Tudom, hogy ezt az írást századannyian sem fogják megosztani, mint a bölcselkedő, nyáltól csöpögős lélekmasszázst, de ez nem számít. Ha csak egyvalaki töprengeni kezd, megérte. Sőt, ha senki, akkor is; én érzem úgy, nekem is szólni kell a hülyítés ellen.
Ezrek osztják meg A párkapcsolatok csendes gyilkosa című írást (elolvasható például itt), és bizonyára úgy érzik, valami fontosat mutattak meg a világnak, illetve jobb sorsra érdemes ismerőseiknek. Hát, tévednek, méghozzá jó nagyot.
Kezdjük azzal, hogy a kapcsolatok folyamatos változásban vannak, ahogy azok az emberek is, akik benne élnek. Nincs egy kiemelt ok arra, amiért azok tönkremennek, és az sem biztos, hogy egyetlen ok áll a háttérben. Előrángatni azokat a bizonyos elvárásokat, mint a boldog szerelmeket alattomosan aláaknázó dolgokat több, mint erőltetett.
De lépjünk tovább ezen az apróságon! A probléma eleve ott kezdődik, hogy a kapcsolat elvárásokkal születik meg. Aki szerint a cikk messzemenően igaz, amellé odateszem az első járókelőt az utcán és azt mondom: nesze, szeresd feltétel nélkül! Ja, hogy te nem egy 70 éves cipészt képzeltél el magad mellé? Nehéz boldognak lenni, ha elvárásaid vannak...
Van Ugandában egy kis falu, a fővárostól jó messze. Ott él egy idősebb kecskepásztor, igazság szerint nem túl okos ember, és valljuk be, néha még a feleségével is durva. Na ennek a fickónak van három fia. A középsőt úgy hívják, hogy Emunde, 173 centi magas, vékony. Az általános iskolát kijárta, de maradt a faluban, és már van három marhája is. Képzeljük magunk elé ezt a most 21 éves fiatalembert. Na vele szemben nincs elvárásom. Nyilván neked sincs. De azzal szemben se legyen, akivel együtt élek, jóban és rosszban, akivel közös gyerekeink vannak, akikkel ágyba bújok? Semmi?
Ezt nem feltétel nélkül szeretetnek hívják, hanem közönynek. Mindegy milyen vagy, jó úgy nekem. Ha megcsalsz, ha megversz, ha hetekig nem jössz haza, ha elvered pénzt, mindegy? Hát szerintem ez legalább annyi kapcsolatot öl meg, mint az elvárások. Amikor nem törődünk azzal, hogy mit csinálsz, merre tartasz, hogy lehetsz jobb ember, akkor mivel törődünk? A cikk nagy hazugsága az, hogy az elvárások nélküli szeretetet egy egyébként szuper pár oldalán vizionálja. Ja, úgy könnyű feltétel nélkül imádni a másikat, ha az egyszerre szexisten, dúsgazdag és mélyérzésű!
Az is nehezen megfogható, amikor arról ír a kedves szerző, milyen hibás felfogás az, hogy valakit totálisan meg akarunk változatni. Az is, de nem azért, amiért ő írja. Hanem azért, mert tulajdonképpen miért is kötöttünk ki mellette? Választunk egy nagy társadalmi életet élő, pörgős, aktív embert, de nekünk tulajdonképpen otthonülő könyvmoly kell, tehát nekiesünk, hátha összejön a nagy átalakítás? Miért nem keresünk olyat, aki tényleg illik hozzánk, meg az elképzeléseinkhez? Aki elkezdi totálisan átformálni a másik embert, nem az elvárásaival teszi tönkre az életét, hanem azért mert hülyén választott és ezt nem ismeri fel rögvest.
És elérkezünk a gyönyörű példához, a méltóságteljesen hömpölygő, misztikus folyóhoz, amit olyannyira feltétel nélkül szeret a szerző (gondolom, nem kell tartania árvíztől ott ahol lakik). Fantasztikus felfogás, és nyilván tökéletesen illik a párkapcsolatokhoz is. Már csak egy kérdésem van: és ugye ehhez a folyóhoz fogsz feleségül menni?
Mert ha nem, és alapvetően a folyó léte vagy nem léte számodra lényegtelen, szemben azzal, merre kóborol életed párja, akkor kissé félrevezető a hasonlat. A szép folyótól nincs mit elvárnod, nem kötötted hozzá az életed, ha kiszáradna, elterelnék, elszennyeződne, te akkor is lehetnél boldog. Bosszantó amiért változik, na de ez van. Az a másik ember, aki mellett nap mint nap ébredsz, aki sok örömöt, néha bánatot okoz, na az ő léte vagy nemléte viszont baromira nem mindegy. Aki viszont úgy érzi, a folyóhoz való viszony kifejezi az érzéseit, annak sok sikert kívánok a párkereséshez: számára pont ugyanaz, ha egy elő ember vagy Brad Pitt fotója a társa. Elvárások nélkül.
A legszomorúbb az, hogy tízből kilencszer a félrecsúszott életű, bukott párkapcsolatok sorával "büszkélkedő" emberek osztanak meg ilyen butaságokat. És már meg is kaptuk a választ, miért buktak bele együttélésbe, házasságba: mert hajlamosak ilyesmit elhinni, komolyan venni. A megosztással nem azt mutatják meg a világnak, mi lenne a helyes út a boldogsághoz, hanem azt, hogy a fejüket elsősorban nem gondolkodásra használják.
Nem hogy a párunkkal, saját magunkkal szemben is legyenek elvárásaink! Ne hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessen egy közhelygyűjtemény, legyen már bennünk annyi, hogy felismerjük mi az, ami nem más, mint kattintásvadász léleksimogató az elcseszett magánéletű, szabadidejükben neten lógó emberek számára.