Megérte aranyáron megvásárolni az ezüsttárgyakat?
Régi, fordulatos történet a Seuso-kincsek ügye, amatőr kincsvadásszal, rejtélyes halállal, külföldre menekített tárgyakkal, évtizedes egyezkedéssel, és aztán a mostani (vélhető) lezárással, ami sok-sok közpénzbe került. Ennek akkora fontosságot tulajdonítottak, hogy maga a miniszterelnök tette meg a rendkívüli bejelentést- most aztán örül a nemzet.
Szerintem, bármennyire teret kap ez a sztori és a tárgyak hazamenekítése, valójában nem hoz lázba sok embert. Nem kell ezen meglepődni, hiszen itt nem egy Munkácsy-képről van szó, amit sokmindenki ismer, ami sokkal erősebben kötődik a magyar kultúrtörténethez, mint pár későrómai ezüsttárgy. Pláne úgy, hogy a Seuso-kincsek már olyan régen vannak külföldön, és nem is nagyon láthatta a nagyközönség itthon ezeket itthon.
Természetesen a lelet fontos, de nem magyar, hanem magyarországi jelentőséggel bír, ha lehet ezt így mondani. Hazánk területén elég komoly mennyiségű római lelet került elő, köztük más szenzációsak is, tehát a Seuso-kincsek mellett akadt bőven más is a föld mélyén. Sőt, több, mint valószínű, hogy még most is nyugszik ott rengeteg dolog.
Az a pénz, amit a magyar állam szerint illegálisan kivitt tárgyakért fizettünk, több milliárd forintra rúg. Ha előbújik az emberből a hétköznapi demagóg, simán mondhatjuk azt, hogy ebből sok-sok lélegeztetőgép (CT, akármi más) kijött volna. Csak összevetésként: ha jól tudom, az új budai szuperkórháznak helyet adó komoly méretű telkek harmadannyiba kerültek, mint a Seuso-kincsek. Érdekes összevetés, nem? Persze mondhatjuk azt is, a soha meg nem valósuló budapesti olimpiára is elvertünk ennyi pénzt, pedig a szavazásig el sem jutott a projekt- akkor már több értelme volt valami kézzelfoghatóra költeni.
És ebből végülis hosszú távon nem lesz semmiféle botrány, mert -megbocsásson nekem a világ, amiért ezt kimondom- a magyar emberek túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli ez a pár ezüsttárgy, hiába emlegetik mindenhol páratlan kincsként azokat. Valami jó régen errefelé élt dúsgazdag rómaié lehettek, hát remek, de bíróságon soha, sehol nem tudta a magyar állam bizonyítani, hogy tényleg jogosak a magyar igények ezekkel kapcsolatban. (Ezért kellett visszavásárolni őket attól, aki ki tudja milyen úton-módon jutott hozzá. Megéri a szürke zónában lavírozni, mint az jól látható, hiszen milliárdokat lehet kaszálni, legálisan, és a másik fél még büszke is magára.)
Mivel nem volt és nem lesz Seuso-láz kis hazánkban, így aztán szépen elsikkad az a téma is, mennyibe kerültek. Pár nap múlva sem a bejelentésre, sem a számokra nem fog emlékezni senki. S ismétlem, itt legalább valami kézzel fogható eredménye van annak, hogy ilyen bődületes pénzeket adtunk ki a közösből. Más kérdés, ahogy amiatt se tört ki forradalom, hogy valami brit gyűjtő őrzi ezeket évtizedek óta, az se lett volna világrengető, ha nála is maradnak még sok évig.
Mindegy, most már megtekinthetik ezeket azok, akik itthon kíváncsiak rájuk. Igen, tudom, lehetett volna másra költeni, a magyar kultúrtörténetnek akadnak még olyan fontos alkotásai, amik legalább ennyit megérnének, hogy nálunk láthassuk őket, de mégsem akarom ostorozni a kormányt. Hacsak azért nem, hogy ilyen színpadiasan nagy felhajtást rendeznek a téma körül, de ez meg enyhén szólva sem idegen az ország mai vezetésétől. Nekik is volt egy jó napjuk, az angol műgyűjtőnek is, mi meg- hát mi meg így is, úgy is mindent benyelünk, szóval, ha úgy vesszük, még mindig jobb, ha erre költünk, mint másfél hétig álló óriás ugrótornyokra. Azaz mi is örvendezhetünk...