Személyes közügyek

Elmélkedés a távozó nagykövet nyilatkozata miatti súlytalan balhé ürügyén.

Olvastam a jó kis cicaharcos visszavágásokat amiatt, hogy a  leköszönő holland nagykövet miket mondott kis hazánkról egy interjúban. Azt gondolom, nem terroristázott le minket, én legalábbis nem magamra vettem, amit a kormányzat ellenségkép-gyártásáról mondott. De ezen majd elvitatkozik az, aki akar.

Mókásra akkor fordult az egész, amikor elindult a beszológatás Hollandia irányába, hogy nekik milyen rossz, és mennyire csúsznak lefelé a lejtőn. Nem akarok megbántani senkit, de jó, ha tisztában vagyunk vele Magyarországon, hogy nekik azért nincs miért irigyelni minket. A mi sikerországunk gazdasági növekedése hasonló volt mint Hollandiáé, a munkanélküliségi rátában sincs nagy különbség, de az egy főre jutó GDP, az életszínvonal arrafelé jóval magasabb.

És ha belemegyünk a számokba, azért azt látjuk, a hasonló GDP-növekedést úgy éri el a két ország, hogy Hollandia jóval magasabb bázisról indul, így aztán megegyező százalékos növekedés pénzben kifejezve duplaannyit jelent ha a GDP eleve kétszer annyi. Ergo megegyező növekedés ellenére is lemaradunk... 

Másrészt mi úgy növekedtünk, hogy az EU-támogatások élvezőiként a növekedés jelentős részét Brüsszeltől kapott pénz finanszírozza, míg a hollandok nettó befizetők. Ha ők nem fizetnének és mi nem kapnánk, akkor egészen más képet mutatna a magyar GDP adat- na meg a holland is.

A munkanélküliségi adatot pedig azért szerencsés úgy nézni, hogy nálunk a munkavállalók jelentős része, majdnem kétszázezer ember a nevetségesen alacsony közmunkás bérért dolgozik, értéket alig termel, és közpénzből finanszírozzuk őket, tehát csak átcímkézzük a segélyt. Emellett több százezren külföldön találtak munkát, így hivatalosan nem munkanélküliek, de ha mind hazajönnének, akkor felugrana vagy 10 százalékra a munkanélküliség. Ehhez képest Hollandiában (vagy Németországban) úgy alacsony ez a szám, hogy még kelet-európai munkavállalókat is felszívnak.

Aztán ott van a biztonság kérdése. Naná, nekünk itt minden szuper, bezzeg ott rettegnek az emberek! Hát, ezt csak az veszi be, aki mostanában nem járt Nyugat-Európában. Van készültség mindenfelé? Igen. Vannak problémák, zűrös negyedek, nehezen kezelhető csoportok? Naná. De az élet pezseg, megtartják a rendezvényeket, és így tovább.

Mi itt harsogjuk, milyen szuperbiztonságos ez az ország, és elfelejtkezünk róla, mennyi időn át tudtak gyilkolni a romákra vadászók, mennyi időn át nem sikerült kideríteni a robbantásos leszámolások elkövetőinek kilétét, és a hétköznapokban olyasmi is megesik, hogy egy vidéki közúti baleset után agyonverik fényes nappal a sofőrt. Aki szerint itt mindenhol jobb, annak javaslok egy romantikus sétát Ózdon.

A marha nagy biztonságot úgy sikerül elérni, hogy átminősítettek sok bűncselekményt szabálysértéssé, és azok már nem rontják a statisztikát. A vidéki falvakban pedig hiába mennek az emberek a bajaikkal a rendőrhöz, elzavarják őket, hogy nem állíthatnak fegyvereseket minden tyúktolvaj mellé. És ekkor vezetik bele a kerítésbe az áramot... Ez (is) a magyar realitás.

És ha már bűncselekményekről beszélünk, ott a korrupció. A magyar külügyminiszter szerint ilyen nincs, hiszen az ország gazdasága sikeres. Na akkor én most elmagyarázom, hogy is megy ez. 

A korrupcióval nem az a baj, hogy nem mozognak a pénzek, és a csókos vállalkozók ne vallanák be a bevételüket. Dehogynem, onnan lehet tudni, hogyan gazdagodik a felcsúti zseni és a többi "sikerember". Ez belekerül a GDP-be, ami szépen növekszik, gyarapodik az ország, minden remek. 

De csak látszólag van ez rendben. A korrupció ott van, hogy EU-pénzből értelmetlen beruházás valósul meg, 20 centis kilátó mondjuk. A GDP nő, az eredmény mégis nulla. (Jó lenne végigjárni a 10 éve kiosztott pénzekből épített dolgokat, hogy állnak most, mit lett belőlük miután kifutott a pályázat...) Vagy egyszerűen csak annyi történik, hogy ugyanannyi pénzből nem 50 kilométer út újul meg, hanem 30. Ha csak a pénzmozgást nézzük, elköltöttük a támogatást, adóztak utána, de álljon elém, aki szerint ez ennek ellenére így van rendjén. 

Növeli a GDP-t az is, hogy stadionokat építünk milliárdokért, ugyanilyen logika alapján. És mennyit nyer vele az ország? És mennyire vehető komolyan a felelős gazdálkodás, amikor minden egyes sportlétesítmény ára jelentősen megnő, mire a beruházás a végére ér? És ezeket a plusz pénzeket mind ki is fizetik, és senki nem kérdi, ki kalkulált az elején, ha ennyire elszámolta magát? 

A csodás átlagfizetésekbe pedig beleszámít az a rengeteg állami szférában foglalkoztatott menedzser, a raklapnyi állami vezető, államtitkár, egyebek. Mert a szaktudást meg kell fizetni! És ezért nem szabad piszkálni a sikervállalkozók vagyonát se, hát ők ennyire ügyesek és tehetségesek!

Tessék mondani, mikor érjük meg, hogy nagynevű holland cégek csapnak majd le a nálunk állami szférában milliókat kereső géniuszokra? És mikor érjük meg, hogy a nálunk közbeszerzéseken taroló, tehát nyilván olcsón és jól dolgozó vállalkozók Hollandiában is zsebre teszik a piacot? Ja, tudom, ők nem is vágynak oda.

Szóval tőlem aztán az sértődik meg a holland diplomata szavain, aki akar. Nekem nagyon fáj, amikor bizonyos pontokon erősen igaza van. És nagyon szeretném, ha a biztonságos, sikeres Magyarország egyetlen csapásra annyira legyen "rossz" helyzetben, mint Hollandia van...

Pár kínos kérdés merülhetett fel párakban, miután a miniszter teljes mellszélességgel kiállt a Snétberger Zenei Tehetség Központ mellett.

2011-ben túlnyomórészt Norvég alapos támogatásból épült fel a Központ, ám azóta a kormány rendesen nekiment a norvégok támogatta szervezeteknek, a Snétberger-féle alapítvány nem volt érintett?

A Központ egyik fő támogatója a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet, kiállhat-e a miniszter ilyen forrásokból  működő intézmény mellett?

Az új civil törvény hatálya alá esik-e ezen pénzek miatt valamelyik, a Központ mögött álló alapítvány?

Fel kell-e tüntetnie tehát hogy "külföldről támogatott szervezet"? 

Eleget tesz-e ennek az érintett alapítvány?

Tulajdonképpen az volt a törvény célja, hogy például az ilyen alapítványokról megtudjuk, külföldről is kapnak támogatást? 

Ezek az információk eddig is nyilvánosak voltak, érdekelt ez valakit ebben a formában?

Nem kellemetlen-e a miniszternek ezek után kiállni Snétbergerék mellett?

Az EU-tól is jönnek támogatások, nem probléma-e a szoros kapcsolat Brüsszellel?

Norvég alap, Sorosék, Brüsszel- nem pont az ilyen civil szervezetekre mondták kormányzati politikusok, hogy maffiarendszerű hálózatban működnek?

Tagja-e bármilyen efféle hálózatnak a Központ?

Nem merült-e fel a gyanú, hogy a Központ a zenei tehetséggondozás álcája mögött ellenzéki kiképzőhelyként funkcionál? 

Jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, ha tehetséges roma gyerekek zenei továbbképzésben részesülnek Soros pénzén?

Akár igen, akár nem, ki vizsgálódhat ilyen ügyben, és megtudhatjuk-e, kit vizsgáltak és milyen eredményre jutottak?

Elég-e az alapos gyanúhoz a fent említett támogatói névsor?

Van-e megkülönböztetés a különböző, Sorosék által támogatott alapítványok között, mi alapján, ki határozza meg a szempontjait?

Ha igen, nyilvánosságra hozzák-e ezeket, és a szervezetek besorolását?

Németh Szilárd mit szól ahhoz, hogy párttársa egy oldalra áll egy Soros-szervezettel?

Ha fontos az intézmény, akkor most mégis hálásnak kell lenni az országnak a norvégok, Soros és a Brüsszel támogatásáért?

Ha igen, akkor a miniszter is megteszi ezt hamarosan?

Nem borzalmas az, hogy egy tehetséges gyerekeket felkaroló intézmény kapcsán, a hiszterizált hangulatban egyáltalán felmerülhetnek ilyen ostoba kérdések?...

Miért csak a mi kontinensüknek kell menekülteket befogadni?

Olvasom, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa arról beszél, Európának (pontosabban az Európai Uniónak) még több menekültet kéne tárt karokkal várni, s ezzel egyetért Angela Merkel német kancellár is.

Én meg csendben csak nézek ki a fejemből. Én megértem, hogy emberek menekülnek a háborús konfliktus elől, nyilván féltik a saját életüket, a családtagjaikét, és nem akarnak olyan harcban részt venni, amiről már azt se tudni, ki áll szemben kivel. (Arról nem is beszélve, hogy ki tudja már, ki a "jófiú".)

A szegénység miatt útra kelő emberek kapcsán már nehezebb az ügy. Bár ez az indok is világos, van azért Európában  is éppen elég egyik napról a másikra élő ember, akin lehetne segíteni. Így aztán nem gondolom, hogy az megoldás, ha ide importáljuk a többi kontinens nincstelenjeit. 

De bármiért is menekülnek az emberek, én azt nem értem, az ENSZ  miért Európát szólítja fel nagyobb áldozatvállalásra? Bőven mehetnének még emberek Szaúd-Arábiába, Mexikóba, Kínába, Dél-Afrikába is. Van hely, elférnek. A kényelem az ebből a szempontból másodlagos, én legalábbis úgy gondolom, hogy aki az életéért menekül, az nem a luxusért, hanem a túlélésért vág neki az útnak. Ha az a dolgok kulcsa, hogy Európában többet kapnak gyakorlatilag alapos ellenőrzés nélkül, hát ez így nem az igazi.

Ha már nemzetközi szinten beszélgetünk, nyugodtan mondhatná azt is a világszervezet, hogy a befogadásnak legyenek kvázi általános szabályai. Alapszintű ellátás és elhelyezés járjon, s bizonyítatlan személyes adatok, veszélyes háttér esetén legyen jogos az azonnal kiutasítás és az legyen végre is hajtva. Egyszerűen valamiféle rendet kell bevezetni ebbe a történetbe.

A sok papírok nélkül, ellenőrizhetetlen módon érkező embert sajnálom, de mehetnek isten hírével, szerintem. Gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy valaki idegen ország területére lép, akkor elfogadja, hogy jogai és kötelességei is vannak. Itt legyen az a minimum elvárás, hogy tudjuk, kiről van szó. Tulajdonképpen hogy lehetne integrálni valakit, akinek nincs neve, akiről nem tudjuk, milyen végzettsége van, és úgy egyáltalán, mit akar? Miközben az ember sajnálja az éhező, nyomorgó, árva gyerekeket, kinyílik a bicska a zsememben attól, hogy nem kevés agresszív terrorista visszaélve az európai szabadsággal, gyilkol, mint ahogy egyszerű bűnözőből is bőven akad köztük.

A migránstémában elég vegyesek a vélemények, de szerintem tisztán majd évek múlva látunk. Most mind a két oldal egyes történeteket nagyít fel, erőszakos bűncselekményekét illetve példás beilleszkedésekért. De az egész tömeget nézve tíz év múlva leszünk okosabbak. Akkor majd kiderül, sikerült-e munkát találni a menekülteknek, a gyerekeik tanulnak-e, kialakultak-e párhuzamos kultúrák egy országon belül.

De hogy mennyire nem egyszerű ügy Európa jövője, arra itt egy kapcsolódó téma. Ugyebár azt mondják, azért jó a bevándorlás, mert kell a munkaerő, és egy közgazdász felvetette, miért bizonytalan hátterű muszlim tömegekkel akarja ezt a helyzetet orvosolni Németország, miért nem a görög, spanyol és egyéb munkanélkülieket invitálják? 

Egész jó felvetés, csak a helyzet az, hogy itt jön be az európai nagyvonalúság, mint piactorzító tényező. Egyszerűen nem éri meg ezekből az országokból útra kelni, mert az ottani segélyen élés nyomora meg sem közelíti azt, ami mondjuk egy afrikai országban van. Ahol messze elmarad az életszínvonal, és a munkanélkülieknek igen rossz sora van, onnan mennek is bőven: románok, magyarok, lengyelek tömegei dolgoznak az EU gazdagabb országaiban.

S miközben a kontinensen belüli vándorlást javasolja egy szakértő, és tapsolnak ennek konzervatív oldalon, ugyanezen oldal indítja a "gyere haza fiatal" programokat és szidja a nyugatiakat, amiért "ellopják" a fiatal magyar munkavállalókat. Akkor most el lehet gondolkodni, tulajdonképpen mi a jó nekünk? Hozzátéve, hogy az EU-pénzekből megvalósuló beruházások itt teremtenek munkahelyet, mint ahogy a nyugati multik fejlesztései is. Van ebben jó is, rossz is, de arról is majd csak évek, évtizedek múlva tudunk többet, az országot elhagyók közül hányan térnek vissza, és hányan érzik úgy, új hazájukban akarnak maradni családostól örökre. Végülis léteznek országok, amik úgy sikeresek, hogy egész létük a bevándorlásról szól: mondjuk pont ilyen az Egyesült Államok. De ki látta azt 100, 150 vagy 200 éve, mi lesz ebből az egészből?

Sajnos csak kérdésből vannak egyszerűek és frappánsak, válaszból nem. Amíg viszont még a felvetések szintjén sem látható, hogy mindenki kivenné a részét a globális problémák megoldásából, és lazán rátolják az egészet Európára, egyre több európai fogja azt mondani: kösz, ebből nem kérek. És ennek esetleg csúnya vége lesz.

Ismét lehet mosolyogni az amerikai műveletlenségen. Tényleg vicces?

Sokat hallunk mostanában az atomfegyvert fejlesztő Észak-Korea fenyegetéseiről, és arról, ahogy Trump elnök a maga sajátos stílusában odamondogat nekik. Nem mondhatnám, hogy nyugodtabban aludnék egy atomháború lehetőségétől, és ezzel valószínűleg a világ sok részén vannak így. Az Egyesült Államok lakói, mint az egyik fél polgárai nyilván jobban odafigyelnek az ennek kapcsán özönlő hírekre, gondolom én. 

Jimmy Kimmel tévéműsorának egyik részében amerikai átlagembereket kérdeztek meg arról, hol is van Észak-Korea. Az utcán sétálók láthatóan zavarba jöttek attól, merre is kellene keresni ezt az országot: helyezték Afrikába, a Közel-Keletre, sőt, Kanadába is. 

Persze most lehet mókázni azon, hogy haha, ott mennyire nem érdekel senkit, ami a határokon túl van, de azért el is gondolkodtat a jelenet. Azokat az érveket elfogadom, hogy az ilyen műsorba nyilván a legbénább megszólalókat válogatják be, az is tény, nálunk meg attól jönnének sokan zavarba, ha megkérdeznénk, mi a különbség Washington állam és a Washington D.C. közt, netán hogy merre van Idaho?

De a történet mégsem ilyen simán elintézhető. Gondoljunk csak bele! Az észak-koreai konfliktus vezető hír, minden nap ezzel-kelnek fekszenek sokan, atomháborútól rettegve, és közben arra nem futja, hogy megnézzék, hol a francban van ez az ország? Véleményt alkotnak világról, az amerikai külpolitikáról, szavaznak a választáson, és gyakorlatilag ennyire tájékozatlanok. Vagyis ennyit sem tesznek azért, hogy többet tudjanak arról, amiről a tévében csak felületesen tájékoztatnak.

És ez még nem minden. Észak-Koreáról nem csak a földrajztudoroknak illene hallani, ugyanis az Egyesült Államok történelmének egyik komoly, sok áldozattal járó háborúja zajlott ott. Azt azért nehéz elképzelnem, hogy ne kerülne szóba a koreai háború az iskolában, és ennyire nem maradt meg semmi az egészből. Van, aki Kanadába képzeli a hetvenkedő ázsiaiakat? 

Azt hiszem, ezeket az embereket nagyon-nagyon könnyű megtéveszteni. Alig értik azt a világot, amiben élnek, és ezért részben ők a felelősek, részben az oktatás, részben az a szenzációhajhász és elfogult tömegtájékoztatás, ami ott éppen úgy tud frontvonalakat kialakítani, mint itt. Uszíthat bármilyen nemzet vagy csoport ellen, hiszen úgyse nézi meg a nagy többség, mi a fene történik ott valójában, és nem gondolnak arra, ott ugyanúgy emberek élnek, akik csak próbálnak alkalmazkodni a rendszerhez, de eszükben sincs atomháborúzni. Ez a nagyfiúk játéka...

Jó lenne, ha itt és máshol is egyre többen ismernék fel, nem szabad mindent bevenni amit hallunk. Álom az, hogy ne lehetne minket megvezetni, de ettől még tehetünk érte valamit, hogy többet tudjunk a világról, és ne higgyük azt, Észak-Korea Izraellel és Peruval szomszédos. Mert esetleg még azt vesszük észre, olyan dolgoknak tapsolunk és olyan dolgokért masírozunk, amik teljesen másról szólnak, mint hisszük.

Már megint pénzt kunyerál a magyar világutazó és kalandor, s aki elég jóhiszemű, adakozhat is "inspiráló" céljai megvalósítására.

Nem tudom, kivel, milyen kapcsolata van Veronikának, aki ügyesen bemanőverezi magát a sajtóba az antarktiszi expedíciójának a tervével, de valamit biztos jól csinál. Ezért akár még elismerés is járhatna neki, de ez most inkább a morgás helye.

Ha az eddigi "életművét" nézem, akkor leginkább annyit tudok felidézni, hogy sokat utazott hajóstoppal. Azt gondolom, ilyesmit azért csináltak még páran a világon. Nem fedezett fel semmit, nem teremtette meg a világbékét, egyszerűen csak a saját kedvére bejárt pár helyet. Ez egyébként teljesen jó dolog, én is szeretek utazni. Csak nincs benne semmi lenyűgöző, nagyszerű.

Külön kell választani azt, ami elsősorban nekem fontos, attól, ami másnak is jelent valamit. Az, hogy eltöltök pár szuper hetet mondjuk Balin vagy Kolumbiában, az nekem nagy élmény, és akkor sem ad túl sokat másnak, ha blogolok róla. Nekem az számít a közösség számára is értékes kihívásnak, aminél mindannyiunk számára fontos, hogy megvalósul-e vagy kudarccal végződik.

És ez akkor is így van, ha a kitűzött cél az Antarktisz. Manapság az ilyen "expedíciók" elsősorban arról szólnak, hogy valaki saját magának bizonyít, amit meg lehet süvegelni, de az igazi teljesítmény máshol van. Ismeretlen barlangokat feltáró felfedezők, hosszú évek munkájával áttörést elérő kutatóorvosok, új fajokat azonosító biológusok- számomra ez a nagy dolog.

Legyünk őszinték, amikor egy totál amatőr némi felkészüléssel teljesít valamit, sokadjára mások után, nem nagy világcsúcs. Óriási dolog, amikor valaki munka mellett kezd el aktívan sportolni, s aztán eljut oda, hogy teljesíti az Ironman távú triatlont 11-12 óra alatt. A saját szabadidejét, a saját pénzét áldozza rá, magának bizonyít vele, megemelem előttük a kalapom- szép dolog ez, és nem teszi attól függővé, én megtolom-e pár ezressel.

Veronika viszont az Antarktiszra készül, ahol neki semmi dolga nincs, de legalább jó drága. Semmi jelentősége nincs annak, hogy magyarként teljesítené a túrát, nem váltja meg vele a világot. Egy lapon sem lehet említeni az olyan sportolói teljesítményekkel, mint mondjuk Hosszú Katinkáé, Baji Balázsé, akik pokolian erős konkurenciával szemben bizonyítanak.

Ám az antarktiszi túrára megpróbálják ráfogni, hogy "inspiráló". Ugyan miért? Tegyük fel, nem sikerül neki. Akkor mi van? Semmi. És ha igen? Akkor sincs semmi. Az már jobban tetszene, ha a pár évi hajóstoppolás helyett keményen melózva összeszedné rá azt a pénzt, amit most támogatóktól kéreget- olyan átlagemberektől, akik ellentétben vele, nap mint nap húzzák az igát. Vicces, de nekem inspirálóbb az, ha valaki a saját nehezen megszerzett pénzén támogat valakit, mint az, aki hobbiból álmokat kerget.

Láttam az egyik "felkészülési" videóját, amikor tán Dorog határában sátorozva rájön, hogy hidegben fázni lehet és pityeregve meséli, milyen durva élmény ez. Rossz komédiákat idéz ez az egész, amikben balfékek akarják meghódítani a nagyvilágot... A honlapon pedig ez a kissé ellentmondásos szöveg olvasható: "Bár extrém módon emberpróbáló tevékenységről van szó, kockázata mégis a nullával vetekszik..." Most akkor nagy teljesítmény vagy sem? Halálugrás atombiztos védőhálóval? Teljesíteni a lehetetlent, minimális felkészültséggel, nőként (ugyan ennek mi jelentősége?), de persze kockázat nélkül? Furcsa kombináció. Lehetetlen cél kell? Adhatnék pár tippet, aminek a megvalósítása kissé nagyobb kihívás, és esetleg még tényleg veszélyes is, mert az ember igazán ismeretlenben jár.

Veronika azt ígéri, visszaad a közösségnek, mert majd iskolákba jár ingyen(!!!) előadást tartani. Miről? Tűzz ki felesleges célokat, és másokkal finanszíroztasd azt? Mi lesz, ha a gyerekek azt mondják ezek után, marhaság odatenni magukat, inkább álmodnak egy nagyot: mondjuk az egyfolytában legtovább játszó magyar Angry Bird-rajongók akarjanak lenni, s ehhez a többi iskolatárstól kéregetik össze az új telefon árát? 

Természetesen lehet ember, aki szerint annyira fontos ez az antarktiszi hobbitúra, hogy akár pénzt is ad rá. Engem nem zavar, ki mire áldoz, ha megteheti. Csak szögezzük le, se értelme, se jelentősége nincs ennek az expedíciónak, nem ad nekünk semmit, csakis a teljesítőnek fontos. Aki nem ért velem egyet, az nyugodtan nevezze meg az utóbbi évek "hőseit", az óceánkajakosokat meg az Európa-körbegyaloglókat. Nem emlékszel a nevükre? Én sem. Más sem. Kőrösi Csoma Sándorról viszont tudjuk ki volt. 

Hogy mit tud adni Veronika a támogatóinak? Talán új földrajzi felfedezést, komoly tudományos eredményt? Nem egészen. 100 fontért egy szelfi, 500 fontért a nevedet a hóba írja. (Hölgyről van szó, így nem azzal a módszerrel, ami sokak szerint kézenfekvő lenne...) Nem akarom minősíteni azt a céget, aki máris támogatja az expedíciót, de személy szerint aligha bíznék meg benne, ha ilyenhez adja a nevét.

Ha nem lesz sikeres a koldulás, akkor Veronika vajon elmegy melózni, hogy összekaparja a pénzt saját erőből, mert nem mondhat le az álmáról? Nem hiszem, inkább felcsap megint hajóstoppolni, hogy "inspiráljon" minket. Ekkora súlya van az ilyen céloknak, az ember egy vállvonással lemond róluk, ha nincs aki fizesse... Egy szóval nem állítom, hogy tisztességtelen lenne ez a pénzgyűjtés, de követendő példának talán nem kellene tartani.

Komoly üzletág lett a hülye tervek valóra váltásából, de csak akkor működik a buli, ha van elég balek, aki pénzt tesz mások álmaiba. A mi döntésünk, erre költünk-e, vagy valóban fontos dolgokra.