Személyes közügyek

blogavatar

Nem tudok nem tudomást venni arról, ami körülvesz.

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Gyerek mint reklámarc

A Nike egy alig 9 éves sráccal írt alá szponzori szerződést. Biztosan jó irány ez?

Shane Kluivert persze nem a semmiből bukkant fel, apja Patrick Kluivert, az Ajax, a Barcelona és holland válogatott egykori sztárcsatára. Nagyobbik fia maga is az Ajaxban játszik, Shane pedig a Paris Saint German kölyökcsapatában rúgja a labdát. Bizonyára ügyes és tehetséges, de tudjuk jól, az nem sokat számít, hogy valaki mit mutat tíz év alatt.

A kissrác (vagy segítői) által ügyesen menedzselt közösségi médiás jelenlét is feltűnő, Shane-nek több, mint százezer követője van az instagramon. Főzös videókat is megoszt a mindennapi dolgok mellett. Valami azt súgja, rajongói többsége vele egykorú, legalábbis nehéz lenne elképzelni, hogy valaki rákattan arra felnőtt emberként, hogy egy gyerek focis képeket oszt meg.

Nyilván a Nike számára is ez az ifjú követőbázis az értékes, s ezért írtak alá vele támogatási szerződést. Hiába megy az álszent duma, hogy nem akarják reklámmal bombázni a gyerekeket, a valóságban őket célozza rengeteg kampány. A gazdag nyugaton a kicsik ki tudnak ki könyörögni mindent a szüleiktől, így aztán például a sok sikerrajzfilm kapcsán iszonyú sok terméket tudnak eladni.

A ruházattal is jól lehet keresni, mert a hipszterek lassan pont elfordulnak a nagy márkáktól, a gyerekeknek viszont még más a menő. A Nike marketingesei sem bolondok, ha kilencéves reklámarc kell, akkor azt szerződtetnek, és akkor mindenki boldog: a kölyök keres, a szülei büszkék, a gyerekek megkapják amit akarnak, a cég meg kaszál.

Mondjuk az kicsit visszatetsző, hogy ezeket a cuccokat esetleg mélyszegénységben élő gyerekek varrják fejlődő országokban, akik el sem tudják képzelni, hogy kortársaik 20-30-40 dollárt fizetnek egy olyan pólóért, aminek elkészítéséért ők 1 centet kapnak. Bár a szavak szintjén küzdenek a gyerekmunka ellen a cégek, de a nyereség nagy úr: ha olcsóbban lehet gyártatni, több marad. És az ellenőrzést könnyen ki lehet kerülni: nem a nagy cég foglalkoztat gyerekeket, hanem a csúnya, gonosz alvállalkozója...

Szóval már az sem igazán szimpatikus, hogy a gyerekekre utaznak a cégek a reklámkampányaikkal. De a másik oldalról is eshet pár szó. Egy kilencéves gyerek (aki még nagyon gyerek...) aláír egy szerződést egy világcéggel, s onnantól kezdve úgy kell viselkednie mint egy felnőttnek. Hiába tetszik egy Adidas póló, abban már nem mutatkozhat. Folyamatosan meg kell osztania a tartalmakat Nike-ban feszítve, nincs lustulás meg hasonló. Kvázi dolgozni kell, pedig a tanulás mellett már most is sokat edz.

Rendben, ezt még esetleg el is lehet bírni, bár egy felnőttnek sem könnyű minden ilyen szerződéshez igazodni. De mi lesz, ha mondjuk a gyerek 12 évesen már nem lesz olyan kiugróan tehetséges a kölyökcsapatban? Ha a gyorsan változó ízlés okán már nem lesz annyi aktív követője? Ha fiatalabb reklámarc kell, s legközelebb egy nyolcéves tornász kislányra cserélik, aki mellesleg szuperül énekel? 

Nem hiszem, hogy könnyű lesz feldolgozni egy ilyen történetet. De ez a világcéget mit sem érdekli: fizet, amíg tart a szerződés, jó, ha nem, akkor vált. Pont úgy, mint a felnőttek világában. Ezt azért fel kell dolgozni. Nem mintha új sztori lenne, hogy egykori gyereksztárok nem tudják kezelni idősebb korukban sem az egykori sikereket, sem a kudarcokat. Nem kívánom hogy Shane is így járjon, de még annyira fiatal, hogy a fene meg nem mondja, mire viheti az életben. És lehet, nem a sport lesz a jövője, sem a Nike-szerződések, hanem valami egészen más, de értékes dolog. Csak ha közben végig az jár a fejében, "mi lett volna, ha...", bele is bolondulhat.

Nehéz dolgok ezek, és én bőven tartok tőle, túl kevesen gondolkodnak rajta. Persze, a cég ígérget fűt-fát, a szülőknek is jut a pénzből, s elég megnézni a gyerekszépségversenyes dokukat, hogy érezzük, bizony nem kevés esetben a szülők ambícióit valósítják meg a gyereket. Patrick Kluivert persze enélkül is egy név a foci világában, de gyanítom, nem Shane lesz az utolsó kilencéves reklámarc, s a többieknek esetleg a szülei nyomásával is el kell bírnia. 

Különös világot élünk. Tulajdonképpen irigykedhetnék arra, hogy én nem keresek annyit, mint ezek a gyerekek, fájhatna, hogy kilencévesen egy világcég sem keresett meg, de... Valahogy nem bírok emiatt keseregni.

Tovább

Világbajnoki álmok

Érdekes olvasni, milyen hihetetlen várakozásokat fogalmaznak meg a vizes vb kapcsán. Kár, hogy ezekből aligha fog túl sok dolog megvalósulni.

Már az úszás is zajlik a medencékben, s nyilvánvaló módon ennek köszönhetően nagyobb az érdeklődés külföldön is a budapesti történések iránt. Természetesen azt aligha várhattuk, hogy a műúszás és a vízilabda kösse le a nagyvilágot, de most eljött végre a Duna Aréna ideje.

Ám még ha örülnek is a magyar diadaloknak, sokan felvetik a kérdést, hogy pontosan hogyan jöttek ki a költségvetés számai, s erre ad magyarázatot a mindenhez rettentően értő Fürjes Balázs. Mint kiderült, nem az van, hogy az először mondott 25-40 milliárd forintos költségvetéshez kell mérni a mostani 130 (170?) milliárdot, hanem ahhoz, hogy az egész kerülhetett volna kétszer annyiba is.

Végülis ha így nézzük, amennyiben ötször annyi pénzhez hasonlítjuk, tiszta ingyen volt a rendezés. De azért jó lenne tudni, hogy mikor, ki és miért gondolta azt, hogy lehet nyugodtan hazudozni olyan összegekről az adófizetőknek, amiknek a fele (vagyis duplája) sem volt igaz. Fürjes szerint a nagy (és ezek szerint baromira titkos) kalkuláció az volt, hogy esetleg az ország GDP-jének évi fél százalékát kell rákölteni, ehhez képest "csak" 0,25 százaléknyit vertünk el rá.

Mielőtt Fürjes úr ujjongása előtt tisztelettel adózunk, jegyezzük meg, ez a nagyjából dolgozó és adót fizető négymillió munkavállalóra leosztva tízezer ember teljes évi munkájának eredménye: ennyit toltunk bele medencékbe, megnyitóünnepségbe, egyebekbe, három éven át. Nevetségesen kevés? Aligha. Főleg ha ezek szerint benne volt a történetben a duplája is, azaz húszezer ember csak azért dolgozott volna, hogy vendégül lássuk az úszóvilágot. Izé.

De van nekem egy nagyobb bajom. Én nem annyira a GDP százalékát nézném, hanem a hiányt. Mert ugyebár Magyarország bármennyire jól teljesít, egyelőre többet költünk, mint amennyit meg tudunk termelni, még úgy is, hogy a GDP két százalékára jutó ajándékpénz jön a sokat szidott Brüsszelből.  És ha a 2-3 százalékos hiányt nézem, akkor az a 0,25 százalék már nem is olyan nevetségesen kevés. Amikor kevés pénz jut más fontos dolgokra, hogy ne nőjön a hiány, vizes vb-re meg stadionokra nem sajnáljuk. Ha ez növeli ennyire a GDP-t, nosza, rendezzünk évente nyári olimpiát, és mind meggazdagszunk. Van aki beveszi ezt a mítoszt?

Természetesen a prémiumok elől sose el nem ugró szervezők növelik is a felkészülés legendáját, mert már a világ harmadik legnagyobb szabású sporteseményeként emlegetik a vizes vb-t. Pár hét, és lesz ebből nagyobb buli, mint egy olimpia, legalábbis a magyar szervezők fejében! Persze erről szólni kéne a nagyvilágnak is, mert a végén még elszalasztják...

Az ugyanis szimplán nem igaz, hogy több százezer embernyi külföldi rohanta meg Budapestet. Legyünk nagyvonalúak, jött mondjuk százezer ember, mind itt tölt 10 napot, mind elkölt napi 30 ezer forintot. Ez összesen 30 milliárd forint. Még megdobja a turizmust a hírverés ennek a duplájával, máris 90 milliárd forint a plusz. De ez még kicsit odébb van a 130 milliárdtól is.

Valamiről azért ne feledkezzünk meg a nagy ujjongások közepette, hogy micsoda óriási lökést ad Magyarországnak a világbajnokság. Sajnálatos módon ez csak egy sportesemény a sok közül, ami ebben az évben zajlik, s nem csak emiatt kerül be hazánk a hírekbe. Az, hogy születik pár világcsúcs, ugyanúgy magyarországi hír, mint amikor a kormányzat sajátos hangulatú kampányait ekézik. 

Tulajdonképpen miért várna bárki jóindulatú sajtót külföldön, amikor mi azzal plakátoljuk tele az országot, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt"? Nem kell meglepődni, ha az emberek nem a sporteseménnyel azonosítanak minket. S azon sem kell csodálkozni, ha olyan kommentár jelenik meg külföldön, hja, volt pénz a rendezésre, mert a németektől jön az EU-támogatás. 

Tudom én, hogy a szervezőknek rendszeresen a zemberek fejébe kell verni, ők fantasztikusan jól dolgoztak. Valamivel igazolni kell, hogy bizonyíthatóan ők jártak jól anyagilag. Hogy az országnak megérte-e a rendezés, nagy kérdés, és mindenki találni fog olyan statisztikát pro és kontra, ami őt igazolja. De aki az elmúlt rohamtempójú felkészülés során havi pár milliót szakított, az már boldog lehet. Főleg úgy, hogy most ebből kell bepótolni az elúszott olimpiai pályázat kapcsán betervezett jövedelmeket.

És nagy a boldogság, mert még ezt-azt szervezünk a jövőben, van még csapat a megyei bajnokságban aminek nincs új luxusstadionja, szóval érdemes nagy álmokat kergetni. Egy bizonyos körnek ugyanis minden vágya valóra válik...

Tovább

A tévés lóvék titka

A BBC fizetési listája érdekes, de vajon hogy nézne ki a magyar?

Olvasom, hogy felháborodást keltett az angol közmédia immáron nyilvános kereseti listája, ami itt böngészhető. A balhé oka elsősorban az, hogy a női tévések szerint egyértelműen kevesebbet kapnak férfi kollégáiknál, s ezért tüntettek is. 

Erről a témáról annyit, hogy a listán szereplő legnagyobb összeg Chris Evansé, aki valóban ötször annyit keres, mint a legtöbbet kereső nő- de a férfiak pénzének is többszörösét keresi, kiugróan magas a fizetése. Még a BBC elnöke is ötödannyit kap, szóval azért ha a nagy átlagot nézzük, aligha ötszörös a különbség férfiak és nők között.

Az összegek nagyságát pedig azért nehéz megítélni, mert a BBC azért nem egy kormányzati kifizetőhely, ahol minden szervilis újságírónak jut valami kis alamizsna. Világszínvonalú műsorok sorát állítják elő, sorozataik, szórakoztató vagy ismeretterjesztő műsoraik az egészen világon keresettek, tehát nem csak költenek, bevételük is van bőven a piacról. A sztárokat pedig meg kell fizetni, főleg úgy, hogy meg is szolgálják ezt. (A régi Top Gear csapatra, miután felálltak a műsorból, azonnal le is csapott valaki más gigafizetéssel.)

Szóval kotorászni éppen lehet a BBC legjobban fizetett arcainak és háttérembereinek zsebében, csak éppen nem érdemes- az a cég egyszerre közszolgálat és üzleti vállalkozás. Arról nem is beszélve, milyen múlt áll mögöttük, mennyit tettek a média megújításáért az évtizedek alatt. Mondhatni van egy bizalom irántuk és a műsoraik minősége iránt. 

Ami számomra izgalmasabb: de szívesen látnék egy hasonló összeállítást a magyar közmédia legjobban fizetett alkalmazottairól. Gyanítom, pár összeg láttán itt is leesne az állunk, és nem olyan figurákról beszélünk, akiknek műsorait az egész világon el lehet adni. Még itthon se egyeduralkodóak, és akkor enyhén fogalmazunk.

De az tuti, hogy önszántából soha senki nem fogja kiadni a fizetéseket a köztévéből. Ha perelnek az adatokért, akkor is foggal-körömmel fognak ragaszkodni a titkolózáshoz. Az indok, a verseny mindig röhejes ha közalkalmazottak, menedzserek fizetéséről beszélünk: akit a versenyszférából megkeresnek, az úgyis elcsábítható lesz pénzzel. Lám, a BBC sem omlott össze a nyilvánosságtól.

Másrészt tény, mi nehezen kezeljük azt, ha valaki nagy pénzt keres. Ez totális baromság, minden szférában más a fizetés. Meglehetősen naiv vagy szűklátókörű hozzáállás azt várni, hogy egy sikeres, eredményes tévés szakember annyi pénzt keressen mint egy utcaseprő. El kellene végre fogadni, hogy van, amit máshogy fizetnek meg. A focisták is csak labdát rugdosnak, mégis mennyi pénzt kapnak!... Hát ez ilyen.

Szóval önmagában engem a fizetések nagysága nem vág hanyatt. Az viszont sokkal inkább, ha kiderül, hogy nem kimagasló szakemberek, hanem tényleg "jó káderek" kapnak jelentéktelen munkákért sztárgázsit. Lássuk be, a közmédia nagyon sok pénzt felemészt minden évben, és olyan jó lenne tudni, kire és mire költenek mindannyiunk adójából. Igen, jogunk van tudni, mennyit kap egy menedzser, egy híradós, egy rendező. Na az lenne csak cifra mulatság, ha minden ilyet közzé tennének- de a közmédia nem éppen a közzé tevés médiája. Egyszer úgyis meg fog történni, és én máris kíváncsian várom, ki fog dühöngeni és ki magyarázkodni miatta...

Tovább

Mint akit elcsapott a villamos

Házhoz ment a pofonért a BKK a keménykedésével.

Szépen levizsgázott a Budapesti Közlekedési Központ, illetve partnere, a T-Systems a válságkezelési kommunikációból. De rossz úton járnak, akik a piaci cégek logikáját keresik a reakciók mögött: erről szó sincs.

A sztori ugye az, hogy élesítették az elektronikus bérletvásárlási rendszert, így aztán mostantól elvileg Pesten sem kell sorban állni a pénztáraknál, szépen megvehetjük online ami kell, s a mobilunkat felmutatva igazolhatjuk a bérlet meglétét. Itt azért jegyezzük meg, egy Budapesthez hasonló méretű város esetén hiába elvárás ma már egy ilyen rendszer, meglehetősen összetett követelményeknek kell megfelelni, tehát az, hogy nekiesnek a mindenben hibát keresők, kissé igazságtalan is lehetne.

A feltételes mód indokolt, mert a rendszer hiányosságaira rámutatók éppen hogy nem mondhatók gonosztevőknek, sőt. Pont ők azok, akik olyan visszajelzéseket küldenek a cégeknek, amelyek segítenek a szolgálatás biztonságának, rendelkezésére állásának javításában. És ha igazak az első hírek a nem titkosított jelszavakról, egyszerű átírással olcsóbbá tehető bérletekről, akkor a rendszer legalábbis messze állt a hibátlantól.

Ehhez képest persze kiáll a BKK vezére, elmondja, hogy minden hibátlan, és a "rosszindulatú támadók" mind törvény előtt fognak felelni. A fejlesztő T-Systems is okoskodik, keménykedik, naná, ők sem akarták felvállalni hogy a sokmilliós rendszernek gyermekbetegségei vannak.

Addig csak magyarosan komikus volt a történet, amíg heherészni lehetett azon, mennyire próbálják magyarázni a bizonyítványt. De aztán kiderült, éjszaka vitték be a készenléti rendőrök azt a 18 éves srácot, aki a böngészősor átírásával 50 forintért vehetett bérletet, amit bejelentett a BKK-nak, mint hibát. Nagy nyeresége aligha lehetett belőle, mert Pesttől 300 kilométerre követte el gyalázatos tettét, de majd a rendőrség mindent jól kivizsgál.

No erre jött a népharag, ami gyakorlatilag a földbe gyalulta a BKK-t, a T-Systems-et, de még a T-Systems német anyacégének Facebook oldala is magyarok dühöngésével van tele. Hirtelen leblokkoltak a nagy cégek agytrösztjei, jött az egymásra mutogatás, ki is a feljelentő, meg a duma, hogy "egy szint felett" kötelező a feljelentés, egyébként is ismeretlen tettes ellen tették, ők nem tudhatták hogy 18 éves jóhiszemű diák, és így tovább. Igaz, kicsit fura, hogy pár nappal korábban Takács József, a T-Systems biztonsági igazgatója azt állította, hogy "személyesen tett büntetőfeljelentést az egyik súlyos hibát kimutató és azt bejelentő felhasználó ellen", ami nem egészen ugyanúgy hangzik. Nyilván az újságíró értett mindent félre, naná.

Hát kérem szépen, akkor mutassunk rá, hogy a BKK nem üzleti alapon működik. Az oda pottyantott politikai kinevezettek pénze nem lesz több vagy kevesebb attól, hogy hatékony és eredményes céget vezetnek vagy sem. Nem a számok a lényegesek, hanem az, hogy mit tudnak magukról kommunikálni az őket kinevezők felé: ha magyar narancs kell, lesz magyar narancs! Olyan, amilyen.

És ez a logika magyarázza, hogy számukra nincs etikus hacker meg jószándékú hibabejelentő. Rossz sajtó van, amiért magyarázkodni kell a főpolgármesternek. Ha valaki csendben feltöri a rendszert és kárt okoz, de nem tudja meg a nyilvánosság, az belefér, majd elkenik a jelentések közt, és a T-Systems ezek elhárításáért is kiszámlázhat valamit. Még prémium is lehet a kiberháború frontján tanúsított bátor helytállás következménye.

Az online bérlet bevezetésével az éves beszámolóban fel lehetett volna vágni a városvezetés felé, ők úgysem tudják a hivatali autóikkal és a sofőrjeikkel, hogy eszik-e vagy isszák. Annyi volt, amennyi, biztos az a jó ár, ha egy ilyen fantasztikus tapasztalatú cégvezető menedzselte le a bevezetését. És a feljelentősdi pont ezért volt üzenet: nem érdekelnek a javaslataitok, majd mi azt tudjuk, mire verünk el pár száz milliót. Aki rossz hírünket kelti és rontja a pozíciónkat, az mindenképpen ellenség, szándéktól függetlenül.

Ha valaki ennek a Dabóczinak az életrajzát megnézi, azt láthatja, tele van diplomával, képzéssel, komoly szakmai tapasztalattal. És ezek után felmerülhet sokakban a kérdés: mégis csak ennyi józan esze van? A választ mindenki maga adhatja meg, a történtek alapján. Nyilván úgy tűnhet, hogy ezek már annyira el vannak szállva a saját menedzserképességeiktől, hogy azt hiszik, nekik mindent lehet, és ha úgy tetszik, akkor a fehérről is elmondhatják, hogy fekete.

Ezért vélhetik úgy sokan, ezek most saját dugájukba dőltek, mert pont abból kapták a legtöbbet, amitől irtóztak: a rossz sajtó, az emberek haragja miatt nyilván egész nap magyarázkodtak. Nem az a baj, ha az újságoknak kell nyilatkozni, az kellemetlen igazán a doktoruraknak, ha hebegnek-habognak a telefonba a főpolgármesternek, hogy nem úgy gondoltuk mi ezt a dolgot azzal a sráccal... Aztán megjelentek az első mentegetőzések is, még az is le lett írva, hogy "elnézést". Hihetetlen!

Most pedig már nincs jó lépés. Menjen tovább az eljárás? Pár hónap után derüljön ki, hogy a 18 éves "hacker" semmilyen kárt nem okozott, semmit nem nyert, és nincs ügy? Vagy gyorsan vonjanak vissza mindent? Azzal meg a saját korábbi kiállásukat hiteltelenítenék totálisan. Az meg nekik fájhat, mert nem kell örökké ott maradni a zsíros állásban, és erre a történetre sokáig fognak emlékezni.

Rájuk ég ez a "válságmenedzselés", ami az elektronikus bérletek egyébként teljesen marginális ügyéből kommunikációs katasztrófát csinált, s úgy verte őket pofán a népharag, mint egy elszabadult villamos. Versenyszférában nehéz lesz elmagyarázni, hogy profi menedzserként miért nem jöttek rá, teljesen rossz módon próbálták kezelni a problémákat.

Azért ne sajnáljuk őket, mert ha valamikor menniük is kell, fognak nekik más, fontos beosztást találni. Először itt-ott bedugják őket cégek elnökségébe pár százezerért, aztán amikor minden elfelejtődött, megint jöhet a vezérség valahol. Feltéve, hogy van még pár jóbarát a hatalmasok között, akik egy ilyen fantasztikus tudású szakembert nem hagyhatnak parlagon. De azért mégis jó lecke lehet, amikor pár ezer nethuszár tanít móresre valakit, aki azt hiszi, tévedhetetlen és érinthetetlen.

Tovább

Beragadt diplomák

Elgondolkodtató az egyetemisták nyelvtudásának hiánya.

Egy friss hír szerint csak tavaly közel tizenkétezer(!) diplomát nem adtak ki azoknak a hallgatóknak, akiknek a nyelvvizsga hiányzik ehhez. Ez azért derekasan nagy szám.

Azt azért csendben megjegyzem, sok egyetemista talán nem is érzi, hogy tulajdonképpen épp csak a diplomáját nem kapja meg az átkínlódott évek után. Láttam én is ismerős fotóját, ahol a családja körében mosolyog a diplomaátadó után, miközben valójában csak valami igazolást kapott. Nem is értem, miért lehetnek ott a ceremónián? Azért hirtelen súlya lenne annak, hogy diplomája van az embernek vagy valami kevésbé értékes papírja, ha azt mondanák, bocsi, ide csak az jöjjön, aki tényleg diplomát szerzett. A látszatra ügyelnek leginkább, a cuki kis kalapok már nálunk is fontos részei az ünnepnek, pedig nem az teszi a diplomást.

Az egész egyetemi élet súlytalanná vált, persze, a megajánlott jegyekkel, a nevetségesen egyszerű vizsgákkal. Boldog-boldogtalan ücsörög a felsőoktatásban, s mondani sem kell, amint aztán valami kihívással találják magukat szemben -mint mondjuk egy nyelvvizsga vagy egy kicsit nehezebb szigorlat-, jönnek a problémák.

Meglehet, mégis nekik van igazuk. Ha a munkaerőpiac sem vár el valódi diplomát és értékes tudást, ugyan minek törjék magukat? Az ember szépen ellavírozgat az igazolásával, ami bizonyítja, pár évet eltöltött a felsőoktatásban, és mindenki boldog. Ami kell sok "kvalifikált" munkakörhöz, azt egy idomított majomnak is meg lehetne tanítani, hát még olyannak, aki látott belülről egyetemet! A diploma kimondott elvárás, de sok helyen fel se tűnne, hogy valóban van-e és honnan.

Szóval ilyen szempontból megértem azokat, akik nem izgulják túl a diploma van vagy nincs kérdését. A kormány mintha idegesebb lenne, indulnak a diplomamentő programok, de azok újabb és újabb határidejei jelzik, valójában van egy olyan réteg, aki nem is vágyik arra a papírra. És kész. Ha ezt az egészet nem sikerül máshogy kezelni, nyugodtan el kellene fogadni, hogy sok ember nem szerzi meg a diplomáját. Ha van arra előírás, hogy mit kell ilyenkor visszakérni, hajtsák be és ennyi. Érezni kéne, hogy egyetemistának lenni, pláne államilag finanszírozott képzésben, egy vállalás. És ennek része kellene lenni annak is, hogy aki nem teljesít, az visszatérít.

A keménykedés után pedig ugorhatunk a második részre: hogy a fenébe nem tudnak nyelveket a fiatalok? Annyifélét olvastam már, ami ezzel foglalkozik. A magyar nyelv eltérései az angoltól, némettől, az, hogy nálunk kütelező szinkronizálni, alacsony színvonalú az oktatás, nem költünk a segédeszközökre, és így tovább. 

Ez mind komoly érv, de a kellemetlen helyzet az, hogy bármekkora kihívás is egy nyelv megtanulása, pár százezren, akik kénytelenek voltak szerény képzettséggel külföldön szerencsét próbálni, mégis megbirkóztak vele. Pedig magyarok voltak, sokuknak érettségije se volt, nem tudtak rangos tanfolyamokat finanszírozni, mégis meg tudták oldani. Meglepő, nem?

Ha kell, akkor bizony megy a nyelvtanulás mindenkinek. A kell a kulcsszó: manapság az egyetemeken semmi nem "kell", semmi nem "fontos". Vélhetően sok középiskolában is ugyanígy van. A diákok elücsörögnek az órákon, valami egyetemre úgyis bekerülnek, ha nem, az sem baj. Noha tervezik, hogy hamarosan már a felvételihez is nyelvvizsgát követelnek meg, sokakat az se fog zavarni: ha nem gond a beragadt, elúszott diploma, az se lesz gond, hogy már az egyetemig se jutnak el. Elég megnézni, milyen sokan kihullanak még bőven a záróvizsgák előtt, és nem megy tönkre az életük. Aki komolyan gondolja, az ma is megtanul legalább egy nyelvet jól az érettségiig- s sokan közülük már nem is magyar egyetemre mennek tovább. Őket például nem kell "megmenteni" senkinek kedvezményes programokkal.

Lehet, hogy egészen át kell értékelnünk, mit gondolunk tanulásról, diplomáról- nem azért, mert mi változunk, hanem mert a fiatalabb generáció áll hozzá ehhez a kérdéshez egészen máshogy, mint mi. Van, aki közülük is céltudatos, és nem csak a minimumot, hanem jóval többet teljesít, míg mások egyszerűen nem látják, miért fontos ez. S ki tudhatja, hosszú távon ki ér célt, ilyen vagy olyan úton?...

Tovább