Csak nem csitul a migránsozás a kormányzati kommunikációban.

Igazán nagy érdeklődéssel figyeli az ember, hogy most már minden földi rosszért a bevándorlók a felelősek, no meg a mögöttük álló Soros György. Mindenhonnan és állandóan ezt a témát tolja a kormánypárti sajtó, és persze a politikusok is bevetik magukat.

Most például Lázár János tett tanulságos kirándulást Bécsbe, ahol migránsozott egy jót. A hódmezővásárhelyi bukta óta a közösségi oldalakon jóval aktívabb miniszter igyekezett rámutatni, milyen szörnyű az élet az osztrák fővárosban, és ezt egy videóban mutatta be. 

Az persze némi gondot jelent, hogy ha az ember maga is elmegy Bécsbe, azért messze nem érzi ilyen szörnyűnek a helyzetet, de nem számít, a kampány nagy céljai igazolják a tények hajlítását. És persze azt is tudjuk, hogy Szíjjártó Péter hova a búsba küldene el egy német vagy belga minisztert, ha az saját maga forgatna lesújtó videót a veszélyes budapesti állapotokról. (Természetesen nyilván vannak kellemetlen környékek Bécsben, mint ahogy minden nagyvárosban- a mifelénk a Hős utcába nem érdemes idegennek tévedni a hírek szerint...)

Persze nem kell nekünk külföldi politikust idehozni ahhoz, hogy hajmeresztő dolgokat hallgassunk. A kampányba belevetette magát Orbán Viktor is, aki Miskolcon azt fejtegette, hogy az ottani "bevándorlás" mennyi gondot okozott. Igaz, ezek a "migránsok" magyar állampolgárok voltak, de ez nem számít. Mint ahogy a hasonlat is erősen sántít, hiszen országon belül csak nem lehet határkerítést húzni. (Vagy mégis? Hirtelen elgondolkodtam, mert most már semmi nem elképzelhetetlen.)

Azóta is pörög a verkli, és most éppen ott tart a történet, hogy Orbán Viktor magabiztosan kijelenti, mostantól egyetlen bevándorlót sem szabad beengedni, mert tönkremegy bele az ország. Ez egyrészt hülyeség. Másrészt pedig hülyeség. 

Például azért, mert így is vannak velünk élő bevándorlók, nem is kevesen. Van köztük orvos, mérnök, kereskedő. Kíváncsi lennék, a miniszterelnök a Liu-testvérek arcába is odavágja majd, hogy nem kell a mocskos olimpiai aranyuk, hiszen az apjuk is "csak" egy bevándorló?

Eközben persze Magyarország nem kevés menekültet fogad be, és a letelepedési kötvénnyel ezerszámra jöhettek hozzánk a világ minden sarkából. Hát ők ugyan kicsodák, tessék már mondani? Büszkén mondta valamelyik miniszter, hazánk koptokat fogadott be, akiket otthon üldöztek. Ők mennyiben számítanak magyarnak, és mennyiben bevándorlóknak?

Politikusaink még a kínai közösség iskolájának avatására is elmennek- akkor valahogy nem volt büdös a bevándorlók jelenléte. 2015-ben a kínai-magyar kéttannyelvű iskolára 743 milliót szánt a kormányzat. Van még kérdés?

Már írtam régebben: nem az a helyzet, hogy a bevándorlással ne járjának együtt problémák. A baj az, hogy a hülyeségcunami azt teszi lehetetlenné, hogy értelmesen beszélhessünk a velünk élő bevándorlókról, hogy megpróbálhassuk az ország előtt álló kihívásokat normálisan kezelni. Mert a kormányzat egyszer "migránssimogató", letelepedési kötvényt árul és kínai iskolát támogat, máskor meg a legdurvább idegenellenes szöveget nyomja.

Nekem meg egyik szélsőséges felfogás sem tetszik. Mondhatni már csak a viccbeli kérdést idézhetem: és a belgák hova álljanak?