Személyes közügyek

Jöjjön egy kis gyorstalpaló az eredménykimutatások titokzatos, izgalmas világából! Legközelebb talán te is képes leszel eligazodni a forgalom, a tőke, a mérleg szerinti eredmény szavak hallatán.

Néhány évet eltöltöttem a könyvelés lebilincselően érdekes univerzumában, és pár alapfogalmat sikerült meg is értenem. Noha az emberek azt hiszik, ez az egész teljesen értelmezhetetlen és bonyolult, valójában roppant egyszerűen át lehet tekinteni egy cég helyzetét pusztán a nyilvános adatok alapján. Ezt szeretném most elmagyarázni röviden.

Sok cégről olvashatunk különféle reklámízű cikkeket, netán pozitív hangvételű interjúkat a sikeres menedzserekkel. Ilyenkor én szeretem magam megnézni, mit is tud az a roppant jól prosperáló vállalkozás, ha a számok tükrében vizsgálom.

Az interneten ingyenesen megnézhető a cég kivonata, azaz ki a tulajdonos, mikor jegyezték be, mi a főtevékenysége, működik-e. Ezek jellemzően nem annyira érdekesek, bár ha egy potenciális üzleti partnerről szeretnénk megtudni, tegnap alapították vagy tíz éve, akkor azért jó szolgálatot tesz. Ha érdekel, nézz rá az e-cegjegyzek.hu oldalra, a használat egyértelmű. Minden cég adatai közt van egy számszerű információ, a jegyzett tőke. Valójában ennek megléte törvényi előírás, de igazán sokat nem árul arról, mit tud felmutatni a cég. A legtöbben induláskor a törvényi minimumot választják, slussz.

Sokkal többet mond el az e-beszamolo oldal, mert oda felkerülnek az évről évre elkészített nyilvános beszámolók. (Ügyeljünk arra, hogy a cég nevét pontosan írjuk be, mert sok a hasonló nevű vállalkozás.) A dokumentumok között az eredménykimutatást érdemes keresni. Itt a tárgyév és az előző év adatai vannak egymás mellett, tehát össze lehet hasonlítani a változásokat.

Az első rész az árbevételről szól. Noha van jelentősége annak, hogy egy cég árbevétele (forgalma) 5 vagy 500 millió forint, önmagában nem mond semmit. Ugyanis egy vállalkozásnak nem csak bevételei vannak, hanem kiadásai is! Ha egy cég 15 milliót keres, de csak 10 milliót költ el adott évben, akkor 5 milliós üzemi (üzleti) eredményt ér el. Ezt módosítja még a pénzügyi eredmény, tehát a hitelek és kölcsönök, illetve a rendkívüli tételek. Az adózás előtti eredmény tehát a legfontosabb sor, ami, ha pozitív, nyereséget jelent, de lehet negatív is, azaz veszteség.

Térjünk vissza a fenti két cégre! Ugye kapásból azt mondaná sok ember, az 500 milliós bevételű céget akarja! Na de mi van, ha az 5 millió bevételűnél a kiadás 3 millió, az 500 milliósnál pedig 900 millió? Akkor az első cég nyeresége két millió, a második vesztesége(!) 400 millió(!!!), azaz mégsem akkor buli az utóbbi cég birtokosának lenni.

Tehát ha valahol azt olvassuk egy cégről, jól pörög, mert bevétele eléri a 30 milliót, akkor tegyük fel a kérdést, mennyi a nyeresége? Miért nem arról írnak? Ha valaki csak lazán annyit mond, ügyes marketingmódszereivel ötszörösére növelte a nyereségét, az meg nem a forgalom ötszörözését jelenti, hanem esetleg azt, hogy tízezer forintos nyereségből lett ötvenezres- ami nem egy nagy összeg, lássuk be. És ezekre a kérdésekre nyilvános adatbázisokból is megkaphatjuk a választ.

A minap például tényleg harminc milliós bevétellel büszkélkedő sikercégről olvastam. Nosza, nézzük a beszámolót, az eredménykimutatást! A nyeresége az egész évet tekintve 193 ezer forint volt, azaz annyi, mint egy átlagos havi(!) munkabér Pesten. Ezért gürizte végig az egész évet a "sikeres" vállalkozó. Egy másik cég egy vállalkozói mozgalom arca, több mint százezer Facebook-követővel- és 2015-ben 10 millió forintos veszteséggel. Volt amikor egy celeb magáncégéről írtak, ami sokat "kaszál" mert a bevétele igen magas volt- épp csak a kiadásokról nem ejtettek szót, aminek köszönhetően végül csak kicsi nyereséget tudott felmutatni a cége, szó nem volt arról hogy dőlt a pénz.

És hogy konkrétabb példát mondjak, ott van a napokban elhíresült vs.hu. A honlap impresszumában megtalálható a New Wave Production Kft. neve. A 2014-es beszámolójuk érhető el, amiből kiderül, majdnem 128 millió forint volt abban az évben az árbevétel. Nem is rossz, igaz? Ám sajnos olyan kiadások voltak, amelyeknek köszönhetően az adózás előtti eredmény 133 millió forintos veszteség lett. A legtöbb ember ennyi pénz elbukását el se tudja képzelni. Hát, ezek után képzelhető, mit jelentett 500 millió forintos támogatás az MNB alapítványaitól a cég életében a következő évben.

Még mielőtt bárki megvádolna: semmiféle titkosszolgálati eszközt nem kell igénybe venni ezek kiderítéséhez. Ezek az információk nyilvánosak, pont azért, hogy átlátható legyen a vállalkozások működése. Nem mondom, hogy folyamatosan ezeket kell bújni, de igenis lehetőségünk és jogunk van tájékozódni. Érdemes élni vele!

Néha észre kell venni a pozitívumot is, bár bevallom, nagy a csábítás, hogy csak a rossz dolgokról írjak.

Persze a balhék, botrányok foglalkoztatják az embert, ezeken pörgök nap mint nap, és ezzel nem vagyok egyedül. Sokan vitatkozunk ezekről nyilvánosan vagy baráti körben, én meg néha bejegyzéseket írok, mert van rá kedvem és időm. Egyáltalán nem gondolom, hogy tévedhetetlen lennék, néha módosítok, finomítok is az álláspontomon, és ez szerintem így normális. 

Azt viszont be kell látni, ritkábban beszédtéma az, aminek alapvetően örülni lehet. Pedig van ám ilyen, bőven. Eleve az, hogy elmondhatom valamiről, ha nem tetszik, a világ elé tárhatom a gondolataimat. Ilyen egyszerű soha korábban az emberiség történetében nem nagyon lehetett. Ez azért piszkosul nagy érték, óriási lehetőség.

Tudom jól, hogy vannak akik durván visszaélnek a könnyen megszerezhető olvasótábor naivitásával, hiszékenységével, és teleszórják bombasztikus címekkel a netet, miköben valójában ostobaságokat tartalmazó cikkeket akarnak komoly írásként lenyomni a torkunkon. Utálom ezt a sok szemetet, de elfogadom, a szabadságnak nem lehet irányít szabni: nekik szabad marhaságokat írni, az olvasók egy részének pedig szabad hülyének lenni. A jó célért bevetett cenzúrát éppen olyan gyanakodva szemlélem, mint a rossz szándékút.

Örülni tudok annak is, ha néha kifejezetten jó hírek is megütik az ingerküszöböt. Igenis vannak jó emberek, vannak szép történetek. Sőt, az a helyzet, ilyenből van több. Igen, olvasunk terroristákról, csalókról, bűnözőkről, de ha jobban megnézzük, ezerszer annyi tisztességes ember van mint gazember. Ha szétnézek a lépcsőházban, rendes szomszédokat látok. Nap mint nap segítünk egymásnak, és addig jó, amíg ez szinte fel sem tűnik, annyira természetes számunkra. Néha eldurran az agyunk, üvöltözünk a másik autósra aki bevág elénk, összeveszünk jelentéktelen apróságokon, pedig ezek túlnyomó többségét is kezelhetnénk lazábban. Nem akarok ájtatoskodni, egyszerűen csak lehetnénk türelmesebbek, okosabbak pusztán azért, mert annyi lehetőséget kínál a mai világ.

Másfél évszázada egy szegény, falusi gyereknek csak hihetetlen szerencsével sikerülhetett eljutni egyetemre. Rengeteg ember dolgozta végig az életét a kitörés reménye nélkül, tudván, hogy a gyerekeikre is ez vár. Ugyan a világ sok pontján még mindig nagyok a problémák, de a Magyarországon felnövők jelentős része számára létezhet út az álmok megvalósítására. Gondoljunk bele abba, az ember feje tetejére állíthatja az életét: hányan vannak, akik nekivágnak a világnak. Akár pár évtizede is elképzelhetetlen lett volna ez, volt egy "kijelölt út" minden rendes állampolgár számára.

Szóval van sok jó dolog a világon, és ami rossz, arról is beszélhetünk. Szembe kell nézni számtalan kihívással a közéletben vagy a környezetvédelem területén, de legalább aki akar, az tudhat ezekről. A dolgunk csak annyi, hogy megpróbáljuk kinyitni a szemünket és tájékozódni. Persze marha nehéz kihámozni az információözönből a hiteles tényeket, de sebaj, ennyi nehézség a ma emberének is juthat. 

No meg az se árt, ha egyszerűen próbálunk jó emberek lenni. Ha mind így teszünk, nagyjából mindegy, milyen hírek jutnak el hozzánk és milyeneket hallgatnak el. Nem ígérem, hogy a jövőben ezen a blogon csak szivárványos boldogságról ömlegnek majd, mert hát ahogy fentebb írtam, vitázni, elemezni jobban lehet a balhék után, ám magamat is megpróbálom rábírni arra, hogy próbáljam meglátni a dolgok jó oldalát is. Mindannyiunkra ráfér időnként egy ilyen pozitivitás-kúra...

Másfél évig nyomoznak a csaló pénzügyi mágus után előreláthatóan, de gyanúsított még nincs, Marcsika pedig ki tudja hol élvezi vagyonát. Ez így normális?

Az ember csak csendben olvasgatja a híreket a nagy gazdasági bűncselekményekről. Na, emlékszik még valaki, mikor pattant ki a Kulcsár Attila-féle brókerbotrány? 2003! Mikor született elsőfokú ítélet? 2015. decemberében! 12 év után!

Szóval akik Buda-Cash-, Quaestor-, Marcsika-ügyben érdekeltek, még egy évtizedet várhatnak arra, hogy valamilyen ítélet szülessen. Természetesen nem igazságot fognak szolgáltatni, mert ahhoz nem ártana elővenni azokat a felügyeleti szerveket is, akik a nagy felügyeletben egyik csalást sem vették észre. Gyakorlatilag akkor derült ki, hogy dőlnek a dominók, amikor elfogyott a pénz, a hivatalos szervektől még évekig folyhatott volna minden.

Aki egy picit járatos a témában, megmosolyogja az egy-két éves nyomozásokat. Hiszen a helyzet tiszta: betettek az ügyfelek valamennyi pénzt, azzal rosszul gazdálkodtak vagy simán ellopták, és most volt-nincs. Hacsak nem nyújtották át tálcán a hamis pénzügyi nyilvántartásokat, pontosan soha az életben nem fog kiderülni, hogy hány milliárd tűnt el, hogy és hova.

És valljuk be, olyan nagyon nem is számít. Más megítélés alá esne egy ilyen ügy, ha 29,7 milliárd helyett 38,4-et loptak volna el? Nem hiszem. Ezek az örök ideig tartó nyomozások és bírósági eljárások teljesen értelmetlenek. Azt ugye tudjuk, hogy komoly enyhítő körülménynek számít a büntetés kiszabásánál az időmúlás? Tehát ha 12 évet kell valakinek várnia az ítéletre, pont emiatt úszhatja meg kevesebbel.

Ennyi idő alatt egy generáció eljut az általános iskola első osztályától az érettségiig. A világ átesik pár válságon. Felépíthet az ország 1000 kilométer autópályát vagy 50 futballstadiont. Leforgatnak 8-10 Star Wars-filmet. Itt meg arról nem sikerül ítéletet mondani, hogy egy tolvaj lopott-e és azért mi jár neki. Arról meg ne is álmodjunk, hogy akik hagyták a csalást kiteljesedni, valaha is büntetést kapjanak. Marcsikát talán már el is felejtjük, mire elvileg ítéletet mondanának felette.

És persze ott vannak a károsultak. Voltak köztük naivak, voltak buták, voltak kapzsik, de bizony akadt rengeteg teljesen jóhiszemű ember, aki hitt az állami szervek által felügyelt cégek tisztességében. Teleugatják a sajtót nagyokosok azzal, hogy hülyék vagyunk a pénzhez, milyen ostoba mindenki aki párnacihában tartja a vagyonkáját, bezzeg az okos ember befektet. Hát, most beszélgethetünk arról, ki volt a balek. Teljesen átláthatatlan állami kártalanítások indultak, van, aki kap pénzt, van, aki nem. Ami biztos az az, hogy a végén úgyis az adófizetők állják a számlát, az államnak nincs saját pénze, ami van, az tőlünk jön. Ja meg a bankoktól, akik meg kiktől is kérnek több díjat?

Naná, hogy a végeláthatatlanul hosszú eljárások költségeit is nekünk kell viselni. Éveken át tartunk el nyomozót, ügyészt és bírót egy valójában rémesen egyszerű ügyben. Ezerötszáz oldalas vádirat? Viccelnek velem? Kikérdezném az ügyészeket akik jegyzik, és ha valamire nem emlékeznének belőle, akkor az a leírt adat vagy tény felesleges. Pont. Soha, senki az életben nem olvassa el és nem nézi át. Ezt minden normális ember tudja. Mint ahogy a 132 ezer oldalas nyomozati irat vagy hatmillió elektronikus adat is maga az irónia. Ami fizikailag átnézhetetlen, annak nincs semmi értelme.

A bíró is csak küzd az átláthatatlan papírhalommal, évekig húzódik az egész, és persze lássuk be, ők sem olvassák el, ők sem fogják minden részletét megérteni. És miért kellene beleásni magát valakinek abba, hogy 2136. számú károsult esetében pontosan mikor vették át tőle a pénzt, ami a többivel együtt eltűnt. Mire ítélet lesz belőle, addigra ő maga is elfelejti. Ha megkérdeznék a tárgyaláson, már akkor sem emlékezne a részletekre, ha az orra alá dugnák az ő konkrét esetéről szóló dokumentumokat.

Hiába állítják, hogy így pontosan tudják, kinek mennyi kárt okoztak a csalók, de ne feledjük, ezek az embereket soha nem a bűnelkövetők fogják kártalanítani, tehát ez az információ sem sokat nyom a latban. Akik kaphatnak valamelyik alapból pénzt, azokat a meglevő nyilvántartások alapján tartják számon, a pilótajátékokban vagyonokat bukók esetén meg tökmindegy mennyi pénzt nem kapnak vissza.

Az egész csak arra jó, hogy Marcsika erődítményt építhessen magának a trópusi szigetén a papírhalomból, amennyiben eljut hozzá a vádirat meg a többi. Vagy ha Skandináviában bújkál, akkor évekig tüzelhet vele. Még hogy a nyomozásnak nincs kézzelfogható eredménye...

A 77 embert hidegvérrel meggyilkoló norvég őrült, Breivik javára ítélt a bíróság, mert úgy ítélték meg, tényleg pszichés problémákat okoz nála a magánzárka. Mert előtte nyilván normális, kedves fiatalember volt...

Ez az a pont, ahol félreteszem a politikai korrektségre való törekvés maradékát is. Ez a rohadék gondosan előre eltervezte hogy ártatlan fiatalokat fog halomra ölni, és annak a tudatában követte el ezt az aljas tettet, hogy a norvég jogrendszerben nincs 25 évnél hosszabb börtönbüntetés.

Rettentően védjük a bűnelkövetők érdekeit is, ez a mi gyönyörű európai felfogásunk egyik sarokköve, ám a magam részéről azt gondolom, húzhatnánk egy vonalat. És 77 ember meggyilkolása nálam bőven túllépi azt az elméleti határt, amitől kezdve úgy vélem, a bűnös kiiratkozott a társadalomból.

Miért "jó" terrorcselekményeket elkövetni Európában? Hát azért, mert itt az elfogott terroristáknak jogai vannak, kényelmes börtönbe kerülnek, nem végzik ki őket, sőt, jó eséllyel 25-30 év után kinn lehetnek, folytathajták áldásos tevékenységüket. Élménybeszámolókat tarthatnak az értük rajongó, elképzeléseikre fogékony fiatal követőiknek, akik számára ők igazi hősök...

Tartson korlátoltnak aki akar, de nem nagyon látom esélyét annak, hogy a börtönben ezek az emberek megváltoznak, jó útra térnek, a társadalom jeles tagjai lesznek. Ha netán így is lenne, mégis börtönben kell rohadniuk, akkor ők lesznek a járulékos veszteség- annyit tőrödök velük, mint ők azzal, kinek a gyerekeit, szüleit, házastársát ölik meg. Ők nagyon is tudatosan hajtották végre aljas gyilkosságaikat, nincs hirtelen felindulásból elkövetett merénylet. Hát viseljék a következményeket!

És ugyan mennyire változhatott meg a pszichés problémákkal küzdő Breivik, aki mostani perén náci karlendítéssel üdvözölte a bíróságot? És milyen agyatlan idióták azok a bírók, akik valamiféle rosszul értelmezett törvény előtti egyenlőség okán a javára ítéltek?

A Breiviket képviselő ügyvéd nyilván büszke lehet magára, amiért győzött, és érvényre juttatta a tömeggyilkos emberi jogait. Persze talán lett volna kollégája, aki ha el is vállalja az ügyet, akkor állt volna fel a tárgyalóteremben és hagyta volna ott az egész gusztustalan színjátékot, amikor ez a "megtört ember" náci módjára szalutált.

A 77 áldozat családtagjai tisztességes adófizetők, az ő pénzükből kap ez a gazember három szobás(!) zárkát, tévét, számítógépet, iskolai oktatást, és most még 11 millió forintnak megfelelő perköltséget is fizethet a norvég állam. A legtöbben valószínűleg egyetlen kiadást tartottak volna indokoltnak: a kötél árát, amivel felakasztják. Nevezhet úszítónak aki akar, de szerintem nem ért volna nagy veszteség senkit.

Persze elfogadom, nincs halálos ítélet. Európában vagyunk, ahol fontosak az értékek. De a toleranciám eddig terjed és nem tovább. És azt gondolom, beteges, borzasztóan rossz irány, amikor egyenlősdiset játszunk, és kegyetlen, aljas bűnözők emberi jogaival foglalkozunk. Ez csak felbátorít terroristát, gyerekgyilkost, hiszen tudják, őket tetteik ellenére mindenféle jogok illetnek meg. Szerintem meg örüljenek egy koszos priccsnek és egy darab száraz kenyérnek. Nem érdemelnek többet. Az áldozataik emlékének megcsúfolása, amikor azon rugózunk, hogy nekik mi jár.  

Mindenki folyamatosan döntést hoz és választ az élete során. Az ilyen rohadékok választásának eredménye az, hogy számtalan embernek okoznak fájdalmat. És ha nekem is választanom kell, akkor toronymagasan fontosabbnak, felsőbbrendűnek érzem az áldozatok családtagjainak érzéseit, jogait, mint a terroristákét.

Roppant jó beszédtéma a vagy gagyi, vagy zseniális budapesti olimpiai logóterv, és hasonlóan remekül lehet rágódni a Rióra szánt formaruhán is, de valójában ezek teljesen súlytalan dolgok.

Belenéztem pár elemzésbe, ami az új logóról szól, de bevallom, ezek nem nagyon tudnak lekötni. Manapság a sarki koldus is saját logót csináltat magának a Fiverren, és előbb-utóbb nyilván elfogynak az ötletek, egy kaptafára épülő kis grafikákat látunk bármerre nézünk. Fogalmam nincs, miért érzi kötelezőnek mindenki azt, hogy logót gyártson, az pedig még nagyobb kérdés, miért kell ezeket agyonelemezni. Tényleg ennyire számít, milyen?

Csak egy gyors körkérdés: melyik olvasó tudja, hogy nézett ki az athéni olimpia logója? Vagy hogy nézett ki Sydney-ben? Na és London? Sőt, mondok jobbat: a riói játékok logója megvan? Hát nekem marhára nem, úgy kellett rákeresnem ezekre. (Ez itt az idei olimpia logója, és személy szerint nem esek hanyatt az emberekből kirakott cumitól.)

Az egésznek nincs semmi jelentősége. Egy logó senkit nem győz meg, elsősorban arra jó, hogy egy grafikus keressen egy kis pénzt, illetve érdemi témák helyett erről lehet beszélni. A formaruha is hasonló, mindenfélét elmondtak a középszerű magyat tervezők által megálmodott öltözékről, miközben a kutya nem fog emlékezni rá a megnyitó után egy nappal. Sőt, talán már akkor sem fog feltűnni senkinek egy jellegtelen ruha.

Értelme annak van, ha az olimpiaszervezés költségeiről beszélünk, a nehézségekről, a kihívásokról, a várható problémákról. Netán esélyt kapunk a szavazásra, hogy véleményt mondjunk, amiről a projektet irányító okoska nagyvonalúan lemondana a nevünkben. Szóval ne egy jelentéktelen logóról beszéljünk, hanem a komoly témákról.

Mert ha már arról beszélünk, mire emlékszünk a korábbi olimpiákról, és ugye leszögezhetjük, a logókra nem, akkor bizony felidézhetjük a bajokat. A régi montreali csődöt, ami után "olimpiai adót" kellett bevezetni, a csendben rohadó, kihasználatlan athéni stadionokat, netán azt, hogy emelkedett a többszörösére a költségvetés Londonban. Ja, meg szóba kerülhetnek azok a városok, ahol már megbuktak az olimpiai népszavazások. Lehet, hogy készítettek szép logókat, lehet, hogy nem. De ha igen, akkor is csak ennyit buktak az ügyön, nem százmilliárdokat.

Hagyjuk a fenébe a logó-témát. Én akkor lennék a legboldogabb, ha valódi témákról mondhatnánk megfellebezhetetlen ítéletet. És az bizony a rendezés maga, nem pedig a csiricsáré grafika, amit el fogunk felejteni, akár rendezünk olimpiát, akár nem.