Személyes közügyek

Nem is olyan nehéz kideríteni, mi teszi tönkre a világot: a jutalékok mindent átszövő rendszere.

Válságok, trükkök a gazdasági életben, bűncselekmények, kapzsiság és megszédített emberek- ezek igen gyakran ugyanarra az okra vezethetőek vissza. Pedig az alapelv olyan szép: a jobb teljesítmény jutalma az ahhoz kötött fizetés. Több munka, több eredmény, több pénz. Hibátlan és igazságos.

Van ebben logika. Valamikor régen, ha mondjuk egy kovács hétközben kaszát meg ekét készített, hétvégén eladta azt és ebből élt. Na de az sem rossz ám, ha inkább minden nap dolgozik, és valaki más árulgatja a terméket, aki az alapján részesül a bevételből, mennyit tud eladni. Naná, hogy az meg keményen nyomul, folyamatosan úton van és vevőt keres. Mindenki azt csinálja amihez a legjobban ért és mindenki jól is keres.

Csak ugyebár régen ennek volt egy egyszerű fizikai korlátja: a kovács csak meghatározott mennyiségű terméket tudott legyártani. Szóval hiába igyekezett az árus, maximum annyit ért el, hogy nem 6, hanem 3 nap alatt adott el mindent. Azaz jól keresett, kevesebb munkával.

Mára viszont tele vagyunk virtuális termékekkel. Vegyük például a hitelközvetítést! Nincs korlát, ha az ügynök kellően rámenős, más ügynökök forgalmának sokszorosát tukmálja rá az emberekre. És ezt is akarja tenni, hiszen jutaléka van. Ettől válnak a társadalom kevéssé népszerű tagjaivá, a biztosítási ügynökökkel vagy a levarkahatatlan ingatlanosokkal együtt. Így romlottak meg családi kötelékek, amikor valaki a nagy pénz reményében beleugrott valami multi level marketing marhaságba. 

És nem csak kicsiben megy ez. A nagybankok menedzsereinek bónuszai is függnek attól, milyen eredményeket mutattak fel. Ők tehát még rugdossák is az ügynököket, hajszolták és hajszolják őket. Lehet, hogy az ügynökök egy része nem lenne vevő erre az agresszív stílusra, de nem tehetnek mást: ha nem adnak el eleget, mehetnek isten hírével. Rákényszerülnek a nyomulásra. Egész bankokat döntöttek be először csak telhetetlen, később már csaló brókerek.

A gazdasági válságnak pedig komoly kiváltója volt a hitelválság. Az, hogy a kis ügynök és a nagy banki vezető is egyaránt a forgalom esztelen növelésében volt érdekelt, azzal járt, hogy boldog-boldogtalan kapta a hosszú távon fenntarthatatlan hiteleket. A végeredmény: csődök, megroppant gazdaság, tönkrement családok. Mennyire más lett volna itthon is a helyzet, ha nem az esztelen devizahitel-kihelyezés lett volna a cél! 

De a jutalék egészen más területeken is átformálja az életünket. Nem véletlen, hogy bizonyos oldalak ócska, szenzációhajhász cikkcímekkel vadásszák a kattintásokat, mert az ott levő idegesítő hirdetések tömegéből jön a jutalék. Az ember néha tényleg visszasírja az értelmes tartalmat közvetítő újságokat, az se baj, ha fizetni kell érte, de ne akarjanak már folyamatosan átverni ilyen ócska trükkökkel, amikkel csak az időmet rabolják.

Lépjünk tovább, újabb példa. Mi is a korrupció? A jutalék illegális formája... Elintézek neked egy százmilliós megrendelést, te meg visszaadsz tizenöt százalékot- a kenőpénz a sikerdíj gusztustalan változata. És néhol bizony elmosódnak a határok. Ezért van az, hogy néha ügynökök, cégvezetők állnak bíróság elé, amikor a jutalékokat például kamu szerződésekkel gyűjtik be, például a szegénysoron gyűjtenek ügyfeleket vagy cégek esetében bolond felvásárlásokkal növelik a piacot, bedöntve ezzel a saját maguk által irányított vállalatokat. Bőven lehetne konkrét eseteket említeni.

A jutalékok hajhászása vezetett óriási pilótajáték-bukásokhoz, az Egyesült Államokban ott volt a Madoff-botrány, nálunk meg Marcsika, a Quaestor, a Buda-Cash. Kapzsik voltak az ügynökök, az irányítók- de még az ügyfelek is, akik ezért mentek bele vakon a lehúzásba, ami után sokan bottal üthetik a pénzük nyomát.

Amíg a legális illetve törvénytelen jutalékok rendszere szövi át az egész világot, addig folyamatosan kódolva van a gazdasági életbe a válság. Nem azt mondom, hogy vissza kell térni a kőkorszakba meg a cserekereskedelembe, de tény, ma is ott tartunk, a forgalom bármi áron történő növelésében hisznek a gazdaság sok szintjén. Akik kínai összeomlással riogatnak, azok is azt látják, csak pumpálják a hiteleket cégekbe, magánszemélyekhez, ömlik a virtuális pénz- de ha dőlni kezdenek a dominók, kiderül, a gazdagság is csak virtuális.

Magánemberként annyit azért tehetünk, hogy mi nem dőlünk be a kecsegtető ígéreteknek, annyit vállalunk fel, amennyit fizetni, törleszteni vagyunk képesek. Nem kell hagyni, hogy a jutalékok által motivált ügynökök és cégek megtévesszenek- a devizahitelek ügye sok-sok embert nem érintett, akik számoltak, és nem vették fel a hitelt, vagy csak kevesebbet. Igenis felelősek vagyunk a saját döntéseinkért, és jó lenne, ha a jutalékhajszolásban élen járó cégek is felismernék a saját felelősségüket.

Jöjjön egy kis gyorstalpaló az eredménykimutatások titokzatos, izgalmas világából! Legközelebb talán te is képes leszel eligazodni a forgalom, a tőke, a mérleg szerinti eredmény szavak hallatán.

Néhány évet eltöltöttem a könyvelés lebilincselően érdekes univerzumában, és pár alapfogalmat sikerült meg is értenem. Noha az emberek azt hiszik, ez az egész teljesen értelmezhetetlen és bonyolult, valójában roppant egyszerűen át lehet tekinteni egy cég helyzetét pusztán a nyilvános adatok alapján. Ezt szeretném most elmagyarázni röviden.

Sok cégről olvashatunk különféle reklámízű cikkeket, netán pozitív hangvételű interjúkat a sikeres menedzserekkel. Ilyenkor én szeretem magam megnézni, mit is tud az a roppant jól prosperáló vállalkozás, ha a számok tükrében vizsgálom.

Az interneten ingyenesen megnézhető a cég kivonata, azaz ki a tulajdonos, mikor jegyezték be, mi a főtevékenysége, működik-e. Ezek jellemzően nem annyira érdekesek, bár ha egy potenciális üzleti partnerről szeretnénk megtudni, tegnap alapították vagy tíz éve, akkor azért jó szolgálatot tesz. Ha érdekel, nézz rá az e-cegjegyzek.hu oldalra, a használat egyértelmű. Minden cég adatai közt van egy számszerű információ, a jegyzett tőke. Valójában ennek megléte törvényi előírás, de igazán sokat nem árul arról, mit tud felmutatni a cég. A legtöbben induláskor a törvényi minimumot választják, slussz.

Sokkal többet mond el az e-beszamolo oldal, mert oda felkerülnek az évről évre elkészített nyilvános beszámolók. (Ügyeljünk arra, hogy a cég nevét pontosan írjuk be, mert sok a hasonló nevű vállalkozás.) A dokumentumok között az eredménykimutatást érdemes keresni. Itt a tárgyév és az előző év adatai vannak egymás mellett, tehát össze lehet hasonlítani a változásokat.

Az első rész az árbevételről szól. Noha van jelentősége annak, hogy egy cég árbevétele (forgalma) 5 vagy 500 millió forint, önmagában nem mond semmit. Ugyanis egy vállalkozásnak nem csak bevételei vannak, hanem kiadásai is! Ha egy cég 15 milliót keres, de csak 10 milliót költ el adott évben, akkor 5 milliós üzemi (üzleti) eredményt ér el. Ezt módosítja még a pénzügyi eredmény, tehát a hitelek és kölcsönök, illetve a rendkívüli tételek. Az adózás előtti eredmény tehát a legfontosabb sor, ami, ha pozitív, nyereséget jelent, de lehet negatív is, azaz veszteség.

Térjünk vissza a fenti két cégre! Ugye kapásból azt mondaná sok ember, az 500 milliós bevételű céget akarja! Na de mi van, ha az 5 millió bevételűnél a kiadás 3 millió, az 500 milliósnál pedig 900 millió? Akkor az első cég nyeresége két millió, a második vesztesége(!) 400 millió(!!!), azaz mégsem akkor buli az utóbbi cég birtokosának lenni.

Tehát ha valahol azt olvassuk egy cégről, jól pörög, mert bevétele eléri a 30 milliót, akkor tegyük fel a kérdést, mennyi a nyeresége? Miért nem arról írnak? Ha valaki csak lazán annyit mond, ügyes marketingmódszereivel ötszörösére növelte a nyereségét, az meg nem a forgalom ötszörözését jelenti, hanem esetleg azt, hogy tízezer forintos nyereségből lett ötvenezres- ami nem egy nagy összeg, lássuk be. És ezekre a kérdésekre nyilvános adatbázisokból is megkaphatjuk a választ.

A minap például tényleg harminc milliós bevétellel büszkélkedő sikercégről olvastam. Nosza, nézzük a beszámolót, az eredménykimutatást! A nyeresége az egész évet tekintve 193 ezer forint volt, azaz annyi, mint egy átlagos havi(!) munkabér Pesten. Ezért gürizte végig az egész évet a "sikeres" vállalkozó. Egy másik cég egy vállalkozói mozgalom arca, több mint százezer Facebook-követővel- és 2015-ben 10 millió forintos veszteséggel. Volt amikor egy celeb magáncégéről írtak, ami sokat "kaszál" mert a bevétele igen magas volt- épp csak a kiadásokról nem ejtettek szót, aminek köszönhetően végül csak kicsi nyereséget tudott felmutatni a cége, szó nem volt arról hogy dőlt a pénz.

És hogy konkrétabb példát mondjak, ott van a napokban elhíresült vs.hu. A honlap impresszumában megtalálható a New Wave Production Kft. neve. A 2014-es beszámolójuk érhető el, amiből kiderül, majdnem 128 millió forint volt abban az évben az árbevétel. Nem is rossz, igaz? Ám sajnos olyan kiadások voltak, amelyeknek köszönhetően az adózás előtti eredmény 133 millió forintos veszteség lett. A legtöbb ember ennyi pénz elbukását el se tudja képzelni. Hát, ezek után képzelhető, mit jelentett 500 millió forintos támogatás az MNB alapítványaitól a cég életében a következő évben.

Még mielőtt bárki megvádolna: semmiféle titkosszolgálati eszközt nem kell igénybe venni ezek kiderítéséhez. Ezek az információk nyilvánosak, pont azért, hogy átlátható legyen a vállalkozások működése. Nem mondom, hogy folyamatosan ezeket kell bújni, de igenis lehetőségünk és jogunk van tájékozódni. Érdemes élni vele!

Néha észre kell venni a pozitívumot is, bár bevallom, nagy a csábítás, hogy csak a rossz dolgokról írjak.

Persze a balhék, botrányok foglalkoztatják az embert, ezeken pörgök nap mint nap, és ezzel nem vagyok egyedül. Sokan vitatkozunk ezekről nyilvánosan vagy baráti körben, én meg néha bejegyzéseket írok, mert van rá kedvem és időm. Egyáltalán nem gondolom, hogy tévedhetetlen lennék, néha módosítok, finomítok is az álláspontomon, és ez szerintem így normális. 

Azt viszont be kell látni, ritkábban beszédtéma az, aminek alapvetően örülni lehet. Pedig van ám ilyen, bőven. Eleve az, hogy elmondhatom valamiről, ha nem tetszik, a világ elé tárhatom a gondolataimat. Ilyen egyszerű soha korábban az emberiség történetében nem nagyon lehetett. Ez azért piszkosul nagy érték, óriási lehetőség.

Tudom jól, hogy vannak akik durván visszaélnek a könnyen megszerezhető olvasótábor naivitásával, hiszékenységével, és teleszórják bombasztikus címekkel a netet, miköben valójában ostobaságokat tartalmazó cikkeket akarnak komoly írásként lenyomni a torkunkon. Utálom ezt a sok szemetet, de elfogadom, a szabadságnak nem lehet irányít szabni: nekik szabad marhaságokat írni, az olvasók egy részének pedig szabad hülyének lenni. A jó célért bevetett cenzúrát éppen olyan gyanakodva szemlélem, mint a rossz szándékút.

Örülni tudok annak is, ha néha kifejezetten jó hírek is megütik az ingerküszöböt. Igenis vannak jó emberek, vannak szép történetek. Sőt, az a helyzet, ilyenből van több. Igen, olvasunk terroristákról, csalókról, bűnözőkről, de ha jobban megnézzük, ezerszer annyi tisztességes ember van mint gazember. Ha szétnézek a lépcsőházban, rendes szomszédokat látok. Nap mint nap segítünk egymásnak, és addig jó, amíg ez szinte fel sem tűnik, annyira természetes számunkra. Néha eldurran az agyunk, üvöltözünk a másik autósra aki bevág elénk, összeveszünk jelentéktelen apróságokon, pedig ezek túlnyomó többségét is kezelhetnénk lazábban. Nem akarok ájtatoskodni, egyszerűen csak lehetnénk türelmesebbek, okosabbak pusztán azért, mert annyi lehetőséget kínál a mai világ.

Másfél évszázada egy szegény, falusi gyereknek csak hihetetlen szerencsével sikerülhetett eljutni egyetemre. Rengeteg ember dolgozta végig az életét a kitörés reménye nélkül, tudván, hogy a gyerekeikre is ez vár. Ugyan a világ sok pontján még mindig nagyok a problémák, de a Magyarországon felnövők jelentős része számára létezhet út az álmok megvalósítására. Gondoljunk bele abba, az ember feje tetejére állíthatja az életét: hányan vannak, akik nekivágnak a világnak. Akár pár évtizede is elképzelhetetlen lett volna ez, volt egy "kijelölt út" minden rendes állampolgár számára.

Szóval van sok jó dolog a világon, és ami rossz, arról is beszélhetünk. Szembe kell nézni számtalan kihívással a közéletben vagy a környezetvédelem területén, de legalább aki akar, az tudhat ezekről. A dolgunk csak annyi, hogy megpróbáljuk kinyitni a szemünket és tájékozódni. Persze marha nehéz kihámozni az információözönből a hiteles tényeket, de sebaj, ennyi nehézség a ma emberének is juthat. 

No meg az se árt, ha egyszerűen próbálunk jó emberek lenni. Ha mind így teszünk, nagyjából mindegy, milyen hírek jutnak el hozzánk és milyeneket hallgatnak el. Nem ígérem, hogy a jövőben ezen a blogon csak szivárványos boldogságról ömlegnek majd, mert hát ahogy fentebb írtam, vitázni, elemezni jobban lehet a balhék után, ám magamat is megpróbálom rábírni arra, hogy próbáljam meglátni a dolgok jó oldalát is. Mindannyiunkra ráfér időnként egy ilyen pozitivitás-kúra...

Másfél évig nyomoznak a csaló pénzügyi mágus után előreláthatóan, de gyanúsított még nincs, Marcsika pedig ki tudja hol élvezi vagyonát. Ez így normális?

Az ember csak csendben olvasgatja a híreket a nagy gazdasági bűncselekményekről. Na, emlékszik még valaki, mikor pattant ki a Kulcsár Attila-féle brókerbotrány? 2003! Mikor született elsőfokú ítélet? 2015. decemberében! 12 év után!

Szóval akik Buda-Cash-, Quaestor-, Marcsika-ügyben érdekeltek, még egy évtizedet várhatnak arra, hogy valamilyen ítélet szülessen. Természetesen nem igazságot fognak szolgáltatni, mert ahhoz nem ártana elővenni azokat a felügyeleti szerveket is, akik a nagy felügyeletben egyik csalást sem vették észre. Gyakorlatilag akkor derült ki, hogy dőlnek a dominók, amikor elfogyott a pénz, a hivatalos szervektől még évekig folyhatott volna minden.

Aki egy picit járatos a témában, megmosolyogja az egy-két éves nyomozásokat. Hiszen a helyzet tiszta: betettek az ügyfelek valamennyi pénzt, azzal rosszul gazdálkodtak vagy simán ellopták, és most volt-nincs. Hacsak nem nyújtották át tálcán a hamis pénzügyi nyilvántartásokat, pontosan soha az életben nem fog kiderülni, hogy hány milliárd tűnt el, hogy és hova.

És valljuk be, olyan nagyon nem is számít. Más megítélés alá esne egy ilyen ügy, ha 29,7 milliárd helyett 38,4-et loptak volna el? Nem hiszem. Ezek az örök ideig tartó nyomozások és bírósági eljárások teljesen értelmetlenek. Azt ugye tudjuk, hogy komoly enyhítő körülménynek számít a büntetés kiszabásánál az időmúlás? Tehát ha 12 évet kell valakinek várnia az ítéletre, pont emiatt úszhatja meg kevesebbel.

Ennyi idő alatt egy generáció eljut az általános iskola első osztályától az érettségiig. A világ átesik pár válságon. Felépíthet az ország 1000 kilométer autópályát vagy 50 futballstadiont. Leforgatnak 8-10 Star Wars-filmet. Itt meg arról nem sikerül ítéletet mondani, hogy egy tolvaj lopott-e és azért mi jár neki. Arról meg ne is álmodjunk, hogy akik hagyták a csalást kiteljesedni, valaha is büntetést kapjanak. Marcsikát talán már el is felejtjük, mire elvileg ítéletet mondanának felette.

És persze ott vannak a károsultak. Voltak köztük naivak, voltak buták, voltak kapzsik, de bizony akadt rengeteg teljesen jóhiszemű ember, aki hitt az állami szervek által felügyelt cégek tisztességében. Teleugatják a sajtót nagyokosok azzal, hogy hülyék vagyunk a pénzhez, milyen ostoba mindenki aki párnacihában tartja a vagyonkáját, bezzeg az okos ember befektet. Hát, most beszélgethetünk arról, ki volt a balek. Teljesen átláthatatlan állami kártalanítások indultak, van, aki kap pénzt, van, aki nem. Ami biztos az az, hogy a végén úgyis az adófizetők állják a számlát, az államnak nincs saját pénze, ami van, az tőlünk jön. Ja meg a bankoktól, akik meg kiktől is kérnek több díjat?

Naná, hogy a végeláthatatlanul hosszú eljárások költségeit is nekünk kell viselni. Éveken át tartunk el nyomozót, ügyészt és bírót egy valójában rémesen egyszerű ügyben. Ezerötszáz oldalas vádirat? Viccelnek velem? Kikérdezném az ügyészeket akik jegyzik, és ha valamire nem emlékeznének belőle, akkor az a leírt adat vagy tény felesleges. Pont. Soha, senki az életben nem olvassa el és nem nézi át. Ezt minden normális ember tudja. Mint ahogy a 132 ezer oldalas nyomozati irat vagy hatmillió elektronikus adat is maga az irónia. Ami fizikailag átnézhetetlen, annak nincs semmi értelme.

A bíró is csak küzd az átláthatatlan papírhalommal, évekig húzódik az egész, és persze lássuk be, ők sem olvassák el, ők sem fogják minden részletét megérteni. És miért kellene beleásni magát valakinek abba, hogy 2136. számú károsult esetében pontosan mikor vették át tőle a pénzt, ami a többivel együtt eltűnt. Mire ítélet lesz belőle, addigra ő maga is elfelejti. Ha megkérdeznék a tárgyaláson, már akkor sem emlékezne a részletekre, ha az orra alá dugnák az ő konkrét esetéről szóló dokumentumokat.

Hiába állítják, hogy így pontosan tudják, kinek mennyi kárt okoztak a csalók, de ne feledjük, ezek az embereket soha nem a bűnelkövetők fogják kártalanítani, tehát ez az információ sem sokat nyom a latban. Akik kaphatnak valamelyik alapból pénzt, azokat a meglevő nyilvántartások alapján tartják számon, a pilótajátékokban vagyonokat bukók esetén meg tökmindegy mennyi pénzt nem kapnak vissza.

Az egész csak arra jó, hogy Marcsika erődítményt építhessen magának a trópusi szigetén a papírhalomból, amennyiben eljut hozzá a vádirat meg a többi. Vagy ha Skandináviában bújkál, akkor évekig tüzelhet vele. Még hogy a nyomozásnak nincs kézzelfogható eredménye...

A 77 embert hidegvérrel meggyilkoló norvég őrült, Breivik javára ítélt a bíróság, mert úgy ítélték meg, tényleg pszichés problémákat okoz nála a magánzárka. Mert előtte nyilván normális, kedves fiatalember volt...

Ez az a pont, ahol félreteszem a politikai korrektségre való törekvés maradékát is. Ez a rohadék gondosan előre eltervezte hogy ártatlan fiatalokat fog halomra ölni, és annak a tudatában követte el ezt az aljas tettet, hogy a norvég jogrendszerben nincs 25 évnél hosszabb börtönbüntetés.

Rettentően védjük a bűnelkövetők érdekeit is, ez a mi gyönyörű európai felfogásunk egyik sarokköve, ám a magam részéről azt gondolom, húzhatnánk egy vonalat. És 77 ember meggyilkolása nálam bőven túllépi azt az elméleti határt, amitől kezdve úgy vélem, a bűnös kiiratkozott a társadalomból.

Miért "jó" terrorcselekményeket elkövetni Európában? Hát azért, mert itt az elfogott terroristáknak jogai vannak, kényelmes börtönbe kerülnek, nem végzik ki őket, sőt, jó eséllyel 25-30 év után kinn lehetnek, folytathajták áldásos tevékenységüket. Élménybeszámolókat tarthatnak az értük rajongó, elképzeléseikre fogékony fiatal követőiknek, akik számára ők igazi hősök...

Tartson korlátoltnak aki akar, de nem nagyon látom esélyét annak, hogy a börtönben ezek az emberek megváltoznak, jó útra térnek, a társadalom jeles tagjai lesznek. Ha netán így is lenne, mégis börtönben kell rohadniuk, akkor ők lesznek a járulékos veszteség- annyit tőrödök velük, mint ők azzal, kinek a gyerekeit, szüleit, házastársát ölik meg. Ők nagyon is tudatosan hajtották végre aljas gyilkosságaikat, nincs hirtelen felindulásból elkövetett merénylet. Hát viseljék a következményeket!

És ugyan mennyire változhatott meg a pszichés problémákkal küzdő Breivik, aki mostani perén náci karlendítéssel üdvözölte a bíróságot? És milyen agyatlan idióták azok a bírók, akik valamiféle rosszul értelmezett törvény előtti egyenlőség okán a javára ítéltek?

A Breiviket képviselő ügyvéd nyilván büszke lehet magára, amiért győzött, és érvényre juttatta a tömeggyilkos emberi jogait. Persze talán lett volna kollégája, aki ha el is vállalja az ügyet, akkor állt volna fel a tárgyalóteremben és hagyta volna ott az egész gusztustalan színjátékot, amikor ez a "megtört ember" náci módjára szalutált.

A 77 áldozat családtagjai tisztességes adófizetők, az ő pénzükből kap ez a gazember három szobás(!) zárkát, tévét, számítógépet, iskolai oktatást, és most még 11 millió forintnak megfelelő perköltséget is fizethet a norvég állam. A legtöbben valószínűleg egyetlen kiadást tartottak volna indokoltnak: a kötél árát, amivel felakasztják. Nevezhet úszítónak aki akar, de szerintem nem ért volna nagy veszteség senkit.

Persze elfogadom, nincs halálos ítélet. Európában vagyunk, ahol fontosak az értékek. De a toleranciám eddig terjed és nem tovább. És azt gondolom, beteges, borzasztóan rossz irány, amikor egyenlősdiset játszunk, és kegyetlen, aljas bűnözők emberi jogaival foglalkozunk. Ez csak felbátorít terroristát, gyerekgyilkost, hiszen tudják, őket tetteik ellenére mindenféle jogok illetnek meg. Szerintem meg örüljenek egy koszos priccsnek és egy darab száraz kenyérnek. Nem érdemelnek többet. Az áldozataik emlékének megcsúfolása, amikor azon rugózunk, hogy nekik mi jár.  

Mindenki folyamatosan döntést hoz és választ az élete során. Az ilyen rohadékok választásának eredménye az, hogy számtalan embernek okoznak fájdalmat. És ha nekem is választanom kell, akkor toronymagasan fontosabbnak, felsőbbrendűnek érzem az áldozatok családtagjainak érzéseit, jogait, mint a terroristákét.

Roppant jó beszédtéma a vagy gagyi, vagy zseniális budapesti olimpiai logóterv, és hasonlóan remekül lehet rágódni a Rióra szánt formaruhán is, de valójában ezek teljesen súlytalan dolgok.

Belenéztem pár elemzésbe, ami az új logóról szól, de bevallom, ezek nem nagyon tudnak lekötni. Manapság a sarki koldus is saját logót csináltat magának a Fiverren, és előbb-utóbb nyilván elfogynak az ötletek, egy kaptafára épülő kis grafikákat látunk bármerre nézünk. Fogalmam nincs, miért érzi kötelezőnek mindenki azt, hogy logót gyártson, az pedig még nagyobb kérdés, miért kell ezeket agyonelemezni. Tényleg ennyire számít, milyen?

Csak egy gyors körkérdés: melyik olvasó tudja, hogy nézett ki az athéni olimpia logója? Vagy hogy nézett ki Sydney-ben? Na és London? Sőt, mondok jobbat: a riói játékok logója megvan? Hát nekem marhára nem, úgy kellett rákeresnem ezekre. (Ez itt az idei olimpia logója, és személy szerint nem esek hanyatt az emberekből kirakott cumitól.)

Az egésznek nincs semmi jelentősége. Egy logó senkit nem győz meg, elsősorban arra jó, hogy egy grafikus keressen egy kis pénzt, illetve érdemi témák helyett erről lehet beszélni. A formaruha is hasonló, mindenfélét elmondtak a középszerű magyat tervezők által megálmodott öltözékről, miközben a kutya nem fog emlékezni rá a megnyitó után egy nappal. Sőt, talán már akkor sem fog feltűnni senkinek egy jellegtelen ruha.

Értelme annak van, ha az olimpiaszervezés költségeiről beszélünk, a nehézségekről, a kihívásokról, a várható problémákról. Netán esélyt kapunk a szavazásra, hogy véleményt mondjunk, amiről a projektet irányító okoska nagyvonalúan lemondana a nevünkben. Szóval ne egy jelentéktelen logóról beszéljünk, hanem a komoly témákról.

Mert ha már arról beszélünk, mire emlékszünk a korábbi olimpiákról, és ugye leszögezhetjük, a logókra nem, akkor bizony felidézhetjük a bajokat. A régi montreali csődöt, ami után "olimpiai adót" kellett bevezetni, a csendben rohadó, kihasználatlan athéni stadionokat, netán azt, hogy emelkedett a többszörösére a költségvetés Londonban. Ja, meg szóba kerülhetnek azok a városok, ahol már megbuktak az olimpiai népszavazások. Lehet, hogy készítettek szép logókat, lehet, hogy nem. De ha igen, akkor is csak ennyit buktak az ügyön, nem százmilliárdokat.

Hagyjuk a fenébe a logó-témát. Én akkor lennék a legboldogabb, ha valódi témákról mondhatnánk megfellebezhetetlen ítéletet. És az bizony a rendezés maga, nem pedig a csiricsáré grafika, amit el fogunk felejteni, akár rendezünk olimpiát, akár nem.

A vasárnapi boltbezárás körüli kavarás egy vicc, és gyanítom, nem csak én érzem úgy, ha ez a magyar közélet, akkor én nem vagyok kíváncsi rá.

Bevallom, kicsit álproblémának érzem ezt az egész ügyet. Mivel nem a hétvégi bevásárlás jelentette eddig se a hét fénypontját, nem változott meg alapjaiban az életem a bezárással. Van a közelben kisbolt, ahol az esetleg elengedhetetlenül fontos dolgokat bármikor megvehettem. És tudom, a világban sem szokatlan a vasárnapi bezárás, például Ausztriában járva is bele lehet futni ilyenbe. 

Az is ráerősített az álságosságra, hogy egy komolyan nem vehető pártocska a családokat emlegetve harcolt ezért a bezárásért. Amikor már a vasárnapi misét is belekeverte pár okos, kínossá vált az egész, hiszen alig van gyakorló keresztény az országban, és akinek fontos a hit, az eddig se cserélte fel a templomot a Tescóra.

Mindenesetre ez az utált rendelkezés pont megfelelt ahhoz, hogy az ún. ellenzék zászlajára tűzze. Népszavazás, kopaszok, Erdősiné- mind benne voltunk ebben a sztoriban heteken-hónapokon át, miközben számos komoly ügy szép csendben elsikkadt. Quaestor? Paks II? Földárverések? MNB alapítványok? Ezeknek kicsit nagyobb a súlya, mint hogy vehetek-e akármelyik nap tejet és kenyeret.

Most meg bátor kormányunk visszacsinál mindent, még bátrabb kispárt partnerük tartózkodik és elfogad, a legbátrabb ellenzékiek tovább gyűjtik az aláírásokat, a legeslegbátrabb vevők pedig vasárnap zárás előtt öt perccel ugranak majd be egy nagybevásárlásra. Nem tudok őszintén nevetni azon, hogy arra hivatkozik a kormány, egy évet adtak a hatások vizsgálatára, kiderítették, hogy egyenesen jobb a vasárnapi boltzár mint a korábbi helyzet, aztán logikus módon újból engedélyezik a nyitást.

Tele van minden lap ezzel a nagy sztorival, ez a vezető hír, Eközben én, ha már boltzár, baromira kíváncsi lennék arra, valaha kiderül-e, ki is küldte azokat a morcos, kigyúrt fiatalembereket a népszavazási kezdeményezésükkel a választási irodába? Hogy is működik ez az ország, ahol efféle dolgok történhetnek, mint egy vígjátékba illő banánköztársaságban? 

Szóval minden bölcselkedővel ellentétben engem nem tölt el felhőtlen boldogsággal, hogy "meghátrált" a kormány. Ettől nem változik meg alapjaiban az életünk, nem lesznek szebbek a kilátásaink, és megjegyzem, egy dekával nem tűnik szimpatikusabbnak a súlytalan ellenzék sem. Ahogy elvoltam a vasárnapi shoppingolás nélkül, elleszek a magyar politikai élet eseményeinek figyelmesebb követése nélkül is. Sőt, most már végre lehet minden nap boltba járni: van is indokom rá, miért nem követem a közélet minden rezdülését. Remélem, a választás napján is nyitva lesz minden...

A Kiss-ügy második szakasza egy fontos dolgot bizonyított: igenis a magyar társadalom nemet mond a nők elleni erőszakra.

Túlzás lenne azt mondani, hogy soha ne kritizáltam volna életemben a hazai közállapotokat. Az ember tudja, rengeteg dolgon van javítanivaló, sokszor érzem azt, nem lenne szabad eltűrni bizonyos megnyilvánulásokat, primitív véleményeket.

Ám azt is utálom, amikor egységes masszaként kezelik a magyarokat, olyan nemzetként, ahol túlnyomó többségben a maradi, mucsai felfogásnak van csak tere. Emlékszem, amikor a kölni balhé után (amikor többnyire muszlim hátterű férfiak zaklattak csoportosan nőket), akkor teljesen indokolatlan vagdalkozásokkal bélyegeztek meg minket jogvédők (vagy csak okoskodók?), hogy ne vádoljon senkit egy ország, ahol össztársadalmilag szemet hunynak a nők elleni erőszak kérdésében, ha az elkövető a "mi kutyánk kölyke".

Nos, a Kiss-ügy pont az ellenkezőjét bizonyítja. Pedig szinte tökéletes példa lenne erre: Kiss László edzőként óriási sikereket aratott, az eset 55 éve történt, ő maga azt állítja, "koncepciós per" után ítélték börtönre. Szóval mi, magyarok akár azt is mondhatnánk, spongyát rá, csak a riói érmek meglegyenek!

Ehhez képest egy nap alatt elsöpörte a népharag a szövetségi kapitányt, és könnyen lehet, mehet utána még pár sportvezető. Az eset kapcsán vállalhatatlanul megnyilatkozók (Aczél Endre, Csapó Gábor, stb.) közutálatra számíthatnak. 

Szóval hogy is van ez? Mégsem vagyunk annyira toleránsak a nemi erőszakkal? Számomra nem volt kérdés eddig sem, hogy a magyar közállapotok egyáltalán nem olyan elborzasztóak ebben a tekintetben. Az sem kérdés, hogy akik szeretnek durván általánosítva minden magyart ősemberfelfogású gazembernek beállítani, most nem fogják azt mondani, hogy izé, úgy fest, mégsem lehet mindent elkenni nálunk se.

Nem baj- aki tisztességes ember, az nem hangulatkeltő tollforgatóknak akar megfelelni, hanem eddig is tudta és ezután is tudni fogja, ki mellé kell állni. Van bőven miben változni, sokszor hibázunk és tévedünk mindannyian, de szeretnék hinni benne, nem vagyunk olyan szörnyűek, mint ahogy azt páran hiszik. Igenis tudjuk, mi az, ami vállalhatatlan.

Aki azt hiszi, az offshore-botrány után mélyreható változások várhatóak, az nagyon-nagyon naiv.

Mi is történt tulajdonképpen? Kiderült, hogy sok tehetős ember (politikusok, művészek, sztársportolók) a pénzüket offshore cégekben fialtatták, mert így sok adó megfizetését úszták meg. Először is szögezzük le, ha nem vesztegetésből, kenőpénzből jött a vagyon, még csak nem is illegális ez a tevékenység. Te is, én is, bármelyikünk alapíthatna offshore-céget.

Persze ennek akkor van értelme, ha az embernek akad pár milliónyi dollárja, ami után nem kíván olyan magas adót befizetni. Nekem nincs, neked van?... Szóval ez mindig is a gazdagok játszótere volt. És a mostani ún. botrány csak azt mutatja, hogy ebben a körben mindenki keresi a lehetőségét az "adóoptimalizálásnak". Semmivel nem jobbak, mint amikor egy átlagember nem kér számlát a vízvezetékszerelőtől.

Az, hogy kikerült pár név, egy-két politikus pozícióját átmenetileg megingathatja- ha véglegesen, az se gond egy olyan embernél, akinek eddig is volt 5-6 millió felesleges dollárja, ami magyar pénzben cirka másfél milliárd forint, szóval nem halnak éhen ha le is kell mondaniuk. A többiek azzal védekezhetnek (és meg is teszik), hogy ez nem illegális. És tényleg! Legközelebb jobban vigyáznak az adatokra, na bumm. A panamai offshore-zsonglőrökön kívül még rengetegen vannak ebben az üzletágban, tehát ha minden ilyen információt nyilvánosságra hoznának, kiderülne, hány politikus érintett valójában- bár talán inkább azt kéne nagyítóval keresni, akit nem.

Az egészben az a tragikus, hogy a nagy szájalások ellenére valójában a jogi környezet például nálunk is az eleve gazdag és etikátlan módon offshore-ozó arcokat támogatta. Pár éve született a törvény, ami lehetőséget adott rá, hogy a külföldi vagyont hazahozók, amennyiben állampapírt vettek, egy nagyon kedvezményes adókulccsal legalizálhatták a pénzt, aminek eredetét nem vizsgálhatták. 

Szóval a mostani műfelháborodás nagyon jópofa, de a jogalkotó itt, nálunk is kifejezetten az offshore-lovagok kedvében járt ezzel az adóamnesztiával. Neked szóltak, hogy figyelj, egyezzünk meg egy baráti 10 százalékos adóban, a többit ne firtassuk? Mert nekem nem. Még az alacsony fizetésekre is ennek a köztehernek a többszöröse rakódik. Ja kérem, a csóró minimálbéres nehogy már ugyanazokat a jogokat követelje magának, mint a "tisztességes" gazdagok, akik külföldön fialtatták a pénzüket! 

Szóval tegnap se, ma se, és holnap se leszünk egyenlőek a törvény előtt. Ha van pénzed, kiviheted, behozhatod, zsonglőrködhetsz vele, ha megjelenik a neved ilyen iratokban, vállat vonsz, te mindent jogkövető állampolgár módjára csináltál, és ha úgy nézzük, ez igaz is. A minden közterhet időre befizető kisvállalkozó pedig bohóckodhat a NAV-tól kapott rendes adózó papírjával. Az offshore-ozókat alacsony adókulccsal jutalmazzák, téged meg azzal, hogy felkerül a neved egy listára.

Nem lehetne cserélni? Hogy egyszer az életben nekünk, akik itt nyögjük az adót meg a járulékokat, engedik el a fizetendő felét, az offshore-osokat pedig megsarcolják, de cserébe kapnak egy pofás oklevelet színes műanyag keretben? Mert ha így lenne, akkor mondanám azt, hogy az offshore-botránynak következményei vannak. Addig csak gumicsont a téma, amin a balekok elrágódnak, míg a vagyonosok Panamából a Seychelle-szigetekre vagy mittudomén hová teszik át a pénzüket. Természetesen tisztán és legálisan.

Én vagyok az egyetlen az országban, aki kissé unom már a csapból is folyó stand up komikusokat? 

Tudom, hogy nem könnyű műfaj kiállni egyedül egy színpadra és a dumánkkal lekötni a közönséget hosszabb időn át. Mifelénk szokták emlegetni a régi nagy konferansziékat, akik valami hasonlót csináltak, és főleg gyakran kerül elő Hofi Géza neve, amikor a dicső múltról beszélünk. De hát Hofit semmilyen szinten nem lehet egy lapon emlegetni a stand up komikusokkal, hiszen ő ízig-vérig profi előadó volt.

Nem is kellene feltétlenül hozzá mérni a maiakat, ez egy kicsit más műfaj. És ezt is lehet jól csinálni, sőt, nagyon jól. Tudom hogy sznobizmusnak látszik, amikor az ember külföldi stand up-legendákra hivatkozik, de mit tegyünk, ha a magyarok az ő köpönyegükből ugrottak elő, akkor miért ne legyenek ők a mérce? Ott is van üvöltöző barmok, pár altesti poénnal vagy direkt botrányosnak szánt kijelentéssel operáló arcok, ám a minőségi, jó stand up nem csak szórakoztat, de elgondolkodtat vagy értelmes vitát gerjeszt. Aki kiáll, annak pont nem a legbunkóbbnak, hanem kifejezetten intelligensnek kell lennie- már ha minőséget várunk el.

Nálunk most olyan sajátos a közhangulat, hogy senki nem mer komoly témákban állást foglalni. Sokkal jobb buli elmondani pár olcsó poént piásokról, mint belemenni aktuális kérdésekbe, közügyekbe. Ez nyilván a közeg hibája is, ám ettől függetlenül tény: súlytalanná válnak a produkciók, nincs tétje az előadottaknak. A jó stand up előadó nem csak azzal vállal kockázatot, hogy kiáll a színpadra- ezt bármelyik hülye utána tudja csinálni. A kockázat abban van, amikor valami komoly témába megy bele, és felvállalja, hogy tévedhet, hogy meg kell védenie az álláspontját. Egy hányós-szaros sztorin nincs mit magyarázni, könnyebb út- és annyit is ér.

Az előadói minőség sem mindegy. A stílus, a megjelenés, a hangsúlyozás. Ki hogy tud kommunikálni a közönséggel, és ki az, aki csak felmarkolja a pár ezresét, letoltja a panalekből álló előadását és hazamegy. Volt "szerencsém" végighallgatni régebbi generációhoz tartozó és ma gyakran feltűnő humorista előadását is élőben, és mélységesen lesújtó a véleményem arról, amit megtapasztaltam. Ezek a produkciók értéktelenek.

Értem én a fő indokot, miért van annyi stand up mindenhol: ez egy olcsó műfaj, egy mikrofon kell hozzá meg egy figura aki abba belebeszél. Egy tisztességes vígjátékot normálisan meg kell írni, ahhoz színészeket kell szerződtetni, kell díszlet, rendező, egyebek. Itt meg beküldesz valakit a színpadra, ha nem vevő rá a közönség, akkor is lehet nevetést alá keverni, és legvégső esetben elbotlik a cipőfűzőjében, mindenki a térdét csapkodja a nevetéstől. Ha negyedóra alatt elhangzik egy vállalható poén, máris úgy néz ki, mintha isteni produkciót nyújtana a delikvens.

Hogy mi a különbség jó és gyenge előadások között még egy ennyire egy kaptafára menő műfajban is, akár idehaza is könnyen tetten érhető,  hiszen gyakorlatilag teljes az összhang nézői körökben, egy Bödőcs Tibor vagy egy Kőhalmi Zoltán egészen más színvonalat képvisel, mint a Mogács, Felméri, Bellus, Csenki vagy hasonszőrű nevek által fémjelzett társaság. Természetesen nem kötelező mindenkinek jónak lennie, a bökkenő csak az, hogy a középszer képviselőit túl sűrűn látjuk: akár a képernyőn, akár rendezvényeken, ahol a spórolós rendező az olcsóbb nevek közül válogat, kicsit savanyúbb, kicsit fárasztóbb, de a mienk elvet követve. 

Pedig nem lenne kötelező a rosszat is életben tartani. Van most a reklám a Comedy Centralon, ami viccesen arról szól, hogy ne hagyjuk elveszni a stand up előadók álmait. Hát én meg úgy vagyok vele, az ott felbukkanó emberek egy részéért egy csepp könnyet nem hullatnék, nyugodtan mehetnének vissza a civil életbe. Kerüljön képernyőre az, aki tényleg jó, friss, hiteles, hívják meg rendezvényre azt, aki erős produkciót tud felmutatni. Fel se tűnne a veszteség, amit a gyengébbek eltűnése okozna- így is van pár arc, akiket valmiért (szerencsére) mostanában sehol nem láttam- hiányoznak valakinek? Aligha. 

Szóval tessék csak bátran a minőséget támogatni. Szervezői oldalról és nézői oldalról is: ami nem jó, azt nem kell udvariasan megtapsolni. Nem kötelező felállni a színpadra, de ha valaki megteszi, vállalja, hogy ez esetleg bukással jár. Előbb-utóbb megmarad az a csapat, akiért érdemes odakapcsolni, ahol stand up comedy megy, akik kevesebben vannak, talán jobban is keresnek, de valóban képesek szórakoztatni és elgondolkodtatni. Hiszek benne, hogy nem a közönséggel van a baj, nem nekünk elég egy ócska altesti poén, hanem csak nem kristályosodott még ki nálunk, mitől lehet igazán ütős ez a műfaj. Rajtunk is múlik, merre fejlődhet a magyar stand up comedy, ne féljünk hát őszinte véleményt mondani arról, mi tetszik és mi nem.