Gyanús árverés, gyanús feltételek, gyanús vevőjelöltek- de végül mi kerülünk bajba.
Olvasgattam ezt a történetet arról, hogy meglehetősen furcsa módon akarnak eladni egy értékesnek tűnő belvárosi ingatlant: a telek roppant sokat érne, de áll ott egy épület, a vevőnek pedig vállalnia kell, hogy ingyen ott maradhat egy hivatal, addig ameddig csak akar. Hát nem mondom, tényleg furcsa lenne úgy megvenni pár milliárdért valamit, hogy akár még száz év múlva is valami közintézmény lenne ott, egy fillér fizetség nélkül.
Ám szemmel láthatóan még erre is van érdeklődő. Legalábbis az év végén hirtelen meghirdetett licitre négy érdeklődő közel 700 milliós beugróval jelentkezett be, és a furcsán, technikai hibákkal tarkítva zajló árverésen máris egy milliárdot emelkedett az ár. Ha egyből birtokba vehetnék a telket, így is olcsó lenne- ha viszont sokáig maradna a mostani állatpot, akkor marhára nem. Mindenki ennyire bevállalós? Vagy tudnak valamit?
Természetesen utóbbi az esélyesebb. Emlékszem, amikor durván lecsökkentették a törvényben rögzített polgármesteri fizetéseket az önkormányzati választások előtt, sokan nem is vállalták az indulást. Aztán a választások után "belátva a tévedést" gyorsan visszaemelték a juttatásokat, azaz a merész vagy jólértesült polgármesterek mégsem jártak annyira rosszul.
Hány és hány ilyen történet van még? Ez a rendszer nálunk kormányfüggetlen, egyszerűen így megy, vannak bennfentesek és kész. És gyaníthatóan a most milliárdokkal dobálózók is sejtenek valamit. Bocs, rossz fogalmaztam: nem sejtik, tudják, mi lesz.
Az már csak hab a tortán, hogy egy félreeső utca régi házikójába bejegyzett "részvénytársaság" tulajdonosai licitálnak ezerrel, akik vélhetően azért laknak ott, mert így spórolnak a rezsin és összekuporgatták azt a néhány rongyos milliárdot. Azt a kifejezést pedig hírből sem ismerik, hogy stróman.
Összegezni lehetne ezt az egész gyönyörű-gyönyörű történetet, keretbe foglalva, megnevezve a szereplőket, kiemelve minden kirívóan gyanús részletet. És itt jön az igazi probléma: ugyan minek? Két eset lehetséges: a viskóból jövő milliárdosok abszolút rendes és jóhiszemű befektetők, akik elfogadják a feltételeket, tisztességgel kivárják hogy majd egyszer kiköltözzön a hivatal, és akkor nincs mit lovagolni mindenféle jelentéktelen részleteken.
A másik lehetőség, hogy már megint valami érdekcsoport kavar. Hát ezen meg nincs mit beszélni, mert nálunk folyamatosan ez megy, és ha ki is derül, senkivel nem történik semmi baj. Megbukni nem lehet semmivel. Akkor meg mit izgassuk magunkat? Úgysem tudunk változtatni a dolgokon. Költözzünk inkább mi is szerény környékre, állítsuk élére a forintokat, és reménykedjünk, legközelebb belőlünk válhat ilyen sikeres befektető. Másnak is sikerült...
Bukni csak mi bukhatunk, ha a közös vagyonból megint elpárolog véletlenül pár milliárd. Ma néked, holnap nékem, csak épp ez a holnap nékünk soha nem jön el. Jobb, ha elegendjük ezt a történetet is, mehet a többi mellé...