Ez a szép: nem csak Kósa Lajos mutat példát, hanem családja is.
Amikor az ember az éppen mittudomén-milyen miniszteri posztot betöltő egykori debreceni polgármestert hallgatja, nehezen igazodik el a szavai közt. Gyanítom, ő maga sem tud rendet vágni gondolatai közt, és ennek eredménye nyilatkozatainak kaotikus szürrealizmusa.
Ha vele kapcsolatban konkrétumok kerülnek elő, akkor inkább a sajtó ás elő valamit. Most éppen az a nagy sztori, hogy Kósa Lajos családtagjai egész jól elboldogulnak az üzleti életben. Különösen feltűnő volt, hogy 82 éves édesanyja milyen jó ütemérzékkel vásárolt meg egy addig veszteséges sertéstelepet, ami rövid idő előtt EU-s pénzeknek köszönhetően rögvest egyenesbe került.
A kellemetlenkedő újságírók persze nem hagyják békén az értünk oly keményen dolgozó politikusokat, és rákérdeztek a sertéstelepre, s jött az azóta már legendássá vált "édesanyám nem strómanja senkinek" kifejezés. És persze ezzel minden meg is van válaszolva, nincs itt semmi néznivaló.
A cinikus sajtómunkások persze nem veszik észre, valójában a miniszter úr éppen példát mutat. Ő beszélt nemrégiben arról, milyen nagyszerű lehetőség lesz a nyugdíjas szövetkezet a dolgozni vágyó hetvenesek számára, akik újból fejest ugorhatnak a melóba. Egykor pedagógusként dolgozó édesanyja csak példát mutat azzal, hogy az ő korában fejest ugrik a mezőgazdaságba, az üzleti életbe.
Az persze egy másik kérdés, hogy ő nem iskolákban vállal részidős takarítói munkát, mint azon kortársai, akiknek a meló nem annyira jópofa hobbi, hanem inkább megélhetési kérdés. Mégiscsak jól jövedelmező lehetett a pedagógus-lét az elátkozott szocializmusban, ha sikerült néhány tízmilliót megspórolnia a sertéstelepre. Egyszerűen csak ügyesebb volt a többi tanárnál, mint ahogy Mészáros Lőrinc meg okosabb mint Zuckerberg.
Vajon hány ország lenne, ahol egy ilyen sztorit nevetve rázhat le magáról egy politikus? Magyarország tényleg azért csodálatos hely, mert nálunk semmibe, de tényleg semmibe nem lehet belebukni.
Itt van Szatmáry Kristóf is, a kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos. Érdekes, a mi poltikusaink milyen pechesek, pont az ő családi cégének könyvelője felejti el bejelenteni az alkalmazottat, aki egy munkaügyi ellenőrzésen lebukik. S pont valahogy az ő boltjában vész nyoma a nyugtáknak, amiket kötelező lenne adni a vásárlóknak.
Ha felmerül a kérdés, ilyen blamázs után mennyi ideig maradhatna a helyén egy nyugati országban az érintett politikus, valószínűleg nem hónapokról, hanem percekről beszélhetnénk. De mi ebben is különlegesek vagyunk, mint oly sok minden másban.
Miközben elvileg szép dolog lenne, hogy egy régesrég nyugdíjaskorú hölgy komolyan, eredményesen vállalkozik, noha nem nagyon volt benne korábban gyakorlata, nálunk most ez az egész más felhangot kap. És közben persze szerveződnek a nyugdíjas szövetkezetek, ahol nem épp sertéstelep-vásárlók fognak majd dolgozgatni. Legalább ne annak a rokona keveredne ilyen ügybe, aki ezekkel a szövetkezetekkel foglalkozik!
Tudom, hogy nálunk a párttagság egyből érinthetetlenné is tesz, de mégis, miért várja bárki, hogy komolyan vegyük országunk vezetőit, ha nekik minden, de tényleg minden belefér? Vagy már nem is érdekli őket, mit gondolunk róluk? Az se lenne épp nagy öröm...