Személyes közügyek

Van, amivel még az Egyesült Államokban sem szokás tréfálni- vagy folyamatosan ledől minden fal?...

A tengeren innen nem túl ismert, de odaát nagyon is fontos véleményformálóknak számító arcok balhéival elvileg nem kellene túl sokat foglalkozni. Mit számít nekünk a Breitbart, meg a provokatív dumájáról ismert Milo Yiannopoulos? Trump hatalomra jutása kapcsán szokták emlegetni, de bevallom őszintén, soha nem olvastam semmit tőle, és szerintem ez elmondható az európaiak 95 százalékáról.

De mégis érdemes pár szót ejteni arról, hogy a fickóról előkerült egy felvétel, amin meglehetősen gyanúsan mentegeti a pedofilokat. És ez erősen kiverte a biztosítékot, persona non grata lett, lemondták a meghívásait, visszadobták a kiadás előtt álló könyvét, és távozott a Breitbarttól is. 

Jött aztán egy mentegetőző nyilatkozat is, hogy ő mennyire bán mindent, és soha, senkit meg nem bántana, a pedofília mennyire elfogadhatatlan, sőt, őt magát is molesztálták gyerekként. Hát ha ez utóbbi igaz, akkor még inkább furcsák a megjegyzései: gyakorlatilag felmentette volna azokat is, akik őt zaklatták? 

No mindegy, Yiannopoulos majd megoldja a problémáit. Az Egyesült Államokról beszélünk, gyaníthatóan némi vezeklés után újból megtalálja a helyét a média zavaros mocsarában. 

A jelenség inkább az érdekes, hogy pár tabutéma még mindig akad. De lássuk be, egyre kevesebb. A pedofíliát nem lehet még félvállról venni, mint ahogy bele lehet bukni a Holocauston viccelődésbe is (Zuschlag János mesélhetne erről, vagy a zsidózás miatt sokat bukó PewDiePie). Viszont sok más téma, amivel régen szégyen volt tréfálni, csak alpári körökben fordult elő, mára "szabad préda". Betegségek, az öregség, nemzeti hovatartozás, kereszténység- azt már tolerálni kell, ha valaki ilyesmivel tréfál, netán nagyon különös módon nyúl hozzá, például vizeletbe áztatott Jézussal.

A határok egyre kintebb tolódnak, és a nyakamat teszem rá, pár év múlva még azokra a dumákra se kapjuk fel a fejünket, amik ma még erősnek tűnnek. Itt volt a már említett PewDiePie balul elsült zsidózós videója: persze, pár szerződést elvesztett, de azért nem tűnt el az internetről, továbbra is több, mint 50 millió feliratkozója van, új videóit milliók nézik. Valamikor régebben rengetegen fordítottak volna neki hátat, ma viszont úgy fest, ez csak egy kis döccenő, a verkli megy tovább.

Vajon ezt akarjuk? Szerintem a jövő kérdése az lesz, hogy miközben van egy rétege a közbeszédnek, médiának, ahol egyre inkább bárki, bármit megengedhet magának, egyre többen olyan politikai korrektséget követelnek, ahol még a fehért se lehet fehérnek nevezni, mert valakit sérthet. Mintha két külön világról beszélnénk, pedig mind a két szélsőség nagyon amerikai. 

Furcsa lesz, amikor nem származás, társadalmi háttér jelent majd választóvonalat, hanem az ilyen dolgokhoz való viszonyulás. Lesz egy csoport, aminek semmi sem lesz szent, szemben azokkal, akik mindenki érzéseinek megóvását hirdetik. Tulajdonképpen akár hátradőlve nézhetnénk, mire mennek egymással (megjósolom: minden az erőszakosabbak, bunkóbbak lesznek helyzeti előnyben), de szerintem akár mi magunk is elgondolkodhatunk, akarunk, tudunk-e még értékekben hinni, képesek vagyunk-e más felfogását tiszteletben tartani. 

Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek látszik. A tudományban például évezredek óta jellemző, hogy jön egy új felfedezés, ami nagy tömegek szent hitével megy szembe. Mi lenne, ha tisztelettudásból inkább nem beszélnénk arról, hogy nem a Föld az univerzum középpontja, és hogy létezik az evolúció? És ha nem születnének szatírák diktatúrákról, bigottságról, az jó lenne? Aligha. Viszont a jószándék sem jogosíthat fel mások alázására, porba tiprására, fájdalmának kifigurázására.

Azt a vékony határvonalat, azt lenne jó eltalálni... S úgy fest, valahogy egyre kevésbé boldogulunk vele, hiába tudunk róla egyre többet.

Hogyan tovább, olimpia?

Minden történetnek két oldala van. Az olimpiáról tartandó népszavazás olyan ügy volt, amivel sok helyen találkozhattunk, és sok érvet olvashattunk. Azt gondolom, az, hogy az emberek aktívak voltak, az elvártat messze felülmúló számban írtak alá, az mindenképpen győzelem a demokráciának. És nem, ettől még nem tuti, hogy a szavazók elvetnék az olimpiát, bár a felmérések alapján ez több mint valószínű.

Hiszem, hogy sokan teljesen jó szándékúan támogatják az olimpiarendezést, mert fontosnak, hasznosnak érzik, ami illik a mi "sportnemzetünkhöz". És hiszem azt is, akik nem szeretnék, azok sem gonosz reakciósok, egyszerűen csak más értékekben hisznek, mást tartanak fontosnak. Svájcban lépten-nyomon népszavazásokat tartanak- ideje lenni nálunk is átgondolni, hogyan lehet nemzeti sorskérdésekben megkérdezni az emberek véleményét. És nem irányított válaszú nemzeti konzultációkra gondolok, hanem igen-nem voksolásokra. 

Azokra a narratívákra nyugodtan legyintsen mindenki, hogy az ellenzéki pártok "árulása" miatt lett sikeres az aláírásgyűjtés. Egyrészt: ha Tarlós Istvánnak megengedett két év távlatából változatni a véleményén, akkor a politikai pártoknak is megvan erre a joga, ha megváltoznak a körülmények. Nincs olyan párt, aminek ilyen-olyan kérdésekben ne változott volna meg a felfogása az évek alatt.

Másrészt azért teljesen komolytalan a felvetés, mert a főszervező és messze legtöbb aláírást begyűjtő Momentum Mozgalom nem volt tagja a fővárosi közgyűlésnek, soha nem támogatta az olimpiát. És a szintén nagyon aktív, nagyon sok aláírást gyűjtő LMP pedig már a közgyűlésben is ellenezte. Gyakorlatilag csak pár MSZP-s fejére lehet olvasni a dolgot, de látni kell, nem rajtuk múlott. Örömet lehet szerezni az olyan, most csak mellékszereplő pártoknak, mint az MSZP vagy az Együtt, olyan állításokkal, hogy ők a felelősek a kezdeményezés sikeréért, de hogy ennek mi értelme van?...

Az nagyon visszatetsző, ahogy a kormányzat, a Fidesz most ezt az egészet rátolja a fővárosra, no meg Tarlós István főpolgármesterre. Lehetne azzal takarózni, hogy ez az egész Budapest ügye, de felteszem a kérdést: a pályázatelőkészítésre eddig elment milliárdokat a központi költségvetés vagy a főváros állta? Ha az előbbi, akkor bizony kormányzati kérdésről beszélünk. Egyszer maga Tarlós mondott ilyet: "Aki rendeli a zenét, az fizet". És ezt most megfordíthatjuk: aki fizette a produkciót, az vethet véget a mulatságnak.

A pályázaton dolgozók persze jól jártak ezzel az egész projekttel, akkor is, ha most hirtelen, a vélhetően bukással fenyegető népszavazás előtt visszavonják az egész pályázatot. Ők már pénzüknél vannak, és azt vissza se lehet venni, hiszen a munkát elvégezték- mit tehetnek arról, hogy feleslegesen. Persze felvetődik a kérdés, mennyire volt eredményes a kampány, a tájékoztatás annak fényében, hogy a népszavazást követelők minden előzetes várakozást messze felülmúló számban gyűjtöttek be aláírást?...

De ez már a múlt. A jövőről beszéljünk, arról, mit is jelent akkor majd ez a döntés. Még mindig szeretnék hinni benne, hogy van és lehet beleszólásunk állampolgárként is a fontos ügyekbe. Lám, ez elsősorban rajtunk múlik: ha egy kezdeményezés mellé állunk, aláírunk, akkor tudunk véleményt mondani. Abban is hinni akarok, az olimpiát támogatók velem együtt úgy vélik, nem a politikai Parnasszuson ülő félistenek joga az, hogy mindent eldöntsenek- győzzön népszavazáson az olimpia ügye, és többé ne legyen se vita, se kétség, mit akarunk!

Hát ezért volt fontos ez a kezdeményezés. Igen, lehet beleszólásunk, és legyen is! Az olimpia csak egy jó ürügy volt, most az a kérdés, mik azok a kérdések, amikről beszélnünk kell. És nem általánosságban: mindenki "jó" egészségügyet meg oktatást akar, például, ezen nincs mit szavazni. Azon viszont van, hogy a költségvetésből X milliárd forintot oktatásra, egészségügyre vagy inkább stadionokra költsünk. Hát ezt a fajta a nyitott, aktív részvételen alapuló demokráciát megvalósítsuk. Nem lesz könnyű menet, de apró lépésekkel ideje lenne elindulni felé. Legyen mérföldkő ez az aláírásgyűjtés, amiből a jó dolgokat tanulja meg az is, aki mellette volt, meg az is, aki ellenezte.

Ha van értelme az európai szintű szabályozásnak, akkor az a különböző piacokra szánt termékek minőségének kérdése.

Mifelénk a Brüsszellel való hadakozásnak furcsa tematizálása van, ez is megérne pár szót. De a szlovákok vizsgálatai sokkal izgalmasabbak: miért van az, hogy multinacionális cégek azonos név alatt forgalmazott termékei a keleti országokba gyengébb minőségben kerülnek el? 

Régi történet ez: sokan esküsznek rá, hogy komolyabb bevásárlásokért legalább Ausztriáig kell elmenni, mert ott más összetételűek a mosóporok, öblítők, nagyobb a feldolgozott hústermékek hústartalma, de különbség van csokoládéban, kólában, egyebekben is. 

A gyártóknak erre mindig vannak remek magyarázatai: a két összetevő ugyan különbözik, mégis pont ugyanaz a hatásuk meg hasonlók. Mi meg higgyük el, hogy a jellemzően tömegszerű termelésben érdekelt multiknak megéri két külön összetételű terméket gyártani ugyanazon név alatt, nyilván csak poénból, hogy a saját életüket nehezítsék.

Megjegyzem, aki alaposabban szétnézett már nyugati bevásárlóközpontokban, tapasztalhatta, nem nagyon létezik az a nálunk megszokott, nagyon olcsó árkategóriájú termék, ami pótlékokkal van tele, és borzasztóan gyenge minőségű. Ott még a társadalom szegényebb rétegeinek sem eladható a műsajt, a kenyérre csak formájában emlékeztető pékáru és a hús nélküli szalámi. 

Ezzel sajnos együtt kell élnünk, hiszen itt olyan alacsonyak a segélyek, a támogatások, a minimálnyugdíjak és persze a közmunkás fizetés is, hogy van igény az olyan termékre, aminek csak egyetlen fontos tulajdonsága van: legyen olcsó. De hogy az elvileg minőségi, márkás dolgokból is afféle másodosztályú kiadás jusson ide, az vérlázító. Miközben az ár nyilván nem töredéke a nyugatinak, mégis fapados kiszolgálásban van részünk. Itthon, a hazai boltokban.

Engem nagyon zavar, hogy nálunk miért nem foglalkoznak ezzel a témával? A szlovákoknak miért éri meg beleállni ebbe a történetbe? Ők nem félnek a multik haragjától? Ők el tudnak menni Brüsszelig? Mert ez abszolút európai kérdés- röhej lenne, ha a roaming díjak csökkentése is megállt volna a nyugati országokban. 

Hagyjuk a mantrát arról, hogy vásároljunk "kiváló minőségű hazai termékeket", mert gyakran egyrészt nem kiválóak, másrészt az ún. hazai sokszor multik itt gyártott, csak gyengébb minőségű terméke. És őszintén szólva, az igazi hazai nagyvállalkozói tulajdonban levő cégek által gyártott dolgoktól sem esek hasra...

Miközben hosszú ideje uniós tagország hazánk, erre valahogy sose tudott kiterjedni a brüsszeli hadjárat. Pedig ez a mindennapjainkat érintő történet, és igenis mérhető, egyértelmű tényekről beszélünk. A különféle energetikai uniós politikákat vagy az adózási irányelveket az átlagember meg sem ért, sőt, a politikusok jó része se, ezt viszont nagyon is felfogja mindenki. Nem véletlen, hogy a szlovákok mellett több más országban is foglalkoznak a témával, és közösen akarják európai szintre vinni a dolgot. 

Nekünk pedig mi jut? Megint valami nemzeti konzultáció, mondvacsinált kérdésekkel, érdektelenséggel, az eredményeket saját szájuk szerint értelmező politikusokkal. Talán csak akkor jut majd eszébe a kormányzatnak a gyengébb minőség, ha a kiküldött levelek külföldről származó borítékáról kiderül, hogy rosszabbak mint az Ausztriában eladottak...

(Kiegészítés: azóta olvastam, a NÉBIH is vizsgálódik, de továbbra is úgy érzem, a szlovákok, a csehek sokkal jobban beleállítak a kérdésbe, és szerintem lényegesen fontosabb is az ügy, mint a külföldiek által pénzelt álcivilek dolga, például.)

196 ország másfél év alatt- újabb értelmetlen, csupán önmagáról szóló rekord.

Egy 27 éves amerikai lány, Cassandra de Pecol büszkélkedhet mostantól azzal, hogy a legfiatalabb nőként látogatott el a világ összes országába, ráadásul alig 18 hónap alatt teljesítette a nagy kört. Természetesen nem csak arról szól a szponzorok által finanszírozott út, hogy celebecske legyen belőle, "nevelni, tanítani, inspirálni" szeretne. Még jó, hogy vannak köztünk ilyen önfeláldozó emberek...

Bevallom, semmire nem tartom ezeket a "teljesítményeket". A hírek szerint kb. hatvanmillió forintba került ez az út, és mit ad isten, huszonéves csinos szőkeség utazásának árát dobták össze, aki eleve gazdag nyugati országból jön. Mennyiben lehet példakép egy szegényebb országban élő ember számára valaki, akinek eleve sokkal több a pénze, és ráadásként megtolják még dollárezrekkel egy ilyen marhaságra? 

Lássuk be, egy jól viselkedő csimpánz is képes ilyen módon ellátogatni a világ összes országába. És hogy mennyire értelmetlen ez az egész projekt, jelzi az is, hogy egy országra átlag három nap jut. Három nap alatt még egy kisebb országból is alig láthatnánk valamit, de mondjuk India, Thaiföld, Oroszország vagy Kanada mit mutat meg magából ennyi idő alatt? 

Az egész egy nagy rohanás a világ körül, ami természetesen csak úgy megvalósítható, hogy szétrepkedi az agyát- ami kicsit sem környezetbarát utazási mód. Noha Cassandra a "fenntartható" turizmus nagykövete akar lenni, a honlapján elismeri, ahogy ő utazik, az minden, csak nem fenntartható. És itt megáll az ember esze: akkor mennyiben tekinthető hitelesnek az, amit képvisel?

S ha szétnézünk a honlapon, azt láthatjuk, mindenféle szponzortermékkel pózol, kezdve a benzinfaló autóktól. Már bocsánat, de ez az egész utazás számomra a felületes konzumidiotizmust propagálja, ahol nem számít sem a látvány, sem az élmény, sem az elmélyülés, csakis az, hogy kipipálhassa az országokat. Nagyon szeretném hinni, hogy ez a fajta utazás senki számára nem példa. S nem irigylem tőle a rekordot egyáltalán, nem akarok másfél évet azzal tölteni, hogy reptérről reptérre megyek. 

Miközben tart a világ körüli reklámút, eleget kell tennie a szponzorok kívánalmainak, pózolnia kell a termékekkel, sminkelve kell fotóztatnia magát. Honlapján ugyanakkora teret kap a nemes célok, a népnevelés, a fenntarthatóság mellett az is, hogyan lehet felvennie vele a kapcsolatot azoknak, akik reklámoztatni akarnak vele. 

Az egész olyan álságos, olyan taszító a számomra, hogy azt elmondani nem tudom. Olvasok lelkes világutazókról, kalandorokról, a hétköznapi életet maguk mögött átlagemberekről, de amikor szponzorált rekordhajhászás lesz belőle, az onnantól nekem értéktelen. Hülye világban élünk, ha ez is "teljesítménynek" számít, aminek teret adnak. Csak remélni tudom, a többség azért érzi, ebben semmi példaértékű nincs- többet ér egy túra a Pilisben, ha igazi élményt ad...

Az új lakossági energiatakarékossági program nem sok embernek jelent segítséget.

A rezsikiadások csökkentésének több módszere is van. Az egyik az árszabályozás, ami vagy eléri a kívánt célt vagy nem. Kétségtelen, hogy csökkenhetnek a díjak, de az is tény, gyakorlatilag semmi jelét nem látni annak, követi-e a világpiaci ármozgásokat a változás. Erről szakértők írtak már mindenfélét, én nem látok bele- az tény, a központi belenyúlás a rendszerbe nem mindig hibátlan.

A másik megoldási lehetőség az, hogy magát az energiaigényt csökkentjük, tehát ne is legyen szükség annyi gázra, áramra. Ez azért nagyon jó megoldás, mert mindenféle világpiaci árváltozástől függetlenül, hosszabb távon át spórol az állampolgár is, és persze jó a környezetvédelem szempontjából is. Szigetelés, ablakcsere, fűtéskorszerűsítés- bármi segíthet. Nálunk az is óriási változást hozott, hogy egyszerűen szabályozható lett a fűtés, és hirtelen mindenki rájött, felesleges 27 fokot tartani a lakásokban. 

Az Európai Unió is támogatja a magánszemélyek energiatakarékossági fejlesztéseit. A legjobb tudomásom szerint 90 milliárd forintnyi támogatást nyert el erre az ország, amiből sok lakást lehetett volna felújítani, sok családnak jelentett volna igazi, hatékony rezsicsökkentést.

No ezt a pénzt vonta el a kormányzat, hogy közintézmények hasonló célú beruházására költse. Persze, ott is fontos az energiatakarékosság, de ha nem arra adták, miért kellett átirányítani? Ráadásul tudjuk mennyire "hatékony" a közszférában elköltött pénz, ami nem kisvállalkozóknál landol, hanem pár megfelelően kiválasztott cégnél.

Persze a magánembereket sem hagyják az út szélén, hamarosan megnyílik az Otthon Melege 2017 program. Igazi boldogság, hiszen elég 10 százalék önrész és bármire lehet költeni! Csak éppen a támogatás utófinanszírozásos, és nem vissza nem térítendő, hanem kamatmentes hitel.

Hogy értse mindenki: megcsináltatod saját pénzből(!) vagy hitelből(!!!) a beruházást, mondjuk egy millió forint értékben. Aztán ha jól pályázol és mindent elfogadnak, ennek 90 százalékát kaphatod meg hitelként, azaz valójában nem 10, hanem 100 százalékos önrészt kell biztosítani az elején, vagy pedig hitellel váltasz ki hitelt. Nagy üzlet. Sok szegény család számára lesz segítség ez a program...

Sokkal-sokkal jobban megéri ehelyett lakástakarékba tenni a pénzt, ahol valós állami támogatást kaphatunk mellé. Mert a kamatmentes hitel a mai alacsony kamatszintek mellett nem nagy durranás. A jegybanki alapkamat 0,9%, azaz 900 ezer forintnál egy éves futamidővel az állam kemény 8100 forintnyi bevételtől esik el ezzel a "támogatással". Ennyit szánnak az adófizetőkre, miközben a Szerbiában található topolyai fociakadémia 3 milliárd forintot kap, az olimpia előkészítésére több tízmilliárd megy el, határon túl egyházi intézmények felújítására is repkednek a milliárdok.

Az Otthon Melege programban való részvételen nincs mit megfontolni. Ha olyan adminisztratív előírások lesznek, amelyek akár csak pár ezer forinttal megnövelik a kiadásokat, a nagy kamattámogatás máris nullázódik. Bolond aki él vele- sokan nyilván inkább számla nélkül dolgoztatva fognak mestert hívni. És hosszabb távon ezzel veszít az állam, mert adóbevételtől esik el, veszít a polgár, mert nyilván garancia sincs a munkára. Ha legalább akkora vissza nem térítendő rész lenne, ami ezt a trükközést meggátolná, mondjuk 30 százaléknyi, máris szebb lenne az összkép. Így viszont az állam adja a maga 0,9 százalékát és bevasal 27-et. 

A hülyének is megéri. Hát még nekünk.