Személyes közügyek

Hiszek benne, nem kérdés, örülnünk kell-e kínai származású gyorskorcsolyázóink sikerének.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázás legszűkebb élmezőnyében vannak az egész világot tekintve. Most is érmeket szereztek a világbajnokságon, és ez valóban fantasztikus teljesítmény.

De nevük és persze fizimiskájuk alapján is világos, kínai származású, de nálunk nevelkedett fiatalokról van szó, akik magyarul beszélnek, magyar színekben versenyeznek, Magyarországnak szereznek dicsőséget. De most, amikor a bevándorlás középpontban van, migránsügyekkel van tele a sajtó, az ember már elbizonytalanodik, szurkolhatunk-e olyannak, aki nem tudja vérvonalát Árpádig visszavezetni? 

Furcsa dolog ez, mert akadtak azért hazát váltó sportsztárok, akik piros-fehér-zöldben arattak sikereket, noha máshol nőttek fel. Természetesen van köztük magyar származású is, nem is egy, náluk nincs szó arról, hogy semmiből lesz honfitársunk. De a Videoton brazil focistája, Vinicius a napokban lett magyar állampolgár, s máris válogatott kerettag- vajon ő gazdasági bevándorló-e, aki az otthon nevelt akadémisták elől veszi el a helyet?

Apropó, akadémia. Puskás Ferenc, a legismertebb magyar Spanyolországban lett igazán világhírű, játszott a spanyol válogatottban is spanyol állampolgárként, s milyen furcsa, a felcsúti stadion spanyol becenevét, a Panchót vette fel. Ő vajon migráns volt-e? Mert azért tény, idehaza is kivételezett helyzetben levő sztár volt. S a focink nagyjai közül Kubala, Kocsis, Czibor is elhagyta sok más sportolóval együtt a hazáját. Lehetünk-e rájuk büszkék? 

De említhetnénk ezer más példát. A híres magyar tudósok közül mennyien hagyták el hazánkat, s mi mégis nagyjaink között tartjuk számon Neumannt, Wignert, Tellert! A Korda-stúdiót olyan emberről nevezték el, aki külföldön lett híres filmes, s a mai magyar filmélet atyaúristene az az Andy Vajna, aki amerikai szemszögből akár migránsnak is tekinthető. Az aradi vértanúk között is volt olyan, aki magyarul alig tudott, származásuk nyilvánvalóan vegyes.

És mit mondjunk Árpádékról, akik úgy egyébként bevándoroltak a Kárpát-medencébe, majd benépesítették azt? S mit gondoljunk arról, amikor Borbás Marcsi méltán népszerű műsorában, a Gasztroangyalban mondjuk svábok, tótok büszkélkednek el a kulturális örökségükkel? Ettől még jó magyarok ők is, ehhez kétség sem férhet.

Szóval nem fekete-fehér a bevándorlás kérdése. Ezzel persze nem azt állítom, az Európába özönlő emberek mind az öreg kontinens büszkeségei, vagy egyáltalán tisztességes, rendes állampolgárai lesznek. Sajnos vannak közöttük haszonlesők, bajkeverők, terroristák. Szűrni kell őket, s oda kell figyelni arra, mennyire akarják valójában az intergrációt, a beilleszkedést. 

De egységes, nagy tömegként kezelni mindenkit, aki az országban akar letepeledni? Ez nyilvánvalóan butaság, félrevezető, hangulatkeltésen kívül nem jó semmire. Értem én, hogy van illegális meg nem illegális, kerítésen átmászó és vízummal érkező, de nagy általánosságban akkor is igaz, hogy arról beszélünk, valaki itt, Magyarországon akar élni, noha más az anyanyelve, más a vallása, a háttere. A vicces az, hogy ennél hétköznapibb dolog nem nagyon van a világon, így lett világhatalom maga az Egyesült Államok is. Szóval a bevándorlás nem "rossz" vagy "jó", egyes emberek lehetnek ezek vagy azok.

A feladat tehát nem a csoportszintű problémakezelés, hanem a sokkal személyre szólóbb ügyintézés. Látni és értékelni kell azt, ami jó, meg kell becsülni azokat, akik tesznek az országért, akár sztárként, akár dolgozó emberként, és fel kell lépni azokkal szemben, akik ellen(séges)kultúrát építenek fel a kontinensen. Ne támogassuk azokat nagy pénzzel, akik aztán az Iszlám Állam harcosai lesznek, akik kivonják magukat a törvények alól. Sem a szélsőséges bezárkózás, sem a túlságos nyitottsággal együtt járó problémaeltagadás nem lehet jó válasz. És aki azt mondja, nincs megoldás, annak azt válaszolom, tessék szétnézni a nálunk élő elismert bevándorlók, vagy a tőlünk elszármazott, máshol nagyot alkotott magyarok körében, mert igenis létezik milliónyi jó példa.

Most épp az a nagy téma Ausztráliában, hogy női alakok is legyenek a gyalogátkelőhelyeknél levő lámpákon.

Megszokhattuk, hogy mindig van valami iszonyúan fontos ügy, amiről a tolerancia és egyenlőség jegyében el lehet vitatkozni, és most itt az újabb fajsúlyos probléma, ami nőnapkor pont aktuális. Mint ahogy sok helyen máshol, a szimbólum inkább férfialaknak tűnik Victoria államban is- de már nem sokáig! Melbourne-ben fel akarják számolni az egyenlőtlenséget, és a lámpáknak pont a felében női alakra cserélik le.

Először is leszögezném, engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy férfi vagy nő van-e a jelzőlámpán. Sőt, tőlem lehet az összesen női alak, semmi bajom nincs vele, ha nőkre utaló szimbólumok vannak akárhol, és szerintem ezzel az emberek nagy többsége így van egy normális országban. (Meg kell jegyezzük, mi itt már csak azért sem érthetjük a sok genderhisztériát, mert például ellentétben azokkal a nyelvekkel, ahol külön semleges névmást vezettek be azoknak, akik se nők, se férfiak, nálunk semmiféle nemi megkülönböztetés nincs az "ő" névmásban.)

De állítólag még Ausztráliában is értetlenül állnak az egyenlősdi előtt, a nők egy részét sem érdekli az egész. Pláne azért, mert azt mondják, manapság elég sokan szinte mindig nadrágot viselnek, a szoknyás sziluettet nem érzik magukhoz közel állónak egyáltalán.

Igazság szerint kész csoda, hogy még nincs felháborodás a szoknya miatt. Mert ugyebár ez azt fejezi ki, hogy csak a hagyományos, nőkre erőszakolt viseletben ábrázolva nő a nő, és egyébként is, férfi miért ne járhatna szoknyában? És mi lesz az LMBGTQRHEJJEFNNIVDUP közösségbe tartozókkal? 

Azt gondolom, van olyan terület az életben, ahol fontos az egyenlő elbírálás. Ha egy nő ugyanolyan munkát végez ugyanolyan jól, miért ne lehetne ugyanannyi fizetése? És miért ne lehetne otthon apa a gyerekkel? Ezek fontos ügyek.

De a jelzőlámpa-átalakítás pont olyan dolog, ami hiába kerül pénzbe, hiába lehet felmutatni mint fontos eredményt, valójában semmiféle komoly problémára nem válasz. Még a nők jogaiért harcoló politikusok egy része sem érti, sok más téma helyett miért ezt karolták fel. Persze van, aki személyes diadalként ünnepli ezt a "sorsdöntő" győzelmet- ilyen a politika.

És nyilván az se jó, ha egy férfi és egy nő van a lámpán, mert akkor az a meleg párokkal kirekesztő. És a meleg pár kirekesztő lenne-e a heterókkal? Na, ezek aztán már a súlyos problémák!

Azt hiszem, egyszerre élünk túl jó és túl rossz világban. Túl jól élünk, mert van időnk azon vitatkozni, hogy milyen szimbólum legyen egy jelzőlámpán, miközben a világ nagy részén azt se tudják, mi az a jelzőlámpa, és persze nincs is rá szükségük, mert autóra nincs pénze a nyomorgó embereknek. 

És a világunknak mégiscsak van baja, mert hiába vagyunk azzal tisztában, hogy lehetne tenni egyenlőségért, elfogadásért, toleranciáért, látszatproblémákra pazaroljuk az erőnket. Gendersemleges közlekedési lámpák? Úgy tűnhet, mintha történne valami, miközben ez alig visz előre. Meg se közelíti ezen dolgok megoldása azt, mint amikor annak idején maroknyi nő bátor kiállásának köszönhetően kiterjesztették a szavazójogot. Az volt a merészség, a valódi harc. Ez a mostani csak maszatolás...

A liberálisok által megálmodott jövőt pellengérre állító üzenet erős reakciókat generált.

Egy kép jelent meg egy konzervatív twitter csatornán "This the future that liberals want" aláírással. Egy teljes arcát elfedő muzulmán nő és egy transzvesztita előadó ül egymás mellett a metrón- és ennyi az egész, nincs konfliktus vagy hasonló.

Nyilván az volt a szándék, hogy rámutassanak arra, a liberális felfogás hogy teszi tönkre a hagyományos értékeket. Vagy nem is tudom pontosan, mit akartak ezzel az egésszel kifejezni, de nagyon úgy fest, a fegyver visszafelé sült el.

Mert azért nehéz azzal vitatkozni, hogy alapvetően nincs azzal nagy baj, ha két teljesen eltérő vallású, világképű, felfogású, származású ember képes egymás mellett utazni a metrón, és nincs gyűlölködés, harc, erőszak köztük. Valószínűleg a világ sok, ma polgárháború által sújtott országában lenne béke, ha egyszerűen csak elfogadnák egymást a különböző csoportok. 

A tolerancia nem kellene, hogy kizárólag liberális érték legyen. Most komolyan, valakit az izgat, hogy a másik milyen istenben hisz? Vagy hogy férfi létére női ruhában érzi jól magát? Úgy teszünk, mintha a szélsőséges viselkedést ma találták volna fel. S a "régi, hagyományos értékek" világában simán megesett, hogy eretnekségért megégettek emberek, miközben az egyházi vezetők a vallási előírásokra fittyet hányva meglehetősen erkölcstelen, szabados életet éltek vagy gyilkolták vetélytársaikat.

A gonosz liberális jövő ellentéte ugyanis elvileg valami idealizált, csodálatosan boldog múlt kellene hogy legyen. Kérem szépen, mikor és hol volt az a boldog világ? Ötven éve, amikor a kommunizmus idején börtönbe kerülhetett valaki, aki őszintén elmondta a véleményét? Száz éve, amikor a nőknek még szavazati joga sem volt? Kétszáz éve, amikor például Magyarországon az ország lakosságának jelentős része nyomorban tengődött, jogfosztottan? Persze, nem voltak melegbárok, de szerintem örültek volna az emberek, ha az lett volna a legnagyobb problémájuk, hogy vannak-e ilyen szórakozóhelyek.

Egymás elfogadása: érték. Ez nem lehet vita tárgya! A liberális felfogásnak köszönhető az, hogy a bigott konzervatívokat nem zárja táborokba a másként gondolkodó többség. Vajon tiltakoznának-e a keresztények, ha mondjuk az ateisták elkezdenék üldözni, börtönbe vetni őket? Naná, nyilván. És igazuk is lenne.

Az ilyen sommás kijelentésekkel az a baj, hogy alapállásuk az, "mi vagyunk a jók". Hogy milyen alapon? Csak. Én például meg sem vagyok keresztelve, és meglehetősen zavar, ha egy katolikus politikus vallási alapon akar rólam ítélkezni. Semmi köze a hitemhez, a felfogásomhoz. Amíg nem sértek törvényt, addig úgy élek, ahogy akarok. Láttuk eleget a történelemben, hova vezet, amikor valakinek joga van mások hitének a bírálatához.

A nagy beszólóművész konzervatívok számára nyitva áll az út, hogy a felfogásukhoz közelebb álló országokba költözzenek. Csak ehhez persze senkinek nincs kedve. Sokkal kényelmesebb a jómódban, békében élő országokban osztani az észt, ahol szabad ostobának lenni is. Megjegyzem, az agresszív liberálisok sem jobbak, akik a határok ledöntésében már odáig is eljutottak, hogy követelik a jogot az általuk megbélyegzett csoportok szabad megalázására, sárba tiprására. Az elfogadásnak kölcsönösnek kell lenni, és a metrós kép pont azért jó: se azért ne érjen hátrány senkit, mert hátat fordít társadalmi konvencióknak, se azért, mert a legmerevebb, ortodox előírásokhoz ragaszkodik. Elférünk mi így egymás mellett is, ha akarunk.

És az, hogy működhet így, nem a jövő, hanem sok helyen a jelen. Engem már most sem érdekel, a szomszéd vallásos-e, vagy meleg, vagy vegetáriánus, netán zsidó származású. Miközben azt hisszük, tele van kihívásokkal az életünk, látnunk kellene, azért vitatkozhatunk liberalizmusról és konzervativizmusról, mert nem napról napra tengődünk- utóbbi esetben ugyanis csak az érdekelne, legyen mit ennünk. Természetesen a mostani világunk sem tökéletes, de nem olyan nehéz rosszabbá tenni, ha felelevenítjuk a megbélyegzés, kirekesztés "nemes" hagyományát. Tényleg ezt akarjuk?...

Ingyen fedi el a szégyellt tetoválásokat egy amerikai stúdió.

Nem titok, az emberek változnak. Felnövünk, tanulunk, új élmények érnek, megváltozunk: eljöhet a pillanat, amikor az egykor büszkén viselt tetoválás cikivé válik. Náci jelképek, bűnbanda-tagságot hirdető feliratok- sokakkal előfordul, hogy ezeket a legszívesebben eltüntetné a testéről.

Az Egyesült Államokban található Southside Tattoo hirdetett egy akciót: akinek ilyen tetoválása van de szeretne megszabadulni tőle, a stúdió művészei ingyen olyan rajzot készítenek, ami elfedi a korábbit. S meglepő módon olyan óriási volt az érdeklődés, hogy ez teljesen leköti az idejüket. Egy GoFundMe kampányt is indítottak, hogy a közösségi támogatásból finanszírozzák ezt a munkát.

Azt gondolom, ez egy igazán érdekes kezdeményezés. A mindenféle gyűlölködéssel kapcsolatban lehet harcosan, agresszíven reagálni, ez viszont egy másik út. El kell fogadni azt, hogy bárki felülvizsgálhatja korábbi nézeteit, megváltozhat, beláthatja hibát, s akkor esélyt kell adni neki. Akár így is. Még ha úgy is tűnik, hogy egy fasiszta kap ingyen tetoválást, ennek üzenetértéke van. 

A megbélyegzés ugyanis kétirányú: ha az egykori rasszista sem kap új esélyt, akkor el lehet gondolkodni, az ún. toleráns emberek is tényleg annyira elfogadóak-e, mint azt mondják. Persze most nem nehézsúlyú bűnözők, erőszakos cselekedetek elkövetőnek kimosdatásáról van szó, hanem inkább olyanokról, akik fiatalon bedőltek hangos uszításnak. Előfordul az ilyen, mind megtévedhetünk. 

És az ő új útra térésüket könnyíti meg, ha azt érzik, azok segítik őket a változásban, akik ellen harcolni akartak annak idején. Közben találkoznak, beszélnek, és kiderülhet mind a két fél számára, több a közös bennünk, mint ami elválasztja őket.

Tulajdonképpen hányan is döntenek arról, mi történjen ebben az országban?

Ízlelgessünk két tényt: visszavonják az olimpiai pályázatot, erről döntött megbeszélésén Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt. Matolcsy György jegybankelnök tájékoztatóját pedig hat ember hallgatta meg az országgyűlésben.

Mit üzen ez nekünk? Az MNB-elnök beszámolója megérne ugyan pár szót arról, hogyan avatkoztak be a külföldi titkosszolgálatok a csaló befektetési cégek lebuktatásának időzítésébe, de ez olyan szinten marhaság, hogy szót is kár vesztegetni rá. Azaz csak annyit: ezek a cégek éveken, évtizedeken át működtették ezeket a pilótajátékként működő bulikat, felügyeleti ellenőrzés mellett, és ez önmagában is elképesztően nagy égés.

De a kulcs az, hogy ma, Magyarországon a fizetett képviselők közül hatan fáradtak be a Parlament sokat megélt épületébe, hogy a munkájukat végezzék. Ennyi ember elfért volna a Törpi Presszóban is, és nem kellett volna nekik kinyitni a különtermet se... És nem csak a kormánypártnak szólok be, az ellenzékiek se voltak jelen. Nem kell habzó szájú politikusgyűlölőnek lenni ahhoz, hogy az ember a hat fős hallgatóságon felhúzza magát.

Ez a mai magyar demokrácia jelképe, hiszen azt láthatjuk, a választás csak színjáték, mert a képviselők ott sincsenek, vagy parancsra nyomják a gombot. Akik nem, azokat gyorsan kiutálják. Nem gondolkodó, felelősen döntö emberek kellenek, hanem olyanok, akik a kis leesőért szavazógéppé válnak.

És valóban, miről is beszélünk? Miközben egy civil mozgalom vezetésével negyedmillióan követelik az olimpiai népszavazást, Orbán, Tarlós és Borkai minden és mindenki felett átnyúlva lepacsizza, hogy nem kell ide semmi színjáték, a pályázat megbukott. Miközben a hír megjelent, az olimpiai pályázat kormánybiztosa épp nyilvános vitán érvelt a pályázat mellett...

Nem számít itt senki és semmi. Nem hogy egy kisebbség dönt az ország dolgairól, lassan az sem igaz, hogy egy maroknyi ember: egyetlen fickó mondja meg, mi lesz itt. Nem kell ide olyan demokrácia, amibe más is beleszólhat. Nem mondhat véleményt se az, aki ellenzi az olimpiát, se az, aki támogatná. Mert lássuk be, őket is rondán cserben hagyták. Hiszen ők mondhatják, nem érdekelnek az áruló ellenzéki pártok, mi vagyunk annyian és megmutatjuk, hogy olimpia kell! 

De ha valódi, érdemi döntést lehet hozni, hirtelen nem érdekes a véleménye még azoknak se, akik a kormánnyal értenek egyet. Elképesztő, hogy mennyire retteg mindenki attól, az istenadta nép beleszólhat az országban zajló folyamatokba. És nem védem az ellenzék vezető pártjait se, ők sem kapkodtak megkérdezni minket a nemzeti sorskérdésekben. 

Ha a népszavazással nem lehet aktuálpolitikai célokat szolgálni, akkor a népszavazás szükséges rossz a hatalom számára. Így volt a boltbezárással is, így lett most is. Hahó, emberek, a népszavazás nem előre megírt forgatókönyvű népszínház, amit a kormány dirigál, hanem közösségi véleményalkotás! Arról nincs értelme népszavazást rendezni, amiben mind egyetértünk. Arról sincs, amiről valójában nem is hozhatunk döntést. De nálunk ilyenek is vannak. Amint eldöntendő kérdés, tét van, akkor viszont inkább lefújják az egészet.

Tudom, senkit nem érdekel, de mélységesen csalódott vagyok. Ha ennyi a mai magyar politika, semmi értelme a parlamentnek. Legyen a választás annyi, hogy a miniszterelnökre szavazhassunk, aztán aki győz, hozza a csapatát. Szemmel láthatóan minden egyszemélyi döntés, a képviselők szerepe nulla, amint beleszólást követelnek az emberek, megtagadják tőlük a lehetőséget. Akkor meg minek költünk ennyit erre a csonka demokráciára?...

És főleg, minek foglalkozunk ennyit ezzel az egészi közéleti cécóval, ha semmit nem érünk el vele?...