Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hol a biztonság mostanában?

Ezúttal Angliában, egy koncert után robbant pokolgép. Van hova bújni? Egyáltalán, van értelme félni?

A közelmúltban Ázsiában jártam, s amikor meséltem egy ismerősnek, az úti cél hallatán megkérdezte: biztonságos az az ország? Ezen eltöprengtem. Az újságokból valóban rossz kép rajzolódik ki bizonyos helyekről, mert jól lehet szidni a helyi politikai vezetőket, rendőröket, bandákat, de aztán kiderül, ott már nincs semmi jele ennek a "veszélynek". 

És ugyanígy igaz fordítva is, hogy alapvetően egy európai országban biztonság, rend, a törvények betartása jellemző, nincsenek középkori viszonyokat idéző börtönök, halálbüntetést, aztán tessék, ez nem jelenti azt, hogy ne történnének terrorcselekmények.

Nem nagyon kell ezen meglepődni. Mindannyian emberekkel vannak körülvéve, s a sok ismerős között bizony akadnak barmok. Felszállunk a villamosra és ott is bármikor beleszaladhatunk néhány kötekedő alakba. A merítés pár ezer ember életünkben, és akadnak bőven összeférhetetlen fickók. A földgolyón viszont több milliárd ember él, azaz a sokkal több ember közül még szélsőségesebb marhából is sok van.

Ezeknél nem számít hogy bevándorló vagy helyben élő, hogy muszlim vagy ateista. Az egyik bombát szerel magára és egy koncert után ránt magával a halálba sok ártatlan fiatalt, a másik meg elrabol egy tinit és éveken át tartja a pincéjébe bezárva. Iszonyú nehéz statisztikákat gyártani arról, melyik közösség "büszkélkedhet" a legtöbb erőszakos bűnözővel, sajnos van belőlük minden csoportban. Számomra nem elfogadhatóbbak a pedofil keresztény papok, mint az uszító muszlim hitszónokok.

Nagyon provokatív a kijelentés, de azért mégis megosztom: Németországban vagy Svédországban több a bevándorló hátterű ember mint nálunk, szerintem azonban a magyar állampolgárok jelentős része mondaná azt, hogy inkább szeretne ottani útlevelet, fizetést, életszínvonalat mint hazait. És egyelőre az se nagyon látszik, hogy a "színesedő" Nyugat-Európából tömegével jönnének haza a magyarok a mi kis biztonságosnak mondott országunkba, mert itt aztán senkit soha semmilyen baj nem érhet.

Hát persze. Itt minden tökéletes. A valóság az, hogy a biztonságnak sok összetevője van, és csak az egyik az, hogy véletlenszerű eseményekkel bajba kerülhetünk-e valahol vagy sem. Szomáliában nyilván rosszabb a közbiztonság mint Angliában, robbantás ide vagy oda. 

Ám vannak az életnek sokkal gyakrabban előforduló fordulatai. És annak, hogy életünk jó-e vagy sem, ezekhez sokkal inkább köze van: normális munkahely, tisztességes fizetés, betegség esetén jó egészségügyi ellátás, a gyerekeknek színvonalas iskola, igazi jövőkép és perspektíva. És igenis itt Európában ezerszer több lehetőségünk van biztonságos, elégedett életre, mint máshol. 

Ezért vágynak ide bevándorlók is, akik között rengeteg tisztességes, normális ember van, akik esetleg pont olyan kontrollálatlanul tomboló barmok elől menekülnek, mint akik itt robbantgatnak. Aki már járt nyugati országokban, láthatott rengeteg fekete buszsofőrt, pénztárost, vannak arab orvosok, mérnökök. A mi szinte lehetetlen küldetésünk az lenne, hogy kiszűrjük az ide áramló százezrekből a bűnözőket, terroristákat, bajkeverőket vagy akár csak a segélyre hajtó léhűtőket. A kerítés csak akkor ér valamit, ha minden ház köré építünk egy három méter magas, kamerákkal és árammal védett betonfalat. 

Ez aztán biztonságos élet lenne. És nagyon-nagyon rossz. Mert minden kockázatával együtt szeretek élni, új dolgokat látni, új országokat felfedezni. S ha legközelebb megkérdeznek, adott hely biztonságos-e, megint vállat vonok: biztosan nem állíthatom, hogy soha nem történhet velem semmi rossz. De ha csak a fenekemen ülök és rettegek, ezer százalék, hogy nem történhet velem semmi jó sem...

Tovább

A könnyű meló piramisjátéka

És végül mind egy kávézóban ülünk Bali tengerpartján és a melót letudjuk napi fél óra internetezéssel...

Azzal a kitétellel persze, hogy a kávézóban nem lesz aki kiszolgáljon, mert ők onnan Ecuadorba mentek könnyű online munka mellett világot látni. S a kávét se termeli meg senki, hiszen ők majd Ausztráliában kalandoznak, és blogolással keresnek pénzt a nehéz földtúrás helyett.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb hazugsága az, hogy mindenki megvalósíthatja álmait, és napi nyolc órás igavonás helyett a világ bármely helyén saját ütemezésében dolgozva pár órácskát vígan megélhet. Komoly tanfolyami kínálatot próbálnak felhúzni arra, hogy megtanítsák, hogyan lehetsz független és sikeres online vállalkozó- tőlem viszont ingyen kapod a tudást: ez messze nem fog mindenkinek összejönni.

Eleve a mi kis világunk jelenleg úgy működik, hogy kell egy ember, aki a rizst megtermeli, kell egy, aki betakarítja, kell egy, aki elszállítja, kell egy, aki eladja, kell egy, aki megfőzi. Néha a szerepek egybeeshetnek, néha a végfelhasználó főz vagy szállít, de a lényeg ugyanaz: rizs, vagyis ennivaló nélkül meghalunk, új twitter-bejegyzések olvasása nélkül viszont egészen hosszú ideig el lehet lenni.

Mese habbal, hogy mindenki álommegvalósító világkalandor lehet. Abban a bizonyos Bali kávézóban ülve egymásnak kéne online szolgáltatásainkat ajánlgatni, s abban kéne bíznunk, a mellettünk levő asztalnál ülő a mi blogbejegyzéseink melletti hirdetésre kattint ezerrel, netán ő bíz meg azzal, hogy gondozzuk online vállalkozása Facebook oldalát.

Melózni jellemzően szar, ezért kérünk fizetést érte, ha online, ha nem. És a függetlenségnek is ára van, a bizonytalanság, például. Na meg az, hogy lehet, csak napi egy órát kell dolgozni, de a nap 24 órájában megtalálhatnak ügyekkel. Képzeljük el, hogy Balin élünk, 5-6 óra időeltolódással, és a megkeresésekre a magyar idő szerint másnap válaszolunk. Talán annyira pótolhatatlanok vagyunk, hogy ez nem számít. Talán lesz még rajtunk kívül egy csomó nem annyira szabadon élő online arc, aki gyorsabb és elviszi a megrendelőket. 

A ciki az, hogy az ilyen online vállalkozósdit tartó emberek sem Balin élnek. Pesten vannak, itt osztják az észt, mert annyira azért mégsem egyszerű a világ túlfeléről szolgáltatást nyújtani. El lehet mesélni, hogy csinált valaki tízezer forintos induló tőkéből ötmilliós bevételt, és ha nem részletezed, a tízezer forint mellett még hány milliót költöttél minden másra, például a csapból is folyó netes hirdetésekre, úgy is nézhet ki, te vagy a császár.

Csak a cég éves bevallása nem hazudik, ahol kiderül, az egész éves nyereség 127 ezer forint, kevesebb, mint egy Tesco-pénztáros havi jövedelme. És akkor még jó vagy, mert nyereség van, nem egy online gurunak sikerül milliós veszteséggel megvalósítania önmagát. Kétségtelenül függetlenek egyvalamitől: a pénz nem nyomasztja őket, mert nyereség az nincs. Jobb ötletük nincs, mint hogy elmondják, csináld azt, amit ők, indíts online tanfolyamot meg írj könyvet, hogy beránts balekokat, akik talán fizetnek. Először kiadod a könyvet, aztán tanfolyam formájában előadod a könyvet, végül eladod a tanfolyam felvételét oktató videóként- és még mindig csak ugyanazt mondod el újra meg újra. De vajon hányszor lehet ezt eljátszani? És mennyire kell jónak lenni, hogy az elejétől ugorjanak rá az emberek?

Természetesen létezhet függetlenebb életmód, de hogy teljesen stresszmentes, laza lenne, és egy normál fizetést kalapálnál össze napi egy óra bohóckodással, bárhol a világon- hát ez nagyon-nagyon szűk réteg kiváltsága. Eleve piac kell hozzá: magyarázni sem kell, mekkora különbség van egy magyar meg egy amerikai piacra blogoló ember mozgástere közt. És persze ott van az az alapvető dilemma, hogy ha azt híreszteled, könnyen, minimális munkával, nevetve szerzel pénzt, a megrendelő miért lenne olyan hülye, hogy ezt ne tudja meg? És aztán annyi pénzzel honorálja a munkád, amennyit saját bevallásod szerint ér...

Ez az egész a munkapiac piramisjátéka: egymást hülyítjük azzal, hogy mind függetlenek és szabadok leszünk. Az első pár még kereshet is vele, főleg, ha eladják a "tudást", de akik később jönnek, azok azt veszik észre, pár fillért keresnek, és harcolni kell minden egyes megbízásért, mert a konkurrencia hatalmas, és mindenki ugyanazokra a megrendelőkre hajt, akik nem akartak annyira szabadok lenni. Paradoxon, de igaz: a függetlenség csak akkor valósulhat meg, ha elég sokan vannak, akik hagyományos módon élnek.

Abba a kávézóba Balin egyszerűbben és biztosabban juthatsz el, ha van egy normális szakmád, amiben jó vagy, amiért megfizetnek, és amivel keresel annyit, hogy három hetet egy egzotikus szigeten tölthetsz. És akár még nyugdíjad is lehet, no meg biztos háttered a mindennapokban. Földhözragadt gondolat? Az. De ha eleget melózol, eleget keresel, az a három hét lehet három hónap is, mert megteheted- és közben még dolgoznod sem kell...

Hogy tudom-e, miről beszélek: volt olyan időszak, amikor online munka, blogolás volt a fő bevételi forrásom. Nem könnyű és nem is stabil pénz, szóval pontosan tudom, ennek a fajta szabadságnak ára van. És volt rendesen belefektett idő, energia, jövedelmileg pedig messze nem volt mérhető egy mérnökhöz, noha az a legmagasabb végzettségem. Megérte? Nyilván, hiszen azért csináltam. De csak azért tehettem meg, mert a magánéletem is kötetlen volt. És azért működött valamennyire, mert jó voltam benne. Pontosan tudom hát, hogy az emberek túlnyomó részének ez bizony nem opció. Viszont ha kiegészítő lehetőségként tekint rá valaki, máris több az értelme- ha érdekel ez az életmód, haladj lépésről lépésre, és ne félj beismerni, ha kiderül hogy nem neked való.

Tovább

Feketék, fehérek, sárgák

Tisztázzuk, miért van olyan sok eltérő kultúrájú ember néhány európai országban!

Manapság nagyon gyakran előkerülő téma az, hogyan változik meg az öreg kontinens társadalma. Tért nyer a muszlim vallás a nyugati nagyvárosokban, valóságos kis negyedek alakultak ki a más kontinensekből származó bevándorlóknak köszönhetően.

Először is tegyük félre azt a kérdést, hogy ez most jó-e vagy sem. Sokkal összetettebb ügy ez, mint hogy elsőre választ lehetne rá adni. Igen, vannak közöttük bűnözők, terroristák, de ha valaki buszra száll, boltba megy, számtalan tisztességesen dolgozó fekete vagy arab embert láthat a mindennapokban, sőt, némelyek egészen magas pozícióba jutottak: London polgármestere, Sadiq Khan is pakisztáni származású. Nem kellene összemosni az autókat gyújtogató, fosztogató csőcselékkel őket. (És nem mintha nem lennének keresztény bűnbandák, lásd olasz maffia...)

Ami inkább kulcskérdés, az az, hogy is kerültek ilyen tömegben Európába ezek az emberek? A világ egyik legnagyobb csúsztatása azt állítani, hogy az utóbbi évek menekült-, migránsrohama áll a háttérben. Valóban sokan érkeztek ide Szíriából, Irakból és más országokból, de ők messze állnak attól ma még, hogy szerves részét képezzék a német, svéd vagy francia társadalmaknak. Sőt, az se biztos, hogy ha valami csoda folytán ismét béke lenne hazájukban, nem térnek majd vissza oda!

Sokkal többen vannak olyan fekete Afrikából, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről, Indiából, Pakisztánból, Törökországból vagy a Karib-térségből származó emberek, akiknek ma már Európában van a hazája, nincs hová hazamenniük. Ők már évtizedek óta áramlanak be, és erről a folyamatról mindenki tudott. 

A Németországban élő törökök például egyszerűen munkaerőimport révén kerültek el hazájukból. Talán eleinte csak pár évre terveztek, de ma már a török nemzetiség megkerülhetetlen a német politikában. Nincs hova küldeni őket, sok családban már a harmadik generáció él Németországban, németül beszélnek, németnek tartják magukat, válogatott sportolók, ismert színészek kerültek ki közülük.

Valóban, sok közöttük a muszlim. Mint ahogy élnek zsidók, hinduk, buddhisták is az országban. Nem a vallással van a baj, hanem a fanatizmussal. Mindenesetre a németek maguk nyitották tágra a kapukat évtizedekkel ezelőtt- és egyelőre nem úgy látszik, hogy ettől roggyant volna meg a gazdaságuk. Pont ellenkezőleg...

A francia, holland, angol változások másra vezethetőek vissza. Ezek az országok élen jártak a gyarmatosításban, erőszakkal foglaltak el hatalmas területeket Afrikában, Ázsiában, Amerikában. Senki nem hívta őket oda, hogy rabszolgaságba taszítsák az ott élőket. Nyilván nem volt tökéletes az élet ezekben az országokban, de ma a magyar kormány például, bármilyen is nálunk az élet, arra hivatkozik, hogy minden nemzetnek megvan a joga az önrendelkezéshez. Azok az emberek ott a távoli kontinenseken nem élhettek ezzel a jogukkal. 

Aztán ahogy változott a világ, a birodalmak részeivé vált gyarmatokról szivárogni kezdtek az emberek Európába. Az egykor rabszolgaként elhurcolt emberek utódai később szabad emberként maradtak az új hazájukban. S ma pakisztáni negyed van Londonban, észak-afrikai arab országokból származók népesítenek be utcákat Marseille-ben. Bocs, talán nem kellett volna a magasabb rendű európai kultúra nevében odamenni, leigázni őket, s akkor ők sem kerültek volna el otthonaikból! Ha megnézzük, kik erőszakolták rá a saját "eltérő kultúrájukat" a másikra, akkor mi, európaiak nem vethetünk mások szemére semmit...

És bizony, a terrorcselekmények elkövetői között is akadt, akinek semmi köze a mostani menekülthullámhoz, második-harmadik generációs emberek is voltak közöttük. Európa kudarca az, hogy ha nem sikerült integrálni őket? És az nem az európai kultúra kudarca, hogy megtörténhetett a holokauszt vagy a kommunista népirtások? 

Összetett kérdések ezek, amikre teljesen felesleges leegyszerűsített válaszokat adni. Vagyis a primitív politizálás hívei számára tetszetős megoldás az, hogy rámutatunk egy jelenségre, egy népcsoportra, ők igyekeznek megbélyegezni valamit vagy valakit. Csak hát a világ nem így működik, folyamatosan változásban van és átalakul. Magyarország és a magyarok: száz, kétszáz, ötszáz vagy ezer éve ezek teljesen mást jelentettek, mint ma.

Mese az, hogy pár lezárt határral mi bármi állandónak gondolt dolgot meg tudunk védeni- ez csak erőlködés. Európában ma él sok milliónyi afrikai, közel-keleti származású ember, teljes jogú EU-s állampolgárként, és akár tetszik, akár nem, ők ma teljes joggal jöhetnének Magyarországra letelepedni, dolgozni, családot alapítani! Nem azért nem jönnek, mert bárki megvédi ettől a nagybetűs Hazát, hanem azért, mert semmi vonzót nem találnak az országunkban.  Semmiféle jogunk nem lenne mondjuk félmillió francia útlevéllel bíró muszlim visszafordítására, mint ahogy Angliából sem fordíthattak vissza több százezer magyart... (A brexit előtt legalábbis ez nem nagyon merülhetett fel.)

Ez van, honfitársaim! Mi úgy "védjük" magunkat, hogy semmi különösebben izgalmasat nem tudunk nyújtani semmilyen bevándorlónak, sőt, még a magyar fiatalok tömegei is inkább külföldön keresik a boldogulást. Hogy erre büszkének kell-e lenni, azt nem tudom... 

Tovább

Tiltakozásnak látszó támogatás

Mielénk már azt sem lehet elfogadni, hogy valaki tényleg azért tüntetnek, mint amit mondanak.

Új stratégia vált uralkodó a kommunikációban: ha összejön sok ember demonstrálni, tiltakozni, aláírni, akkor azok vagy meg vannak tévesztve, vagy nem is az ellen tiltakoznak, mint amit mondanak.

Értem én a szándékot, hogy ezzel próbálják másfelé terelni sok ezer ember együtt képviselt véleményét. Ha negyedmillióan népszavazást követelnek az olimpiáról, akkor ők hazaárulók, álomgyilkosok, és persze nem is látják át az egészet. Mondjuk nehéz is lett volna átlátni bármit, a titkosított anyagokkal, és az érdemi vita elől folyamatosan menekülő kormányzati szereplőkkel.

Sőt, nyilván róluk is kiderült, hogy tulajdonképpen a Soros-féle migránsbiznisz szekértolói, mert a rafináltan megfogalmazott "Akarja-e hogy népszavazás döntsőn a budapesti olimpiai pályázatról?" bizonyos betűit felhasználva kijön a "Telepítsünk egymillió migráns terroristát országunkba!!!" mondat. Figyeljük meg: mind a kettőben van t, o, l, p, s, k, n betű! Véletlen lenne? Aligha!...

A "Ne írd alá János!" felszólítást kántálók sem figyeltek arra, hogy amikor sok ezer torokból hangzik fel egyszerre ez a mondat, már úgy hangzik, hogy "A Soros György által Európába illegálisan becsempészett összes összeférhetetlen migránst Magyarországra kell hozni, hogy a mi pénzükön élősködjenek és elvegyék a helyet az egyetemen a határon túli magyarok elől!" Legalábbis az M1 közvetítésében tisztán ez volt kivehető, egyesek szerint...

Vagy a Római partot mai formájában eltüntető parti gátat ellenzők is meg vannak tévesztve. Nyilván nem veszik észre, hogy olyanok heccelik fel őket, akik azt tervezik, hogy a most még ott lévő fák tövében fognak migránsvárost kialakítani. A tüntetőknek csak annyi lett volna, hogy elolvassák a hosszú, és mellesleg a legutóbbi időkig nem nyilvános szakvéleményt, de nem, ehelyett Soros mellett tüntetnek, mert a famentés liberális körökben a migránsbiznisz kódneve.

Na de akkor mi van a Békemenettel? Lehet, hogy őket is megtéveszti valaki? Lehet, hogy miközben Magyarország függetlenségéért, Brüsszel ellen vonulnak, valójában Soros szekerét tolják? Össze vagyok teljesen zavarodva! Hát kik mozgatják itt a szálakat, ebben a rengeteg bajtól, migránstól sújtott kis országban?

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba: igenis, lehet tüntetni bizonyos dolgok ellen. És igenis el lehet fogadni, hogy valami valakiknek nem tetszik. Ezek a dumák a megtévesztésről szánalmasak: nem akarnék olyan szavazórétegre támaszkodni politikusként, akiket ilyen marhaságokkal meg lehet vezetni. Büszkeség is van a világon. Persze ez nem politikai kategória: a becsapható ember szavazata pont annyit ér, mint egy akadémikusé...

De valahogy mégis olyan szép dolog észérveken alapuló, felnőtt politizálásról ábrándozni. Ahol vitatkozunk érdemi kérdésekről, ahol valódi témákban, valódi véleményalkotásra hívnak minket. Ahol egy online felületen tudunk szavazni, nem álkérdésekről, csúsztatásokról, számon nem kérhető elvekről, hanem tényekről, tervekről, alternatívákról.

Ettől mindenki rettegni látszik, és nem csak nálunk, hanem az egész világon. Magyarország persze azért röhejesebb, mert annyira félnek a politikusok, hogy inkább minden oda nem illő sületlenséget belekevernek a dolgokba, elkenve a tényleges történéseket. Sok tízezer olyan ember véleményének a semmibevétele, kiállásuk megalázása az, hogy egy egyetem melletti tüntetéskről azt mondják, tulajdonképpen a migránsok mellett demonstráltak. Gyalázat, hogy ezt egy politkus büntetlenül megengedheti magának! 

És borzasztóan rossz precedens is, természetesen. Hiszen ilyen elvtelen módon kommunikálva bárkit, bármivel meg lehet vádolni. Családok védelméről beszél egy KDNP-s politikus? Ugyan, valójában Putyin ügynökeit akarja beültetni a nemzetbiztonsági hivatalba! Munkahelyteremtési programot hirdet meg a kormány? A fenét, a sorok közt olvasva kiderül, hogy be akarják tiltani az általános iskolában az irodalomoktatást! 

Szóval ez egy veszélyes játék. Aki beszáll, azt kockáztatja, hogy a Kétfarkú Kutya Párt terepére téved, s egy idő után annyira is fogják komolyan venni. Tudom, egy darabig a kőkemény rajongótábor veszi a lapot- de nem biztos, hogy örökre így marad. És aki viccpártot csinál magából, az már nehezen állítja vissza a hitelességét, becsületét...

Tovább

A budapesti olimpia első diadala

Ha a cinizmus versenyszám lenne, Fürjes Balázstól senki nem vehetné el a győzelmet.

Van néhány ember, akinek a megszólalásait pusztán önkínzásból olvasom. Kovács Zoltán, Schmidt Mária vagy Fürjes Balázs tipikusan az az okosnak látszó értelmiségi, akinek nyilatkozatai kizárólag a vérnyomás emelésére alkalmasak. Arrogancia, a saját tévedhetetlenségükbe vetett hitt, érdekvezérelt álláspontok- jellegzetes hazai közszereplők ők.

Itt van például ez a Fürjes, aki olyan fülényes magabiztossággal söpri le az érveket, ha a nagyberuházások megdrágulásáról van szó, hogy lassan én is elhiszem, a 100 milliárd forint kevesebb, mint a 25. Szemmel láthatóan nem ugyanarra a közgazdsági képzésre jártunk, de ha azt nézem, mire vitte hozzám képest, ő választott jól.

Tulajdonképpen mi az olimpiai pályázatot simán meg is nyertük, így utólag, elméletben, a visszalépés után. Mit nekünk Párizs és Los Angeles! Szerintem a sikerdíjat is felvették már, mert úgy kezelik, mintha 2024-ben mienk lenne az olimpia. Igaz, hogy a nagy magabiztosság csak az aláírás gyűjtés sikeréig tartott, amint megvolt a kellő számú szignó, gyáva módon kihátrált a pályázatból mindenki. Akkor hirtelen elpárolgott a fene nagy bátorság, amikor meg kellett volna méretni a koncepciót.

Pár hétnyi utólagos sikerpropaganda után pedig máris ismét magasra emeljük az olimpiai lángot: Fürjes kijelentette, mi minden létesítményt megépítünk, mert egyrészt csak, másrészt úgyis kellenek a 2028-as vagy 2032-es olimpiához. És ha már megvannak úgyis, a rendezés "minimális költséggel" jár. Csak előtte nullázzuk le magunkat...

Mivel ő pontosan tudja, ezért nem neki üzenem, csak úgy magunk közt szögezem le: ennél cinikusabbat mondani egyszerűen nem lehet. A népszavazási kezdeményezésr aláíró cirka 250 ezer budapesti ugyanis nem a 2024-es évszámot utálta, és nem is tornából felmentett, vastag szemüveges bölcsészek, akik csak kortárs táncesteket néznek a NatGeón (mellesleg, ha azok lennének, akkor az ő szempontjaikat is figyelembe kéne venni, nem?). Szó sincs sportgyűlölőkről, a magyaroknak szurkolnak szívből- csak a játékok rendezését tartják megfizethetetlenül drágának.

Amennyiben elkezdjük mégis a felesleges (mert el nem nyert olimpiáról beszélünk!) építkezéseket, egyszerűen csak azt jelezzük, ebben az országban senkit nem érdekel, mit szeretnének az emberek. Ebből látszik, hogy a nemzeti konzultáció vicc, hülye kérdésekkel, mert amikor valóban, érdemi ügyben véleményt nyilvánít a tömeg, akkor annak direkt az ellenkezőjét csináljuk. Félelmetes cinizmus ez, csak sajnos nagyon sokba kerül.

Megvan tehát a recept arra, hogyan lehet kijátszani a népakarot. Leszavaznák a paksi atomerőmű bővítését? Sebaj, mi azért telepítünk egy atomreaktort, csak úgy, nem indítjuk be, dísz lesz az a Duna partján, aztán ha netán mégis szükség lesz rá, jaj de jó. Ha nem? Hát, akkor is megérte. Valaki(k)nek biztosan.

Az olimpiai létesítmények pont ilyenek. Nem nyertük el a rendezést, és akkor mi van? Csak a gyengék építenek stadiont konkrét céllal, mi megcsináljuk anélkül is. Sőt, ha kell, versenyzők nélkül rendezzük az olimpiát, csak úgy magunknak, no meg persze meghívjuk rá a határon túli magyarokat, minket más úgy se érdekel, és így biztosan elsők leszünk az éremtáblázaton. No meg bevezetjük új sportágként a cinizmust: Fürjes Balázs start-cél győzelme borítékolható.

Persze még véletlenül sem lehet arról szó, hogy ő személyesen jól jár-e, mert pár évre biztosítva van a megbízása a nem létező olimpiarendezésre készült létesítmények felhúzásával. Nyilván ilyenről szó sem eshet, csak mi, egyszerű honpolgárok nem láthatunk bele az ilyen nagy elmék vízióinak összetettségébe. (Eltaláltad, én is szeretnék részt venni a cinizmus-versenyben.)

Azzal meg ki foglalkozik, hogy 2032-ben esetleg más elvárások, más feltételek lennének a rendezőkkel szemben? Hogy az előttünk álló másfél évtized alatt változik annyit a világ, hogy amit mi felépítünk csak úgy önszorgalomból, sok pénzért, az úgy, abban a formában már nem lesz jó? No meg ha esetleg akkor is lesz népszavazás, az emberek pont azt mondanák, mint most? Ki vállalja a felelősséget a felépített, de soha nem használt csodastadionokért, csarnokokért? Ugyan, ilyen apróságokkal csak az foglalkozik, aki nem ér fel vezetőink nagy céljainak igazságához.

És persze ez az egész tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember kedvét elvegye minden aláírósditól, népszavazástól, véleménynyilvánítástól, hiszen az arcunkba nevetve mutatják meg, akkor is az ellenkezőjét csinálják, ha beleszakad is az ország. Mert hagyjuk. Mert eltűrjük, hogy gigaépítkezéseken szedjék meg magukat a kormányzat cimborái, hiába mondott nemet az ország jó része az olimpiára. 

Tényleg nem kellene politikai nyilatkozatokat olvasnom, mert a végén a fedett pályás agyvérzésben mutathatok fel csak kézzel fogható eredményeket...

Tovább