Nyavalyogjunk még egy keveset azon, milyen szánalmasan "férfiatlan" ruhákba öltöztetik manapság az urakat a divattervezők.
A minap futottam bele ebbe a fotóba:
Mondjuk a bal oldalon látható Cary Grantről a kép inkább az ötvenes években készülhetett, de mindegy, az üzenet átjön: régen, a "boldog időkben", a férfiak még igazán férfiaknak látszottak, és nem idétlen, színés maskarákban röhögtették ki magukat.
Elárulhatom, nem vagyok éppen a rajongója ezeknek a tényleg meglehetősen furcsa kreációknak, nem kívánok térdharisnyban és szoknyában, erős rúzzsal kifestve járni az utcán. De az éppenséggel nem túl érdekes, tőlem mindenki azt hord amit akar. A divat mindig változott, és folyamatosan formálódik az ízlés, Csak az én életemben alakultak a dolgok: amikor tinédzser voltam, vizsgázni, állásinterjúra járni öltönyben illet, ma azért már nem egészen ez a felfogás. Régen a tetoválás, a mindenféle testékszerek szélsőséges dolognak számítottak, ma már nem.
Ilyenkor persze felhangzik a huhogókórus, mert micsoda puhány legények ezek a hajat festő, színes sálas hipszterek, bezzeg régen az igazi férfi még szórakozni is öltönybe járt. Vagy esetleg nyereg nélkül ülte meg a lovat, állandóan farmberben és csizmában járt, és a szája sarkából folyamatosan kilógott a cigi. És hogy ráférne ezekre a fiúkra a katonaság, hogy fegyelmet meg tiszteletet tanuljanak.
Én pedig hátradőlök, olvasok, és magamban kuncogok. Hogy a francban jutottunk el oda, hogy a memóriánkból törlődik minden, ami nem tetszik? Miért felejtjük el például a nyolcvanas évek feltupírozott hajú, szűk gatyás glam rocker zenészeit? És azok a tinik akik értük rajongtak, ma a Facebookon osztogatják meg szörnyülködve a képeket a "buzis" divattól, pedig hát...
Aztán ha megnézzük a pár évszazada készült, barokk korban élő férfiakat ábrázoló festményeket, ugyan mit kell gondolnunk? Mit gondoljunk ezekről a fickókról, akik nem átallottak ilyeng gúnyában parádézni. A baloldali mintás harisnyája mellett a térdtájékon még valami pompont is visel- hát ezt a képet is bátran oda lehetne tenni Cary Grant öltönye mellé!
Az a ciki, ha Cary Grant ma lenne fiatal, bizony könnyen lehet, ugyanolyan hipsztercuccos arcokat játszana filmekben, mint sok mai színész. Amit ő azon a képen visel, nem azt illusztrálja, hogy ő egy örök, erős, védelmező férfi, hanem azt, hogy akkor az volt a divat, és ezért ő sztárként azt viselte. Mostanában meg talán női ruhába bújva bohóckodna a Lip Sync Battle-ben...
Teljesen felesleges szörnyülködni, meg okoskodni. Régen például a nadrágos nőkön is kiborultak, de vajon mit szólnának ahhoz, ha én megosztanék egy képet, amin az ötvenes évek elegáns kosztümjeit, tűsarkújait a mindennapokban viselő hölgyeket tennék a mai lazább viseletűek mellé? Ha elkezdenék okoskodni, hol vannak az "igazi" nők? A titok az, hogy ezt sose a ruha határozza meg.
Ráadásul iszonyú mázlisták vagyunk, mert a mai "elfajult" világ igazán toleráns: kimehet az utcára az idétlen ruhás pasi, de más simán választhatja Cary Grant stílusát. Megjegyzem, a képet megosztók közül ugyan hányan vannak nem lógó farmeres, borostás, kissé pocakos okoskodók, és hányan olyanok, akiket mindig mintha skatulyából húztak volna ki? Mielőtt megosztanád az ilyesmit, először állj a tükör elé, és nézd meg, hogy például te tudnál-e bárkinek, bármilyen korban igazi pozitív példakép lenni megjelenésed okán lenni? De hogy jobban érezd magad, megsúgom: simán lehetsz hanyag öltözékkel is jó példa, mert nem a ruha teszi az embert...