Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Kutyák és gyerekek

Van-e jogunk és okunk szidni az Európába költöző muszlimokat?

Ha az ember nézi, hallgatja, olvassa az öreg kontinens sorsán kesergő kommentárokat, kezdheti úgy érezni, küszöbön áll a teljes muszlim hatalomátvétel, s hamarosan mi leszünk itt kisebbségni. 

Ez a helyzet ma még nem áll fenn, s ne feledjük, azért van abban felelőssége az egyes országoknak, mit követelnek meg a beilleszkedés feltételeiként az új polgároktól, szóval lehetne ezzel a helyzettel mit kezdeni. Egyszerűen értelmezhetetlen, hogy valamiféle liberalizmustól hajtva hagyták, hogy külvárosokban olyan fiatalok ezrei nőjenek fel, akiknek új hazájuk semmit nem jelent, teljesen idegen testként különül el a közösségük. Nem tudom elhinni, hogy ennek így kell lennie. 

No de most nem ez a kérdés foglalkoztat. Az ember nézi a beszámolókat, a képeket, s látja, ahogy aggódva mutatnak rá az elemzők, hogy az utcák tele vannak fejkendős asszonyokkal, a parkokba muszlim családok járnak ki gyereksereggel, és így tovább. (Meg kell jegyezzem, ha ők mind potenciális terroristák lennének, minden nap lenne pár tucat támadás valahol, tehát ez még a problémák ellenére is általánosítás, ostoba előítélet.)

De nézzük csak meg jobban a képeket, nincsen rajtuk soha sétáló ember, aki ne lenne bevándorló hátterű? Bizony hogy vannak, hiszen ők is ott élnek. Csak míg az arabok gyereket visznek ki a parkba, az "őslakosok" kutyát. Előbbiek gyereket nevelnek, utóbbiak kutyát. Előbbiek családot akarnak, utóbbiak beérik háziállattal.

És tegyük egyértelművé, a kutya nem gyerek, nem volt az soha, nem lesz az soha. Egészen más felelősségvállalás, amikor valaki gyermeket nevel, és ezzel áldozatot vállal, miközben csak reménykedhet benne, utódja sokra viszi, boldog élete lesz. Biztosak lehetünk benne, a muszlimok messze-messze túlnyomó többsége nem azért akar gyereket nevelni, hogy az majd 19 évesen felrobbantsa magát egy buszon, pár ártatlannal együtt. S aki törekszik, az bizony karriert csinálhat mint tudós, politikus, sportoló, származása ellenére. 

Nem szeretem az olyan kijelentéseket, hogy "szüljék tele a magyar nők az országok", mert az ugyanolyan primitív csengésű, mint az uszító szövegek. De akkor is tény, hogy furcsa bántani a muszlim családokat, amikor ők gyereket, s ezzel együtt felelősséget vállalnak. Hogy az egyes emberek a vallás, a más felfogású kultúra miatt akarnak nagyobb családot, netán a szociális támogatás vonzza őket, az most mellékes.

(S megjegyzem, a mi kormányunk családbarát intézkedései a sok feldobott pénzzel pont ugyanolyanok, úgymond "kifizetni" akarják a magyar gyerekeket. Ha nem mutogatunk ujjal arra, aki a 10 milliós CSOK által biztatva vállal harmadik gyereket, ne bántsuk azt se, aki máshol él hasonló lehetőségekkel.)

Eközben nyugaton kezdenek gyerekként bánni a kutyákkal, macskákkal. Elképedek, amikor egy macskás kép mellé a gazdákat emlegetve azt írják, "parents", azaz szülők. Ez sem sokkal megnyugtatóbb felfogás, mint amivel a muszlimokat vádolják. Csodálkozunk, ha az utcákon több arab kissrác focizik, amikor mi azt hisszük, egy kutya örökbe fogadása párhuzamba állítható a gyerekvállalással? Ez teljesen nonszensz, és ezt még annak is meg kell értenie, akinek nincs saját gyermeke, akármilyen okból.

Szóval keressük a hibát magunkban (is), mielőtt mást vádolunk. Nem egyszerű kérdések ezek, s ha csak egyoldalúan nézzük, végképp nem kerülünk közel a megoldáshoz...

Tovább

A 3,4 milliárdos parti

Megnyitották a megnyitandót, Budapestre figyel az úszóvilág.

Teljesen mindegy, ki mit mond, azt el kell ismerni, iszonyú sok pénzt tapsoltunk el a vizes világbajnokságra, és a megnyitó sem volt mentes a pénzszórástól. Több mint hárommilliárd forint őrületes pénz, és nehéz magunk előtt látni azt, hogy ez a megnyitó hihetetlen módon növelte volna az ország ismertségét, hiszen a világ más pontjain nem nagyon közvetítteték. 

Azt kell mondjam, az egész vizes vébé tulajdonképpen lelkes egységbe kovácsolja az országot, mert mindenki izgatottan lesi, mi történik. Az egész eseménnyel szimpatizáló, kormánypárti médiumok grandiózus szavakkal írják le az esemény várható hatását, nagyszerűségét, míg az egészet eltúlzott, szétlopott rendezvénynek tartók lesik a hibákat, keresik, mibe tudnak belekötni. És a mind a két oldal találhat kapaszkodót- mint ahogy mi is lehetünk kritikusak mind a kettejükkel.

Hiszen lássuk be, akármit is mondanak, az uszodák állnak, a versenyeket meg lehet rendezni, a megnyitó látványos és mozgalmas volt, szóval a kifejezetten rövid idő ellenére sikerült a legfontosabb dolgokat elrendezni, felépíteni, tető alá hozni. Hogy milyen áron- na ez máris jó kérdés. De az tuti, hogy nem lett igazuk azoknak, akik szerint már a rendezés előtt elbukunk, mert semelyik helyszín nem fog készen állni.

A vb-pártiak hurráoptimizmusán sem nehéz fogást találni. Jellemző például ez a cikk, ami máris totális sikerről beszél, de könyörgöm, várjuk már meg az ilyesmivel az egész végét. Kevés az olyan verseny, aminek a rajt előtt mindenki a győztese, sportnyelven szólva. És ez sem ilyen verseny, szóval mielőtt hátradőlünk az elégedettségtől, ugyan vezényeljük már le tisztességgel a világbajnokságot. Mert a vb-párti közvetítésekből az valahogy csak kimaradt, hogy pont a sztárvendég CeLoo Green énekét nem lehetett hallani a fellépés első percében, ami azért ciki.

S az újságíró egyik állítását vélhetően az utóbbi idők egyik legerősebb csúsztatásának érezhetik sokan. Ő ugyanis a tervezett olimpia főpróbájaként hivatkozik a vizes vb-re, s kiemeli: "Amikor a magyar döntéshozók azt mondták, hogy... elvállalják a 2017-es vb megrendezését, még azt hitték, hogy ez az esemény jó belépő lesz a 2024-es nyári olimpia esetleges elnyeréséhez. Nem rajtuk múlt, hogy amikor megkezdődik a budapesti világbajnokság, akkor Magyarország már csak távoli szemlélője annak a folyamatnak, amelynek a végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szépen leosztja a 2024-es és 2028-as nyári játékokat Párizsnak és Los Angelesnek."

Hát ha nem a döntéshozókon múlt az olimpiai pályázat visszavonása, akkor ki a fenén? Igenis pontosan ugyanazok az emberek táncoltak vissza egy olyan civil kezdeményezés miatt, aminek semmilyen ügydöntő eredménye akkor még nem volt, akik az olimpiai álmot dédelgették. Ez tény, teljesen felesleges elkenni az igazságot. Volt egy népszavazási kezdeményezés, de ha a döntéshozók nem futamodnak meg, rendezhettek volna népszavazást, meggyőzhették volna a polgárokat, s képzeljük el, milyen erős érv lett volna egy fölényes támogatás az olimpiának a NOB szemében! Ha pedig erre a támogatásra esély se volt, akkor is a döntéshozókban volt a hiba, akik olyan projektbe hajszolták volna az országot, amivel az emberek többsége nem ért egyet. Szóval ne fogjuk rá ezt a bukást senki másra.

Elvileg most nem az olimpiáról kéne okoskodnom, mégis megteszem, mert jellemző, hogy torzít az elfogult sajtó. Az olimpiai álmot az törte össze, aki a pályázatot visszavonta. Az nem a pár hónapja létező Momentum Mozgalom volt, nem Soros György, nem Brüsszel, hanem a kormányzat és a főváros. Hát ha ilyen ügyben lehet kicsit igazítani a valóságon, hogy beleilljen a világképünkbe, akkor hasonló módon történhet mással is. Ne vegyük komolyan a "világ ötödik legfontosabb sporteseménye" és "hatmilliárd néző" lózungokat se.

Például itt van ez a dolog a fontossággal. El tudjuk képzelni, hogy az olimpia megnyitóját nem közvetítik mindenhol a világon? Mert szemmel láthatóan a mi nagy rendezvényünké simán érdektelen volt. Tudomásul kell venni, a világ óriási sportpiacán egy ilyen vb már csak egy esemény a sok közül, s ezekben a napokban olyan riválisokkal kell vetélkedni a sportkedvelők figyelméért, mint a wimbledoni teniszbajnokság, a Tour de France vagy a Forma 1 Brit Nagydíja, sőt, a végével esik egybe a Magyar Nagydíj. És ha olyan fontos az úszók világbajnoksága, hol is rendezték az előzőt, no meg az azt megelőzőeket? Emlékszik valaki? Aligha.

Ez megintcsak tény, nem fanyalgás. Elhiszem, hogy Ugandából, Uruguay-ból és Üzbegisztánból is jön esetleg úszó a világbajnokságra, de ettől még nem biztos, hogy azokban az országokban jobban érdekli őket versenyzőik kiesése a selejtezőkben, mint valami helyileg izgalmasabbnak számító sportesemény. Mindez nem jelenti azt, hogy a kákán is csomót kereső ellendrukkerek kajánsága, fanyalgása szimpatikus, de ha a világbajnokságot támogatói agyatlanul, kritikátlanul ujjonganak és figyelmen kívül hagyják a valós tényeket, akkor őket sem lehet komolyan venni.

Lehet egy remek világbajnokságot rendezni, lehet egy picit a figyelmet Magyarországra irányítani, de egyrészt ez igen sokba került, másrészt a tündérmesék kreálása helyett értékeljük reálisan az eredményeket. S aki így tesz, a végén von mérleget, nem pedig akkor ítéli sikeresnek (vagy totál sikertelennek, mert ne felejdkezzünk a kritikus oldal elfogultságáról se) a világbajnokságot, amikor még el se kezdődött.

Tovább

Zárjuk le a Soros-kérdést!

Szerintem a világ legegyszerűbb dolga megoldást találni a Soros-problémára.

Tele lett plakátolva az ország a magyar-amerikai milliárdos portréjával. Megmondom őszintén, én nem látok bele abba, hogyan manipulál a most minden gonosz forrásának tartott Soros, és szomorúan vallom be, soha nem keresett meg, hogy milliókért cserébe toljam a szekerét. Így aztán vérig is vagyok sértve.

Teljes mértékben támogatom tehát azt a törekvést, hogy állítsuk meg Sorost, nehogy már ő és bábjai diktáljanak nekünk a saját hazánkban. (Mondjuk az egy kicsit problémás, hogy a neki lekötelezett magyar szervezetek magyar tagjainak ugyanúgy lehet véleménye, elképzelése az országról, mint a politikai pártoknak, tehát a saját hazájukban azt mondhatnak a saját hazájukról, amit akarnak. Elvileg.)

Sok-sok nyilatkozatot láttam és olvastam, de igazán konkrét időpontot nem tudott senki felmutatni, hogy Soros eddig jó arc volt, utána viszont megutálta Magyarországot és direkt ellene dolgozott, hogy elvegye álmainkat, tönkretegye jövőnket- mi ezt persze nem hagytuk, sőt!

Olyannyira éles a kontraszt, hogy még a ma Sorost szidó emberek jelentős részétől is lehet egykori nyilatkozatokat találni, amikben éppen neki hálálkodnak, sőt, Sorost védik a szélsőséges politikai erőktől. (És nem, az nem érv, hogy "óvodás is voltam kommunistaként", mert felnőtt, jogi és erkölcsi felelősséggel bíró állampolgárként elfogadni a pénzt nem ugyanaz, mint beleszületni egy akármilyen rendszerbe.)

A kulcskérdés tehát az, lehet-e határvonalat húzni? Ha nincs ilyen, akkor bizony könnyen megtörténhet, hogy már évtizedekkel ezelőtt is Soros gonosz tervét hajtotta végre mindenki, akit támogatott, s ami most történik, az színjáték. Gyanakodva kell hát néznünk az egykori Soros-ösztöndíjasokra, a Soros-által támogatott szervezetekre, pártokra, a Soros-féle CEU-n végzett összes diákra.

A megoldás nyilvánvaló és pofonegyszerű, ha a kormányzat komolyan veszi a saját kampányát: minden olyan pártnak tiltsák meg az indulást bármilyen magyarországi választáson, ami valaha Soros-féle pénzt kapott. Hasonló módon ne lehessen közszereplő senki, aki valaha Soros-ösztöndíjas volt, vagy Soros-pénzelte szervezet tagja volt akkor, amikor az pénzt kapott. És természetesen kizárnám a közéletből az összes olyan embert is, aki CEU diplomát szerzett.

Az ötletért természetesen semmit nem kérek, bátran használhatja a kormány vagy akármelyik párt, aki hajlandó ilyen törvényjavaslatot benyújtani. Hiszen nekem elsősorban az ország a fontos! És ha azt látom, hogy a parlamenti többség hajlandó végre lépni, akkor azzal bizonyítják, hogy nem csak szavakban, plakátok szintjék veszik fel a harcot a szerintük Soros által irányított bandával, ami rosszat akar az országnak, hanem ténylegesen is.

A másik lehetőség az, hogy senki nem fog ilyen törvényt megszavazni. Akkor pedig azt hiszem, nekem is minden jogom megvan bármit gondolni a Soros-ellenes plakátkampányról, meg az arra kitolt milliárdokról. Mert így üzengetni könnyű, tét nélkül, más pénzén, de sokkal izgalmasabb, ha az ember vállalja a felelősséget a saját egykori tetteiért, viselt dolgaiért.

Csak hát ehhez egy kis bátorság kellene, kurázsi. No meg őszinteség. Ennek pedig néha mintha híján lennénk. Éppen úgy, mint a józan észnek: az ifjú kereszténydemokrata Nacsa Lőrinc beégése a Sorost-védő egykori Fidesz nyilatkozat kapcsán jelzi, hogy azért vannak bizonyos fehér foltok a tájékozottság terén. És ezek az emberek a televízióban, ország-világ előtt bizonyítják, mennyit érnek. Hát jó lenne, ha egyszer tényleg következménye lenne a döntéseknek és választásoknak.

Mert bárki bármit mond, Soros támogatását elfogadni nem csak ma számít döntésnek, az volt 25-30 éve is. Amivel felelősség jár, akár a pénz adományozója felé, akár a választók felé. És teljesen mindegy, mikor történt ez. Idézzük magát Kövér Lászlót: "kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna"? Hát lehet-e jó Soros-támogatásból rossz Soros-támogatás? Erre a kérdésre kéne választ adni, uraim!

Tovább

Hazatérnek a Seuso-kincsek

Megérte aranyáron megvásárolni az ezüsttárgyakat?

Régi, fordulatos történet a Seuso-kincsek ügye, amatőr kincsvadásszal, rejtélyes halállal, külföldre menekített tárgyakkal, évtizedes egyezkedéssel, és aztán a mostani (vélhető) lezárással, ami sok-sok közpénzbe került. Ennek akkora fontosságot tulajdonítottak, hogy maga a miniszterelnök tette meg a rendkívüli bejelentést- most aztán örül a nemzet.

Szerintem, bármennyire teret kap ez a sztori és a tárgyak hazamenekítése, valójában nem hoz lázba sok embert. Nem kell ezen meglepődni, hiszen itt nem egy Munkácsy-képről van szó, amit sokmindenki ismer, ami sokkal erősebben kötődik a magyar kultúrtörténethez, mint pár későrómai ezüsttárgy. Pláne úgy, hogy a Seuso-kincsek már olyan régen vannak külföldön, és nem is nagyon láthatta a nagyközönség itthon ezeket itthon. 

Természetesen a lelet fontos, de nem magyar, hanem magyarországi jelentőséggel bír, ha lehet ezt így mondani. Hazánk területén elég komoly mennyiségű római lelet került elő, köztük más szenzációsak is, tehát a Seuso-kincsek mellett akadt bőven más is a föld mélyén. Sőt, több, mint valószínű, hogy még most is nyugszik ott rengeteg dolog.

Az a pénz, amit a magyar állam szerint illegálisan kivitt tárgyakért fizettünk, több milliárd forintra rúg. Ha előbújik az emberből a hétköznapi demagóg, simán mondhatjuk azt, hogy ebből sok-sok lélegeztetőgép (CT, akármi más) kijött volna. Csak összevetésként: ha jól tudom, az új budai szuperkórháznak helyet adó komoly méretű telkek harmadannyiba kerültek, mint a Seuso-kincsek. Érdekes összevetés, nem? Persze mondhatjuk azt is, a soha meg nem valósuló budapesti olimpiára is elvertünk ennyi pénzt, pedig a szavazásig el sem jutott a projekt- akkor már több értelme volt valami kézzelfoghatóra költeni. 

És ebből végülis hosszú távon nem lesz semmiféle botrány, mert -megbocsásson nekem a világ, amiért ezt kimondom- a magyar emberek túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli ez a pár ezüsttárgy, hiába emlegetik mindenhol páratlan kincsként azokat. Valami jó régen errefelé élt dúsgazdag rómaié lehettek, hát remek, de bíróságon soha, sehol nem tudta a magyar állam bizonyítani, hogy tényleg jogosak a magyar igények ezekkel kapcsolatban. (Ezért kellett visszavásárolni őket attól, aki ki tudja milyen úton-módon jutott hozzá. Megéri a szürke zónában lavírozni, mint az jól látható, hiszen milliárdokat lehet kaszálni, legálisan, és a másik fél még büszke is magára.)

Mivel nem volt és nem lesz Seuso-láz kis hazánkban, így aztán szépen elsikkad az a téma is, mennyibe kerültek. Pár nap múlva sem a bejelentésre, sem a számokra nem fog emlékezni senki. S ismétlem, itt legalább valami kézzel fogható eredménye van annak, hogy ilyen bődületes pénzeket adtunk ki a közösből. Más kérdés, ahogy amiatt se tört ki forradalom, hogy valami brit gyűjtő őrzi ezeket évtizedek óta, az se lett volna világrengető, ha nála is maradnak még sok évig. 

Mindegy, most már megtekinthetik ezeket azok, akik itthon kíváncsiak rájuk. Igen, tudom, lehetett volna másra költeni, a magyar kultúrtörténetnek akadnak még olyan fontos alkotásai, amik legalább ennyit megérnének, hogy nálunk láthassuk őket, de mégsem akarom ostorozni a kormányt. Hacsak azért nem, hogy ilyen színpadiasan nagy felhajtást rendeznek a téma körül, de ez meg enyhén szólva sem idegen az ország mai vezetésétől. Nekik is volt egy jó napjuk, az angol műgyűjtőnek is, mi meg- hát mi meg így is, úgy is mindent benyelünk, szóval, ha úgy vesszük, még mindig jobb, ha erre költünk, mint másfél hétig álló óriás ugrótornyokra. Azaz mi is örvendezhetünk...

Tovább

Bajnokok a kelléktárban

Furcsa történet jelent meg arról, hogy a vizes vb megnyitója kapcsán megalázták úszósportunk régi nagy bajnokait.

Közeledik a kormányzati illetékesek által mindenféle leggel illetett világbajnokság, ami a hurráoptimista várakozások szerint fantasztikusan fog sikerülni és hat milliárd ember nézi majd, tehát ennek köszönhetően Bolíviától Uruguayon át Vietnamig az egekbe sző az érdeklődés a budapesti utazások iránt. Én nem vagyok jól fizetett szakember, akinek a pénzért előtte, utána és persze közben is meg kell indokolni, hogy ezt a 130 (150? vagy ki tudja mennyi) milliárdot jobb helyre nem is lehetne tenni, mint egy két hetes sporteseménybe. 

Egyszerűen csak realista vagyok, és tudom, hogy ez így egyszerűen nem igaz. De nem baj, szeretjük a sportot, jól fog esni a magyarokért szurkolni, és ugyan ki olvassa a külföldi újságokat, ki nézi a külföldi tévéket, hogy valóban az egész világon mindenki élőben tudósít-e kis hazánkból? Ha nem, az az ő bajuk, ők maradnak le erről a világraszóló buliról.

Az se baj, ha csak minket érdekel az egész, hiszen a magyar afféle úszónemzet. Valóban, ha a nagyvilágban igazán sokakat érdeklő sportágakat nézünk, az utóbbi időben jórészt úszásban tudtak vitézkedni a magyar sportolók. (Nem bántva ezzel a kajakosokat, vívókat, kézilabdásokat, természetesen, de a tények makacs dolgok.)

Sőt, már az első olimpiának is volt magyar úszóbajnoka, Hajós Alfréd személyében. Utána pedig még sok fantasztikus magyar versenyző tündökölt a medencékben. Világ- és Európa-bajnoki érmek, olimpiai dobogók sora jelzi, hogy évtizedeket ívelnek át a magyar úszósport hagyományai. S akkor a vízilabdások rengeteg bajnokát meg se említsük, akik nevét illenék felsorolni a budapesti világbajnokság kapcsán.

Tulajdonképpen teljesen érhető is lett volna a szándék, hogy szerepet kapjanak a megnyitóünnepségen. Igaz, kicsit későn szóltak nekik a hírek szerint, de a többségük pozitívan reagált a felkérésre- amit másnap aztán azzal vontak vissza, hogy a rendező szerint nincs rájuk szükség. Valóban, mi szükség van arra, hogy az úszósportot ünneplő megnyitón ünnepeljük egy kicsit a régi nagy magyar bajnokokat?

(fotó: Fortepan)

Az egész történet megalázó, ha a leírtaknak megfelelően történt. És bizony teljes mértékben hihető. Úgy bánnak ezekkel a remek sportolókkal, mint valami ócska kellékkel: ha kell, előrángatjuk, ha nem, mehet vissza a sufniba. A kapkodás nyilván része annak, hogy meglehetősen gyorsan kellett tető alá hozni a világbajnokságot. A túlvállalás sajnos nyilván többletkiadással is jár, de más dolog, hogy azzal nem foglalkozunk, ha a pénz nem kapja meg az illő tisztelet, és más, ha az emberek. Utóbbi riasztó, mert ezeket a megbántódásokat nem lehet olcsó gesztusokkal elfeledtetni.

A baj az, hogy beleillik az egész a tendenciákba. A sportoló akkor fontos igazán, amikor sikerei csúcsán van, és lehet vele büszkélkedni. (Puskás azért kivétel, mert egyrészt "világmárka", másrészt a mai magyar futballban aligha van bárki más, akiről beszélhetnénk helyette...) Akinek frissen szerzett arany lóg a nyakában, az bármit kérhet, odafigyelnek rá: Hosszú Katinka szavának is megnőtt a súlya Rio után, mint azt sok példából láthatjuk.

Aki valamikor a "kőkorszakban" lett a világ legjobbja, ki tudja milyen körülmények között készülve legyőzve mindenki mást, az már annyira nem számít, hiszen ő már a múlt. A régi kormányok idején szerzett aranyakat nem lobogtathatják a ma miniszterei. Legyünk hát belátóak velük szemben, legyünk tekintettel az érzéseikre: mindannyian szeretnének ott tolongani a budapesti vb-n érmet szerző sportolók mellett, és a sok nyugdíjas úszóversenyző csak rontja az összképet. 

Azt hiszem, az igazi bajnokok ilyenkor is példát mutatnak: mit sem törődnek azzal, hogy percemberek, a hatalom fényében sütkérezők most elfelejtik, félrelökik őket. Pár év múlva az olimpián, világbajnokságon szerzett érmek még mindig szépen csillognak, ám a mai menő politikusokat vagy elfelejtik, vagy dühödten emlegetik már csak...

Tovább