Nem fenyegetés ez, hanem csak ígéret: mindannyian elégtételt vehetünk.

Orbán Viktor március 15-i beszédét elemezték már sokan, a legtöbbeknek az tűnt fel, hogy a miniszterelnök miért tartotta fontosnak kihangsúlyozni, hogy a választások után "elégtételt vesz".

Ebben egyrészt komikus volt, hogy 8 éve áll az ország élén, volt benne kétharmados időszak, éppenséggel nehezen látható be, mitől lenne nagyobb mozgástere, ha újból megnyerik a választást? Miben lehetne más? Hiszen a szinte korlátlan pénzből lefolytatott plakátkampányok, a reklámokkal kitömött baráti sajtó mellett a kissé elfogultnak tetsző közmédia is ott van, hogy megtudjuk az "igazságot". 

Szerencsére a miniszterelnöknek mindig van pár szinkrontolmácsa, akik elmagyarázták, nincs itt semmi fenyegetőzés. Hanem más van. Hogy a győzelem maga lesz az elégtétel. És ebben lehet is némi igazság, hiszen elég sokan bontottak egy sört elégedetten Hódmezővásárhely után, miközben kaján mosollyal hallgatták Lázár János magyarázkodását.

Igen, a helyzet ilyen egyszerű: mindenki elégtételt vehet ebben az értelemben. Nem fenyegetés az, hogy sokan nem a Fideszre szavaznak, hanem önálló döntés. S valóban, sokan szívesen megnéznék Orbán Viktor arcát, amikor politikiai karrierje során sokadjára pofára esik, megbukik, leég.

Ciki, ha arra gondolunk, ő az az ember, akinek túl nagy falat volt Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is annak idején, s Torgyán József segítségével jutott hatalomra. Dicsőséges múlt!... S lehet még rosszabb, mert a szavazás nem Békemenet, itt nem lehet összevissza hadoválni a számokról.

A szavazófülkébe ugyanis nem lehet milliószámra hordani az embereket a felcsúti fociakadémia buszaival. Aki fenyegetőnek érzi a miniszterelnök szavait, menjen el és voksoljon. Aki inspirálónak érzi, az is megteheti. Ennek a bulinak ezek a szabályai. Röhejes a kormányt megbuktatni akarók siránkozása: el kell menni szavazni, és persze vinni kell még egy embert.

Összesen ennyi történt Hódmezővásárhelyen. A kormánypártot az érte váratlanul, hogy igen, sokaknak ennyire elege van belőlük, és ilyen rettentően utálják őket, sorozással, migránsozással, taózással, felcsúti multimilliárdossal együtt. És úgy vettek elégtételt, ahogy tudtak: szavazással. 

Tényleg nincs ebben semmi fenyegetés, sőt, a miniszterelnököt nem kedvelőknek éppenséggel nem félni kell ettől az üzenettől, hanem erőt meríteni belőle. Aki nem akar másnap nyavalyogni, ha kevésen múlik a végeredmény, hogy "ott lehettem volna, másként is lehetett volna", az felveszi a kesztyűt. 

Nem tudom megjósolni mi lesz a választások végeredménye, de az tuti, hogy sokak számára lenne megfizethetetlen élmény élőben nézni a bukott vezetők sajtótájékoztatóit. (Legyünk igazságosak: a kormánypártiaknak ugyanilyen kéjes öröm lenne a fordítottja, de nyilván mindig azoknak hangosabb a hangja, akik vert helyzetből állnak talpra.)

És akkor visszatérhetünk arra, ki is vesz elégtételt, miért és milyen formában. No, persze ne szaladjunk előre: addig még sokat kell végezni. Váratlanul izgalmas hetek állnak előttünk, s ha nem lennénk ennek az egésznek mi a szenvedő alanyai, tulajdonképpen szórakoztató is lenne a történet. Úgy azért kicsit más megélni, hogy a mi bőrünkre megy a játék- ez az, amit a komolytalankodás közben azért ne felejtsünk el, és ha változtatni akarunk, éljünk a jogainkkal.