Már Svédország sem a régi: hazatoloncolnák a szép kort megélt menekültet.
Furcsa világban élünk. Az, hogy menekültek kerekednek fel a világ minden sarkából azért, hogy jobb helyre jussanak, nem új jelenség, az viszont igen, hogy ekkora figyelem irányul erre. Mindenki megtalálja a kapaszkodóit és érveit, akár ellenzi, akár támogatja a migrációt- néha ugyanabban a történetben.
Bibikhal Uzbek sztorija is ilyen. Az Afganisztánból származó asszonyt 105 éves(!) korában vitte magával hazájából fia és unokája, akik a hosszú és veszélyes úton állítólag vállukon vitték. Horvátország majd Németország érintésével jutottak el Svédországba, s akkortájt a menekültek nyomorult sorsát kihangsúlyozó kommentárok afféle happy endként értelmezték azt, hogy végre jó helyen vannak.
Mások szerint lehet, hogy embertelenek a körülmények Afganisztánban, de azért az sem biztosan jó ötlet, hogy kontinenseken rángatnak keresztül egy ilyen idős asszonyt. Pláne úgy, hogy semmi sem garantált: az, hogy valaki eljut mondjuk Svédországba, nem jelent azonnal letepeledési lehetőséget, segélyt, megélhetést és nyugat-európai életszínvonalat.
Mint a példa bizonyítja, a svéd hatóságok sem úgy gondolják, pusztán a kor minden alól felmentést ad. Az egész családnak vissza kell térnie Afganisztánba a határozat szerint, és persze egyből be is indult a tiltakozás a döntés embertelensége miatt. A családtagok panaszkodnak, szerintük egykori lakóhelyük egyáltalán nem biztonságos, és eleve, a 106 éves menekült nem élné túl a visszautat. Persze akkor felmerül a kérdés: ugyanez nem járt a fejükben amikor elindultak vele Svédországba?
A svéd közvélemény szerintem bizonyára megosztott. Van egy hangos réteg, aki tiltakozik, hiszen az emberiesség mégiscsak fontos dolog, és erre ott oda is figyelnek. De a nyakamat teszem rá, sokan vannak vele úgy, hogy nem igazán támogatják olyan menekültek letelepedését, akik a nagymamára hivatkozva akarnak az országukban maradni. Tetszik vagy sem, bele lehet unni a nagy toleranciába is. Addig könnyű toleránsnak lenni, amíg a bevándorlók be tudnak és akarnak illeszkedni, de ha úgy fest, csak kihasználják a jóléti államot, akkor villámgyorsan ellenük fordulhat a hangulat.
Különösnek hangozhat, de az országba beengedett, beilleszkedett menekültek számára pont az a jobb, ha a svéd polgárok azt látják, a hatóságok képesek döntést hozni arról, ki maradhat és kinek kell mennie. Nincs konrollálatlan menekültáradat, köztük mindenféle gyanús alakokkal, ne lehessen olyasmikre hivatkozni, amiknek a menekültséghez semmi köze nincs. A világnak mindenfelé vannak kevéssé biztonságos pontjai, ha én lakcímet szerzek Pesten egy rosszhírű negyedben és magammal viszem a 180 éves nagyit, lehet svéd állampolgár?
Meg vagyok győződve róla, hogy a kérelmet elbíráló svédek tisztában voltak vele, a döntés ellen lehet tiltakozás, így ennek megfelelően alaposan vizsgálódtak. El kell fogadni, minden ország belügye, kit enbed be és kit nem. Eleve a szokásos kérdés felmerül: a menekült tulajdonképpen miért érkezik? Jön, gyorsan jó ellátást akar, támogatást és állampolgárságot? Netán csak átmenetileg van messze a hazájától, mert ha jobbra fordul a világ, hazamenne?
A kettő ugyanis nagyon nem ugyanaz. Mindenki arról beszél, ott háború van, embertelenek a körülmények. De valóban fel vannak készülve arra, hogy visszamenjenek vagy sem? Van-e rá szándékuk? Ha nincs, akkor mindenképpen fognak találni egy jó indokot arra, miért van joguk Svédországban vagy máshol maradni- akár egy 106 éves nagymamát.
Na de akkor mi lesz, ha az elvileg beteg asszonyt elhelyezik egy intézményben és a családtagokat kiteszik az országból? Azt hiszem, akkor fog igazán kiderülni, tulajdonképpen kinek mi a szándéka ebben a furcsa történetben.