Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Piszkos trükkök

A Clinton-tábornak először a saját háza táján kéne rendet tenni, aztán jöhetnek az oroszok.

Olvasom a sokadik nagyon komoly leleplezést arról, hogyan nyúlt bele az orosz titkosszolgálat az amerikai elnökválasztásba. Afelől természetesen nincsenek kétségeim, hogy a nagyhatalmak mindenféle háttérmunkát végeznek. Nyilván az amerikaiak is tesznek vesznek Putyin birodalmában, Kínában, meg mindenütt, csak hát ők a "jó fiúk", nekik ezt szabad. Az oroszokat sem kell félteni, védik az érdekeiket minden fronton. Szóval én nem akarom egyikről vagy másikról se azt mondani, sokkal különb és tisztességesebb.

Na de a bizonyítékok amiket most felhoznak a demokraták, engem nem győznek meg. Hogy több Twitter-üzenet szólt Clinton emailbotrányáról, mint Trump nőalázó beszólásáról? Hát a két ügy teljesen eltérő jellegű és súlyú, eleve almát hasonlítunk körtéhez.

Ráadásul, már bocsánat, mióta számít mindent eldöntő kérdésnek, mi megy a Twitteren? Mondok egy durvát: még Amerikában sem lóg mindenki a Twitteren! Sőt, mondok még keményebbet: gyanítom, pont az a vidéki, alacsonyabb képzettségű réteg, amit Trump-támogatónak mondanak, kevesebbet bújja a tweeteket, mint a Trump-ellenes hipszterek. Azaz ha befolyásolták is az üzeneteikkel az oroszok a Twittert, ezzel azokat nem biztos hogy elérték, akik Trumpra voksoltak. És mi van akkor, ha maguk a demokrata szimpatizánsok is gyanúsnak tartották az email-históriát? Ha úgy érezték, cikibb ügy ez, mint hogy valaki tahó módon beszél a nőkről?

És még mindig nem vagyok az egész hisztéria leggázabb részénél! Hogy ki az, aki bizonyítottan belenyúlt a választási folyamatba, azt már hónapok óta tudjuk: maguk a demokraták! Ők tettek meg mindent azért, nehogy Bernie Sanders legyen az elnökjelölt. Hillary Clintont akarták, meg is kapták, aztán most, amikor kiderült, mire mennek vele, szeretnének mindent az oroszokra kenni. Hát bocs, ez most nekem nem jön át: először ők maguk számoljanak el azzal, milyen aknamunkával akadályozták meg, hogy egyenlő feltételekkel induljanak a demokrata jelöltek.

Trump már csak a második lépcső volt. És lehet, hogy az oroszok is munkálkodtak, de az is kétségtelen, rengeteg véleményformáló amerikai újság, televízió, híresség tolta Clinton szekerét. Az nem számít, csak pár névtelen orosz titkosszolga kamu Twitter-profilja? Hát, érdekes. 

Szerintem a megújulás és a szembenézés onnan indul, hogy az ember magában keresi, mi juttathatta Trumpot az elnöki székbe. Van gondolkodnivalója a demokratáknak, republikánusoknak, az elemzőknek, a médiamunkásoknak, mindenkinek. Nekünk is. Aztán beszélgethetünk az oroszokról is- de ha Clinton valóban meggyőző lett volna, Moszkvából nem akadályozhatták volna meg a győzelmét. Bármennyire fájdalmas, először ezt kell tudatosítani neki is, a támogatóinak is. És ebből kell tanulnia mindannak, akit a mostani eredmény megijesztett, elgondolkodtatott.

Tovább

A trollok éve

Vajon van-e értelme még a kommentelési lehetőségnek?

Ha azt mondjuk 2016 a trollkodásról szól, talán vannak, akik azt gondolják, ezzel a minden magabiztos elemzőt megtréfáló brexitre vagy Trump-győzelemre utalunk. Akár ez a megközelítés is helyes lehetne, de most a netes trollokról ejtenék pár szót.

Jópár éve jelennek meg rendszeresen írásaim ilyen-olyan felületeken. Nem vagyok "jól fizetett blogger" vagy hasonló, de szinte mindegy is, ki az, aki pénzt is keres az írásaival és ki az aki csak hobbiból írogat, mindenkit megtalálnak a profi beszólóművészek. Egyre több helyen tiltanak le minden kommentet, és én sem vagyok kivétel.

Egyszerűen azért, mert a netes kommunikáció rendesen átformálódott. Sokan csinálják azt, hogy a Facebookon osztanak meg egy cikket, és ott ismerőseikkel dumálnak róla, még ha vitázva is, alapvetően normális hangnemben. Az eredeti cikkek alatt viszont szinte biztosan megjelenik pár ember, akiknek esze ágában sincs érdemben hozzászólni. A "tanulj meg írni te barom", az "egész cikk hülyeség úgy ahogy van" meg hasonló "véleményekre" nem lehet értelmesen reagálni. És nyilván aki kötözködik, nem is kíváncsi mások álláspontjára.

Szó se róla, senki nem tévedhetetlen. Amikor valós hibára, elütésre mutat rá egy kommentelő, azzal nekem nincs bajom, javítottam már ilyet eleget. Ám sokaknak semmi más célja nincs, mint hogy belerúgjanak a szerzőbe, vagy csak úgy simán seggfejek legyenek. Az ember némileg feszülten néz rá a bejegyzésére, mert már nem annak örülünk, ha valaki hozzászól, hanem annak, ha nincs komment.

A nagyobb lapok is küzdenek ezzel. Van ahol furcsa előmoderációs vagy közösségileg moderált modellt alakítanak ki, máshol egyáltalán nincs kommentelés, és olyan is van, ahol a feltehetően trollokat vonzó cikkek alatt nem kapcsolják be (ilyen kulcsszavak: Izrael, töltött káposzta, migráns...) Na nem mintha ez segítene, a valamirevaló trolloknak mindegy a téma: legyen az utazás, a kiskert, a celeb, a politikai vagy a sport rovat, egyre megy. És a politikai oldalak híveit semmilyen szinten nem is érdekli az ellenérv, minek adnék akkor teret az acsarkodásnak?

Szóval a magam részéről kösz, de lemondok erről a fajta párbeszédről. Igen, veszítek vele, de nem én vagyok az első, és nyilván nem az utolsó, aki inkább nem ad teret a trollkodásnak. Megírom amit akarok, aztán később még egyszer átnézem, hogy kijavítsam a hibákat, és azok akiknek adok a véleményére, majd figyelmeztetnek, ha maradt még benne elütés, tévedés. Aztán remélem, hogy lesz olyan, aki megosztja a cikket, és beszélget róla az ismerőseivel- nekem akkor is siker ez, ha én nem olvashatom ezeket. 

És van itt még egy apróság: azért sem érdemes időt fecsérelni a trollseregre, mert valós iparág épült a hazugságra, félrevezetésre, agresszív nyomulásra. Tele van az internet ostobaságok tömegét megoldó "ezoterikus" oldalakkal, pár fiatalnak pedig megélhetési lehetőséget nyújt, hogy kitalált híreket fabrikálnak és adnak el valóságként. A kedves kis troll kommentelők beszélgessenek inkább az ő irományaik alatt- én pedig elvagyok nélkülük, csendes magányomban. Ami valójában nem is magány, hiszen a barátaimmal folytatott beszélgetések formálják mindazt, amit írok. Ez a szomorú realitás- és szerintem sokkal jobb jövőre sem lesz, sőt...

Tovább

Miniszterelnök kerestetik

Izgalmas casting van kialakulóban az ellenzéki oldalon, sejthető eredménnyel.

Tulajdonképpen azért nem esik olyan jól a kormány ekézése, mert amikor az ember beszól a Fidesznek, magában azt a kérdést teszi fel, ezzel ugyan kinek a szekerét tolja? Miért is próbálnék segíteni az MSZP-nek, DK-nak? (A Jobbikkal most még nem számolnék önálló kormányzásra alkalmas erőként.) Az ún. "baloldal" látványos bénultságát nevezhetjük röhejesnek, elkeserítőnek, fárasztónak- a lényeg ugyanaz, nem lehet tőlük sokat várni.

Itt van egy újabb sztori tőlük, karácsonyra időzítve. Bedobták a tutit, hogy most aztán majd megnevezik azt a fantasztikus miniszterelnökjelöltet, aki aztán egységbe kovácsolva mindenkit, letaszítja a trónról Orbánt. És aztán jött a hír: Andor László lehet a "csodafegyver".

Hát remek. Ahol ő a csodafegyver, ott milyenek az átlagosak? Félreértés ne essék: tőlem lehet remek szakember Andor László, európai tapasztalata is van. Ez mind nagyon szép, de a választók tömegei számára ő nem is létezik. Hogy értsük a példát: egy falunapra sztárt akarnak meghívni, az egyik jelölt Kis Grófó, a másik mondjuk Tony Lakatos (vagy Snétberger Ferenc, Herczku Ágnes, sorolhatnám még a szakmában lényegesen többre tartott ám kevésbé ismert zenészeket), vajon kit választ az istenadta nép? Egy ilyen jelöltet fel kell építeni, tudatos munkával, hozzáértéssel, úgy, hogy felsorakozik mögötte mindenki.

És ehhez képest egy nap múlva jött egy Botka László-interjú, ahol az MSZP szegedi erős embere jelentette ki, márpedig ő vállalja a miniszterelnökjelöltséget, bizonyos feltételekkel. Hahó, tulajdonképpen mi is volt a stratégia, a cél azzal, hogy Andor után Botka neve is be lett dobva? Az Orbán-hívőket elég nehéz lesz meggyőzni azzal, hogy ötletszerűen merülnek fel nevek, akik már az indulásnál olyan feltételeket szabnak, amik teljesíthetetlenek- és a baloldali pártok hívei is újból csalódva legyintenek.

Az MSZP meg a többiek még abban sem tudnak megállapodni, hogy valójában közösen akarnak-e bármit, így aztán annak elemzése, hogy tulajdonképpen milyen módon is döntsenek a közös jelentésekről, már-már az utópiák világába tartozó elmélkedés. Nem akarom őket bántani, de nagyon úgy fest, már 2016-ban láthatjuk, nem várhatunk tőlük túl sokat a következő választási kampányban- jönnek vissza a most hatalmon levők, megtámogatva a szokásos milliárdos kampányokkal.

Ez azért leegyszerűsíti a dolgát a közéleti témákban firkálgatóknak. A Fideszről már mindenki tudhatja, milyen emberek gyülekezete, mindent megírtak, kiderítettek, és mégsem történt semmit. A baloldaliakról meg lassan azt sem tudjuk, milyen emberek gyülekezete, kissé viharvert, szürke arcok vannak az előtérben, akik mögött nehéz felsorakozni. Ennél még Gyurcsány is jobb volt, legalább karakteres figura, még ha olyan is, amilyen.

Még mielőtt bárki azzal vádolna, egy másodpercig sem sírom vissza, csak azt mondom, rá legalább lehet emlékezni, rá oda kellett figyelni. De Tóbiás, Molnár Gyula, Mesterházy, Szigetvári, Vadai Ágnes meg mittudomén ki van még ott- ez a veretes gárda nem épp az Aranycsapat. 

Pedig most nekik kéne lejátszani az ellenfelet a pályáról. Nem tartom magam a politikai elemzés mesterének, de azt hiszem, nem nagy bátorságra vall azt jósolni, hogy ez nem fog összejönni...

Tovább

Lecsap a sajtótroll

Újabb jelentéktelen médiaügyecske borzolja a kedélyeket: a miniszterelnöki interjú meghamisítása.

Tulajdonképpen vagány ötlet volt, bárki is az elkövetője, hogy a Fejér megyében megjelenő lapban az egész országban mindenhol közölt fantasztikusan frappáns Orbán-interjúba valaki beletrollkodott. Nem kellett egy sort se olvasni az eredeti verzióból, hogy tudjam, miről szól: megvédtük az országot, hasít a magyar gazdaság szekere, Brüsszel meg elmehet az anyjába- örüljenek amiért duzzogva elfogadjuk a mocskos pénzüket. 

A mókás kedvű korrektor csak itt-ott javítgatott bele a beszélgetésbe. Hát azért csendben jegyezzük meg, ettől nem fog összedőlni a világ, tehát nem hiszem, háromszoros kivégzéssel kéne sújtani miniszterelnökelárulás miatt. Aki ennél intelligensebb, alaposabb kormánykritikát akar, úgyis a Kolozsvárost vagy a Kettős Mércét olvassa, aki meg istenként tekint a szeretve tisztelt Orbán Viktorral, még a hülyeségre is rávágja, "jól mondja!" 

Rá kell mutatnunk az amerikai elnökválasztás (is) megmutatta, álhírekkel, kamu sztorikkal milliókat lehet meggyőzni. Nem igazságot, hanem a mi ködös elképzeléseinket megerősítő híreket akarunk. Ha nem ragaszkodnának a régi formákhoz, simán megjelenhetne egy Orbán beszélgetés helyett a fenti rövidített forma, és persze a maradék ellenzéki lapban meg elég lenne annyi, hogy Orbán maga a megtestesült gonosz, az országban meg mindenki éhenhalt, kivéve azokat, akik az elégtelen kórházi ellátás miatt kínok közt szenvedték el lelküket, netán már korábban leléptek külföldre a fasiszta elnyomás elől. Érvek, adatok és részletek nem fontosak.

A trollkodós interjúra is képesek rábólintani az Orbán-hívők, hogy milyen bátor, mert őszintén beszél, és ugyanúgy helyeselnének a gyűlölők, végre őszintén beszél. Közben meg nem mond semmit, akár az eredeti, akár a javított interjút olvassa az ember. Miután kiderült a trollkodás, a kormányoldaliak nyilván újabb elbukott, aljas balliberális összeesküvést és Soros-bérencek szánalmas bosszúját látják, az ellenzékiek viszont egyből létrehoznak egy Egymillióan az Orbán-interjú átírója mellett Facebook-oldalt, majd fáklyás felvonulást szerveznek a parlament. Hogy miért nem Székesfehérvárra, a lap szerkesztősége elé? Az messze is van, ráadásul vidéken senkit se érdekel...

A magyar sajtó jelen állapota ettől már nem lesz se jobb, se rosszabb. Átírnak egy beszélgetést? Na bumm. Idézzük fel nyugodtan a TV2 parádés Spéder- vagy Vona-riportjait. Ott tart a magyar média, hogy elfogadottá vált ez a stílus, ami már Gulyás Gergelynek is sok. (Bevallom, nem hittem, van bármi, ami neki túl sok, ha ellenzékiek lejáratásáról van szó.) És csendben mellé tehetjük, a másik oldalon is bőven akadnak elbukott helyreigazítási perek. 

A mélypont környékén járunk -bár a magyar sajtó mindig meg tud lepni, tehát nem vagyok benne biztos, nem lehet még gázabb a helyzet-, és nincs erőm őszintén lelkesedni vagy fintorogni. Így aztán fogadalmat tehetek: 2017-ben igyekszek még kevesebb politikai hírt olvasni, akár hamisak, akár nem. Nem fogok most már forráselemzésbe, kutakodásba kezdeni, ki és mikor hazudik. Többnyire mindig, mindenki, mindenhol. Ez a szép magyar realitás.

Tovább

Vigyázzatok a karácsonyra 

Néha nem is tudjuk, mennyire szerencsések vagyunk azért, ahogy az ünnepeket tölthetjük.

Szoktam régi, archív fotókat, képeslapokat böngészni. Érdekes látni régi képeket, pózokba merevedett emberekkel, olyan ajándékoknak önfeledten örülő gyerekekkel, akik ma már nyugdíjasok, vagy talán nem is élnek. Eszembe jutnak egykori gyerekkori karácsonyaim, bevillan pár szép emlék- bár az életemből sok kínos pillanatot fel tudok idézni, a karácsonyozások kapcsán nem nagyon. Így aztán sok olyan képpel könnyű azonosulnom, ahol vidáman mosolygó srácok ülnek a fa alatt.

Aztán jönnek újabb képek, újabb képeslapok. Az ember ugrál egyre visszább az időben, nézi az évszámokat, és néha belém hasított, ezek bizony háborús évek. Hirtelen egészen más üzenete lesz azoknak a meghitt fotóknak, érthetővé válik, miért hiányzik a családfő a képekről. 

Így találtam rá erre az 1942-es képeslapra, amit a harcoló magyar katonáknak és hozzátartozóiknak ajánlottak. Annak az évnek a decembere kemény telet hozott a szovjet földön harcoló 2. magyar hadseregnek, és még nem tudták, talán nem is sejtették, milyen tragédia szakad rájuk alig pár nap múlva. A doni áttörés után több, mint százezer magyar katona vesztette életét, és családjaik nyilván aggodalmas karácsonya ezzel igazán szomorúra fordult.

Milyen szerencsések vagyunk mi, itt, ma! Belegondolok abba, mennyi fiatal halt meg Magyarországtól olyan messzire, értelmetlenül, hiszen a háború végén hazánk a németekkel együtt bukott el. Jött a szovjet megszállás, a diktatúra évtizedei- hiába vesztek százezrek oda a fronton, a lágerekben, a bombázások során. 

Jó lenne átérezni és értékelni a mi békénket. Szörnyűek a terrortámadások, de ezekkel fel lehet venni a harcot, Európában egységet kovácsolhatunk a gyilkosokkal szemben. Messzemenően nem értek egyet azzal, hogy a kontinens nyugati fele hanyatlik, mi mutatunk utat, mert éppenséggel gyenge hadseregünk, inkompetens titkosszolgálataink semmire sem lenne elég a baráti országok támogatása nélkül. Ez az ország senkitől nem védte meg Európát, kényelmesen átrobogtak rajtunk ellenőrizetlenül veszélyes elemek, csak még persze mindenki számára észrevétlenül beszerveztek pár alakot, és feltankoltak mobiltelefonelőfizetésekkel. A kontinens egységében hiszek, mert ugyan a német rendőrség nem végzett tökéletes munkát, de lám, két olasz rendőr ártalmatlanná tudta tenni a berlini merénylőt. És reméljük, aki ilyet forgat a fejében, annak egyre nehezebb dolga lesz.

Bármi is történt, Európa ünnepel és karácsonyozik, messze túlnyomó többségben békében és nyugalomban. Össze sem lehet hasonlítani ezt azzal, amikor hóban-fagyban néztek farkasszemet a katonák százezrei a front két oldalán. És nem lehet nem arra gondolni, Szíriában ez a háború ma is realitás. Tennünk kell azért, hogy jövőre is békés legyen a karácsonyunk, és hinni kell benne, a világ minél több részén legyen béke- ne csak az év utolsó napjaiban, hanem mindig.

Ne hagyjuk, hogy éket tudjanak verni közénk, hogy megkérdőjelezzék azokat az értékeket, szövetségeket, amiknek a mai békés ünnepeket köszönhetjük. Természetesen mindig lehet javítani, változatni, újragondolni dolgokat, de ragaszkodnunk kellene a közös alapokhoz. Mert igenis mind ugyanarra a békés, meghitt, családi körben eltöltött ünnepre vágyunk- most élvezzük, aztán pedig óvjuk meg a törékeny békét, aminek a boldog karácsonyokat köszünhetjük.

Tovább

A félrerántott kormány

A berlini terrortámadás egyik érdekes részlete az, miért tért ki a kamion.

Az ember lassan belefásul a merényletekbe. Régen 5-6 évig azért eltartott, amíg teljesen elfelejtődtek a sok áldozattal járó támadások, terrorakciók, most már lassan csak hónapokban mérhető ez az idő (az év eleji brüsszeli robbantások is oly múltba vesző dolgoknak látszanak). 

Ennek van egy rossz oldala, hiszen úgy tűnhet, egyre inkább elfogadottá válik még itt, Európában is ez a fajta erőszak. Egyszerűen együtt élünk vele, pedig ezzel normális esetben nagyon nem kellene megbékélni, sőt. Viszont a sztori másik fele, hogy a terrorszervezetek, amik örökös rettegést akarnak belénk plántálni, egyre kevésbé érnek ezzel célt: az emberek alkalmazkodnak, és persze a gyilkos gazembereket elkapják, börtönbe zárják. 

Annyiban változik majd a hangulat, hogy az emberek egyre inkább követelik a komolyabb, szigorúbb büntetést. Egyre kevésbé fogadják majd el az emberiességi maszlagot, nem luxusbörtönben ülnek majd reményeim szerint az ilyen gyilkosok, hanem igazi büntetés lesz a büntetés. Európa egyik nagy álszentsége, hogy még ezeknek az embereknek is "jogaik" vannak. És ezzel élnek vissza ezek a rohadékok, hiszen tudják, ha el is kapják őket, ügyvéd és kényelmes cella jár nekik. Ja, meg Korán-oktatás, és jó esetben ki is jönnek "megjavulva".

No mindegy, ezzel kapcsolatban nyilván lesznek még változások, mert az emberek ki fogják követelni. De ejtsünk szót arról, hogy Berlinben sok életet mentett meg az, hogy a kamion valamiért kitért, és ezért nem lett még szörnyűbb a végeredmény. Sokan gyanítják, hogy a lengyel sofőr, akitől elrabolták a kamiont, próbált közbelépni, félrerántotta a kormányt, harcolt a terroristával, aki megölte őt.

Akkor most leszögezem: nem érdekelnek más teóriák, elképzelések arról, hogy a támadó megijedt vagy simán idétlenkedett, azért tért ki a kamiont. Hinni akarok és hiszek benne, a lengyel sofőr volt az, aki próbált életeket menteni- és sikerrel is járt, még ha nem is tudta teljesen meghiúsítani a támadást. Ha választanom kell a terrorista és közötte, hogy kinek higgyek, akkor nincs mit töprengenem.

Higgyünk benne, hogy van áldozatvállalás, lélekjelenlét, hogy tudunk mit tenni krízishelyzetben- egyszerű emberekből is lehetnek hősök. Ne a gyilkosoknak csináljunk reklámot, hanem azoknak, akiknek tetteiből erőt tudunk meríteni. Épp ezért azt gondolom, ebben a helyzetben nincs mit feszegetni a további részleteken, ne adjuk meg az esélyt, hogy a gyilkos egy kicsivel is jobb színben tűnjön fel. Inkább az áldozatokról beszéljünk, rájuk emlékezzünk.

A terrorista pedig rohadjon meg valami lepukkant börtön magánzárkájában, száraz kenyéren és vízen élve. És ne iskolákat fizessünk neki, hanem tanuljon abból a 20-30-40 kegyetlen évből, ami odabenn vár rá, elfeledve, megvetve. Mert ezt érdemli, semmi mást.

Tovább

Telitalálat

Száz lőteret, ezeret építsetek, mert ez kell most a Hazának!

Nincs olyan kormány a világon, ami ne ragaszkodna valami totál elmeroggyant ötlethez. Trump felvetéseit említenem sem kell, de bőven van még rajta kívül diktatúrában, demokráciában egyaránt példa arra, hogy ragaszkodik a hatalom néhány vad elképzeléséhez, amit jórészt véghez is visz (és persze ami felveti a kérdést, nincsenek-e a közelebb a rendszerek egymáshoz, mint azt elsőre hinnénk).

Nálunk bőven találni példát ezekre az agyzsibbasztó ötletekre, de azt hiszem, új kedvencem a lőtérépítés. Megértem, ha épül egy vagy kettő vagy öt. (Pontosabban nem értem, de belefér- mondjuk egy horthysta politikust ábrázoló szoborral kevesebbet állítanak fel, na bumm.) De 197 darab? Minek? Kinek?

Ízlelgessük a számot: százkilencvenhét. Ennyi lőtér épülne pár rongyos milliárdért, ahelyett, hogy iskolára, kórházra költenénk. Tudom, jelentéktelen pénz ez ahhoz képest, amennyibe a közmédia kerül, és az is mennyire megér minden fillért. Nem is az összeg nagysága fáj, hanem hogy pont lőni akarják megtanítani a gyerekeket. Ettől nő a hazaszeretet, nyilván. Puskával az oldalán mindenki jobban szereti Magyarországot. És nem lehet az véletlen, hogy a legnagyobb magyart is Puskásnak hívták, ugye?

Szeretve tisztelt miniszterelnökünk nyilván kedvenc Puskás-festménye előtt állva töprengett el arról, mi hiányzik annyira nálunk. Puskás, puska- lőtér! És az a szomorú, hogy egyáltalán nem lehetünk róla meggyőződve, nem így születnek nálunk a nagy tervek. Mert ész és logika az nincs mögöttük. Tegyük fel, lehet lőtérre menni, és ezzel fejlesztjük a hazafias érzéseket, lelkesebben állnak katonának a fiatalok. És mire megyünk velük?

Aki azt gondolja, a franciáknál vagy a németeknél nincs elég jól felfegyverzett katona, az el van tájolva. Csak éppen a magányos terroristákkal operáló ellenséggel szemben ezekkel nem nagyon lehet mire menni. Akármennyi gyerek kezébe adunk fegyvert a lőtéren, ez nem fog sokat segíteni ha nincs a mindennapokban is fegyver az embereknél, ráadásul megelőzésre az se nagyon alkalmas. És én egy olyan ideges országban mint a miénk inkább nem nagyon engedném szabadjára a fegyverviselést.

Szóval semmi értelme nincs az egésznek. Vagyis van, hogyne lenne, csak nem úgy és nem az: valamiért úgy tippelem, pár építőipar vállalkozás hirtelen a lőtérkivitelezés szakértőjévé vált. És a lőtérfenntartásban is van üzlet, mondani sem kell. Így aztán biztosan nagy örömet okoz páraknak ez a fantasztikus terv. Az emberek véleménye meg kit érdekel?... Ha valami bajuk van, vezessék le valahogy a feszültséget- irány a lőtér!...

Tovább

Kálmán Olga új csatornán

Apró magyar médiavihart kavart az újságíró átigazolása a HírTV-hez, pedig nincs itt semmi különösebb látnivaló.

Fogalmam nincs, egyáltalán miért beszélnek nálunk a média ügyeiről. Szép lassan egyoldalúvá vált a közmédia, a többi lap, oldal szép lassan besorol a kormány mögé, csak egy-két függetlennek mondható újság és tévé marad. Már amennyire azok függetlenek,, ugyebár.

Szóval a médiapiac nálunk nem normálisan, üzleti alapon működik, így aztán számon kérni azt, ki milyen nézettségű műsort csinál, hol mennyi fizetést kap, teljesen felesleges. Hogy hány ezer embert érdekelt Kálmán Olga műsora, nem olyan súlyú tényező, hiszen politikai háttérműsorokat ma már "hívők" néznek, normális ember nem pazarolja az idejét politikusokra.

Alapvetően nincs is értelme: az ellenzék éve óta tehetetlen, a kormánytöbbség pedig azt csinál amit akar. Nincs az a felmérés, racionális érv, ami igazolhatná a stadionépítést, mégis évek óta erről szólnak a hazai beruházások. Nem teljesen mindegy, Kálmán Olga hol sorozza meg kérdéseivel a vendégeit?

És nálunk bármi előfordulhat, Andy Vajnából tévétulajdonos lesz, Simicskából meg a rendszer által eltiporni kívánt forradalmár. Közben meg az egész sztori arról szól, ki tud nagyobb szeletet szakítani az állami hirdetési tortából. Aki igen, annak mindegy, hogy írni-olvasni megtanított majmokat alkalmaz-e újságíróknak, hiszen a piaci viszonyoktól függetlenül jön a pénz; akinek meg nem jut állami reklám, vagy csendben összeomlik, vagy dacból működik tovább, minden gazdasági racionalitás nélkül.

Ilyen szemszögből nézve pedig oly' mindegy, Kálmán Olga negyvenezret vagy negyvenmilliót keres, sem a világot nem váltják meg a műsorai, sem a tévé életét nem ez fogja alapvetően megváltoztatni. Nézőként maximum annak örülhetünk, ha ezért-azért háttérbe szorított, de egyébként értelmes műsorokat készítő emberek valahol végre lehetőséget kapnak: a HírTV-re került Veiszer Alindának például vannak jó beszélgetései. Szerencsére nem politikusokkal.

Kálmán Olga értelmes nő, és ki tudja, talán lesz értelmes műsora is. Ennél sokkal több szót nem érdemel a váltás sztorija, mert nem nagyon vannak tele nézhető műsorral a csatornák. Mindegy, milyen orientációjú csatornáról van szó, valamirevaló dolgot elcsípni komoly művészet. Hajdú Péter meg a Való Világ, és a többi szuper szórakoztató műsor éppen olyan fájdalmasan rosszak, mint a köztévé termelési beszámolói. 

Remek lenne valóban elemezgetni, milyen izgalmas folyamatok zajlanak a magyar sajtóban, de ami van, abban semmi érdekes nincs. Ha jó szerződést kapott a HírTV-től, egyvalaki legalább biztosan jól jár: Kálmán Olga maga. És akkor máris van valami pozitív hozadéka az egész magyaros mini médiacirkusznak. 

Tovább

Az orvos szent és sérthetetlen

Gyógyíthatatlan betegeit pénzzel lehúzó orvosra van szüksége a társadalomnak a bíróság szerint.

Az ügy gyomorforgató és gusztustalan: egy onkológus gyógyíthatatlan betegeitől komoly pénzt kért műtétekért és kezelésekért, amelyek értelemszerűen nem használhattak. A bíróság indokolásában elmondta, a bűnösséghez kétség nem fért, a büntetés középmértéke hét év börtön lett volna, de nagy nehézségek árán levitték két évre, mert így fel lehetett azt függeszteni. Mert így a nagyszerű szakember a társadalom és a betegek örömére folytathatja áldásos gyógyító tevékenységét. 

Mit is mondhatnék? Vajon hány beteg van, aki ezek után annyira ragaszkodik ehhez a remek orvoshoz? Bár az emberek egy része jellemzően hülye, tehát lehet, hogy annak ellenére ragaszkodnak hozzá, hogy betegtársaikat az ítélet szerint bizonyíthatóan kihasználta. Tiszta mázli, hogy az érintett betegek túlnyomó többsége nem háborodhatott fel ezen az ítéleten, mert tízből kilencen már elhunytak. 

Ilyen világban élünk, emberek. A törvényszék szerint az orvosi diploma olyan szentté és sérthetetlenné tesz egy ilyen alakot, hogy még a neki járó büntetést is kőkemény munkával csökkentik, mert szüksége van rá a társadalomnak. Szerintem meg nincs, orvosként legalábbis biztosan nem. Az egészségügy más területén szánnék neki feladatot: vihetné az ágytálakat közmunkásként, miután leülte a magáét. 

De ez már nem fog megtörténni, mert az ítélet jogerős. Csak arra tudok gondolni, hogy a bírók nálunk sokkal okosabbak és bölcsebbek, és pontosan tudják, mire van szüksége a betegeknek. Én meg a magam ostoba módján azt gondolom, ennél szilárdabb erkölcsi alapokra volna szüksége még egy utcaseprőnek is, nem hogy egy orvosnak. És egy ilyen ítélet ugyan mennyiben tartja vissza a hasonló felfogású orvosokat, akik elesett, bajban levő betegeiket aljas módon kihasználják? Hiszen szemmel láthatóan szakértelmüket így is nagyra becsülik. Tulajdonképpen mit veszíthetnek? Ha nem buknak le, pénz a zsebben, ha meg igen, hát pár évig meghúzzák magukat.

Egyszerűen hülye világban élünk. Személy szerint nem szívesen bíznám magam ilyen orvosokra- de ilyen bírókra se!... Bár nem tudom, mit idegeskedek ezen: miközben én nem alszok jól, a bírók és az orvos igen. Pedig talán fordítva kellene lennie.

Tovább