen jártak a gyarmatosításban, erőszakkal foglaltak el hatalmas területeket Afrikában, Ázsiában, Amerikában. Senki nem hívta őket oda, hogy rabszolgaságba taszítsák az ott élőket. Nyilván nem volt tökéletes az élet ezekben az országokban, de ma a magyar kormány például, bármilyen is nálunk az élet, arra hivatkozik, hogy minden nemzetnek megvan a joga az önrendelkezéshez. Azok az emberek ott a távoli kontinenseken nem élhettek ezzel a jogukkal. 

Aztán ahogy változott a világ, a birodalmak részeivé vált gyarmatokról szivárogni kezdtek az emberek Európába. Az egykor rabszolgaként elhurcolt emberek utódai később szabad emberként maradtak az új hazájukban. S ma pakisztáni negyed van Londonban, észak-afrikai arab országokból származók népesítenek be utcákat Marseille-ben. Bocs, talán nem kellett volna a magasabb rendű európai kultúra nevében odamenni, leigázni őket, s akkor ők sem kerültek volna el otthonaikból! Ha megnézzük, kik erőszakolták rá a saját "eltérő kultúrájukat" a másikra, akkor mi, európaiak nem vethetünk mások szemére semmit...

És bizony, a terrorcselekmények elkövetői között is akadt, akinek semmi köze a mostani menekülthullámhoz, második-harmadik generációs emberek is voltak közöttük. Európa kudarca az, hogy ha nem sikerült integrálni őket? És az nem az európai kultúra kudarca, hogy megtörténhetett a holokauszt vagy a kommunista népirtások? 

Összetett kérdések ezek, amikre teljesen felesleges leegyszerűsített válaszokat adni. Vagyis a primitív politizálás hívei számára tetszetős megoldás az, hogy rámutatunk egy jelenségre, egy népcsoportra, ők igyekeznek megbélyegezni valamit vagy valakit. Csak hát a világ nem így működik, folyamatosan változásban van és átalakul. Magyarország és a magyarok: száz, kétszáz, ötszáz vagy ezer éve ezek teljesen mást jelentettek, mint ma.

Mese az, hogy pár lezárt határral mi bármi állandónak gondolt dolgot meg tudunk védeni- ez csak erőlködés. Európában ma él sok milliónyi afrikai, közel-keleti származású ember, teljes jogú EU-s állampolgárként, és akár tetszik, akár nem, ők ma teljes joggal jöhetnének Magyarországra letelepedni, dolgozni, családot alapítani! Nem azért nem jönnek, mert bárki megvédi ettől a nagybetűs Hazát, hanem azért, mert semmi vonzót nem találnak az országunkban.  Semmiféle jogunk nem lenne mondjuk félmillió francia útlevéllel bíró muszlim visszafordítására, mint ahogy Angliából sem fordíthattak vissza több százezer magyart... (A brexit előtt legalábbis ez nem nagyon merülhetett fel.)

Ez van, honfitársaim! Mi úgy "védjük" magunkat, hogy semmi különösebben izgalmasat nem tudunk nyújtani semmilyen bevándorlónak, sőt, még a magyar fiatalok tömegei is inkább külföldön keresik a boldogulást. Hogy erre büszkének kell-e lenni, azt nem tudom... 

Tovább

Tiltakozásnak látszó támogatás

Mielénk már azt sem lehet elfogadni, hogy valaki tényleg azért tüntetnek, mint amit mondanak.

Új stratégia vált uralkodó a kommunikációban: ha összejön sok ember demonstrálni, tiltakozni, aláírni, akkor azok vagy meg vannak tévesztve, vagy nem is az ellen tiltakoznak, mint amit mondanak.

Értem én a szándékot, hogy ezzel próbálják másfelé terelni sok ezer ember együtt képviselt véleményét. Ha negyedmillióan népszavazást követelnek az olimpiáról, akkor ők hazaárulók, álomgyilkosok, és persze nem is látják át az egészet. Mondjuk nehéz is lett volna átlátni bármit, a titkosított anyagokkal, és az érdemi vita elől folyamatosan menekülő kormányzati szereplőkkel.

Sőt, nyilván róluk is kiderült, hogy tulajdonképpen a Soros-féle migránsbiznisz szekértolói, mert a rafináltan megfogalmazott "Akarja-e hogy népszavazás döntsőn a budapesti olimpiai pályázatról?" bizonyos betűit felhasználva kijön a "Telepítsünk egymillió migráns terroristát országunkba!!!" mondat. Figyeljük meg: mind a kettőben van t, o, l, p, s, k, n betű! Véletlen lenne? Aligha!...

A "Ne írd alá János!" felszólítást kántálók sem figyeltek arra, hogy amikor sok ezer torokból hangzik fel egyszerre ez a mondat, már úgy hangzik, hogy "A Soros György által Európába illegálisan becsempészett összes összeférhetetlen migránst Magyarországra kell hozni, hogy a mi pénzükön élősködjenek és elvegyék a helyet az egyetemen a határon túli magyarok elől!" Legalábbis az M1 közvetítésében tisztán ez volt kivehető, egyesek szerint...

Vagy a Római partot mai formájában eltüntető parti gátat ellenzők is meg vannak tévesztve. Nyilván nem veszik észre, hogy olyanok heccelik fel őket, akik azt tervezik, hogy a most még ott lévő fák tövében fognak migránsvárost kialakítani. A tüntetőknek csak annyi lett volna, hogy elolvassák a hosszú, és mellesleg a legutóbbi időkig nem nyilvános szakvéleményt, de nem, ehelyett Soros mellett tüntetnek, mert a famentés liberális körökben a migránsbiznisz kódneve.

Na de akkor mi van a Békemenettel? Lehet, hogy őket is megtéveszti valaki? Lehet, hogy miközben Magyarország függetlenségéért, Brüsszel ellen vonulnak, valójában Soros szekerét tolják? Össze vagyok teljesen zavarodva! Hát kik mozgatják itt a szálakat, ebben a rengeteg bajtól, migránstól sújtott kis országban?

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba: igenis, lehet tüntetni bizonyos dolgok ellen. És igenis el lehet fogadni, hogy valami valakiknek nem tetszik. Ezek a dumák a megtévesztésről szánalmasak: nem akarnék olyan szavazórétegre támaszkodni politikusként, akiket ilyen marhaságokkal meg lehet vezetni. Büszkeség is van a világon. Persze ez nem politikai kategória: a becsapható ember szavazata pont annyit ér, mint egy akadémikusé...

De valahogy mégis olyan szép dolog észérveken alapuló, felnőtt politizálásról ábrándozni. Ahol vitatkozunk érdemi kérdésekről, ahol valódi témákban, valódi véleményalkotásra hívnak minket. Ahol egy online felületen tudunk szavazni, nem álkérdésekről, csúsztatásokról, számon nem kérhető elvekről, hanem tényekről, tervekről, alternatívákról.

Ettől mindenki rettegni látszik, és nem csak nálunk, hanem az egész világon. Magyarország persze azért röhejesebb, mert annyira félnek a politikusok, hogy inkább minden oda nem illő sületlenséget belekevernek a dolgokba, elkenve a tényleges történéseket. Sok tízezer olyan ember véleményének a semmibevétele, kiállásuk megalázása az, hogy egy egyetem melletti tüntetéskről azt mondják, tulajdonképpen a migránsok mellett demonstráltak. Gyalázat, hogy ezt egy politkus büntetlenül megengedheti magának! 

És borzasztóan rossz precedens is, természetesen. Hiszen ilyen elvtelen módon kommunikálva bárkit, bármivel meg lehet vádolni. Családok védelméről beszél egy KDNP-s politikus? Ugyan, valójában Putyin ügynökeit akarja beültetni a nemzetbiztonsági hivatalba! Munkahelyteremtési programot hirdet meg a kormány? A fenét, a sorok közt olvasva kiderül, hogy be akarják tiltani az általános iskolában az irodalomoktatást! 

Szóval ez egy veszélyes játék. Aki beszáll, azt kockáztatja, hogy a Kétfarkú Kutya Párt terepére téved, s egy idő után annyira is fogják komolyan venni. Tudom, egy darabig a kőkemény rajongótábor veszi a lapot- de nem biztos, hogy örökre így marad. És aki viccpártot csinál magából, az már nehezen állítja vissza a hitelességét, becsületét...

Tovább

A budapesti olimpia első diadala

Ha a cinizmus versenyszám lenne, Fürjes Balázstól senki nem vehetné el a győzelmet.

Van néhány ember, akinek a megszólalásait pusztán önkínzásból olvasom. Kovács Zoltán, Schmidt Mária vagy Fürjes Balázs tipikusan az az okosnak látszó értelmiségi, akinek nyilatkozatai kizárólag a vérnyomás emelésére alkalmasak. Arrogancia, a saját tévedhetetlenségükbe vetett hitt, érdekvezérelt álláspontok- jellegzetes hazai közszereplők ők.

Itt van például ez a Fürjes, aki olyan fülényes magabiztossággal söpri le az érveket, ha a nagyberuházások megdrágulásáról van szó, hogy lassan én is elhiszem, a 100 milliárd forint kevesebb, mint a 25. Szemmel láthatóan nem ugyanarra a közgazdsági képzésre jártunk, de ha azt nézem, mire vitte hozzám képest, ő választott jól.

Tulajdonképpen mi az olimpiai pályázatot simán meg is nyertük, így utólag, elméletben, a visszalépés után. Mit nekünk Párizs és Los Angeles! Szerintem a sikerdíjat is felvették már, mert úgy kezelik, mintha 2024-ben mienk lenne az olimpia. Igaz, hogy a nagy magabiztosság csak az aláírás gyűjtés sikeréig tartott, amint megvolt a kellő számú szignó, gyáva módon kihátrált a pályázatból mindenki. Akkor hirtelen elpárolgott a fene nagy bátorság, amikor meg kellett volna méretni a koncepciót.

Pár hétnyi utólagos sikerpropaganda után pedig máris ismét magasra emeljük az olimpiai lángot: Fürjes kijelentette, mi minden létesítményt megépítünk, mert egyrészt csak, másrészt úgyis kellenek a 2028-as vagy 2032-es olimpiához. És ha már megvannak úgyis, a rendezés "minimális költséggel" jár. Csak előtte nullázzuk le magunkat...

Mivel ő pontosan tudja, ezért nem neki üzenem, csak úgy magunk közt szögezem le: ennél cinikusabbat mondani egyszerűen nem lehet. A népszavazási kezdeményezésr aláíró cirka 250 ezer budapesti ugyanis nem a 2024-es évszámot utálta, és nem is tornából felmentett, vastag szemüveges bölcsészek, akik csak kortárs táncesteket néznek a NatGeón (mellesleg, ha azok lennének, akkor az ő szempontjaikat is figyelembe kéne venni, nem?). Szó sincs sportgyűlölőkről, a magyaroknak szurkolnak szívből- csak a játékok rendezését tartják megfizethetetlenül drágának.

Amennyiben elkezdjük mégis a felesleges (mert el nem nyert olimpiáról beszélünk!) építkezéseket, egyszerűen csak azt jelezzük, ebben az országban senkit nem érdekel, mit szeretnének az emberek. Ebből látszik, hogy a nemzeti konzultáció vicc, hülye kérdésekkel, mert amikor valóban, érdemi ügyben véleményt nyilvánít a tömeg, akkor annak direkt az ellenkezőjét csináljuk. Félelmetes cinizmus ez, csak sajnos nagyon sokba kerül.

Megvan tehát a recept arra, hogyan lehet kijátszani a népakarot. Leszavaznák a paksi atomerőmű bővítését? Sebaj, mi azért telepítünk egy atomreaktort, csak úgy, nem indítjuk be, dísz lesz az a Duna partján, aztán ha netán mégis szükség lesz rá, jaj de jó. Ha nem? Hát, akkor is megérte. Valaki(k)nek biztosan.

Az olimpiai létesítmények pont ilyenek. Nem nyertük el a rendezést, és akkor mi van? Csak a gyengék építenek stadiont konkrét céllal, mi megcsináljuk anélkül is. Sőt, ha kell, versenyzők nélkül rendezzük az olimpiát, csak úgy magunknak, no meg persze meghívjuk rá a határon túli magyarokat, minket más úgy se érdekel, és így biztosan elsők leszünk az éremtáblázaton. No meg bevezetjük új sportágként a cinizmust: Fürjes Balázs start-cél győzelme borítékolható.

Persze még véletlenül sem lehet arról szó, hogy ő személyesen jól jár-e, mert pár évre biztosítva van a megbízása a nem létező olimpiarendezésre készült létesítmények felhúzásával. Nyilván ilyenről szó sem eshet, csak mi, egyszerű honpolgárok nem láthatunk bele az ilyen nagy elmék vízióinak összetettségébe. (Eltaláltad, én is szeretnék részt venni a cinizmus-versenyben.)

Azzal meg ki foglalkozik, hogy 2032-ben esetleg más elvárások, más feltételek lennének a rendezőkkel szemben? Hogy az előttünk álló másfél évtized alatt változik annyit a világ, hogy amit mi felépítünk csak úgy önszorgalomból, sok pénzért, az úgy, abban a formában már nem lesz jó? No meg ha esetleg akkor is lesz népszavazás, az emberek pont azt mondanák, mint most? Ki vállalja a felelősséget a felépített, de soha nem használt csodastadionokért, csarnokokért? Ugyan, ilyen apróságokkal csak az foglalkozik, aki nem ér fel vezetőink nagy céljainak igazságához.

És persze ez az egész tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember kedvét elvegye minden aláírósditól, népszavazástól, véleménynyilvánítástól, hiszen az arcunkba nevetve mutatják meg, akkor is az ellenkezőjét csinálják, ha beleszakad is az ország. Mert hagyjuk. Mert eltűrjük, hogy gigaépítkezéseken szedjék meg magukat a kormányzat cimborái, hiába mondott nemet az ország jó része az olimpiára. 

Tényleg nem kellene politikai nyilatkozatokat olvasnom, mert a végén a fedett pályás agyvérzésben mutathatok fel csak kézzel fogható eredményeket...

Tovább

A CEU-ügy sötét titkai

Egészen más ok is állhat az egyetem elleni támadás mögött, mint az ideológia.

Az elmúlt napokban az egyik oldal a "Soros-egyetem" csalásairól, törvényen felettiségéről dumált, a másik oldal szerint pedig a tanulás szabadságára mért súlyos csapást az új jogszabály.

Azzal a narratívával hadd ne foglalkozzak, hogy mennyire számít ellenséges ügynöknek mindenki, akinek köze volt Soros György alapítványához vagy a CEU-hoz, mert akkor villámgyorsan távoznia kellene pár igen meghatározó arcnak a kormányból. Speciális helyzetű? Nem is lehet kétséges, de ezzel a speciális helyzettel jól járt Magyarország is, amikor neves kutatókat, rengeteg külföldi diákot tudtak ide csábítani.

(kép: ceu.edu)

A meglehetősen széles körű nemzetközi felháborodás mellett itthon is volt tüntetés, sok intézmény, kutató és diák emelte fel a szavát, szóval a CEU egyfajta ideológiai választóvonalnak tűnhet a különböző felfogású oldalak közt. Demokráciaféltők és Brüsszellel hadakozó illiberálisok szállnak ringbe, és patthelyzetről szó sincs, mert minden valódi eszköz a kormány kezében van: ha el akarják tüntetni az intézményt, el is fogják.

Na de valóban az a cél, hogy elüldözzék ezt az egyetemet? S ha igen, miért? Értelme ennek az egésznek azért nincs, mert ha -tegyük fel- Bécsbe vagy Varsóba költözne, akkor oda is járhatnának a magyar diákok, akik jelenleg is kisebbségben vannak a hallgatók között. Akinek nem elég amit a magyar felsőoktatás nyújt, az ma is külföldre felvételizik, ebben nagy változás nem lesz.

Viszont mi az, ami megváltozik? Hát kérem szépen, kiürül egy központi helyen levő egyetemi épület. Nem kell itt ideológiát keresni, meg demokráciát félteni: simán megtörténhet, hogy valakinek a kormányzat környékén tetszik a campus. Hoznak aztán egy törvényt a nem oktatási intézményként hasznosított, de olyan célra felújított épületek kötelező állami kézbe vételéről, és valaki máris átfestheti a táblát a Nádor utcában. 

Ki tudja, hogy nem döntöttek-e úgy, itt lesz méltó helye az MNB csúcsszuperdoktor-képző iskolájának? Vagy a jövőegyetemnek? Mert megnézem azt az embert, aki meg tudja győzni Matolcsyt, hogy tucatnyi Nobel-díjas felér az ő tudásához, géniuszához, s akinek ilyen hihetetlen mennyiségű komoly elmélet van a fejében, nyilván nem Kecskemétre akarja elfecsérelni. És bizony, akár ide is csábítható a féldiktatúrák vezetőinek pár ifjú családtagja, amihez szükséges Budapest vonzereje.

No meg leeshet pár jól fizető pozíció, rektornak, tanszékvezetőknek, mert hát szuperegyetemhez szupergázsi jár. Megvan az a kör, akiknek most semmi érdeke nem fűzödik a CEU meglétéhez, de egyből helyzetbe kerülhetnek egy nagyobb kurzusváltásnál. (Kérdezzünk meg erről embereket a varázslatosan előkerülő új művészeti, színházi, történelemkutatási akadémiák, szervezetek és intézmények jól fizetett fejesei közül...)

Vagy esetleg valaki másnak tetszett meg más okból az épületegyüttes. Ne legyünk naivak: ma Magyarországon (és sajnos egyébként a világ sok más pontján) könnyen megtörténhet, hogy minden ideológiai alapúnak beállított csata mögött nagyon is készpénzre váltható üzleti érdekek bújnak meg. Ne higgye senki, hogy a bizonyos körökkel összefonódott kormányzatok ne tudnának ilyen trükköket bedobni a megfelelő célokért. (Nem kell ezt a diktatórikus rendszerek sajátjának betudni az iszonyúan vagyonos vezetőkkel, a szuperdemokratikus nyugati nagyhatalmak vezetői körül is ott sündörögnek az üzleti partnerek és lobbisták.)

És ilyenkor csak nevetnek a demokráciát meg hasonló súlytalan, naivan idealizált dolgokat féltők tiltakozásán, akik azt sem veszik észre, hogy a földhözragadt, racionális érdekek mentén dolgozó szereplők simán megvezetik őket. Kinek számít a nemzetközi felháborodás, meg pár csiripelő Nobel-díjas? Az ő nyavalygásuk nem mérhető pénzben, más viszont nagyon is. Mint ahogy az se számít, mi lesz a magyar egyetemekkel, ha az én a gyerekem még a CEU-nál is menőbb külföldi egyetemre járhat. Ne kövessük el azt a baklövést, hogy azt hisszük, valódi távlati célok mozgatják a politikát. Mert a rossz jövőképpel még lehetne vitatkozni, a kapzsisággal viszont nincs értelme.

Mert van akinek semmi sem drága ha egyéni érdekérvényesítésről van szó: nem számít a nemzetközi megítélés, a presztízs, ha tele a kassza... Budapestről az egész világot megváltani nem lehet, de saját érdekünkben azért igen jól el lehet lavírozni a megfelelő pozícióban. S aki ezt felismeri, nem fog megijedni attól, hogy ilyen-olyan trükkökkel a saját malmára hajtsa a vizet.

Ne vegyünk be tehát minden maszlagot, várjuk ki a sztori végét. És ha tényleg új tábla kerül az egykori CEU-campus bejárata felé, ne lepődjünk meg rajta.

Tovább

Ellenséges egyetem

Nehéz azonosulni a CEU elleni kormányzati kampánnyal, mert az annyira sok sebből vérzik.

Bármennyire tagadják, alapvetően mégiscsak a Soros György által finanszírozott CEU van a törvénymódosítás középpontjában. Amiről bárki bármi mond, egy nemzetközi szinten elismert oktatási intézmény- és kész. 

Lássuk a fő problémáimat! Az egyik az, hogy igazi feketeöves kamuegyetemek osztogattak diplomákat, doktori címeket az utóbbi években, és valahogy ezekkel mégsem történt semmi. Sőt, még kormányzati pozícióban is kerültek ezekről kikerült "doktorok". Tehát igenis volt olyan intézmény, aminek a körmére lehetett volna nézni- a CEU ezzel szemben működő, jegyzett egyetem.

Borzasztóan visszatetsző törvényen felüliséget emlegetni egy olyan egyetem kapcsán, ami egy még el sem fogadott törvény előírásainak nem felel meg. Komolyan, ez az év vicce. Nem hatályos, ötletszinten létező jogszabályok be nem tartásáért akárkit felelősségre lehetne vonni- szerencsére ez jogi nonszensz. Kezeljük is akként!

Eleve nem tudom ezt a Soros-egyetemezést hova tenni. Ne haragudjon meg rám senki, amiért rámutatok, ez bizony ovis módszer, és akként is csapódik le. Azon emberek számára lehet talán menő a Soros-egyetem címke, akik maguk érettségiig is nehezen jutnak el. Kultúrember ilyen olcsó szófordulattal nem él, mert tudja jól, hogy magáról állít ki vele bizonyítványt. Adjuk meg a tiszteletet az intézménynek, az oktatóinak, a diákjainak! Miféle marhaság lenne, ha Kovács Zoltán kormányszóvivőt a jövőben csak Soros-egyetemistaként emlegetnénk? Bizonyára találnánk okot ha szidni akarnánk- de az pont nem számít ide, hogy színvonalas intézményekben tanult.

Tulajdonképpen kinek is lenne jó a CEU ellehetetlenítése? Azok a diákok, akik oda vágynak, majd járnak más országban oda. Netán más, külföldi egyetemet keresnek maguknak. Nem fognak a CEU helyett a Corvinusra vagy a Sapientiára járni... 

Az ország kétségtelenül fekete bárány lesz, mert 25 éven át törvényesen működőnek tekintett, magas színvonalú egyetemet bezáratni nem épp a demokráciák sajátja. S mondani sem kell, mit veszít azzal az ország mellett Budapest, hogy a rengeteg itt dolgozó nagyszerű külföldi szakember és szintén külföldi diák más országokba megy hazánk helyett.

Ebben a játszmában mi csakis veszíthetünk, ennek az egésznek nincs semmi értelme! Mivel már óriási a nemzetközi visszhang, vagy nagy arcvesztéssel lehet visszacsinálni, vagy ha végigviszik, akkor sem lesz kisebb a presztíszveszteség, csak még egy egyetemmel kevesebb is lesz. Ez teljesen független arról, ki mit gondol Sorosról...

Van bárki, aki azt hiszi, Soros György most rosszabbul alszik? Úgy véli bárki, ezzel most jól odasózunk a "világuralmi" terveinek? Mert ha mindenért ő a felelős, kezdjük azzal, hogy minden egykori Soros-ösztöndíjast, CEU-hallgatót eltiltunk minden kormányzati pozíciótól, nehogy már a lekötelezettjei mondják meg itt a tutit!

Vagy a CEU elleni kampány is valami gonosz sorosista összeesküvés része? Az egész csak jól kitervelt akció, amit egykori támogatottjai eszeltek ki, hogy aztán visszatáncoljanak, és még jobban bebetonozzák az egyetemet? Itt már annyi féle-fajta összeesküvés-elméletet hallani, hogy simán lenne, aki ezt is elhiszi. 

Szóval ne felejük: ami gyanús, az nem gyanús, de ami nem gyanús!... Éberség, elvtársak!

Tovább

Juhász Péter álomvilága

Együtt, Momentum és Kétfarkú Kutya Párt koalíciója? Komolyan?...

Személy szerint azt gondolom, Juhász Péter tevékenysége az egyik jó példája annak, miért nem nagyon tudnak fordulatot elérni az ellenzéki politikusok. A különféle "ügyek", amibe keverik, nem nagyon hoznak lázba, ilyen súlytalan dolgokkal bármelyik oldal politikusát hírbe lehetne hozni. Ha igazán bűnös lenne bármiben, bíróság elé lehetne állítani. Amíg csak sajtóperekben érintett, addig kár is ezeket felhozni.

Az viszont nagyon is értékelhető, tulajdonképpen mit tud eredményként felmutatni. Rendben van, pár ügyre próbálta felhívni a figyelmet. Ezekkel is az a baj, hogy bírósági eljárás, ítélet nélkül nehéz azt mondani, sokat ért volna el. Mutogathatunk az elfogult ügyészségre, de az átlagpolgár nem jogi szakember, tehát maximum az érzelmeire hallgathatna.

Olyasmivel azért nehéz tömegbázist kiépíteni, hogy valaki harcot indít a marihuána legalizálásáért. Én éppenséggel nem tartom rosszabbnak, mint a mifelénk szent tehénnek tartott alkoholos italokat, na de ez nem olyan téma, amire fel kellene fűzni egy politikai eszmerendszert- szerintem.

Egy olyan törpepárt, mint az Együtt, eleve nehezen találja meg a saját célcsoportját. Jó esetben van egy arc, akihez köthető, de ha nincs komoly üzenet, tulajdonképpen mit lehet várni? Vagy ha nem üzenet, akkor legalább valamiféle világkép. Én pillanatnyilag nem sok karaktert vélek felfedezni az Együtt vagy a Párbeszéd politikája mögött. (Mondjuk a DK, a Liberálisok, vagy akár az MSZP se tudott nekem mostanában meggyőző dolgokat üzenni...)

Amire emlékszem, hogy volt egyszer egy Együtt-PM. Sokan azt se tudtuk, hogy igazság szerint ez nem egy párt, hanem kettő. Aztán szépen külön is váltak az útjaik. És most amikor Juhász felvetette az ellenzéki törpepártok összefogását, az a Párbeszéd reagált pozitívan, akik ugye elváltak tőlük nemrég rövid alkalmi koalíció után. 

De hogy milyen indíttatásból keverték bele ebbe az egészbe a Momentumot, akik nyilván most azon dolgoznak, hogy önálló arculatot mutassanak? Politikai öngyilkosság lenne összeállni pár, nem igazán kedvelt, erodálódott alakulattal. A Kétfarkú Kutya Pártban pedig nem hülyék ülnek, semmi értelme nem lenne az egész tevékenységüknek, ha beszállnának pár komolykodó poltikus közé az örök élet, ingyen sör célkitűzésükkel. Vagy Juhász Péter úgy vélte, pár spangli mellett sikerülne megtalálni a közös alapelveket?... Haverok, buli, koalíció?

Valami furcsa álomvilágban él, ahol szelektál az általa szimpatikusnak vélt, elfogadható pártok közt, miközben igazán semmi nagy tettet, határozott programot nem tud felmutatni. A Juhászhoz hasonló figuráktól nem igazán lehet várni, hogy komoly kihívói legyenek a (túlzottan) olajozott gépezetként működő, rengeteg pozíciót uraló Fidesznek. A kérdés csak az, van, lehet-e bárki, aki valamiféle épkézláb alternatívát jelent? Vagy pedig a kormánypárt nagy szidásával együtt a kritikusoknak magukban be kell ismerni, a jelenlegi rossznak tartottnál nem nagyon van lényegesen jobb, aki megérdemli a szavazatot?...

Tovább

A közterek védelme

A jelek szerint a kamerák mögött bátrabbak a közteresek, mint a nyílt utcán.

Az a hír borzolja a kedélyeket, hogy megfelelő pontokon elhelyezett kamerákkal kaszál a közterületfelügyelet: egy rossz kanyarvétel és már repül is az ötvenezer forintos csekk. Enyhén aránytalan a büntetés, pláne úgy, hogy vannak, akiket többször sorozatban megbüntetnek. Nem okoztak egy balesetet se, mégis összeszedhetnek pár százernyi büntetést- akár az autó árával vetekedőt.

Az mondjuk elég mókás, hogy a főpolgármester azt javasolja a megvágott autósoknak, hogy bojkottálják a büntetést, mert az igazságtalan és aránytalan. Nem tudom, hogy normális dolog-e, amikor szabályszegésre biztat maga Tarlós István, de emlékeim szerint amikor Szentesi Kálmán kérte volna vissza az adóját, ugyanis véleménye szerint rosszul költötték el azt, akkor egyből durva bírságot róttak ki rá. Van, akinek lehet forradalmárkodni az ilyesmivel? Szerintem inkább a rendeletekhez kell hozzányúlni, és a főpolgármester ez ügyben kicsit talán hatékonyabban lobbizhat, mint az egyszerű autós.

No de mindegy is, egy másik polgármester is megszólalt közterület-ügyben: Bús Balázs, aki a III. kerületben pont Tarlós utódja lett, azért reklamált az FKF-nél, mert tűrhetetlen állapotok alakulnak ki lomtalanítás idején. 

Száz százalékban egyet értek ezzel. Az idén több cuccot vittem le, amikor az egyik dobozra rárabolt a hulladékkupacot sajátjaként kezelő úriember, egy másik ordítani kezdett nekem,  hozzak neki is valami turkálnivalót. Amikor legközelebb lementem, azt láttam, épp teljesen kiforgatják a bezsákolt, összerakott lomot, kiszórnak minden apró szemetet.

Estefelé egy régi, már sokra nem jó, kibelezett számítógépet vittem le. Egy idősebb férfi nézelődött a lomok mellett, ő volt a legközelebb a géphez, megnézte magának. Már messzebbről üvöltöttek rá, hogy ez nem az ő placca, aztán fél perc múlva oda is értek és ellökdösték, mert az én hulladékom az ő vadászterületükre került, Szerintem engem is elhajtottak volna, ha vissza akartam volna venni

Természetesen nem maradtam ott igazságot tenni a lomon marakodók között- és azt hiszem, ez nem is az én dolgom. Közterületen volt, és felügyelni kellett volna rá- hopp, csak nem közterületfelügyelőket kellett volna bevetni? Én tudom, hogy kellemetlenebb bandákkal hadakozni, mint kameraképek alapján küldözgetni a csekkeket, de hát minden szakmának megvannak a kihívásai. És őket valami ilyesmiért fizetik, nem?

Mókás, hogy a polgármestereknek üzengetésre telik, megoldást viszont nem találnak. Pedig nem tegnap lett ilyen a lomtalanítás a fővárosban vagy léptették életbe az ötvenezres kanyarbírságot! Tudom, lomozás ügyben addig eljutottak, hogy hoztak valami jogszabályt, miszerint a lom elvitele lopás és büntetendő, de minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Egyébként csak egy halom betű: ha a büntetés betűit összekeverjük, sünbetét lesz belőle. Ugyanúgy nem riaszt el senkit, mint a súlytalan szabályozás. Viszont a kanyarcsekkekkel nem viccel a hivatal, ott lesújtanak a társadalmat veszélyeztető szabályszegőkre...

Nem lehetne, hogy most az egyszer a veszélyes, erőszakos bandákkal szemben lenne határozott a hatóság, és a kanyarodós ügyben meg méltányos, például tizedannyi bírsággal és figyelmeztetéssel? Tudom, az egyikkel pénzt lehet begyűjteni, a másikkal meg szidalmakat és rossz esetben pár pofont. De ha csak azt vállaljuk fel, ami könnyű meló, akkor ne csodálkozzunk, hogy az állampolgár is a könnyű utat választja.

Tovább

Az értéktelen korosztály

Nem tetszik, ahogy a nézettségi adatokkal azt sugallják, a hatvan felettiek már nem érnek semmit.

Sváby András új műsora, a Heti napló az ATV-n viszonylag tisztességes számokat hoz. Nyilván nem fogják annyian nézni mint valami látványos celebes zenés show műsort, de tulajdonképpen mindegy is, mennyien  nézik. A sztori az, hogy a TV2 élén álló Dirk Gergens a műsor indulása előtt lekicsinylően beszélt a várható eredményekről, és amikor ehhez képest jobb számokat értek el Svábyék, a Facebookon kezdődött trollkodni. Nekem különösen ez ütötte meg a szemem:

Hát kérem szépen, mocskosul nem tetszik, hogy egy ilyen "szakember" megengedi magának a hetven felettiek lesajnálását. Az én anyukám elmúlt hetven, kétkezi munkásként kezdte tizenévesként, aztán tanulással küzdötte magát egyre feljebb, jóval hatvanon túl is dolgozott, nagyjából öt évtizednyi meló után döntött úgy, hogy most már inkább pihenne. Nekem egy olyan paprikajancsi ne mókázzon anyukám korosztályával, akinek olyan fantasztikus dolgokat köszönhetünk, mint a Való Világ vagy e pillanatban a TV2 káprázatos híradója. 

És a Heti napló rugdosását ukázba kapó lapoknak is toll a fülébe, amiért kiemelik, hatvan alatt nem nézik a műsort, és ez milyen gáz. Hát szerintem meg az a gáz, aki a nevét adja ahhoz, hogy a szülei, nagyszülei generációja értéktelen társadalmi rétegként jelenjenek meg, mert a kutyát nem érdekel, mit néz egy hatvanon túli. 

Pedig vannak aktív hatvanasok szép számmal, ügyes kezű mesteremberek, orvosok, jogászok, mérnökök, tanárok, mindenféle szakma képviselői. Még újságírók is vannak köztük, ki hinné! Nem is rosszabbak azoknál, mint akik ilyesmiket megengednek maguknak. 

Vagy például olyan alkotók is tudnak nagyot gurítani "szépkorúként", mint Clint Eastwood. Neki is beszólna Dirk Gergens, vagy remegő lábbal örömködne, ha egyszer szólna hozzá egy szót egy ilyen legenda? Hadd ne mérjem egymáshoz kettejüket. 

Miközben politikai retorika szintjén kiemeltem foglalkoznak a nyugdíjasokkal, az simán elmegy, hogy nyíltan kormánypárti tévék, újságok ilyen helyzetben semmibe vegyék őket. Hahó, a hatvanasok-hetvenesek többsége elég sokat letett az asztalra, egy olyan társadalmi rendszerben leélve életük jó részét, ahol nem nagyon volt lehetőség megvalósítani a merészebb álmaikat. Lehet azon mókázni, hogy mennyire nem számítanak a hirdetőknek, de talán nem az ő hibájuk, ha egy keményen végigdolgozott élet után nem sikerült annyit felhalmozni, hogy mindenféle hülyeségre költsenek számolatlanul.

Miközben azon megy a rugózás, hogy a Heineken vörös csillaga önkényuralmi jelkép, míg a Milky Way, a Converse meg a San Pellegrino csillagai kicsit sem azok, azért bezzeg senki nem emeli fel a hangját, hogy egy Gergens-féle megbélyegezzen egy számára kereskedelmileg érdektelen korosztályt.

Hadd fogjam akkor inkább a Sváby pártját, aki így szemmel láthatóan felvállalja, nekik (is) készíti a műsort. S talán az is elmond a világról valamit, hogy az idősek nem feltétlenül ostoba celebes seggrepacsizást néznek, hanem egy komoly közéleti műsort. Azt hiszem, nem nekik kell szégyenkezni amiatt, hogy a Pumpedék helyett erre kapcsolnak oda. Én meg teszek rá, utóbbi a kereskedelmi korcsoportban hogy teljesít, attól még annyit ér, amennyit.

Ne az szégyellje már magát, aki tisztességgel leélt hetven évet, de csak annyira futja neki amennyire! Szégyellje magát az, aki számára az ember értékének egyetlen fokmérője az, milyen vastag a pénztárcája. Mert lehet valakinek kevés pénze, de ezzel együtt is sok-sok méltósága..

Tovább

Hiteltelen politikusok

Újabb űgy mutat rá, miért is fordulnak el a hagyományos pártoktól a szavazók.

Sőt, nem csak rég beágyazódott pártok, hanem magában a politika is egyre kevésbé érdekli az embereket, és ezen nincs is mit meglepődni. Most éppen a francia belügyminiszter magyarázkodhat lemondása után, miért lányainak jutott asszisztensi állás. 15 és 16 évesek voltak, amikor először nyilvánvalóan nagyon fontos megbízást kaptak a politikus papa stábjában, az évek alatt több tízezer eurót begyűjtve.

Franciaországban maradva, Francois Fillon, a legesélyesebb elnökjelölt pedig abba bukott bele, hogy hasonló konstrukcióban foglalkoztatta feleségét, gyerekeit, s itt egy milliós összeget emlegetnek- ellene már vádat is emeltek. Ezzel vélhetően az ő politikai karrierjének is vége.

Az igazán jellemző az, hogy az egyik érintett szocialista, a másik pedig jobboldali. Tökmindegy, milyen oldalon áll valaki, szemmel láthatóan lehajol az apróért. És hányan lehetnek még, akik nem tudnak meglenni feleségük, gyerekük, más rokonuk szakértelme nélkül! Szívesen megnézném, az Európai Parlamentben ülő képviselők közül hány mellett dolgozik családtag- nyilván totál legálisan.

És csodálkozunk, hogy mindenféle futóbolondok vagy magukat futóbolondnak beállítók is labdába rúghatnak egyre több országban? Ostobaságot szajkozó szélsőségesek, és ostobaságnak tűnő, valójában nagyon is elmésen ironikus dolgokat kiagyaló viccpártok népszerűsége válik mérhetővé szerte Európában. Már Szerbiában is számolni kell az egyik ilyen alakkal, mint ahogy nálunk a Kétfarkú Kutya Párt büszkélkedhet sok-sok követővel. 

Nyilván vannak, akik vevők a nagyon leegyszerűsített retorikára, az új, radikális, "tiszta kezet" ígérő szónoklatok. Mások pedig azzal akarnak beinteni a hagyományos pártoknak, amelyek látszólag egymás ellenfelei, de közpénzlenyúlásban mindig koalíciót kötnek, hogy a politikai rendszert megfricskázó pártokra szavaznak.

És fel is merül a komoly kérdés: valóban rosszabbul dolgoznának ezek az emberek? Valóban hihetünk az olyan politikus tisztességében, aki képes pár ezer eurós állásokba benyomni a saját lányát? Ugyan hogy reagál, ha pár millió eurós korrupciós ajánlattal környékezik meg? "Kösz, ez nekem túl sok, én csak kicsiben lopok"?

Nyilván ez költői kérdés, de valahogy nem nagyon látjuk a sok elszegényedett politikust magunk körül se itthon, se külföldön. A nevetséges vagyonnyilatkozatokat hagyjuk, látja akinek van szeme, mi a valóság. Nem kell a politikusnak nyomorogni, szó sincs róla, de azért érzékeljük a kontrasztot a legálisan bejelentett jövedelmek és a luxuspaloták közt. 

Amikor az emberek megunják az ilyesmit, gyakran tesznek az egész választósdira. Ha a polgárok alig több mint felét érdekli egy parlamenti választás, egy népszavazás pedig még annyit sem, akkor érzékelni kellene, hogy gáz van. Nem hisznek abban, hogy létezne olyan alternatíva, ember, ügy, aki mellett ki kell állni egy szavazattal. 

Én pedig nem a megbukott, lemondott politikusokat sajnálom, hanem saját magunkat. Mert őket előbb-utóbb kimosdatják, más, fontos beosztásba helyezik, mi viszont sokkal többet veszítünk: az illúzióinkat, a hitet abban, hogy a világ a véleményünknek köszönhetően jobbá tehető. 

Tovább

Nem trendi a politika

A fiatalokat kicsit sem hatja meg az, amit ma nálunk közéletnek neveznek.

Olvastam pár kesergő, okoskodó írást arról, hogy a tizenévesek mennyire nem érdeklődnek a politika iránt. Nem foglalkoznak a pártokkal, a közéleti vitákkal, egy felmérés szerint simán összekeverik Zuschlag Jánost és Szíjjártó Pétert. 

Hát ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, talán nekik van igazuk mert nincs nagy különbség. De én persze egyáltalán nem így gondolkodom, hiszen igazi nagyformátumú, nehézsúlyú politikusok ütköznek össze személyükben, megannyi gigászi cselekedettel a hátuk mögött...

Ne csodálkozzunk, én azt mondom. Rutinból az ember elolvassa a közéleti cikkeket, nyilván annak az oldalnak a véleményét elsősorban, akivel szimpatizálok, de most őszintén, egyikre se akarom rábízni a sorsom, azt irányítom magam. Én magam is úgy vagyok vele, hogy minek érdekeljen a magyar politika, amikor bármikor előfordulhat, hogy külföldre költözök, és az ezzel sokkal nagyobb arányban kacérkodó fiataloknál teljesen racionális, hogy nem a lüktető magyar közéletre fókuszálnak.

És amikor az üres parlamenti padsorokról ad közvetítést a televízió, azt láthatjuk, magukat a képviselőket se érdekli az, mi zajlik abban a marha nagy épületben. Már bocsánat, ha közülük csak páran fáradnak be az ülésekre, miért kellene azt érezni, nekünk oda kell figyelni a történésekre?

Tudom, a mai tinédzsereket remekül lehet ostorozni, mert bűnrossz YouTube-csatornákra iratkoznak tízezer-, százezerszám. Bevallom én másodpercekig se bírom nézni ezeket a rémesen fantáziátlan, lapos videókat, de kit érdekel az én véleményem? Az én korosztályomban meg annak idején sokan New Kids on The Block plakátokat ragasztgattak a falra vagy az Amerikai Nindzsa filmeket bámulták- na mert az aztán jóval nagyobb művészet volt mint a mai YouTuberek munkássága! 

Persze aztán volt egy pont felnövésünk közben, amikortól kezdve vitáztunk, beszélgettünk. Középiskolás koromban meghallgattam az első szabad választásokról apám meg pár tanárom véleményét, és felraktuk az MDF "Tovarisi konyec!" plakátját az osztály falára, amit leszedettek. 

Azt gondolom, egyszerűen túl sok az információ, a zaj, ami a tizenéveseket körülveszi. Rengeteg tévécsatorna, rengeteg weboldal, blog, iszonyú mennyiségű YouTube videó, és ezekhez képest meglehetősen ingerszegény kaland bekapcsolni a tévét egy politikai vita kedvéért.

És az én korosztályomon is látszik, sokan egyszerűen kiszeretnek ebből a dologból. Sokan marha kínosan ügyelünk rá, hogy ne legyen olyan megosztás a Facebook-folyamomban, ami kicsit is politikai állásfoglalást tükröz. Nem akarok sem azért "hazaáruló" lenni, mert támogatom az olimpiát, sem azért, mert ellenzem. Miközben vagyok aki mindig is voltam... (Hazaáruló, naná. Indokot majd találunk hozzá.)

Egyetlen barátot, ismerőst sem akarok veszíteni azért, mert látszólag ellentétes oldalon állunk- valójában pont ugyanott vagyunk mind, a vesztesek közt, míg valahol a fellegek felett, előlünk elrejtve repkednek a milliárdok. Egy tizenévest se kárhoztatok azért, mert ez a buli nem elég vonzó és pörgős nekik. És bevallom, eszem ágában sem lenne megpróbálni belerángatni őket a közéleti vitákba. Őszintén hiszem, hogy jobban járnak, ha a parlamenti közvetítések helyett cicás videókat néznek.

Tudom, így sose lesz belőlük jó választópolgár. De az vigasztal, hogy rossz választópolgárok se lesznek, akik hülyeségeknek bedőlve voksolgatnak, nagyjából feleslegesen, mert utána soha többé az életben semmiféle beleszólásuk nem lesz semmibe, ami az országban történik...

Tovább

Katinka milliói

De jó is a sokszoros olimpiai- és világbajnoki érmesünk zsebében turkálni!

Felröppent, hogy Hosszú Katinka 60 millió forintot kap azért, mert részt vesz az úszó világbajnokság népszerűsítésében. Később ebből 25 millió lett, ami még mindig szép summa. Sportközgazdászt kérdeztek az összegről, a Facebookon osztogatták a sztorit a versenyző pénzéhségének bizonyítékául, mindenkinek van valami véleménye.

Én sem vagyok kivétel. Mit is mondhatnék? Hosszú Katinka feltette hazánkat a sportvilág térképére Rióban- mert bárki bármit hisz, a kajakban vagy vívásban elért sikerekre a nézők töredéke figyelt oda. Mondhatni, Katinkáé most az a szerepe, ami annak idején Puskásé volt. És a hihetetlen népszerűségét mindig is jó érzékkel váltotta pénzre, amivel a mai világban nincs semmi baj. Dzudzsák is sokat keres, mint ahogy más sztárok is, itthon és külföldön.

Ne legyenek illúzióink: ha Magyarországon többé nem lehetne sporttal pénzt keresni, még a legnagyobb hazafiak is országot váltanának. Inkább örüljünk neki, hogy van, aki számára dicsőség piros-fehér-zöldben versenyezni. És teljesen felesleges azon vitatkozni, ekkora világsztár megérdemli-e a nemzetközi összevetésben egyáltalán nem nagy összeget.

Beszéljünk inkább arról, ki keres még a világbajnokságon. Megszólalt a televízióban például Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője. Hát a vele kapcsolatos legemlékezetesebb sztori az volt, amikor megverték, de mint újságíró aligha nevezhető akkora világklasszisnak, mint Katinka- cserélhető arc, tucattévés, nem hiszem, hogy a CNN és a FOX News ajánlatait utasította vissza a világbajnokság kedvéért. És legyen nyugodt mindenki, szóvivőként az ő összjövedelme is összemérhető Katinkáéval. 

És vajon mikor nézzük meg, mennyi pénzt keres a világbajnokságnak köszönhetően Fürjes Balázs, no meg a sok projektmenedzser, felsővezető, akik bármikor el tudják magyarázni, hiába kerül a 25 milliárdos világbajnokság 100 milliárdba, tulajdonképpen kicsit sem drágult? Vagy ezért kell őket annyira megfizetni? 

És mennyi jövedelem csapódik le azoknál a cégeknél, akik építették az uszodát, a többi létesítményt? Mennyit keresnek azok a cégek, akik most a Katinkával futó kampányokat bonyolítják? Mekkorát kaszálnak a hotelek, akik tekintettel a nagy versenyre, most hirtelen tripla áron adják a szobákat? 

Tényleg létezik az országban ember, akinek komolyan az csípi a szemét, hogy pénzt keres a magyar sport legnagyobb sztárja, valaki, aki saját tehetségének, kitartásának köszönhetően nem csak a szűkebb környezetében, hanem az egész világot tekintve lett a legjobb? Egy árva fillért sem sajnálok tőle!

Viszont ha látnám a teljes fizetési listáját a világbajnokságnak, találnék rajta pár embert, akinek lehúznék egy-két nullát a jövedelméből, azt garantálom. De marha jó lenne, ha pontosan tudhatnánk, mire is ment el az a száz milliárd (meg még ki tudja, mennyi), és ki is járt igazán jól a világbajnoksággal. Azok a csendes, ismeretlen háttéremberek, akik úgy lettek nyertesek, hogy egy métert se kellett úszniuk hozzá, és még a kommentelők se kívánják pokolba őket...

Tovább

A sport migránsai

Hiszek benne, nem kérdés, örülnünk kell-e kínai származású gyorskorcsolyázóink sikerének.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázás legszűkebb élmezőnyében vannak az egész világot tekintve. Most is érmeket szereztek a világbajnokságon, és ez valóban fantasztikus teljesítmény.

De nevük és persze fizimiskájuk alapján is világos, kínai származású, de nálunk nevelkedett fiatalokról van szó, akik magyarul beszélnek, magyar színekben versenyeznek, Magyarországnak szereznek dicsőséget. De most, amikor a bevándorlás középpontban van, migránsügyekkel van tele a sajtó, az ember már elbizonytalanodik, szurkolhatunk-e olyannak, aki nem tudja vérvonalát Árpádig visszavezetni? 

Furcsa dolog ez, mert akadtak azért hazát váltó sportsztárok, akik piros-fehér-zöldben arattak sikereket, noha máshol nőttek fel. Természetesen van köztük magyar származású is, nem is egy, náluk nincs szó arról, hogy semmiből lesz honfitársunk. De a Videoton brazil focistája, Vinicius a napokban lett magyar állampolgár, s máris válogatott kerettag- vajon ő gazdasági bevándorló-e, aki az otthon nevelt akadémisták elől veszi el a helyet?

Apropó, akadémia. Puskás Ferenc, a legismertebb magyar Spanyolországban lett igazán világhírű, játszott a spanyol válogatottban is spanyol állampolgárként, s milyen furcsa, a felcsúti stadion spanyol becenevét, a Panchót vette fel. Ő vajon migráns volt-e? Mert azért tény, idehaza is kivételezett helyzetben levő sztár volt. S a focink nagyjai közül Kubala, Kocsis, Czibor is elhagyta sok más sportolóval együtt a hazáját. Lehetünk-e rájuk büszkék? 

De említhetnénk ezer más példát. A híres magyar tudósok közül mennyien hagyták el hazánkat, s mi mégis nagyjaink között tartjuk számon Neumannt, Wignert, Tellert! A Korda-stúdiót olyan emberről nevezték el, aki külföldön lett híres filmes, s a mai magyar filmélet atyaúristene az az Andy Vajna, aki amerikai szemszögből akár migránsnak is tekinthető. Az aradi vértanúk között is volt olyan, aki magyarul alig tudott, származásuk nyilvánvalóan vegyes.

És mit mondjunk Árpádékról, akik úgy egyébként bevándoroltak a Kárpát-medencébe, majd benépesítették azt? S mit gondoljunk arról, amikor Borbás Marcsi méltán népszerű műsorában, a Gasztroangyalban mondjuk svábok, tótok büszkélkednek el a kulturális örökségükkel? Ettől még jó magyarok ők is, ehhez kétség sem férhet.

Szóval nem fekete-fehér a bevándorlás kérdése. Ezzel persze nem azt állítom, az Európába özönlő emberek mind az öreg kontinens büszkeségei, vagy egyáltalán tisztességes, rendes állampolgárai lesznek. Sajnos vannak közöttük haszonlesők, bajkeverők, terroristák. Szűrni kell őket, s oda kell figyelni arra, mennyire akarják valójában az intergrációt, a beilleszkedést. 

De egységes, nagy tömegként kezelni mindenkit, aki az országban akar letepeledni? Ez nyilvánvalóan butaság, félrevezető, hangulatkeltésen kívül nem jó semmire. Értem én, hogy van illegális meg nem illegális, kerítésen átmászó és vízummal érkező, de nagy általánosságban akkor is igaz, hogy arról beszélünk, valaki itt, Magyarországon akar élni, noha más az anyanyelve, más a vallása, a háttere. A vicces az, hogy ennél hétköznapibb dolog nem nagyon van a világon, így lett világhatalom maga az Egyesült Államok is. Szóval a bevándorlás nem "rossz" vagy "jó", egyes emberek lehetnek ezek vagy azok.

A feladat tehát nem a csoportszintű problémakezelés, hanem a sokkal személyre szólóbb ügyintézés. Látni és értékelni kell azt, ami jó, meg kell becsülni azokat, akik tesznek az országért, akár sztárként, akár dolgozó emberként, és fel kell lépni azokkal szemben, akik ellen(séges)kultúrát építenek fel a kontinensen. Ne támogassuk azokat nagy pénzzel, akik aztán az Iszlám Állam harcosai lesznek, akik kivonják magukat a törvények alól. Sem a szélsőséges bezárkózás, sem a túlságos nyitottsággal együtt járó problémaeltagadás nem lehet jó válasz. És aki azt mondja, nincs megoldás, annak azt válaszolom, tessék szétnézni a nálunk élő elismert bevándorlók, vagy a tőlünk elszármazott, máshol nagyot alkotott magyarok körében, mert igenis létezik milliónyi jó példa.

Tovább

Gendersemleges jelzőlámpák

Most épp az a nagy téma Ausztráliában, hogy női alakok is legyenek a gyalogátkelőhelyeknél levő lámpákon.

Megszokhattuk, hogy mindig van valami iszonyúan fontos ügy, amiről a tolerancia és egyenlőség jegyében el lehet vitatkozni, és most itt az újabb fajsúlyos probléma, ami nőnapkor pont aktuális. Mint ahogy sok helyen máshol, a szimbólum inkább férfialaknak tűnik Victoria államban is- de már nem sokáig! Melbourne-ben fel akarják számolni az egyenlőtlenséget, és a lámpáknak pont a felében női alakra cserélik le.

Először is leszögezném, engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy férfi vagy nő van-e a jelzőlámpán. Sőt, tőlem lehet az összesen női alak, semmi bajom nincs vele, ha nőkre utaló szimbólumok vannak akárhol, és szerintem ezzel az emberek nagy többsége így van egy normális országban. (Meg kell jegyezzük, mi itt már csak azért sem érthetjük a sok genderhisztériát, mert például ellentétben azokkal a nyelvekkel, ahol külön semleges névmást vezettek be azoknak, akik se nők, se férfiak, nálunk semmiféle nemi megkülönböztetés nincs az "ő" névmásban.)

De állítólag még Ausztráliában is értetlenül állnak az egyenlősdi előtt, a nők egy részét sem érdekli az egész. Pláne azért, mert azt mondják, manapság elég sokan szinte mindig nadrágot viselnek, a szoknyás sziluettet nem érzik magukhoz közel állónak egyáltalán.

Igazság szerint kész csoda, hogy még nincs felháborodás a szoknya miatt. Mert ugyebár ez azt fejezi ki, hogy csak a hagyományos, nőkre erőszakolt viseletben ábrázolva nő a nő, és egyébként is, férfi miért ne járhatna szoknyában? És mi lesz az LMBGTQRHEJJEFNNIVDUP közösségbe tartozókkal? 

Azt gondolom, van olyan terület az életben, ahol fontos az egyenlő elbírálás. Ha egy nő ugyanolyan munkát végez ugyanolyan jól, miért ne lehetne ugyanannyi fizetése? És miért ne lehetne otthon apa a gyerekkel? Ezek fontos ügyek.

De a jelzőlámpa-átalakítás pont olyan dolog, ami hiába kerül pénzbe, hiába lehet felmutatni mint fontos eredményt, valójában semmiféle komoly problémára nem válasz. Még a nők jogaiért harcoló politikusok egy része sem érti, sok más téma helyett miért ezt karolták fel. Persze van, aki személyes diadalként ünnepli ezt a "sorsdöntő" győzelmet- ilyen a politika.

És nyilván az se jó, ha egy férfi és egy nő van a lámpán, mert akkor az a meleg párokkal kirekesztő. És a meleg pár kirekesztő lenne-e a heterókkal? Na, ezek aztán már a súlyos problémák!

Azt hiszem, egyszerre élünk túl jó és túl rossz világban. Túl jól élünk, mert van időnk azon vitatkozni, hogy milyen szimbólum legyen egy jelzőlámpán, miközben a világ nagy részén azt se tudják, mi az a jelzőlámpa, és persze nincs is rá szükségük, mert autóra nincs pénze a nyomorgó embereknek. 

És a világunknak mégiscsak van baja, mert hiába vagyunk azzal tisztában, hogy lehetne tenni egyenlőségért, elfogadásért, toleranciáért, látszatproblémákra pazaroljuk az erőnket. Gendersemleges közlekedési lámpák? Úgy tűnhet, mintha történne valami, miközben ez alig visz előre. Meg se közelíti ezen dolgok megoldása azt, mint amikor annak idején maroknyi nő bátor kiállásának köszönhetően kiterjesztették a szavazójogot. Az volt a merészség, a valódi harc. Ez a mostani csak maszatolás...

Tovább

A közös jövőnk

A liberálisok által megálmodott jövőt pellengérre állító üzenet erős reakciókat generált.

Egy kép jelent meg egy konzervatív twitter csatornán "This the future that liberals want" aláírással. Egy teljes arcát elfedő muzulmán nő és egy transzvesztita előadó ül egymás mellett a metrón- és ennyi az egész, nincs konfliktus vagy hasonló.

Nyilván az volt a szándék, hogy rámutassanak arra, a liberális felfogás hogy teszi tönkre a hagyományos értékeket. Vagy nem is tudom pontosan, mit akartak ezzel az egésszel kifejezni, de nagyon úgy fest, a fegyver visszafelé sült el.

Mert azért nehéz azzal vitatkozni, hogy alapvetően nincs azzal nagy baj, ha két teljesen eltérő vallású, világképű, felfogású, származású ember képes egymás mellett utazni a metrón, és nincs gyűlölködés, harc, erőszak köztük. Valószínűleg a világ sok, ma polgárháború által sújtott országában lenne béke, ha egyszerűen csak elfogadnák egymást a különböző csoportok. 

A tolerancia nem kellene, hogy kizárólag liberális érték legyen. Most komolyan, valakit az izgat, hogy a másik milyen istenben hisz? Vagy hogy férfi létére női ruhában érzi jól magát? Úgy teszünk, mintha a szélsőséges viselkedést ma találták volna fel. S a "régi, hagyományos értékek" világában simán megesett, hogy eretnekségért megégettek emberek, miközben az egyházi vezetők a vallási előírásokra fittyet hányva meglehetősen erkölcstelen, szabados életet éltek vagy gyilkolták vetélytársaikat.

A gonosz liberális jövő ellentéte ugyanis elvileg valami idealizált, csodálatosan boldog múlt kellene hogy legyen. Kérem szépen, mikor és hol volt az a boldog világ? Ötven éve, amikor a kommunizmus idején börtönbe kerülhetett valaki, aki őszintén elmondta a véleményét? Száz éve, amikor a nőknek még szavazati joga sem volt? Kétszáz éve, amikor például Magyarországon az ország lakosságának jelentős része nyomorban tengődött, jogfosztottan? Persze, nem voltak melegbárok, de szerintem örültek volna az emberek, ha az lett volna a legnagyobb problémájuk, hogy vannak-e ilyen szórakozóhelyek.

Egymás elfogadása: érték. Ez nem lehet vita tárgya! A liberális felfogásnak köszönhető az, hogy a bigott konzervatívokat nem zárja táborokba a másként gondolkodó többség. Vajon tiltakoznának-e a keresztények, ha mondjuk az ateisták elkezdenék üldözni, börtönbe vetni őket? Naná, nyilván. És igazuk is lenne.

Az ilyen sommás kijelentésekkel az a baj, hogy alapállásuk az, "mi vagyunk a jók". Hogy milyen alapon? Csak. Én például meg sem vagyok keresztelve, és meglehetősen zavar, ha egy katolikus politikus vallási alapon akar rólam ítélkezni. Semmi köze a hitemhez, a felfogásomhoz. Amíg nem sértek törvényt, addig úgy élek, ahogy akarok. Láttuk eleget a történelemben, hova vezet, amikor valakinek joga van mások hitének a bírálatához.

A nagy beszólóművész konzervatívok számára nyitva áll az út, hogy a felfogásukhoz közelebb álló országokba költözzenek. Csak ehhez persze senkinek nincs kedve. Sokkal kényelmesebb a jómódban, békében élő országokban osztani az észt, ahol szabad ostobának lenni is. Megjegyzem, az agresszív liberálisok sem jobbak, akik a határok ledöntésében már odáig is eljutottak, hogy követelik a jogot az általuk megbélyegzett csoportok szabad megalázására, sárba tiprására. Az elfogadásnak kölcsönösnek kell lenni, és a metrós kép pont azért jó: se azért ne érjen hátrány senkit, mert hátat fordít társadalmi konvencióknak, se azért, mert a legmerevebb, ortodox előírásokhoz ragaszkodik. Elférünk mi így egymás mellett is, ha akarunk.

És az, hogy működhet így, nem a jövő, hanem sok helyen a jelen. Engem már most sem érdekel, a szomszéd vallásos-e, vagy meleg, vagy vegetáriánus, netán zsidó származású. Miközben azt hisszük, tele van kihívásokkal az életünk, látnunk kellene, azért vitatkozhatunk liberalizmusról és konzervativizmusról, mert nem napról napra tengődünk- utóbbi esetben ugyanis csak az érdekelne, legyen mit ennünk. Természetesen a mostani világunk sem tökéletes, de nem olyan nehéz rosszabbá tenni, ha felelevenítjuk a megbélyegzés, kirekesztés "nemes" hagyományát. Tényleg ezt akarjuk?...

Tovább

Eltörölt gyűlölet

Ingyen fedi el a szégyellt tetoválásokat egy amerikai stúdió.

Nem titok, az emberek változnak. Felnövünk, tanulunk, új élmények érnek, megváltozunk: eljöhet a pillanat, amikor az egykor büszkén viselt tetoválás cikivé válik. Náci jelképek, bűnbanda-tagságot hirdető feliratok- sokakkal előfordul, hogy ezeket a legszívesebben eltüntetné a testéről.

Az Egyesült Államokban található Southside Tattoo hirdetett egy akciót: akinek ilyen tetoválása van de szeretne megszabadulni tőle, a stúdió művészei ingyen olyan rajzot készítenek, ami elfedi a korábbit. S meglepő módon olyan óriási volt az érdeklődés, hogy ez teljesen leköti az idejüket. Egy GoFundMe kampányt is indítottak, hogy a közösségi támogatásból finanszírozzák ezt a munkát.

Azt gondolom, ez egy igazán érdekes kezdeményezés. A mindenféle gyűlölködéssel kapcsolatban lehet harcosan, agresszíven reagálni, ez viszont egy másik út. El kell fogadni azt, hogy bárki felülvizsgálhatja korábbi nézeteit, megváltozhat, beláthatja hibát, s akkor esélyt kell adni neki. Akár így is. Még ha úgy is tűnik, hogy egy fasiszta kap ingyen tetoválást, ennek üzenetértéke van. 

A megbélyegzés ugyanis kétirányú: ha az egykori rasszista sem kap új esélyt, akkor el lehet gondolkodni, az ún. toleráns emberek is tényleg annyira elfogadóak-e, mint azt mondják. Persze most nem nehézsúlyú bűnözők, erőszakos cselekedetek elkövetőnek kimosdatásáról van szó, hanem inkább olyanokról, akik fiatalon bedőltek hangos uszításnak. Előfordul az ilyen, mind megtévedhetünk. 

És az ő új útra térésüket könnyíti meg, ha azt érzik, azok segítik őket a változásban, akik ellen harcolni akartak annak idején. Közben találkoznak, beszélnek, és kiderülhet mind a két fél számára, több a közös bennünk, mint ami elválasztja őket.

Tovább

Csonka demokrácia

Tulajdonképpen hányan is döntenek arról, mi történjen ebben az országban?

Ízlelgessünk két tényt: visszavonják az olimpiai pályázatot, erről döntött megbeszélésén Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt. Matolcsy György jegybankelnök tájékoztatóját pedig hat ember hallgatta meg az országgyűlésben.

Mit üzen ez nekünk? Az MNB-elnök beszámolója megérne ugyan pár szót arról, hogyan avatkoztak be a külföldi titkosszolgálatok a csaló befektetési cégek lebuktatásának időzítésébe, de ez olyan szinten marhaság, hogy szót is kár vesztegetni rá. Azaz csak annyit: ezek a cégek éveken, évtizedeken át működtették ezeket a pilótajátékként működő bulikat, felügyeleti ellenőrzés mellett, és ez önmagában is elképesztően nagy égés.

De a kulcs az, hogy ma, Magyarországon a fizetett képviselők közül hatan fáradtak be a Parlament sokat megélt épületébe, hogy a munkájukat végezzék. Ennyi ember elfért volna a Törpi Presszóban is, és nem kellett volna nekik kinyitni a különtermet se... És nem csak a kormánypártnak szólok be, az ellenzékiek se voltak jelen. Nem kell habzó szájú politikusgyűlölőnek lenni ahhoz, hogy az ember a hat fős hallgatóságon felhúzza magát.

Ez a mai magyar demokrácia jelképe, hiszen azt láthatjuk, a választás csak színjáték, mert a képviselők ott sincsenek, vagy parancsra nyomják a gombot. Akik nem, azokat gyorsan kiutálják. Nem gondolkodó, felelősen döntö emberek kellenek, hanem olyanok, akik a kis leesőért szavazógéppé válnak.

És valóban, miről is beszélünk? Miközben egy civil mozgalom vezetésével negyedmillióan követelik az olimpiai népszavazást, Orbán, Tarlós és Borkai minden és mindenki felett átnyúlva lepacsizza, hogy nem kell ide semmi színjáték, a pályázat megbukott. Miközben a hír megjelent, az olimpiai pályázat kormánybiztosa épp nyilvános vitán érvelt a pályázat mellett...

Nem számít itt senki és semmi. Nem hogy egy kisebbség dönt az ország dolgairól, lassan az sem igaz, hogy egy maroknyi ember: egyetlen fickó mondja meg, mi lesz itt. Nem kell ide olyan demokrácia, amibe más is beleszólhat. Nem mondhat véleményt se az, aki ellenzi az olimpiát, se az, aki támogatná. Mert lássuk be, őket is rondán cserben hagyták. Hiszen ők mondhatják, nem érdekelnek az áruló ellenzéki pártok, mi vagyunk annyian és megmutatjuk, hogy olimpia kell! 

De ha valódi, érdemi döntést lehet hozni, hirtelen nem érdekes a véleménye még azoknak se, akik a kormánnyal értenek egyet. Elképesztő, hogy mennyire retteg mindenki attól, az istenadta nép beleszólhat az országban zajló folyamatokba. És nem védem az ellenzék vezető pártjait se, ők sem kapkodtak megkérdezni minket a nemzeti sorskérdésekben. 

Ha a népszavazással nem lehet aktuálpolitikai célokat szolgálni, akkor a népszavazás szükséges rossz a hatalom számára. Így volt a boltbezárással is, így lett most is. Hahó, emberek, a népszavazás nem előre megírt forgatókönyvű népszínház, amit a kormány dirigál, hanem közösségi véleményalkotás! Arról nincs értelme népszavazást rendezni, amiben mind egyetértünk. Arról sincs, amiről valójában nem is hozhatunk döntést. De nálunk ilyenek is vannak. Amint eldöntendő kérdés, tét van, akkor viszont inkább lefújják az egészet.

Tudom, senkit nem érdekel, de mélységesen csalódott vagyok. Ha ennyi a mai magyar politika, semmi értelme a parlamentnek. Legyen a választás annyi, hogy a miniszterelnökre szavazhassunk, aztán aki győz, hozza a csapatát. Szemmel láthatóan minden egyszemélyi döntés, a képviselők szerepe nulla, amint beleszólást követelnek az emberek, megtagadják tőlük a lehetőséget. Akkor meg minek költünk ennyit erre a csonka demokráciára?...

És főleg, minek foglalkozunk ennyit ezzel az egészi közéleti cécóval, ha semmit nem érünk el vele?...

Tovább

A pedofília nem vicces

Van, amivel még az Egyesült Államokban sem szokás tréfálni- vagy folyamatosan ledől minden fal?...

A tengeren innen nem túl ismert, de odaát nagyon is fontos véleményformálóknak számító arcok balhéival elvileg nem kellene túl sokat foglalkozni. Mit számít nekünk a Breitbart, meg a provokatív dumájáról ismert Milo Yiannopoulos? Trump hatalomra jutása kapcsán szokták emlegetni, de bevallom őszintén, soha nem olvastam semmit tőle, és szerintem ez elmondható az európaiak 95 százalékáról.

De mégis érdemes pár szót ejteni arról, hogy a fickóról előkerült egy felvétel, amin meglehetősen gyanúsan mentegeti a pedofilokat. És ez erősen kiverte a biztosítékot, persona non grata lett, lemondták a meghívásait, visszadobták a kiadás előtt álló könyvét, és távozott a Breitbarttól is. 

Jött aztán egy mentegetőző nyilatkozat is, hogy ő mennyire bán mindent, és soha, senkit meg nem bántana, a pedofília mennyire elfogadhatatlan, sőt, őt magát is molesztálták gyerekként. Hát ha ez utóbbi igaz, akkor még inkább furcsák a megjegyzései: gyakorlatilag felmentette volna azokat is, akik őt zaklatták? 

No mindegy, Yiannopoulos majd megoldja a problémáit. Az Egyesült Államokról beszélünk, gyaníthatóan némi vezeklés után újból megtalálja a helyét a média zavaros mocsarában. 

A jelenség inkább az érdekes, hogy pár tabutéma még mindig akad. De lássuk be, egyre kevesebb. A pedofíliát nem lehet még félvállról venni, mint ahogy bele lehet bukni a Holocauston viccelődésbe is (Zuschlag János mesélhetne erről, vagy a zsidózás miatt sokat bukó PewDiePie). Viszont sok más téma, amivel régen szégyen volt tréfálni, csak alpári körökben fordult elő, mára "szabad préda". Betegségek, az öregség, nemzeti hovatartozás, kereszténység- azt már tolerálni kell, ha valaki ilyesmivel tréfál, netán nagyon különös módon nyúl hozzá, például vizeletbe áztatott Jézussal.

A határok egyre kintebb tolódnak, és a nyakamat teszem rá, pár év múlva még azokra a dumákra se kapjuk fel a fejünket, amik ma még erősnek tűnnek. Itt volt a már említett PewDiePie balul elsült zsidózós videója: persze, pár szerződést elvesztett, de azért nem tűnt el az internetről, továbbra is több, mint 50 millió feliratkozója van, új videóit milliók nézik. Valamikor régebben rengetegen fordítottak volna neki hátat, ma viszont úgy fest, ez csak egy kis döccenő, a verkli megy tovább.

Vajon ezt akarjuk? Szerintem a jövő kérdése az lesz, hogy miközben van egy rétege a közbeszédnek, médiának, ahol egyre inkább bárki, bármit megengedhet magának, egyre többen olyan politikai korrektséget követelnek, ahol még a fehért se lehet fehérnek nevezni, mert valakit sérthet. Mintha két külön világról beszélnénk, pedig mind a két szélsőség nagyon amerikai. 

Furcsa lesz, amikor nem származás, társadalmi háttér jelent majd választóvonalat, hanem az ilyen dolgokhoz való viszonyulás. Lesz egy csoport, aminek semmi sem lesz szent, szemben azokkal, akik mindenki érzéseinek megóvását hirdetik. Tulajdonképpen akár hátradőlve nézhetnénk, mire mennek egymással (megjósolom: minden az erőszakosabbak, bunkóbbak lesznek helyzeti előnyben), de szerintem akár mi magunk is elgondolkodhatunk, akarunk, tudunk-e még értékekben hinni, képesek vagyunk-e más felfogását tiszteletben tartani. 

Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek látszik. A tudományban például évezredek óta jellemző, hogy jön egy új felfedezés, ami nagy tömegek szent hitével megy szembe. Mi lenne, ha tisztelettudásból inkább nem beszélnénk arról, hogy nem a Föld az univerzum középpontja, és hogy létezik az evolúció? És ha nem születnének szatírák diktatúrákról, bigottságról, az jó lenne? Aligha. Viszont a jószándék sem jogosíthat fel mások alázására, porba tiprására, fájdalmának kifigurázására.

Azt a vékony határvonalat, azt lenne jó eltalálni... S úgy fest, valahogy egyre kevésbé boldogulunk vele, hiába tudunk róla egyre többet.

Tovább

266 ezer szignó tanulsága

Hogyan tovább, olimpia?

Minden történetnek két oldala van. Az olimpiáról tartandó népszavazás olyan ügy volt, amivel sok helyen találkozhattunk, és sok érvet olvashattunk. Azt gondolom, az, hogy az emberek aktívak voltak, az elvártat messze felülmúló számban írtak alá, az mindenképpen győzelem a demokráciának. És nem, ettől még nem tuti, hogy a szavazók elvetnék az olimpiát, bár a felmérések alapján ez több mint valószínű.

Hiszem, hogy sokan teljesen jó szándékúan támogatják az olimpiarendezést, mert fontosnak, hasznosnak érzik, ami illik a mi "sportnemzetünkhöz". És hiszem azt is, akik nem szeretnék, azok sem gonosz reakciósok, egyszerűen csak más értékekben hisznek, mást tartanak fontosnak. Svájcban lépten-nyomon népszavazásokat tartanak- ideje lenni nálunk is átgondolni, hogyan lehet nemzeti sorskérdésekben megkérdezni az emberek véleményét. És nem irányított válaszú nemzeti konzultációkra gondolok, hanem igen-nem voksolásokra. 

Azokra a narratívákra nyugodtan legyintsen mindenki, hogy az ellenzéki pártok "árulása" miatt lett sikeres az aláírásgyűjtés. Egyrészt: ha Tarlós Istvánnak megengedett két év távlatából változatni a véleményén, akkor a politikai pártoknak is megvan erre a joga, ha megváltoznak a körülmények. Nincs olyan párt, aminek ilyen-olyan kérdésekben ne változott volna meg a felfogása az évek alatt.

Másrészt azért teljesen komolytalan a felvetés, mert a főszervező és messze legtöbb aláírást begyűjtő Momentum Mozgalom nem volt tagja a fővárosi közgyűlésnek, soha nem támogatta az olimpiát. És a szintén nagyon aktív, nagyon sok aláírást gyűjtő LMP pedig már a közgyűlésben is ellenezte. Gyakorlatilag csak pár MSZP-s fejére lehet olvasni a dolgot, de látni kell, nem rajtuk múlott. Örömet lehet szerezni az olyan, most csak mellékszereplő pártoknak, mint az MSZP vagy az Együtt, olyan állításokkal, hogy ők a felelősek a kezdeményezés sikeréért, de hogy ennek mi értelme van?...

Az nagyon visszatetsző, ahogy a kormányzat, a Fidesz most ezt az egészet rátolja a fővárosra, no meg Tarlós István főpolgármesterre. Lehetne azzal takarózni, hogy ez az egész Budapest ügye, de felteszem a kérdést: a pályázatelőkészítésre eddig elment milliárdokat a központi költségvetés vagy a főváros állta? Ha az előbbi, akkor bizony kormányzati kérdésről beszélünk. Egyszer maga Tarlós mondott ilyet: "Aki rendeli a zenét, az fizet". És ezt most megfordíthatjuk: aki fizette a produkciót, az vethet véget a mulatságnak.

A pályázaton dolgozók persze jól jártak ezzel az egész projekttel, akkor is, ha most hirtelen, a vélhetően bukással fenyegető népszavazás előtt visszavonják az egész pályázatot. Ők már pénzüknél vannak, és azt vissza se lehet venni, hiszen a munkát elvégezték- mit tehetnek arról, hogy feleslegesen. Persze felvetődik a kérdés, mennyire volt eredményes a kampány, a tájékoztatás annak fényében, hogy a népszavazást követelők minden előzetes várakozást messze felülmúló számban gyűjtöttek be aláírást?...

De ez már a múlt. A jövőről beszéljünk, arról, mit is jelent akkor majd ez a döntés. Még mindig szeretnék hinni benne, hogy van és lehet beleszólásunk állampolgárként is a fontos ügyekbe. Lám, ez elsősorban rajtunk múlik: ha egy kezdeményezés mellé állunk, aláírunk, akkor tudunk véleményt mondani. Abban is hinni akarok, az olimpiát támogatók velem együtt úgy vélik, nem a politikai Parnasszuson ülő félistenek joga az, hogy mindent eldöntsenek- győzzön népszavazáson az olimpia ügye, és többé ne legyen se vita, se kétség, mit akarunk!

Hát ezért volt fontos ez a kezdeményezés. Igen, lehet beleszólásunk, és legyen is! Az olimpia csak egy jó ürügy volt, most az a kérdés, mik azok a kérdések, amikről beszélnünk kell. És nem általánosságban: mindenki "jó" egészségügyet meg oktatást akar, például, ezen nincs mit szavazni. Azon viszont van, hogy a költségvetésből X milliárd forintot oktatásra, egészségügyre vagy inkább stadionokra költsünk. Hát ezt a fajta a nyitott, aktív részvételen alapuló demokráciát megvalósítsuk. Nem lesz könnyű menet, de apró lépésekkel ideje lenne elindulni felé. Legyen mérföldkő ez az aláírásgyűjtés, amiből a jó dolgokat tanulja meg az is, aki mellette volt, meg az is, aki ellenezte.

Tovább

Másodrendű polgárok

Ha van értelme az európai szintű szabályozásnak, akkor az a különböző piacokra szánt termékek minőségének kérdése.

Mifelénk a Brüsszellel való hadakozásnak furcsa tematizálása van, ez is megérne pár szót. De a szlovákok vizsgálatai sokkal izgalmasabbak: miért van az, hogy multinacionális cégek azonos név alatt forgalmazott termékei a keleti országokba gyengébb minőségben kerülnek el? 

Régi történet ez: sokan esküsznek rá, hogy komolyabb bevásárlásokért legalább Ausztriáig kell elmenni, mert ott más összetételűek a mosóporok, öblítők, nagyobb a feldolgozott hústermékek hústartalma, de különbség van csokoládéban, kólában, egyebekben is. 

A gyártóknak erre mindig vannak remek magyarázatai: a két összetevő ugyan különbözik, mégis pont ugyanaz a hatásuk meg hasonlók. Mi meg higgyük el, hogy a jellemzően tömegszerű termelésben érdekelt multiknak megéri két külön összetételű terméket gyártani ugyanazon név alatt, nyilván csak poénból, hogy a saját életüket nehezítsék.

Megjegyzem, aki alaposabban szétnézett már nyugati bevásárlóközpontokban, tapasztalhatta, nem nagyon létezik az a nálunk megszokott, nagyon olcsó árkategóriájú termék, ami pótlékokkal van tele, és borzasztóan gyenge minőségű. Ott még a társadalom szegényebb rétegeinek sem eladható a műsajt, a kenyérre csak formájában emlékeztető pékáru és a hús nélküli szalámi. 

Ezzel sajnos együtt kell élnünk, hiszen itt olyan alacsonyak a segélyek, a támogatások, a minimálnyugdíjak és persze a közmunkás fizetés is, hogy van igény az olyan termékre, aminek csak egyetlen fontos tulajdonsága van: legyen olcsó. De hogy az elvileg minőségi, márkás dolgokból is afféle másodosztályú kiadás jusson ide, az vérlázító. Miközben az ár nyilván nem töredéke a nyugatinak, mégis fapados kiszolgálásban van részünk. Itthon, a hazai boltokban.

Engem nagyon zavar, hogy nálunk miért nem foglalkoznak ezzel a témával? A szlovákoknak miért éri meg beleállni ebbe a történetbe? Ők nem félnek a multik haragjától? Ők el tudnak menni Brüsszelig? Mert ez abszolút európai kérdés- röhej lenne, ha a roaming díjak csökkentése is megállt volna a nyugati országokban. 

Hagyjuk a mantrát arról, hogy vásároljunk "kiváló minőségű hazai termékeket", mert gyakran egyrészt nem kiválóak, másrészt az ún. hazai sokszor multik itt gyártott, csak gyengébb minőségű terméke. És őszintén szólva, az igazi hazai nagyvállalkozói tulajdonban levő cégek által gyártott dolgoktól sem esek hasra...

Miközben hosszú ideje uniós tagország hazánk, erre valahogy sose tudott kiterjedni a brüsszeli hadjárat. Pedig ez a mindennapjainkat érintő történet, és igenis mérhető, egyértelmű tényekről beszélünk. A különféle energetikai uniós politikákat vagy az adózási irányelveket az átlagember meg sem ért, sőt, a politikusok jó része se, ezt viszont nagyon is felfogja mindenki. Nem véletlen, hogy a szlovákok mellett több más országban is foglalkoznak a témával, és közösen akarják európai szintre vinni a dolgot. 

Nekünk pedig mi jut? Megint valami nemzeti konzultáció, mondvacsinált kérdésekkel, érdektelenséggel, az eredményeket saját szájuk szerint értelmező politikusokkal. Talán csak akkor jut majd eszébe a kormányzatnak a gyengébb minőség, ha a kiküldött levelek külföldről származó borítékáról kiderül, hogy rosszabbak mint az Ausztriában eladottak...

(Kiegészítés: azóta olvastam, a NÉBIH is vizsgálódik, de továbbra is úgy érzem, a szlovákok, a csehek sokkal jobban beleállítak a kérdésbe, és szerintem lényegesen fontosabb is az ügy, mint a külföldiek által pénzelt álcivilek dolga, például.)

Tovább

Inspiráló felületesség

196 ország másfél év alatt- újabb értelmetlen, csupán önmagáról szóló rekord.

Egy 27 éves amerikai lány, Cassandra de Pecol büszkélkedhet mostantól azzal, hogy a legfiatalabb nőként látogatott el a világ összes országába, ráadásul alig 18 hónap alatt teljesítette a nagy kört. Természetesen nem csak arról szól a szponzorok által finanszírozott út, hogy celebecske legyen belőle, "nevelni, tanítani, inspirálni" szeretne. Még jó, hogy vannak köztünk ilyen önfeláldozó emberek...

Bevallom, semmire nem tartom ezeket a "teljesítményeket". A hírek szerint kb. hatvanmillió forintba került ez az út, és mit ad isten, huszonéves csinos szőkeség utazásának árát dobták össze, aki eleve gazdag nyugati országból jön. Mennyiben lehet példakép egy szegényebb országban élő ember számára valaki, akinek eleve sokkal több a pénze, és ráadásként megtolják még dollárezrekkel egy ilyen marhaságra? 

Lássuk be, egy jól viselkedő csimpánz is képes ilyen módon ellátogatni a világ összes országába. És hogy mennyire értelmetlen ez az egész projekt, jelzi az is, hogy egy országra átlag három nap jut. Három nap alatt még egy kisebb országból is alig láthatnánk valamit, de mondjuk India, Thaiföld, Oroszország vagy Kanada mit mutat meg magából ennyi idő alatt? 

Az egész egy nagy rohanás a világ körül, ami természetesen csak úgy megvalósítható, hogy szétrepkedi az agyát- ami kicsit sem környezetbarát utazási mód. Noha Cassandra a "fenntartható" turizmus nagykövete akar lenni, a honlapján elismeri, ahogy ő utazik, az minden, csak nem fenntartható. És itt megáll az ember esze: akkor mennyiben tekinthető hitelesnek az, amit képvisel?

S ha szétnézünk a honlapon, azt láthatjuk, mindenféle szponzortermékkel pózol, kezdve a benzinfaló autóktól. Már bocsánat, de ez az egész utazás számomra a felületes konzumidiotizmust propagálja, ahol nem számít sem a látvány, sem az élmény, sem az elmélyülés, csakis az, hogy kipipálhassa az országokat. Nagyon szeretném hinni, hogy ez a fajta utazás senki számára nem példa. S nem irigylem tőle a rekordot egyáltalán, nem akarok másfél évet azzal tölteni, hogy reptérről reptérre megyek. 

Miközben tart a világ körüli reklámút, eleget kell tennie a szponzorok kívánalmainak, pózolnia kell a termékekkel, sminkelve kell fotóztatnia magát. Honlapján ugyanakkora teret kap a nemes célok, a népnevelés, a fenntarthatóság mellett az is, hogyan lehet felvennie vele a kapcsolatot azoknak, akik reklámoztatni akarnak vele. 

Az egész olyan álságos, olyan taszító a számomra, hogy azt elmondani nem tudom. Olvasok lelkes világutazókról, kalandorokról, a hétköznapi életet maguk mögött átlagemberekről, de amikor szponzorált rekordhajhászás lesz belőle, az onnantól nekem értéktelen. Hülye világban élünk, ha ez is "teljesítménynek" számít, aminek teret adnak. Csak remélni tudom, a többség azért érzi, ebben semmi példaértékű nincs- többet ér egy túra a Pilisben, ha igazi élményt ad...

Tovább

Sokba kerül az otthon melege

Az új lakossági energiatakarékossági program nem sok embernek jelent segítséget.

A rezsikiadások csökkentésének több módszere is van. Az egyik az árszabályozás, ami vagy eléri a kívánt célt vagy nem. Kétségtelen, hogy csökkenhetnek a díjak, de az is tény, gyakorlatilag semmi jelét nem látni annak, követi-e a világpiaci ármozgásokat a változás. Erről szakértők írtak már mindenfélét, én nem látok bele- az tény, a központi belenyúlás a rendszerbe nem mindig hibátlan.

A másik megoldási lehetőség az, hogy magát az energiaigényt csökkentjük, tehát ne is legyen szükség annyi gázra, áramra. Ez azért nagyon jó megoldás, mert mindenféle világpiaci árváltozástől függetlenül, hosszabb távon át spórol az állampolgár is, és persze jó a környezetvédelem szempontjából is. Szigetelés, ablakcsere, fűtéskorszerűsítés- bármi segíthet. Nálunk az is óriási változást hozott, hogy egyszerűen szabályozható lett a fűtés, és hirtelen mindenki rájött, felesleges 27 fokot tartani a lakásokban. 

Az Európai Unió is támogatja a magánszemélyek energiatakarékossági fejlesztéseit. A legjobb tudomásom szerint 90 milliárd forintnyi támogatást nyert el erre az ország, amiből sok lakást lehetett volna felújítani, sok családnak jelentett volna igazi, hatékony rezsicsökkentést.

No ezt a pénzt vonta el a kormányzat, hogy közintézmények hasonló célú beruházására költse. Persze, ott is fontos az energiatakarékosság, de ha nem arra adták, miért kellett átirányítani? Ráadásul tudjuk mennyire "hatékony" a közszférában elköltött pénz, ami nem kisvállalkozóknál landol, hanem pár megfelelően kiválasztott cégnél.

Persze a magánembereket sem hagyják az út szélén, hamarosan megnyílik az Otthon Melege 2017 program. Igazi boldogság, hiszen elég 10 százalék önrész és bármire lehet költeni! Csak éppen a támogatás utófinanszírozásos, és nem vissza nem térítendő, hanem kamatmentes hitel.

Hogy értse mindenki: megcsináltatod saját pénzből(!) vagy hitelből(!!!) a beruházást, mondjuk egy millió forint értékben. Aztán ha jól pályázol és mindent elfogadnak, ennek 90 százalékát kaphatod meg hitelként, azaz valójában nem 10, hanem 100 százalékos önrészt kell biztosítani az elején, vagy pedig hitellel váltasz ki hitelt. Nagy üzlet. Sok szegény család számára lesz segítség ez a program...

Sokkal-sokkal jobban megéri ehelyett lakástakarékba tenni a pénzt, ahol valós állami támogatást kaphatunk mellé. Mert a kamatmentes hitel a mai alacsony kamatszintek mellett nem nagy durranás. A jegybanki alapkamat 0,9%, azaz 900 ezer forintnál egy éves futamidővel az állam kemény 8100 forintnyi bevételtől esik el ezzel a "támogatással". Ennyit szánnak az adófizetőkre, miközben a Szerbiában található topolyai fociakadémia 3 milliárd forintot kap, az olimpia előkészítésére több tízmilliárd megy el, határon túl egyházi intézmények felújítására is repkednek a milliárdok.

Az Otthon Melege programban való részvételen nincs mit megfontolni. Ha olyan adminisztratív előírások lesznek, amelyek akár csak pár ezer forinttal megnövelik a kiadásokat, a nagy kamattámogatás máris nullázódik. Bolond aki él vele- sokan nyilván inkább számla nélkül dolgoztatva fognak mestert hívni. És hosszabb távon ezzel veszít az állam, mert adóbevételtől esik el, veszít a polgár, mert nyilván garancia sincs a munkára. Ha legalább akkora vissza nem térítendő rész lenne, ami ezt a trükközést meggátolná, mondjuk 30 százaléknyi, máris szebb lenne az összkép. Így viszont az állam adja a maga 0,9 százalékát és bevasal 27-et. 

A hülyének is megéri. Hát még nekünk.

Tovább

Le a kismamákkal!

Angliában már azt tanácsolják, ne használják a várandós anya (nálunk inkább kismama) kifejezést, mert kirekesztő és sértő lehet.

A metro.co.uk oldalon megjelent cikkben azt írják, a British Medical Association (BMA) rövid tájékoztatója tanácsokat ad a "helyes kifejezéseket" illetően, és ezek egyike szerint a várandós anyuka helyett szerencsésebb a terhes ember (vagy terhes személy) használata. Ezt azzal indokolja, hogy a hagyományos nemi szerepektől el kell szakadni, nem csak a sztereotípiákban kell gondolkodni. Ugyan többnyire nők esnek teherbe, de a transzneműség elfogadottá válásával előfordulhatnak más esetek. 

Tudom, hogy mindez furán hangzik, de épp nemrégiben adtak hírt róla, hogy a 20 esztendős Hayden Cross az első várandós férfi az Egyesült Királyságban. Ő nőként született, de nemváltáson esett át, hivatalos okiratai szerint férfi- ám különféle kezelések révén teherbe esett. Szóval úgy látszik, tényleg létező problémáról van szó.

A javaslatok kiterjednek más területre is, például a Christian name (keresztnév) azért nem szerencsés a tájékoztató, mert nem mindenki keresztény az országban. És a biológai nem helyett jobb lenne meghatározott nemet használni, hiszen egyre többen választanak nemváltást. 

Természetesen sokan kifakadtak az egyenlősdi újabb vadhajtásának tartott javaslatok ellen, míg akadt feminista, aki szerint az anya szó annyi előítélettel terhelt, hogy sok nő nem is szeretné, ha ráaggatnák. Ráadásul úgy véli, az anya szó már azt is feltételezi, hogy a nő megszüli és meg is tartja a gyermeket, ami messze nem igaz mindenkire. 

Nem kérem szépen, ez nem vicc. A várandós anya kifejezés is lehet sértő a jelek szerint. Ezzel önmagában nincs nagy tragédia, mindenki arra sértődik meg, amire akar. Azt kevesebben szokták kikérni maguknak, ha intelligens embernek nevezik, de eljöhet még a nap, amikor ezt is durva minősítésnek tartják- azt kell mondjam, jogosan, van is, akire ez messze nem illik rá. 

Nem akarom persze tréfálgatással kicsinyíteni valakinek a saját személyes problémáit. Bizonyára van, aki nőnek érzi magát férfi testben vagy fordítva. Nyilván ezeket egy normális társadalom kezelni tudja; a bajom az, hogy a sztereotipizáló, nemi szerepeket erőltető szélsőség ugyanúgy nem tetszik, mint az életidegen egyenlősdi és tolerancia-diktatúra. 

A terhes személyek kifejezés valami furcsa totális nemsemlegességet sugároz. Gőzöm nincs, hogy hosszú távon mi lesz abból, ha általános lesz a nem tetszés szerinti variálgatása: két kattintás az állampolgár online ügyintézési felületén, és másnap jön is a posta az új nemet tükröző személyivel? Tulajdonképpen mi akadálya? Miért ne lehetne így? Nem is nagyon értem, miért nem koedukált az összes nyilvános öltöző, mellékhelyiség? (Meg kell jegyezzem, a lepukkant egyetemi kollégium ahol pár évet lehúztam, élen járt a nemsemlegességben, mert nem lehetett külön zuhanyzó- vagy wc-részlegeket kialakítani, vagyis inkább nem akartak költeni rá... Mi ebben a tekintetben is leköröztük a maradi nyugatot!)

Engem semmilyen szinten nem érdekel, ki minek hívja magát. Úgyis eljutunk oda, hogy külön papírjai lesznek az embereknek, illetve a magukat más fajhoz sorolóknak. Miért ne lehetnék én atlantiszi? Vagy angyal? Vagy borotvált vuki? Esetleg szíriuszi? Nem vállalok közösséget a homo sapiensekkel, és kész.

És bevallom, néha úgy is érzem, inkább maradnék kívülálló. A beolvadás már csak azért is nehézkes, mert bármennyire tombol a politikai korrektség, hiába nevezhetnek engem is éppen olyan terhes személynek, mint a nőket, szerintem hiába próbálkoznék azzal,  hogy áldott állapotba kerüljek. (Bocs, rossz kifejezést használtam, a várandós szót kell használni: az áldott állapot sértő lehet azoknak, akiknek ez nem áldás.) 

Szóval cikiben maradok, ha nem sikerül a születési nememhez kapcsolódó sztereotípiákkal szembe mennem, se gyereket nem tudok szülni, se tűsarkúban nem tudok járni. Az egyetlen esélyem az, ha szíriuszinak vallom magam, és azt mondom, nálunk nincsenek nemi szerepek, mindenki pont olyan mint én, és úgy születünk, hogy kiugrunk a bolygónk közepén levő vízesés alól. Mi így szaporodunk- a hülyék pedig szemmel láthatóan osztódással...

Tovább

Élni egészségtelen

Ha egyszer megunom az életemet, egyszerűen csak betartok minden ajánlást és szabályt amit az interneten olvasok.

Például a paleolit elveknek megfelelően húst, zöldséget, gyümölcsöt és magvakat eszeket, húsból jó sokat. De hogy megtartsam a jó formámat, ötvözöm mindezt a vegán elvekkel is, ami nemet mond a húsra, viszont belefér a gabona, a hüvelyesek. Mi is kellene még? Szénhidrát megvonása? Makrobiotikus étel, amiben a gabona van jelen legnagyobb arányban? Izgalmas lesz kompromisszumot kötni!

Voltak kutatások, amik szerint a zsír öl. Mások szerint a liszt öl. Aztán most úgy tartják, a cukor öl. A só néha egészséges, néha egészségtelen. A kávé szintén. A tejet páran reklámozzák, mások a pokolba kívánják. Régen a tojással riogatták az egészségtudatosságra törekvő embereket, mostanra ismét csodatáplálék lett belőle. 

Vannak akik hisznek a gyümölcslevekben. Mások szerint túl savasak, reggelire kifejezetten árt egy jó pohár narancslé. Jó lenne sokat inni, de olvastam olyat, hogy az ásványvíz vesekövet okoz, a csapvíz meg tele van gyógyszermaradvánnyal. Az alkohol árt, de egy pohár jó vörösbor még kedvező is. Vagy ott van a sör, ami kiváló, természetes alapanyagú izotóniás ital. És akadnak, akik szerint a pálinka meg fertőtlenít. Megint mások úgy vélik, a hosszú élet titka az, ha egy korty alkoholt se iszunk.

Vannak akik szerint a titok az, hogy vitaminokat és étrendkiegészítőket szedjünk. Mások szerint a vitaminozás humbug. És olyat is láttam, hogy a vitamin az jó, csak legyen természetes forrásból kivonva, mert egyébként a szervezetnek nem felel meg. Lúgosításba viszont csak akkor kezdjünk, ha nem zavar, hogy az emberek másik fele komplett idiótának tart majd.

Azt hiszem fel is találtam a mindenki számára tökéletes étrendet: nyers uborka dióval és forrásvízzel. 

A sporttal nem lehet gond! Kivéve ha nem csináljuk rendszeresen, mert alkalomszerűen mit sem ér. Sőt, még bajt is okoz, ha kevésbé edzetten terheljük túl magunkat. De a túl kemény sport is egészségtelen, kopnak az ízületek, gyakori a sérülés. A futás egyesek szerint remek, egyszerű mozgás, mások szerint egyenes út testünk tönkretételéhez, no meg nem is sokat ér, ha fogyni akarunk. Ráadásul a mozgáskultusz miatt önteltté válnak sokan, és ki akar az egészsége kedvéért seggfejjé válni? 

A jó megoldás az lehet, ha elvonulunk egy faluba, és egyszerű életet élünk, saját magunknak termeljük az ennivalót, kidobjuk a tévét, a számítógépet, nem érdekel a saját környezetünkön kívül senki. A másik lehetőség az, hogy pont ellenkezőleg, nyakunkba vesszük a világot, új élményeket gyűjtünk, inspirálódunk, töltődünk és épülünk. Esetleg szóba jöhet, hogy maradunk ahol vagyunk, és a saját hétköznapi életünkben találjuk meg a harmóniát munka, család és pihenés közt. Jó megoldás az önelfogadás, saját vágyaid megvalósítása, önmagad fejlesztése, együtt azzal, hogy egyáltalán nem törődsz magaddal, egész életed másoknak szenteled, sorsod az önfeláldozás. Netán mindent a pillanatnyi örömöknek rendelsz alá, a hedonizmus boldogít. Vagy a vagyon. 

Ha nehéz a fentiek közt dönteni, kereshetünk segítséget. Elmehetünk pszichológushoz. Ezoterikus segítőhöz, angyalszelidítőhöz, női vagy férfi önmegtalálást ígérő guruhoz, jóshoz. Hihetünk a tudományban. Csillagképek vagy csillagászat- ez itt a kérdés! Olvashatunk keleti vagy nyugati filozófusokat. Kereshetünk megnyugvást a vallásban, vagy tagadhatjuk a vallást magát. Kizárhatsz minden ingert vagy falhatsz minden hírt és információt. Szabadság, szabadosság és fegyelem, hagyománytisztelet vagy liberalizmus, hit a felsőbbrendű tudásban- megannyi gyönyörű szellemi irányzat áll rendelkezésre, hogy irányítson, összezavarjon vagy depresszióba taszítson minket.

A lehetőségek tárháza végtelen: ezer és egy módja van annak, hogy tegyünk magunkért, még ha a módszerek esetleg pont egymás ellenkezőjét állítják. Egy dolog viszont biztos: örök életet még egyikkel sem sikerült elérni senkinek. Szóval nyugodtan válassza ki mindenki a saját maga számára legszimpatikusabb mérget...

Tovább

A vélemény szabadsága

Manapság mindenki arra panaszkodik hogy elhallgattatják, miközben sokkal több emberhez juthatnak el a bölcsességek és a hülyeségek is.

"Oszd meg amíg le nem törlik!!!"

Ez a mottója azoknak a lelkes üldözési mániás összeesküvéshívőknek, akik állandóan elhallgatott tényeket posztolnak. Valószínűleg a világon csak elhallgatott igazságok vannak, mert én már annyit láttam belőlük. És persze vannak oldalak, amelyek kifejezetten ilyesmiket terjesztenek, jópár éve. Valahogy sose jutnak el a hatóságok az azonnali törlésig, ha ezekről a közismert weboldalakról van szó...

Elképesztő, hogy a megosztók azt a nyilvánvaló tényt sem veszik figyelembe, miközben a hülyeségeket posztolják, hogy állításaik ellenére ezer éve elolvasható dolgokat tesznek közzé. 

De ez csak egy tünet. Mindenki arra panaszkodik, bármilyen oldalon áll, hogy véleményének nem adnak teret. Az meglehet, hogy a különféle politikailag elfogult, erős kormányzati támogatással működő tévénél, lapnál nem szólalhat meg mindenki, de tény, ezerszer több a lehetőség arra hogy nagy nyilvánosságot kapjon valami, mint bármikor korábban.

Az álhírek, amik miatt most az elemzők pánikolnak, pont azt igazolják, pár fiatal kelet-európai srác marhaságai körbejárhatják az egész világot. Egy jól betalált blogbejegyzést ezrek oszthatnak meg, miközben szerzője közel sem tartozik a véleményformálók közé. De ha rendszeresen olyat ír, akár az is lehet belőle.

Mit ne mondjak, amennyire jó ez, pont annyira rossz. Mindenki követ olyanokat a Facebookon, akik nagy határozottsággal mondják meg a tutit mindenféle témában. Legutóbb olyanba futottam bele, aki a férfiak férfiasságát féltette a hülye új divatoktól, és persze leszögezte, véleménydiktatúra van, már le se lehet írni hogy taszítóak a feminim (vagy "buzis") ruhák. Ilyenkor már hozzá se szólok: ember, épp most írtad le azt, amit szerinted le sem lehet írni...

Van-e véleménydiktatúra? Nyilván vannak elvek, amikhez a többség igazodik, de elég sokan megtalálják a hasonszőrűeket. Hébe-hóba még értelmes közösséget is lehet összehozni, vannak csoportok ahol normálisan lehet vélemtényt cserélni. Ám az, hogy néhány dolog kikopott a közbeszédből, szerintem kicsit sem probléma. Nekem azzal nincs bajom, ha nem lehet teli szájjal, sértő jelleggel zsidózni, buzizni, magyarozni (mert ilyen is van, igen!), mert a normális közösség kinézi az embert.

De még a rasszistáknak is megvan a maga jó kis baráti társasága, azt hiszem. Maximum titkos csoportokban osztják meg azt, amit kimondani sem lehet. És nem jönnek rá, vannak dolgok, amiket nem azért nem mondunk ki, mert tilos, hanem azért, mert hülyeség. 

Részemről engem még az sem zavar, ha a különféle téveszmék, álhírek itt-ott megjelennek az interneten. Van annyi eszem,  hogy tudjam magamtól, mik a megbízhatatlan források, és ha bizonytalan vagyok, utánakeresek. (Persze a gond az, hogy nekem is van egy világképem, és meglehet, hogy a hitelesnek gondolt forrásokkal is elfogult vagyok- bonyolult az élet, nincs mese.)

Ám lassan ideje lenni iskolában tanítani azt is, hogy lehet megkülönböztetni a kamut és az igazit, mert sokakat felkészületlenül ér az információáradat. A jövő kihívása lesz az, hogy a nagyon is létező véleményszabadságból ne az legyen, hogy többé semmiben nem bízhatunk meg, amit elolvasunk. Mert felnőhet egy generáció, akit már a hamis információk burka vesz kerül, és így bármire lehet manipulálni...

Tovább

Mégis, kinek a pénze?

Visszakérheti-e az állampolgár a befizetett adóját, ha nem elégedett annak elköltésével?

Szentesi Kálmán akciójáról a 444 írt, és sokan meg is osztották a cikket. A lényeg: a NAV-hoz fordult, mert szeretné visszakapni az adóját, ugyanis szerinte a kormányzat marhaságokra költ, és ő nem erre szánta azt a pénzt. A történet furcsasága, hogy minden adója rendesen meg lett fizetve, a NAV laza négyszázezer forintos büntetést rótt ki rá- azt gondolom, ez igencsak furcsa reakció. Az állampolgárnak igenis joga lenne érdeklődni arról, hova megy a pénze.

A levélben szereplő érvek közül nagyon fontos az, hogy direkt nehezíteni próbálják annak megismerését, mire költik el pontosan a közpénzeket. Meg az olyan kormányzati állítások, hogy sokmilliárdos tételek "elveszítik közpénz jellegüket"?!? Miféle agyrém ez? 

Azzal is nehéz vitatkozni, hogy az adóra befizetett pénzért az állampolgár dolgozik meg. Valóban, erről a pénzről mi, mindannyian lemondunk. egyfajta társadalmi szerződés ez. És nem csak személyi jövedelemadót fizetünk, rettentő sok forgalmi adót, különféle illetékeket, egyebeket is. Még a legszegényebbek is adóznak, minden egyes vásárlás során. Ebből a levél írója csak a személyi jövedelemadót kéri vissza- nem telhetetlen, lássuk be.

Egy normális országban nem NAV-bírság a jó reakció, hanem a társadalmi párbeszéd. Persze, az úgy nem megy, hogy visszakéregetjük a pénzt- ha valakinek nincs gyereke, az iskolafenntartásra szánt összeg számára felesleges kiadás? Viszont az olyan marhaságok mint a stadionépítés, a felcsúti kisvasút meg a vajdasági fociakadémia sokaknál kiverik a biztosítékok.

Vagy itt van az olimpia, aminek csak az előkészítési költségei folyamatosan túllépik a tervezettet. Nem is tudom, hány milliárd ment el a pályázatra, aminek a készítőit persze soha nem kérhetjük számon, ha végül duplaannyiban kerülne az olimpia. És amikor az emberek jogosan követelik, legyen népszavazás a kérdésről, akkor emlékeim szerint a mindenféle költségeket túllépő projekteket bravúrosan túllépő költségvetéssel menedzselő Fürjes Balázs képes azt reagálni, nincs értelme szavazásnak, hiszen a megválasztott kormány döntése ez, és ha megválasztották, akkor nyilván mindenféle kérdés nélkül hozhat erről döntést.

Ijesztő gondolatmenet ez, pedig sajnos nagyon jellemző. Nálunk mostanság tényleg az a jelszó, hogy a 2-3-4 évvel ezelőtti választás mindenre felhatalmazást ad. Akkor most lépjünk virtuálisan az arcába az ilyen baromságot hangoztatóknak: egy nagy büdös francot! Ha egy megválasztott kormányzat szembemegy az ígéreteivel, akkor is el kell fogadni? Ha egy megválasztott kormányzat elhallgatja valódi terveit, mondjuk elkezd valakiket gettóba zárni, annak is tapsoljunk, hiszen valamikor a többség rájuk szavazott? 

Ez az elv csak akkor lehetne igaz, ha a kormányzatok a nagyobb, mondjuk milliárd feletti költések kapcsán előzetesen tenne vállalásokat. Mondjuk felmerül a kérdés, pont ugyanaz lett volna a választások végeredménye, ha kiderült volna, mennyiből tervez focistadiont építeni a kormányt? 

Erre lehet ezt reagálni, hogy nem lehet mindent előre látni négy év távlatában. Ez jogos. De akkor nekem is legyen meg a jogom a négy év alatt módosítani a véleményemen azt illetően, hogy adott kormányt támogatom-e, a terveikkel egyetértek-e. Durva, mi? Igen, választóként baromira örülnék neki, ha nem a négyévenkénti mesekampány vége lenne az egyetlen, amikor véleményt mondhatnék.

Szóval az adóvisszakérő állampolgár levele elsősorban egy dühös kiáltás: a választási győzelem nem azt jelenti, hogy félisteni (vagy inkább isteni?) hatalmat kap a kormány. Igenis vannak elképzeléseim nekem is arról, mire mehet el a közpénz. Lehet Szentesi Kálmánnak is. Még Orbán Viktornak is. De az én szememben ő is csak egy polgár a sok közül- felhatalmazása nem uralkodásra, hanem a köz szolgálatára szól. Vajon a kis falujába épített Makovecz-stadion mellé megálmodott kisvasút a szolgálatba vagy az uralkodásba illeszthető be inkább?

Költői kérdés. Ami tény: a dühös adófizető állampolgár nyilván nem kapja vissza a pénzt. És ami pedig lehetséges: sok dühös adófizető változást is elérhet. De az sincs kizárva, hogy aki beleun ebbe, egyszerűen hátat fordít az országnak, és fizet adót máshol. Pont a piacképes tudással rendelkező, de nem birkaként bégető emberek lesznek ezek. El lehet üldözni mindenkit, aki hajlandó kinyitni a száját. Ám szerintem ennek nem ők lesznek a vesztesei- és az a bizonyos adó is hiányozni fog a költségvetésből, amit soha be sem fizetnek.

Tovább

Az ítélet: rák?

Meglehetősen elcseszett kampánnyal próbál pénzt gyűjteni a Magyar Rákellenes Liga.

Komoly vihart gerjesztett az a filmecske, ahol a "vádlott" büntetése a rák, amiért nem élt kellően egészséges életet. Eleve furcsa, hogy azt sugallják, a rák kialakulásáért a beteg okolható- ennél azért kicsivel árnyaltabb az összkép. 

A másik bajom viszont az, hogy ezzel a stratégiával szeretnének pénzt gyűjteni? Remélem nem bánt senkit a véleményem, de én egy garast sem adnék olyan segítő szervezetnek, aki a beteget vádolja a rák miatt. Nem tudom mit gondol az, aki egy százalékot ajánlott fel nekik, hogy a pénzének egy részéből ilyen reklámfilm készült?

Az sem akármekkora tódítás, hogy a rákkal sújtott beteg kaphat egy második esélyt a ligától, feltéve, hogy elég pénzt gyűjt a szervezet. Csak hogy egy kicsit árnyaljuk az összképet: a Magyar Rákellenes Liga nyilvános 2015-ös beszámolója szerint összes bevételük majdnem elérte a 100 millió forintot. (Az egy százalékokból nagyjából 42,5 millió jött össze.) 

A kiadásokból pedig majdnem 43 millió forint volt a személyi jellegű kiadás. A vezető tisztségviselők juttatásai sorban pedig 16.347 millió forint áll, ez a 2014-es összegnél másfél millió forinttal több, miközben a bevételek az előző évhez képest 20 millióval csökkentek. A jó munka jutalma?

Félreértés ne essék, nem akarok zsebekben nyúlkálni, és tudom hogy Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Az mondjuk furcsa, hogy az egy százalékok egy az egyben a fizetésekre mennek el, de hát biztos ez ad "második esélyt". Hogy mennyi "bűnös beteget" mentett meg így a szervezet, azt éppen nem tudom, de biztos vannak erről is kimutatásaik, ha már ilyen éleslátással mutatnak rá a betegek hibáira.

Szóval semmilyen szinten nem lehet megbarátkozni ezzel a kampánnyal, annak hangvételével. De még van itt egy apróság, amiről ne feledkezzünk el. Most elverik a port a ligán, de sajnos az emberek egy része bizony hajlamos arra, hogy egy bizonyos konkrét okot akarjon felkutatni egy betegség kialakulása után.

Hány ezo-oldal butaságait osztják meg, ahol az szerepel, a kibillent lelki egyensúly miatt alakul ki a rák? Vagy a csillagok állása miatt? Vagy az előző életben elkövetett bűnök miatt? Az E-betűs élelmiszeradalékok miatt? Vagy az ártó szellemek rontása miatt?... Ha morgunk a Rákellenes Ligára, nyugodtan ujjal mutogathatnánk azokra a weboldalakra is, ahol faékegyszerűségű, ám hamis magyarázatokat kínálnak.

Nyilván az ember jelleméből fakad, hogy pontos és egyértelmű válaszokat akar. De azok nem feltétlenül vannak. És nem is mindig az a kérdés, mi a múlt, hanem az a kérdés, hogy mi a jövő, hogy gyógyulhatunk meg, hogy kaphatunk egy újabb esélyt. Ebben számíthatunk az orvosokra, a családra, a barátokra, saját magunkra. De sem a beteghibáztatók, sem az ostoba közhelyeket puffogtató cikkek nem nagyon visznek előre.

Forduljunk inkább azokhoz, akik valóban segíteni akarnak rajtunk, és elsősorban segíteni akarnak, nem a saját fizetésüket, vagy a kattintások miatti hirdetési bevételeiket tartják szem előtt.  Hiszek benne, hogy vannak ilyen emberek is...

Tovább

Egy csipetnyi demokrácia

Semmi ördögtől való nincs az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezésben.

Megvan a véleményem arról, mennyire értelmes ötlet Magyarországon olimpiarendezés ötletével kacérkodni. Hogy megvalósítható-e? Valahogy biztosan. Hogy megéri-e? Valakiknek biztosan. Az előzetes költségtervek irreálisak, légbőlkapottak és nevetségesek, ezt mindenki tudja, aki használja az agyát. A kérdés innentől kezdve az, a jóval magasabb költségvetést elbírja-e az ország? 

Az a baj, hogy még csak vitatkozni sem lehet érdemben erről, mert a kormánypártok erőből akarják lenyomni a torkunkon az efféle fantasztikus ötleteket. Ugyan ott még nem tartunk, hogy a felcsúti kisvasutat hosszabbítsák meg az olimpiára épülő stadion VIP-páholyáig, de ahogy a vizes világbajnokság költségei elszálltak, elszállhatnak az olimpiai költségek is. Azt már rég tudjuk, mennyit ér, ha Fürjes Balázs "garantál" valamit, és sajnos most is ő dolgozik a projekten. És nem szeretném látni azt, ahogy szétrohadnak a ki nem használt létesítmények, mint sok más rendező országban.

De ez csak az én magánvéleményem, más vélheti úgy, hogy egyenesen olcsóbban kihozzuk, ha (jó)pár közmunkást bevonunk a betonozásba. Valaki ezt gondolja, valaki meg azt. Mivel ez az ország egyik legnagyobb beruházása lenne, nem esne rosszul a lelkemnek, ha valaki engem is megkérdezne. És nem azért akarok véleményt nyilvánítani, mert Soros-bérenc vagyok, sajnos engem egy fillérrel sem támogat. 

Az, hogy ilyen horderejű kérdésekről társadalmi vita, neadjisten népszavazás van, az nem ördögtől való ötlet: Hamburgban, Münchenben, Bostonban volt olimpiás népszavazás, viszont olyan helyeken senkit nem kérdeznek semmiről, mint Kína vagy Azerbajdzsán. Ha engem kérdeznek, melyik országra hasonlítson inkább hazánk, nem az utóbbiakat mondanám. 

Szóval messzemenően támogatom a Momentum Mozgalom kezdeményezését, aláírás-gyűjtését. (Így is problémás persze az ügy, mert formálisan csak budapesti népszavazást lehet rendezni, miközben nagyon is az egész ország nyúl a zsebébe, de ezzel nem tudunk mit tenni.) Döntsük el közösen, mi legyen, szavazzuk meg, akarunk-e olimpiát. És ha a rendezésre többen voksolnak, hát hajrá.

Ám azt nem tudom elfogadni, hogy az egész mögött külföldi manipulátorokat, balliberális provokátorokat sejtenek. Egyrészt messze több a kormánypárti újság, tévé, a világ csodája lenne, ha a marginális ellenzéki média nagyobb hatást tudna elérni. Mint ahogy komolytalan, amikor a Kétfarkú Kutya Pártba beleszállnak ilyenkor, ha adományokat gyűjtve szállnak be plakátjaikkal a kampányba. Bocs, demokrácia van, minden joguk megvan rá. Akik szerint nem, azok azzal is megbékélnének ha a mostani kormányt fegyveres puccsal zavarnák el? 

A mi berendezkedésünk egyik legszebb oldala az, hogy véleményt nyilváníthatunk, és elfogadjuk, ha a többség ellenünk szavaz. A hatalom oldaláról tűzzel-vassal harcolni ez ellen enyhén szólva sem elegáns. Milliónyi más ügy van, amiről soha nem kérdeznek meg- hát legyen pár olyan, amiről igen. 

Tovább

Mindent a turistákért 

Örülünk a külföldieknek, de tenni kell azért hogy fusson az üzlet. 

Ünnepli magát a magyar idegenforgalom, hiszen megint több utazó érkezett. Még mielőtt megtapsoljuk az illetékeseket és megszavazzuk a prémiumot, azért egy apróságról ne feledkezzünk el. Az idegenforgalom globálisan növekvő tendenciát mutat, és ebbe a trendbe illik bele a magyarországi bővülés. Vélhetően akkor is többen érkeznének ha egyetlen állami hivatal sem foglalkozna az üggyel, mert egyszerűen ilyen világot élünk, mindenki utazik. Elég magamra gondolni, az utóbbi években folyamatosan olcsó repjegyekre, szállásra vadászok. 

És itt álljunk is meg egy szóra. Én tipikus emberként tekintek magamra az utazásról alkotott elképzeléseimmel. S ha megnézzük, milyen követő tábora van a spórolást ígérő Utazómajomnak, rájöhetünk, a tömeget ez érdekli. Nem csak itt, külföldön is: ezért pörög Pesten az airb'n'b, ezért hiányzik nekik az Uber, ezért hoz a Malévnál sokkal több utazót a Wizzair, a Ryanair. 

Ezért a hangzatos okoskodás a minőségi turizmusról meg az öt csillagos wellness hotelekről totális tévút. Nem arról kell álmodozni, hogy rohanják meg a gazdag nyugatiak a vidéki luxushoteleket, hanem azt kell látni, mit akar a többség. Induljunk ki magunkból: mennyire hozna minket lázba egy hét egy félreeső belga wellnesshotelben? 

Tolhatjuk a milliárdokat hotel fejlesztésbe, de az utazók könnyen elérhető, olcsó úti célokat keresnek. Álmodozhatunk arról, hogy egy méregdrága sportesemény viszi az ország jó hírét, de hatékonyabb egy repülőjegyakció. Ha költeni akarunk, költsünk reptéri gyorsvasútra, például. 

Így is egyre nehezebb lesz a dolgunk, hiszen az emberek egyre inkább kalandra és élményre vágynak. Nálunk nincsenek magashegyi túrák, cápás búvárkodás, vitorlázás a fjordban, jégbarlang. És bárki bármit hisz, a Széchenyi fürdő ezeknek nem konkurencia. Ide addig jönnek, amíg olcsó és érdekes lesz. Tokaj, Balaton? Nemzetközi összevetésben marginálisan vonzó helyek lesznek. Izlandon vagy Balin nem kell tekevilágbajnokságot rendezni ahhoz, hogy özönöljenek a turisták, azt viszont megnézem, mennyire lesz világhírű az ifjúsági olimpia miatt Győr. 

Akkor mégis mit lehet tenni? Legyen minden laza, vagány és főleg könnyen elérhető. Online egyszerűen vásárolható jegyek, kellemes akciók, idegen nyelvű tájékoztatás, turistabarát szolgáltatások kellenek, nem országimázskampány. Persze a milliárdok értelmes elköltéséhez komoly munka kell, tervezés, építkezés. Mennyivel könnyebb nyakon önteni egy csomó pénzzel a marketingeseket! És mennyivel nehezebb számon kérni őket, mint mondjuk a vasúti fejlesztéseket! 

Szóval az idegenforgalomban nem most kell döngetni a mellünket, amikor kedvező a környezet, hanem arra kellene készülni, amikor Magyarország kevésbé lesz vonzó. Ne áltassuk magunkat, a konkurencia pokolian erős, és ők megteszik azt, amit mi nem. Ha már nincs óceánpartunk és égbe szökő hegyeink, próbáljunk azzal jól sáfárkodni, ami viszont valóban megvan. És ehhez nem látszatkampány kell, hanem valódi stratégia, valódi fejlesztés, valódi szemléletváltás. Utóbbi kiterjed a hivatalokra, az ellenőrökre, a vendéglátásban dolgozókra, sőt, még az átlagemberekre is, hogy mindenki jól érezze magát nálunk.

Tudom, ez komoly kihívás. De hát ez már csak ilyen, ha versenyképesek akarunk lenni, nem csak annak mondjuk magunkat!

Tovább

Plusz-mínusz pár milliárd

Gyanús árverés, gyanús feltételek, gyanús vevőjelöltek- de végül mi kerülünk bajba.

Olvasgattam ezt a történetet arról, hogy meglehetősen furcsa módon akarnak eladni egy értékesnek tűnő belvárosi ingatlant: a telek roppant sokat érne, de áll ott egy épület, a vevőnek pedig vállalnia kell, hogy ingyen ott maradhat egy hivatal, addig ameddig csak akar. Hát nem mondom, tényleg furcsa lenne úgy megvenni pár milliárdért valamit, hogy akár még száz év múlva is valami közintézmény lenne ott, egy fillér fizetség nélkül.

Ám szemmel láthatóan még erre is van érdeklődő. Legalábbis az év végén hirtelen meghirdetett licitre négy érdeklődő közel 700 milliós beugróval jelentkezett be, és a furcsán, technikai hibákkal tarkítva zajló árverésen máris egy milliárdot emelkedett az ár. Ha egyből birtokba vehetnék a telket, így is olcsó lenne- ha viszont sokáig maradna a mostani állatpot, akkor marhára nem. Mindenki ennyire bevállalós? Vagy tudnak valamit?

Természetesen utóbbi az esélyesebb. Emlékszem, amikor durván lecsökkentették a törvényben rögzített polgármesteri fizetéseket az önkormányzati választások előtt, sokan nem is vállalták az indulást. Aztán a választások után "belátva a tévedést" gyorsan visszaemelték a juttatásokat, azaz a merész vagy jólértesült polgármesterek mégsem jártak annyira rosszul.

Hány és hány ilyen történet van még? Ez a rendszer nálunk kormányfüggetlen, egyszerűen így megy, vannak bennfentesek és kész. És gyaníthatóan a most milliárdokkal dobálózók is sejtenek valamit. Bocs, rossz fogalmaztam: nem sejtik, tudják, mi lesz.

Az már csak hab a tortán, hogy egy félreeső utca régi házikójába bejegyzett "részvénytársaság" tulajdonosai licitálnak ezerrel, akik vélhetően azért laknak ott, mert így spórolnak a rezsin és összekuporgatták azt a néhány rongyos milliárdot. Azt a kifejezést pedig hírből sem ismerik, hogy stróman.

Összegezni lehetne ezt az egész gyönyörű-gyönyörű történetet, keretbe foglalva, megnevezve a szereplőket, kiemelve minden kirívóan gyanús részletet. És itt jön az igazi probléma: ugyan minek? Két eset lehetséges: a viskóból jövő milliárdosok abszolút rendes és jóhiszemű befektetők, akik elfogadják a feltételeket, tisztességgel kivárják hogy majd egyszer kiköltözzön a hivatal, és akkor nincs mit lovagolni mindenféle jelentéktelen részleteken.

A másik lehetőség, hogy már megint valami érdekcsoport kavar. Hát ezen meg nincs mit beszélni, mert nálunk folyamatosan ez megy, és ha ki is derül, senkivel nem történik semmi baj. Megbukni nem lehet semmivel. Akkor meg mit izgassuk magunkat? Úgysem tudunk változtatni a dolgokon. Költözzünk inkább mi is szerény környékre, állítsuk élére a forintokat, és reménykedjünk, legközelebb belőlünk válhat ilyen sikeres befektető. Másnak is sikerült...

Bukni csak mi bukhatunk, ha a közös vagyonból megint elpárolog véletlenül pár milliárd. Ma néked, holnap nékem, csak épp ez a holnap nékünk soha nem jön el. Jobb, ha elegendjük ezt a történetet is, mehet a többi mellé...

Tovább

Csókosok a CSOK-osok?

Egy kis számolgatás a támogatott új építésű lakás vásárlások kapcsán.

Láttam, olvastam elemzéseket arról, megéri-e a CSOK igénybevétele. Van, aki a számomra szimpatikusan, racionálisan elemez, meg akad olyan írás is, ami szemmel láthatóan propagandacéllal íródott, kizárólag a konstrukció előnyeit emeli ki. Pedig nem olyan szép a menyasszony...

Én elsősorban a sokszor üdvözölt újlakás-vásárlásról ejtenék pár szót. Feltűnő volt az eddigi adatok alapján, hogy a CSOK 10 plusz 10 milliós konstrukciója nem olyan nagyon népszerű, a felvett összeg elosztva az igénylők számával messze kisebb átlagot ad. Ennek elsősorban az az oka, hogy a lehetőséget látó ingatlanberuházók messze túlárazzák a lakásokat. 

Kimondom kerek perec: a CSOK-ot jelen árak mellett új építésű lakásra felvenni egyszerűen nem éri meg. Pont. 

Hogy a részletekbe menjünk bele: először is tisztázzuk, a maximális összeg csak három gyerekre vehető igénybe, és ugyebár abból csak 10 millió az "ajándék", a többi hitel, azt bizony vissza kell fizetni. Amikor egy kalkuláció abból indul ki, hogy egy 60 négyzetméter körüli lakás 35 millió körül van mostanság, már fogom a fejem: három gyerekkel, 60 négyzetméteren, 25 éves(!!!) lekötöttséggel? Ezt a verziót gyorsan felejtsük el, inkább 75-ből kell kiindulni, és máris 40 milliónál tartunk minimum.

Ha van 10 milliós önrész (azért az nem rossz, ha a három gyerekes család így indul neki, ez messze nem jellemző mindenkire), van 10 millió támogatás, már "csak" 20 milliós hitelt kell felvenni. 25 évre mondjuk havi 100 ezres törlesztő, miközben el kellene tartani a három gyerekes családot is. Félretenni nem lehet olyan rettentő sokat. Szóval felnőnek a gyerekek, visszafizetődik a hitel- a nálunk szokásos családi támogatás a gyerekek lakásvásárlásra mondjuk fejenként 5 millió forinttal azt jelentené, hogy még laza 15 milliót megspóroltak. Uhum. Másik lehetőség a családi lak eladása, és jusson mindenkinek pénzt- csak az a lakás akkor már nem új építésű lesz, hanem 25 éves, tehát felét éri. Abból egy kisebb lakás a szülőknek meg a gyerekeknek érdemi pénz szintén nem fog kijönni.

Ha csak két gyerek van, ott elég lehet a 60 négyzetméter, azaz "csak" 35 millió. 10 millió önrész, 3 millió támogatás, tehát 22 millió piaci kamatozású hitel lesz a történet vége- tehát a futamidő végén pont ugyanott tart a család, mint a másik esetben.

És mi van, ha beéri a család egy használt lakással, amire ugyan kisebb a támogatás, de csak 16-18 millió mérettől függően? Az a bizonyos elméleti 10 milliós önrész több, mint a lakás felére futja, szerencsés esetben 4-5 milliós hitel felvétele elég, a lakást akkor adja el az ember amikor akarja, és az ár sem csökken már annyival, mint az új építésűeknél. A sokkal kisebb törlesztő mellett lehet takarékoskodni a gyerekeknek, akiknek cserébe annyi kompromisszumot kell kötni, hogy nem új, hanem régebbi építésű tömbházban laknak, ahol természetesen marad pénz egy jó kis felújításra. Gyaníthatóan ez még sokak számára vállalható.

Rövid konklúzióm: akinek eleve nincs 10-15 milliós önrésze (ami vélhetően nem a tipikus egy fiatal párnál), annak a saját új lakás vásárlásáról értelmetlen álmodozni is, akár jogosultak CSOK-ra, akár nem. Akinek csak ennyi pénze van, annak pedig hosszú távon nem éri meg, rengeteg időre leköti magát, bármi probléma, válás, munkahely-elvesztés, betegség akad, a magas törlesztőrészlet fenntarthatatlan lesz, és ha nem, akkor sem tud mellette tartalékolni. A gyerekeket úgy engedi ki az életbe, hogy (maradjunk abban, elméletben a mostani összegekkel számolunk), hogy nekik már nem tud 10 vagy 5 milliós önrészeket ajándékozni.

Szerintem a racionális választás az, ha a többség beéri a használt lakással. Ha rosszabbodik a helyzet, még mindig nem dől össze az élete, ha pedig javul és annyi pénzt tud félretenni, a család költözhet szebb ingatlanba. A devizahitelesek gondjai intő jelek: sokan nagyot álmodtak, lehetőségeikhez képest túlvállaltak, nem voltak felkészülve semmiféle váratlan szituációra. A végeredményt ismerjük. Nem lenne szabad, hogy az elvileg pozitív szándékú támogatás sok család számára a csődöt hozza el. 

Kinek jó a CSOK? Hát a helyzet az, hogy annak, akinek igazán nincs rá szüksége... Komoly önrész, nagyon jó jövedelmi helyzet esetén kellemes lehet 10 milliós támogatást igénybevenni, de az, akinek bizonytalanabb a helyzete, és mondjuk esetleg csak jövőbeli gyerekre igényelni a pénzt, az ne ugorjon fejest ilyenbe.

Tovább

Hazugok és csalók

Gyűlölöm az emberek naivitására, hiszékenységére játszó reklámokat, és ezekből egyre több van.

Ahogy az álhírek már nem csak marginális kisebbségben vannak jelen az interneten, úgy az egyértelműen átverős reklámok is szaporodnak. Emlékszem, amikor régen azt mondták, "igaz, hiszen bemondták a tévében", most meg már ott tartunk, hogy sokak számára igaz ami a neten kering.

Ami enyhén szólva sem igaz. Az oldalaknál sem bonyolult rájönni, melyikeknél nem számít egy másodpercig sem a valóságtartalom: minden szenzációhajhász marhaságot megjelentetnek, kattintásvadász címekkel, és az sem számít, hogy egymásnak mondanak ellent az írások. Az egyik cikbben a rák tuti ellenszere, ha az ember kizárólag húst eszik, a másik szerint a húsevés egyenlő az öngyilkossággal. Nem számít, valós-e, a fontos, hogy katintsanak. 

A csodálatos fogyást, hihetetlen gyógyulást ígérő szerek, szerencsehozó varázseszközök, fantasztikus tanulással kecsegtető módszerek kapnak egy sok felkiáltójeles weboldalt, és persze pár hiteles tapasztalatot. Még hozzászólások is vannak, hogy "csak pár napja használom de máris érzem a hatást", "a barátnőm egy hónap alatt négy ruhaméretet fogyott", hasonlók.

Pedig olyan könnyű lebuktatni ezeket a szemét csalókat: a napokban valami csodaszert reklámozó oldalra vetődtem el. Megjelenik rajta X. Elvira meg Y. János tapasztalata, persze elégedett emberek fényképeivel. Egy klikk, visszakeresés a Google képkeresőben, és kiderül az összes stock fotó, azaz egy fizetős képadatbázisból reklám- vagy szerkesztőségi felhasználásra megvehető képekről van szó. 

S a hozzászólások? Próbaként beírtam, hogy ezek a képek honnan vannak, másodpercek alatt törölték. Kizárólag a kamu marhaságok jelenhetnek meg, hadd higgyék az emberek, ezek a dolgok működnek. De erről szó sincs! Lehet szidni a gyógyszercégeket, de könyörgöm, ott legalább van esélye tesztelésnek, vizsgálatoknak. Lehet csalni? Persze. De ahol szándék sincs a tisztességre, és senki és semmi nem ellenőrzi a csalók állításait, az mégiscsak rosszabb!

Ha bármikor, bárhol észreveszed, hogy ismerősöd, barátod, családtagod ilyen átverős, kamut áruló oldalt kedvel, ne hagyd annyiban. Mutasd meg, hogy vásároltak a képek, hogy a negatív hozzászólásokat azonnal törlik, értsék meg, csak a pénzükre utaznak ezek a csaló gazemberek. Mert a hülyeségeket terjesztő oldalak megnézésével elvileg nem veszít pénzt senki, de aki a csodaszerárusoktól vásárol, az igen. Védd meg őket maguktól, ha máshogy nem megy!

Csodát tenni nem tudunk, eltünteni nem lehet az internetről a csalókat, de az életüket talán kicsit meg lehet nehezíteni. És ha visszaesik a bevétel, nem lesz akkora üzlet, megritkulnak az ilyen oldalak- tudom, ez csak hiú remény, de hátha legalább szerzünk nekik pár rossz napot, hetet, hónapot.

Tovább

A félelmetes feminizmus

Mintha rettegnének attól az emberek, hogy egyenjogúság is létezhet a világban. Aki emiatt ijedezik, inkább ne tegye: erősen közeledünk hozzá, és visszafordulni nem nagyon lehet.

A feminizmus meg a gendertéma az most trendi. És kétségkívül vannak olyan vadhajtásai az okoskodásoknak, amikkel nehéz egyetérteni. Szerintem simán kezelhető fogalmilag az, hogy az egyenjogúságot elfogadjuk, de azt, hogy nő és férfi minden szempontból ugyanolyan és azonos, már csak ránézésre is meg lehet cáfolni. Az elvadult feministák tragédiája valószínűleg az, hogy ez az állapot így is marad. Hogy miért élik meg tragédiaként, ez jó kérdés, miközben a nőiséggel semmi baj nincs. És az, hogy egy férfi időnként nőként néz egy nőre, nem pedig egy nemsemleges egyedként, vélhetően az egyik legtermészetesebb dolog a világon.

Ám mindez csak egy alapvető helyzet, adottság, amit inkább elfogadni kellene, mint harcolni ellene. Harcolni azért érdemes, hogy azokon a területeken, ahol elvileg mindegy, ki a nő, ki a férfi, egyenjogúság legyen. Példákat mondva: nő is szavazhasson, nő is örökölhessen, nő is tanulhasson. Itt és most mindenki vállat von, mi ebben a nagy dolog? Hát nálunk ez természetes valóban, de sok helyen a világban nem. És valamikor itt sem így működtek a dolgok. 

A női jogokért vívott harc vezetett el odáig, hogy nőkből is lehessen miniszterelnök vagy űrhajós. Néha csodálkozom, miért fáj ez bárkinek: nem kötelező harcos, egyedülálló amazonná válni a nőknek, ez csak lehetőség, ugyanúgy lehetnek sokgyerekes családanyák. Ma már se törvény, se merev hagyomány nem írja elő, kinek mit szabad és mit nem. (Oké, van nyilván még itt-ott különbség, de ha a 200 évvel ezelőtti állapotokkal vetjük össze, azért érezhető a fejlődés. Nem is kicsi.)

Amikor aztán megjelennek időnként olyan cikkek, amiknek a címében feltűnik a feminizmus, mindig felbukkan pár dühödt szobafilozófus, aki kereszteshadjáratot hirdet a hagyományos női-férfi modellek megőrzéséért. Gyönyörű dolog, amikor nők is elkezdik támogatni ezeket az elveket, elfelejtve azt, hogy nekik úgy egyáltalán azért lehet bármilyen szavuk manapság bármilyen témában, mert valamikor bátor nők kiharcolták számukra ezt a jogot.

Az én számomra az a nagy kérdés, amikor klasszikus, "természetes" női és férfi szerepeket emlegetnek valahol, ahol a férfi a harcos és az újító a nő pedig a támogató és a szeretetteljes, tulajdonképpen mi az az ideális történelmi modell, amiről beszélnek? Tehát amikor valamiféle idealizált állapotot sírnak vissza, mutassanak rá: "ennek a kornak a társadalmi berendezkedése és családmodellje az igazi, ezt akarjuk!" A kétszáz évvel ezelőtti? Az ezer évvel ezelőtti? A tibeti? Az indián? Tessék mondani, kinek van első kézből származó tapasztalata arról, hogy akkor boldogok voltak-e a nők meg a férfiak?

Ugye a huszadik század már eleve kiesik, hiszen ott már sokan harcoltak a női jogokért, sokmindent el is értek. Az legalábbis furcsa lenne számomra, hogy valaki támogatja a mindennapokban a nők által elért egyenjogúságot, de valahol mégis tagadja ezt az egészet. Mert az úgy nem működik ám, hogy az én lányomnak legyen joga tanulni, önálló döntést hozni, a saját életét irányítani, de úgy általában a nők ne vágyjanak ilyesmire. Kíváncsi vagyok, melyik nagy hagyománytisztelő apuka veszi ki a lányát az iskolából 16 évesen, hogy hozzáadja egy általa kiválasztott fiúhoz, aki majd gondoskodik róla, míg ő szüli a gyerekeket, hiszen régen is így volt!... 

Tessék felfogni: a dolgokat nem lehet elválasztani egymástól. Nincs olyan, hogy szerepekbe kényszerítem a nőket és a férfiakat, miközben a világ itt nyugaton kinyílt, és mindenki lehet ami akar. És ennek megvan a kölcsönhatása. Az, hogy rengeteg intelligens, vagány csajra lehetünk büszkék a családban, az ismerőseink között, annak köszönhető, hogy nem lehet többé őket a négy fal közé zárni. És az, hogy a fiúk egy olyan világban nőnek fel, ahol elfogadják, a lányok nem csak szépek és szeretnivalóak, de okosak és ügyesek is lehetnek, azzal jár, hogy a saját szerepüket is átértékelik. Nem érzik úgy, hogy kötelesség ölben átvinni a tócsán a lányokat, ha azok maguktól is megoldják a problémát. És a lányok sem érzik úgy, hogy mindegy ki, csak valaki legyen mellettük mert önállóan semmik.

És ezeken a dolgokon nem változtatna a kötelező sorkatonaság, ahol a legények nem fegyverforgatást, hanem vécépucolást tanultak egészen magas szinten. És nem gondolom, hogy azok az országok, ahol nőknek is kötelező a katonaság, csak emiatt feminista pokollá változtak volna. Hogy hozott magával furcsa dolgokat a nemi szerepek módosulása, ahhoz kétség sem férhet.

De nem attól férfiatlanok a fiúk, hogy a feministák tartják a markukban a nevelést, hanem amiatt, hogy a családokon belül valami furcsa paranoid, túlféltő hangulat van. És ez nem csak a fiúkat érinti, a lányokat is. Önállótlan, tétova nemzedék lesz a végeredménye ennek a burokban nevelésnek, és ez sajnos nemfüggetlen. Mert természetesen minden gyereket úgy óvnak minden ártó hatástól, mintha egy iskolai letolástól rögvest tönkremenne az élete. Ömlenek a gyermekpszichológiáról szóló cikkek, mindenki beleszól mindenbe, miközben a gyerek nyilván elsősorban gyerek szeretne lenni. A gyerek nem hülye, megérti előbb-utóbb, hogy az életben van jó is, rossz is. Mind megéltünk családi tragédiákat, iskolai kudarcokat, szakításokat. És mégis itt vagyunk.

Akiket mindentől kímélnének, nem férfiatlan fiúk, hanem olyanok, akik soha nem néztek szembe semmivel. És olyan lányokkal találkoznak, akik szintén ilyen nevelést kapnak. Ők magukért sem tudnak kiállni, nemhogy egymásért. Hogy felnőttként ki milyen női vagy férfi szerepben érzi magát, majd eldől- de aki a felnőtt szerepet sem képes betölteni, attól mit várunk? 

A párkapcsolati zavarok, a sodródás sokkal inkább szól arról, hogy sokan felnőni nem tudtak, mint arról, hogy a két nemi szerep közeledik egymáshoz. Tessék felfogni, abban semmi meglepő nincs, hogy ha nem parancsra, hanem a két ember önálló döntése alapján szövődik egy kapcsolat, akkor sokkal nehezebb igazi társat találni. Mert szabadok vagyunk, és olyan társra vágyunk, akik mellett nem kötelességből maradunk, hanem szeretetből. Tök jó régi elveket emlegetni, de ugye nem baj, ha nem tartom hitelesnek ezt olyan férfi szájából, aki elvált gyermekei anyjától? Aki érdekes módon pont ennél a nőnél nem érezte azt, hogy minden körülmény, nehézség, baj ellenére kötelessége mellette maradni, óvni, segíteni, támogatni? 

Szóval mielőtt okoskodunk, akár magunkba is nézhetünk, akár ott is kereshetünk hibákat, és akár azt is kideríthetjük, mennyi mindent tanultunk, tapasztaltunk, és mi mindent akarunk átadni a gyerekeinknek. Ne üres fogalmakkal harcoljunk, hanem értsük meg, az ilyen léptékű fejlődés és a változás nem zajlik le úgy, hogy az élet valamelyik része érintetlen marad. És őszintén vizsgáljuk meg azokat a nosztalgikus időket, amiket annyira visszasírunk. Biztos, hogy olyan jó volt az, mint gondoljuk?... Biztosan azt akarjuk, hogy a mai fiataloknak is olyan sorsa legyen, hogy kevésbé legyen esélyük tanulni, utazni, újat tapasztalni?... Biztosan vissza akarjuk forgatni az idő kerekét? Nem inkább az új kor kihívásaira kéne új válaszokat adni?

Tovább

Laci és a sürgősségi

A rendelő falára kiakasztott pökhendi szöveg eltüntetése nem oldja meg a problémákat az egészségügyben.

Mint arról sok helyen írtak, az enyingi ügyeleten rakták ki azt a papírt, ami arra biztatná a betegek, hogy csipcsup marhaságokkal ne oda szaladjanak, és egyébként is, használják már a józan eszüket. Nem arra van az ügyelet, hogy valaki pár napos enyhe köhögésével foglalkozzanak!

Ez a papír maximum csak egy tünet a sok közül: ha már kitették, szóba kerülhet, nálunk az egészségügy egyre kevésbé működik partneri alapon. Teljesen mindegy, hogy levették, tudjuk jól, sokan pontosan egyet értenek vele- és nem csak orvosok, nyilván. 

Mert azt tagadni nem lehet, nálunk van az orvoshoz járásnak egy furcsa kultúrája. Miközben az egészségügy fenntartásához csak az adófizetők egy része járul hozzá, valahogy mindenki úgy van vele, minden ingyen jár. Néha nem is értem a logikát, miért van az például, hogy külföldre költöző, ott adózó emberek ide járnak haza orvoshoz. Tudom vannak mindenféle egyezmények, de nyilvánvaló, ez így nem tartható fenn.

Kevés a forrás, kicsi a pénz. Márpedig, mint minden ilyen nagy rendszert, ezt is a pénz mozgatja. Ahol nincs pénz, mint például a szegényebb vidékeken, onnan eltűnnek a háziorvosok. Akik maradnak, azok is gyakran nyugdíjasok, fásultak, a túl sok munka miatt fáradtak. Naná, hogy nem boldogok, amikor marhaságokkal zaklatják őket képzelt betegek. Aztán, mivel a betegek követelik, küldik őket tovább más vizsgálatokra, hadd örüljenek nekik ott is. A kivizsgálás felületes, a betegek egy része nem kaphat megfelelő kezelést, a végeredmény borítékolható.

S a rendszer más részei azért igazságtalanok, mert a hálapénzt talicskával begyűjtő orvosok közül sokan erősen szelektálnak betegek között. Mind megtapasztaltuk már az odafigyelésben mutatott különbséget, miután egy bélelt boríték került az enerváltan tiltakozó gyógyító zsebébe. Látszatra egyenlőség van, a valóságban meg semmivel sem vagyunk előrébb, mint egy nyíltan fizetős egészségügyben. Még rosszabb is a helyzet, mert az egészet álságos, erkölcstelen dolgok hálózzák be, a kikövetelt hálapénztől az állami intézményrendszer eszközeit ingyen magánrendelésre használó orvosokig. Ha nem lehet követni a pénz útját, nincs számonkérhetőség sem. Ebből jönnek a feljelentések, perek, balhék, névtelen és nyilvános vádaskodások.

Emiatt nem partnerként, emberként tekintenek egymásra betegek és orvosok. A beteg még a jó szakemberre sem gondol hálával, ha az jut eszébe, csúszópénz nélkül aligha kapta volna meg a jó kezelést, és amikor fizet, akkor követelezővé válik, mintha magánrendelésen volna. Az egészségügy frontovonalában dolgozó, rosszabbul kereső szakemberek, háziorvosok vagy a ügyeleten levők utálják a nagyobb pénzt kaszáló kollégáikat, és tele van a tökük a panaszkodó betegekkel. A hálapénz-vadász orvosok talán valamikor utálták azt, hogy tartaniuk kell a markukat, és különbséget kell tenniük beteg és beteg között, noha mindnek járna az odafigyelés; ám aki hozzácsiszolódott ehhez a félresikerült rendszerhez, az ezzel már mit sem törődik, csak az a fontos, hogy pénzre váltsa a szakértelmét.

Pedig az nem megy ám, ha ellenségként tekintünk egymásra. Lehet, sokakat felháborít a betegalázó enyingi felirat, de nyugodtan olvashat mindenki fórumokat, ahol orvosról kizárólag negatívan nyilatkoznak. Számtalan ember véli úgy, pénzéhes, erkölcstelen gazember az összes. Naná, hogy sokan nyíltan felvállalják, orvosban, orvostudományban már nem bíznak, bezzeg az ezoterikus csodamódszerekben- ez nettó butaság, de meg kellene nézni, mi az oka ennek a szemléletnek. Ha az orvos nem bízik a betegben és a beteg sem az orvosban, nyilván ez lesz a vége: olyan "szakemberhez" mennek, akinek szabott ára van, és ezért cserébe eljátssza, hogy valóban érdekli a beteg problémája. (És néha ez is segít...) S ha a beteg utálja az orvost, az orvos miért tisztelné a beteget?

Bizony az lenne a jó, ha ezt az egész rendszert átgondolnák, ha megtalálnánk közösen a módját annak, hogy igazságosabb és átláthatóbb legyen minden. Ha pénzt kell bele tenni, tegyenek. Ha fizetőssé válhatnának bizonyos dolgok, ám legyen úgy. Tudom, mit adok, tudjam, mit kapok. Meg kellene szüntetni azt a hálapénz-rendszert, ami minden szereplő számára kényelmetlen. De mi félünk a szent teheneinktől, eljátsszuk az egyenlősdit, miközben baromira nincs egyenlőség ma sem, és aztán meg kapkodjuk a levegőt egy hülye plakát miatt. Pedig az csak egy tünete a hangulatnak, ami az egészségügyben uralkodik. Hiába próbálják a szőnyeg alá söpörni a gondokat, addig változás nem lesz, amíg nem sikerül újból partneri viszonyt kialakítani betegek és orvosok között.

Tovább

Burka az uszodában

Az Európai Bíróság is úgy vélte, az úszásoktatás nem vallásszabadság kérdése- s ez így van jól.

A történet egyszerű: Svájcban élő muszlim családok tiltakoztak az ellen, hogy lányaik kötelező koedukált úszásoktatásra járjanak. Arra hivatkoztak, hogy vallási okai vannak ennek, mert nem illendően fiúkkal együtt úszni a muszlim lányoknak. Megbírságolták őket, a svájci bírósághoz fordultak, ami helybenhagyta a döntést, azaz úszni kell járni. Ezután jött a következő kör, és Strasbourgban is úgy döntöttek, nem kell összekeverni a dolgokat, a szülők vallási meggyőződése kevésbé fontos, mint az integráció.

Nem vagyok iszlámellenes, jártam arab országokban, találkoztam sok kedves emberrel mint ahogy sok más helyen is. Tudom, hogy ott más a felfogás, máshogy élnek az emberek, ezt elfogadom, és nem kívánok helyettük okos lenni. De fordítva is elvárnám, hogy az itteni szabályokat is tartsa meg, aki itt akar élni. Otthon a négy fal között aztán mindenki élhet olyan hitéletet amíg akar, engem pont nem érdekel, kinek mi a vallása.

Nyilván Svájcban is eljutottak oda, hogy szép a sokszínűség, de vannak olyan általános érvényű szabályai az együttélésnek az országban, amiket nem kívánnak felrúgni valaki egyéni felfogása miatt. Ezek a szabályok teszik jól működővé Svájcot, és ha elkezdjük ezeket lebontani mindenféle indokkal, az nem visz messzire. Bármit kinevezhetünk vallásnak, és ennek okán bármilyen sajátos elképzelést megpróbálhatnánk elfogadtatni. A vallás ne írja felül a törvényt: azért, mert a Korán szerint lehet, még nem tarthat valaki több feleséget például Németországban. (Természetesen az sem hatna meg, ha valaki kereszténysége okán menne szembe a törvénnyel, számomra ebben nincs kettős mérce.)

Eddig ezeknél a konfliktusoknál igyekeztek óvatoskodni, ne bántsák meg senki hitét, érzékenységét. Szerintem pedig baromi egyszerű kijelölni a határokat: ez belefér, az meg nem, mégpedig pusztán úgy okoskodva, mi az ami a törvényekhez igazodik. És kész. Nem kell ilyen ügyekben finomkodni: ha én azt mondom, hitem és felfogásom szerint jár nekem az ingyen utazás a buszon, de a szabályok szerint nem, akkor nem a hitemet kell megvédeni, hanem a rendet. 

Tehát pokoli egyszerű ezen konfliktusok megoldása. Aztán mint minden törvény ellen, ez ellen is lehet törvényes(!) eszközökkel fellépni, szervezkedni, mert miért ne. És ha valaki úgy érzi, hogy ezekkel a törvényekkel nem tud együtt élni, olyan helyre kell költözni, ahol nem kényszerítik a lányokat egy medencébe a fiúkkal. Nagy a világ, van ilyen hely bőven.

A gond persze az, hogy aki inkább Európában él mint ott, azért van ezen a kontinensen, mert itt, például a törvényeknek és a toleranciának köszönhetően megteheti, hogy legálisan tiltakozzon. Vannak helyek, ahol a szabályszegőkkel kicsit keményebben bánnak... Jó élvezni a szabadságot, csak épp páran visszaélni próbálnának a nagy toleranciával. Általánosságban ezek elszigetelt esetek lennének, a kutyát nem érdekelnék. A gond azzal van (és főleg lesz), ha ebből rendszerszintű gyakorlat válik. 

Ezt kell rövidre zárni. Oké, végig lehet vinni egy-két ügyet Strasbourgig, de nehogy ilyen marhaságokkal foglalkozzanak már a bíróságok szerte a kontinensen. Lehet, hogy ideje ezt az integrálás-dolgot komolyan venni. Ráadásul nem olyan fájdalmas dolog ez, mert szerintem minden tökéletlensége ellenére jó Európában élni. S ha valaki ezzel nem ért egyet, akkor ne Európán akarjon gyökeresen változtatni, hanem a lakhelyén.

Tovább

Kutyából szalonna

Találgatják, irányt válhat-e a Jobbik- megsúgom, egészen nyugodtan megtehetik, mert ennek felénk szép hagyománya van.

Mostanában a sajtó egy része rászállt a Jobbikra. Nem nagyon mennék bele, tulajdonképpen miért is történik ez, mi a taktika, hiszen nem olyan nehéz rájönni, kinek az érdeke az, hogy folyamatosan a negatív hírek középpontjában legyen az ellenzéki párt.

Ám az egyik mostani sztori megérdemel pár szót. Szóval azt fejtegetik, hova tart a jobbik, vált-e irányt, már azt is belebegtetik, hogy egyenesen baloldali párt lesz belőlük, akik csak a pillanatra várnak, hogy egymás nyakába borulhassanak Gyurcsány Ferenccel.

Most félretéve azt, hogy mennyi alapja, komolysága van a felvetésnek, inkább azt idézném fel, volt már hasonló hátraarc a magyar politikatörténetben. Azért nem véletlen ám, hogy Orbán Viktor régebbi beszédeit igyekeznek eltünteni, mert egy kicsit más hangnemben, más stílusban, vagy esetleg teljesen ellenkező előjelű állításokat téve nyilatkozott a sorskérdésekről. A mai konzervatív felfogástól messzemenően eltért az az arculat, ami mondjuk a kilencvenes évek elején jellemző volt a Fideszre.

És akkor még ugye ott vannak a KDNP álszent köpönyegforgatói, akik szót se nagyon érdemelnek, mert lábjegyzet se lesz belőlük a történelemkönyvekben. Felesleges és remélhetően minél előbb a semmiben eltűnő pártocska, jelentéktelen percemberek csapata, akik mindig azzal értenek egyet, akiknek a hátán felkapaszkodva hatalomhoz juthatnak.

Ott van izgalmasabb példának az MSZP, akinek közép- és idősebb generációja az MSZMP-ben vagy a KISZ-ben (utóbbiban mai fideszesekkel együtt...) építették a létező szocializmust, hogy aztán pár év múlva piacgazdaságról osszák az észt. És ha elfogadjuk, hogy az egykori cenzor Lendvai Ildikó most nagy jogvédő, akkor azt is el fogja fogadni az istenadta nép, hogy kissé másfelé kormányozza pártja szekerét mostanság Vona Gábor. 

Szóval nem kell túlokoskodni ezt, a magyar szavazó szép nagy pálfordulásokat és vargabetűket is elnéz a politikusoknak. Ettől még éppen választásokat is nyerhetne a Jobbik, még úgy is, ha vörös csillagot festenének a zászlójukra. A kérdés csak az, hogy tudják eladni ezt- ez már inkább szól a kommunikációról mint az elvekről. És nyilván akármi is az üzenet, új-e vagy régi, a kormányt támogató sajtó ellenszelében ezt jóval kevesebben fogják meghallani. Amikor manapság a közbeszédet az határozza meg, mit állít Terry Black, hadd ne beszélgessünk értékalapú, elvhű politizálásról. A Jobbikban se szentek ülnek, de az ellenfelek szemmel láthatóan végképp nem válogatnak az eszközökben.

Persze ez mit se számítana, ha a szavazó bölcs lenne és (ez igen fontos kitétel!) minden tényszerű és hiteles információhoz hozzájuthatna. Ez első általában nem igaz, az utóbbit meg hagyjuk- hogy a politikus hazudik vagy a politikusról hazudnak, ez jelen esetben szinte mindegy. 

Szóval csodák nincsenek. S az állítólagos irányváltásoknak sincs jelentősége: ma ezt mondom, holnap azt, tegnap meg egész mást kiabáltam- a mai politikába minden belefér. Pont ezért ennyire "szép és vonzó" gondolkodó ember számára...

Tovább

A hullámok napszámosa

Ha nem lehetsz menő, köss bele abba, aki nálad menőbb- terítéken Bódi Sylvi karrierje.

Nem gondolom, hogy nagy horderejű téma lenne, miből él a modellként ismertté vált, mostanában inkább világot járva szörfözgető Bódi Sylvi. És amikor év végén kitett egy bejegyzést arról, kinek köszönheti a mostani karrierjét, a megnyíló lehetőségeket, ebből rögtön hírt is kreáltak páran.

Először is: ugyan kinek mi köze hozzá? Amíg nem tesz törvénybe ütköző dolgot a pénzért vagy nem közpénzből él, mi dolgunk vele, honnan van neki? Mifelénk szép szokás, hogy imádunk a más zsebében turkálni, de azon vérig sértődünk, ha valaki megkérdi, honnan van minimálbérből X5-ös BMW-nk. Persze beteges az egész felfogásunk: miközben az egész világon tudni lehet, mennyit keres egy sztársportoló, nálunk még az is kideríthetetlen, egy NB1-es focista mennyiért rúgja a labdát. Naná, hogy ilyen közhangulatban egy efféle semmitmondó cikkel is lehet kattintásszámot generálni.

Mert valójában nincs ebben semmi különleges. Igen, vannak emberek, akik abból élnek, hogy szörfös márkák, utazási irodák afféle nagyköveteiként, arcaiként járják a világot, adnak interjút. Sylvi konkrétan külföldi magazinokban is feltűnik, jól eladható személyiség ebben a körben. Ennyi a marha nagy sztori.

És jegyezzük meg, nem csak ő keres furcsa dolgokkal pénzt. A külföldön dolgozó magyar topmodellek életét ugyan ki finanszírozza és hogy? No meg azon is eltöprenghetünk, sokkal dicsőbb-e annak az újságírónak a karrierje, aki az írásaihoz még a nevét sem adva azzal foglalkozik, hogy hazai celebek Facebook oldalát bújva próbál olyasmire bukkanni, amiből az erre fogékony közönség számára gumicsontként rágható cikkecskét fabrikálhat? És igen, ezzel is el tudja magát tartani- hát, isten tudja, akkor már inkább a szörfszponzorok!...

Hogy én néha nem irigykedem-e azokra, akik látszólag a semmiből csinálnak karriert? Dehogynem. De elfogadom azt, hogy sok más szempontból meg nekem volt szerencsém. És ez azért sokunkról elmondható. Sylvinek vannak vele született adottságai, de egy zseniális feltalálónak, egy híres sebésznek nincsenek?

A kérdés az, hogy ami van, azzal tudsz-e élni. Ez választja el a szerencsét a tudatosságtól... Hogy hol és mikor jött az ötlet, hogy érdemes a hullámokat lovagolni, azt nem tudom, de ügyesen felépítette magát a magyar lány. Mint ahogy leeshet az állunk, amiért valaki dollármilliókat keres a YouTube-on, pedig csak azt veszi fel ahogy számítógépével játszik. Lehet irigykedni, lehet tanulni belőle- kinek hogy.

Ilyesfajta hatásvadász cikket bárkiről lehet fabrikálni: "Most kiderült, ki finanszírozza Kovács Jánosné megélhetését - A Tesconak köszönhetően tudja kifizetni számláit, mert náluk kétműszakos pénztáros!" Micsoda szenzáció, ugye? 

Szóval éppenséggel nem Bódi Sylvi szörfkalandjainak háttere mindennapjaink legkínzóbb kérdése. Ráadásul az a szomorú helyzet, miközben valaki itt-ott beszól egy kommentben, ő valószínűleg lassacskán a következő utazásra csomagol, és onnan nézve olyan jelentéktelennek tűnnek ezek a kis piszkálódások... 

(Kép: Bódi Sylvi Facebook oldala)

Tovább