A Kiss-ügy második szakasza egy fontos dolgot bizonyított: igenis a magyar társadalom nemet mond a nők elleni erőszakra.
Túlzás lenne azt mondani, hogy soha ne kritizáltam volna életemben a hazai közállapotokat. Az ember tudja, rengeteg dolgon van javítanivaló, sokszor érzem azt, nem lenne szabad eltűrni bizonyos megnyilvánulásokat, primitív véleményeket.
Ám azt is utálom, amikor egységes masszaként kezelik a magyarokat, olyan nemzetként, ahol túlnyomó többségben a maradi, mucsai felfogásnak van csak tere. Emlékszem, amikor a kölni balhé után (amikor többnyire muszlim hátterű férfiak zaklattak csoportosan nőket), akkor teljesen indokolatlan vagdalkozásokkal bélyegeztek meg minket jogvédők (vagy csak okoskodók?), hogy ne vádoljon senkit egy ország, ahol össztársadalmilag szemet hunynak a nők elleni erőszak kérdésében, ha az elkövető a "mi kutyánk kölyke".
Nos, a Kiss-ügy pont az ellenkezőjét bizonyítja. Pedig szinte tökéletes példa lenne erre: Kiss László edzőként óriási sikereket aratott, az eset 55 éve történt, ő maga azt állítja, "koncepciós per" után ítélték börtönre. Szóval mi, magyarok akár azt is mondhatnánk, spongyát rá, csak a riói érmek meglegyenek!
Ehhez képest egy nap alatt elsöpörte a népharag a szövetségi kapitányt, és könnyen lehet, mehet utána még pár sportvezető. Az eset kapcsán vállalhatatlanul megnyilatkozók (Aczél Endre, Csapó Gábor, stb.) közutálatra számíthatnak.
Szóval hogy is van ez? Mégsem vagyunk annyira toleránsak a nemi erőszakkal? Számomra nem volt kérdés eddig sem, hogy a magyar közállapotok egyáltalán nem olyan elborzasztóak ebben a tekintetben. Az sem kérdés, hogy akik szeretnek durván általánosítva minden magyart ősemberfelfogású gazembernek beállítani, most nem fogják azt mondani, hogy izé, úgy fest, mégsem lehet mindent elkenni nálunk se.
Nem baj- aki tisztességes ember, az nem hangulatkeltő tollforgatóknak akar megfelelni, hanem eddig is tudta és ezután is tudni fogja, ki mellé kell állni. Van bőven miben változni, sokszor hibázunk és tévedünk mindannyian, de szeretnék hinni benne, nem vagyunk olyan szörnyűek, mint ahogy azt páran hiszik. Igenis tudjuk, mi az, ami vállalhatatlan.