Már megint pénzt kunyerál a magyar világutazó és kalandor, s aki elég jóhiszemű, adakozhat is "inspiráló" céljai megvalósítására.

Nem tudom, kivel, milyen kapcsolata van Veronikának, aki ügyesen bemanőverezi magát a sajtóba az antarktiszi expedíciójának a tervével, de valamit biztos jól csinál. Ezért akár még elismerés is járhatna neki, de ez most inkább a morgás helye.

Ha az eddigi "életművét" nézem, akkor leginkább annyit tudok felidézni, hogy sokat utazott hajóstoppal. Azt gondolom, ilyesmit azért csináltak még páran a világon. Nem fedezett fel semmit, nem teremtette meg a világbékét, egyszerűen csak a saját kedvére bejárt pár helyet. Ez egyébként teljesen jó dolog, én is szeretek utazni. Csak nincs benne semmi lenyűgöző, nagyszerű.

Külön kell választani azt, ami elsősorban nekem fontos, attól, ami másnak is jelent valamit. Az, hogy eltöltök pár szuper hetet mondjuk Balin vagy Kolumbiában, az nekem nagy élmény, és akkor sem ad túl sokat másnak, ha blogolok róla. Nekem az számít a közösség számára is értékes kihívásnak, aminél mindannyiunk számára fontos, hogy megvalósul-e vagy kudarccal végződik.

És ez akkor is így van, ha a kitűzött cél az Antarktisz. Manapság az ilyen "expedíciók" elsősorban arról szólnak, hogy valaki saját magának bizonyít, amit meg lehet süvegelni, de az igazi teljesítmény máshol van. Ismeretlen barlangokat feltáró felfedezők, hosszú évek munkájával áttörést elérő kutatóorvosok, új fajokat azonosító biológusok- számomra ez a nagy dolog.

Legyünk őszinték, amikor egy totál amatőr némi felkészüléssel teljesít valamit, sokadjára mások után, nem nagy világcsúcs. Óriási dolog, amikor valaki munka mellett kezd el aktívan sportolni, s aztán eljut oda, hogy teljesíti az Ironman távú triatlont 11-12 óra alatt. A saját szabadidejét, a saját pénzét áldozza rá, magának bizonyít vele, megemelem előttük a kalapom- szép dolog ez, és nem teszi attól függővé, én megtolom-e pár ezressel.

Veronika viszont az Antarktiszra készül, ahol neki semmi dolga nincs, de legalább jó drága. Semmi jelentősége nincs annak, hogy magyarként teljesítené a túrát, nem váltja meg vele a világot. Egy lapon sem lehet említeni az olyan sportolói teljesítményekkel, mint mondjuk Hosszú Katinkáé, Baji Balázsé, akik pokolian erős konkurenciával szemben bizonyítanak.

Ám az antarktiszi túrára megpróbálják ráfogni, hogy "inspiráló". Ugyan miért? Tegyük fel, nem sikerül neki. Akkor mi van? Semmi. És ha igen? Akkor sincs semmi. Az már jobban tetszene, ha a pár évi hajóstoppolás helyett keményen melózva összeszedné rá azt a pénzt, amit most támogatóktól kéreget- olyan átlagemberektől, akik ellentétben vele, nap mint nap húzzák az igát. Vicces, de nekem inspirálóbb az, ha valaki a saját nehezen megszerzett pénzén támogat valakit, mint az, aki hobbiból álmokat kerget.

Láttam az egyik "felkészülési" videóját, amikor tán Dorog határában sátorozva rájön, hogy hidegben fázni lehet és pityeregve meséli, milyen durva élmény ez. Rossz komédiákat idéz ez az egész, amikben balfékek akarják meghódítani a nagyvilágot... A honlapon pedig ez a kissé ellentmondásos szöveg olvasható: "Bár extrém módon emberpróbáló tevékenységről van szó, kockázata mégis a nullával vetekszik..." Most akkor nagy teljesítmény vagy sem? Halálugrás atombiztos védőhálóval? Teljesíteni a lehetetlent, minimális felkészültséggel, nőként (ugyan ennek mi jelentősége?), de persze kockázat nélkül? Furcsa kombináció. Lehetetlen cél kell? Adhatnék pár tippet, aminek a megvalósítása kissé nagyobb kihívás, és esetleg még tényleg veszélyes is, mert az ember igazán ismeretlenben jár.

Veronika azt ígéri, visszaad a közösségnek, mert majd iskolákba jár ingyen(!!!) előadást tartani. Miről? Tűzz ki felesleges célokat, és másokkal finanszíroztasd azt? Mi lesz, ha a gyerekek azt mondják ezek után, marhaság odatenni magukat, inkább álmodnak egy nagyot: mondjuk az egyfolytában legtovább játszó magyar Angry Bird-rajongók akarjanak lenni, s ehhez a többi iskolatárstól kéregetik össze az új telefon árát? 

Természetesen lehet ember, aki szerint annyira fontos ez az antarktiszi hobbitúra, hogy akár pénzt is ad rá. Engem nem zavar, ki mire áldoz, ha megteheti. Csak szögezzük le, se értelme, se jelentősége nincs ennek az expedíciónak, nem ad nekünk semmit, csakis a teljesítőnek fontos. Aki nem ért velem egyet, az nyugodtan nevezze meg az utóbbi évek "hőseit", az óceánkajakosokat meg az Európa-körbegyaloglókat. Nem emlékszel a nevükre? Én sem. Más sem. Kőrösi Csoma Sándorról viszont tudjuk ki volt. 

Hogy mit tud adni Veronika a támogatóinak? Talán új földrajzi felfedezést, komoly tudományos eredményt? Nem egészen. 100 fontért egy szelfi, 500 fontért a nevedet a hóba írja. (Hölgyről van szó, így nem azzal a módszerrel, ami sokak szerint kézenfekvő lenne...) Nem akarom minősíteni azt a céget, aki máris támogatja az expedíciót, de személy szerint aligha bíznék meg benne, ha ilyenhez adja a nevét.

Ha nem lesz sikeres a koldulás, akkor Veronika vajon elmegy melózni, hogy összekaparja a pénzt saját erőből, mert nem mondhat le az álmáról? Nem hiszem, inkább felcsap megint hajóstoppolni, hogy "inspiráljon" minket. Ekkora súlya van az ilyen céloknak, az ember egy vállvonással lemond róluk, ha nincs aki fizesse... Egy szóval nem állítom, hogy tisztességtelen lenne ez a pénzgyűjtés, de követendő példának talán nem kellene tartani.

Komoly üzletág lett a hülye tervek valóra váltásából, de csak akkor működik a buli, ha van elég balek, aki pénzt tesz mások álmaiba. A mi döntésünk, erre költünk-e, vagy valóban fontos dolgokra.