Dehogy fogják hazaküldeni a Kelet-Európából jött képzett szakembereket a britek- de a munkakerülőkre ott sincs nagyobb szükség, mint itt.
A Brexit után beindult a pánik, a találgatás a kinn dolgozó külföldiek körében: jaj, most mi lesz? Én tökéletesen megértem őket. Ha nem is jómódú ember lett a többsége a mosogatóknak, építőipari dolgozóknak, tisztességgel megélnek- és sokuk igazi csődtömeget hagyott maga mögött például Magyarországon. Bedőlt devizahiteles házzal, végrehajtásokkal terhelt életbe már nem lehet visszajönni, nekik létkérdés a kinnmaradás.
Az első keménykedő beszólások után nyilván tisztult a kép, mert jöttek a józan hangok. Vagyis annyira nem tisztult, mert furcsaságokat beszélt még az a brit miniszter is, akinek az egész kilépési egyezkedésről kellene tárgyalnia. Olyasmit sikerült mondania, hogy egy időpontot határoznak meg, aki előtte jött be, az maradhat, aki meg nem, hát az oda se utazzon.
Nem tudom hogy sikerült ekkora marhaságot kijelenteni. Az Egyesült Királyságba kiköltöző európaiak között baromira nem az tesz különbséget, hogy ki mikor érkezett. A legegyszerűbb józan paraszti ésszel gondolkodva is könnyű belátni, a kérdés inkább az, ki mit tesz hozzá a brit gazdasághoz. Aki dolgozik, ráadásul olyan munkakörben, amire nincs elég hazai munkavállaló, arra szükség volt, van, lesz. A brexit után évekkel is várni fogják a lengyel orvost és bolgár mérnököt. Majd azt mondják a sebésznek: te nem jöhetsz, mert itt van pár ügyes kubikos, és bocs, de ők előbb jöttek?
Hiszen fordítva is pont így van: mi, magyarok például az agyelszívás miatt panaszkodunk, arra, hogy tehetséges, ügyes fiatal szakembereink az egyetem után odakinn keresik (és találják meg) a boldogulást. Azok az emberek, akik itthon se akartak dolgozni, akik csak próbáltak ellavírozni a segélyezés kiskapui segítségével, érdekes módon nem nagyon hiányoznak senkinek, őket senki nem akarja hazahívni.
Nos, belőlük sok él az Egyesült Királyságban, kihasználva a meglehetősen bőkezű szociális juttatásokat. Szegény országokból érkező emberekről van, akik jellemzően szerényebb igényeihez képest nagyon komoly pénznek számít a brit segély. Ők ragaszkodnak is ehhez- a britek viszont nem ragaszkodnak hozzájuk. És ne legyünk álszentek, azok az országok sem, ahonnan elmentek.
Tulajdonképpen miért is fájna a magyar államnak a brexit úgy egyébként, ha hazaküldenék a magyar dolgozókat? Hát nem olyan kampány volt nálunk, "gyere haza fiatal"? Örülni kéne mint állat, hogy tömegével jönnek haza a tettrekész magyarok, akik majd itthon jól betöltenek minden állást. Ám a kormány aggódik- mert kiderülne, a magasan képzett emberek más európai országba akármikor elmehetnek a magyar fizetések többségéért, viszont azok mind hazajönnének, akik itthon is csak a szociális rendszerre tudnának támaszkodni.
Mondjuk ki nyugodtan, a közmunka egy álmegoldás. Mind láttuk azt, ahogy tucatnyi főből álló utcaseprő brigádok végzik el egy ember munkáját. Sétálgatnak, dumálnak közben, sietni nem kell, ennyi ember egy nagyobb térrel 20 perc alatt végezne, de hazamenni úgyse lehet. Na most miért kellene az Angliában takarításból megélő emberekkel még pár emberrel felduzzasztani ezeket a csapatokat? Hiába "dolgoznak", a munkabérüket a közös kasszából fizetjük.
A brexit viszont az hozhatja magával, hogy az össze-vissza beszélő brit miniszter állításaival ellentétben, nem az időpont számít majd, hanem hogy kire van szükség az országban. Én azon angliai magyarok helyében nem aggódnék, akik rendesen dolgoznak, adót fizetnek, akiket megbecsülés övez. Akik viszont ma még inkább csak azt nézik, hogyan tudnak felszínen maradni normális munka nélkül, mert a segély futja albérletre, kajára, cigire, jobban teszik, ha erősen átgondolják a jövőt. A miniszter vélhetően csak figyelemelterelésből beszélt ilyen marhaságot: pontosan azt akarják, hogy látni lehessen, ki ment dolgozni, ki pedig láblógatni. S hogy tíz éve vagy tíz napja, az mindegy. A lényeg az, ki mit tesz le az asztalra, ki fog hiányozni, és ki nem.
Ha van értelme a brexitnek, akkor pont ez az, amennyiben ésszel csinálják. Megtartják maguknak azokat az embereket, akikre szükség van, a többi mehet isten hírével. És mi pedig visszafogadjuk őket, mi mást tehetnénk, nem lehet munkanélküliekkel pingpongozni a kontinens felett. És ha "bosszút állnánk", akkor mi lesz? A nálunk értékes munkát végző briteket nem fogjuk kirúgni, azt meg el tudom képzelni, hány nyugati van nálunk, aki a legendásan bőkezű magyar szociális támogatások kárára dőzsöl.
Szóval ne higgyük el az első nyilatkozatokat, lesznek itt még komolyan megfontolt, átgondolt döntések. Azokkal pedig a keményen dolgozó kisemberek még nyerhetnek is- a többiek gondja-baja pedig, lássuk be, magukon kívül igazán senkit nem érdekel. Ezért nekik kell valamit tenni a boldogulások érdekében, akár ott, akár idehaza.