Elképesztő jogi ágazat épült a közpénzek útjának eltitkolására.

Végre, végre, végre! A TAO-pénzek ügyében a Kúria kimondta azt, amit mindenki eddig is tudott: a TAO az közpénz, ráadásul az azt kapó felcsúti akadémiai alapítvány közhasznú, tehát jogunk van megtudni, ki és mennyi pénzt adott nekik, és azt mire költötték.

Hihetetlen, hogy rengeteg pénzből olyan ügyvédeket fizet meg az állam meg az efféle alapítványok, akik éveken át foggal-körömmel harcolnak azért, hogy meg ne tudjuk, honnan hova áramolnak a pénzek. Ez önmagában olyan gyanús, hogy már ez indokolttá tegye a teljes nyilvánosságot.

Mert normál esetben ugyan mi titkolnivaló van ezen? Ha az ember szétnéz olyan nagyvállalatok oldalán, mint a MOL vagy az Audi, a társadalmi szerepvállalás mindenütt kiemelt szerepet kap, s bizony szépen fel vannak sorolva, kiket támogatnak a cégek. A meghatározó cégek büszkélkednek azzal, kiket segítenek, s nem világos, a TAO miért lenne más.

Szerencsére azt az okoskodást már egyre kevésbé veszik komolyan, hogy ez nem közpénz. De bizony hogy az, méghozzá több száz milliárd forint! Az állam az adóbevételei egy részéről lemond, hogy azt más, általa meghatározott célra (jellemzően élsportra) fel lehessen használni. Amennyiben ez nem közpénz, akkor szeretném megkérdezni, az sem az államnak köszönhető támogatás mondjuk a családoknak, amikor családi adókedvezmény formájában az állam lemond az adóbevétel bizonyos százalékáról?

De valamiért eszméletlen erőket mozgatnak meg ez esetben pusztán azért, hogy ne lehessen tisztán látni. Félő, hogy lassan törvényt is módosítanak, nehogy még véletlenül az átlagember megismerhesse, mire mentek el a magyar fociban a milliárdok. (Az eredmények sportszakmai részét ismerjük, természetesen, de mint tudjuk jól, az, hogy egy csapat veszít, nem jár azzal, hogy a játékosok is veszítenek...)

Főleg azért kínos a hosszas pereskedés, mert annyira még a bíróság sem elfogult, hogy ilyen teljesen tiszta ügyekben a titkolózóknak adna igazat. Kinevetik az olyan érveléseket, hogy ezek a milliárdok "elveszítik közpénz jellegüket", nagyon helyesen. Még soha egyetlen ügyben sem sikerült megőrizni a titkokat, mégis talicskázzák ki az ügyvédek a megbízási díjat a megnyerhetetlen perekben végzett "eredményes" munkáért. Természetesen közpénzből.

És ezt nálunk meg lehet csinálni. Gyakorlatilag halál pontosan ugyanolyan eredményeket hoznának ezek a perek, ha jól fizetett ügyvédek helyett a kopasz biztonsági őrt tennék oda, aki a pénzekről érdeklődőknek csak annyit vágna a szemébe: "Közöd?!?" Az tuti, hogy a jogászok ezen ügyek igazi nyertesei, mert ők már a pénzüknél vannak, bármi lesz a történet vége.

De most talán tényleg a végére jutunk az egyik persorozatnak, és aztán megtudhatjuk a hét lakat alatt őrzött titkokat! Pedig valójában nem lesz ott semmi nagy dolog: túlárazott beruházások, piaci árak fölött fizetett alkalmazottak és szakértők, minden szépen lepapírozva. Az, hogy sok a TAO-pénz, nem jelenti azt, hogy a gondosság is olyan mértékű a költekezésnél- ez lesz az érv, ha valaki számon kéri, miért pont annyit és arra szórtak el.

Szóval az egész hajcihő vihar egy pohár vízben, maximum csak annyi eredménnyel, hogy pár ügyvéd keres egy kicsit és pár bíró normális ügyek helyett ilyen hülyeségekkel kell foglalkozzon. Mi meg persze ezt is lenyeljük, elfogadjuk, sőt, tapsolunk hozzá. A mi pénzünk, hát ennyi nekünk is jár!

Nekünk már az sem kell, hogy valaki pofátlanul ránkmorduljon, mi közünk a közpénzhez. Magunktól is tudjuk, hogy semmi. És bármit jogászkodjanak párak, az, hogy a tények hatására sem lesz népharag, jelzi azt, hogy mi ezt a helyzetet így fogadjuk el, ahogy van.