Gondolatok a Weinstein-ügy és a MeToo kampány kapcsán.
Most éppen úgy néz ki, a hollywoodi producer botránya miatt korbácsolódtak fel az indulatok, de szerintem messzemenően téves egyetlen balhéra kihegyezni a változó hangulatot. Ha már zaklatás, ott volt a Bill Cosby-ügy, de beszélhetünk akár arról is, hogy a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű katolikus egyház megítélését porig rombolta, amikor sorban derültek ki, mennyi pap molesztált gyerekeket.
Weinsteinre azért figyelünk jobban, mert ő maga is híresség, és akiket ágyba akart vinni, azok is sztárok. A világ igazságtalan: ha egy menő színésznő tálal ki, akkor arra odafigyelünk, ha szobalányok mondták volna el, hogy hajkurászta őket egy híres producer, nyilván inkább vállat vonnak.
A MeToo kampány, amiben a #metoo hashtaggel jelölhetik a nők (illetve férfiak is, például Nyáry Krisztián) hogy saját zaklatásos élményeiket osztják meg, kicsit pont a kört bővíti ki, mert nem csak a hírességekre koncentrál. Ha azt mondanám, hogy az életben nem láttam még nők zaklatását, erőszakos nyomulást, akkor marha nagyot hazudnék. Nem állítom, hogy emiatt nagy konfliktusokba kerültem, de ha bárkin láttam, jól esik neki, ha épp nem marad egyedül, és pusztán jelenlétemmel megvédhetem, megtettem.
Valaki helyesen rámutatott, hogy a #MeToo kampányhoz társulhatna egy #DidThat is, amikor azok vallanak, akik elkövetői voltak hasonló dolgoknak. Már ha tényleg annak érezték maguk is, és valóban szégyellik utólag. Mert lássuk be, ami az egyiknek zaklatás, az a másiknak esetleg ártatlan flört. Ezen ugyan ne háborodjon fel senki, óriási különbség van az egyes emberek felfogása közt. Van, akinek egy kézfogás is tolakodó, más tényleg jószándékúan megölel másokat, és nem azért, mert ki akar kezdeni bárkivel.
Mindenesetre az jó, ha beszélünk a témáról. A múltat ez nyilván nem változtatja meg, az egész a jövőnek szól. Ma nem lehet azt megtenni, amit száz éve, mint ahogy száz éve sem olyan volt a világ, mint kétszáz évvel azelőtt. A világ, a társadalom folyamatos változásban van, és nem csak egy irányba- néhol liberálisabb irányba mozgunk, máskor újra előtör a fundamentalizmus. A nyíltság mindenesetre segít abban, hogy tisztábban lássunk, hogy állunk.
Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy ha kimondjuk, a kiszolgáltatott, a védtelen emberek zaklatása nem egyszerűen csúnya dolog, hanem bűn. Ha pedig felmerül a kérdés, hogy ugyan honnan tudhatná az ember, közeledését zaklatásnak vagy csak flörtnek érzékelik, a válasz baromi egyszerű: amikor nemet mond valaki, az nem. Amikor pedig valaki gyakorlatilag a semmiből tesz sértő ajánlatot, netán saját nemi szervéről küldözget fotót ismerkedésként, akkor hadd ne higgyem, ő maga nem tudja, hogy túllépett egy határt.
Visszatérve a Weinstein-ügyre meg a hírességekre, mások is elkezdték kiteregetni a szennyest. Na itt viszont van egy kis gondom. A Weinstein-balhé lényege pont az, hogy tudjuk, ki az elkövető: Harvey Weinstein, a nagyhatalmú producer. Amikor homályos utalásokkal jelennek meg beszámolók "híres rendezőről", "idősebb színész kollégáról", akkor pont a lényeg vész el. Besározódik mindenki, és én teljesen megértem azokat a rendezőket, akiknek iszonyú kellemetlen, hogy rájuk is illik a leírás, noha semmi hasonlót nem követtek el, mint amivel egy kollégájukat vádolják.
Látom, vannak, akik "megköszönik" a történetek megosztását, de ezek így súlytalanok. Nem vagyunk naivak, mind tudjuk, a színészvilágban is létezik az, hogy valaki kihasználja a helyzetét. A név nélküli sztorik nem szolgálnak semmilyen újdonsággal. Csak egy példa: Kiss László ügye mennyire más lett volna, ha csak annyi derül ki, "egy megbecsült úszóedzőt" ítéltek el fiatalon nemi erőszakért. Mindenki gyanúba keveredik, de a valódi bűnös nem kényszerül arra, hogy szembenézzen a tetteivel. Ha Weinstein is elbújhatott volna az általános gyanúsítgatás mögé, ma is nyugodtan folytathatná gusztustalan dolgait.
Szóval ha egy ismertebb ember más hírességről beszél, szerintem akkor dönt jól ha nevet is mond. Anélkül nem sokat ér az egész. És nem nagyon örülnék neki, ha végül oda jutnánk, ciki lenne "kimaradni" a MeToo trendből, és név nélkül, totál általánosságban írogatna zaklatásról boldog-boldogtalan. Ugyanis pont ettől válna az egész kampány súlytalanná, s végső soron feleslegessé. Igen, felelőssége van a zaklatónak- de valamilyen szinten a zaklatottnak is, ha már beszél róla. Mindez nem vád a részemről vagy hibáztatás, egyszerűen csak így látom.
És az is tény, mindez csak okoskodás. Számomra az egészből az a fontos, ha még egyszer látok, tapasztalok olyat, amikor valaki kiszolgáltatott helyzetben van, zaklatás áldozata lesz, akkor tudjam, mi a dolgom. Nem csak másoknak, magamnak is tartozom annyival, hogy ha olyan helyzetbe kerülök, emberként viselkedjek.
(Azóta elhangzott a név is.)