Személyes közügyek

Semmi ördögtől való nincs az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezésben.

Megvan a véleményem arról, mennyire értelmes ötlet Magyarországon olimpiarendezés ötletével kacérkodni. Hogy megvalósítható-e? Valahogy biztosan. Hogy megéri-e? Valakiknek biztosan. Az előzetes költségtervek irreálisak, légbőlkapottak és nevetségesek, ezt mindenki tudja, aki használja az agyát. A kérdés innentől kezdve az, a jóval magasabb költségvetést elbírja-e az ország? 

Az a baj, hogy még csak vitatkozni sem lehet érdemben erről, mert a kormánypártok erőből akarják lenyomni a torkunkon az efféle fantasztikus ötleteket. Ugyan ott még nem tartunk, hogy a felcsúti kisvasutat hosszabbítsák meg az olimpiára épülő stadion VIP-páholyáig, de ahogy a vizes világbajnokság költségei elszálltak, elszállhatnak az olimpiai költségek is. Azt már rég tudjuk, mennyit ér, ha Fürjes Balázs "garantál" valamit, és sajnos most is ő dolgozik a projekten. És nem szeretném látni azt, ahogy szétrohadnak a ki nem használt létesítmények, mint sok más rendező országban.

De ez csak az én magánvéleményem, más vélheti úgy, hogy egyenesen olcsóbban kihozzuk, ha (jó)pár közmunkást bevonunk a betonozásba. Valaki ezt gondolja, valaki meg azt. Mivel ez az ország egyik legnagyobb beruházása lenne, nem esne rosszul a lelkemnek, ha valaki engem is megkérdezne. És nem azért akarok véleményt nyilvánítani, mert Soros-bérenc vagyok, sajnos engem egy fillérrel sem támogat. 

Az, hogy ilyen horderejű kérdésekről társadalmi vita, neadjisten népszavazás van, az nem ördögtől való ötlet: Hamburgban, Münchenben, Bostonban volt olimpiás népszavazás, viszont olyan helyeken senkit nem kérdeznek semmiről, mint Kína vagy Azerbajdzsán. Ha engem kérdeznek, melyik országra hasonlítson inkább hazánk, nem az utóbbiakat mondanám. 

Szóval messzemenően támogatom a Momentum Mozgalom kezdeményezését, aláírás-gyűjtését. (Így is problémás persze az ügy, mert formálisan csak budapesti népszavazást lehet rendezni, miközben nagyon is az egész ország nyúl a zsebébe, de ezzel nem tudunk mit tenni.) Döntsük el közösen, mi legyen, szavazzuk meg, akarunk-e olimpiát. És ha a rendezésre többen voksolnak, hát hajrá.

Ám azt nem tudom elfogadni, hogy az egész mögött külföldi manipulátorokat, balliberális provokátorokat sejtenek. Egyrészt messze több a kormánypárti újság, tévé, a világ csodája lenne, ha a marginális ellenzéki média nagyobb hatást tudna elérni. Mint ahogy komolytalan, amikor a Kétfarkú Kutya Pártba beleszállnak ilyenkor, ha adományokat gyűjtve szállnak be plakátjaikkal a kampányba. Bocs, demokrácia van, minden joguk megvan rá. Akik szerint nem, azok azzal is megbékélnének ha a mostani kormányt fegyveres puccsal zavarnák el? 

A mi berendezkedésünk egyik legszebb oldala az, hogy véleményt nyilváníthatunk, és elfogadjuk, ha a többség ellenünk szavaz. A hatalom oldaláról tűzzel-vassal harcolni ez ellen enyhén szólva sem elegáns. Milliónyi más ügy van, amiről soha nem kérdeznek meg- hát legyen pár olyan, amiről igen. 

Örülünk a külföldieknek, de tenni kell azért hogy fusson az üzlet. 

Ünnepli magát a magyar idegenforgalom, hiszen megint több utazó érkezett. Még mielőtt megtapsoljuk az illetékeseket és megszavazzuk a prémiumot, azért egy apróságról ne feledkezzünk el. Az idegenforgalom globálisan növekvő tendenciát mutat, és ebbe a trendbe illik bele a magyarországi bővülés. Vélhetően akkor is többen érkeznének ha egyetlen állami hivatal sem foglalkozna az üggyel, mert egyszerűen ilyen világot élünk, mindenki utazik. Elég magamra gondolni, az utóbbi években folyamatosan olcsó repjegyekre, szállásra vadászok. 

És itt álljunk is meg egy szóra. Én tipikus emberként tekintek magamra az utazásról alkotott elképzeléseimmel. S ha megnézzük, milyen követő tábora van a spórolást ígérő Utazómajomnak, rájöhetünk, a tömeget ez érdekli. Nem csak itt, külföldön is: ezért pörög Pesten az airb'n'b, ezért hiányzik nekik az Uber, ezért hoz a Malévnál sokkal több utazót a Wizzair, a Ryanair. 

Ezért a hangzatos okoskodás a minőségi turizmusról meg az öt csillagos wellness hotelekről totális tévút. Nem arról kell álmodozni, hogy rohanják meg a gazdag nyugatiak a vidéki luxushoteleket, hanem azt kell látni, mit akar a többség. Induljunk ki magunkból: mennyire hozna minket lázba egy hét egy félreeső belga wellnesshotelben? 

Tolhatjuk a milliárdokat hotel fejlesztésbe, de az utazók könnyen elérhető, olcsó úti célokat keresnek. Álmodozhatunk arról, hogy egy méregdrága sportesemény viszi az ország jó hírét, de hatékonyabb egy repülőjegyakció. Ha költeni akarunk, költsünk reptéri gyorsvasútra, például. 

Így is egyre nehezebb lesz a dolgunk, hiszen az emberek egyre inkább kalandra és élményre vágynak. Nálunk nincsenek magashegyi túrák, cápás búvárkodás, vitorlázás a fjordban, jégbarlang. És bárki bármit hisz, a Széchenyi fürdő ezeknek nem konkurencia. Ide addig jönnek, amíg olcsó és érdekes lesz. Tokaj, Balaton? Nemzetközi összevetésben marginálisan vonzó helyek lesznek. Izlandon vagy Balin nem kell tekevilágbajnokságot rendezni ahhoz, hogy özönöljenek a turisták, azt viszont megnézem, mennyire lesz világhírű az ifjúsági olimpia miatt Győr. 

Akkor mégis mit lehet tenni? Legyen minden laza, vagány és főleg könnyen elérhető. Online egyszerűen vásárolható jegyek, kellemes akciók, idegen nyelvű tájékoztatás, turistabarát szolgáltatások kellenek, nem országimázskampány. Persze a milliárdok értelmes elköltéséhez komoly munka kell, tervezés, építkezés. Mennyivel könnyebb nyakon önteni egy csomó pénzzel a marketingeseket! És mennyivel nehezebb számon kérni őket, mint mondjuk a vasúti fejlesztéseket! 

Szóval az idegenforgalomban nem most kell döngetni a mellünket, amikor kedvező a környezet, hanem arra kellene készülni, amikor Magyarország kevésbé lesz vonzó. Ne áltassuk magunkat, a konkurencia pokolian erős, és ők megteszik azt, amit mi nem. Ha már nincs óceánpartunk és égbe szökő hegyeink, próbáljunk azzal jól sáfárkodni, ami viszont valóban megvan. És ehhez nem látszatkampány kell, hanem valódi stratégia, valódi fejlesztés, valódi szemléletváltás. Utóbbi kiterjed a hivatalokra, az ellenőrökre, a vendéglátásban dolgozókra, sőt, még az átlagemberekre is, hogy mindenki jól érezze magát nálunk.

Tudom, ez komoly kihívás. De hát ez már csak ilyen, ha versenyképesek akarunk lenni, nem csak annak mondjuk magunkat!

Gyanús árverés, gyanús feltételek, gyanús vevőjelöltek- de végül mi kerülünk bajba.

Olvasgattam ezt a történetet arról, hogy meglehetősen furcsa módon akarnak eladni egy értékesnek tűnő belvárosi ingatlant: a telek roppant sokat érne, de áll ott egy épület, a vevőnek pedig vállalnia kell, hogy ingyen ott maradhat egy hivatal, addig ameddig csak akar. Hát nem mondom, tényleg furcsa lenne úgy megvenni pár milliárdért valamit, hogy akár még száz év múlva is valami közintézmény lenne ott, egy fillér fizetség nélkül.

Ám szemmel láthatóan még erre is van érdeklődő. Legalábbis az év végén hirtelen meghirdetett licitre négy érdeklődő közel 700 milliós beugróval jelentkezett be, és a furcsán, technikai hibákkal tarkítva zajló árverésen máris egy milliárdot emelkedett az ár. Ha egyből birtokba vehetnék a telket, így is olcsó lenne- ha viszont sokáig maradna a mostani állatpot, akkor marhára nem. Mindenki ennyire bevállalós? Vagy tudnak valamit?

Természetesen utóbbi az esélyesebb. Emlékszem, amikor durván lecsökkentették a törvényben rögzített polgármesteri fizetéseket az önkormányzati választások előtt, sokan nem is vállalták az indulást. Aztán a választások után "belátva a tévedést" gyorsan visszaemelték a juttatásokat, azaz a merész vagy jólértesült polgármesterek mégsem jártak annyira rosszul.

Hány és hány ilyen történet van még? Ez a rendszer nálunk kormányfüggetlen, egyszerűen így megy, vannak bennfentesek és kész. És gyaníthatóan a most milliárdokkal dobálózók is sejtenek valamit. Bocs, rossz fogalmaztam: nem sejtik, tudják, mi lesz.

Az már csak hab a tortán, hogy egy félreeső utca régi házikójába bejegyzett "részvénytársaság" tulajdonosai licitálnak ezerrel, akik vélhetően azért laknak ott, mert így spórolnak a rezsin és összekuporgatták azt a néhány rongyos milliárdot. Azt a kifejezést pedig hírből sem ismerik, hogy stróman.

Összegezni lehetne ezt az egész gyönyörű-gyönyörű történetet, keretbe foglalva, megnevezve a szereplőket, kiemelve minden kirívóan gyanús részletet. És itt jön az igazi probléma: ugyan minek? Két eset lehetséges: a viskóból jövő milliárdosok abszolút rendes és jóhiszemű befektetők, akik elfogadják a feltételeket, tisztességgel kivárják hogy majd egyszer kiköltözzön a hivatal, és akkor nincs mit lovagolni mindenféle jelentéktelen részleteken.

A másik lehetőség, hogy már megint valami érdekcsoport kavar. Hát ezen meg nincs mit beszélni, mert nálunk folyamatosan ez megy, és ha ki is derül, senkivel nem történik semmi baj. Megbukni nem lehet semmivel. Akkor meg mit izgassuk magunkat? Úgysem tudunk változtatni a dolgokon. Költözzünk inkább mi is szerény környékre, állítsuk élére a forintokat, és reménykedjünk, legközelebb belőlünk válhat ilyen sikeres befektető. Másnak is sikerült...

Bukni csak mi bukhatunk, ha a közös vagyonból megint elpárolog véletlenül pár milliárd. Ma néked, holnap nékem, csak épp ez a holnap nékünk soha nem jön el. Jobb, ha elegendjük ezt a történetet is, mehet a többi mellé...

Egy kis számolgatás a támogatott új építésű lakás vásárlások kapcsán.

Láttam, olvastam elemzéseket arról, megéri-e a CSOK igénybevétele. Van, aki a számomra szimpatikusan, racionálisan elemez, meg akad olyan írás is, ami szemmel láthatóan propagandacéllal íródott, kizárólag a konstrukció előnyeit emeli ki. Pedig nem olyan szép a menyasszony...

Én elsősorban a sokszor üdvözölt újlakás-vásárlásról ejtenék pár szót. Feltűnő volt az eddigi adatok alapján, hogy a CSOK 10 plusz 10 milliós konstrukciója nem olyan nagyon népszerű, a felvett összeg elosztva az igénylők számával messze kisebb átlagot ad. Ennek elsősorban az az oka, hogy a lehetőséget látó ingatlanberuházók messze túlárazzák a lakásokat. 

Kimondom kerek perec: a CSOK-ot jelen árak mellett új építésű lakásra felvenni egyszerűen nem éri meg. Pont. 

Hogy a részletekbe menjünk bele: először is tisztázzuk, a maximális összeg csak három gyerekre vehető igénybe, és ugyebár abból csak 10 millió az "ajándék", a többi hitel, azt bizony vissza kell fizetni. Amikor egy kalkuláció abból indul ki, hogy egy 60 négyzetméter körüli lakás 35 millió körül van mostanság, már fogom a fejem: három gyerekkel, 60 négyzetméteren, 25 éves(!!!) lekötöttséggel? Ezt a verziót gyorsan felejtsük el, inkább 75-ből kell kiindulni, és máris 40 milliónál tartunk minimum.

Ha van 10 milliós önrész (azért az nem rossz, ha a három gyerekes család így indul neki, ez messze nem jellemző mindenkire), van 10 millió támogatás, már "csak" 20 milliós hitelt kell felvenni. 25 évre mondjuk havi 100 ezres törlesztő, miközben el kellene tartani a három gyerekes családot is. Félretenni nem lehet olyan rettentő sokat. Szóval felnőnek a gyerekek, visszafizetődik a hitel- a nálunk szokásos családi támogatás a gyerekek lakásvásárlásra mondjuk fejenként 5 millió forinttal azt jelentené, hogy még laza 15 milliót megspóroltak. Uhum. Másik lehetőség a családi lak eladása, és jusson mindenkinek pénzt- csak az a lakás akkor már nem új építésű lesz, hanem 25 éves, tehát felét éri. Abból egy kisebb lakás a szülőknek meg a gyerekeknek érdemi pénz szintén nem fog kijönni.

Ha csak két gyerek van, ott elég lehet a 60 négyzetméter, azaz "csak" 35 millió. 10 millió önrész, 3 millió támogatás, tehát 22 millió piaci kamatozású hitel lesz a történet vége- tehát a futamidő végén pont ugyanott tart a család, mint a másik esetben.

És mi van, ha beéri a család egy használt lakással, amire ugyan kisebb a támogatás, de csak 16-18 millió mérettől függően? Az a bizonyos elméleti 10 milliós önrész több, mint a lakás felére futja, szerencsés esetben 4-5 milliós hitel felvétele elég, a lakást akkor adja el az ember amikor akarja, és az ár sem csökken már annyival, mint az új építésűeknél. A sokkal kisebb törlesztő mellett lehet takarékoskodni a gyerekeknek, akiknek cserébe annyi kompromisszumot kell kötni, hogy nem új, hanem régebbi építésű tömbházban laknak, ahol természetesen marad pénz egy jó kis felújításra. Gyaníthatóan ez még sokak számára vállalható.

Rövid konklúzióm: akinek eleve nincs 10-15 milliós önrésze (ami vélhetően nem a tipikus egy fiatal párnál), annak a saját új lakás vásárlásáról értelmetlen álmodozni is, akár jogosultak CSOK-ra, akár nem. Akinek csak ennyi pénze van, annak pedig hosszú távon nem éri meg, rengeteg időre leköti magát, bármi probléma, válás, munkahely-elvesztés, betegség akad, a magas törlesztőrészlet fenntarthatatlan lesz, és ha nem, akkor sem tud mellette tartalékolni. A gyerekeket úgy engedi ki az életbe, hogy (maradjunk abban, elméletben a mostani összegekkel számolunk), hogy nekik már nem tud 10 vagy 5 milliós önrészeket ajándékozni.

Szerintem a racionális választás az, ha a többség beéri a használt lakással. Ha rosszabbodik a helyzet, még mindig nem dől össze az élete, ha pedig javul és annyi pénzt tud félretenni, a család költözhet szebb ingatlanba. A devizahitelesek gondjai intő jelek: sokan nagyot álmodtak, lehetőségeikhez képest túlvállaltak, nem voltak felkészülve semmiféle váratlan szituációra. A végeredményt ismerjük. Nem lenne szabad, hogy az elvileg pozitív szándékú támogatás sok család számára a csődöt hozza el. 

Kinek jó a CSOK? Hát a helyzet az, hogy annak, akinek igazán nincs rá szüksége... Komoly önrész, nagyon jó jövedelmi helyzet esetén kellemes lehet 10 milliós támogatást igénybevenni, de az, akinek bizonytalanabb a helyzete, és mondjuk esetleg csak jövőbeli gyerekre igényelni a pénzt, az ne ugorjon fejest ilyenbe.

Gyűlölöm az emberek naivitására, hiszékenységére játszó reklámokat, és ezekből egyre több van.

Ahogy az álhírek már nem csak marginális kisebbségben vannak jelen az interneten, úgy az egyértelműen átverős reklámok is szaporodnak. Emlékszem, amikor régen azt mondták, "igaz, hiszen bemondták a tévében", most meg már ott tartunk, hogy sokak számára igaz ami a neten kering.

Ami enyhén szólva sem igaz. Az oldalaknál sem bonyolult rájönni, melyikeknél nem számít egy másodpercig sem a valóságtartalom: minden szenzációhajhász marhaságot megjelentetnek, kattintásvadász címekkel, és az sem számít, hogy egymásnak mondanak ellent az írások. Az egyik cikbben a rák tuti ellenszere, ha az ember kizárólag húst eszik, a másik szerint a húsevés egyenlő az öngyilkossággal. Nem számít, valós-e, a fontos, hogy katintsanak. 

A csodálatos fogyást, hihetetlen gyógyulást ígérő szerek, szerencsehozó varázseszközök, fantasztikus tanulással kecsegtető módszerek kapnak egy sok felkiáltójeles weboldalt, és persze pár hiteles tapasztalatot. Még hozzászólások is vannak, hogy "csak pár napja használom de máris érzem a hatást", "a barátnőm egy hónap alatt négy ruhaméretet fogyott", hasonlók.

Pedig olyan könnyű lebuktatni ezeket a szemét csalókat: a napokban valami csodaszert reklámozó oldalra vetődtem el. Megjelenik rajta X. Elvira meg Y. János tapasztalata, persze elégedett emberek fényképeivel. Egy klikk, visszakeresés a Google képkeresőben, és kiderül az összes stock fotó, azaz egy fizetős képadatbázisból reklám- vagy szerkesztőségi felhasználásra megvehető képekről van szó. 

S a hozzászólások? Próbaként beírtam, hogy ezek a képek honnan vannak, másodpercek alatt törölték. Kizárólag a kamu marhaságok jelenhetnek meg, hadd higgyék az emberek, ezek a dolgok működnek. De erről szó sincs! Lehet szidni a gyógyszercégeket, de könyörgöm, ott legalább van esélye tesztelésnek, vizsgálatoknak. Lehet csalni? Persze. De ahol szándék sincs a tisztességre, és senki és semmi nem ellenőrzi a csalók állításait, az mégiscsak rosszabb!

Ha bármikor, bárhol észreveszed, hogy ismerősöd, barátod, családtagod ilyen átverős, kamut áruló oldalt kedvel, ne hagyd annyiban. Mutasd meg, hogy vásároltak a képek, hogy a negatív hozzászólásokat azonnal törlik, értsék meg, csak a pénzükre utaznak ezek a csaló gazemberek. Mert a hülyeségeket terjesztő oldalak megnézésével elvileg nem veszít pénzt senki, de aki a csodaszerárusoktól vásárol, az igen. Védd meg őket maguktól, ha máshogy nem megy!

Csodát tenni nem tudunk, eltünteni nem lehet az internetről a csalókat, de az életüket talán kicsit meg lehet nehezíteni. És ha visszaesik a bevétel, nem lesz akkora üzlet, megritkulnak az ilyen oldalak- tudom, ez csak hiú remény, de hátha legalább szerzünk nekik pár rossz napot, hetet, hónapot.