Tulajdonképpen még az összefogó ellenzés se számíthatott arra, hogy ilyen arányban marad alul a Fidesz a polgármesterválasztáson. Mi jöhet a továbbiakban?

Egyszerűen nem volt logikus, hogy Márki-Zay Péter győzhet Hódmezővásárhelyen. Nem egy országosan ismert politikusról van szó, akinek a hagyományosan jobboldali városban kellett volna maga alá gyűrnie nem csak a fideszes jelöltet, de a mögötte álló kormányzati erős embert, Lázár Jánost is. Persze, az indexen és a 444-en többször írtak Márki-Zayról, de a kormányzati propagandában hazudozónak, erőszakos úszítónak beállított jelölt (az egyik oldal még most is "lámpavasazónak" nevezi) mellett a kormánybarát helyi sajtóban sem sok szépet írtak róla.

Sejthető volt, hogy a kormánylapoknak nevetségesnek, esélytelennek tartott Márki-Zay győzelme után majd arról fognak írni, ez csak egy súlytalan helyi választás. Majdnem igaz is, de volna még itt egy kis apróság: ha egy nem túl fontos időközi helyi választáson, ahol csak másfél évre választanak polgármestert, ennyien mentek el szavazni a Fidesz ellen (mert ez nem is lehet kérdés, hogy valami ellen voksoltak az emberek), akkor mi lesz egy országos jelentőségű szavazáson, hapsikáim? 

Természetesen tudom, a jól fizetett kormányzati szakértőknek most mondani kell valamit, mert előtte hetekig azt mondták, hogy ez komoly erőfelmérő, és nagyot ég majd az ellenzéki összefogás. Hát most valami mást kell állítani, de egy dolgot máris garantálok: pár lejáratódott nevű újságíró (már azon kevés ember, aki névvel ír alá cikket a Riposton meg az Origón), most nagyon elkezdett izzadni, Sejthető, hogy nem nagy jövőjük van a szakmában, mert azok a lapok, ahol dolgozhatnának, elég gyorsan bele fognak állni a földbe a kormányváltás után, amikor hirtelen megszűnnek  hirdetések.

A laptulajdonosok nyilván próbálják menteni azt a kis tőkét, amit sikerült összekalapálni, de a NER-napszámosok most ezerrel belevetik magukat a munkába, a mozgósításba, mert a sorsuk a tét. NER-árvákként idehaza fű se fog nekik nőni, mert olyan mélyen beleágyazódtak ebbe a gusztustalan, egyoldalú propagandagyárba, hogy a világ legtoleránsabb új kormányzata se tartana igényt a szolgálataikra. És ha kormányváltás lesz, az nem ilyen lesz.

Azért lehetett sokk, ami Hódmezővásárhelyen történt, mert a Fideszben már ott tartanak, hogy a saját marhaságaikat is elhiszik. Ők komolyan vették, hogy a nemzeti konzultáció 98 százalékos eredménye azt jelenti, hogy Orbán Viktor mögött sorakozik fel a szavazók 98 százaléka. Mondjuk a bűnös Pesten csak 95, de egy migránsfenyegette vidéki nagyvárosban inkább 99. Ehhez képest kijózanító lehet a valóság.

Miközben a Fideszben most nyilván kitört a pánik, azért a másik oldalon is kitörhet a frász pár embert. Tudják, az "úristen, győztünk!" hangulat. Mert azért eddig az ellenzéket is elkényelmesítette az a tudat, hogy kevés az esély a kormányzati gőzhengerrel szemben. De most már számolni kell azzal, hogy lehetne győzni is áprilisban. Na de ki mögé sorakozzon fel az ellenzék? Mert úgy nehéz koordináltan jelöltet állítani, hogy igazság szerint abban sincs megegyezés, ki legyen az a bizonyos egyetlen Orbán-kihívó miniszerelnök-jelöltként? 

Érdekes sakkjátszma lenne, amiben arról szólna az egyezkedés, hogyan tudná támogatni az MSZP, a DK és az LMP Vona Gábor kormányát? Vagy hogyan állna be a Jobbik és a Momentum Gyurcsány mögé? A Fideszben (elnézést, Fidesz-KDNP, van ott még egy "önálló" párt) ilyen kérdések nincsenek. Tulajdonképpen Orbánnak nem is jönne rosszul, ha úgy győzne, ha kicsivel előtte az egyik fideszes erős ember, Lázár János hazai pályán leég. 

A Márki-Zay választás egyszerű volt, de országos szinten kérdés, tényleg ennyire utálják-e a mostani kormányt? Az eredmény azt sugallja, hogy igen, mert egy időközi választás ritkán érdekli az embereket, és most mégis kifejezetten sokan mentek voksolni. Ha áprilisban is fontosabb lesz a választók számára, hogy kit buktassanak meg, és az másodlagos, ki győzzön, akkor földindulás lehet. Láttunk már olyat a rendszerváltás után, amikor biztos győztesnek látszó jelölt bukjon meg. ne feledjük, az elmozdíthatatlannak látszó Orbánt győzte már le Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is választáson. És persze akárki győzött, nem jött apokalipszis, szóval nyugodtan szavazhat mindenki most is, akire akar.

Ami megváltozott, az az, hogy olyan üzenetet küldött Hódmezővásárhely az országnak, hogy tényleg érdemes szavazni, tényleg meg lehet buktatni bárkit, nem kell elhinni, hogy van, aki legyőzhetetlen. És ezzel szembe kell nézni annak is, aki ezt a mesét úgy hitte el, hogy maga finanszírozza a gépezetet, ami terjeszti. Ők azok, akik beleélték magukat abba, hogy sorosozással és migránsozással zsebre lehet tenni ezt az országot. Most meg úgy fest, annyira mégsem egyszerű ez a történet. Lesz itt még pár embernek néhány álmatlan éjszakája áprilisig!