Ésszel kellene kommentálni a zaklatásos ügyeket, emberek!

Mostanra már itthon is kezd kiborulni a bili, szép lassan újabb történetek merülnek fel a hírességek szexuális zaklatása kapcsán. Azt gondolom, a tisztulási folyamat megkezdődött, amiről lehet és kell is beszélni, de a konkrét ügyek feldolgozása elsősorban mégiscsak az érintettek dolga. 

Ezt most azért szeretném leszögezni, mert amikor egy televíziós műsorvezető "kis légyottnak" nevez egy olyan ügyet, ami az érintett nő elmondása alapján nagyon is durva szexuális zaklatás, felháborító. Kíváncsi lennék rá, ha egy nőrokona, lánya, testvére mesélne el hasonlót, akkor is ilyen kedélyesen reagálna rá? 

A múltkor már felhoztam a Kiss László-ügyet, és most is erre vagyok kénytelen hivatkozni. Amikor kipattant a botrány, és eleinte úgy tudták, a hölgy már nem él, enyhén szólva is tiszteletlen módon kommentálták az érintettek a dolgot. Nem kevés ember járatta le magát, az egyik azzal, hogy tudomása szerint "a lány is benne volt", a másik azzal vagdalkozott, hogy pártfunkcionárius lányaként csak be akarta mártani a srácokat, és ne feledjük Csapó Gábor feledhetetlen produkcióját a vizespoharas demonstrációval. 

Aztán kiderült hogy az áldozat nagyon is él, és azt gondolom, Kiss László megtette az egyetlen dolgot, amit megtehetett: elment és bocsánatot kért. Igaz, annak tudatában tehette, hogy ítélt dologról volt szó, nem kellett tartania jogi lépésektől. Mindenesetre azok, akik meglehetősen tahó módon álltak ki mellette, égtek mint a rongy, és igazság szerint vele együtt elzarándokolhattak volna bocsánatot kérni.

Szerintem alapvetően nagyon helyes az, hogy ilyenkor nagy a felháborodás, és a túlnyomó többség nem azt mondja, az érintett férfi "nagy ember, tehát neki többet szabad". Kisst is elsöpörte a népharag, és ha a most hírbe hozott rendező sem tudja magát tisztázni, örökre rajta ragad a szégyen. Hiába utasított vissza minden vádat, eljöhet a pillanat, amikor a helyzet tarthatatlanná válik.

Nem véletlen az, hogy először a főiskolán függesztette fel a tevékenységét, majd a színházban is. Akár az is megtörténhetett, hogy hírt kapott róla, más nők is meg fognak szólalni. Nem tudjuk, hová vezet az ügy- elvileg még oda is, hogy kiderül, teljesen ártatlan, meg oda is, hogy még tucatnyian vádolják meg és kénytelen lesz szembenézni  a következményekkel.

Addig, amíg nem egybehangzóak az állítások, én mélységesen óvatos lennék a minősítésekkel. Azokkal  meg pláne, amik az áldozatokról szólnak. Egy ilyen zaklatás egész életen át kihathat valakire, azaz ha nem tudok empatikus lenni valakivel, akkor inkább fogjam be a pofámat. Ne sértsük meg azt, aki elmondása szerint átélt egy sokkoló helyzetet a zaklatáskor, évek óta küzd az emlékekkel, majd pedig most újból szembe kell néznie a történtekkel, nagy nyilvánosság előtt. Igen, kijár a másik félnek is az ártatlanság vélelme, de lehet ezt úgy kezelni, hogy nem töröljük bele a lábunkat abba, aki névvel, arccal vállalta, hogy mesél egy ilyen esetről.

Bármit mondanak úgy általában rólunk, magyarokról, azt gondolom, az utóbbi években kiderült, egyre inkább áldozatpártiak vagyunk. És ez így van rendjén, mindig a gyengébb oldalára kell állni, legyen szó családon belüli erőszakról vagy zaklatásról. Nem igaz, hogy az idősebb, hatalommal bíró, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű embernek előjogai vannak ilyen ügyekben, mert erről szó sincs. És ne hagyjuk, hogy belerántson a mocsárba néhány fajankó mélységesen alávaló megszólalása, cinikus célozgatása.