Személyes közügyek

Böjte Csabának is sikerült roppant bölcset megnyilatkoznia a felháborító terrortámadások kapcsán, de jobb lett volna, ha hallgat.

Én nem tudom, tényleg ő kezeli-e az oldalát, amin ez jelent meg a pap lefejezése után: "A világnézetileg semleges oktatás megbukott.... Nincsenek légüres terek, lám ahol nincs igaz hit, ott pillanatok alatt megjelenik egy olyan eszmerendszer, mely fegyvert ad az ember kezébe!! Én az érték orientált oktatásban hiszek!! "

Tisztelem azt, amit tesz, de ettől még nyugodtan ízekre lehet szedni a butaságokat. Kezdjük például azzal, hogy számára nyilván az igaz hit a kereszténység, ami mellesleg ugyanúgy számos alkalommal adott fegyvert emberek kezébe. Keresztes hadjárat mészárlásokkal, vallásháborúk, kegyetlen eretneküldözés, és mindezt Jézus Krisztus és Isten nevében. Szóval nem biztos, hogy pont erre lenne manapság szükség.

Mellesleg ha megnézzük, hol van manapság a legtöbb keményvonalas keresztény, akkor azt látjuk, élmezőnyben vannak olyan országok, mint Kolumbia, Mexikó és Salvador. És merrefelé van a legtöbb bűncselekmény, gyilkosság? Bingó... De kétségtelen, hogy a lemészárolt emberek szép keresztény temetést kapnak.

Vagy fordítsunk egyet a dolgon! Merrefelé nincs világnézetileg semleges oktatás, hol része a vallás az iskolázásnak? Csak nem az arab országokban?... És ugyebár onnan jönnek mostanában a terroristák. Ez a Franciaországban felnőtt fiatalember is a mecsetből kapta a szellemi muníciót- mint ahogy voltak bigott keresztény terroristák is.

Szóval mi a logika Böjte Csaba írásában? Tiszteletlenség azt mondani, hogy rövidségéhez képest bravúrosan zavaros? Pont az a jó az európai világnézetben, hogy vitathatjuk kell más nézeteit, és megpróbálhat meggyőzni arról, az igaz hitű oktatás (vajon a katolikus, a református, a mormon, netán a muzulmán a rendben levő?) vezet ki minket a káoszból, de egyelőre szerintem nem ezt mutatja a világ jelenlegi képe.

Látni kell azt, hogy a nagy port felverő ügyekben sokan érzik úgy, kötelességük megszólalni. De akire odafigyelnek, netán tisztelnek, nem árt, ha meggondolja, mit tesz közzé a saját neve alatt, mert esetleg égés lesz a vége. Amiért meg nagy-nagy kár lenne, mert a valóban értékes munkájának megítélésére is kihat.

Vajon miért jó az, hogy páran megkérdőjelezhető személyiségű emberek talpát nyalják?

Tényleg furcsa gondolatok kavarognak pár bölcs ember fejében. Érdekes módon ér össze a magyarok különlegességéről szóló sok zavaros marhaság a feltétel nélküli oroszbarátsággal. Általában olyan ismerőseim osztották meg a "NASA szerint a Pilis a Föld szívcsakrája!!!" cikkeket, akik után feldobták a "Mit mond a nyugat, ha Putyin két hét alatt elsöpri az Iszlám államot?" feliratú képet.

Igaz, utóbbi kép népszerűsége csúcsán nagyjából egy éve lehetett, és persze Putyin nem zúzta szét a terroristák szervezetét pár nap alatt. Hogy mit csináltak pontosan az oroszok, nem is nagyon lehet tudni, de sokkal békésebb hely nem lett Szíria attól, hogy felbukkantak arrafelé a vadászgépeik.

Mindegy is; én egyszerűen csak azt nem értem, mi a fenéért kell nekünk az oroszok fenekébe bújni? Mi az oka ennek a hihetetlen nagy cimboraságnak? Annyi sok szépet és jót köszönhettünk az oroszoknak (majd a szovjeteknek)? Mi az a kapocs, ami minket velük kötne össze?

Nem megyek bele összeesküvéselméletekbe, azt sem veszem be, amikor minden rosszért az oroszokat indokolja valaki, de tény ami tény, Putyint elsősorban a saját érdekei motiválják. Bármi, amit a magyarok irányába tesz, az pillanatnyi stratégiai célokkal indokolható és kész. Nem kell őt imádni, isteníteni, nincs miért. Oroszország azért nem valami mesés hely, és hogy mennyire könnyű még egy ekkora országnak is bajba kerülnie, azt jelzi az olajár miatti gazdasági veszteség. Szóval nem értem, amikor a legócskább összekeesküvés-elméletekre és ködös áltörténelmi tényekre vevő hülyék mellett mértékadó elemzők is megváltóként tekintenek Putyinra.

És most itt van ez a Trump. Jobboldali lapban láttam, hogy mennyire ujjonganak, amiért Trump egy felmérés szerint már népszerűbb mint Hillary Clinton. Még mielőtt bárki azzal vádolna, hogy imádom Mrs. Clintont, hát erről a legcsekélyebb mértékben sincs szó. 

De hogy Trump sem egyszerű eset, kár lenne tagadni. Egy magára valamit is adó, intelligens ember aligha tapsol-táncol, amikor egy hozzá hasonló figurának van esélye a Fehér Házba kerülni. Maga a rövidlátás, amikor egy-egy, a mi véleményünkkel némileg egyező kijelentése miatt szimpatikusnak kiáltanak ki valakit. Hitler autópályákat épített, ez nekünk is tetszik, akkor Hitler számunkra elfogadható?!? Na ne már, vegyük ennél komolyabban magunkat...

Az. hogy egy hülye hülye is marad, és minden területen hülyeségeket szajkóz, nem meglepő. Ám értelmes emberek is megmaradnak azon a szinten, hogy pár, a választási kampányban tett kijelentés (tudjuk, mennyit érnek azok, és azt is sejtjük, mennyit érnek Trump szájából) után hűségesküt fogadnak. Nyilván az ún. véleményformálókat is pillanatnyi érdekek vezérlik, igazodni akarnak kenyéradóik ideológiai vonalához, de tényleg nincs semmilyen határa a szervilizmusnak?

A kérdés költői: nincs, természetesen. Csak akkor lesznek bajban, ha Trump és Putyin összekülönbözik valamin, mert akkor nagyon kell figyelni, kinek a csahos kutyájaként kell valaki dicsőíteni illetve szidni. Na mondjuk ezért a dilemmáért kicsit sem fogom őket sajnálni- megérdemlik.

Nem tudom, miféle vallás az, aminek a nevében baltával és késsel kell ártatlan vadidegenekre támadni- már ha vallás ez egyáltalán.

Túlzás lenne azt mondani, hogy nagyon járatos vagyok az iszlámban, de szeretném hinni, hogy ilyesmire nem biztatnak benne. Mint ahogy a Bibliában sem sok esik kereszteshadjáratról, mészárlásokról, mégis megtörtént. Szóval jó lenne bízni abban, hogy a vallás nagy általánosságban inkább a jóhoz ad iránymutatást.

Ám amellett mégiscsak nehéz elmenni, hogy a terroristák az ún. Iszlám Államot éltetik. Jól ismertek az efféle gyilkosok Allah Akbar csatakiáltásai. Úgy látszik csak sikerül olyan magyarázatokat gyártani a valláshoz, ami pár őrültet meggyőz arról, csak akkor tesznek Istennek tetsző dolgot, ha fegyvert ragadnak.

Furcsak felfogás; és elég meglepő lenne, ha a túlvilágon pont ezeket az őrülteket és elmeháborodottakat fogadná szeretettel Allah. Ha igen, akkor gratulálhatunk neki, amiért ilyen remekül választja meg a baráti társaságát...

Mindez azonban részletkérdés, mert a valláshoz igazán nincs sok köze a bolondoknak. Az ilyen esztelen emberek gyilkolhatnának bármelyik másik eszme nevében is, nekem nincs kétségem felőle. Nem leszek egy vonatra baltával felszálló ámokfutó miatt iszlámellenes, nekem a vallással nincs dolgom.

A bűnözőkkel viszont van. Egy 17 éves afgán menekült volt a németországi tettes, és ez sok kérdést felvet. Hány ilyen, befolyásolható fiatal jöhetett Európába mint "menekült"? Még csak Merkelt sem hibáztatom az invitálás miatt, ezek jöttek volna egyébként is, maximum csak egyszerűbbé tette a beáramlásukat a nyitott határok politikája.

Ez a "fiatal" kapott ellátást a befogadóállomáson, aztán meg családnál helyezték el. A német viszonyokat ismerve egy árnyalattal jobban élhetett, mint odahaza. A német viszonyokat ismerve nyilván igyekeztek szupertoleránsak lenni vele, meg a vallásával. Sajátosan fejezi ki a háláját. És nem érdekel, ha valaki esetleg beszólt neki, vagy voltak nehézségei is. Azok voltak Afganisztánban is, több is. És senkinek semmilyen lelki fájdalma nem indokolhatja azt, hogy megpróbál embereket ölni.

Nem érdekelnek azok lelki nyavalyái sem, akik távoli országokból érkeznek, és a fogadó országban alapos vizsgálaton esnek át. Szűrjék ki azokat, akiknek az erőszak a vallásuk! Nyilván most fellángol a migránsellenes retorika, némileg jogosan is, hiszen ez a fickó is bevándorló volt. És nyilván a másik oldal is megszólal, hogy több százezerből egy, ennyi idióta van nekünk itt Európában bevándorlók nélkül is. Ebben is van igazság.

Csak épp amikor az ember személyes tragédiájáról, személyes sorsáról van szó, nagy ívben tesz a statisztikákra és a szép elvekre. Ha nem jön be a több százezer, nem jön be az az egy sem, ez a logika. A sajátjainkkal majd elbírunk, de kösz, nem akarunk terroristát importálni. Valamit tehát tenni kell, hogyan lehet megelőzni az ilyen támadást.

Vagy legalábbis csökkenteni a számukat. Mert a több millió itt élő muszlimból mindig akadna fog egy töredéknyi, akik fogékonyak az erőszakvallásra, az Iszlám Állam hülyeségeire. Az a kérdés, van-e, lesz-e valódi eszköz a többségük megtalálására, vagy együtt kell élnünk azzal, bármikor felszállhat a vonatunkra egy gyilkolni szándékozó egy baltával. Még csak nehezen beszerezhető lőfegyver vagy bomba sem kell, mint azt a mostani példája, vagy a kamionos ámokfutó igazolta.

Nem túl szép kilátások...

Dehogy fogják hazaküldeni a Kelet-Európából jött képzett szakembereket a britek- de a munkakerülőkre ott sincs nagyobb szükség, mint itt.

A Brexit után beindult a pánik, a találgatás a kinn dolgozó külföldiek körében: jaj, most mi lesz? Én tökéletesen megértem őket. Ha nem is jómódú ember lett a többsége a mosogatóknak, építőipari dolgozóknak, tisztességgel megélnek- és sokuk igazi csődtömeget hagyott maga mögött például Magyarországon. Bedőlt devizahiteles házzal, végrehajtásokkal terhelt életbe már nem lehet visszajönni, nekik létkérdés a kinnmaradás.

Az első keménykedő beszólások után nyilván tisztult a kép,  mert jöttek a józan hangok. Vagyis annyira nem tisztult, mert furcsaságokat beszélt még az a brit miniszter is, akinek az egész kilépési egyezkedésről kellene tárgyalnia. Olyasmit sikerült mondania, hogy egy időpontot határoznak meg, aki előtte jött be, az maradhat, aki meg nem, hát az oda se utazzon.

Nem tudom hogy sikerült ekkora marhaságot kijelenteni. Az Egyesült Királyságba kiköltöző európaiak között baromira nem az tesz különbséget, hogy ki mikor érkezett. A legegyszerűbb józan paraszti ésszel gondolkodva is könnyű belátni, a kérdés inkább az, ki mit tesz hozzá a brit gazdasághoz. Aki dolgozik, ráadásul olyan munkakörben, amire nincs elég hazai munkavállaló, arra szükség volt, van, lesz. A brexit után évekkel is várni fogják a lengyel orvost és bolgár mérnököt. Majd azt mondják a sebésznek: te nem jöhetsz, mert itt van pár ügyes kubikos, és bocs, de ők előbb jöttek?

Hiszen fordítva is pont így van: mi, magyarok például az agyelszívás miatt panaszkodunk, arra, hogy tehetséges, ügyes fiatal szakembereink az egyetem után odakinn keresik (és találják meg) a boldogulást. Azok az emberek, akik itthon se akartak dolgozni, akik csak próbáltak ellavírozni a segélyezés kiskapui segítségével, érdekes módon nem nagyon hiányoznak senkinek, őket senki nem akarja hazahívni.

Nos, belőlük sok él az Egyesült Királyságban, kihasználva a meglehetősen bőkezű szociális juttatásokat. Szegény országokból érkező emberekről van, akik jellemzően szerényebb igényeihez képest nagyon komoly pénznek számít a brit segély. Ők ragaszkodnak is ehhez- a britek viszont nem ragaszkodnak hozzájuk. És ne legyünk álszentek, azok az országok sem, ahonnan elmentek.

Tulajdonképpen miért is fájna a magyar államnak a brexit úgy egyébként, ha hazaküldenék a magyar dolgozókat? Hát nem olyan kampány volt nálunk, "gyere haza fiatal"? Örülni kéne mint állat, hogy tömegével jönnek haza a tettrekész magyarok, akik majd itthon jól betöltenek minden állást. Ám a kormány aggódik- mert kiderülne, a magasan képzett emberek más európai országba akármikor elmehetnek a magyar fizetések többségéért, viszont azok mind hazajönnének, akik itthon is csak a szociális rendszerre tudnának támaszkodni. 

Mondjuk ki nyugodtan, a közmunka egy álmegoldás. Mind láttuk azt, ahogy tucatnyi főből álló utcaseprő brigádok végzik el egy ember munkáját. Sétálgatnak, dumálnak közben, sietni nem kell, ennyi ember egy nagyobb térrel 20 perc alatt végezne, de hazamenni úgyse lehet. Na most miért kellene az Angliában takarításból megélő emberekkel még pár emberrel felduzzasztani ezeket a csapatokat? Hiába "dolgoznak", a munkabérüket a közös kasszából fizetjük. 

A brexit viszont az hozhatja magával, hogy az össze-vissza beszélő brit miniszter állításaival ellentétben, nem az időpont számít majd, hanem hogy kire van szükség az országban. Én azon angliai magyarok helyében nem aggódnék, akik rendesen dolgoznak, adót fizetnek, akiket megbecsülés övez. Akik viszont ma még inkább csak azt nézik, hogyan tudnak felszínen maradni normális munka nélkül, mert a segély futja albérletre, kajára, cigire, jobban teszik, ha erősen átgondolják a jövőt. A miniszter vélhetően csak figyelemelterelésből beszélt ilyen marhaságot: pontosan azt akarják, hogy látni lehessen, ki ment dolgozni, ki pedig láblógatni. S hogy tíz éve vagy tíz napja, az mindegy. A lényeg az, ki mit tesz le az asztalra, ki fog hiányozni, és ki nem.

Ha van értelme a brexitnek, akkor pont ez az, amennyiben ésszel csinálják. Megtartják maguknak azokat az embereket, akikre szükség van, a többi mehet isten hírével. És mi pedig visszafogadjuk őket, mi mást tehetnénk, nem lehet munkanélküliekkel pingpongozni a kontinens felett. És ha "bosszút állnánk", akkor mi lesz? A nálunk értékes munkát végző briteket nem fogjuk kirúgni, azt meg el tudom képzelni, hány nyugati van nálunk, aki a legendásan bőkezű magyar szociális támogatások kárára dőzsöl.

Szóval ne higgyük el az első nyilatkozatokat, lesznek itt még komolyan megfontolt, átgondolt döntések. Azokkal pedig a keményen dolgozó kisemberek még nyerhetnek is- a többiek gondja-baja pedig, lássuk be, magukon kívül igazán senkit nem érdekel. Ezért nekik kell valamit tenni a boldogulások érdekében, akár ott, akár idehaza.

Nizza, Esterházy, török puccs. No meg a Pokemon Go.

Belefáradt a Facebook népe a túl gyakori profilképváltásba, nincsenek Nizzáért síró, kék-fehér-piros arcok semerre sem. Van aki bizonyára örül, hogy nem csúfolják meg a mély együttérzés kincstárian szakrális perceit ezek a mikromegemlékezések, amik egyébként nem kéne hogy bárkit zavarjanak. Néha mind vagyunk csíkos profilképes idegállapotban.

És nem kéne fájnia annak se, ha valaki most Esterházy-fanná válva az interneten virraszt, vagyis nem virraszt, csak bejelöli hogy virraszt. Annak kéne fájnia, hogy nem csak valakivel, de valamivel lettünk kevesebben. És teljesen mindegy, olvastál-e tőle valamit, szeretted-e vagy fárasztott, netán sose tudtad eldönteni, mennyiben ellensúlyozza túl libsis fizimiskáját az, hogy szerette a focit. Még megérhette Dzsudzsákék vitézkedését, mondhatnánk!

Csak ránk ne dörrenjen valaki, hogy mérhetjük az írófejedelmet pár labdakergetőhöz. Úgy, ahogy. Néha a megye kettőben korlátot támasztó, kétsörös hangulatban kiabáló emberek állnak közelebb eszterházisághoz, mint a bölcsészkar professzora. És sajnálni az utóbbit kell, ha csak azt nem érti, ami van, az élet, amíg van, mert utána tényleg nem marad más, mint a tananyaggá emelkedés, ami megtisztelő, csak nem a holtnak, hanem annak, aki verheti a mellét, midőn érettségi tétellé tesz meg. Hiszen ő virrasztott, nekrológot írt, és Facebook-mozgalmat indított kedvenc EP-idézetek közzétételére. Ki akarhatna mást?

Egyvalaki biztosan: aki már nem él. Élne. Jó lenne még egyszer önfeledten anyázni a bírót, írni egy bravúros mondatot, a szemüveg alól odasandítani egy csinos női lábra. Vagy egyszerűen csak meghitten ücsörögni a vécén egy keveset. Fáj arra gondolni, hogy ennek mind vége. A megírt könyvek maradnak, idézni még sok év múlva is lehet, nem vesztettünk olyan sokat irodalmi szempontból, mondaná az örök számolgatós én, hiszen statisztikailag nem valószínű hogy 66 és 80 év között remekművek nagy számban születnek.

Most egyetlen embert siratnak; miközben sirathatnánk 84 nizzait is. Bár a kettő nem zárja ki egymást, a mi nagy szívünkben több érzelem megfér, mint a profilképünkön. Meglehet, kicsivel mégis többek vagyunk, mint amit az üzenőfalunkban kiolvasni vélnek mások. Megráznak dolgok, de lám, milyen kemény az ember, a sokadik terrortámadásra már fel se kapja a fejét.

Hiszen minden csak virtuális a számunkra. Ott voltunk, meghaltunk? Ha nem, akkor mindez csak hír a sok közül, ami mostanában ér el. Nem tudni, mi a nagyobb botrány: az hogy Hollande elnök lefújta a rendkívüli állapotot és megtörtént a támadás, vagy hogy Hollande elnök havi tízezer euróért foglalkoztatja fodrászát. Eközben Bush exelnök gyászolók között járja a kállaikettőst, szerintem Esterházy temetésére ne hívjuk meg. Se Nizzába. Küldjük Törökországba, ott tényleg áll a bál. 

Mire ez az írás megjelenik, talán az is kiderül, kinek húzták el a nótáját. Olyan fásultan tekintünk majd pár nap múlva arra, hogy a szinte szomszédban levő hatalmas országban pár tábornoknak kedve támadt elnökösdit játszani, mint a többi lejárt szavatosságú hírre. Meghaltak páran? Mikor? Tegnapelőtt? Bocs, ez már nem számít.

Csak a most van. A jelen. Az, hogy állandóan mozgásban vagyunk. Hogy mindig mennünk kell. Mert aki megáll, az nem lel rá Pikachura a Pokemon Góban. (Tudom, te azt sem tudod mi az. Persze, hogy nem. Én sem. Csak úgy egymás mellé teszek pár betűt, én vagyok az egymilliárdszor egymilliárdodik majom, akinek ebből értelmes szöveg áll össze. Szinte minden érthető, csak azt az egyet mondja meg valaki, mi a franc az a kurva Pikacsu?)

Az emberi lét lényege a tántoríthatatlanság: ha akadályoznak is, mégy tovább. Nem számít, hogy a munkád rovására megy a Pokemon-keresés. Megszívja a család. Megszívod te magad, amikor négysávos autópálya közepén próbálod eltalálni a fránya kis figurát. Ő esetleg megússza. Te esetleg nem. Megszívod amikor leütnek, és elveszik a Pokemon-kereső telefonodat, és az igazán durva az, ha ezt nem a telefonodért teszik, hanem a menő Pokemonjaidért.

És nem számít az sem, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme. Mert hiszen néha úgy érezzük, az égegyadtavilágon semminek nincs semmi értelme. Esterházy Péter talán már tudja, van-e bárminek. Vagy megírta előbb, újra kéne olvasni? Vagy egyszerűen csak olvasni kellene tőle bármit? Egyáltalán bármit olvasni? Bármit tenni, ami picit is több, közhelyesen emberibb? Talán valahol, valaki mégis számon tartja, mit teszünk ebben a földi létben. Talán mégis le kellene cserélnem a profilképemet. Csak azt mondja meg valaki, mire?