Mi még egy Bud Spencer-szobron is össze tudunk veszni.
Tulajdonképpen semmi érdekes nincs a sztoriban, inkább csak magyarossága miatt ejtek róla szót. Wossala Rozina, aki leginkább főzős műsorokból lehet ismerős, valahol azt nyilatkozta, szerinte Bud Spencer nem akkora ember, hogy szobrot kellene neki állítani.
Több se kellett, megrohamozták a nemrég elhunyt olasz színész rajongói, és meglehetősen ordenáré módon küldték el a fenébe. (Szegény aztán magyarázkodott is egyet, miszerint volna szerinte más is megérdemelné a szobrot, bár szerintem Bajor Imre, akit ő csak lazán Imiként emleget, például nem feltétlenül akkora legenda. De tőlem annak emelnek szobrot, akinek akarnak, csak ez is jelzi, nem mindannyian ugyanazt értékeljük nagyra.)
A sztoriban az az érdekes, hogy tulajdonképpen teljesen érthető, amikor valaki azért morog, Wossala Rozinára senki nem fog úgy emlékezni pár évtized múlva, hogy szobor állítása egyáltalán felmerülhessen, így aztán nem neki kellene minősítgetni a rengeteg sikerfilmben szereplő Bud Spencert. De pont ezért csak legyinteni kellene a véleményére, hiszen alapvetően semmit nem számít, semmit nem nyom a latban: ha én Piedone-rajongó vagyok, most zuhanjak össze, mert egy tévés szakács szerint nem akkora szám a kedvencem? Hát ennek aztán sok értelme nincs.
Ez a kifejezetten lealázó, könyörtelen, gyűlöletteli hadjárat ellene enyhén szólva is túllihegése egy ártatlan magánvéleménynek. Nálunk viszont "jó" hagyománya van annak, hogy személyes sértésnek veszik bizonyos emberek, dolgok rajongói, ha kedvencük valakinek nem tetszik annyira. Rozina elmondta a magánvéleményét, hadd legyen már meg joga hozzá! Meg ahhoz is joga van bárkinek, hogy ne értsen vele egyet. De fenyegetni, beszólni? Minek? Bárki azt gondolja, Bud Spencer büszkén néz le az égből, mert magyar rajongói ilyen formában "védik meg"? Amennyire én tudom, a valójában békés, egyáltalán nem kötekedő ember volt, aki helyén kezelte a karrierjét, a sikereit, a filmjeit. A rajongói, ha hűek akarnak lenni hozzá, ugyanezt teszik.
Kicsit átalakul a szoborállítási kultúra, mert a dögunalmas, megközelíthetetlen, nagy és magasztos témájú szobrok mellett egyre gyakrabban láthatunk olyan alkotásokat, amelyek közelebb vannak az átlagemberhez, lehet velük együtt fotózkodni, tehát könnyebben kialakul valami kötődés. Szép dolog megemlékezni egy mondjuk egy 16. századi jezsuita hittérítőről, de lássuk be, Bud Spencer neve többeknek mond valamit. És azt hiszem, nekik is joguk van ahhoz, hogy kedvencük szobrának örüljenek.
Csak ennek nem kellene elfajulnia ilyen irányba. Persze, mi jó magyarok vagyunk, ezen is tudunk veszkedni. Kár, nagy kár. Mert komolyan vitázni olyan dolgokról érdemes, hogy mely történelmi személyiségek emlékezete hogyan változott. Illene kellő nagyvonalúsággal kezelni viszont azt, amikor messze nem ilyen vitatott életművű emberekről van szó.
Hiú remény, azt hiszem...