Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Eltörölt gyűlölet

Ingyen fedi el a szégyellt tetoválásokat egy amerikai stúdió.

Nem titok, az emberek változnak. Felnövünk, tanulunk, új élmények érnek, megváltozunk: eljöhet a pillanat, amikor az egykor büszkén viselt tetoválás cikivé válik. Náci jelképek, bűnbanda-tagságot hirdető feliratok- sokakkal előfordul, hogy ezeket a legszívesebben eltüntetné a testéről.

Az Egyesült Államokban található Southside Tattoo hirdetett egy akciót: akinek ilyen tetoválása van de szeretne megszabadulni tőle, a stúdió művészei ingyen olyan rajzot készítenek, ami elfedi a korábbit. S meglepő módon olyan óriási volt az érdeklődés, hogy ez teljesen leköti az idejüket. Egy GoFundMe kampányt is indítottak, hogy a közösségi támogatásból finanszírozzák ezt a munkát.

Azt gondolom, ez egy igazán érdekes kezdeményezés. A mindenféle gyűlölködéssel kapcsolatban lehet harcosan, agresszíven reagálni, ez viszont egy másik út. El kell fogadni azt, hogy bárki felülvizsgálhatja korábbi nézeteit, megváltozhat, beláthatja hibát, s akkor esélyt kell adni neki. Akár így is. Még ha úgy is tűnik, hogy egy fasiszta kap ingyen tetoválást, ennek üzenetértéke van. 

A megbélyegzés ugyanis kétirányú: ha az egykori rasszista sem kap új esélyt, akkor el lehet gondolkodni, az ún. toleráns emberek is tényleg annyira elfogadóak-e, mint azt mondják. Persze most nem nehézsúlyú bűnözők, erőszakos cselekedetek elkövetőnek kimosdatásáról van szó, hanem inkább olyanokról, akik fiatalon bedőltek hangos uszításnak. Előfordul az ilyen, mind megtévedhetünk. 

És az ő új útra térésüket könnyíti meg, ha azt érzik, azok segítik őket a változásban, akik ellen harcolni akartak annak idején. Közben találkoznak, beszélnek, és kiderülhet mind a két fél számára, több a közös bennünk, mint ami elválasztja őket.

Tovább

Csonka demokrácia

Tulajdonképpen hányan is döntenek arról, mi történjen ebben az országban?

Ízlelgessünk két tényt: visszavonják az olimpiai pályázatot, erről döntött megbeszélésén Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt. Matolcsy György jegybankelnök tájékoztatóját pedig hat ember hallgatta meg az országgyűlésben.

Mit üzen ez nekünk? Az MNB-elnök beszámolója megérne ugyan pár szót arról, hogyan avatkoztak be a külföldi titkosszolgálatok a csaló befektetési cégek lebuktatásának időzítésébe, de ez olyan szinten marhaság, hogy szót is kár vesztegetni rá. Azaz csak annyit: ezek a cégek éveken, évtizedeken át működtették ezeket a pilótajátékként működő bulikat, felügyeleti ellenőrzés mellett, és ez önmagában is elképesztően nagy égés.

De a kulcs az, hogy ma, Magyarországon a fizetett képviselők közül hatan fáradtak be a Parlament sokat megélt épületébe, hogy a munkájukat végezzék. Ennyi ember elfért volna a Törpi Presszóban is, és nem kellett volna nekik kinyitni a különtermet se... És nem csak a kormánypártnak szólok be, az ellenzékiek se voltak jelen. Nem kell habzó szájú politikusgyűlölőnek lenni ahhoz, hogy az ember a hat fős hallgatóságon felhúzza magát.

Ez a mai magyar demokrácia jelképe, hiszen azt láthatjuk, a választás csak színjáték, mert a képviselők ott sincsenek, vagy parancsra nyomják a gombot. Akik nem, azokat gyorsan kiutálják. Nem gondolkodó, felelősen döntö emberek kellenek, hanem olyanok, akik a kis leesőért szavazógéppé válnak.

És valóban, miről is beszélünk? Miközben egy civil mozgalom vezetésével negyedmillióan követelik az olimpiai népszavazást, Orbán, Tarlós és Borkai minden és mindenki felett átnyúlva lepacsizza, hogy nem kell ide semmi színjáték, a pályázat megbukott. Miközben a hír megjelent, az olimpiai pályázat kormánybiztosa épp nyilvános vitán érvelt a pályázat mellett...

Nem számít itt senki és semmi. Nem hogy egy kisebbség dönt az ország dolgairól, lassan az sem igaz, hogy egy maroknyi ember: egyetlen fickó mondja meg, mi lesz itt. Nem kell ide olyan demokrácia, amibe más is beleszólhat. Nem mondhat véleményt se az, aki ellenzi az olimpiát, se az, aki támogatná. Mert lássuk be, őket is rondán cserben hagyták. Hiszen ők mondhatják, nem érdekelnek az áruló ellenzéki pártok, mi vagyunk annyian és megmutatjuk, hogy olimpia kell! 

De ha valódi, érdemi döntést lehet hozni, hirtelen nem érdekes a véleménye még azoknak se, akik a kormánnyal értenek egyet. Elképesztő, hogy mennyire retteg mindenki attól, az istenadta nép beleszólhat az országban zajló folyamatokba. És nem védem az ellenzék vezető pártjait se, ők sem kapkodtak megkérdezni minket a nemzeti sorskérdésekben. 

Ha a népszavazással nem lehet aktuálpolitikai célokat szolgálni, akkor a népszavazás szükséges rossz a hatalom számára. Így volt a boltbezárással is, így lett most is. Hahó, emberek, a népszavazás nem előre megírt forgatókönyvű népszínház, amit a kormány dirigál, hanem közösségi véleményalkotás! Arról nincs értelme népszavazást rendezni, amiben mind egyetértünk. Arról sincs, amiről valójában nem is hozhatunk döntést. De nálunk ilyenek is vannak. Amint eldöntendő kérdés, tét van, akkor viszont inkább lefújják az egészet.

Tudom, senkit nem érdekel, de mélységesen csalódott vagyok. Ha ennyi a mai magyar politika, semmi értelme a parlamentnek. Legyen a választás annyi, hogy a miniszterelnökre szavazhassunk, aztán aki győz, hozza a csapatát. Szemmel láthatóan minden egyszemélyi döntés, a képviselők szerepe nulla, amint beleszólást követelnek az emberek, megtagadják tőlük a lehetőséget. Akkor meg minek költünk ennyit erre a csonka demokráciára?...

És főleg, minek foglalkozunk ennyit ezzel az egészi közéleti cécóval, ha semmit nem érünk el vele?...

Tovább

A pedofília nem vicces

Van, amivel még az Egyesült Államokban sem szokás tréfálni- vagy folyamatosan ledől minden fal?...

A tengeren innen nem túl ismert, de odaát nagyon is fontos véleményformálóknak számító arcok balhéival elvileg nem kellene túl sokat foglalkozni. Mit számít nekünk a Breitbart, meg a provokatív dumájáról ismert Milo Yiannopoulos? Trump hatalomra jutása kapcsán szokták emlegetni, de bevallom őszintén, soha nem olvastam semmit tőle, és szerintem ez elmondható az európaiak 95 százalékáról.

De mégis érdemes pár szót ejteni arról, hogy a fickóról előkerült egy felvétel, amin meglehetősen gyanúsan mentegeti a pedofilokat. És ez erősen kiverte a biztosítékot, persona non grata lett, lemondták a meghívásait, visszadobták a kiadás előtt álló könyvét, és távozott a Breitbarttól is. 

Jött aztán egy mentegetőző nyilatkozat is, hogy ő mennyire bán mindent, és soha, senkit meg nem bántana, a pedofília mennyire elfogadhatatlan, sőt, őt magát is molesztálták gyerekként. Hát ha ez utóbbi igaz, akkor még inkább furcsák a megjegyzései: gyakorlatilag felmentette volna azokat is, akik őt zaklatták? 

No mindegy, Yiannopoulos majd megoldja a problémáit. Az Egyesült Államokról beszélünk, gyaníthatóan némi vezeklés után újból megtalálja a helyét a média zavaros mocsarában. 

A jelenség inkább az érdekes, hogy pár tabutéma még mindig akad. De lássuk be, egyre kevesebb. A pedofíliát nem lehet még félvállról venni, mint ahogy bele lehet bukni a Holocauston viccelődésbe is (Zuschlag János mesélhetne erről, vagy a zsidózás miatt sokat bukó PewDiePie). Viszont sok más téma, amivel régen szégyen volt tréfálni, csak alpári körökben fordult elő, mára "szabad préda". Betegségek, az öregség, nemzeti hovatartozás, kereszténység- azt már tolerálni kell, ha valaki ilyesmivel tréfál, netán nagyon különös módon nyúl hozzá, például vizeletbe áztatott Jézussal.

A határok egyre kintebb tolódnak, és a nyakamat teszem rá, pár év múlva még azokra a dumákra se kapjuk fel a fejünket, amik ma még erősnek tűnnek. Itt volt a már említett PewDiePie balul elsült zsidózós videója: persze, pár szerződést elvesztett, de azért nem tűnt el az internetről, továbbra is több, mint 50 millió feliratkozója van, új videóit milliók nézik. Valamikor régebben rengetegen fordítottak volna neki hátat, ma viszont úgy fest, ez csak egy kis döccenő, a verkli megy tovább.

Vajon ezt akarjuk? Szerintem a jövő kérdése az lesz, hogy miközben van egy rétege a közbeszédnek, médiának, ahol egyre inkább bárki, bármit megengedhet magának, egyre többen olyan politikai korrektséget követelnek, ahol még a fehért se lehet fehérnek nevezni, mert valakit sérthet. Mintha két külön világról beszélnénk, pedig mind a két szélsőség nagyon amerikai. 

Furcsa lesz, amikor nem származás, társadalmi háttér jelent majd választóvonalat, hanem az ilyen dolgokhoz való viszonyulás. Lesz egy csoport, aminek semmi sem lesz szent, szemben azokkal, akik mindenki érzéseinek megóvását hirdetik. Tulajdonképpen akár hátradőlve nézhetnénk, mire mennek egymással (megjósolom: minden az erőszakosabbak, bunkóbbak lesznek helyzeti előnyben), de szerintem akár mi magunk is elgondolkodhatunk, akarunk, tudunk-e még értékekben hinni, képesek vagyunk-e más felfogását tiszteletben tartani. 

Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek látszik. A tudományban például évezredek óta jellemző, hogy jön egy új felfedezés, ami nagy tömegek szent hitével megy szembe. Mi lenne, ha tisztelettudásból inkább nem beszélnénk arról, hogy nem a Föld az univerzum középpontja, és hogy létezik az evolúció? És ha nem születnének szatírák diktatúrákról, bigottságról, az jó lenne? Aligha. Viszont a jószándék sem jogosíthat fel mások alázására, porba tiprására, fájdalmának kifigurázására.

Azt a vékony határvonalat, azt lenne jó eltalálni... S úgy fest, valahogy egyre kevésbé boldogulunk vele, hiába tudunk róla egyre többet.

Tovább

266 ezer szignó tanulsága

Hogyan tovább, olimpia?

Minden történetnek két oldala van. Az olimpiáról tartandó népszavazás olyan ügy volt, amivel sok helyen találkozhattunk, és sok érvet olvashattunk. Azt gondolom, az, hogy az emberek aktívak voltak, az elvártat messze felülmúló számban írtak alá, az mindenképpen győzelem a demokráciának. És nem, ettől még nem tuti, hogy a szavazók elvetnék az olimpiát, bár a felmérések alapján ez több mint valószínű.

Hiszem, hogy sokan teljesen jó szándékúan támogatják az olimpiarendezést, mert fontosnak, hasznosnak érzik, ami illik a mi "sportnemzetünkhöz". És hiszem azt is, akik nem szeretnék, azok sem gonosz reakciósok, egyszerűen csak más értékekben hisznek, mást tartanak fontosnak. Svájcban lépten-nyomon népszavazásokat tartanak- ideje lenni nálunk is átgondolni, hogyan lehet nemzeti sorskérdésekben megkérdezni az emberek véleményét. És nem irányított válaszú nemzeti konzultációkra gondolok, hanem igen-nem voksolásokra. 

Azokra a narratívákra nyugodtan legyintsen mindenki, hogy az ellenzéki pártok "árulása" miatt lett sikeres az aláírásgyűjtés. Egyrészt: ha Tarlós Istvánnak megengedett két év távlatából változatni a véleményén, akkor a politikai pártoknak is megvan erre a joga, ha megváltoznak a körülmények. Nincs olyan párt, aminek ilyen-olyan kérdésekben ne változott volna meg a felfogása az évek alatt.

Másrészt azért teljesen komolytalan a felvetés, mert a főszervező és messze legtöbb aláírást begyűjtő Momentum Mozgalom nem volt tagja a fővárosi közgyűlésnek, soha nem támogatta az olimpiát. És a szintén nagyon aktív, nagyon sok aláírást gyűjtő LMP pedig már a közgyűlésben is ellenezte. Gyakorlatilag csak pár MSZP-s fejére lehet olvasni a dolgot, de látni kell, nem rajtuk múlott. Örömet lehet szerezni az olyan, most csak mellékszereplő pártoknak, mint az MSZP vagy az Együtt, olyan állításokkal, hogy ők a felelősek a kezdeményezés sikeréért, de hogy ennek mi értelme van?...

Az nagyon visszatetsző, ahogy a kormányzat, a Fidesz most ezt az egészet rátolja a fővárosra, no meg Tarlós István főpolgármesterre. Lehetne azzal takarózni, hogy ez az egész Budapest ügye, de felteszem a kérdést: a pályázatelőkészítésre eddig elment milliárdokat a központi költségvetés vagy a főváros állta? Ha az előbbi, akkor bizony kormányzati kérdésről beszélünk. Egyszer maga Tarlós mondott ilyet: "Aki rendeli a zenét, az fizet". És ezt most megfordíthatjuk: aki fizette a produkciót, az vethet véget a mulatságnak.

A pályázaton dolgozók persze jól jártak ezzel az egész projekttel, akkor is, ha most hirtelen, a vélhetően bukással fenyegető népszavazás előtt visszavonják az egész pályázatot. Ők már pénzüknél vannak, és azt vissza se lehet venni, hiszen a munkát elvégezték- mit tehetnek arról, hogy feleslegesen. Persze felvetődik a kérdés, mennyire volt eredményes a kampány, a tájékoztatás annak fényében, hogy a népszavazást követelők minden előzetes várakozást messze felülmúló számban gyűjtöttek be aláírást?...

De ez már a múlt. A jövőről beszéljünk, arról, mit is jelent akkor majd ez a döntés. Még mindig szeretnék hinni benne, hogy van és lehet beleszólásunk állampolgárként is a fontos ügyekbe. Lám, ez elsősorban rajtunk múlik: ha egy kezdeményezés mellé állunk, aláírunk, akkor tudunk véleményt mondani. Abban is hinni akarok, az olimpiát támogatók velem együtt úgy vélik, nem a politikai Parnasszuson ülő félistenek joga az, hogy mindent eldöntsenek- győzzön népszavazáson az olimpia ügye, és többé ne legyen se vita, se kétség, mit akarunk!

Hát ezért volt fontos ez a kezdeményezés. Igen, lehet beleszólásunk, és legyen is! Az olimpia csak egy jó ürügy volt, most az a kérdés, mik azok a kérdések, amikről beszélnünk kell. És nem általánosságban: mindenki "jó" egészségügyet meg oktatást akar, például, ezen nincs mit szavazni. Azon viszont van, hogy a költségvetésből X milliárd forintot oktatásra, egészségügyre vagy inkább stadionokra költsünk. Hát ezt a fajta a nyitott, aktív részvételen alapuló demokráciát megvalósítsuk. Nem lesz könnyű menet, de apró lépésekkel ideje lenne elindulni felé. Legyen mérföldkő ez az aláírásgyűjtés, amiből a jó dolgokat tanulja meg az is, aki mellette volt, meg az is, aki ellenezte.

Tovább

Másodrendű polgárok

Ha van értelme az európai szintű szabályozásnak, akkor az a különböző piacokra szánt termékek minőségének kérdése.

Mifelénk a Brüsszellel való hadakozásnak furcsa tematizálása van, ez is megérne pár szót. De a szlovákok vizsgálatai sokkal izgalmasabbak: miért van az, hogy multinacionális cégek azonos név alatt forgalmazott termékei a keleti országokba gyengébb minőségben kerülnek el? 

Régi történet ez: sokan esküsznek rá, hogy komolyabb bevásárlásokért legalább Ausztriáig kell elmenni, mert ott más összetételűek a mosóporok, öblítők, nagyobb a feldolgozott hústermékek hústartalma, de különbség van csokoládéban, kólában, egyebekben is. 

A gyártóknak erre mindig vannak remek magyarázatai: a két összetevő ugyan különbözik, mégis pont ugyanaz a hatásuk meg hasonlók. Mi meg higgyük el, hogy a jellemzően tömegszerű termelésben érdekelt multiknak megéri két külön összetételű terméket gyártani ugyanazon név alatt, nyilván csak poénból, hogy a saját életüket nehezítsék.

Megjegyzem, aki alaposabban szétnézett már nyugati bevásárlóközpontokban, tapasztalhatta, nem nagyon létezik az a nálunk megszokott, nagyon olcsó árkategóriájú termék, ami pótlékokkal van tele, és borzasztóan gyenge minőségű. Ott még a társadalom szegényebb rétegeinek sem eladható a műsajt, a kenyérre csak formájában emlékeztető pékáru és a hús nélküli szalámi. 

Ezzel sajnos együtt kell élnünk, hiszen itt olyan alacsonyak a segélyek, a támogatások, a minimálnyugdíjak és persze a közmunkás fizetés is, hogy van igény az olyan termékre, aminek csak egyetlen fontos tulajdonsága van: legyen olcsó. De hogy az elvileg minőségi, márkás dolgokból is afféle másodosztályú kiadás jusson ide, az vérlázító. Miközben az ár nyilván nem töredéke a nyugatinak, mégis fapados kiszolgálásban van részünk. Itthon, a hazai boltokban.

Engem nagyon zavar, hogy nálunk miért nem foglalkoznak ezzel a témával? A szlovákoknak miért éri meg beleállni ebbe a történetbe? Ők nem félnek a multik haragjától? Ők el tudnak menni Brüsszelig? Mert ez abszolút európai kérdés- röhej lenne, ha a roaming díjak csökkentése is megállt volna a nyugati országokban. 

Hagyjuk a mantrát arról, hogy vásároljunk "kiváló minőségű hazai termékeket", mert gyakran egyrészt nem kiválóak, másrészt az ún. hazai sokszor multik itt gyártott, csak gyengébb minőségű terméke. És őszintén szólva, az igazi hazai nagyvállalkozói tulajdonban levő cégek által gyártott dolgoktól sem esek hasra...

Miközben hosszú ideje uniós tagország hazánk, erre valahogy sose tudott kiterjedni a brüsszeli hadjárat. Pedig ez a mindennapjainkat érintő történet, és igenis mérhető, egyértelmű tényekről beszélünk. A különféle energetikai uniós politikákat vagy az adózási irányelveket az átlagember meg sem ért, sőt, a politikusok jó része se, ezt viszont nagyon is felfogja mindenki. Nem véletlen, hogy a szlovákok mellett több más országban is foglalkoznak a témával, és közösen akarják európai szintre vinni a dolgot. 

Nekünk pedig mi jut? Megint valami nemzeti konzultáció, mondvacsinált kérdésekkel, érdektelenséggel, az eredményeket saját szájuk szerint értelmező politikusokkal. Talán csak akkor jut majd eszébe a kormányzatnak a gyengébb minőség, ha a kiküldött levelek külföldről származó borítékáról kiderül, hogy rosszabbak mint az Ausztriában eladottak...

(Kiegészítés: azóta olvastam, a NÉBIH is vizsgálódik, de továbbra is úgy érzem, a szlovákok, a csehek sokkal jobban beleállítak a kérdésbe, és szerintem lényegesen fontosabb is az ügy, mint a külföldiek által pénzelt álcivilek dolga, például.)

Tovább