Személyes közügyek

Sokszor olvasni olyan véleményt, hogy a magyar szavazók tájékozatlansága, butasága, elvakultsága áll a kormánypártok évek óta tartó töretlen népszerűsége mögött. Mindez remekül hangzik, csak egy gond van vele: a hazai politikai palettán egy kicsit szűkös a színvonalas választék.

Szögezzük le, hogy nekem nincsenek illúzióim, egy percig nem hiszem, hogy bezzeg nyugaton grállovagok, professzorok, emberbőrbe bújt angyalkák versengenek a szavazók kegyeiért. Ott van például a Brexit-téma: meglehetősen érdekes csapat volt mind a két oldalon. A maszatolás vagy nyílt hazudozás máshol sem áll távol a politikai elittől.

Na de legalább lehet valamiféle "elitről" beszélni, ami a választók megtévesztésében kellően hatékony. Egyáltalán, vannak karakteresebb arcok, olyan figurák, akik ugyan nem sok erkölcsi aggállyal törődnek, de akkor is oda kell rájuk figyelni. Boris Johnson vagy Nigel Farage (a tengerentúlon meg mondjuk Donalt Trump) nem csak egyszerű politikai trollok, képesek magukra irányítani a figyelmet. 

Azt hiszem, mindenki sejti, mire akarok kilyukadni. Most volt az MSZP elnökválasztása, és nyugodtan kimondható, nem volt olyan jelölt, akinek az elnökké válása bármiféle eséllyel kecsegtethetett volna a tekintetben, hogy a szocialisták hirtelen magukhoz hódítják a szavazók jelentős részét. Molnár Gyula legyőzte Tóbiás Józsefet, a vert mezőnyben volt Harangozó Tamás és Szanyi Tibor.  A választmány élére pedig Hiller István került, a feledhetetlen Hiller Haver kampányról is ismert politikus. 

Elképzelem, ahol szűk körben, egymást elvtársozva társalognak ezek a kiváló elmék, hogy lehet megújítani a szocialista pártot. Azt a remek társaságot, aminek sikerült röviddel az elnökválasztás előtt kiagyalni "A másik ember pártján" szlogent. Ezzel nyilvánvalóan tömegeket hódítanak meg. Nézegetik majd a közvéleménykutatási eredményeket, "elvtársak, a nyugdíjasok között nem 17, hanem 19 százalékon állunk, törünk fel mint a talajvíz", miközben arra szemmel láthatóan nem gondol senki, hogy van elég sok ember, aki rutinból "szocialista", de egyébként nem sokat foglalkozik a világgal.

A szocialista párt mostani üzenete ugyanis nem tud meggyőzni senkit. Egy üres papírlap láttán ugyanis a gondolkodó választópolgár nem áll melléjük. Még akkor se, ha benyögik hogy "Fúj Orbán, mocskos Fidesz!" Nincsenek érvek, célok, koncepciók, értelmes víziók. Se országos, se önkormányzati szinten: Tarlós Istvánnal, a stílusával sokaknak van baja. De ugyan melyik szocialistát lehetne helyette tiszta szívvel támogatni? Még az "erős emberek" esetében is érződik valami bizonytalanság, mintha nem tudnák, kik ők és mit akarnak. 

Tóbiás, Molnár, Hiller? Volt ezeknek az embereknek bármi üzenete felénk, választók felé mostanában? Valami támogatható vagy megosztó lépés? Bármi, ami miatt azt mondhatnánk, én érzem bennük az erőt? Gyurcsány már évek óta a Demokratikus Koalíciót építgeti ahol rajta kívül csak pár jelentéktelen arc lézeng, mégis van egy kis tábora a pártnak, csak azért, mert a vezetőjéről mindenkinek van véleménye. Ilyen vagy olyan, de számolni kell vele.

Te például mit gondolsz Molnár Gyuláról? Bevallom, én semmit. Még csak rosszat se. De ezzel együtt se merül fel, hogy ha most szavaznának, a szocialistákra húzzam be az ikszet. Miért tenném? Mit mondanak ők ma nekem, amivel azonosulhatnék? Lehet, hogy Orbán (vagy Farage, vagy Trump) állításai csak üres lózungok, de- valamit gondolnom kell róluk. És lesz, akit meg is győznek. A másik ember pártjára álló szocialisták viszont nekem nem mondanak semmit. 

Szóval nem a magyarok "buták", hanem az a baj, hogy a politikából kiábránduló átlagembernek nem nagyon van választása, marad otthon. Ki mellett állna ki a szavazatával? Természetesen a Fideszben hálát adnak az ilyen "ellenzékért", mert ettől nem kell tartani, velük nem kell komoly harcba bonyolódni, nem kell a szavazóikat visszahódítani, mert a szocialisták aligha fognak a mostani stílussal bárkit meggyőzni. Nézhetik Orbánék a szocialisták elnökválasztását és már csak egy sört kérnek: elintézi az ellenfél saját magát, nem kell itt beavatkozni.

Hogy ezt a politikai elitet érdemeljük-e? Jó kérdés. De azt hiszem, a jóérzésű emberek jelentős része sose akarna gátlástalanul törtető harácsolók vagy elvtelen megélhetési politikusok közé kerülni. S ha a valóban jobbra érdemes emberek hátat fordítanak a közéletnek, akkor marad ami marad. Én biztos nem pazarlom az időmet arra, hogy elemezzem, milyen új irányba tart majd a legnagyobb ellenzéki párt. Nem tart az sehova, csak bízik benne, hogy valami olyan csoda történik, ami a hatalomba juttatja. S ha nem, a vezetőiknek akkor is megmarad a nyugdíjas, jól fizető állása a parlamentben, önkormányzatokban. Amíg ellavíroznak ebben a langyos vízben, nem veszíthetnek sokat.

Bezzeg mi...

Olyan kis aranyos, hogy nagyonokos újságírók köszörülik a nyelvüket az angolok ostobaságán. No persze, mert a sajtóban dolgozók aztán mindent, mindig átlátnak, hogy előre megjósolták a válságokat, ugye?

A baj az,  hogy a világ egy icipicit összetettebb annál, hogy pár glosszás véleménycikkekkel elintézhessük a kérdéseket. Azt mondják, most százezer oldalas joganyagot kell újratárgyalni. Tudjuk jól, hogy rengeteg jogcímen mennek és jönnek pénzek minden tagországba. A tagságnak és a kinnmaradásnak is rengeteg gazdasági következménye van, pozitív és negatív egyaránt. Aki most sommás ítéletet mond, tényleg mindent tökéletesen átlát?

Roppant könnyű elbizonytalanítani mindenkit, ha adatokkal bombázzuk, amiket nem ellenőriz, vagy esetleg nincs is abban a helyzetben, hogy ellenőrizzen. Miközben rászoktunk arra, hogy csak azt olvassuk el, ami három bekezdésnél rövidebb, eközben szeretnénk azt hinni, hogy mi, értelmiségiek milyen tájékozottak vagyunk. Én is ebben a hitben ringatom magam, és persze van is véleményem arról, érdemes volt-e kilépni a briteknek az EU-ból, de... A szívem mélyén tudom, hogy képtelen lennék megjósolni, tíz év múlva mi is lesz a felállás.

Eszembe jutott, amikor a független Szlovákián 20 éve mosolygott mindenki, hogy ott aztán fű sem nő majd, a csehek nélkül bukott projekt, hogy el fognak maradni tőlünk. Hát, most beszélgethetünk arról, hogy melyik elemző látta előre, a két ország hogy áll egymáshoz képest 2016-ban. Pedig micsoda alakok kerültek ott is elő! Meciar, Fico... Aztán mégis.

Nekem innen, Pestről aztán könnyű osztani az észt, valami eldugott cornwalli faluban hogy kellett volna szavazni az angol nyugdíjasoknak. Pont ennyire dühítő lenne, ha egy angol főokos szólna be, kire kéne szavazni egy szabolcsi zsákfaluban. (Persze meg is teszik, végülis az okos cikkekért kapják a fizetésüket, de hogy mit érnek el vele, azt nyilván tudják ők is, mi is.)

Bizonyára meg lehetett vezetni a naiv embereket, de csendben rámutatnék, az EU sem tett sokat azért, hogy elhitesse, ez a mi közös Európánk tényleg jó projekt. Tudom, nem egyszerű egy kontinens eltérő kultúrájú, gazdasági erejű országainak működését összehangolni, de azért jó lenne, ha nem olyan arcokat látnánk a tévében, akiket senki sem válaszott és képtelenek megtestesíteni egy határozott, jól működő Unió vezetését. Az egész brutálisan felduzzasztott európai bürokrácia elsősorban magával foglalkozik, miközben azt képtelenek voltak észrevenni, hogy Görögország a csődbe rohan- ócska hamis statisztikákkal vezettek meg mindenkit. 

És nyilván az angolokhoz és másokhoz is eljutnak a hírek, hogy nálunk az EU-pénzből felcsúti kisvasút épül. Brüsszel asszisztál a hülyeségekhez és a korrupcióhoz, és már megbocsásson mindenki, de ez engem magam is rettentően bosszant. Talán jobban meg lehetett volna győzni a "hülye" angolokat, hogy van értelme az EU-nak, ha látják, hova mennek a pénzek, azt értelmesen költik el, és ők mihez jutnak hozzá a közös gazdasági térnek köszönhetően. Mert én úgy vélem, igenis jól járt EU-tagként az Egyesült Királyság, 

Most már az van ami van, az angolok egyék meg amit főztek, és mi meg tanuljunk a történtekből. Az Unió szintjén kellene egy olyan reformfolyamat, ami ezt az egész közösségesdit megfoghatóvá, értelmessé tenni. Csendben tenném hozzá, országok szintjén sem ártana ez. Üzenete van annak, hogy lehet fajsúlyos dolgokról népszavazni, nyilvánítsanak véleményt az emberek. Emlékszik még valaki a nemzeti konzultációkra? Azt se tudom miről lehetett "szavazni", csak az rémlik, hogy marha drága volt. Meg ott vannak a remek kis plakátkampányok, amikkel hol migránsoknak üzenünk, hol Brüsszelnek. Most aztán megmutattuk nekik!

Odaát legalább volt annyi tökösség bennük, hogy sorsdöntő kérdésben szavaztattak. Nem mondták azt, hogy a hülye polgárok csak akkor nem hülyék, amikor képviselőkre kell szavazni, másban majd döntenek a jól bejáratott politikusok. Szóval velem is előfordult már, hogy hülye döntést hoztam, de legalább elmondhattam, a saját butaságomért én vagyok a felelős, nem valaki más vezetett meg. Hogy mi lesz a mostani helyzet vége, arról fogalmam sincs. De néha irigylem az angolokat, amiért valódi téttel bíró kérdésekről szavazhatnak. Mondjuk mi lenne, ha mi a ki tudja miről szóló migránsos szavazás helyett olimpiáról voksolhatnánk? 

Tudom, nálunk az ilyesmi elképzelhetetlen. Mi nem vagyunk olyan hülyék, mint a britek, mi szép csendben elfogadjuk, hogy a nálunk sokkal-sokkal okosabb, tisztakezű politikusaink döntsenek az ilyesmiről... De jó nekünk!

Nem érdekel engem, hogy az EU vizsgálja-e a felcsúti kisvasút megtérülését. Ha igen, majd piszmog rajta pár hivatalnok, és az alapvetően nem különösebben értelmes, merev szabályozás miatt úgyis az lesz a vége, hogy a magyar partner válaszol, aztán lezárják az ügyet. Nem fog történni semmi, mert soha nem történik semmi.

És persze az után sem történik semmi, hogy pár, nem a kormányzati médiában dolgozó újságíró neki szegezi a kérdést valamelyik politikusnak egy sajtótájékoztatón. Ők is el fogják mondani hogy minden szabályos és rendben levő, és hiába gondolja valaki a sajtómunkások közül, hogy most kellene durván beszólni neki, csendben hallgatják az érvelést azok is, akik ellenzékiek. A lakájmédia dolgozói pedig pont ugyanúgy tudják, mitől olyan szánalmas ez az egész, ami nagyszerűen illusztrálja, hogy mennek nálunk a "fejlesztések", de ők hivatalból kussolnak.

Szóval a jogkövetkezményekkel nem foglalkozok, mert azok nem lesznek. Én azt a világot szeretném megérteni, ami így működik, így működhet. Hogy komolyan gondolja valaki több száz millió forintért egy vasút megépítését, miközben tudva tudja, napi 28 utas várható- optimista becslés szerint.

Építjük a semmiből semmibe vezetőt kisvasutat egy maroknyi érdeklődő kedvéért, miközben mindenki tudja, az egész értelmetlen, mert olcsóbb lenne venni 2 minibuszt és ingyen hozni-vinni azt a pár embert, ráadásul háztól házig. 28 ember értelmezhetetlenül kevés egy ekkora fejlesztéshez. És hirtelen azt sem tudom, hány millióba kerül nekünk a kisvasút fenntartása. Csak úgy viccből, milyen mókás lenne ha egyik napon az utasoktól olyan jegyárat kérnének, ami arányban áll az építés és fenntartás költségeivel: "Felcsút-Alcsút retúr, 278 ezer forint lesz..."

Az EU-tól kapott 2 millió euro nem akkora összeg, nem raknánk rendbe ennyiből az egészségügyet és az oktatást. Mondhatni, bagatell. A bántó az, hogy kisembernek viszont mocskosul nagy pénz ez. És azért keverem bele a magánembereket a sztoriba, mert úgy fest, néhány magánember költséges hobbiját finanszírozzuk időnként közösségi pénzből. Kinek lehet ezt? És miért? Tényleg ezt szavaztuk meg?

Egy ilyen látványos, szem előtt levő projektnél is a szemünkbe röhögnek: megtehetjük, és meg is tesszük, üzenik mindannyiunknak. És megteszik még máshol, más ügyekben. És még van, aki csodálja, mi bajunk van nekünk az országgal. Az elfolyó pénzekkel, a pimaszsággal, a cinizmussal. 

És persze az ember eltöpreng, én mit tennék abban a helyzetben, ha részt vehetnék ebben a vérforraló pénzszórásban. Legyenek erkölcsi aggályaim? Ugyan minek? Hiszen megjelennek ezek a hírek, mindenki tudhat róla, mi megy nálunk. Mindenki látja a kaján vigyort politikusaink arcán, akik csak legyintenek pár akadékoskodó kérdésre, akik tudják, soha senki nem fogja őket felelősségre vonni.

És az emberek ezt elfogadják, sőt, tapsolnak, felvonulnak, kiállnak országunk "felvirágoztatói" mellett, akik az EU pénzét, amiből épülhetne megannyi hasznos dolog, ilyesmikre költik. És teljesen elfogadhatónak tartják azt is, hogy az MNB vagyonának átjátszásakor megpróbálják törvénybe iktatni, hogy elveszíti közpénz jellegét. És a szóvivő erről beszélve annyit reagál: "Sikerült?" 

Szóval miért is kellene ragaszkodnom valamiféle magasabb rendű erkölcsiséghez, tisztességhez? Hiányzik valakinek? Ha több száz millió forintról, netán milliárdokról van szó, akkor szemmel láthatóan minden lopást, pénzszórást szépen el lehet kenni. Mintha ez lenne a dolgok rendje. Hát, ha ez, akkor csak egyet tehetünk: valamelyik hétvégén beállunk a sorba, jegyet váltani a felcsúti kisvasútra. Legalább így részesülök abból a kidobott pénzből, mert tuti, hogy többe kerül az országnak az utazásom, mint amennyit fizetek érte. Minden út tiszta nyereség a számomra. Csapást mérek a közvagyon herdálóira. Egyike leszek a 28-nak! S az sem érdekel, hogy ezzel a kormány szekerét tolom, mert így növelem a vonal kihasználtságát: az ugyanis sehol, senkinek nem számít. Napi nulla fővel is pont ugyanazt mondanák, mint ötezerrel.

A 28-as mozgalom rólam szól, senki másról. Nem érdekel, valaki más kedvet kapna-e, mert szemmel láthatóan a többségnek minden jó így, ahogy van, kisvasúttal. A többiek meg jártatják ugyan a szájukat, de vagy alig hallják meg a szavukat, vagy eleve hiteltelenek. Csak az számít, hogy én hogy viszonyulok ehhez az egészhez- mások intézzék el magukban ahogy tudják. Mert mindannyiunknak volna mit átgondolni. Már ha érdemes egyáltalán gondolkodni, vagy hagyjuk a fenébe az egészet, és nézzük inkább az elsuhanó romantikus alcsúti dűlőket a vonat ablakából...

Olaszországban is egyre inkább számolni kell a korábbi politikai felálláshoz képest újnak számító pártokkal, az 5 csillagos mozgalom adja Róma és Torino új polgármesterét.

Ami még külön feltűnő, az az, hogy két, bőven 40 alatti hölgyről van szó, akik csak pár éve politizálnak. Most lehetne hülye szexista vicceket elsütni arról, hogy az érvelés mellett a miniszoknyát is bevették a kampány eszközei közé, de ideje hozzászokni, a világ egyre több részén intézik el vállvonással, hogy nők nyernek el fontos pozíciókat.

Meglehet, egyesek szerint ezzel nem teljesítik be a női princípiumot (bár a most megválasztott nők is családanyák egyben), szerintem viszont bőven túl lehet lépni a régi felfogáson. Bírónak, orvosnak, pilótának jók a nők, polgármesternek, miniszternek nem? Ugyan már.

Az ilyen "újhullámos", fiatal politikusoknál fel szokták vetni, hogy nincs elegendő tapasztalatuk a vezetői pozíciókhoz. Ez egy szép, nagy mese. Modern világban élünk, ahol gyorsan lehet informálódni, adatot gyűjteni, könnyen megismerhetőek a nemzetközi tapasztalatok és így tovább. Ha valaki megállta a helyét az élet más területén, miért ne tanulhatna bele gyorsan a politikába? Nem kell mindenhez értenie, megvannak a megfelelő szakértők.

És tulajdonképpen miért is bíznánk jobban azokban a karrierpolitikusokban, akik már egyetemistaként valamelyik ifjúsági szervezethez csatlakoztak, aztán gyorsan belevetették magukat a közéletbe. Némelyikük egy ismertebb politikus táskáját cipelte, mások pártok helyi szervezeteiben aktivizáltuk magukat. És sokan úgy ültek be a bársonyszékbe, hogy sose próbálták ki magukat versenyszférában, az életben nem ítélték meg munkájukat piaci körülmények közt. Mások rettegnek az egzisztenciájukért, ők meg maximum ellenzékben ülve kapták a jó kis képviselői fizetést- amiért cserébe esetleg be se fáradtak a parlamentbe. 

Virginia Raggi, az új, 37 esztendős római polgármester házas, egy gyermek édesanyja, és korábban ügyvédként dolgozott. Tudja, milyen az, amikor saját munkájának minőségén múlik az előrejutása, nem pedig a másoknak való hízelgésen. Hány politikus van, aki listán kerül be valahova, azaz még csak nem is saját maga érdemeiért! S szemmel láthatóan Virginia Ragginak megvannak a maga határozott elképzelései, például a római olimpiai kandidálás elutasítójaként. (Felmerül bennem a gonosz kérdés: nagy többséggel választották meg. Ugyan nem ez is egyfajta népszavazás az olimpia ellen a római polgárok részéről?)

Az új torinói polgármester, Chiara Appendino még csak 31(!) esztendős, szintén házas, egy gyermekkel. Egyetem után a Juventusnál dolgozott, aztán a családi vállalkozásban. Most pedig az egyik legjelentősebb város vezetője lett.

Kíváncsi vagyok, hogy a populistának, EU-ellenesnek bélyegzett pártot képviselő fiatal nők mire mennek ezekben a komoly pozíciókban. Látatlanban odaadnám értük Kocsis Mátét, bevallom...

Abban reménykedem, hogy képesek bizonyítani, jóval árnyaltabb módon kellene megítélni az 5 csillagos mozgalom politikáját, nem kell bedőlni annak a kampánynak, amin a hatalmon jellemzően osztozkodó hagyományos pártok folytatnak ellenük. Nyilván a szemükben mindenki gonosz ellenség, aki a régi jó kis nyugdíjas pozícióikra tör. Mennyi régi bútordarab ülhet a a közgyűlésekben, akik mindent megszavaznak, akik hozzászoktak a korrupcióhoz, és akik most felháborodnak a "túl fiatal" nők hatalomba kerülésén.

Nem vagyok se feminista, se az agyatlan egyenjogúságosdi híve, de azt azért nem bánnám, ha az eredményeikkel fognák be néhány okoskodó, rég leszerepelt fickó száját.

Aki mindenáron bele akarja szőni a közéleti témákat a foci EB eseményeibe, legalább a torna végét megvárhatná, hadd szurkoljon nyugodtan mindenki aki akar.

Olvasom, van olyan ember, aki hangoztatja, direkt a magyarok ellen szurkolt első EB meccsünkön, mert a győzelem Orbánék rendszerét legitimálja. Nagyon úgy fest, hogy nem veszik észre, pont azon a pályán mozognak, mint akik a bölcs vezetőket éltetik a 2-0 után- csak éppen ellentétes irányba tartanak.

Ha ez a legitimálós duma, a rendszer sikere fejtegetés igaz lenne, akkor az Aranycsapat legendáját Rákosiéknak köszönhetjük? Kertész Imre Nobel-díja valójában Medgyessy Péter diadala? Teljes tévút ez a felfogás, mert az ilyen siker elsősorban egyéni siker, néha a rendszer támogatásával, néha pont a rendszer ellenségeként bizonyít valaki. De a rendszer, a politika csak a közeg, nem pedig a főszereplő.

Bántó ez a buta felfogás, mert sikeresen meg tudja keseríteni az ember örömét, ha nem Dzsudzsákékat kell ünnepelni, hanem valami politikust. Nekem ez például eszem ágában sincs, és minden okoskodás ellenére sem fogok hálát adni a fejeseknek. 

Csak hogy lássuk, tulajdonképpen mit is tettek a nagyok: az Orbán-kormány kiemelt figyelmet fordít a focira, ami leglátványosabban a stadionépítésekben nyilvánult meg- ezek jellemzően üresek. Ebben az időszakban került az MLSZ élére Csányi Sándor, akinek irányításával kudarcot kudarcra halmozott a hazai klubfoci, és jellemzően a válogatottak is. 

Aki most az MLSZ-ben esetleg a mellét döngetné, az végig is gondolhatná, mi vezetett az EB-részvételig. Hosszas megfontolás után, Egervári bukását követően Pintér Attila lett a kapitány. Amikor egy tétmeccs után elküldték, afféle vészmegoldásként jött Dárdai Pál. Ő javasolta az utánpótlás élére Bernd Storckot, akit vélhetően soha, senki az MLSZ-ben nem akart szövetségi kapitánynak. Ám miután Dárdait visszarendelték, kényszermegoldásként Storck lett a beugró. És amikor most mindenki a német szakember zsenialitását emlegetni, érdemes összevetni az osztrákok ellen győztes kezdő 11 névsorát azzal, akik leszerepeltek Pintérrel Észak-Írország ellen: 8(!) játékos megegyezik, a csapat gerince ugyanaz volt.

Persze, az Storck érdeme hogy ugyanabból az emberanyagból kovácsolt nyerő gárdát, de tény, Csányiéknak nem sok köze van ehhez, mert ők egészen más szakemberrel futottak volna neki az EB-selejtezőknek. És bizony duplán igaz a politika szintjére, hogy egyetlen miniszter se vágott csodagólt egyetlen selejtezőn se.

Az, hogy most a vezetők is örülnek, érthető, miért ne szurkolhatnának ugyanúgy mint mi. De ha a mellüket kezdik verni, akkor én azon csak mosolygok. Szomorú az már, amikor egy politikus azért érzi magát sikeresnek, mert bejön Kleinheisler néhány csele. Kacagok rajta, ha valaki a játékosok helyett a miniszterelnökhöz ír ódát a győzelem után, és röhögök, amikor valaki ellenzékiségét azzal demonstrálja, hogy a focistáink ellen szurkol. Ennyire képesek? Ezt tudják alternatívaként nyújtani a most hatalmon levőkkel szemben? Elgondolkodtató.

Aki szurkolóként jót akar magának, az elengedi a füle mellett ezeket a zajokat és zörejeket. Beszéljék meg egymással, akik a poltikát pro és kontra oldalról belekeverik a fociba- majd az EB után megnézzük, mire mennek. (A választ persze már most is tudjuk.) Mi normális többségként pedig szorítsunk együtt a válogatottnak, élvezzük ki ezt a rég várt sikert!