A jelek szerint a kamerák mögött bátrabbak a közteresek, mint a nyílt utcán.

Az a hír borzolja a kedélyeket, hogy megfelelő pontokon elhelyezett kamerákkal kaszál a közterületfelügyelet: egy rossz kanyarvétel és már repül is az ötvenezer forintos csekk. Enyhén aránytalan a büntetés, pláne úgy, hogy vannak, akiket többször sorozatban megbüntetnek. Nem okoztak egy balesetet se, mégis összeszedhetnek pár százernyi büntetést- akár az autó árával vetekedőt.

Az mondjuk elég mókás, hogy a főpolgármester azt javasolja a megvágott autósoknak, hogy bojkottálják a büntetést, mert az igazságtalan és aránytalan. Nem tudom, hogy normális dolog-e, amikor szabályszegésre biztat maga Tarlós István, de emlékeim szerint amikor Szentesi Kálmán kérte volna vissza az adóját, ugyanis véleménye szerint rosszul költötték el azt, akkor egyből durva bírságot róttak ki rá. Van, akinek lehet forradalmárkodni az ilyesmivel? Szerintem inkább a rendeletekhez kell hozzányúlni, és a főpolgármester ez ügyben kicsit talán hatékonyabban lobbizhat, mint az egyszerű autós.

No de mindegy is, egy másik polgármester is megszólalt közterület-ügyben: Bús Balázs, aki a III. kerületben pont Tarlós utódja lett, azért reklamált az FKF-nél, mert tűrhetetlen állapotok alakulnak ki lomtalanítás idején. 

Száz százalékban egyet értek ezzel. Az idén több cuccot vittem le, amikor az egyik dobozra rárabolt a hulladékkupacot sajátjaként kezelő úriember, egy másik ordítani kezdett nekem,  hozzak neki is valami turkálnivalót. Amikor legközelebb lementem, azt láttam, épp teljesen kiforgatják a bezsákolt, összerakott lomot, kiszórnak minden apró szemetet.

Estefelé egy régi, már sokra nem jó, kibelezett számítógépet vittem le. Egy idősebb férfi nézelődött a lomok mellett, ő volt a legközelebb a géphez, megnézte magának. Már messzebbről üvöltöttek rá, hogy ez nem az ő placca, aztán fél perc múlva oda is értek és ellökdösték, mert az én hulladékom az ő vadászterületükre került, Szerintem engem is elhajtottak volna, ha vissza akartam volna venni

Természetesen nem maradtam ott igazságot tenni a lomon marakodók között- és azt hiszem, ez nem is az én dolgom. Közterületen volt, és felügyelni kellett volna rá- hopp, csak nem közterületfelügyelőket kellett volna bevetni? Én tudom, hogy kellemetlenebb bandákkal hadakozni, mint kameraképek alapján küldözgetni a csekkeket, de hát minden szakmának megvannak a kihívásai. És őket valami ilyesmiért fizetik, nem?

Mókás, hogy a polgármestereknek üzengetésre telik, megoldást viszont nem találnak. Pedig nem tegnap lett ilyen a lomtalanítás a fővárosban vagy léptették életbe az ötvenezres kanyarbírságot! Tudom, lomozás ügyben addig eljutottak, hogy hoztak valami jogszabályt, miszerint a lom elvitele lopás és büntetendő, de minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Egyébként csak egy halom betű: ha a büntetés betűit összekeverjük, sünbetét lesz belőle. Ugyanúgy nem riaszt el senkit, mint a súlytalan szabályozás. Viszont a kanyarcsekkekkel nem viccel a hivatal, ott lesújtanak a társadalmat veszélyeztető szabályszegőkre...

Nem lehetne, hogy most az egyszer a veszélyes, erőszakos bandákkal szemben lenne határozott a hatóság, és a kanyarodós ügyben meg méltányos, például tizedannyi bírsággal és figyelmeztetéssel? Tudom, az egyikkel pénzt lehet begyűjteni, a másikkal meg szidalmakat és rossz esetben pár pofont. De ha csak azt vállaljuk fel, ami könnyű meló, akkor ne csodálkozzunk, hogy az állampolgár is a könnyű utat választja.