Izgalmas casting van kialakulóban az ellenzéki oldalon, sejthető eredménnyel.

Tulajdonképpen azért nem esik olyan jól a kormány ekézése, mert amikor az ember beszól a Fidesznek, magában azt a kérdést teszi fel, ezzel ugyan kinek a szekerét tolja? Miért is próbálnék segíteni az MSZP-nek, DK-nak? (A Jobbikkal most még nem számolnék önálló kormányzásra alkalmas erőként.) Az ún. "baloldal" látványos bénultságát nevezhetjük röhejesnek, elkeserítőnek, fárasztónak- a lényeg ugyanaz, nem lehet tőlük sokat várni.

Itt van egy újabb sztori tőlük, karácsonyra időzítve. Bedobták a tutit, hogy most aztán majd megnevezik azt a fantasztikus miniszterelnökjelöltet, aki aztán egységbe kovácsolva mindenkit, letaszítja a trónról Orbánt. És aztán jött a hír: Andor László lehet a "csodafegyver".

Hát remek. Ahol ő a csodafegyver, ott milyenek az átlagosak? Félreértés ne essék: tőlem lehet remek szakember Andor László, európai tapasztalata is van. Ez mind nagyon szép, de a választók tömegei számára ő nem is létezik. Hogy értsük a példát: egy falunapra sztárt akarnak meghívni, az egyik jelölt Kis Grófó, a másik mondjuk Tony Lakatos (vagy Snétberger Ferenc, Herczku Ágnes, sorolhatnám még a szakmában lényegesen többre tartott ám kevésbé ismert zenészeket), vajon kit választ az istenadta nép? Egy ilyen jelöltet fel kell építeni, tudatos munkával, hozzáértéssel, úgy, hogy felsorakozik mögötte mindenki.

És ehhez képest egy nap múlva jött egy Botka László-interjú, ahol az MSZP szegedi erős embere jelentette ki, márpedig ő vállalja a miniszterelnökjelöltséget, bizonyos feltételekkel. Hahó, tulajdonképpen mi is volt a stratégia, a cél azzal, hogy Andor után Botka neve is be lett dobva? Az Orbán-hívőket elég nehéz lesz meggyőzni azzal, hogy ötletszerűen merülnek fel nevek, akik már az indulásnál olyan feltételeket szabnak, amik teljesíthetetlenek- és a baloldali pártok hívei is újból csalódva legyintenek.

Az MSZP meg a többiek még abban sem tudnak megállapodni, hogy valójában közösen akarnak-e bármit, így aztán annak elemzése, hogy tulajdonképpen milyen módon is döntsenek a közös jelentésekről, már-már az utópiák világába tartozó elmélkedés. Nem akarom őket bántani, de nagyon úgy fest, már 2016-ban láthatjuk, nem várhatunk tőlük túl sokat a következő választási kampányban- jönnek vissza a most hatalmon levők, megtámogatva a szokásos milliárdos kampányokkal.

Ez azért leegyszerűsíti a dolgát a közéleti témákban firkálgatóknak. A Fideszről már mindenki tudhatja, milyen emberek gyülekezete, mindent megírtak, kiderítettek, és mégsem történt semmit. A baloldaliakról meg lassan azt sem tudjuk, milyen emberek gyülekezete, kissé viharvert, szürke arcok vannak az előtérben, akik mögött nehéz felsorakozni. Ennél még Gyurcsány is jobb volt, legalább karakteres figura, még ha olyan is, amilyen.

Még mielőtt bárki azzal vádolna, egy másodpercig sem sírom vissza, csak azt mondom, rá legalább lehet emlékezni, rá oda kellett figyelni. De Tóbiás, Molnár Gyula, Mesterházy, Szigetvári, Vadai Ágnes meg mittudomén ki van még ott- ez a veretes gárda nem épp az Aranycsapat. 

Pedig most nekik kéne lejátszani az ellenfelet a pályáról. Nem tartom magam a politikai elemzés mesterének, de azt hiszem, nem nagy bátorságra vall azt jósolni, hogy ez nem fog összejönni...