Személyes közügyek

Angliában már azt tanácsolják, ne használják a várandós anya (nálunk inkább kismama) kifejezést, mert kirekesztő és sértő lehet.

A metro.co.uk oldalon megjelent cikkben azt írják, a British Medical Association (BMA) rövid tájékoztatója tanácsokat ad a "helyes kifejezéseket" illetően, és ezek egyike szerint a várandós anyuka helyett szerencsésebb a terhes ember (vagy terhes személy) használata. Ezt azzal indokolja, hogy a hagyományos nemi szerepektől el kell szakadni, nem csak a sztereotípiákban kell gondolkodni. Ugyan többnyire nők esnek teherbe, de a transzneműség elfogadottá válásával előfordulhatnak más esetek. 

Tudom, hogy mindez furán hangzik, de épp nemrégiben adtak hírt róla, hogy a 20 esztendős Hayden Cross az első várandós férfi az Egyesült Királyságban. Ő nőként született, de nemváltáson esett át, hivatalos okiratai szerint férfi- ám különféle kezelések révén teherbe esett. Szóval úgy látszik, tényleg létező problémáról van szó.

A javaslatok kiterjednek más területre is, például a Christian name (keresztnév) azért nem szerencsés a tájékoztató, mert nem mindenki keresztény az országban. És a biológai nem helyett jobb lenne meghatározott nemet használni, hiszen egyre többen választanak nemváltást. 

Természetesen sokan kifakadtak az egyenlősdi újabb vadhajtásának tartott javaslatok ellen, míg akadt feminista, aki szerint az anya szó annyi előítélettel terhelt, hogy sok nő nem is szeretné, ha ráaggatnák. Ráadásul úgy véli, az anya szó már azt is feltételezi, hogy a nő megszüli és meg is tartja a gyermeket, ami messze nem igaz mindenkire. 

Nem kérem szépen, ez nem vicc. A várandós anya kifejezés is lehet sértő a jelek szerint. Ezzel önmagában nincs nagy tragédia, mindenki arra sértődik meg, amire akar. Azt kevesebben szokták kikérni maguknak, ha intelligens embernek nevezik, de eljöhet még a nap, amikor ezt is durva minősítésnek tartják- azt kell mondjam, jogosan, van is, akire ez messze nem illik rá. 

Nem akarom persze tréfálgatással kicsinyíteni valakinek a saját személyes problémáit. Bizonyára van, aki nőnek érzi magát férfi testben vagy fordítva. Nyilván ezeket egy normális társadalom kezelni tudja; a bajom az, hogy a sztereotipizáló, nemi szerepeket erőltető szélsőség ugyanúgy nem tetszik, mint az életidegen egyenlősdi és tolerancia-diktatúra. 

A terhes személyek kifejezés valami furcsa totális nemsemlegességet sugároz. Gőzöm nincs, hogy hosszú távon mi lesz abból, ha általános lesz a nem tetszés szerinti variálgatása: két kattintás az állampolgár online ügyintézési felületén, és másnap jön is a posta az új nemet tükröző személyivel? Tulajdonképpen mi akadálya? Miért ne lehetne így? Nem is nagyon értem, miért nem koedukált az összes nyilvános öltöző, mellékhelyiség? (Meg kell jegyezzem, a lepukkant egyetemi kollégium ahol pár évet lehúztam, élen járt a nemsemlegességben, mert nem lehetett külön zuhanyzó- vagy wc-részlegeket kialakítani, vagyis inkább nem akartak költeni rá... Mi ebben a tekintetben is leköröztük a maradi nyugatot!)

Engem semmilyen szinten nem érdekel, ki minek hívja magát. Úgyis eljutunk oda, hogy külön papírjai lesznek az embereknek, illetve a magukat más fajhoz sorolóknak. Miért ne lehetnék én atlantiszi? Vagy angyal? Vagy borotvált vuki? Esetleg szíriuszi? Nem vállalok közösséget a homo sapiensekkel, és kész.

És bevallom, néha úgy is érzem, inkább maradnék kívülálló. A beolvadás már csak azért is nehézkes, mert bármennyire tombol a politikai korrektség, hiába nevezhetnek engem is éppen olyan terhes személynek, mint a nőket, szerintem hiába próbálkoznék azzal,  hogy áldott állapotba kerüljek. (Bocs, rossz kifejezést használtam, a várandós szót kell használni: az áldott állapot sértő lehet azoknak, akiknek ez nem áldás.) 

Szóval cikiben maradok, ha nem sikerül a születési nememhez kapcsolódó sztereotípiákkal szembe mennem, se gyereket nem tudok szülni, se tűsarkúban nem tudok járni. Az egyetlen esélyem az, ha szíriuszinak vallom magam, és azt mondom, nálunk nincsenek nemi szerepek, mindenki pont olyan mint én, és úgy születünk, hogy kiugrunk a bolygónk közepén levő vízesés alól. Mi így szaporodunk- a hülyék pedig szemmel láthatóan osztódással...

Ha egyszer megunom az életemet, egyszerűen csak betartok minden ajánlást és szabályt amit az interneten olvasok.

Például a paleolit elveknek megfelelően húst, zöldséget, gyümölcsöt és magvakat eszeket, húsból jó sokat. De hogy megtartsam a jó formámat, ötvözöm mindezt a vegán elvekkel is, ami nemet mond a húsra, viszont belefér a gabona, a hüvelyesek. Mi is kellene még? Szénhidrát megvonása? Makrobiotikus étel, amiben a gabona van jelen legnagyobb arányban? Izgalmas lesz kompromisszumot kötni!

Voltak kutatások, amik szerint a zsír öl. Mások szerint a liszt öl. Aztán most úgy tartják, a cukor öl. A só néha egészséges, néha egészségtelen. A kávé szintén. A tejet páran reklámozzák, mások a pokolba kívánják. Régen a tojással riogatták az egészségtudatosságra törekvő embereket, mostanra ismét csodatáplálék lett belőle. 

Vannak akik hisznek a gyümölcslevekben. Mások szerint túl savasak, reggelire kifejezetten árt egy jó pohár narancslé. Jó lenne sokat inni, de olvastam olyat, hogy az ásványvíz vesekövet okoz, a csapvíz meg tele van gyógyszermaradvánnyal. Az alkohol árt, de egy pohár jó vörösbor még kedvező is. Vagy ott van a sör, ami kiváló, természetes alapanyagú izotóniás ital. És akadnak, akik szerint a pálinka meg fertőtlenít. Megint mások úgy vélik, a hosszú élet titka az, ha egy korty alkoholt se iszunk.

Vannak akik szerint a titok az, hogy vitaminokat és étrendkiegészítőket szedjünk. Mások szerint a vitaminozás humbug. És olyat is láttam, hogy a vitamin az jó, csak legyen természetes forrásból kivonva, mert egyébként a szervezetnek nem felel meg. Lúgosításba viszont csak akkor kezdjünk, ha nem zavar, hogy az emberek másik fele komplett idiótának tart majd.

Azt hiszem fel is találtam a mindenki számára tökéletes étrendet: nyers uborka dióval és forrásvízzel. 

A sporttal nem lehet gond! Kivéve ha nem csináljuk rendszeresen, mert alkalomszerűen mit sem ér. Sőt, még bajt is okoz, ha kevésbé edzetten terheljük túl magunkat. De a túl kemény sport is egészségtelen, kopnak az ízületek, gyakori a sérülés. A futás egyesek szerint remek, egyszerű mozgás, mások szerint egyenes út testünk tönkretételéhez, no meg nem is sokat ér, ha fogyni akarunk. Ráadásul a mozgáskultusz miatt önteltté válnak sokan, és ki akar az egészsége kedvéért seggfejjé válni? 

A jó megoldás az lehet, ha elvonulunk egy faluba, és egyszerű életet élünk, saját magunknak termeljük az ennivalót, kidobjuk a tévét, a számítógépet, nem érdekel a saját környezetünkön kívül senki. A másik lehetőség az, hogy pont ellenkezőleg, nyakunkba vesszük a világot, új élményeket gyűjtünk, inspirálódunk, töltődünk és épülünk. Esetleg szóba jöhet, hogy maradunk ahol vagyunk, és a saját hétköznapi életünkben találjuk meg a harmóniát munka, család és pihenés közt. Jó megoldás az önelfogadás, saját vágyaid megvalósítása, önmagad fejlesztése, együtt azzal, hogy egyáltalán nem törődsz magaddal, egész életed másoknak szenteled, sorsod az önfeláldozás. Netán mindent a pillanatnyi örömöknek rendelsz alá, a hedonizmus boldogít. Vagy a vagyon. 

Ha nehéz a fentiek közt dönteni, kereshetünk segítséget. Elmehetünk pszichológushoz. Ezoterikus segítőhöz, angyalszelidítőhöz, női vagy férfi önmegtalálást ígérő guruhoz, jóshoz. Hihetünk a tudományban. Csillagképek vagy csillagászat- ez itt a kérdés! Olvashatunk keleti vagy nyugati filozófusokat. Kereshetünk megnyugvást a vallásban, vagy tagadhatjuk a vallást magát. Kizárhatsz minden ingert vagy falhatsz minden hírt és információt. Szabadság, szabadosság és fegyelem, hagyománytisztelet vagy liberalizmus, hit a felsőbbrendű tudásban- megannyi gyönyörű szellemi irányzat áll rendelkezésre, hogy irányítson, összezavarjon vagy depresszióba taszítson minket.

A lehetőségek tárháza végtelen: ezer és egy módja van annak, hogy tegyünk magunkért, még ha a módszerek esetleg pont egymás ellenkezőjét állítják. Egy dolog viszont biztos: örök életet még egyikkel sem sikerült elérni senkinek. Szóval nyugodtan válassza ki mindenki a saját maga számára legszimpatikusabb mérget...

Manapság mindenki arra panaszkodik hogy elhallgattatják, miközben sokkal több emberhez juthatnak el a bölcsességek és a hülyeségek is.

"Oszd meg amíg le nem törlik!!!"

Ez a mottója azoknak a lelkes üldözési mániás összeesküvéshívőknek, akik állandóan elhallgatott tényeket posztolnak. Valószínűleg a világon csak elhallgatott igazságok vannak, mert én már annyit láttam belőlük. És persze vannak oldalak, amelyek kifejezetten ilyesmiket terjesztenek, jópár éve. Valahogy sose jutnak el a hatóságok az azonnali törlésig, ha ezekről a közismert weboldalakról van szó...

Elképesztő, hogy a megosztók azt a nyilvánvaló tényt sem veszik figyelembe, miközben a hülyeségeket posztolják, hogy állításaik ellenére ezer éve elolvasható dolgokat tesznek közzé. 

De ez csak egy tünet. Mindenki arra panaszkodik, bármilyen oldalon áll, hogy véleményének nem adnak teret. Az meglehet, hogy a különféle politikailag elfogult, erős kormányzati támogatással működő tévénél, lapnál nem szólalhat meg mindenki, de tény, ezerszer több a lehetőség arra hogy nagy nyilvánosságot kapjon valami, mint bármikor korábban.

Az álhírek, amik miatt most az elemzők pánikolnak, pont azt igazolják, pár fiatal kelet-európai srác marhaságai körbejárhatják az egész világot. Egy jól betalált blogbejegyzést ezrek oszthatnak meg, miközben szerzője közel sem tartozik a véleményformálók közé. De ha rendszeresen olyat ír, akár az is lehet belőle.

Mit ne mondjak, amennyire jó ez, pont annyira rossz. Mindenki követ olyanokat a Facebookon, akik nagy határozottsággal mondják meg a tutit mindenféle témában. Legutóbb olyanba futottam bele, aki a férfiak férfiasságát féltette a hülye új divatoktól, és persze leszögezte, véleménydiktatúra van, már le se lehet írni hogy taszítóak a feminim (vagy "buzis") ruhák. Ilyenkor már hozzá se szólok: ember, épp most írtad le azt, amit szerinted le sem lehet írni...

Van-e véleménydiktatúra? Nyilván vannak elvek, amikhez a többség igazodik, de elég sokan megtalálják a hasonszőrűeket. Hébe-hóba még értelmes közösséget is lehet összehozni, vannak csoportok ahol normálisan lehet vélemtényt cserélni. Ám az, hogy néhány dolog kikopott a közbeszédből, szerintem kicsit sem probléma. Nekem azzal nincs bajom, ha nem lehet teli szájjal, sértő jelleggel zsidózni, buzizni, magyarozni (mert ilyen is van, igen!), mert a normális közösség kinézi az embert.

De még a rasszistáknak is megvan a maga jó kis baráti társasága, azt hiszem. Maximum titkos csoportokban osztják meg azt, amit kimondani sem lehet. És nem jönnek rá, vannak dolgok, amiket nem azért nem mondunk ki, mert tilos, hanem azért, mert hülyeség. 

Részemről engem még az sem zavar, ha a különféle téveszmék, álhírek itt-ott megjelennek az interneten. Van annyi eszem,  hogy tudjam magamtól, mik a megbízhatatlan források, és ha bizonytalan vagyok, utánakeresek. (Persze a gond az, hogy nekem is van egy világképem, és meglehet, hogy a hitelesnek gondolt forrásokkal is elfogult vagyok- bonyolult az élet, nincs mese.)

Ám lassan ideje lenni iskolában tanítani azt is, hogy lehet megkülönböztetni a kamut és az igazit, mert sokakat felkészületlenül ér az információáradat. A jövő kihívása lesz az, hogy a nagyon is létező véleményszabadságból ne az legyen, hogy többé semmiben nem bízhatunk meg, amit elolvasunk. Mert felnőhet egy generáció, akit már a hamis információk burka vesz kerül, és így bármire lehet manipulálni...

Visszakérheti-e az állampolgár a befizetett adóját, ha nem elégedett annak elköltésével?

Szentesi Kálmán akciójáról a 444 írt, és sokan meg is osztották a cikket. A lényeg: a NAV-hoz fordult, mert szeretné visszakapni az adóját, ugyanis szerinte a kormányzat marhaságokra költ, és ő nem erre szánta azt a pénzt. A történet furcsasága, hogy minden adója rendesen meg lett fizetve, a NAV laza négyszázezer forintos büntetést rótt ki rá- azt gondolom, ez igencsak furcsa reakció. Az állampolgárnak igenis joga lenne érdeklődni arról, hova megy a pénze.

A levélben szereplő érvek közül nagyon fontos az, hogy direkt nehezíteni próbálják annak megismerését, mire költik el pontosan a közpénzeket. Meg az olyan kormányzati állítások, hogy sokmilliárdos tételek "elveszítik közpénz jellegüket"?!? Miféle agyrém ez? 

Azzal is nehéz vitatkozni, hogy az adóra befizetett pénzért az állampolgár dolgozik meg. Valóban, erről a pénzről mi, mindannyian lemondunk. egyfajta társadalmi szerződés ez. És nem csak személyi jövedelemadót fizetünk, rettentő sok forgalmi adót, különféle illetékeket, egyebeket is. Még a legszegényebbek is adóznak, minden egyes vásárlás során. Ebből a levél írója csak a személyi jövedelemadót kéri vissza- nem telhetetlen, lássuk be.

Egy normális országban nem NAV-bírság a jó reakció, hanem a társadalmi párbeszéd. Persze, az úgy nem megy, hogy visszakéregetjük a pénzt- ha valakinek nincs gyereke, az iskolafenntartásra szánt összeg számára felesleges kiadás? Viszont az olyan marhaságok mint a stadionépítés, a felcsúti kisvasút meg a vajdasági fociakadémia sokaknál kiverik a biztosítékok.

Vagy itt van az olimpia, aminek csak az előkészítési költségei folyamatosan túllépik a tervezettet. Nem is tudom, hány milliárd ment el a pályázatra, aminek a készítőit persze soha nem kérhetjük számon, ha végül duplaannyiban kerülne az olimpia. És amikor az emberek jogosan követelik, legyen népszavazás a kérdésről, akkor emlékeim szerint a mindenféle költségeket túllépő projekteket bravúrosan túllépő költségvetéssel menedzselő Fürjes Balázs képes azt reagálni, nincs értelme szavazásnak, hiszen a megválasztott kormány döntése ez, és ha megválasztották, akkor nyilván mindenféle kérdés nélkül hozhat erről döntést.

Ijesztő gondolatmenet ez, pedig sajnos nagyon jellemző. Nálunk mostanság tényleg az a jelszó, hogy a 2-3-4 évvel ezelőtti választás mindenre felhatalmazást ad. Akkor most lépjünk virtuálisan az arcába az ilyen baromságot hangoztatóknak: egy nagy büdös francot! Ha egy megválasztott kormányzat szembemegy az ígéreteivel, akkor is el kell fogadni? Ha egy megválasztott kormányzat elhallgatja valódi terveit, mondjuk elkezd valakiket gettóba zárni, annak is tapsoljunk, hiszen valamikor a többség rájuk szavazott? 

Ez az elv csak akkor lehetne igaz, ha a kormányzatok a nagyobb, mondjuk milliárd feletti költések kapcsán előzetesen tenne vállalásokat. Mondjuk felmerül a kérdés, pont ugyanaz lett volna a választások végeredménye, ha kiderült volna, mennyiből tervez focistadiont építeni a kormányt? 

Erre lehet ezt reagálni, hogy nem lehet mindent előre látni négy év távlatában. Ez jogos. De akkor nekem is legyen meg a jogom a négy év alatt módosítani a véleményemen azt illetően, hogy adott kormányt támogatom-e, a terveikkel egyetértek-e. Durva, mi? Igen, választóként baromira örülnék neki, ha nem a négyévenkénti mesekampány vége lenne az egyetlen, amikor véleményt mondhatnék.

Szóval az adóvisszakérő állampolgár levele elsősorban egy dühös kiáltás: a választási győzelem nem azt jelenti, hogy félisteni (vagy inkább isteni?) hatalmat kap a kormány. Igenis vannak elképzeléseim nekem is arról, mire mehet el a közpénz. Lehet Szentesi Kálmánnak is. Még Orbán Viktornak is. De az én szememben ő is csak egy polgár a sok közül- felhatalmazása nem uralkodásra, hanem a köz szolgálatára szól. Vajon a kis falujába épített Makovecz-stadion mellé megálmodott kisvasút a szolgálatba vagy az uralkodásba illeszthető be inkább?

Költői kérdés. Ami tény: a dühös adófizető állampolgár nyilván nem kapja vissza a pénzt. És ami pedig lehetséges: sok dühös adófizető változást is elérhet. De az sincs kizárva, hogy aki beleun ebbe, egyszerűen hátat fordít az országnak, és fizet adót máshol. Pont a piacképes tudással rendelkező, de nem birkaként bégető emberek lesznek ezek. El lehet üldözni mindenkit, aki hajlandó kinyitni a száját. Ám szerintem ennek nem ők lesznek a vesztesei- és az a bizonyos adó is hiányozni fog a költségvetésből, amit soha be sem fizetnek.

Meglehetősen elcseszett kampánnyal próbál pénzt gyűjteni a Magyar Rákellenes Liga.

Komoly vihart gerjesztett az a filmecske, ahol a "vádlott" büntetése a rák, amiért nem élt kellően egészséges életet. Eleve furcsa, hogy azt sugallják, a rák kialakulásáért a beteg okolható- ennél azért kicsivel árnyaltabb az összkép. 

A másik bajom viszont az, hogy ezzel a stratégiával szeretnének pénzt gyűjteni? Remélem nem bánt senkit a véleményem, de én egy garast sem adnék olyan segítő szervezetnek, aki a beteget vádolja a rák miatt. Nem tudom mit gondol az, aki egy százalékot ajánlott fel nekik, hogy a pénzének egy részéből ilyen reklámfilm készült?

Az sem akármekkora tódítás, hogy a rákkal sújtott beteg kaphat egy második esélyt a ligától, feltéve, hogy elég pénzt gyűjt a szervezet. Csak hogy egy kicsit árnyaljuk az összképet: a Magyar Rákellenes Liga nyilvános 2015-ös beszámolója szerint összes bevételük majdnem elérte a 100 millió forintot. (Az egy százalékokból nagyjából 42,5 millió jött össze.) 

A kiadásokból pedig majdnem 43 millió forint volt a személyi jellegű kiadás. A vezető tisztségviselők juttatásai sorban pedig 16.347 millió forint áll, ez a 2014-es összegnél másfél millió forinttal több, miközben a bevételek az előző évhez képest 20 millióval csökkentek. A jó munka jutalma?

Félreértés ne essék, nem akarok zsebekben nyúlkálni, és tudom hogy Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Az mondjuk furcsa, hogy az egy százalékok egy az egyben a fizetésekre mennek el, de hát biztos ez ad "második esélyt". Hogy mennyi "bűnös beteget" mentett meg így a szervezet, azt éppen nem tudom, de biztos vannak erről is kimutatásaik, ha már ilyen éleslátással mutatnak rá a betegek hibáira.

Szóval semmilyen szinten nem lehet megbarátkozni ezzel a kampánnyal, annak hangvételével. De még van itt egy apróság, amiről ne feledkezzünk el. Most elverik a port a ligán, de sajnos az emberek egy része bizony hajlamos arra, hogy egy bizonyos konkrét okot akarjon felkutatni egy betegség kialakulása után.

Hány ezo-oldal butaságait osztják meg, ahol az szerepel, a kibillent lelki egyensúly miatt alakul ki a rák? Vagy a csillagok állása miatt? Vagy az előző életben elkövetett bűnök miatt? Az E-betűs élelmiszeradalékok miatt? Vagy az ártó szellemek rontása miatt?... Ha morgunk a Rákellenes Ligára, nyugodtan ujjal mutogathatnánk azokra a weboldalakra is, ahol faékegyszerűségű, ám hamis magyarázatokat kínálnak.

Nyilván az ember jelleméből fakad, hogy pontos és egyértelmű válaszokat akar. De azok nem feltétlenül vannak. És nem is mindig az a kérdés, mi a múlt, hanem az a kérdés, hogy mi a jövő, hogy gyógyulhatunk meg, hogy kaphatunk egy újabb esélyt. Ebben számíthatunk az orvosokra, a családra, a barátokra, saját magunkra. De sem a beteghibáztatók, sem az ostoba közhelyeket puffogtató cikkek nem nagyon visznek előre.

Forduljunk inkább azokhoz, akik valóban segíteni akarnak rajtunk, és elsősorban segíteni akarnak, nem a saját fizetésüket, vagy a kattintások miatti hirdetési bevételeiket tartják szem előtt.  Hiszek benne, hogy vannak ilyen emberek is...