Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Juhász Péter álomvilága

Együtt, Momentum és Kétfarkú Kutya Párt koalíciója? Komolyan?...

Személy szerint azt gondolom, Juhász Péter tevékenysége az egyik jó példája annak, miért nem nagyon tudnak fordulatot elérni az ellenzéki politikusok. A különféle "ügyek", amibe keverik, nem nagyon hoznak lázba, ilyen súlytalan dolgokkal bármelyik oldal politikusát hírbe lehetne hozni. Ha igazán bűnös lenne bármiben, bíróság elé lehetne állítani. Amíg csak sajtóperekben érintett, addig kár is ezeket felhozni.

Az viszont nagyon is értékelhető, tulajdonképpen mit tud eredményként felmutatni. Rendben van, pár ügyre próbálta felhívni a figyelmet. Ezekkel is az a baj, hogy bírósági eljárás, ítélet nélkül nehéz azt mondani, sokat ért volna el. Mutogathatunk az elfogult ügyészségre, de az átlagpolgár nem jogi szakember, tehát maximum az érzelmeire hallgathatna.

Olyasmivel azért nehéz tömegbázist kiépíteni, hogy valaki harcot indít a marihuána legalizálásáért. Én éppenséggel nem tartom rosszabbnak, mint a mifelénk szent tehénnek tartott alkoholos italokat, na de ez nem olyan téma, amire fel kellene fűzni egy politikai eszmerendszert- szerintem.

Egy olyan törpepárt, mint az Együtt, eleve nehezen találja meg a saját célcsoportját. Jó esetben van egy arc, akihez köthető, de ha nincs komoly üzenet, tulajdonképpen mit lehet várni? Vagy ha nem üzenet, akkor legalább valamiféle világkép. Én pillanatnyilag nem sok karaktert vélek felfedezni az Együtt vagy a Párbeszéd politikája mögött. (Mondjuk a DK, a Liberálisok, vagy akár az MSZP se tudott nekem mostanában meggyőző dolgokat üzenni...)

Amire emlékszem, hogy volt egyszer egy Együtt-PM. Sokan azt se tudtuk, hogy igazság szerint ez nem egy párt, hanem kettő. Aztán szépen külön is váltak az útjaik. És most amikor Juhász felvetette az ellenzéki törpepártok összefogását, az a Párbeszéd reagált pozitívan, akik ugye elváltak tőlük nemrég rövid alkalmi koalíció után. 

De hogy milyen indíttatásból keverték bele ebbe az egészbe a Momentumot, akik nyilván most azon dolgoznak, hogy önálló arculatot mutassanak? Politikai öngyilkosság lenne összeállni pár, nem igazán kedvelt, erodálódott alakulattal. A Kétfarkú Kutya Pártban pedig nem hülyék ülnek, semmi értelme nem lenne az egész tevékenységüknek, ha beszállnának pár komolykodó poltikus közé az örök élet, ingyen sör célkitűzésükkel. Vagy Juhász Péter úgy vélte, pár spangli mellett sikerülne megtalálni a közös alapelveket?... Haverok, buli, koalíció?

Valami furcsa álomvilágban él, ahol szelektál az általa szimpatikusnak vélt, elfogadható pártok közt, miközben igazán semmi nagy tettet, határozott programot nem tud felmutatni. A Juhászhoz hasonló figuráktól nem igazán lehet várni, hogy komoly kihívói legyenek a (túlzottan) olajozott gépezetként működő, rengeteg pozíciót uraló Fidesznek. A kérdés csak az, van, lehet-e bárki, aki valamiféle épkézláb alternatívát jelent? Vagy pedig a kormánypárt nagy szidásával együtt a kritikusoknak magukban be kell ismerni, a jelenlegi rossznak tartottnál nem nagyon van lényegesen jobb, aki megérdemli a szavazatot?...

Tovább

A közterek védelme

A jelek szerint a kamerák mögött bátrabbak a közteresek, mint a nyílt utcán.

Az a hír borzolja a kedélyeket, hogy megfelelő pontokon elhelyezett kamerákkal kaszál a közterületfelügyelet: egy rossz kanyarvétel és már repül is az ötvenezer forintos csekk. Enyhén aránytalan a büntetés, pláne úgy, hogy vannak, akiket többször sorozatban megbüntetnek. Nem okoztak egy balesetet se, mégis összeszedhetnek pár százernyi büntetést- akár az autó árával vetekedőt.

Az mondjuk elég mókás, hogy a főpolgármester azt javasolja a megvágott autósoknak, hogy bojkottálják a büntetést, mert az igazságtalan és aránytalan. Nem tudom, hogy normális dolog-e, amikor szabályszegésre biztat maga Tarlós István, de emlékeim szerint amikor Szentesi Kálmán kérte volna vissza az adóját, ugyanis véleménye szerint rosszul költötték el azt, akkor egyből durva bírságot róttak ki rá. Van, akinek lehet forradalmárkodni az ilyesmivel? Szerintem inkább a rendeletekhez kell hozzányúlni, és a főpolgármester ez ügyben kicsit talán hatékonyabban lobbizhat, mint az egyszerű autós.

No de mindegy is, egy másik polgármester is megszólalt közterület-ügyben: Bús Balázs, aki a III. kerületben pont Tarlós utódja lett, azért reklamált az FKF-nél, mert tűrhetetlen állapotok alakulnak ki lomtalanítás idején. 

Száz százalékban egyet értek ezzel. Az idén több cuccot vittem le, amikor az egyik dobozra rárabolt a hulladékkupacot sajátjaként kezelő úriember, egy másik ordítani kezdett nekem,  hozzak neki is valami turkálnivalót. Amikor legközelebb lementem, azt láttam, épp teljesen kiforgatják a bezsákolt, összerakott lomot, kiszórnak minden apró szemetet.

Estefelé egy régi, már sokra nem jó, kibelezett számítógépet vittem le. Egy idősebb férfi nézelődött a lomok mellett, ő volt a legközelebb a géphez, megnézte magának. Már messzebbről üvöltöttek rá, hogy ez nem az ő placca, aztán fél perc múlva oda is értek és ellökdösték, mert az én hulladékom az ő vadászterületükre került, Szerintem engem is elhajtottak volna, ha vissza akartam volna venni

Természetesen nem maradtam ott igazságot tenni a lomon marakodók között- és azt hiszem, ez nem is az én dolgom. Közterületen volt, és felügyelni kellett volna rá- hopp, csak nem közterületfelügyelőket kellett volna bevetni? Én tudom, hogy kellemetlenebb bandákkal hadakozni, mint kameraképek alapján küldözgetni a csekkeket, de hát minden szakmának megvannak a kihívásai. És őket valami ilyesmiért fizetik, nem?

Mókás, hogy a polgármestereknek üzengetésre telik, megoldást viszont nem találnak. Pedig nem tegnap lett ilyen a lomtalanítás a fővárosban vagy léptették életbe az ötvenezres kanyarbírságot! Tudom, lomozás ügyben addig eljutottak, hogy hoztak valami jogszabályt, miszerint a lom elvitele lopás és büntetendő, de minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Egyébként csak egy halom betű: ha a büntetés betűit összekeverjük, sünbetét lesz belőle. Ugyanúgy nem riaszt el senkit, mint a súlytalan szabályozás. Viszont a kanyarcsekkekkel nem viccel a hivatal, ott lesújtanak a társadalmat veszélyeztető szabályszegőkre...

Nem lehetne, hogy most az egyszer a veszélyes, erőszakos bandákkal szemben lenne határozott a hatóság, és a kanyarodós ügyben meg méltányos, például tizedannyi bírsággal és figyelmeztetéssel? Tudom, az egyikkel pénzt lehet begyűjteni, a másikkal meg szidalmakat és rossz esetben pár pofont. De ha csak azt vállaljuk fel, ami könnyű meló, akkor ne csodálkozzunk, hogy az állampolgár is a könnyű utat választja.

Tovább

Az értéktelen korosztály

Nem tetszik, ahogy a nézettségi adatokkal azt sugallják, a hatvan felettiek már nem érnek semmit.

Sváby András új műsora, a Heti napló az ATV-n viszonylag tisztességes számokat hoz. Nyilván nem fogják annyian nézni mint valami látványos celebes zenés show műsort, de tulajdonképpen mindegy is, mennyien  nézik. A sztori az, hogy a TV2 élén álló Dirk Gergens a műsor indulása előtt lekicsinylően beszélt a várható eredményekről, és amikor ehhez képest jobb számokat értek el Svábyék, a Facebookon kezdődött trollkodni. Nekem különösen ez ütötte meg a szemem:

Hát kérem szépen, mocskosul nem tetszik, hogy egy ilyen "szakember" megengedi magának a hetven felettiek lesajnálását. Az én anyukám elmúlt hetven, kétkezi munkásként kezdte tizenévesként, aztán tanulással küzdötte magát egyre feljebb, jóval hatvanon túl is dolgozott, nagyjából öt évtizednyi meló után döntött úgy, hogy most már inkább pihenne. Nekem egy olyan paprikajancsi ne mókázzon anyukám korosztályával, akinek olyan fantasztikus dolgokat köszönhetünk, mint a Való Világ vagy e pillanatban a TV2 káprázatos híradója. 

És a Heti napló rugdosását ukázba kapó lapoknak is toll a fülébe, amiért kiemelik, hatvan alatt nem nézik a műsort, és ez milyen gáz. Hát szerintem meg az a gáz, aki a nevét adja ahhoz, hogy a szülei, nagyszülei generációja értéktelen társadalmi rétegként jelenjenek meg, mert a kutyát nem érdekel, mit néz egy hatvanon túli. 

Pedig vannak aktív hatvanasok szép számmal, ügyes kezű mesteremberek, orvosok, jogászok, mérnökök, tanárok, mindenféle szakma képviselői. Még újságírók is vannak köztük, ki hinné! Nem is rosszabbak azoknál, mint akik ilyesmiket megengednek maguknak. 

Vagy például olyan alkotók is tudnak nagyot gurítani "szépkorúként", mint Clint Eastwood. Neki is beszólna Dirk Gergens, vagy remegő lábbal örömködne, ha egyszer szólna hozzá egy szót egy ilyen legenda? Hadd ne mérjem egymáshoz kettejüket. 

Miközben politikai retorika szintjén kiemeltem foglalkoznak a nyugdíjasokkal, az simán elmegy, hogy nyíltan kormánypárti tévék, újságok ilyen helyzetben semmibe vegyék őket. Hahó, a hatvanasok-hetvenesek többsége elég sokat letett az asztalra, egy olyan társadalmi rendszerben leélve életük jó részét, ahol nem nagyon volt lehetőség megvalósítani a merészebb álmaikat. Lehet azon mókázni, hogy mennyire nem számítanak a hirdetőknek, de talán nem az ő hibájuk, ha egy keményen végigdolgozott élet után nem sikerült annyit felhalmozni, hogy mindenféle hülyeségre költsenek számolatlanul.

Miközben azon megy a rugózás, hogy a Heineken vörös csillaga önkényuralmi jelkép, míg a Milky Way, a Converse meg a San Pellegrino csillagai kicsit sem azok, azért bezzeg senki nem emeli fel a hangját, hogy egy Gergens-féle megbélyegezzen egy számára kereskedelmileg érdektelen korosztályt.

Hadd fogjam akkor inkább a Sváby pártját, aki így szemmel láthatóan felvállalja, nekik (is) készíti a műsort. S talán az is elmond a világról valamit, hogy az idősek nem feltétlenül ostoba celebes seggrepacsizást néznek, hanem egy komoly közéleti műsort. Azt hiszem, nem nekik kell szégyenkezni amiatt, hogy a Pumpedék helyett erre kapcsolnak oda. Én meg teszek rá, utóbbi a kereskedelmi korcsoportban hogy teljesít, attól még annyit ér, amennyit.

Ne az szégyellje már magát, aki tisztességgel leélt hetven évet, de csak annyira futja neki amennyire! Szégyellje magát az, aki számára az ember értékének egyetlen fokmérője az, milyen vastag a pénztárcája. Mert lehet valakinek kevés pénze, de ezzel együtt is sok-sok méltósága..

Tovább

Hiteltelen politikusok

Újabb űgy mutat rá, miért is fordulnak el a hagyományos pártoktól a szavazók.

Sőt, nem csak rég beágyazódott pártok, hanem magában a politika is egyre kevésbé érdekli az embereket, és ezen nincs is mit meglepődni. Most éppen a francia belügyminiszter magyarázkodhat lemondása után, miért lányainak jutott asszisztensi állás. 15 és 16 évesek voltak, amikor először nyilvánvalóan nagyon fontos megbízást kaptak a politikus papa stábjában, az évek alatt több tízezer eurót begyűjtve.

Franciaországban maradva, Francois Fillon, a legesélyesebb elnökjelölt pedig abba bukott bele, hogy hasonló konstrukcióban foglalkoztatta feleségét, gyerekeit, s itt egy milliós összeget emlegetnek- ellene már vádat is emeltek. Ezzel vélhetően az ő politikai karrierjének is vége.

Az igazán jellemző az, hogy az egyik érintett szocialista, a másik pedig jobboldali. Tökmindegy, milyen oldalon áll valaki, szemmel láthatóan lehajol az apróért. És hányan lehetnek még, akik nem tudnak meglenni feleségük, gyerekük, más rokonuk szakértelme nélkül! Szívesen megnézném, az Európai Parlamentben ülő képviselők közül hány mellett dolgozik családtag- nyilván totál legálisan.

És csodálkozunk, hogy mindenféle futóbolondok vagy magukat futóbolondnak beállítók is labdába rúghatnak egyre több országban? Ostobaságot szajkozó szélsőségesek, és ostobaságnak tűnő, valójában nagyon is elmésen ironikus dolgokat kiagyaló viccpártok népszerűsége válik mérhetővé szerte Európában. Már Szerbiában is számolni kell az egyik ilyen alakkal, mint ahogy nálunk a Kétfarkú Kutya Párt büszkélkedhet sok-sok követővel. 

Nyilván vannak, akik vevők a nagyon leegyszerűsített retorikára, az új, radikális, "tiszta kezet" ígérő szónoklatok. Mások pedig azzal akarnak beinteni a hagyományos pártoknak, amelyek látszólag egymás ellenfelei, de közpénzlenyúlásban mindig koalíciót kötnek, hogy a politikai rendszert megfricskázó pártokra szavaznak.

És fel is merül a komoly kérdés: valóban rosszabbul dolgoznának ezek az emberek? Valóban hihetünk az olyan politikus tisztességében, aki képes pár ezer eurós állásokba benyomni a saját lányát? Ugyan hogy reagál, ha pár millió eurós korrupciós ajánlattal környékezik meg? "Kösz, ez nekem túl sok, én csak kicsiben lopok"?

Nyilván ez költői kérdés, de valahogy nem nagyon látjuk a sok elszegényedett politikust magunk körül se itthon, se külföldön. A nevetséges vagyonnyilatkozatokat hagyjuk, látja akinek van szeme, mi a valóság. Nem kell a politikusnak nyomorogni, szó sincs róla, de azért érzékeljük a kontrasztot a legálisan bejelentett jövedelmek és a luxuspaloták közt. 

Amikor az emberek megunják az ilyesmit, gyakran tesznek az egész választósdira. Ha a polgárok alig több mint felét érdekli egy parlamenti választás, egy népszavazás pedig még annyit sem, akkor érzékelni kellene, hogy gáz van. Nem hisznek abban, hogy létezne olyan alternatíva, ember, ügy, aki mellett ki kell állni egy szavazattal. 

Én pedig nem a megbukott, lemondott politikusokat sajnálom, hanem saját magunkat. Mert őket előbb-utóbb kimosdatják, más, fontos beosztásba helyezik, mi viszont sokkal többet veszítünk: az illúzióinkat, a hitet abban, hogy a világ a véleményünknek köszönhetően jobbá tehető. 

Tovább

Nem trendi a politika

A fiatalokat kicsit sem hatja meg az, amit ma nálunk közéletnek neveznek.

Olvastam pár kesergő, okoskodó írást arról, hogy a tizenévesek mennyire nem érdeklődnek a politika iránt. Nem foglalkoznak a pártokkal, a közéleti vitákkal, egy felmérés szerint simán összekeverik Zuschlag Jánost és Szíjjártó Pétert. 

Hát ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, talán nekik van igazuk mert nincs nagy különbség. De én persze egyáltalán nem így gondolkodom, hiszen igazi nagyformátumú, nehézsúlyú politikusok ütköznek össze személyükben, megannyi gigászi cselekedettel a hátuk mögött...

Ne csodálkozzunk, én azt mondom. Rutinból az ember elolvassa a közéleti cikkeket, nyilván annak az oldalnak a véleményét elsősorban, akivel szimpatizálok, de most őszintén, egyikre se akarom rábízni a sorsom, azt irányítom magam. Én magam is úgy vagyok vele, hogy minek érdekeljen a magyar politika, amikor bármikor előfordulhat, hogy külföldre költözök, és az ezzel sokkal nagyobb arányban kacérkodó fiataloknál teljesen racionális, hogy nem a lüktető magyar közéletre fókuszálnak.

És amikor az üres parlamenti padsorokról ad közvetítést a televízió, azt láthatjuk, magukat a képviselőket se érdekli az, mi zajlik abban a marha nagy épületben. Már bocsánat, ha közülük csak páran fáradnak be az ülésekre, miért kellene azt érezni, nekünk oda kell figyelni a történésekre?

Tudom, a mai tinédzsereket remekül lehet ostorozni, mert bűnrossz YouTube-csatornákra iratkoznak tízezer-, százezerszám. Bevallom én másodpercekig se bírom nézni ezeket a rémesen fantáziátlan, lapos videókat, de kit érdekel az én véleményem? Az én korosztályomban meg annak idején sokan New Kids on The Block plakátokat ragasztgattak a falra vagy az Amerikai Nindzsa filmeket bámulták- na mert az aztán jóval nagyobb művészet volt mint a mai YouTuberek munkássága! 

Persze aztán volt egy pont felnövésünk közben, amikortól kezdve vitáztunk, beszélgettünk. Középiskolás koromban meghallgattam az első szabad választásokról apám meg pár tanárom véleményét, és felraktuk az MDF "Tovarisi konyec!" plakátját az osztály falára, amit leszedettek. 

Azt gondolom, egyszerűen túl sok az információ, a zaj, ami a tizenéveseket körülveszi. Rengeteg tévécsatorna, rengeteg weboldal, blog, iszonyú mennyiségű YouTube videó, és ezekhez képest meglehetősen ingerszegény kaland bekapcsolni a tévét egy politikai vita kedvéért.

És az én korosztályomon is látszik, sokan egyszerűen kiszeretnek ebből a dologból. Sokan marha kínosan ügyelünk rá, hogy ne legyen olyan megosztás a Facebook-folyamomban, ami kicsit is politikai állásfoglalást tükröz. Nem akarok sem azért "hazaáruló" lenni, mert támogatom az olimpiát, sem azért, mert ellenzem. Miközben vagyok aki mindig is voltam... (Hazaáruló, naná. Indokot majd találunk hozzá.)

Egyetlen barátot, ismerőst sem akarok veszíteni azért, mert látszólag ellentétes oldalon állunk- valójában pont ugyanott vagyunk mind, a vesztesek közt, míg valahol a fellegek felett, előlünk elrejtve repkednek a milliárdok. Egy tizenévest se kárhoztatok azért, mert ez a buli nem elég vonzó és pörgős nekik. És bevallom, eszem ágában sem lenne megpróbálni belerángatni őket a közéleti vitákba. Őszintén hiszem, hogy jobban járnak, ha a parlamenti közvetítések helyett cicás videókat néznek.

Tudom, így sose lesz belőlük jó választópolgár. De az vigasztal, hogy rossz választópolgárok se lesznek, akik hülyeségeknek bedőlve voksolgatnak, nagyjából feleslegesen, mert utána soha többé az életben semmiféle beleszólásuk nem lesz semmibe, ami az országban történik...

Tovább

Katinka milliói

De jó is a sokszoros olimpiai- és világbajnoki érmesünk zsebében turkálni!

Felröppent, hogy Hosszú Katinka 60 millió forintot kap azért, mert részt vesz az úszó világbajnokság népszerűsítésében. Később ebből 25 millió lett, ami még mindig szép summa. Sportközgazdászt kérdeztek az összegről, a Facebookon osztogatták a sztorit a versenyző pénzéhségének bizonyítékául, mindenkinek van valami véleménye.

Én sem vagyok kivétel. Mit is mondhatnék? Hosszú Katinka feltette hazánkat a sportvilág térképére Rióban- mert bárki bármit hisz, a kajakban vagy vívásban elért sikerekre a nézők töredéke figyelt oda. Mondhatni, Katinkáé most az a szerepe, ami annak idején Puskásé volt. És a hihetetlen népszerűségét mindig is jó érzékkel váltotta pénzre, amivel a mai világban nincs semmi baj. Dzudzsák is sokat keres, mint ahogy más sztárok is, itthon és külföldön.

Ne legyenek illúzióink: ha Magyarországon többé nem lehetne sporttal pénzt keresni, még a legnagyobb hazafiak is országot váltanának. Inkább örüljünk neki, hogy van, aki számára dicsőség piros-fehér-zöldben versenyezni. És teljesen felesleges azon vitatkozni, ekkora világsztár megérdemli-e a nemzetközi összevetésben egyáltalán nem nagy összeget.

Beszéljünk inkább arról, ki keres még a világbajnokságon. Megszólalt a televízióban például Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője. Hát a vele kapcsolatos legemlékezetesebb sztori az volt, amikor megverték, de mint újságíró aligha nevezhető akkora világklasszisnak, mint Katinka- cserélhető arc, tucattévés, nem hiszem, hogy a CNN és a FOX News ajánlatait utasította vissza a világbajnokság kedvéért. És legyen nyugodt mindenki, szóvivőként az ő összjövedelme is összemérhető Katinkáéval. 

És vajon mikor nézzük meg, mennyi pénzt keres a világbajnokságnak köszönhetően Fürjes Balázs, no meg a sok projektmenedzser, felsővezető, akik bármikor el tudják magyarázni, hiába kerül a 25 milliárdos világbajnokság 100 milliárdba, tulajdonképpen kicsit sem drágult? Vagy ezért kell őket annyira megfizetni? 

És mennyi jövedelem csapódik le azoknál a cégeknél, akik építették az uszodát, a többi létesítményt? Mennyit keresnek azok a cégek, akik most a Katinkával futó kampányokat bonyolítják? Mekkorát kaszálnak a hotelek, akik tekintettel a nagy versenyre, most hirtelen tripla áron adják a szobákat? 

Tényleg létezik az országban ember, akinek komolyan az csípi a szemét, hogy pénzt keres a magyar sport legnagyobb sztárja, valaki, aki saját tehetségének, kitartásának köszönhetően nem csak a szűkebb környezetében, hanem az egész világot tekintve lett a legjobb? Egy árva fillért sem sajnálok tőle!

Viszont ha látnám a teljes fizetési listáját a világbajnokságnak, találnék rajta pár embert, akinek lehúznék egy-két nullát a jövedelméből, azt garantálom. De marha jó lenne, ha pontosan tudhatnánk, mire is ment el az a száz milliárd (meg még ki tudja, mennyi), és ki is járt igazán jól a világbajnoksággal. Azok a csendes, ismeretlen háttéremberek, akik úgy lettek nyertesek, hogy egy métert se kellett úszniuk hozzá, és még a kommentelők se kívánják pokolba őket...

Tovább

A sport migránsai

Hiszek benne, nem kérdés, örülnünk kell-e kínai származású gyorskorcsolyázóink sikerének.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázás legszűkebb élmezőnyében vannak az egész világot tekintve. Most is érmeket szereztek a világbajnokságon, és ez valóban fantasztikus teljesítmény.

De nevük és persze fizimiskájuk alapján is világos, kínai származású, de nálunk nevelkedett fiatalokról van szó, akik magyarul beszélnek, magyar színekben versenyeznek, Magyarországnak szereznek dicsőséget. De most, amikor a bevándorlás középpontban van, migránsügyekkel van tele a sajtó, az ember már elbizonytalanodik, szurkolhatunk-e olyannak, aki nem tudja vérvonalát Árpádig visszavezetni? 

Furcsa dolog ez, mert akadtak azért hazát váltó sportsztárok, akik piros-fehér-zöldben arattak sikereket, noha máshol nőttek fel. Természetesen van köztük magyar származású is, nem is egy, náluk nincs szó arról, hogy semmiből lesz honfitársunk. De a Videoton brazil focistája, Vinicius a napokban lett magyar állampolgár, s máris válogatott kerettag- vajon ő gazdasági bevándorló-e, aki az otthon nevelt akadémisták elől veszi el a helyet?

Apropó, akadémia. Puskás Ferenc, a legismertebb magyar Spanyolországban lett igazán világhírű, játszott a spanyol válogatottban is spanyol állampolgárként, s milyen furcsa, a felcsúti stadion spanyol becenevét, a Panchót vette fel. Ő vajon migráns volt-e? Mert azért tény, idehaza is kivételezett helyzetben levő sztár volt. S a focink nagyjai közül Kubala, Kocsis, Czibor is elhagyta sok más sportolóval együtt a hazáját. Lehetünk-e rájuk büszkék? 

De említhetnénk ezer más példát. A híres magyar tudósok közül mennyien hagyták el hazánkat, s mi mégis nagyjaink között tartjuk számon Neumannt, Wignert, Tellert! A Korda-stúdiót olyan emberről nevezték el, aki külföldön lett híres filmes, s a mai magyar filmélet atyaúristene az az Andy Vajna, aki amerikai szemszögből akár migránsnak is tekinthető. Az aradi vértanúk között is volt olyan, aki magyarul alig tudott, származásuk nyilvánvalóan vegyes.

És mit mondjunk Árpádékról, akik úgy egyébként bevándoroltak a Kárpát-medencébe, majd benépesítették azt? S mit gondoljunk arról, amikor Borbás Marcsi méltán népszerű műsorában, a Gasztroangyalban mondjuk svábok, tótok büszkélkednek el a kulturális örökségükkel? Ettől még jó magyarok ők is, ehhez kétség sem férhet.

Szóval nem fekete-fehér a bevándorlás kérdése. Ezzel persze nem azt állítom, az Európába özönlő emberek mind az öreg kontinens büszkeségei, vagy egyáltalán tisztességes, rendes állampolgárai lesznek. Sajnos vannak közöttük haszonlesők, bajkeverők, terroristák. Szűrni kell őket, s oda kell figyelni arra, mennyire akarják valójában az intergrációt, a beilleszkedést. 

De egységes, nagy tömegként kezelni mindenkit, aki az országban akar letepeledni? Ez nyilvánvalóan butaság, félrevezető, hangulatkeltésen kívül nem jó semmire. Értem én, hogy van illegális meg nem illegális, kerítésen átmászó és vízummal érkező, de nagy általánosságban akkor is igaz, hogy arról beszélünk, valaki itt, Magyarországon akar élni, noha más az anyanyelve, más a vallása, a háttere. A vicces az, hogy ennél hétköznapibb dolog nem nagyon van a világon, így lett világhatalom maga az Egyesült Államok is. Szóval a bevándorlás nem "rossz" vagy "jó", egyes emberek lehetnek ezek vagy azok.

A feladat tehát nem a csoportszintű problémakezelés, hanem a sokkal személyre szólóbb ügyintézés. Látni és értékelni kell azt, ami jó, meg kell becsülni azokat, akik tesznek az országért, akár sztárként, akár dolgozó emberként, és fel kell lépni azokkal szemben, akik ellen(séges)kultúrát építenek fel a kontinensen. Ne támogassuk azokat nagy pénzzel, akik aztán az Iszlám Állam harcosai lesznek, akik kivonják magukat a törvények alól. Sem a szélsőséges bezárkózás, sem a túlságos nyitottsággal együtt járó problémaeltagadás nem lehet jó válasz. És aki azt mondja, nincs megoldás, annak azt válaszolom, tessék szétnézni a nálunk élő elismert bevándorlók, vagy a tőlünk elszármazott, máshol nagyot alkotott magyarok körében, mert igenis létezik milliónyi jó példa.

Tovább

Gendersemleges jelzőlámpák

Most épp az a nagy téma Ausztráliában, hogy női alakok is legyenek a gyalogátkelőhelyeknél levő lámpákon.

Megszokhattuk, hogy mindig van valami iszonyúan fontos ügy, amiről a tolerancia és egyenlőség jegyében el lehet vitatkozni, és most itt az újabb fajsúlyos probléma, ami nőnapkor pont aktuális. Mint ahogy sok helyen máshol, a szimbólum inkább férfialaknak tűnik Victoria államban is- de már nem sokáig! Melbourne-ben fel akarják számolni az egyenlőtlenséget, és a lámpáknak pont a felében női alakra cserélik le.

Először is leszögezném, engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy férfi vagy nő van-e a jelzőlámpán. Sőt, tőlem lehet az összesen női alak, semmi bajom nincs vele, ha nőkre utaló szimbólumok vannak akárhol, és szerintem ezzel az emberek nagy többsége így van egy normális országban. (Meg kell jegyezzük, mi itt már csak azért sem érthetjük a sok genderhisztériát, mert például ellentétben azokkal a nyelvekkel, ahol külön semleges névmást vezettek be azoknak, akik se nők, se férfiak, nálunk semmiféle nemi megkülönböztetés nincs az "ő" névmásban.)

De állítólag még Ausztráliában is értetlenül állnak az egyenlősdi előtt, a nők egy részét sem érdekli az egész. Pláne azért, mert azt mondják, manapság elég sokan szinte mindig nadrágot viselnek, a szoknyás sziluettet nem érzik magukhoz közel állónak egyáltalán.

Igazság szerint kész csoda, hogy még nincs felháborodás a szoknya miatt. Mert ugyebár ez azt fejezi ki, hogy csak a hagyományos, nőkre erőszakolt viseletben ábrázolva nő a nő, és egyébként is, férfi miért ne járhatna szoknyában? És mi lesz az LMBGTQRHEJJEFNNIVDUP közösségbe tartozókkal? 

Azt gondolom, van olyan terület az életben, ahol fontos az egyenlő elbírálás. Ha egy nő ugyanolyan munkát végez ugyanolyan jól, miért ne lehetne ugyanannyi fizetése? És miért ne lehetne otthon apa a gyerekkel? Ezek fontos ügyek.

De a jelzőlámpa-átalakítás pont olyan dolog, ami hiába kerül pénzbe, hiába lehet felmutatni mint fontos eredményt, valójában semmiféle komoly problémára nem válasz. Még a nők jogaiért harcoló politikusok egy része sem érti, sok más téma helyett miért ezt karolták fel. Persze van, aki személyes diadalként ünnepli ezt a "sorsdöntő" győzelmet- ilyen a politika.

És nyilván az se jó, ha egy férfi és egy nő van a lámpán, mert akkor az a meleg párokkal kirekesztő. És a meleg pár kirekesztő lenne-e a heterókkal? Na, ezek aztán már a súlyos problémák!

Azt hiszem, egyszerre élünk túl jó és túl rossz világban. Túl jól élünk, mert van időnk azon vitatkozni, hogy milyen szimbólum legyen egy jelzőlámpán, miközben a világ nagy részén azt se tudják, mi az a jelzőlámpa, és persze nincs is rá szükségük, mert autóra nincs pénze a nyomorgó embereknek. 

És a világunknak mégiscsak van baja, mert hiába vagyunk azzal tisztában, hogy lehetne tenni egyenlőségért, elfogadásért, toleranciáért, látszatproblémákra pazaroljuk az erőnket. Gendersemleges közlekedési lámpák? Úgy tűnhet, mintha történne valami, miközben ez alig visz előre. Meg se közelíti ezen dolgok megoldása azt, mint amikor annak idején maroknyi nő bátor kiállásának köszönhetően kiterjesztették a szavazójogot. Az volt a merészség, a valódi harc. Ez a mostani csak maszatolás...

Tovább

A közös jövőnk

A liberálisok által megálmodott jövőt pellengérre állító üzenet erős reakciókat generált.

Egy kép jelent meg egy konzervatív twitter csatornán "This the future that liberals want" aláírással. Egy teljes arcát elfedő muzulmán nő és egy transzvesztita előadó ül egymás mellett a metrón- és ennyi az egész, nincs konfliktus vagy hasonló.

Nyilván az volt a szándék, hogy rámutassanak arra, a liberális felfogás hogy teszi tönkre a hagyományos értékeket. Vagy nem is tudom pontosan, mit akartak ezzel az egésszel kifejezni, de nagyon úgy fest, a fegyver visszafelé sült el.

Mert azért nehéz azzal vitatkozni, hogy alapvetően nincs azzal nagy baj, ha két teljesen eltérő vallású, világképű, felfogású, származású ember képes egymás mellett utazni a metrón, és nincs gyűlölködés, harc, erőszak köztük. Valószínűleg a világ sok, ma polgárháború által sújtott országában lenne béke, ha egyszerűen csak elfogadnák egymást a különböző csoportok. 

A tolerancia nem kellene, hogy kizárólag liberális érték legyen. Most komolyan, valakit az izgat, hogy a másik milyen istenben hisz? Vagy hogy férfi létére női ruhában érzi jól magát? Úgy teszünk, mintha a szélsőséges viselkedést ma találták volna fel. S a "régi, hagyományos értékek" világában simán megesett, hogy eretnekségért megégettek emberek, miközben az egyházi vezetők a vallási előírásokra fittyet hányva meglehetősen erkölcstelen, szabados életet éltek vagy gyilkolták vetélytársaikat.

A gonosz liberális jövő ellentéte ugyanis elvileg valami idealizált, csodálatosan boldog múlt kellene hogy legyen. Kérem szépen, mikor és hol volt az a boldog világ? Ötven éve, amikor a kommunizmus idején börtönbe kerülhetett valaki, aki őszintén elmondta a véleményét? Száz éve, amikor a nőknek még szavazati joga sem volt? Kétszáz éve, amikor például Magyarországon az ország lakosságának jelentős része nyomorban tengődött, jogfosztottan? Persze, nem voltak melegbárok, de szerintem örültek volna az emberek, ha az lett volna a legnagyobb problémájuk, hogy vannak-e ilyen szórakozóhelyek.

Egymás elfogadása: érték. Ez nem lehet vita tárgya! A liberális felfogásnak köszönhető az, hogy a bigott konzervatívokat nem zárja táborokba a másként gondolkodó többség. Vajon tiltakoznának-e a keresztények, ha mondjuk az ateisták elkezdenék üldözni, börtönbe vetni őket? Naná, nyilván. És igazuk is lenne.

Az ilyen sommás kijelentésekkel az a baj, hogy alapállásuk az, "mi vagyunk a jók". Hogy milyen alapon? Csak. Én például meg sem vagyok keresztelve, és meglehetősen zavar, ha egy katolikus politikus vallási alapon akar rólam ítélkezni. Semmi köze a hitemhez, a felfogásomhoz. Amíg nem sértek törvényt, addig úgy élek, ahogy akarok. Láttuk eleget a történelemben, hova vezet, amikor valakinek joga van mások hitének a bírálatához.

A nagy beszólóművész konzervatívok számára nyitva áll az út, hogy a felfogásukhoz közelebb álló országokba költözzenek. Csak ehhez persze senkinek nincs kedve. Sokkal kényelmesebb a jómódban, békében élő országokban osztani az észt, ahol szabad ostobának lenni is. Megjegyzem, az agresszív liberálisok sem jobbak, akik a határok ledöntésében már odáig is eljutottak, hogy követelik a jogot az általuk megbélyegzett csoportok szabad megalázására, sárba tiprására. Az elfogadásnak kölcsönösnek kell lenni, és a metrós kép pont azért jó: se azért ne érjen hátrány senkit, mert hátat fordít társadalmi konvencióknak, se azért, mert a legmerevebb, ortodox előírásokhoz ragaszkodik. Elférünk mi így egymás mellett is, ha akarunk.

És az, hogy működhet így, nem a jövő, hanem sok helyen a jelen. Engem már most sem érdekel, a szomszéd vallásos-e, vagy meleg, vagy vegetáriánus, netán zsidó származású. Miközben azt hisszük, tele van kihívásokkal az életünk, látnunk kellene, azért vitatkozhatunk liberalizmusról és konzervativizmusról, mert nem napról napra tengődünk- utóbbi esetben ugyanis csak az érdekelne, legyen mit ennünk. Természetesen a mostani világunk sem tökéletes, de nem olyan nehéz rosszabbá tenni, ha felelevenítjuk a megbélyegzés, kirekesztés "nemes" hagyományát. Tényleg ezt akarjuk?...

Tovább