A rendelő falára kiakasztott pökhendi szöveg eltüntetése nem oldja meg a problémákat az egészségügyben.
Mint arról sok helyen írtak, az enyingi ügyeleten rakták ki azt a papírt, ami arra biztatná a betegek, hogy csipcsup marhaságokkal ne oda szaladjanak, és egyébként is, használják már a józan eszüket. Nem arra van az ügyelet, hogy valaki pár napos enyhe köhögésével foglalkozzanak!
Ez a papír maximum csak egy tünet a sok közül: ha már kitették, szóba kerülhet, nálunk az egészségügy egyre kevésbé működik partneri alapon. Teljesen mindegy, hogy levették, tudjuk jól, sokan pontosan egyet értenek vele- és nem csak orvosok, nyilván.
Mert azt tagadni nem lehet, nálunk van az orvoshoz járásnak egy furcsa kultúrája. Miközben az egészségügy fenntartásához csak az adófizetők egy része járul hozzá, valahogy mindenki úgy van vele, minden ingyen jár. Néha nem is értem a logikát, miért van az például, hogy külföldre költöző, ott adózó emberek ide járnak haza orvoshoz. Tudom vannak mindenféle egyezmények, de nyilvánvaló, ez így nem tartható fenn.
Kevés a forrás, kicsi a pénz. Márpedig, mint minden ilyen nagy rendszert, ezt is a pénz mozgatja. Ahol nincs pénz, mint például a szegényebb vidékeken, onnan eltűnnek a háziorvosok. Akik maradnak, azok is gyakran nyugdíjasok, fásultak, a túl sok munka miatt fáradtak. Naná, hogy nem boldogok, amikor marhaságokkal zaklatják őket képzelt betegek. Aztán, mivel a betegek követelik, küldik őket tovább más vizsgálatokra, hadd örüljenek nekik ott is. A kivizsgálás felületes, a betegek egy része nem kaphat megfelelő kezelést, a végeredmény borítékolható.
S a rendszer más részei azért igazságtalanok, mert a hálapénzt talicskával begyűjtő orvosok közül sokan erősen szelektálnak betegek között. Mind megtapasztaltuk már az odafigyelésben mutatott különbséget, miután egy bélelt boríték került az enerváltan tiltakozó gyógyító zsebébe. Látszatra egyenlőség van, a valóságban meg semmivel sem vagyunk előrébb, mint egy nyíltan fizetős egészségügyben. Még rosszabb is a helyzet, mert az egészet álságos, erkölcstelen dolgok hálózzák be, a kikövetelt hálapénztől az állami intézményrendszer eszközeit ingyen magánrendelésre használó orvosokig. Ha nem lehet követni a pénz útját, nincs számonkérhetőség sem. Ebből jönnek a feljelentések, perek, balhék, névtelen és nyilvános vádaskodások.
Emiatt nem partnerként, emberként tekintenek egymásra betegek és orvosok. A beteg még a jó szakemberre sem gondol hálával, ha az jut eszébe, csúszópénz nélkül aligha kapta volna meg a jó kezelést, és amikor fizet, akkor követelezővé válik, mintha magánrendelésen volna. Az egészségügy frontovonalában dolgozó, rosszabbul kereső szakemberek, háziorvosok vagy a ügyeleten levők utálják a nagyobb pénzt kaszáló kollégáikat, és tele van a tökük a panaszkodó betegekkel. A hálapénz-vadász orvosok talán valamikor utálták azt, hogy tartaniuk kell a markukat, és különbséget kell tenniük beteg és beteg között, noha mindnek járna az odafigyelés; ám aki hozzácsiszolódott ehhez a félresikerült rendszerhez, az ezzel már mit sem törődik, csak az a fontos, hogy pénzre váltsa a szakértelmét.
Pedig az nem megy ám, ha ellenségként tekintünk egymásra. Lehet, sokakat felháborít a betegalázó enyingi felirat, de nyugodtan olvashat mindenki fórumokat, ahol orvosról kizárólag negatívan nyilatkoznak. Számtalan ember véli úgy, pénzéhes, erkölcstelen gazember az összes. Naná, hogy sokan nyíltan felvállalják, orvosban, orvostudományban már nem bíznak, bezzeg az ezoterikus csodamódszerekben- ez nettó butaság, de meg kellene nézni, mi az oka ennek a szemléletnek. Ha az orvos nem bízik a betegben és a beteg sem az orvosban, nyilván ez lesz a vége: olyan "szakemberhez" mennek, akinek szabott ára van, és ezért cserébe eljátssza, hogy valóban érdekli a beteg problémája. (És néha ez is segít...) S ha a beteg utálja az orvost, az orvos miért tisztelné a beteget?
Bizony az lenne a jó, ha ezt az egész rendszert átgondolnák, ha megtalálnánk közösen a módját annak, hogy igazságosabb és átláthatóbb legyen minden. Ha pénzt kell bele tenni, tegyenek. Ha fizetőssé válhatnának bizonyos dolgok, ám legyen úgy. Tudom, mit adok, tudjam, mit kapok. Meg kellene szüntetni azt a hálapénz-rendszert, ami minden szereplő számára kényelmetlen. De mi félünk a szent teheneinktől, eljátsszuk az egyenlősdit, miközben baromira nincs egyenlőség ma sem, és aztán meg kapkodjuk a levegőt egy hülye plakát miatt. Pedig az csak egy tünete a hangulatnak, ami az egészségügyben uralkodik. Hiába próbálják a szőnyeg alá söpörni a gondokat, addig változás nem lesz, amíg nem sikerül újból partneri viszonyt kialakítani betegek és orvosok között.