Kissé belterjes a magyar sajtó világa, bármelyik oldalról beszélünk.
Nem mondhatnám, hogy remek szórakozás mostanság a hazai újságokat bújni. Néha el lehet csípni egy-egy jó cikket tudományos, utazási vagy kulturális témában, de a közéleti vonalat jobb hanyagolni olvasóként.
Nagyon furcsa azt látni, hogy mennyire a barikád bizonyos oldalaira kerültek sajtótermékek. A név azonos, de egyik napról a másikra kicserélhető egy új tulajdonos esetén a filozófia, az irányvonal, s így történhet meg, hogy például a mai és a három évvel ezelőtti Origo mintha nem is ugyanaz lenne.
Az ember néha belenéz cikkekbe, és az már nekem kellemetlen, hogy a szerzők a nevüket sem adják hozzájuk. Néha olyan elképesztően pongyolán fogalmazott írások jelennek meg a vezető hírek közt, hogy biztosak lehetünk benne, azt szerkesztő nem látta. Vagyis látta, de nem mert belenyúlni, mert olyan "magasról" küldték. Kicsit olyan ez, mint Sztálin haldoklása, amikor nem mertek az "alattvalók" meg sem moccanni, orvost sem hívtak hozzá. Őszintén szólva az év vicce, amikor más újságok cikkein élcelődik egy olyan iromány, ami alá sincs írva.
S ezek a bizonyos célokat támogató cikkek végigsöpörnek a sajtó egyik felén. Pontosan lehet tudni, melyik szekértábor tagjainak kötelező egy-egy témát a felszínen tartani. S nyilván az itt dolgozó újságírók is csereszabatosak: hiába cserélnek időnként mert, ugyanahhoz a csapathoz tartoznak.
Ám még mielőtt úgy nézne ki, hogy van egy másik, egy "tiszta" oldal, hadd ne hajbókoljak azok előtt, akik mögött Simicska Lajos áll. Nekem vele nem most kezdődött a problémám, hanem még akkor, amikor ő volt az, aki ma Mészáros. Nem lett belőle lánglelkű forradalmár csak azért, mert összerúgta a port Orbánnal. S ne legyenek illúzióink: jöhet még nagy kiegyezés, ami elhozhatja a szép új világot.
De ezen túlmenően is sajátos, hogy az ebben a körben dolgozó tollforgatók is egy meglehetősen zárt közösségnek tűnnek, akik mindig számíthatnak egy állásra valamelyik újságnál. Elég sokan vannak, akik szépen körbejárták vagy -járják az Index, Népszava, Népszabadság, 24 kört, vagy az Index, Cink, 444 útvonalat. A régi barátok könnyen hivatkoznak egymásra, hiszen valójában úgy konkurensek, hogy abszolút egy körbe tartoznak. Vannak házaspárok, akiknek egyik tagja ide, a másik tagja oda ír, mondhatni jelképesen megtestesítve a sajtó liberálisabb oldalának frigyét.
Ahogy A tanúban mondták: "Egy brancs maguk..." Nem éppen tragédia ez, mert vélhetően az egész világon meg lehetne figyelni hasonlót, csak éppen az ember felteheti magának a kérdést, valóban annyival jobb, tisztességesebb, korrektebb-e az az oldal, ami mögött felsejlik egy régi, annak idején közutálatnak örvendő oligarcha alakja, s amelynek tagjai ezernyi szállal kötődnek egymáshoz, így vélhetően megvédik az "ő kutyájuk kölykeit".
Megvannak a kifinomult módszerek arra, hogy lehet lejáratni valakit, s ezeket az eljárásokat ún. liberális oldalon pontosan ugyanúgy ismerik- és használják. Amikor az újságíró nem tájékoztat, hanem egyre inkább befolyásol, akkor az olvasónak kellene észnél lennie, ha nem vakítja el a saját előítéletessége.
A lényeg: elfogult akármelyik oldali sajtótól nehéz elfogulatlan tájékoztatást várni. Igen, tudom, kibe lehet és kell most beleszállni mert hazudik a másik szekértábor szerint, de én szeretném magam eldönteni, hogy kinek higgyek. És a bökkenő az, hogy nem nagyon tudom...