Néha nem is tudjuk, mennyire szerencsések vagyunk azért, ahogy az ünnepeket tölthetjük.
Szoktam régi, archív fotókat, képeslapokat böngészni. Érdekes látni régi képeket, pózokba merevedett emberekkel, olyan ajándékoknak önfeledten örülő gyerekekkel, akik ma már nyugdíjasok, vagy talán nem is élnek. Eszembe jutnak egykori gyerekkori karácsonyaim, bevillan pár szép emlék- bár az életemből sok kínos pillanatot fel tudok idézni, a karácsonyozások kapcsán nem nagyon. Így aztán sok olyan képpel könnyű azonosulnom, ahol vidáman mosolygó srácok ülnek a fa alatt.
Aztán jönnek újabb képek, újabb képeslapok. Az ember ugrál egyre visszább az időben, nézi az évszámokat, és néha belém hasított, ezek bizony háborús évek. Hirtelen egészen más üzenete lesz azoknak a meghitt fotóknak, érthetővé válik, miért hiányzik a családfő a képekről.
Így találtam rá erre az 1942-es képeslapra, amit a harcoló magyar katonáknak és hozzátartozóiknak ajánlottak. Annak az évnek a decembere kemény telet hozott a szovjet földön harcoló 2. magyar hadseregnek, és még nem tudták, talán nem is sejtették, milyen tragédia szakad rájuk alig pár nap múlva. A doni áttörés után több, mint százezer magyar katona vesztette életét, és családjaik nyilván aggodalmas karácsonya ezzel igazán szomorúra fordult.
Milyen szerencsések vagyunk mi, itt, ma! Belegondolok abba, mennyi fiatal halt meg Magyarországtól olyan messzire, értelmetlenül, hiszen a háború végén hazánk a németekkel együtt bukott el. Jött a szovjet megszállás, a diktatúra évtizedei- hiába vesztek százezrek oda a fronton, a lágerekben, a bombázások során.
Jó lenne átérezni és értékelni a mi békénket. Szörnyűek a terrortámadások, de ezekkel fel lehet venni a harcot, Európában egységet kovácsolhatunk a gyilkosokkal szemben. Messzemenően nem értek egyet azzal, hogy a kontinens nyugati fele hanyatlik, mi mutatunk utat, mert éppenséggel gyenge hadseregünk, inkompetens titkosszolgálataink semmire sem lenne elég a baráti országok támogatása nélkül. Ez az ország senkitől nem védte meg Európát, kényelmesen átrobogtak rajtunk ellenőrizetlenül veszélyes elemek, csak még persze mindenki számára észrevétlenül beszerveztek pár alakot, és feltankoltak mobiltelefonelőfizetésekkel. A kontinens egységében hiszek, mert ugyan a német rendőrség nem végzett tökéletes munkát, de lám, két olasz rendőr ártalmatlanná tudta tenni a berlini merénylőt. És reméljük, aki ilyet forgat a fejében, annak egyre nehezebb dolga lesz.
Bármi is történt, Európa ünnepel és karácsonyozik, messze túlnyomó többségben békében és nyugalomban. Össze sem lehet hasonlítani ezt azzal, amikor hóban-fagyban néztek farkasszemet a katonák százezrei a front két oldalán. És nem lehet nem arra gondolni, Szíriában ez a háború ma is realitás. Tennünk kell azért, hogy jövőre is békés legyen a karácsonyunk, és hinni kell benne, a világ minél több részén legyen béke- ne csak az év utolsó napjaiban, hanem mindig.
Ne hagyjuk, hogy éket tudjanak verni közénk, hogy megkérdőjelezzék azokat az értékeket, szövetségeket, amiknek a mai békés ünnepeket köszönhetjük. Természetesen mindig lehet javítani, változatni, újragondolni dolgokat, de ragaszkodnunk kellene a közös alapokhoz. Mert igenis mind ugyanarra a békés, meghitt, családi körben eltöltött ünnepre vágyunk- most élvezzük, aztán pedig óvjuk meg a törékeny békét, aminek a boldog karácsonyokat köszünhetjük.