Egy kis számolgatás a támogatott új építésű lakás vásárlások kapcsán.

Láttam, olvastam elemzéseket arról, megéri-e a CSOK igénybevétele. Van, aki a számomra szimpatikusan, racionálisan elemez, meg akad olyan írás is, ami szemmel láthatóan propagandacéllal íródott, kizárólag a konstrukció előnyeit emeli ki. Pedig nem olyan szép a menyasszony...

Én elsősorban a sokszor üdvözölt újlakás-vásárlásról ejtenék pár szót. Feltűnő volt az eddigi adatok alapján, hogy a CSOK 10 plusz 10 milliós konstrukciója nem olyan nagyon népszerű, a felvett összeg elosztva az igénylők számával messze kisebb átlagot ad. Ennek elsősorban az az oka, hogy a lehetőséget látó ingatlanberuházók messze túlárazzák a lakásokat. 

Kimondom kerek perec: a CSOK-ot jelen árak mellett új építésű lakásra felvenni egyszerűen nem éri meg. Pont. 

Hogy a részletekbe menjünk bele: először is tisztázzuk, a maximális összeg csak három gyerekre vehető igénybe, és ugyebár abból csak 10 millió az "ajándék", a többi hitel, azt bizony vissza kell fizetni. Amikor egy kalkuláció abból indul ki, hogy egy 60 négyzetméter körüli lakás 35 millió körül van mostanság, már fogom a fejem: három gyerekkel, 60 négyzetméteren, 25 éves(!!!) lekötöttséggel? Ezt a verziót gyorsan felejtsük el, inkább 75-ből kell kiindulni, és máris 40 milliónál tartunk minimum.

Ha van 10 milliós önrész (azért az nem rossz, ha a három gyerekes család így indul neki, ez messze nem jellemző mindenkire), van 10 millió támogatás, már "csak" 20 milliós hitelt kell felvenni. 25 évre mondjuk havi 100 ezres törlesztő, miközben el kellene tartani a három gyerekes családot is. Félretenni nem lehet olyan rettentő sokat. Szóval felnőnek a gyerekek, visszafizetődik a hitel- a nálunk szokásos családi támogatás a gyerekek lakásvásárlásra mondjuk fejenként 5 millió forinttal azt jelentené, hogy még laza 15 milliót megspóroltak. Uhum. Másik lehetőség a családi lak eladása, és jusson mindenkinek pénzt- csak az a lakás akkor már nem új építésű lesz, hanem 25 éves, tehát felét éri. Abból egy kisebb lakás a szülőknek meg a gyerekeknek érdemi pénz szintén nem fog kijönni.

Ha csak két gyerek van, ott elég lehet a 60 négyzetméter, azaz "csak" 35 millió. 10 millió önrész, 3 millió támogatás, tehát 22 millió piaci kamatozású hitel lesz a történet vége- tehát a futamidő végén pont ugyanott tart a család, mint a másik esetben.

És mi van, ha beéri a család egy használt lakással, amire ugyan kisebb a támogatás, de csak 16-18 millió mérettől függően? Az a bizonyos elméleti 10 milliós önrész több, mint a lakás felére futja, szerencsés esetben 4-5 milliós hitel felvétele elég, a lakást akkor adja el az ember amikor akarja, és az ár sem csökken már annyival, mint az új építésűeknél. A sokkal kisebb törlesztő mellett lehet takarékoskodni a gyerekeknek, akiknek cserébe annyi kompromisszumot kell kötni, hogy nem új, hanem régebbi építésű tömbházban laknak, ahol természetesen marad pénz egy jó kis felújításra. Gyaníthatóan ez még sokak számára vállalható.

Rövid konklúzióm: akinek eleve nincs 10-15 milliós önrésze (ami vélhetően nem a tipikus egy fiatal párnál), annak a saját új lakás vásárlásáról értelmetlen álmodozni is, akár jogosultak CSOK-ra, akár nem. Akinek csak ennyi pénze van, annak pedig hosszú távon nem éri meg, rengeteg időre leköti magát, bármi probléma, válás, munkahely-elvesztés, betegség akad, a magas törlesztőrészlet fenntarthatatlan lesz, és ha nem, akkor sem tud mellette tartalékolni. A gyerekeket úgy engedi ki az életbe, hogy (maradjunk abban, elméletben a mostani összegekkel számolunk), hogy nekik már nem tud 10 vagy 5 milliós önrészeket ajándékozni.

Szerintem a racionális választás az, ha a többség beéri a használt lakással. Ha rosszabbodik a helyzet, még mindig nem dől össze az élete, ha pedig javul és annyi pénzt tud félretenni, a család költözhet szebb ingatlanba. A devizahitelesek gondjai intő jelek: sokan nagyot álmodtak, lehetőségeikhez képest túlvállaltak, nem voltak felkészülve semmiféle váratlan szituációra. A végeredményt ismerjük. Nem lenne szabad, hogy az elvileg pozitív szándékú támogatás sok család számára a csődöt hozza el. 

Kinek jó a CSOK? Hát a helyzet az, hogy annak, akinek igazán nincs rá szüksége... Komoly önrész, nagyon jó jövedelmi helyzet esetén kellemes lehet 10 milliós támogatást igénybevenni, de az, akinek bizonytalanabb a helyzete, és mondjuk esetleg csak jövőbeli gyerekre igényelni a pénzt, az ne ugorjon fejest ilyenbe.