Semmi sem lesz olyan mint rég- micsoda olcsó közhely!

Most aztán mindenki úgy gondolja, hogy fontos megosztani a fenti, roppant mélynek gondolt meglátást. Hát persze, semmi lesz olyan mint annak előtte, a koronavírus előtt! Ez aztán a meglepő felvetés. Akinek manapság annyi a mondanivalója egy cikkben, publicisztikában, hogy semmi sem lesz olyan, mint azelőtt, az nem mond semmit. Elég sokan vannak.

Én mondjuk nem tudom, mikor volt olyan a szituáció, hogy minden maradhatott a régiben? Csak úgy belegondolva a huszadik századba... Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után nem állt a feje tetejére a világ? Trianon után nem lett minden más mint korábban? A második világháború nem változtatott meg mindent? A koncentrációs táborok? Az atombomba? A kommunizmus? És mondjuk nem felejthettük a régi világot a rendszerváltás után?

De ha nem megyünk túl messzire... Azt ki hitte volna, mennyire más lesz az életünk az internet, az online világ térhódítása miatt. Virtuális közösségek, információáradat a nap minden percében- régen ezt aligha képzelhettük el. És ott vannak a szeptember 11-i terrortámadások, azok után is mindannyian felsóhajthattunk, hogy természetesen semmi sem lesz olyan mint rég.

A mostani járvány csak egy, a világot megrengető események közül, ami hatással van ránk. Volt már ilyen. Lesz is. De ez független attól, hogy alapvetően minden változik, így az életünk is. Az emberek nem úgy élnek, mint kétszáz vagy száz éve, netán ötven vagy húsz éve.

És akkor még a személyes sorsot megrengető dolgokról említést sem tettünk. Annak az embernek sem lesz soha olyan az élete, mint korábban, akinek gyermeke születik, vagy elveszíti édesanyját. Netán külföldre költözik. Esetleg egy balesetben megrokkan. Vagy ha megnyeri a lottó főnyereményét. 

Szóval messze nem az a kérdés, hogy most minden más lesz-e. Persze. Mindig változik minden. A kérdés sokkal inkább az, hogy milyen irányba. Hogy merre haladunk. A koronavírus alaposan átírta a mindennapjainkat. Viszont, bár sok az áldozat, mégsem egész országok lakossága vész oda. Most át lehet gondolni az életmódunkat, mit csinálunk jól és rosszul.

Azt nem hiszem, hogy mostantól mindenki bezárkózik és a nagy közösségi világjárásnak vége. Erről szerintem szó sincs. De az, hogy kicsit felelőtlenek vagyunk, tény. Könnyedén, nagyon könnyedén vettünk mindent. Pedig kezet mosni nem nagy mutatvány. Vagy odafigyelni a higiéniára.

Az is érdekes lesz majd pár hét múlva, mennyire fegyelmezettek tudunk lenni, vagy mennyire nem. Hogy be tudunk-e tartani magunk és mások érdekében egy kijárási tilalmat. Aztán azt is látni fogjuk majd, valójában tényleg óriási változást lehet elérni a káros anyag kibocsátásban, vagy a hulladéktermelésben: keveset utazunk, kevesebbet vásárolunk, és hopp, máris tisztább lett a világ. Ilyen egyszerű lenne?

Tulajdonképpen igen, de eddig soha senkit nem vitt rá a lélek, hogy pont ő kezdje a változást, pont ő használjon kevesebb műanyagot, repüljön ritkábban. (Túlzok, természetesen, mert vannak akik igen, de olyan elenyésző a száma azoknak, akik nem fogyasztanak folyamatosan...) Vajon egy ilyen krízis segít minket felelősebben dönteni, választani, fogyasztani?

Talán jobban megbecsüljük azt is,  hogy együtt lehetünk. Már úgy értem, a valóságban is, nem csak a virtuális térben. Barátokkal, családdal... Mert most az is megterhelő ám, hogy az ember nem ugorhat át a nagymamához, nem lóghat a haverokkal. Jobban hiányzik ez, mint hogy minden nap lehessen boltba menni- akár többször is. Viszont szögezzük le a nagy nyavalygáscunamiban, hogy olyan világban élünk, ami úgy teljesen más mint minden korábbi, mert négy fél közé zárva is kiválóan kapcsolatot tarthatunk ezernyi más emberrel. Könyveket, filmeket tesznek közzé, emberek virtuálisan nyújtanak segítő kezet- és ennek a csatornának köszönhetően sokan valóságosan is. Mert a mai életünk rég nem olyan, mint korábban volt.

És van itt még egy dolog. A GDP, a szent GDP. Vajon kiderül-e, hogy nem áll meg a világ ha ez a sokat emlegetett érték nem úgy nő, hogy a politikusok büszkélkedhessenek vele? Hogy ha nemhogy egy tized plusz vagy mínusz, de két-három százalék is csak egy szám, de valójában nem ezen múlik az életünk, a boldogságunk? Mert most mindenki aggódik, de valóban kellene? Valóban arról kell szólnia egy országnak, a benne élő emberek életének, mit mutat a GDP?

Hát, most a nagy bezártságunkban és magányunkban van időnk ilyesmin töprengeni. És igen, lehet változás. Nem odakinn, hanem bennünk. Ahogy mindig is volt változás, és mindig lesz is- csak most egy kicsit másféle, mert mi magunk gondolhatjuk át, merre tartsunk. Kívánom mindenkinek, hogy jól használja ki a most ránk szakadt lehetőséget ennek kitalálására!