Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hiteltelen politikusok

Újabb űgy mutat rá, miért is fordulnak el a hagyományos pártoktól a szavazók.

Sőt, nem csak rég beágyazódott pártok, hanem magában a politika is egyre kevésbé érdekli az embereket, és ezen nincs is mit meglepődni. Most éppen a francia belügyminiszter magyarázkodhat lemondása után, miért lányainak jutott asszisztensi állás. 15 és 16 évesek voltak, amikor először nyilvánvalóan nagyon fontos megbízást kaptak a politikus papa stábjában, az évek alatt több tízezer eurót begyűjtve.

Franciaországban maradva, Francois Fillon, a legesélyesebb elnökjelölt pedig abba bukott bele, hogy hasonló konstrukcióban foglalkoztatta feleségét, gyerekeit, s itt egy milliós összeget emlegetnek- ellene már vádat is emeltek. Ezzel vélhetően az ő politikai karrierjének is vége.

Az igazán jellemző az, hogy az egyik érintett szocialista, a másik pedig jobboldali. Tökmindegy, milyen oldalon áll valaki, szemmel láthatóan lehajol az apróért. És hányan lehetnek még, akik nem tudnak meglenni feleségük, gyerekük, más rokonuk szakértelme nélkül! Szívesen megnézném, az Európai Parlamentben ülő képviselők közül hány mellett dolgozik családtag- nyilván totál legálisan.

És csodálkozunk, hogy mindenféle futóbolondok vagy magukat futóbolondnak beállítók is labdába rúghatnak egyre több országban? Ostobaságot szajkozó szélsőségesek, és ostobaságnak tűnő, valójában nagyon is elmésen ironikus dolgokat kiagyaló viccpártok népszerűsége válik mérhetővé szerte Európában. Már Szerbiában is számolni kell az egyik ilyen alakkal, mint ahogy nálunk a Kétfarkú Kutya Párt büszkélkedhet sok-sok követővel. 

Nyilván vannak, akik vevők a nagyon leegyszerűsített retorikára, az új, radikális, "tiszta kezet" ígérő szónoklatok. Mások pedig azzal akarnak beinteni a hagyományos pártoknak, amelyek látszólag egymás ellenfelei, de közpénzlenyúlásban mindig koalíciót kötnek, hogy a politikai rendszert megfricskázó pártokra szavaznak.

És fel is merül a komoly kérdés: valóban rosszabbul dolgoznának ezek az emberek? Valóban hihetünk az olyan politikus tisztességében, aki képes pár ezer eurós állásokba benyomni a saját lányát? Ugyan hogy reagál, ha pár millió eurós korrupciós ajánlattal környékezik meg? "Kösz, ez nekem túl sok, én csak kicsiben lopok"?

Nyilván ez költői kérdés, de valahogy nem nagyon látjuk a sok elszegényedett politikust magunk körül se itthon, se külföldön. A nevetséges vagyonnyilatkozatokat hagyjuk, látja akinek van szeme, mi a valóság. Nem kell a politikusnak nyomorogni, szó sincs róla, de azért érzékeljük a kontrasztot a legálisan bejelentett jövedelmek és a luxuspaloták közt. 

Amikor az emberek megunják az ilyesmit, gyakran tesznek az egész választósdira. Ha a polgárok alig több mint felét érdekli egy parlamenti választás, egy népszavazás pedig még annyit sem, akkor érzékelni kellene, hogy gáz van. Nem hisznek abban, hogy létezne olyan alternatíva, ember, ügy, aki mellett ki kell állni egy szavazattal. 

Én pedig nem a megbukott, lemondott politikusokat sajnálom, hanem saját magunkat. Mert őket előbb-utóbb kimosdatják, más, fontos beosztásba helyezik, mi viszont sokkal többet veszítünk: az illúzióinkat, a hitet abban, hogy a világ a véleményünknek köszönhetően jobbá tehető. 

Tovább

Nem trendi a politika

A fiatalokat kicsit sem hatja meg az, amit ma nálunk közéletnek neveznek.

Olvastam pár kesergő, okoskodó írást arról, hogy a tizenévesek mennyire nem érdeklődnek a politika iránt. Nem foglalkoznak a pártokkal, a közéleti vitákkal, egy felmérés szerint simán összekeverik Zuschlag Jánost és Szíjjártó Pétert. 

Hát ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, talán nekik van igazuk mert nincs nagy különbség. De én persze egyáltalán nem így gondolkodom, hiszen igazi nagyformátumú, nehézsúlyú politikusok ütköznek össze személyükben, megannyi gigászi cselekedettel a hátuk mögött...

Ne csodálkozzunk, én azt mondom. Rutinból az ember elolvassa a közéleti cikkeket, nyilván annak az oldalnak a véleményét elsősorban, akivel szimpatizálok, de most őszintén, egyikre se akarom rábízni a sorsom, azt irányítom magam. Én magam is úgy vagyok vele, hogy minek érdekeljen a magyar politika, amikor bármikor előfordulhat, hogy külföldre költözök, és az ezzel sokkal nagyobb arányban kacérkodó fiataloknál teljesen racionális, hogy nem a lüktető magyar közéletre fókuszálnak.

És amikor az üres parlamenti padsorokról ad közvetítést a televízió, azt láthatjuk, magukat a képviselőket se érdekli az, mi zajlik abban a marha nagy épületben. Már bocsánat, ha közülük csak páran fáradnak be az ülésekre, miért kellene azt érezni, nekünk oda kell figyelni a történésekre?

Tudom, a mai tinédzsereket remekül lehet ostorozni, mert bűnrossz YouTube-csatornákra iratkoznak tízezer-, százezerszám. Bevallom én másodpercekig se bírom nézni ezeket a rémesen fantáziátlan, lapos videókat, de kit érdekel az én véleményem? Az én korosztályomban meg annak idején sokan New Kids on The Block plakátokat ragasztgattak a falra vagy az Amerikai Nindzsa filmeket bámulták- na mert az aztán jóval nagyobb művészet volt mint a mai YouTuberek munkássága! 

Persze aztán volt egy pont felnövésünk közben, amikortól kezdve vitáztunk, beszélgettünk. Középiskolás koromban meghallgattam az első szabad választásokról apám meg pár tanárom véleményét, és felraktuk az MDF "Tovarisi konyec!" plakátját az osztály falára, amit leszedettek. 

Azt gondolom, egyszerűen túl sok az információ, a zaj, ami a tizenéveseket körülveszi. Rengeteg tévécsatorna, rengeteg weboldal, blog, iszonyú mennyiségű YouTube videó, és ezekhez képest meglehetősen ingerszegény kaland bekapcsolni a tévét egy politikai vita kedvéért.

És az én korosztályomon is látszik, sokan egyszerűen kiszeretnek ebből a dologból. Sokan marha kínosan ügyelünk rá, hogy ne legyen olyan megosztás a Facebook-folyamomban, ami kicsit is politikai állásfoglalást tükröz. Nem akarok sem azért "hazaáruló" lenni, mert támogatom az olimpiát, sem azért, mert ellenzem. Miközben vagyok aki mindig is voltam... (Hazaáruló, naná. Indokot majd találunk hozzá.)

Egyetlen barátot, ismerőst sem akarok veszíteni azért, mert látszólag ellentétes oldalon állunk- valójában pont ugyanott vagyunk mind, a vesztesek közt, míg valahol a fellegek felett, előlünk elrejtve repkednek a milliárdok. Egy tizenévest se kárhoztatok azért, mert ez a buli nem elég vonzó és pörgős nekik. És bevallom, eszem ágában sem lenne megpróbálni belerángatni őket a közéleti vitákba. Őszintén hiszem, hogy jobban járnak, ha a parlamenti közvetítések helyett cicás videókat néznek.

Tudom, így sose lesz belőlük jó választópolgár. De az vigasztal, hogy rossz választópolgárok se lesznek, akik hülyeségeknek bedőlve voksolgatnak, nagyjából feleslegesen, mert utána soha többé az életben semmiféle beleszólásuk nem lesz semmibe, ami az országban történik...

Tovább

Katinka milliói

De jó is a sokszoros olimpiai- és világbajnoki érmesünk zsebében turkálni!

Felröppent, hogy Hosszú Katinka 60 millió forintot kap azért, mert részt vesz az úszó világbajnokság népszerűsítésében. Később ebből 25 millió lett, ami még mindig szép summa. Sportközgazdászt kérdeztek az összegről, a Facebookon osztogatták a sztorit a versenyző pénzéhségének bizonyítékául, mindenkinek van valami véleménye.

Én sem vagyok kivétel. Mit is mondhatnék? Hosszú Katinka feltette hazánkat a sportvilág térképére Rióban- mert bárki bármit hisz, a kajakban vagy vívásban elért sikerekre a nézők töredéke figyelt oda. Mondhatni, Katinkáé most az a szerepe, ami annak idején Puskásé volt. És a hihetetlen népszerűségét mindig is jó érzékkel váltotta pénzre, amivel a mai világban nincs semmi baj. Dzudzsák is sokat keres, mint ahogy más sztárok is, itthon és külföldön.

Ne legyenek illúzióink: ha Magyarországon többé nem lehetne sporttal pénzt keresni, még a legnagyobb hazafiak is országot váltanának. Inkább örüljünk neki, hogy van, aki számára dicsőség piros-fehér-zöldben versenyezni. És teljesen felesleges azon vitatkozni, ekkora világsztár megérdemli-e a nemzetközi összevetésben egyáltalán nem nagy összeget.

Beszéljünk inkább arról, ki keres még a világbajnokságon. Megszólalt a televízióban például Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője. Hát a vele kapcsolatos legemlékezetesebb sztori az volt, amikor megverték, de mint újságíró aligha nevezhető akkora világklasszisnak, mint Katinka- cserélhető arc, tucattévés, nem hiszem, hogy a CNN és a FOX News ajánlatait utasította vissza a világbajnokság kedvéért. És legyen nyugodt mindenki, szóvivőként az ő összjövedelme is összemérhető Katinkáéval. 

És vajon mikor nézzük meg, mennyi pénzt keres a világbajnokságnak köszönhetően Fürjes Balázs, no meg a sok projektmenedzser, felsővezető, akik bármikor el tudják magyarázni, hiába kerül a 25 milliárdos világbajnokság 100 milliárdba, tulajdonképpen kicsit sem drágult? Vagy ezért kell őket annyira megfizetni? 

És mennyi jövedelem csapódik le azoknál a cégeknél, akik építették az uszodát, a többi létesítményt? Mennyit keresnek azok a cégek, akik most a Katinkával futó kampányokat bonyolítják? Mekkorát kaszálnak a hotelek, akik tekintettel a nagy versenyre, most hirtelen tripla áron adják a szobákat? 

Tényleg létezik az országban ember, akinek komolyan az csípi a szemét, hogy pénzt keres a magyar sport legnagyobb sztárja, valaki, aki saját tehetségének, kitartásának köszönhetően nem csak a szűkebb környezetében, hanem az egész világot tekintve lett a legjobb? Egy árva fillért sem sajnálok tőle!

Viszont ha látnám a teljes fizetési listáját a világbajnokságnak, találnék rajta pár embert, akinek lehúznék egy-két nullát a jövedelméből, azt garantálom. De marha jó lenne, ha pontosan tudhatnánk, mire is ment el az a száz milliárd (meg még ki tudja, mennyi), és ki is járt igazán jól a világbajnoksággal. Azok a csendes, ismeretlen háttéremberek, akik úgy lettek nyertesek, hogy egy métert se kellett úszniuk hozzá, és még a kommentelők se kívánják pokolba őket...

Tovább

A sport migránsai

Hiszek benne, nem kérdés, örülnünk kell-e kínai származású gyorskorcsolyázóink sikerének.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázás legszűkebb élmezőnyében vannak az egész világot tekintve. Most is érmeket szereztek a világbajnokságon, és ez valóban fantasztikus teljesítmény.

De nevük és persze fizimiskájuk alapján is világos, kínai származású, de nálunk nevelkedett fiatalokról van szó, akik magyarul beszélnek, magyar színekben versenyeznek, Magyarországnak szereznek dicsőséget. De most, amikor a bevándorlás középpontban van, migránsügyekkel van tele a sajtó, az ember már elbizonytalanodik, szurkolhatunk-e olyannak, aki nem tudja vérvonalát Árpádig visszavezetni? 

Furcsa dolog ez, mert akadtak azért hazát váltó sportsztárok, akik piros-fehér-zöldben arattak sikereket, noha máshol nőttek fel. Természetesen van köztük magyar származású is, nem is egy, náluk nincs szó arról, hogy semmiből lesz honfitársunk. De a Videoton brazil focistája, Vinicius a napokban lett magyar állampolgár, s máris válogatott kerettag- vajon ő gazdasági bevándorló-e, aki az otthon nevelt akadémisták elől veszi el a helyet?

Apropó, akadémia. Puskás Ferenc, a legismertebb magyar Spanyolországban lett igazán világhírű, játszott a spanyol válogatottban is spanyol állampolgárként, s milyen furcsa, a felcsúti stadion spanyol becenevét, a Panchót vette fel. Ő vajon migráns volt-e? Mert azért tény, idehaza is kivételezett helyzetben levő sztár volt. S a focink nagyjai közül Kubala, Kocsis, Czibor is elhagyta sok más sportolóval együtt a hazáját. Lehetünk-e rájuk büszkék? 

De említhetnénk ezer más példát. A híres magyar tudósok közül mennyien hagyták el hazánkat, s mi mégis nagyjaink között tartjuk számon Neumannt, Wignert, Tellert! A Korda-stúdiót olyan emberről nevezték el, aki külföldön lett híres filmes, s a mai magyar filmélet atyaúristene az az Andy Vajna, aki amerikai szemszögből akár migránsnak is tekinthető. Az aradi vértanúk között is volt olyan, aki magyarul alig tudott, származásuk nyilvánvalóan vegyes.

És mit mondjunk Árpádékról, akik úgy egyébként bevándoroltak a Kárpát-medencébe, majd benépesítették azt? S mit gondoljunk arról, amikor Borbás Marcsi méltán népszerű műsorában, a Gasztroangyalban mondjuk svábok, tótok büszkélkednek el a kulturális örökségükkel? Ettől még jó magyarok ők is, ehhez kétség sem férhet.

Szóval nem fekete-fehér a bevándorlás kérdése. Ezzel persze nem azt állítom, az Európába özönlő emberek mind az öreg kontinens büszkeségei, vagy egyáltalán tisztességes, rendes állampolgárai lesznek. Sajnos vannak közöttük haszonlesők, bajkeverők, terroristák. Szűrni kell őket, s oda kell figyelni arra, mennyire akarják valójában az intergrációt, a beilleszkedést. 

De egységes, nagy tömegként kezelni mindenkit, aki az országban akar letepeledni? Ez nyilvánvalóan butaság, félrevezető, hangulatkeltésen kívül nem jó semmire. Értem én, hogy van illegális meg nem illegális, kerítésen átmászó és vízummal érkező, de nagy általánosságban akkor is igaz, hogy arról beszélünk, valaki itt, Magyarországon akar élni, noha más az anyanyelve, más a vallása, a háttere. A vicces az, hogy ennél hétköznapibb dolog nem nagyon van a világon, így lett világhatalom maga az Egyesült Államok is. Szóval a bevándorlás nem "rossz" vagy "jó", egyes emberek lehetnek ezek vagy azok.

A feladat tehát nem a csoportszintű problémakezelés, hanem a sokkal személyre szólóbb ügyintézés. Látni és értékelni kell azt, ami jó, meg kell becsülni azokat, akik tesznek az országért, akár sztárként, akár dolgozó emberként, és fel kell lépni azokkal szemben, akik ellen(séges)kultúrát építenek fel a kontinensen. Ne támogassuk azokat nagy pénzzel, akik aztán az Iszlám Állam harcosai lesznek, akik kivonják magukat a törvények alól. Sem a szélsőséges bezárkózás, sem a túlságos nyitottsággal együtt járó problémaeltagadás nem lehet jó válasz. És aki azt mondja, nincs megoldás, annak azt válaszolom, tessék szétnézni a nálunk élő elismert bevándorlók, vagy a tőlünk elszármazott, máshol nagyot alkotott magyarok körében, mert igenis létezik milliónyi jó példa.

Tovább

Gendersemleges jelzőlámpák

Most épp az a nagy téma Ausztráliában, hogy női alakok is legyenek a gyalogátkelőhelyeknél levő lámpákon.

Megszokhattuk, hogy mindig van valami iszonyúan fontos ügy, amiről a tolerancia és egyenlőség jegyében el lehet vitatkozni, és most itt az újabb fajsúlyos probléma, ami nőnapkor pont aktuális. Mint ahogy sok helyen máshol, a szimbólum inkább férfialaknak tűnik Victoria államban is- de már nem sokáig! Melbourne-ben fel akarják számolni az egyenlőtlenséget, és a lámpáknak pont a felében női alakra cserélik le.

Először is leszögezném, engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy férfi vagy nő van-e a jelzőlámpán. Sőt, tőlem lehet az összesen női alak, semmi bajom nincs vele, ha nőkre utaló szimbólumok vannak akárhol, és szerintem ezzel az emberek nagy többsége így van egy normális országban. (Meg kell jegyezzük, mi itt már csak azért sem érthetjük a sok genderhisztériát, mert például ellentétben azokkal a nyelvekkel, ahol külön semleges névmást vezettek be azoknak, akik se nők, se férfiak, nálunk semmiféle nemi megkülönböztetés nincs az "ő" névmásban.)

De állítólag még Ausztráliában is értetlenül állnak az egyenlősdi előtt, a nők egy részét sem érdekli az egész. Pláne azért, mert azt mondják, manapság elég sokan szinte mindig nadrágot viselnek, a szoknyás sziluettet nem érzik magukhoz közel állónak egyáltalán.

Igazság szerint kész csoda, hogy még nincs felháborodás a szoknya miatt. Mert ugyebár ez azt fejezi ki, hogy csak a hagyományos, nőkre erőszakolt viseletben ábrázolva nő a nő, és egyébként is, férfi miért ne járhatna szoknyában? És mi lesz az LMBGTQRHEJJEFNNIVDUP közösségbe tartozókkal? 

Azt gondolom, van olyan terület az életben, ahol fontos az egyenlő elbírálás. Ha egy nő ugyanolyan munkát végez ugyanolyan jól, miért ne lehetne ugyanannyi fizetése? És miért ne lehetne otthon apa a gyerekkel? Ezek fontos ügyek.

De a jelzőlámpa-átalakítás pont olyan dolog, ami hiába kerül pénzbe, hiába lehet felmutatni mint fontos eredményt, valójában semmiféle komoly problémára nem válasz. Még a nők jogaiért harcoló politikusok egy része sem érti, sok más téma helyett miért ezt karolták fel. Persze van, aki személyes diadalként ünnepli ezt a "sorsdöntő" győzelmet- ilyen a politika.

És nyilván az se jó, ha egy férfi és egy nő van a lámpán, mert akkor az a meleg párokkal kirekesztő. És a meleg pár kirekesztő lenne-e a heterókkal? Na, ezek aztán már a súlyos problémák!

Azt hiszem, egyszerre élünk túl jó és túl rossz világban. Túl jól élünk, mert van időnk azon vitatkozni, hogy milyen szimbólum legyen egy jelzőlámpán, miközben a világ nagy részén azt se tudják, mi az a jelzőlámpa, és persze nincs is rá szükségük, mert autóra nincs pénze a nyomorgó embereknek. 

És a világunknak mégiscsak van baja, mert hiába vagyunk azzal tisztában, hogy lehetne tenni egyenlőségért, elfogadásért, toleranciáért, látszatproblémákra pazaroljuk az erőnket. Gendersemleges közlekedési lámpák? Úgy tűnhet, mintha történne valami, miközben ez alig visz előre. Meg se közelíti ezen dolgok megoldása azt, mint amikor annak idején maroknyi nő bátor kiállásának köszönhetően kiterjesztették a szavazójogot. Az volt a merészség, a valódi harc. Ez a mostani csak maszatolás...

Tovább