Személyes közügyek

Ha Lady Gaga is felháborodik Donald Trump elnökké választásán, akkor tényleg fusson ki merre lát?

Érdekes, hogy alig pár napja jutott eszembe pár szót ejteni a bizonyos választások előtt mintha kissé más képet festő sajtómunkásokról. Most aztán hirtelen sokkolt mindenkit az, hogy a várakozásokkal és esélyekkel szemben Trump fölényesen lemosta Hillary Clintont, egy pillanatig el is akadt a szava mindenkinek. De pánikra semmi ok (legalábbis a tollforgatók körében), mert most cikkek hosszú sora születhet arról, miért alakult így a sztori, és mi jöhet ezután.

A politikai korrektség kellemetlen dolog. A liberális médiában dolgozók most nyilván szívük szerint lehülyéznének mindenkit, aki Trumpra voksolt. De hát az a ciki, hogy ez már-már megbélyegzés, és mivel ők maguk a saját ízlésükhöz formálták a közbeszédet, most feszengenek. Nem elegáns a nagyeszű megmondóember szerepében tetszelegni, pláne úgy, hogy pofára is estek.

Pedig nem történt itt semmi különös. Hillary nem volt az az ember, akivel tiszta szívvel azonosulhattak volna a szavazók. És kész. Nem Trump nyert az agresszív üzenetével, hanem ellenfele nem volt elég jó. Könnyű volt a fehér melósokra fogni Trump győzelmét, de az adatok azt mutatták, sok diplomás nő is rá szavazott, meg a latinok harmada és így tovább. Szó nincs hogy egy maroknyi dühös munkanélküli tette elnökké Trumpot. Maga az ország van olyan helyzetben, ahol elnök lehetett belőle. Nem csak a kisembereket háborította fel, hogy az iszonyú veszteségeket elszenvedő, adófizetők pénzéből megmentett bankok vezetői mind szépen elvonultak a dollármilliós bónuszaikkal a luxusvilláikba, és a Hillary Clintonhoz hasonlóan jól beágyazott politikusok semmit nem tettek azért, hogy ez másként legyen.

Persze a hírességek, akik azért tudják, kiket nem szabad bántani a pénzemberek közül, ilyenkor nem hirdetnek forradalmat. A sztárok mostani felháborodása is inkább mókás mint buzdító. Vegyük komolyan, hogy a feneküket riszálva popdalocskákat éneklő Madonna, Cher, Lady Gaga, Katy Perry vagy Miley Cyrus a twitteren osztják az észt? Ne haragudjon rám senki, de annak a tömegszórakoztatásnak a munkásemberei ők, aminek rajongói vevők a hasonlóan harsány Trumpra. És Hollywood hírességei? Hát persze, tök jó latexcuccban ugráló szuperhősös filmekkel milliókat keresni, aztán meg keseregni, hogy buták az emberek. Mit tettek azért, hogy igényesebb, jobb dolgokat lássanak a nézők?

Addig minden "művész" szereti a tömeget, amíg megveszik a slágereket meg a mozijegyeket a tucatalkotásokra, aztán ilyenkor jöhet az okoskodás. Pedig ezek pont ugyanazok az amerikai emberek... Nem mondhatják el a véleményüket? Dehogynem, miért ne, bátran. Csak az nekem nem ér többet, mint a munkanélküli melós Joe voksa. Neki is van oka arra, miért tette azt, amit.

Viszont van egy jó hírem. Nem most jön el a világvége. A mostani feltupírozott médiahisztériában minden egyes választás napján az országok egyik fele tragédiát vizionál. Akkor is ez volt, amikor az ifjabb Bush győzött. Meg amikor Obama. (És említhetnék példát a világ más pontjairól- tőlünk is.) És akkor sem omlott össze a világ, amikor nem túl jól dolgozó elnökök voltak hatalmon, pedig akadt belőlük. 

Egy dolog ugyanis biztos: Trump is, Hillary Clinton is, Obama is abból indul ki, hogy az Egyesült Államok világ legszebb, legjobb országa. Akármennyire ellentétesnek látszanak az álláspontok, mégis van ez a közös nevező. Úgy nézhet ki, egészen másként látják a világot- de csak részben. Mert a világ közepe mindannyiuknál Amerikában van. 

Pár hét, és ez az érzés lesz az uralkodó, nem csak a politikában, hanem mindenhol. Ma még lehet rinyálni, ujjongani és okoskodni, aztán beáll a szép rend. Trump regnálása nyilván néha aggasztó, néha szórakoztató lesz, de hát kérem szépen, elődjének nyolc éve sem csak diadalmenet. Obama külpolitikai eredményességét dicsőítsük? Milyen világ az, ahol már visszasírják Kadhafit vagy Szaddam Husszeint, mert még akkor se volt akkora szenvedés és káosz, mint most? Szóval még mielőtt rémképeket látunk, gondoljunk egy percre arra, a közelmúlt sem mindig makulátlan. Egy rakás ember Trumpban látta a változás esélyét. Ha nem lesz igazuk, az ő bajuk- de hát így működik a demokrácia...

És ne aggódjunk, Lady Gaga és Miley Cyrus is felfüggeszti átmenetileg a forradalmat, ha jön egy jól fizető fellépés, és be kell dobni magukat. Ugye, hogy a mi világunknál jobbat el sem lehet képzelni, ahol ilyen lányok formálják a közbeszédet?...

Azt kell mondjam, a népvándorlás sokaknak megélhetési lehetőség és esély a feltűnésre.

A migránsok megjelenése Európában, a több millió menekült okozta felfordulás mint helyzet sok dolgot hoz magával. Lehetőség van arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal, átgondoljuk, hogy képzeljük az ország, a kontinens jövőjét. Eltöprenghetünk előítéleteinken, és persze szörnyülködhetünk a terrorizmuson, vagy a multikulturalizmuson.

A helyzet viszont az, hogy a menekülttéma jó esélyt arra, hogy politikusok meglovagolják. Ez most aktuális, jól látható probléma, jól meg lehet lovagolni. Harsány megmondóemberek vádolnak és uszítanak, ezzel pedig kétségkívül lehet szavazatokat szerezni. 

És olyan apróságok is társulnak a bulihoz, mint a mi népszavazási kampányunk, aminek elköltött milliárdjai valahol csak lecsapódtak. Lehet, hogy a menekültek nyomorognak táborokban vagy aggódnak otthon hagyott családjukért, míg az egyszerű emberek félnek az iszlám térhódításától, de akik egy karib-tengeri luxusvilla árát kaparják össze az ócska plakátjaikkal, igen sokat köszönhetnek a migrációnak.

De azért a másik oldalt se tartsuk sokkal különbnek. Hivatásos jogvédők számára megélhetési lehetőség a migránsügy, lehet pályázni a támogatásukra, amit persze a segítők osztanak el- és költenek magukra. Nem hiszek benne, hogy mindenki a saját vagyonát áldozza arra, hogy szíriaiakat segítsen. Sőt. 

No meg ott vannak azok a sajtómunkások is, akik díjnyertes, jól eladható képeket készítenek az elesett menekültekről, szenvedő gyermekekről. Az újságírók, akik külföldet járják, hogy tájékoztassanak minket arról, mi a helyzet az olasz és görög szigeteken vagy a svéd befogadóállomásokon. Nekik is megélhetést ad ez a történet.

Még csak nem is kell mindig igazat írni: akik jó messzire mennek, azok azt mondhatnak amit gondolnak. Egy ember eleve nem láthat mindent, nem beszélhet mindenkivel, tehát ha még nem is akar meghamisítani senki semmit, akkor is csak részigazságokról, saját szemszögéből mesélhet. 

Ha az ember a nem uszító oldalakat olvassa, akkor azt látja, nyugaton van aggodalom, de azért persze hiperbefogadó mindenki Németországban, Svédországban, meg a többi, hozzánk képest kulturáltnak láttatott országban. Ez mind szép, de nekem is vannak személyes tapasztataim: pár éve, még messze a mostani migránshullám miatt panaszkodott egy svéd szállásadónő, régen soha zártak semmit, de amióta megérkeztek a délszlávok, lakat van mindenen. És hogy milyen csúnyán kihasználták a svéd állam bőkezűségét a török bevándorlók.

Szóval bizonyára most is lehetne ilyen emberekkel is beszélni. Talán nem is olyan nehéz megtalálni őket, mert annak ellenére, hogy szuperbefogadó mindenki nyugaton, igencsak megugrott a bevándorlásellenes pártok népszerűsége Németországban, Svédországban, Hollandiában. Csak nem az történt itt is, hogy egy külföldi újságíróknak óvatosan fogalmazva mindenki Jézus szabadon bocsátásáról beszél, de együtt a kiáltásuk Barabásnak hangzik?

A multikulti, nagyon befoadó Berlinben az AfD több mint 14 százalékot kapott, és vélhetően nem az ott élő muszlimok voksoltak rájuk... Szerintem nem a Willkommenskultur rajongói, közben meg lehet, hogy nagyon rendes, tisztességes emberek, akik csak egyszerűen tartanak az ilyen horderejű változásoktól.

Szóval nem esek hasra a tényfeltárók előtt, akik sokszor abból élnek, ami ellen elvileg szót emelnek. Ilyen fura a mi világunk, még erre is van lehetőség! A jóhiszemű emberek munkáját persze tisztelem, de akik nagyjából olyan haszonlesők, mint amilyenek a másik oldal béruszítói, azokat ugyanúgy semmire sem tartom.