Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hirdetés

Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Apa, anya, kutyagyerek

Furcsa módon alakul át manapság a család fogalma.

Sokat vitatkoznak manapság arról, mitől igazán család a család: nő és férfi kapcsolata lehet-e kizárólag teljes értékű házasság, vagy azonos neműeké is az lehet? Hány gyereket "kell" vállalni egy igazi családhoz? Ragaszkodhatunk-e régi fogalmakhoz, amikor bizonyos időszakban, bizonyos kultúrákban teljesen normális volt a többnejűség, többférjűség? És hát az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat sem volt mindig elítélt.

Szóval ha hagyományos értékekről beszélünk, akkor tisztázni kellene azt is, pontosan melyik hagyományokhoz ragaszkodunk. Persze ezeket a kérdéseket fel sem lehet tenni, a merev elvekhez ragaszkodók számára egyértelmű, hogy egy férfi és egy nő házasságából születnie kell három gyereknek, és az a normális. Slussz.

Valamiért a fő ellenség a melegházasság, netán a szinglikultúra. A mozaikcsaládokat meg fel se hozzuk! Pedig szembe kellene nézni azzal, hogy a világunk durván megváltozott az elmúlt száz év alatt, sok-sok tekintetben, így választhatják sokan azt, hogy nem vállalnak gyereket, mint ahogy egyre több helyen nevelnek gyereket büszke egyedülálló szülők, meleg párok. Lehet, hogy módosul a család fogalma, de mégis: van szülő, van gyerek. 

És szögezzük le: embergyerek! Az én megítélésem szerint az egész családfelfogás egyik legfurább vadhajtása az, amikor egy páros a kutyáját kezeli gyerekként. Különösen feltűnő ez az amerikai weboldalakon, ahol a kutyák-macskák esetén a gazdákat rendszeresen "mom" és "dad" szavakkal illetik. Ezt nehezen tudom megszokni.

Nem érdekel engem, hogy ki mint kezeli a kutyáját. Tőlem tekinthetnek rá úgy, mint egy gyerekre, kényeztethetik, beengedhetik az ágyukba, igazíthatják hozzá a nyaralásukat, az életvitelüket. Mit zavar engem? Persze eközben mókás, hogy sok kedvencet úgy vesz meg a boltban "apa és anya", de ha őket nem zavarja ez, akkor engem sem. Nekem is volt életemben kutyám és macskám, szerettem őket, de valahogy mindig tudtam én is, ők is, hogy van egy határ családtag és háziállat közt. Ám ismétlem, ez nem az én dolgom, nincs közöm hozzá, kinek mi a "család" a négy fal között.

Viszont ha mélyebben belegondolunk, az egész tendencia azt jelzi, nagyon komoly változások előtt állunk. Ahol egy kutya gyerek lehet, és teljesen általánossá vált apának és anyának nevezni a gazdáit, vagy ahol egy pár igazi gyereküket hagyja éhen halni mert az online "családdal" törődnek helyette, ott már rég nem arról szól a sztori, teljes értékű család-e az elvált feleség a gyerekeivel, vagy a meleg pár örökbefogadott csemetékkel. 

Azt gondolom, hogy ha két azonos nemű ember azt a felelősséget, elkötelezettséget vállalja, hogy felneveljenek egy gyereket szeretetben, tisztességben, akkor igenis családról beszélünk. A jövő generációt indítják útra, jár nekik a családtámogatás, az iskoláztatás, minden más- függetlenül a szülők nemétől, korától, származásától.

No de a kutyagyerekesekkel mi legyen? Mi lesz, ha valaki egyszer fel fogja vetni, neki a kutya pont olyan fontos, mint másnak az embergyerek, s ezért pont ugyanúgy igény tart az állami segítségre a "neveléshez"? Azt mondod, beteg ötlet? Hát, nézegess megfelelő oldalakat, a kis kedvencüket ölelő-csókoló szülőkkel, és gondolkodj el.

Természetesn tudom, hogy nem minden "hagyományos" család van rendben. Sok szülő jobban tenné, ha inkább plüssállatot nevelne, mint gyereket. De akkor is, jövő generáció csak embergyerekből lehet. A kutyagyerek, bármennyire imádják, nem fogja ellátni nyugdíjas, beteg "szüleit". Nem fog büszkeséget okozni azzal, hogy orvosi diplomát szerez. S valljuk be, kevés jó tanáccsal fog ellátni, ha kiöntjük neki a szívünket. Szeretnek minket az állatok, naná, de... 

Ismétlem, ettől függetlenül nem különösebben izgat, ki nevel "kutyagyereket" teljes odaadással. Nagyon rendes, tisztességes emberek ők ettől még, maximum csak másként gondolkodnak az állatokról. Belefér. Gondolkodni attól még lehet a jelenségen, hogy kitől és mitől kellene jobban félteni a család fogalmát?... 

Tovább

A modern Lenin-fiúk

Az év vicce a momentumosokat valami erőszakos militáns bandának beállítani.

Nézem a képeket a Momemntum Mozgalom vezetőiről. Most komolyan, bárki azt várja, hogy megijedjek a sörösüveg-vállú Fekete-Győr András láttán? Vagy rémisszen meg, amikor Hajnal Miklós, netán Orosz Anna feltűnik egy sötét sikátorban mellettem? 

Ne vicceljünk már, ezektől a jól nevelt fiataloktól nem kell azt várni, hogy egyszer csak törni-zúzni kezdenek, és beverik pár ember képét. Én tudom jól, hogy időnként van igény ilyen jellegű elszámoltatásra, sőt, közszereplőktől is hallani ilyet (lásd a vérükön-taknyukon kirángatott civilekkel való fenyegetőzést), de összességében nálunk még egy elcsattanó pofon is nagyon durva dolog lenne.

És mindez természetesen inkább jó, nem kell, hogy a magyar politikai élet természetes velejárója legyen a fizikális erőszak. Van annak problémája így is éppen elegendő, megvagyunk harc nélkül. S azt gondolom, a Momentum egyébként sem az a társulat, aminek a szimpatizánsai erődemonstrációt várnának.

A Lenin-fiúk emlegetése teljes tévút. Óriási mázli, hogy a hiányos történelmi ismeretek miatt az emberek jelentős részének már fogalma sincs arról, kik voltak a Lenin-fiúk és mit csináltak. Szamuely Tibor vagy Cserny József neve senkinek nem mond semmit, szép lassan az emlékezet szemétdombjára kerültek és ez nekem olyan nagyon nem fáj. Így aztán aligha gondolják azt az emberek, hogy a momentumosok mostantól pisztollyal lövöldözik le a nekik nem tetszik ellenfeleiket a nyílt utcán, csak azért, mert próbálják őket a vörösterror arcaival kapcsolatba hozni.

Aki látta a videót arról, ahogy "betörtek" az Origo szerkesztőségébe, és néhány béna kérdést feltettek az újságírónak, az aligha retten meg a Momentumosok agressziójától. Amit csináltak, abban nem volt semmi félelmetes, sokkal inkább idétlen volt az egész performansz.

Ha baj volt vele, akkor inkább az, mennyire nem volt értelme: senkit nem szembesítettek semmivel, nem volt vezérvonala az egész találkozásnak, nem demonstráltak intellektuális vagy erkölcsi fölényt. Odament pár srác, tébláboltak, váltottak pár szót, hazamentek. Ettől aztán egyetlen újságíró vagy szerkesztőség sem szégyelli össze magát... Ennél még Bayer Zsolt is jóval okosabb és vagányabb volt, amikor kávézni hívta az ellenkező nézeteket vallókat- és egy asztalhoz is ültek.

A gondom pont az, hogy nem hogy ijesztőek, inkább megmosolygtatóak ilyenkor a "forradalmárok". Lehet erőt demonstrálni halk, de megfontolt szavakkal is! Nem csak izmokban, szellemi képességekben is lehet bizonyítani a fölényt! És ha a Momentum akar valamit elérni a jövőben, tanul abból, mennyire rosszul sülhet el egy ilyen ötlet, ha nincs kidolgozva.

Nem azért, mert Lenin-fiúknak titulálják őket- ez azoknak szól, akik eleve nem szeretik őket, a szemükben ettől már nem lesznek rosszabbak, hiszen eddig is Soros-bérencként, terroristabarátként, úrigyerekként, tolvajként próbálták őket beállítani. A szimpatizánsok csalódása a nagyobb gond, akik az olimpiás aláírásgyűjtés komoly sikere után azt hitték, lehet valami ebből a pártból. Egy ballépés még nem a világ: de ha jönnek újabbak, pont olyan gyorsan tűnnek el, mint ahogy felbukkantak.

Attól pedig az isten óvjon minket, hogy ha megbuknak az újgenerációs mozgalmak, megint Gyurcsány vagy az MSZP régi motorosai jelentsék az egyetlen reményt a kormány leváltására...

Tovább

Hol a biztonság mostanában?

Ezúttal Angliában, egy koncert után robbant pokolgép. Van hova bújni? Egyáltalán, van értelme félni?

A közelmúltban Ázsiában jártam, s amikor meséltem egy ismerősnek, az úti cél hallatán megkérdezte: biztonságos az az ország? Ezen eltöprengtem. Az újságokból valóban rossz kép rajzolódik ki bizonyos helyekről, mert jól lehet szidni a helyi politikai vezetőket, rendőröket, bandákat, de aztán kiderül, ott már nincs semmi jele ennek a "veszélynek". 

És ugyanígy igaz fordítva is, hogy alapvetően egy európai országban biztonság, rend, a törvények betartása jellemző, nincsenek középkori viszonyokat idéző börtönök, halálbüntetést, aztán tessék, ez nem jelenti azt, hogy ne történnének terrorcselekmények.

Nem nagyon kell ezen meglepődni. Mindannyian emberekkel vannak körülvéve, s a sok ismerős között bizony akadnak barmok. Felszállunk a villamosra és ott is bármikor beleszaladhatunk néhány kötekedő alakba. A merítés pár ezer ember életünkben, és akadnak bőven összeférhetetlen fickók. A földgolyón viszont több milliárd ember él, azaz a sokkal több ember közül még szélsőségesebb marhából is sok van.

Ezeknél nem számít hogy bevándorló vagy helyben élő, hogy muszlim vagy ateista. Az egyik bombát szerel magára és egy koncert után ránt magával a halálba sok ártatlan fiatalt, a másik meg elrabol egy tinit és éveken át tartja a pincéjébe bezárva. Iszonyú nehéz statisztikákat gyártani arról, melyik közösség "büszkélkedhet" a legtöbb erőszakos bűnözővel, sajnos van belőlük minden csoportban. Számomra nem elfogadhatóbbak a pedofil keresztény papok, mint az uszító muszlim hitszónokok.

Nagyon provokatív a kijelentés, de azért mégis megosztom: Németországban vagy Svédországban több a bevándorló hátterű ember mint nálunk, szerintem azonban a magyar állampolgárok jelentős része mondaná azt, hogy inkább szeretne ottani útlevelet, fizetést, életszínvonalat mint hazait. És egyelőre az se nagyon látszik, hogy a "színesedő" Nyugat-Európából tömegével jönnének haza a magyarok a mi kis biztonságosnak mondott országunkba, mert itt aztán senkit soha semmilyen baj nem érhet.

Hát persze. Itt minden tökéletes. A valóság az, hogy a biztonságnak sok összetevője van, és csak az egyik az, hogy véletlenszerű eseményekkel bajba kerülhetünk-e valahol vagy sem. Szomáliában nyilván rosszabb a közbiztonság mint Angliában, robbantás ide vagy oda. 

Ám vannak az életnek sokkal gyakrabban előforduló fordulatai. És annak, hogy életünk jó-e vagy sem, ezekhez sokkal inkább köze van: normális munkahely, tisztességes fizetés, betegség esetén jó egészségügyi ellátás, a gyerekeknek színvonalas iskola, igazi jövőkép és perspektíva. És igenis itt Európában ezerszer több lehetőségünk van biztonságos, elégedett életre, mint máshol. 

Ezért vágynak ide bevándorlók is, akik között rengeteg tisztességes, normális ember van, akik esetleg pont olyan kontrollálatlanul tomboló barmok elől menekülnek, mint akik itt robbantgatnak. Aki már járt nyugati országokban, láthatott rengeteg fekete buszsofőrt, pénztárost, vannak arab orvosok, mérnökök. A mi szinte lehetetlen küldetésünk az lenne, hogy kiszűrjük az ide áramló százezrekből a bűnözőket, terroristákat, bajkeverőket vagy akár csak a segélyre hajtó léhűtőket. A kerítés csak akkor ér valamit, ha minden ház köré építünk egy három méter magas, kamerákkal és árammal védett betonfalat. 

Ez aztán biztonságos élet lenne. És nagyon-nagyon rossz. Mert minden kockázatával együtt szeretek élni, új dolgokat látni, új országokat felfedezni. S ha legközelebb megkérdeznek, adott hely biztonságos-e, megint vállat vonok: biztosan nem állíthatom, hogy soha nem történhet velem semmi rossz. De ha csak a fenekemen ülök és rettegek, ezer százalék, hogy nem történhet velem semmi jó sem...

Tovább

A könnyű meló piramisjátéka

És végül mind egy kávézóban ülünk Bali tengerpartján és a melót letudjuk napi fél óra internetezéssel...

Azzal a kitétellel persze, hogy a kávézóban nem lesz aki kiszolgáljon, mert ők onnan Ecuadorba mentek könnyű online munka mellett világot látni. S a kávét se termeli meg senki, hiszen ők majd Ausztráliában kalandoznak, és blogolással keresnek pénzt a nehéz földtúrás helyett.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb hazugsága az, hogy mindenki megvalósíthatja álmait, és napi nyolc órás igavonás helyett a világ bármely helyén saját ütemezésében dolgozva pár órácskát vígan megélhet. Komoly tanfolyami kínálatot próbálnak felhúzni arra, hogy megtanítsák, hogyan lehetsz független és sikeres online vállalkozó- tőlem viszont ingyen kapod a tudást: ez messze nem fog mindenkinek összejönni.

Eleve a mi kis világunk jelenleg úgy működik, hogy kell egy ember, aki a rizst megtermeli, kell egy, aki betakarítja, kell egy, aki elszállítja, kell egy, aki eladja, kell egy, aki megfőzi. Néha a szerepek egybeeshetnek, néha a végfelhasználó főz vagy szállít, de a lényeg ugyanaz: rizs, vagyis ennivaló nélkül meghalunk, új twitter-bejegyzések olvasása nélkül viszont egészen hosszú ideig el lehet lenni.

Mese habbal, hogy mindenki álommegvalósító világkalandor lehet. Abban a bizonyos Bali kávézóban ülve egymásnak kéne online szolgáltatásainkat ajánlgatni, s abban kéne bíznunk, a mellettünk levő asztalnál ülő a mi blogbejegyzéseink melletti hirdetésre kattint ezerrel, netán ő bíz meg azzal, hogy gondozzuk online vállalkozása Facebook oldalát.

Melózni jellemzően szar, ezért kérünk fizetést érte, ha online, ha nem. És a függetlenségnek is ára van, a bizonytalanság, például. Na meg az, hogy lehet, csak napi egy órát kell dolgozni, de a nap 24 órájában megtalálhatnak ügyekkel. Képzeljük el, hogy Balin élünk, 5-6 óra időeltolódással, és a megkeresésekre a magyar idő szerint másnap válaszolunk. Talán annyira pótolhatatlanok vagyunk, hogy ez nem számít. Talán lesz még rajtunk kívül egy csomó nem annyira szabadon élő online arc, aki gyorsabb és elviszi a megrendelőket. 

A ciki az, hogy az ilyen online vállalkozósdit tartó emberek sem Balin élnek. Pesten vannak, itt osztják az észt, mert annyira azért mégsem egyszerű a világ túlfeléről szolgáltatást nyújtani. El lehet mesélni, hogy csinált valaki tízezer forintos induló tőkéből ötmilliós bevételt, és ha nem részletezed, a tízezer forint mellett még hány milliót költöttél minden másra, például a csapból is folyó netes hirdetésekre, úgy is nézhet ki, te vagy a császár.

Csak a cég éves bevallása nem hazudik, ahol kiderül, az egész éves nyereség 127 ezer forint, kevesebb, mint egy Tesco-pénztáros havi jövedelme. És akkor még jó vagy, mert nyereség van, nem egy online gurunak sikerül milliós veszteséggel megvalósítania önmagát. Kétségtelenül függetlenek egyvalamitől: a pénz nem nyomasztja őket, mert nyereség az nincs. Jobb ötletük nincs, mint hogy elmondják, csináld azt, amit ők, indíts online tanfolyamot meg írj könyvet, hogy beránts balekokat, akik talán fizetnek. Először kiadod a könyvet, aztán tanfolyam formájában előadod a könyvet, végül eladod a tanfolyam felvételét oktató videóként- és még mindig csak ugyanazt mondod el újra meg újra. De vajon hányszor lehet ezt eljátszani? És mennyire kell jónak lenni, hogy az elejétől ugorjanak rá az emberek?

Természetesen létezhet függetlenebb életmód, de hogy teljesen stresszmentes, laza lenne, és egy normál fizetést kalapálnál össze napi egy óra bohóckodással, bárhol a világon- hát ez nagyon-nagyon szűk réteg kiváltsága. Eleve piac kell hozzá: magyarázni sem kell, mekkora különbség van egy magyar meg egy amerikai piacra blogoló ember mozgástere közt. És persze ott van az az alapvető dilemma, hogy ha azt híreszteled, könnyen, minimális munkával, nevetve szerzel pénzt, a megrendelő miért lenne olyan hülye, hogy ezt ne tudja meg? És aztán annyi pénzzel honorálja a munkád, amennyit saját bevallásod szerint ér...

Ez az egész a munkapiac piramisjátéka: egymást hülyítjük azzal, hogy mind függetlenek és szabadok leszünk. Az első pár még kereshet is vele, főleg, ha eladják a "tudást", de akik később jönnek, azok azt veszik észre, pár fillért keresnek, és harcolni kell minden egyes megbízásért, mert a konkurrencia hatalmas, és mindenki ugyanazokra a megrendelőkre hajt, akik nem akartak annyira szabadok lenni. Paradoxon, de igaz: a függetlenség csak akkor valósulhat meg, ha elég sokan vannak, akik hagyományos módon élnek.

Abba a kávézóba Balin egyszerűbben és biztosabban juthatsz el, ha van egy normális szakmád, amiben jó vagy, amiért megfizetnek, és amivel keresel annyit, hogy három hetet egy egzotikus szigeten tölthetsz. És akár még nyugdíjad is lehet, no meg biztos háttered a mindennapokban. Földhözragadt gondolat? Az. De ha eleget melózol, eleget keresel, az a három hét lehet három hónap is, mert megteheted- és közben még dolgoznod sem kell...

Hogy tudom-e, miről beszélek: volt olyan időszak, amikor online munka, blogolás volt a fő bevételi forrásom. Nem könnyű és nem is stabil pénz, szóval pontosan tudom, ennek a fajta szabadságnak ára van. És volt rendesen belefektett idő, energia, jövedelmileg pedig messze nem volt mérhető egy mérnökhöz, noha az a legmagasabb végzettségem. Megérte? Nyilván, hiszen azért csináltam. De csak azért tehettem meg, mert a magánéletem is kötetlen volt. És azért működött valamennyire, mert jó voltam benne. Pontosan tudom hát, hogy az emberek túlnyomó részének ez bizony nem opció. Viszont ha kiegészítő lehetőségként tekint rá valaki, máris több az értelme- ha érdekel ez az életmód, haladj lépésről lépésre, és ne félj beismerni, ha kiderül hogy nem neked való.

Tovább

Feketék, fehérek, sárgák

Tisztázzuk, miért van olyan sok eltérő kultúrájú ember néhány európai országban!

Manapság nagyon gyakran előkerülő téma az, hogyan változik meg az öreg kontinens társadalma. Tért nyer a muszlim vallás a nyugati nagyvárosokban, valóságos kis negyedek alakultak ki a más kontinensekből származó bevándorlóknak köszönhetően.

Először is tegyük félre azt a kérdést, hogy ez most jó-e vagy sem. Sokkal összetettebb ügy ez, mint hogy elsőre választ lehetne rá adni. Igen, vannak közöttük bűnözők, terroristák, de ha valaki buszra száll, boltba megy, számtalan tisztességesen dolgozó fekete vagy arab embert láthat a mindennapokban, sőt, némelyek egészen magas pozícióba jutottak: London polgármestere, Sadiq Khan is pakisztáni származású. Nem kellene összemosni az autókat gyújtogató, fosztogató csőcselékkel őket. (És nem mintha nem lennének keresztény bűnbandák, lásd olasz maffia...)

Ami inkább kulcskérdés, az az, hogy is kerültek ilyen tömegben Európába ezek az emberek? A világ egyik legnagyobb csúsztatása azt állítani, hogy az utóbbi évek menekült-, migránsrohama áll a háttérben. Valóban sokan érkeztek ide Szíriából, Irakból és más országokból, de ők messze állnak attól ma még, hogy szerves részét képezzék a német, svéd vagy francia társadalmaknak. Sőt, az se biztos, hogy ha valami csoda folytán ismét béke lenne hazájukban, nem térnek majd vissza oda!

Sokkal többen vannak olyan fekete Afrikából, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről, Indiából, Pakisztánból, Törökországból vagy a Karib-térségből származó emberek, akiknek ma már Európában van a hazája, nincs hová hazamenniük. Ők már évtizedek óta áramlanak be, és erről a folyamatról mindenki tudott. 

A Németországban élő törökök például egyszerűen munkaerőimport révén kerültek el hazájukból. Talán eleinte csak pár évre terveztek, de ma már a török nemzetiség megkerülhetetlen a német politikában. Nincs hova küldeni őket, sok családban már a harmadik generáció él Németországban, németül beszélnek, németnek tartják magukat, válogatott sportolók, ismert színészek kerültek ki közülük.

Valóban, sok közöttük a muszlim. Mint ahogy élnek zsidók, hinduk, buddhisták is az országban. Nem a vallással van a baj, hanem a fanatizmussal. Mindenesetre a németek maguk nyitották tágra a kapukat évtizedekkel ezelőtt- és egyelőre nem úgy látszik, hogy ettől roggyant volna meg a gazdaságuk. Pont ellenkezőleg...

A francia, holland, angol változások másra vezethetőek vissza. Ezek az országok élen jártak a gyarmatosításban, erőszakkal foglaltak el hatalmas területeket Afrikában, Ázsiában, Amerikában. Senki nem hívta őket oda, hogy rabszolgaságba taszítsák az ott élőket. Nyilván nem volt tökéletes az élet ezekben az országokban, de ma a magyar kormány például, bármilyen is nálunk az élet, arra hivatkozik, hogy minden nemzetnek megvan a joga az önrendelkezéshez. Azok az emberek ott a távoli kontinenseken nem élhettek ezzel a jogukkal. 

Aztán ahogy változott a világ, a birodalmak részeivé vált gyarmatokról szivárogni kezdtek az emberek Európába. Az egykor rabszolgaként elhurcolt emberek utódai később szabad emberként maradtak az új hazájukban. S ma pakisztáni negyed van Londonban, észak-afrikai arab országokból származók népesítenek be utcákat Marseille-ben. Bocs, talán nem kellett volna a magasabb rendű európai kultúra nevében odamenni, leigázni őket, s akkor ők sem kerültek volna el otthonaikból! Ha megnézzük, kik erőszakolták rá a saját "eltérő kultúrájukat" a másikra, akkor mi, európaiak nem vethetünk mások szemére semmit...

És bizony, a terrorcselekmények elkövetői között is akadt, akinek semmi köze a mostani menekülthullámhoz, második-harmadik generációs emberek is voltak közöttük. Európa kudarca az, hogy ha nem sikerült integrálni őket? És az nem az európai kultúra kudarca, hogy megtörténhetett a holokauszt vagy a kommunista népirtások? 

Összetett kérdések ezek, amikre teljesen felesleges leegyszerűsített válaszokat adni. Vagyis a primitív politizálás hívei számára tetszetős megoldás az, hogy rámutatunk egy jelenségre, egy népcsoportra, ők igyekeznek megbélyegezni valamit vagy valakit. Csak hát a világ nem így működik, folyamatosan változásban van és átalakul. Magyarország és a magyarok: száz, kétszáz, ötszáz vagy ezer éve ezek teljesen mást jelentettek, mint ma.

Mese az, hogy pár lezárt határral mi bármi állandónak gondolt dolgot meg tudunk védeni- ez csak erőlködés. Európában ma él sok milliónyi afrikai, közel-keleti származású ember, teljes jogú EU-s állampolgárként, és akár tetszik, akár nem, ők ma teljes joggal jöhetnének Magyarországra letelepedni, dolgozni, családot alapítani! Nem azért nem jönnek, mert bárki megvédi ettől a nagybetűs Hazát, hanem azért, mert semmi vonzót nem találnak az országunkban.  Semmiféle jogunk nem lenne mondjuk félmillió francia útlevéllel bíró muszlim visszafordítására, mint ahogy Angliából sem fordíthattak vissza több százezer magyart... (A brexit előtt legalábbis ez nem nagyon merülhetett fel.)

Ez van, honfitársaim! Mi úgy "védjük" magunkat, hogy semmi különösebben izgalmasat nem tudunk nyújtani semmilyen bevándorlónak, sőt, még a magyar fiatalok tömegei is inkább külföldön keresik a boldogulást. Hogy erre büszkének kell-e lenni, azt nem tudom... 

Tovább