Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Butaságok áradata

Tudom, hogy ezt az írást századannyian sem fogják megosztani, mint a bölcselkedő, nyáltól csöpögős lélekmasszázst, de ez nem számít. Ha csak egyvalaki töprengeni kezd, megérte. Sőt, ha senki, akkor is; én érzem úgy, nekem is szólni kell a hülyítés ellen.

Ezrek osztják meg A párkapcsolatok csendes gyilkosa című írást (elolvasható például itt), és bizonyára úgy érzik, valami fontosat mutattak meg a világnak, illetve jobb sorsra érdemes ismerőseiknek. Hát, tévednek, méghozzá jó nagyot.

bukás

Kezdjük azzal, hogy a kapcsolatok folyamatos változásban vannak, ahogy azok az emberek is, akik benne élnek. Nincs egy kiemelt ok arra, amiért azok tönkremennek, és az sem biztos, hogy egyetlen ok áll a háttérben. Előrángatni azokat a bizonyos elvárásokat, mint a boldog szerelmeket alattomosan aláaknázó dolgokat több, mint erőltetett.

De lépjünk tovább ezen az apróságon! A probléma eleve ott kezdődik, hogy a kapcsolat elvárásokkal születik meg. Aki szerint a cikk messzemenően igaz, amellé odateszem az első járókelőt az utcán és azt mondom: nesze, szeresd feltétel nélkül! Ja, hogy te nem egy 70 éves cipészt képzeltél el magad mellé? Nehéz boldognak lenni, ha elvárásaid vannak... 

Van Ugandában egy kis falu, a fővárostól jó messze. Ott él egy idősebb kecskepásztor, igazság szerint nem túl okos ember, és valljuk be, néha még a feleségével is durva. Na ennek a fickónak van három fia. A középsőt úgy hívják, hogy Emunde, 173 centi magas, vékony. Az általános iskolát kijárta, de maradt a faluban, és már van három marhája is. Képzeljük magunk elé ezt a most 21 éves fiatalembert. Na vele szemben nincs elvárásom. Nyilván neked sincs. De azzal szemben se legyen, akivel együtt élek, jóban és rosszban, akivel közös gyerekeink vannak, akikkel ágyba bújok? Semmi? 

Ezt nem feltétel nélkül szeretetnek hívják, hanem közönynek. Mindegy milyen vagy, jó úgy nekem. Ha megcsalsz, ha megversz, ha hetekig nem jössz haza, ha elvered pénzt, mindegy? Hát szerintem ez legalább annyi kapcsolatot öl meg, mint az elvárások. Amikor nem törődünk azzal, hogy mit csinálsz, merre tartasz, hogy lehetsz jobb ember, akkor mivel törődünk? A cikk nagy hazugsága az, hogy az elvárások nélküli szeretetet egy egyébként szuper pár oldalán vizionálja. Ja, úgy könnyű feltétel nélkül imádni a másikat, ha az egyszerre szexisten, dúsgazdag és mélyérzésű!

bukás

Az is nehezen megfogható, amikor arról ír a kedves szerző, milyen hibás felfogás az, hogy valakit totálisan meg akarunk változatni. Az is, de nem azért, amiért ő írja. Hanem azért, mert tulajdonképpen miért is kötöttünk ki mellette? Választunk egy nagy társadalmi életet élő, pörgős, aktív embert, de nekünk tulajdonképpen otthonülő könyvmoly kell, tehát nekiesünk, hátha összejön a nagy átalakítás? Miért nem keresünk olyat, aki tényleg illik hozzánk, meg az elképzeléseinkhez? Aki elkezdi totálisan átformálni a másik embert, nem az elvárásaival teszi tönkre az életét, hanem azért mert hülyén választott és ezt nem ismeri fel rögvest.

És elérkezünk a gyönyörű példához, a méltóságteljesen hömpölygő, misztikus folyóhoz, amit olyannyira feltétel nélkül szeret a szerző (gondolom, nem kell tartania árvíztől ott ahol lakik). Fantasztikus felfogás, és nyilván tökéletesen illik a párkapcsolatokhoz is. Már csak egy kérdésem van: és ugye ehhez a folyóhoz fogsz feleségül menni?

Mert ha nem, és alapvetően a folyó léte vagy nem léte számodra lényegtelen, szemben azzal, merre kóborol életed párja, akkor kissé félrevezető a hasonlat. A szép folyótól nincs mit elvárnod, nem kötötted hozzá az életed, ha kiszáradna, elterelnék, elszennyeződne, te akkor is lehetnél boldog. Bosszantó amiért változik, na de ez van. Az a másik ember, aki mellett nap mint nap ébredsz, aki sok örömöt, néha bánatot okoz, na az ő léte vagy nemléte viszont baromira nem mindegy. Aki viszont úgy érzi, a folyóhoz való viszony kifejezi az érzéseit, annak sok sikert kívánok a párkereséshez: számára pont ugyanaz, ha egy elő ember vagy Brad Pitt fotója a társa. Elvárások nélkül.

A legszomorúbb az, hogy tízből kilencszer a félrecsúszott életű, bukott párkapcsolatok sorával "büszkélkedő" emberek osztanak meg ilyen butaságokat. És már meg is kaptuk a választ, miért buktak bele együttélésbe, házasságba: mert hajlamosak ilyesmit elhinni, komolyan venni. A megosztással nem azt mutatják meg a világnak, mi lenne a helyes út a boldogsághoz, hanem azt, hogy a fejüket elsősorban nem gondolkodásra használják. 

Nem hogy a párunkkal, saját magunkkal szemben is legyenek elvárásaink! Ne hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessen egy közhelygyűjtemény, legyen már bennünk annyi, hogy felismerjük mi az, ami nem más, mint kattintásvadász léleksimogató az elcseszett magánéletű, szabadidejükben neten lógó emberek számára.

Tovább

Tényleg halszagú ország

A bénácska szövegű tucatslágertől sem dobbant meg jobban '56-os hőseinkre emlékező szívem, de ahogy a történet folytatódott, végképp röhejessé tette a dalt.

Ugyebár itt van ez az 1956-os emlékév, a kormányok szeretik az ilyen szép kerek évfordulókat. Egyébként simán össze is lehetne kapcsolni a kampányokat, a bevándorlásról szóló népszavazásét, és a forradalom bukása utáni kivándorlásét. Megszólalhatna például Andy Vajna is, hiszen ő migránsként került az Egyesült Államokba, igazán hiteles lenne ebben a kampányban.

Na de félre a tréfával, a migrációval és 1956-tal nem viccelődünk! Van jó és rossz be- (meg ki-) vándorlás, és addig jó nekünk, amíg valaki más mondja meg, melyik melyik. Nekünk magunktól ez úgysem menne.

Fogódzkodót nyújtanak nekünk az olyan lelkesítő dalok, mint a Desmond Child által jegyzett kitűnő nóta. Szegény nyilván nem annyira profi magyarból, hogy megérezte volna, a "Magyarország halld szavunk" simán Magyarország halszagúnak tűnik, de hát ezért volt mellette néhány profi, gondolnám én. Persze csak gondolnám, mert a tucatnyi hazai sztárelőadó és személyesen Schmidt Mária nem korrigálta ezt az apró bakit, ami miatt a fél ország a dalon, meg persze a megemlékezésen röhög.

Kabaréba akkor ment át a helyzet, amikor az is kiderült, Child egy nagyjából évtizede íródott, egyetemi sportcsapatok tiszteletére született dalt dolgozott át. Puff, remek. Legközelebb mi jön majd? Az azeri elnök 60. szülinapjára szerzett szimfóniát vesszük meg 48-as indulónak? 

És így indul a megemlékezés, amire 13 milliárd forintot szánnak. Hát megmondom a frankót: én ezekre az alakokra 13 forintot se bíznék. Inkább égessék el azt a pénzt, mint hogy égetik az egész országot. Nem tudom szavakba önteni azt a mély megvetést, amit ezek iránt az emberek iránt érzek. Akik természetesen a klipre is odatolakodnak, mert hogy nekik köszönhető mindez, feléjük száll a boldog haza hálája.

Na meg a fantasztikus előadók: kívánom, sose legyen komolyabb, emlékezetesebb dal az életükben, mint a Halszagú Magyarország. (Röhej, de némelyiküknek tényleg az életben nem volt nagyobb hullámokat verő dala és esélyes hogy nem is lesz.) Semmire nem tartom azokat az embereket, akik ehhez a méltatlan produkcióhoz a nevüket adták, tűnjön el az összes a süllyesztőben, felsorolni sem tartom érdekesnek őket.

Ez a dal nem a múltról szól, semmi köze 1956-hoz, a megemlékezéshez, méltatlan együtt emlegetni a forradalommal, a hősökkel. Ez nagyon is a mai Magyarország dala. Tessék így hallgatni, nevetni, sírni vagy felháborodni- de ebben élünk itt és most. Én kérek elnézést.

Tovább

Turisták tömött pénztárcával

Olyan kis aranyosak a szakértők akik arról beszélnek, a "minőségi", sokat költő turistákat kellene Budapestre vonzani.

Az a remek a mai világban, hogy mindenhez szakértőre van szükség. Például van körülbelül pár tucatnyi idegenforgalmi ügynökség, hivatal, központ és hasonlók, aminek az élén mind-mind szakértők állnak, és persze beosztottjaik is szakértik a turizmust. És vannak a témához szakértő egyetemi oktatót, idegenforgalmi közgazdászok, újságírók. Lehet statisztikákat készíteni és elemezni- én megírom, te értelmezed, aztán meg majd fordítva. A lényeg, hogy mindenkinek jusson fontosnak tűnő feladat, ami távolról, hunyorogva nézve komoly munkavégzésnek látszik.

Miközben veregetik a vállukat az idegenforgalmi szakmában dolgozók, milyen parádés számokat produkál Budapest, arról kevesen beszélnek, hogy egyszerűen csak szerencsés trend felfelé ívelő szakaszában vagyunk. Emlékszünk a kesergésre, mi lesz velünk a Malév nélkül? Nos, az ezek helyére benyomuló fapadosoknak köszönhetően soha nem látott emelkedés következett be a beutazásban. És nyugodtan mondhatjuk, akkortájt ezt nem minden szakértő látta előre.

Világtrend, hogy az elérhető áruvá lett utazás tömegeket mozgat meg. De hogy ezek milyen tömegek, azt mind sejtjük, mert jellemzően mi is közéjük tartozunk: olcsón vadásszuk a repjegyet, olcsó szállást keresünk, visszafogjuk a költségeinket, mert úgy érezzük, nem a pénzért megvehető élményektől lesz örök emlék az utazás.

Bevallom, nem esik jól, amikor egy idegenforgalmi szakember minőségi turizmust emleget, meg jobban költő utazók tömegeit vizionálja. Hahó, tessék már ránézni a Facebookra, melyik csoportok futnak jobban: a luxusutazás exluzív szolgáltatásokkal vagy a járd körbe a világot fillérekből téma körül csoportosulók?

Igen, arra vágyunk, hogy pár ezer forintért repüljünk Európán belül és nem kell a drága szállás- nem feltétlenül spórolásból, hanem egyszerűen azért, mert nem a hotelben akarok ülni, hanem jövök és megyek, megnézek mindent ami érdekes. Szóval én pontosan ugyanolyan minőségi turista vagyok, mert érdekelnek adott hely látványosságai, múzeumai, éttermei. Vagy a street food. Miközben egyszer verjük magunkat, mert fejlődik a jó és elérhető árú étkeztetés, szidjuk azt, aki nem csillagos éttermekben költi a kis pénzét? 

Üzenem a szakértőknek, hogy egy bristoli, bostoni vagy hongkongi fiatal nem a magyar idegenforgalmi hivatalok által vizionált minőségi konferencia- és koncertturizmus okán kel útra jó messziről, hogy Budapesten töltsön pár napot. Azért jön, mert talál egy olcsó repjegyet és akkor már miért ne. A feladat az, hogy itt jól érezze magát, jöjjön máskor is, hozza a barátait.

Ha a trend az, hogy olcsón akarnak élményt szerezni, akkor legyenek elérhető árú, mégis izgalmas látványosságok a városban. Ami pedig nem a belváros szívében van, azt érhessék el tömegközlekedéssel. Erősíteni kell a turistáknak szánt infrastruktúrát, oda kell figyelni rá hogy ne legyenek csaló taxisok, bunkó ellenőrök, túlszámlázó éttermek. Ezek ugyanis nem csak a kispénzű, de a "minőségi" turistákat is végtelenül fel tudják bosszantani. Nálunk ehhez képest sikerült a világszerte trendi Ubert kiszorítani, miközben mindenki retteg a lehúzós sárga taxiktól. Nem az Uber mellett kampányolok, épp arról beszélek, tragikus, hogy az a cég lett a tisztességes utaztatás szinonimája, miközben a taxisok megítélése a béka feneke alatt van. Nem igaz, hogy ilyen dolgokkal nem lehet mit csinálni.

Szóval szervezhetnek ide bármilyen csúcskultúr programot, amíg ilyen alapvető szolgáltatásokkal is bajban vagyunk, ugyan ne várjuk a csodát. Pech, hogy egy sztárzenész egy évben egy este lép fel, míg hiéna taxisok minden nap, minden órában lesnek a minőségi, pénzzel tömött bukszájú utazókra. Miért nincs normális közlekedés a reptérről a városba, teszem fel a kérdést? Biztosan konferenciaturizmusról kell álmodozni, miközben ilyen ügyekben nem sikerült előrelépni 20 éve? 

Úgy látszik, ehhez nem kell szakértelem. Nem lehet hozzá új statisztikákat gyártani, azokat elemezni, hiszen mindenki pontosan tisztában van vele az egyszeri fapados utazótól a miniszterig, hogy a szituáció gáz. Na, ha ezt nem tudjuk megoldani, inkább vázoljunk fel nagyívű kulturális koncepciókat, elvtársak! Álmodozni olcsó, könnyű, be lehet vele kerülni a sajtóba. Az meg kit zavar, hogy odalentről, a "nem minőségi" turisták szintjéről mindebből semmi nem látszik... Persze aki fenn ücsörög, azt nem érdekli, hiszen nem az számít, hogy a tömegek lássák munkavégzésnek a látszattevékenységet, a lényeg az, hogy odafentről tűnjön annak.

Tovább

Népszavazási öngól

Lehet, hogy hiba ragaszkodni a külföldi magyarok szavazásának megnehezítéséhez?

Az orsszággyűlési választáson elég sokaknál kiverte a biztosítékot az, hogy a külföldön élő és dolgozó magyaroknak el kellett zarándokolni a külképviseletekre a szavazáshoz, míg a határon magyarok levélben voksolhattak. Az Alkotmánybíróság furcsa indoklással hagyta helyben ezt az igazságtalan megoldást, és most úgy fest, ugyanez a felállás az idén is, a kvótás népszavazáson.

Csak épp ezt a szavazást egészen más szempontból kell értékelni. A kormány irdatlan pénzekből teledobálja reklámokkal az országot, és nyilván az lenne a cél, hogy ne csak a kormány mellett voksoljanak, de sokan el is menjenek szavazni. A kormány ellen tiltakozók többsége egyszerűen távol marad, és ha elegen lesznek, nem éri el az 50 százalékot a szavazók aránya, olyan, mintha mi se történt volna. Sok hűhó (és milliárd) semmiért. Politikailag akkor is kudarc, ha a szavazók jelentős része a betelepítés ellen (vagy nem is tudom mi ellen) szavaz, mert olyan nincs, hogy érvénytelen de mégis érvényes népszavazás.

Mivel várhatóan azon emberek, akiket lázba hoz ez az értelmetlen kvótanépszavazás, inkább a kormányt támogatják, akár az ellentétes voksok is jól jönnének, ha azokkal lenne meg a szükséges részvétel. Azaz a londoni magyarok szavazását, ha a kormánynak lenne esze, nem nehezítené. hanem segítené, mert jól jönnének még a nem szavazatok is a végelszámolásnál. Így viszont ki fogja feláldozni a szabadidejét, hogy egy súlytalan népszavazás kedvéért utazzon, sorba álljon? 

Nyilván azért nem merik most hirtelen számukra is lehetővé tenni a levelezős szavazást, mert ezzel furcsa precedenst teremtenének: a külföldön élők szavazatai csak akkor számítanak, ha az a kormány érdekeit segítik, egyébként meg menjenek mosogatni és küldjék haza a pénzt. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, ha a kormányzati agytrösztben már maguk is belátták volna, bizony nem olyan tuti, hogy az ország fele elmegy erre a szavazásra. 

Mert nyilván van egy réteg, aminek tökmindegy, mindent megszavaz amire az általa nagy vezetőként tisztelt politikus biztatja. Viszont akinek van esze és látja, hogy semmiféle igazi súlya a voksolásnak nincs, az nem akar se igent, se nemet mondani, mert csak az idejét pazarolja. A kormánnyal szemben álló nem kevés ember pedig rájöhetett arra, hogy azzal csap oda, ha nem szavaz. 

Szóval a népszavazás tétje az én szememben nem az, hogy mi lesz a vége- ha érvényes, ha nem, ha egyik válasz nagy fölénnyel győz, ha nem, európai politikai értelemben semmiféle jelentősége nincs. A kérdés az, hogy a kormány még tovább megy-e azon az úton, hogy saját kis érdekeit nézve tovább alakítgatja a demokrácia gumiszabályait, amikor éppen az tűnik hasznosnak, az érvényességi küszöb megváltoztatásával, azok figyelmen kívül hagyásával, speciálisan erre a voksolásra érvényes szavazási móddal? Ha igen, akkor annak van üzenetértéke, és nem Brüsszel, hanem éppen a magyarok számára...

Tovább

Éljenek a hitelek!

Biztosan annyira jó az nekünk, hogy a lakosság megint egyre jobban eladósodik?

A gazdasági rovatok szemmel látható elégedettséggel tették közzé, hogy emelkedik a magyar lakosság hitelfelvételi kedve. És nem csak lakásra kell a pénz, fogyasztási hitelből is laza 150 milliárd kellett az istenadta népnek az év első hat hónapjában. Ízlelgessük ezt a számot: ha egymillió hitelfelvevőről beszélünk, fejenként 150 ezer forint kellett nekik új tévé, autó, utazás és hasonlók megvásárlásához.

Lehet, hogy csak én futok bele a Facebookon a hitelcsapdás megosztásokba, de én aztán bőven látok elkeseredett embereket, egymást perelésre biztatókat, no meg mindenhonnan ömlik az "oszd meg te is, hogy mindenki lássa, a bankok átvertek mindenkit!!!!" cikkek sora.

Ezzel az egész devizahitelesdivel kapcsolatosan elvileg azért nem szerencsés megszólalnom, mert  nem vagyok érintett. Igen, mázli az, hogy nem voltam rászorulva, az viszont inkább csak józan megfontolás volt, hogy nem vettem fel hitelt olyasmire, ami nem volt elengedhetetlenül szükséges. Régebbi autó, régebbi tévé is megfelelt, utazásból meg olyan, amire futja. A hitelcsapdába keveredett emberek egy nagyon is mérhető része tényleg hülyeségekre kért pénzt a bankból, például nagy lagzikra, és még le sem járt a törlesztés amikorra el is váltak.

Szóval én speciel nem csapkodom a fenekemet örömömben a földhöz, amiért egyre növekszik a lakosság eladósodottsága. Tudom, elemzői szemüvegen át nézve ez egy plusz forrás a gazdasági növekedéshez, csak az a baj, ettől a szemüvegtől mindenki rövidlátó lesz. A devizahitelezés felfutását is ünnepelték, de hogy hány éven át tartó visszaesés lett a következmény, mennyi gazdasági szereplőnek lett belőle hosszú távon, és mibe került nekünk adófizetőknek a hitelesek gondjainak megoldása, azt valahogy senki nem látta előre.

Ezért aztán én roppant módon örülnék annak, ha most kivételesen valaki azt is elkezdené megtippelni, mi lehet abból, ha ismét elkezdenének bedőlni autó-, lakás-, lapostévé-hitelek. Hogy nem jutunk-e el oda, hogy a forintalapú hitelekkel sem boldogul a lakosság egy jelentős része. És hogy végül nem kerül-e többe a leves, mint a hús.

Persze kit érdekelnek a gazdasági elemzők: őket soha, senki nem kéri számon. Te se mehetsz oda hozzájuk, hogy fellendülést ígértél, most meg segíts be a törlesztő fizetésébe. Te írtad alá a papírt, te vállaltad a kockázatot. Szóval mielőtt gyorsan felvennél egy kis pénzt, ugyan tipródj már ezen a döntésen pár napot. Hidd el, a mai fogyasztásorientált világban nyugodtan ki lehet várni, két hét múlva lesz még jobb ajánlat is. 

Én csak attól akarlak megkímélni, hogy nemsokára te is dühös szemétbankos posztokat megosztó, adósságspirálban vergődő vesztes légy, miközben esetleg pont jól meglennél a hitel nélkül. Nekem alapvetően mindegy, kinek csúszik félre az élete, mert nekem most sincs hitelfelvételhez kedvem, mint ahogy régebben sem volt. Neked viszont nagyon is számít.

A nagy kérdés az, hogy valóban előrelépést szolgál-e az új hitel, vagy csak egy pillanatnyi vágy beteljesülését. Mert az aztán gyorsan feledésbe merül, a gyerekednek nem hagyhatsz örökül pár hétnyi foci EB-nézési élményt, amivel az új óriástévéd ajándokozott meg. A hitelekre viszont még évek múlva is emlékezni fog mindenki a családból- ha más nem, majd a végrehajtó emlékeztet arra a napra, amikor aláírtad a papírokat...

Tovább