A fiatalokat kicsit sem hatja meg az, amit ma nálunk közéletnek neveznek.

Olvastam pár kesergő, okoskodó írást arról, hogy a tizenévesek mennyire nem érdeklődnek a politika iránt. Nem foglalkoznak a pártokkal, a közéleti vitákkal, egy felmérés szerint simán összekeverik Zuschlag Jánost és Szíjjártó Pétert. 

Hát ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, talán nekik van igazuk mert nincs nagy különbség. De én persze egyáltalán nem így gondolkodom, hiszen igazi nagyformátumú, nehézsúlyú politikusok ütköznek össze személyükben, megannyi gigászi cselekedettel a hátuk mögött...

Ne csodálkozzunk, én azt mondom. Rutinból az ember elolvassa a közéleti cikkeket, nyilván annak az oldalnak a véleményét elsősorban, akivel szimpatizálok, de most őszintén, egyikre se akarom rábízni a sorsom, azt irányítom magam. Én magam is úgy vagyok vele, hogy minek érdekeljen a magyar politika, amikor bármikor előfordulhat, hogy külföldre költözök, és az ezzel sokkal nagyobb arányban kacérkodó fiataloknál teljesen racionális, hogy nem a lüktető magyar közéletre fókuszálnak.

És amikor az üres parlamenti padsorokról ad közvetítést a televízió, azt láthatjuk, magukat a képviselőket se érdekli az, mi zajlik abban a marha nagy épületben. Már bocsánat, ha közülük csak páran fáradnak be az ülésekre, miért kellene azt érezni, nekünk oda kell figyelni a történésekre?

Tudom, a mai tinédzsereket remekül lehet ostorozni, mert bűnrossz YouTube-csatornákra iratkoznak tízezer-, százezerszám. Bevallom én másodpercekig se bírom nézni ezeket a rémesen fantáziátlan, lapos videókat, de kit érdekel az én véleményem? Az én korosztályomban meg annak idején sokan New Kids on The Block plakátokat ragasztgattak a falra vagy az Amerikai Nindzsa filmeket bámulták- na mert az aztán jóval nagyobb művészet volt mint a mai YouTuberek munkássága! 

Persze aztán volt egy pont felnövésünk közben, amikortól kezdve vitáztunk, beszélgettünk. Középiskolás koromban meghallgattam az első szabad választásokról apám meg pár tanárom véleményét, és felraktuk az MDF "Tovarisi konyec!" plakátját az osztály falára, amit leszedettek. 

Azt gondolom, egyszerűen túl sok az információ, a zaj, ami a tizenéveseket körülveszi. Rengeteg tévécsatorna, rengeteg weboldal, blog, iszonyú mennyiségű YouTube videó, és ezekhez képest meglehetősen ingerszegény kaland bekapcsolni a tévét egy politikai vita kedvéért.

És az én korosztályomon is látszik, sokan egyszerűen kiszeretnek ebből a dologból. Sokan marha kínosan ügyelünk rá, hogy ne legyen olyan megosztás a Facebook-folyamomban, ami kicsit is politikai állásfoglalást tükröz. Nem akarok sem azért "hazaáruló" lenni, mert támogatom az olimpiát, sem azért, mert ellenzem. Miközben vagyok aki mindig is voltam... (Hazaáruló, naná. Indokot majd találunk hozzá.)

Egyetlen barátot, ismerőst sem akarok veszíteni azért, mert látszólag ellentétes oldalon állunk- valójában pont ugyanott vagyunk mind, a vesztesek közt, míg valahol a fellegek felett, előlünk elrejtve repkednek a milliárdok. Egy tizenévest se kárhoztatok azért, mert ez a buli nem elég vonzó és pörgős nekik. És bevallom, eszem ágában sem lenne megpróbálni belerángatni őket a közéleti vitákba. Őszintén hiszem, hogy jobban járnak, ha a parlamenti közvetítések helyett cicás videókat néznek.

Tudom, így sose lesz belőlük jó választópolgár. De az vigasztal, hogy rossz választópolgárok se lesznek, akik hülyeségeknek bedőlve voksolgatnak, nagyjából feleslegesen, mert utána soha többé az életben semmiféle beleszólásuk nem lesz semmibe, ami az országban történik...