Személyes közügyek

Emberek, a nők megerőszakolásának nincs bal- vagy jobboldali olvasata!

Én tényleg nem értem néha, mik jelennek meg a sajtóban. Most épp azon rágódom, hogy egy cikk szerint a megvádolt színházi rendező a balliberális oldal kedvence, ezért nehéz a "túloldalon" a történteket értelmezni. 

Lassan egy teljesen alternatív valóságot tükröznek bizonyos írások. Egyrészt és főleg azért, mert a nők zaklatásának nem nagyon van ideológiája, ezt nem indokolja, magyarázza vagy teszi megbocsáthatóvá valaki politikai felfogása. Nehéz elképzelni, hogy a törvény előtt lenne bal- meg jobboldali szexuális bűncselekmény, külön büntetési tételekkel...

Ráadásul az egész teljesen légből kapott. A szóba hozott színházi legenda pont nem számít ikonikus figurának a baloldalon, tucatnyi olyan művész, értelmiségi van, akár színházi körökben is, akire ezerszer gyakrabban hivatkoznak. (És persze a jobboldalon is van egy kialakult kör, akik a csapat hírességeit jelentik.)

Az, hogy valakinek van múltja a pártállam időszakából, éppenséggel a korral együtt jár. Érdekes módon van, akivel megbocsátóbbak a jobboldali sajtóban, Kerényi Imrének például nem olvassák rendszeresen fejére, hogy mire vitte Kádárék alatt. Sőt, ünnepelt, idős bölcs Pozsgay Imre is- azt hiszem, kár is ezt tovább ragozni, ez egy tévút.

Mint ahogy az is, amikor a valamiért bele akarják keverni az aktuális történetbe az ideológiát az újságírók. Ha az ún. balliberális oldal (ami enyhén szólva sem egy homogén massza, eleve ezért hülyeség a címke) "kedvence" az érintett, hogy lehetett az, hogy annak a Schilling Árpádnak a felesége nevezte meg, aki nagyon is vezéralakja a mostani kormány elleni hangulatkeltésnek? Itt nem működik a balliberális "testvériség"?

És gyakorlatilag a történet részleteit az indexről, a 444-ről, a HírTV-ből ismerhetik meg az emberek, ezeket az információt veszi át a másik oldal sajtója. Érdekes módon ilyenkor nem mondják azt, hogy Soros-Simicska-bérencek írták, tehát biztos nem igaz, míg más esetekben ez már szinte kötelező.

Az is mélységes költői túlzás, hogy pont a "balliberális" oldalon ne vennék komolyan az ügyet. A 444 például pont évek óta beleáll a nők elleni erőszak témájába, az index dettó. És a most ciki módon megszólalók közül például az egyik ember a TV2 műsorvezetője volt, és a csatorna köztudottan nem éppen egy balos fellegvár- róla például egyetlen szót sem olvashatunk a vele egy platformon álló sajtótermékekben.

Az ember citálja a példákat, elemez és értetlenkedik, közben valahol tisztában van vele, ez az egész felesleges. Hiszen tudja mindenki magától, ez a vonal a szexuális zaklatásos történetben totális vakvágány, értelmetlen mellékszál. Maguk az újságírók is tisztában vannak vele, akik bepötyögték ezeket a marhaságokat. Szót sem érdemelne- és hogy mégis írok róla, annak az az oka, az igazságérzet nem hagy nyugodni. Nem a balliberálisok igazsága, nem is a jobboldaliaké- egyiküké sem érdekel. 

Engem az áldozatok igazsága érdekel csak. Minden ilyen terelés rossz irányba viszi a beszélgetést, mert belekever felesleges zavaró tényezőket az egyébként eleve mocskos ügyekbe.

Kedves újságírók! Van annyi téma a magyar közéletben, ami lehetőséget ad arra, hogy a zavarosban halásszatok. Rá lehet húzni a jobb- és baloldal témáját migrációra, EU-ra, korrupcióra, meg egy csomó mindenre. A zaklatást viszont inkább hagyjátok ki a körből. A korábbi cikket tudom idézni: ha valaki nem tud okosat, értelmeset, építőt mondani, akkor egyszerűen fogja be a száját.

Előre is köszönöm, elsősorban az érintettek nevében!

Ésszel kellene kommentálni a zaklatásos ügyeket, emberek!

Mostanra már itthon is kezd kiborulni a bili, szép lassan újabb történetek merülnek fel a hírességek szexuális zaklatása kapcsán. Azt gondolom, a tisztulási folyamat megkezdődött, amiről lehet és kell is beszélni, de a konkrét ügyek feldolgozása elsősorban mégiscsak az érintettek dolga. 

Ezt most azért szeretném leszögezni, mert amikor egy televíziós műsorvezető "kis légyottnak" nevez egy olyan ügyet, ami az érintett nő elmondása alapján nagyon is durva szexuális zaklatás, felháborító. Kíváncsi lennék rá, ha egy nőrokona, lánya, testvére mesélne el hasonlót, akkor is ilyen kedélyesen reagálna rá? 

A múltkor már felhoztam a Kiss László-ügyet, és most is erre vagyok kénytelen hivatkozni. Amikor kipattant a botrány, és eleinte úgy tudták, a hölgy már nem él, enyhén szólva is tiszteletlen módon kommentálták az érintettek a dolgot. Nem kevés ember járatta le magát, az egyik azzal, hogy tudomása szerint "a lány is benne volt", a másik azzal vagdalkozott, hogy pártfunkcionárius lányaként csak be akarta mártani a srácokat, és ne feledjük Csapó Gábor feledhetetlen produkcióját a vizespoharas demonstrációval. 

Aztán kiderült hogy az áldozat nagyon is él, és azt gondolom, Kiss László megtette az egyetlen dolgot, amit megtehetett: elment és bocsánatot kért. Igaz, annak tudatában tehette, hogy ítélt dologról volt szó, nem kellett tartania jogi lépésektől. Mindenesetre azok, akik meglehetősen tahó módon álltak ki mellette, égtek mint a rongy, és igazság szerint vele együtt elzarándokolhattak volna bocsánatot kérni.

Szerintem alapvetően nagyon helyes az, hogy ilyenkor nagy a felháborodás, és a túlnyomó többség nem azt mondja, az érintett férfi "nagy ember, tehát neki többet szabad". Kisst is elsöpörte a népharag, és ha a most hírbe hozott rendező sem tudja magát tisztázni, örökre rajta ragad a szégyen. Hiába utasított vissza minden vádat, eljöhet a pillanat, amikor a helyzet tarthatatlanná válik.

Nem véletlen az, hogy először a főiskolán függesztette fel a tevékenységét, majd a színházban is. Akár az is megtörténhetett, hogy hírt kapott róla, más nők is meg fognak szólalni. Nem tudjuk, hová vezet az ügy- elvileg még oda is, hogy kiderül, teljesen ártatlan, meg oda is, hogy még tucatnyian vádolják meg és kénytelen lesz szembenézni  a következményekkel.

Addig, amíg nem egybehangzóak az állítások, én mélységesen óvatos lennék a minősítésekkel. Azokkal  meg pláne, amik az áldozatokról szólnak. Egy ilyen zaklatás egész életen át kihathat valakire, azaz ha nem tudok empatikus lenni valakivel, akkor inkább fogjam be a pofámat. Ne sértsük meg azt, aki elmondása szerint átélt egy sokkoló helyzetet a zaklatáskor, évek óta küzd az emlékekkel, majd pedig most újból szembe kell néznie a történtekkel, nagy nyilvánosság előtt. Igen, kijár a másik félnek is az ártatlanság vélelme, de lehet ezt úgy kezelni, hogy nem töröljük bele a lábunkat abba, aki névvel, arccal vállalta, hogy mesél egy ilyen esetről.

Bármit mondanak úgy általában rólunk, magyarokról, azt gondolom, az utóbbi években kiderült, egyre inkább áldozatpártiak vagyunk. És ez így van rendjén, mindig a gyengébb oldalára kell állni, legyen szó családon belüli erőszakról vagy zaklatásról. Nem igaz, hogy az idősebb, hatalommal bíró, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű embernek előjogai vannak ilyen ügyekben, mert erről szó sincs. És ne hagyjuk, hogy belerántson a mocsárba néhány fajankó mélységesen alávaló megszólalása, cinikus célozgatása. 

Gondolatok a Weinstein-ügy és a MeToo kampány kapcsán.

Most éppen úgy néz ki, a hollywoodi producer botránya miatt korbácsolódtak fel az indulatok, de szerintem messzemenően téves egyetlen balhéra kihegyezni a változó hangulatot. Ha már zaklatás, ott volt a Bill Cosby-ügy, de beszélhetünk akár arról is, hogy a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű katolikus egyház megítélését porig rombolta, amikor sorban derültek ki, mennyi pap molesztált gyerekeket.

Weinsteinre azért figyelünk jobban, mert ő maga is híresség, és akiket ágyba akart vinni, azok is sztárok. A világ igazságtalan: ha egy menő színésznő tálal ki, akkor arra odafigyelünk, ha szobalányok mondták volna el, hogy hajkurászta őket egy híres producer, nyilván inkább vállat vonnak.

A MeToo kampány, amiben a #metoo hashtaggel jelölhetik a nők (illetve férfiak is, például Nyáry Krisztián) hogy saját zaklatásos élményeiket osztják meg, kicsit pont a kört bővíti ki, mert nem csak a hírességekre koncentrál. Ha azt mondanám, hogy az életben nem láttam még nők zaklatását, erőszakos nyomulást, akkor marha nagyot hazudnék. Nem állítom, hogy emiatt nagy konfliktusokba kerültem, de ha bárkin láttam, jól esik neki, ha épp nem marad egyedül, és pusztán jelenlétemmel megvédhetem, megtettem.

Valaki helyesen rámutatott, hogy a #MeToo kampányhoz társulhatna egy #DidThat is, amikor azok vallanak, akik elkövetői voltak hasonló dolgoknak. Már ha tényleg annak érezték maguk is, és valóban szégyellik utólag. Mert lássuk be, ami az egyiknek zaklatás, az a másiknak esetleg ártatlan flört. Ezen ugyan ne háborodjon fel senki, óriási különbség van az egyes emberek felfogása közt. Van, akinek egy kézfogás is tolakodó, más tényleg jószándékúan megölel másokat, és nem azért, mert ki akar kezdeni bárkivel.

Mindenesetre az jó, ha beszélünk a témáról. A múltat ez nyilván nem változtatja meg, az egész a jövőnek szól. Ma nem lehet azt megtenni, amit száz éve, mint ahogy száz éve sem olyan volt a világ, mint kétszáz évvel azelőtt. A világ, a társadalom folyamatos változásban van, és nem csak egy irányba- néhol liberálisabb irányba mozgunk, máskor újra előtör a fundamentalizmus. A nyíltság mindenesetre segít abban, hogy tisztábban lássunk, hogy állunk.

Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy ha kimondjuk, a kiszolgáltatott, a védtelen emberek zaklatása nem egyszerűen csúnya dolog, hanem bűn. Ha pedig felmerül a kérdés, hogy ugyan honnan tudhatná az ember, közeledését zaklatásnak vagy csak flörtnek érzékelik, a válasz baromi egyszerű: amikor nemet mond valaki, az nem. Amikor pedig  valaki gyakorlatilag a semmiből tesz sértő ajánlatot, netán saját nemi szervéről küldözget fotót ismerkedésként, akkor hadd ne higgyem, ő maga nem tudja, hogy túllépett egy határt.

Visszatérve a Weinstein-ügyre meg a hírességekre, mások is elkezdték kiteregetni a szennyest. Na itt viszont van egy kis gondom. A Weinstein-balhé lényege pont az, hogy tudjuk, ki az elkövető: Harvey Weinstein, a nagyhatalmú producer. Amikor homályos utalásokkal jelennek meg beszámolók "híres rendezőről", "idősebb színész kollégáról", akkor pont a lényeg vész el. Besározódik mindenki, és én teljesen megértem azokat a rendezőket, akiknek iszonyú kellemetlen, hogy rájuk is illik a leírás, noha semmi hasonlót nem követtek el, mint amivel egy kollégájukat vádolják.

Látom, vannak, akik "megköszönik" a történetek megosztását, de ezek így súlytalanok. Nem vagyunk naivak, mind tudjuk, a színészvilágban is létezik az, hogy valaki kihasználja a helyzetét. A név nélküli sztorik nem szolgálnak semmilyen újdonsággal. Csak egy példa: Kiss László ügye mennyire más lett volna, ha csak annyi derül ki, "egy megbecsült úszóedzőt" ítéltek el fiatalon nemi erőszakért. Mindenki gyanúba keveredik, de a valódi bűnös nem kényszerül arra, hogy szembenézzen a tetteivel. Ha Weinstein is elbújhatott volna az általános gyanúsítgatás mögé, ma is nyugodtan folytathatná gusztustalan dolgait. 

Szóval ha egy ismertebb ember más hírességről beszél, szerintem akkor dönt jól ha nevet is mond. Anélkül nem sokat ér az egész. És nem nagyon örülnék neki, ha végül oda jutnánk, ciki lenne "kimaradni" a MeToo trendből, és név nélkül, totál általánosságban írogatna zaklatásról boldog-boldogtalan. Ugyanis pont ettől válna az egész kampány súlytalanná, s végső soron feleslegessé. Igen, felelőssége van a zaklatónak- de valamilyen szinten a zaklatottnak is, ha már beszél róla. Mindez nem vád a részemről vagy hibáztatás, egyszerűen csak így látom. 

És az is tény, mindez csak okoskodás. Számomra az egészből az a fontos, ha még egyszer látok, tapasztalok olyat, amikor valaki kiszolgáltatott helyzetben van, zaklatás áldozata lesz, akkor tudjam, mi a dolgom. Nem csak másoknak, magamnak is tartozom annyival, hogy ha olyan helyzetbe kerülök, emberként viselkedjek.

(Azóta elhangzott a név is.)

Megpróbálunk érvényesülni a nemzetközi turizmus versengő piacán, és most már koncepciónk is van hozzá.

Az idegenforgalom igazi kulcsszereplője lett a gazdaságnak, és nem is nehéz kitalálni miért: az a pénz csak úgy bejön a külföldiektől, tipikusan "money for nothing" buli. Ugyan tehet érte adott ország is, hogy növelje a bevételeket, de mégse ez a döntő, hanem az egyedi adottságok, amik így is, úgy is megvannak.

Vannak olyan dolgok, amiken sajnálatos módon nem lehet változtatni. Nekünk soha nem lesz tengerpartunk, Egyiptomban nem lehet síelni, Izland pedig sose lesz a strandimádók kedvence. Azzal kell gazdálkodni, ami van. A másik része pedig szintén nem befolyásolható: az egész világon divatossá vált az utazgatás, az emberek jelentős része nem megtakarít, hanem világot lát. A magyar kormánynak semmit nem kellett tennie azért,  hogy több legyen az ide látogató, jönnek az emberek egyszerűen azért, mert jöhetnek.

Emlékezzünk rá, micsoda sírás és dühöngés volt a Malév csődje után. A bűnösnek kikiáltott Wizzair aztán szép csendben a többi fapadossal együtt a Malév által szállított turista többszörösét hozta ide, mindezt úgy, hogy nem kellett nyílt vagy burkolt állami támogatással minden évben megmenteni őket a bedőléstől. Évekkel ezelőtt kormányzati szintű mantra volt, hogy kell a nemzeti légitársaság, mára senki nem akar ilyenre pénzt fecsérelni.

Egyszerűen változnak a körülmények, és a globális turizmus fellendülésének haszonélvezője Magyarország is, miközben a problémásabb országok, így például Egyiptom vagy Törökország hosszabb-rövidebb ideig komoly visszaesést könyvelhettek el. Értem én, hogy kormányzati szinten minden egyes eredménnyel saját magukat fényezik, de mindenki elhiheti, nem államtitkári invitálásra érkeznek hazánkba a romkocsmákban olcsón bulizó fiatalok.

Ha már szóba került, le kellene szögezni, hogy a jellemzően fogadó országokban nem árt, ha legalább annyira fontosak a helyi lakók, mint a turisták. És nem kell lehurrogni azokat, akik nem lelkesülnek be attól, hogy az ablakuk alatt szabadul meg egy részeg angol a 40 eurónyi piafogyasztása jelentős részétől. A kormány súlytalan munkájára jó példa, hogy miközben mi Hortobággyal és fürdőkkel jöttünk, a teljesen magánkezdeményezésre alapított kocsmák szakították a legnagyobb szeletet az új látogatókból. 

Emiatt számomra eleve kérdéses, hogy a kormányzati szinten megfogalmazott koncepciók működhetnek-e. Ha jön egy rossz időszak a világgazdaságban, megváltoznak a trendek, akkor a fejünk tetejére is állhatunk, kevesebb lesz a turista. Eleve nehéz helyzetből indulunk, hiszen a most olvasott tervek a téli balatoni látványosságokkal, a nyírségi San Diegóval és a tokaji prémium desztinációval gyönyörű lózungok, csak messze vannak a realitástól. Ilyeneket az ír le, aki sose mozdult ki a budapesti belvárosi irodájából, és terveket gyárt annyi pénzért, amiről egy szabolcsi vagy borsodi melós csak álmodhat.

A nagyon mesterséges látványosságfejlesztés talán csak Dubajban jött be, de ott olyan iszonyú pénzt költöttek rá, amit mi el sem tudunk képzelni. És persze nem is kell, hogy mi is zsákszámra öntsük a lóvét: igenis van, ami Magyarországon vonzó, érdekes és izgalmas, de nem csiricsáré látogatóközpont kell oda, hanem jó közlekedés. Tudom, innen Pestről nézve hihetetlen, de jelenleg a tokaji luxusnyaralásra készülő külföldiek Bzmot vonatokkal juthatnak el Szerencsről például Tállyára. (Alant a történelmi borvidékhez tartozó Golop vasúti megállóhelye csodálható meg. Welcome to the luxurious world of Zemplén! Pluszpontokért külön feladat: keresd meg a falut a képen!)

Nem az a baj, hogy van kormányzati szintű képviselete a turizmusnak, az a baj, hogy az ilyen szervezetek elsősorban magukra költenek. Az első és legfontosabb lépés a vezetői bérek megállapítása, és a csinos illetmények nyilván arányulnak a tervekben szereplő milliárdokhoz. Távlati, álomszerű koncepciókat vázolnak fel, de őszintén, az elmúlt 25 évben hányszor hallottuk már, hogy egész évben turistákat vonzó desztináció lesz a Balaton? Hányszor mondták el, hogy a tokaji borvidék kincsesbánya? Mennyi alkalommal vázolták, hogy az eldugott kistérségeket is bevonják az idegenforgalomba?

És mi a realitás? Ennyi idő alatt képtelenek voltunk normális, gyors közlekedési kapcsolatot kiépíteni Budapest belvárosa és a reptér között! (Az idén szolgálatba állított buszt ünneplik, de miért kellett ennyit várni erre?) Épültek a vidéki élményfürdők, amik jórésze már most is fenntarthatatlan, adósságokkal terhelt. Felhúzzuk a stadionokat és csarnokokat, mert a sporteseményeinknek nagy a vonzereje, és eközben a saját szurkolóink se töltik meg a lelátókat. Álmodozunk róla, hogy egy úszó világbajnokság mennyi turistát hoz, miközben nem nézünk szembe vele, Kazany se lett menő idegenforgalmi desztináció egy világversenytől.

Én az összes ilyen pénzszóró ügynökség helyett inkább egyszerűen csak építeném az országot. Nem lehet felülről szállodai kínálatot fejleszteni, mert annak az lesz a vége, hogy a szerencselovagok gyorsan kitúrnak egy kis támogatást, aztán három évvel később nyoma se lesz a projektnek. (Eszünkbe idézhetjük például a vadászház támogatásból maguknak házat építők esetét.) Ugyanebbe buktak bele az élményfürdők, a hotelépítők az ország sok pontján. Majd ott lesz kínálat, ahol lesz rá kereslet is, ha ez üzleti alapon működik.

Simán csak fejlesszük a körülményeket, legyen jó, olcsó, pontos vasút- és buszközlekedés, angol nyelvű támogatással. Segítsük a biciklis turizmust. Ha arra van szükség, akkor engedjük be a külföldiek számára szimpatikus közösségi üzleti modelleket, az Airbnb-t, az Ubert, hasonlókat. Teljesen felesleges azt hinni, mi diktálhatjuk, mit szeressenek a turisták- azt majd eldöntik ők maguk, mi tetszik nekik. Nekünk csak ki kell nyitni előttük az ajtót és ők majd válogatnak az ország kínálatából.

Mint ahogy eddig is jöttek utazók, pedig nem volt szuperügynökségünk. Egyszerűen csak éltek azzal a lehetőséggel, amit a szolgáltatók (légitársaságok, olcsó szállások, kocsmák) nyújtottak. Ne feledjük, ők pontosan olyanok, mint mi vagyunk külföldön: a saját elképzeléseink és terveink számítanak, nem az, hogy mit akar ránk erőltetni egy központi idegenforgalmi szerv.

A központosítás már csak azért is rossz, mert helyben, adott térségben, városban, faluban kell, hogy legyen olyan iroda, akihez lehet és érdemes fordulni, aki mindig tudja, mit érdemes ajánlani, és vendégszerető módon tudja fogadni a külföldieket. Ennek sokkal több haszna van, mint egy vízfejnek: ha véletlenül vidékre téved egy ember, ott helyben van szüksége segítségre, akár helyi iroda, akár elérhető, kezelhető okostelefonos alkalmazás és ingyen wifi képében, és nem boldogítja, hogy Pesten pár milliós fizetésű arc nagy apparátussal koncepciókat gyárt. 

Csak hát lényegesen jobban megéri a vízfejben dolgozni, terveket összepakolni, és bízni abban, hogy a nemzetközi helyzet változása miatt növekszik az idegenforgalom, így verhetjük a mellünket. A nyírségiek meg építsék meg San Diegót, ha már ilyen okosan kitaláltuk, mire van szükségük. Igaz, szerintem pár pesti irodista azt se tudja, Nyírség az keletre vagy nyugatra van-e, Ukrajnával vagy Ausztriával határos- de az ilyen apróságok mit se számítanak, amikor grandiózus álmok megvalósításán dolgozunk.

Botkával vagy nélküle, nem sok koncepció látszódik az ellenzéki oldalon.

Meglehetősen kilátástalan a helyzete azoknak, akik azt szeretnék, ha megbukna a mostani kormány. Mert addig könnyű eljutni, hogy utáljuk a miniszterelnököt, csak éppen azt nem látni, ki lehetne helyette az ideális jelölt.

A papíron legerősebb párt, az MSZP előállt egy miniszterelnök-jelölttel, de már az elejétől fogva furcsa volt, hogy Botka Lászlót mintha a saját párttársai is csak fél szívvel támogatnák. Ugyan miért várnánk el a szavazóktól, hogy higgyenek benne, ha pont az elvtársai nem állnak ki mellette? 

Azóta Botka pedig már le is mondott a jelöltségről, maga mögött hagyva egy szétzilált MSZP-t, ráadásul olyan nyilatkozatot tett, amiben árulást emlegetett. Gyanítható, bárkit is találnak a helyére, azt majd a Botkában hívő szocialisták támadják. Még csak elképzelés se körvonalazódik, ki lehetne az MSZP arca. A párt eddig is mégtépázott népszerűsége még tovább csökkenhet, ha valami szánalmas keresgélésbe kezdenek, és hetente 3-4 jelölt nevét dobják be, lejáratva őket.

Nagyon, nagyon kevesen lehetnek, talán csak egy szűk környi elkötelezett ember, akik szerint Gyurcsány a megoldás. Megjegyzem, bár az ő nevével riogatják a rosszalkodó gyerekeket a mumus helyett, mégiscsak legyőzte országgyűlési választáson Orbán Viktort, aki azokban az időszakban erősen bukott embernek látszott. De Gyurcsány Ferenc neve annyira erodálódott, hogy vele választást jövőre egészen biztosan nem lehet nyerni.

Az LMP az én szememben mindig is rétegpárt marad, és azért onnan is eltűnt már régi húzónév. Sose hittem volna, de most mégis az ő Szél Bernadettjük az egyetlen értékelhető miniszterelnök-jelölt a baloldalon. Az Együtt meg a PM képes arra a mutatványra, hogy együtt sem tudnak több embert megmozgatni, mint egymagukban. A liberálisok szót sem érdemelnek.

A Momentum? Volt nekik egy nagy feltűnést keltő akciójuk, az olimpiai népszavazással. Aztán a néma csend. Pár jelentéktelen sztori, béna akciók, lemorzsolódó vezetők- a nagy reménnyel várt fiatalok jelenleg ott tartanak, hogy távolságot akarnak tartani nem csak a többi párttól, de a szavazóktól is. 

Gyakorlatilag vákuum van a baloldalon, ahol odafigyelni már csak az oda sorolt, de valójában teljesen kívülálló és független Kétfarkú Kutyapártra érdemes. Több értelmes van a humorukba csomagolva, mint az összes profi párt hangzatos kommunikációjában. 

Ebből a csapatból kellene valamiféle "baloldali összefogást" kovácsolni párak szerint, hogy le lehessen váltani a Fideszt. A gond az, hogy itt súlytalan szervezetek, mindenféle értelmes koncepciót felmutatni képtelen pártok kellene  hogy felvegyék a versenyt a kormánnyal. Lehet azzal jönni, hogy a kormányzat átvette a hatalmat a médiában és nem sajnálja a pénzt a kampányra, de legalább látszik valami egységes irány, egységes akarat. Teljesen mindegy, egyet-e lehet ezzel érteni,  akkor is tudjuk magunkat valamihez pozicionálni.

De mire szavazna, aki a baloldalt támogatná? Egyáltalán, mi a baloldal ma? Vagy ki? Ki a hiteles képviselője? Ki mögé tudnak felsorakozni? És az, hogy ők maguk sem érzik egységesnek ezt a pártcsokrot, azt jelzi a Botka-Gyurcsány üzengetés, vagy az, hogy a Momentum már eleve kizárja a közösködést a lejáratódott pártokkal. 

Tulajdonképpen igaza van annak, aki az egyéni indulást választja, mert ez a brigád közösen se képes többre. Majd meglátjuk, hogy az egyes pártok közül valakinek sikerül-e a jövő évi választásokig valami olyat mutatnia, amivel érdemi szavazóbázist tud gyűjteni. De ha őszinte vagyok, bevallom, ebben egyáltalán nem hiszek. Jön még pár kínos kör a jelöltkeringőben, pávatánc az összefogunk- nem fogunk össze játékban, aztán a vége az lesz, ami már hét éve tart. 

Azt hiszem, az egyik leglaposabb kampány áll előttünk, minden korábbinál kevesebb észérvvel, annál több üres beszólással, mind a két oldalról, miközben az eredmény egy másodpercig sem lehet kétséges. Sebaj, legalább nem kell izgatottan lesni a politikai híreket- annyi sok más érdekes dolog van, amire így több időnk marad.

Lassan maga a sátán is bejelentkezik a magyar országgyűlési választásokra.

Semjén Zsolt a szabadkőműveseket sejti a migrációs válság mögött, ami önmagában is érdekes fejlemény, de párttársa, Aradszki András egyenesen sátáni tervekről beszélt a parlamentben. Ám ismeri a csodafegyvert: a rózsafüzérrel könnyedén legyűrhetjük Sorost.

A hazai közbeszédet ez az egész új szintre emeli, mert tényleg eposzi magasságról beszélhetünk, ha az országunkat Mária oltalmazza, aki a Soros képében nyomuló sátánnal vív meg értünk. Egyébként tök jó sztorit lehetne ebből írni, ha a vicces oldalát nézzük. Amennyiben hajlandóak vagyunk komolyan venni, akkor persze vállat is vonhatunk, mert úgyis nálunk nagyobb erők döntenek. Hacsak a védőszentjeink nem a nemzeti konzultációs ívekből tájékozódnak, ugyan felesleges ilyesmire milliárdokat költeni.

Komolyan megáll az ész, amikor röhögés nélkül bírják ki a miniszterek az ilyen felszólalásokat. A gondolatmenet tovább folytatható: úgyis egyenes vonalat húztak az ellenzék és Soros közé, akkor a buliba be lehet venni a Sátánt is. A végén azt vesszük észre, Lucifer és kegyenceinek arca köszönnek ránk a választási plakátokról. 

Az egy nagyon érdekes gondolatkísérlet persze, hogy a kereszténydemokratáknál még a gonosz földre küldött démonai is több voksot szereznének-e. Mert ez a most már csak parazitaként létező törpepárt a nagyszájú okoskodóival nem meri vállalni azt, hogy megméresse magát egy parlamenti választáson. Hirtelen bajban lenne a 888, ha a pártok népszerűségéről írva kommentálni kellene, hogy a KDNP úgy néz fel még az Együtt-PM-re is, mint hangya a katedrálisra, a Kétfarkú Kutyapárt vagy a Momentum meg egyenesen tömegmozgalomnak látszik mellettük.

Azért tudnak ennyi sületlenséget beszélni, mert alapvetően nekik úgyis mindegy: választáson nem indulnak, nem tudnak megbukni, gyakorlatilag Orbán Viktor személyes jóindulatán múlik, kiket visz magával a parlamentbe. Talán az ilyen performansz afféle politikai standup: aki a legjobban szórakoztatja a miniszterelnököt, annak még jut négy évig bársonyszék.

Sátán, meg rózsafüzér, hát persze. Megfontolt érvelés, magabiztos politikai filozófiai háttér- ugyan kit érdekel az ilyesmi? Mindenesetre kezdem érteni miért nem járnak be a képviselők az ülésekre. A sületlenségeket szépen feldolgozza a 444, a kormányoldal meg úgyis megszavaz mindent amit eléjük tolnak. A fizetést meg utalják. (Megjegyzem, ez adott egy ötletet: ha a képviselők személyesen, ülésnapok végén kapnák meg készpénzben a fizetést, máris lelkesebben járnának be a parlamentbe. Értelme persze akkor se lenne több.)

Gyanítom, a sátán most röhög a markába, mert ennél elkeserítőbb állapotokat a gonosz seregeinek se lenne egyszerűbb összehozni. Soros meg verheti a fejét a falba, milyen politikusokat és pártokat támogatott annak idején, tényleg jobb lett volna egy Hefneréhez hasonló villát építenie, beköltözni tucatnyi csinos lánnyal és szórni a pénzt. Valószínűleg akkor is rózsafüzérrel akartak volna harcolni ellene, csak hát akkor még kevésbé érdekelte volna.

Ilyesfajta sátános érveléssel ugyanis nem lehet mit kezdeni. Az országban azért magas az ÁFA, mert összefogott a NAV ellen a pokol tucatnyi démona? Drága az autópályaépítés, mert a közbeszerzést gonosz dzsinnek hekkelték meg? A migrációs útvonalakat meg a mumus jelöli ki? Eddig is elég szürreális volt a magyar politikai élet, ám úgy látom: még messze nem értünk el a falig.

Már ha van egyáltalán fal vagy korlát vagy bármi más, amit azért csak nem lépnek túl ezek az emberek. Egyre inkább kételkedek benne, hogy van határa ennek az őrületnek...

Egyre inkább biztos vagyok benne, hamarosan hírt kapunk a brüsszeli Soros-terv bukásáról.

A magyar kormány kommunikációjának kiemelt eleme a Soros-terv elleni "harc". Minden politikai nehézfegyverzet bevetésre kerül elmondásuk szerint, hogy Magyarországot megvédjék. S idehaza természetesen a kommunikációs háború zajlik, hiszen minket nem legyőzni, hanem meggyőzni kell.

A plakátkampány után jön a nemzeti konzultáció a Soros-tervről. Hogy ebben abszurd állítások vannak, az szinte mindegy is: az átlagpolgár aligha fog társalogni az amerikai milliárdossal arról, mik az elképzelései a migráció témájában. Persze miért is beszélnének? A kormány sem beszélget vele.

A kormány minket kérdez, minden felületen. És annyira komolyan vehető az egész történet, hogy akárhány szavazat leadható akármilyen email címekről, amire a hivatalos kormányzati reakció az, hogy bíznak az állampolgárok tisztességében. Ami persze értelmezhető úgy is, hogy ekkora súlya van a végeredménynek: pár százaléknyi kamu szavazat semmit nem számít.

Izgalmas móka lenne, ha ügyes heckerek leadnának pár százezer voksot, amiben a Soros-tervet "támogatják". Nem tudom, kiállna-e ekkor országunk nagyrabecsült miniszterelnöke, hogy rendben van, az emberek ezt akarják, akkor alávetjük magunkat a tervnek? Vagy inkább akkor hirtelen mégis fontos lenne az, hogy lehet csalni az online felületen? 

De ezt a lehetőséget meghagyom a kibervilág tréfamestereinek és bűnözőinek. Főleg azért, mert én már nem is emlékszem a korábbi konzultációkra, hogy tulajdonképpen mi volt a témája a több milliárdért lebonyolított, de kötelező döntéseket meg nem alapozó konzultációknak. Amit tudok: a valóban érdemi népszavazás simán eredménytelen lett. Nyilván ezért nem nyúl a kormány a népszavazáshoz soha többé, mert azzal bizony pofára lehet esni.

Egyébként sem számít ez az egész hajcihő, mert nyilván Magyarország győz, és Brüsszel nem hajtja végre hazánkban a Soros-tervet. Én ebben tökéletesen biztos vagyok, mégpedig azért, mert nincs brüsszeli Soros-terv. Ez egy egészen hibátlan konzultációs kampány, hiszen a végén, pár hónap múlva, véletlenül pont a választások előtt ki lehet hirdetni, Brüsszel nem fog Soros György személyes utasítására több millió muszlimot Magyarországra telepíteni, hogy azok havi 90 millió forintos fizetésért megbecstelenítsék lányainkat és asszonyainkat. És hogy a veszélyes terv elbukott, csakis és kizárólag a kormánynak köszönhető.

(Meg egy kicsit a konzultációs íveket visszaküldőknek. De csak kicsit, mert ők úgysem érthetik meg igazán a nagy célok igazságát. Ha nem fogjuk őket kézen és nem tájékoztatjuk őket a baráti sajtón keresztül, véletlenül még terroristákat akarnának beköltöztetni a saját házukba. Védjük meg a magyarokat maguktól, a gondolataiktól, a józan eszüktől!)

Mindenesetre a stratégia zseniális, hiszen egy nem létező tervet egészen biztosan nem fog megvalósítani senki. Ezért beszélhet nagy magabiztossággal "lesöprésről" egy kormányzati tisztviselő, mert az tuti, hogy senki nem fog taláni az Európai Unió felső vezetőinek irodájában Soros Plan feliratú dossziékat. A szomorú csak az, hogy egyébként lehetne normális párbeszédet folytatni a migrációról és bevándorlásról összeurópai és nemzeti szinten, de szemmel láthatóan erre nincs se kormányzati, se társadalmi igény. 

Mi inkább harcolunk és persze győzünk. Mi mindig győzünk. Mert nekünk mindig igazunk van. Akkor is, ha nem. Érthetetlen, hogy a magamfajta ettől miért nem tud igazán boldog lenni.

A katalóniai népszavazás körüli káosz azt mutatja, itt már egyik érdekelt fél sem tud értelmesen gondolkodni.

Az, hogy Katalónia elszakadjon-e Spanyolországtól, innen nyilván nem eldönthető. Én ezeket a nagy önállóskodásokat mindig kicsit furcsán nézem, ha egyébként mindenki maradna benn az EU jelentette gazdasági közösségben, például. Meg azt is nehéz elképzelni, a Barcelona szeretne-e egy csak katalán focibajnokságban játszani?...

Mindenkinek van egy jó érve az elszakadás ellen és mellett. Természetesen előjönnek példákkal, de szerintem Jugoszláviával nem olyan egyszerű összevetni- persze párhuzamok nyilván vannak. Viszont ahol ilyen hosszú ideje egy országként létező államról van szó, természetesen erősen keveredhettek a nemzetiségek is, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki aki ma Katalóniában él, ne akarna spanyol lenni. 

Mindenesetre tudomásul kell venni, a trend az, hogy aki ma igazán önálló akar lenni, előbb-utóbb az is lesz. Ahogy függetlenedtek a szovjet majd jugoszláv tagköztársaságok, ahogy elszakadt Koszovó, Dél-Szudán, meg még pár ország, azt jelzi, a függetlenedésnek manapság marha nehéz gátat szabni. Egyszerűen azért, mert a mostani szabadságkultuszban (amivel nekem nagy bajom nincs) az emberek szabad önrendelkezése is szent.

Normális esetben persze az ilyen felvetéseket értelmesen kell megvitatni, és az a helyes, ha lehetőséget kapnak az emberek a véleményük kinyílvánítására. A skótok példája juthat eszünkbe, akik szavaztak és maradtak. Így aztán az Egyesült Királyságot sem lehetett vádolni semmivel, a skótok is megkapták a döntés lehetőségét. És nyilván az, hogy nem akartak külön válni, erős összefüggésben van azzal, hogy komoly jogaik, autónómiájuk van.

A vicc az, hogy a katalánoknak is. Katalán nyelven zajló oktatás, saját parlament, kormány és rendőrség- nem egy nemzeti kisebbség van Európában, a nagyvilágon meg pláne, aki hasonlót el sem tud képzelni. És pont ezért egy elszakadási népszavazás ott sem lett volna lefutott dolog, csak a keményvonalas nacionalista erők tolták a témát.

Erre a spanyol központi kormányzat a lehető legbarbárabb módon avatkozott bele a népszavazás lebonyolításába: betiltás, odavezényelt rendőrök, erőszak, több száz sérült. Ez teljes mértékben igazolja, hogy az "őrült spanyol" kifejezés több, mint jogos. Ennek az egésznek így biztosan semmi értelme nem volt, mint ahogy a katalán kormányzat mániákus ragaszkodásának a szavazáshoz sem. Ami történt, azt aligha lehet szabályos, ellenőrzött körülmények közt zajló népszavazásnak nevezni, ami történelmük egyik sorsfordító kérdésében döntene.

Az egész színjátéknak annyi értelme volt, hogy gyakorlatilag betemethetetlen árkokat ástak Spanyolországon belül olyan nemzetiségek közt, akik azért inkább békességben éltek egymás mellett. Erről a történetről ugyanis állást kell foglalnod, ha spanyol vagy, ilyen történések után, és amit mondasz, az alapján mondanak véleményt rólad is. Csak gratulálni lehet azoknak, akik sikeresen hagyták így elfajulni a dolgokat- rövid távon nyilván az elszakadáspárti katalánoknak jobb, hiszen most ők az "áldozatok", akikre lecsapott a központi kormányzat erőszakja, de fordulhat ám a kocka, ha kiderül, nem akkora móka ám a függetlenség mindenki számára.

Aztán persze már rebesgetik, hogy ha sikeres lesz a népszavazás, kik kaphatnak még kedvet az önállósodáshoz. Székelyföldet rebesgetik, például, amit sejthetően ugyanúgy nem lenne hajlandó elengedni Románia. És például mi lenne, ha Budapest akarna kiszakadni az országból, mert nem akarnak olyan kormányt, mint amit a vidék választ meg? Tudjuk, hogy vannak erős eltérések a pártpreferenciákban. Az ezzel való zsarolás a jövőben sok-sok csoport fegyvere lehet még.

Tudom, hogy az értelmes megoldás a minél erősebb önkormányzatiság, önállóság lenne. Mert ha a helyi vezetésnek valódi jogai, valódi bevéltelei vannak, önállóan dönthetnek iskolákról, segélyekről, egészségügyről, egyebekről, akkor annyira már nem is fontos a központi kormányzat. Elméletileg- a katalánoknak mindez megvan, aztán látjuk a végeredményt. 

Itt ülök, nézem a videókat az erőszakról, és bevallom: még csak elképzelésem sincs arról, mi lesz ebből az egészből. Komolyan mondom, hogy szerintem bármi megtörténhet, a polgárháborútól a kiegyezésig. Nem kell nekünk a Közel-Keletre tekintgetni, ha bizonytalan régiót akarunk látni, akad ilyen az öreg kontinensen is. Ez pedig arra figyelmeztet, sokkal jobban meg kellene becsülnünk a békét és a stabilitást, amit a nagy európai közösség ad meg a számunkra...