Nem érdekel engem, hogy az EU vizsgálja-e a felcsúti kisvasút megtérülését. Ha igen, majd piszmog rajta pár hivatalnok, és az alapvetően nem különösebben értelmes, merev szabályozás miatt úgyis az lesz a vége, hogy a magyar partner válaszol, aztán lezárják az ügyet. Nem fog történni semmi, mert soha nem történik semmi.

És persze az után sem történik semmi, hogy pár, nem a kormányzati médiában dolgozó újságíró neki szegezi a kérdést valamelyik politikusnak egy sajtótájékoztatón. Ők is el fogják mondani hogy minden szabályos és rendben levő, és hiába gondolja valaki a sajtómunkások közül, hogy most kellene durván beszólni neki, csendben hallgatják az érvelést azok is, akik ellenzékiek. A lakájmédia dolgozói pedig pont ugyanúgy tudják, mitől olyan szánalmas ez az egész, ami nagyszerűen illusztrálja, hogy mennek nálunk a "fejlesztések", de ők hivatalból kussolnak.

Szóval a jogkövetkezményekkel nem foglalkozok, mert azok nem lesznek. Én azt a világot szeretném megérteni, ami így működik, így működhet. Hogy komolyan gondolja valaki több száz millió forintért egy vasút megépítését, miközben tudva tudja, napi 28 utas várható- optimista becslés szerint.

Építjük a semmiből semmibe vezetőt kisvasutat egy maroknyi érdeklődő kedvéért, miközben mindenki tudja, az egész értelmetlen, mert olcsóbb lenne venni 2 minibuszt és ingyen hozni-vinni azt a pár embert, ráadásul háztól házig. 28 ember értelmezhetetlenül kevés egy ekkora fejlesztéshez. És hirtelen azt sem tudom, hány millióba kerül nekünk a kisvasút fenntartása. Csak úgy viccből, milyen mókás lenne ha egyik napon az utasoktól olyan jegyárat kérnének, ami arányban áll az építés és fenntartás költségeivel: "Felcsút-Alcsút retúr, 278 ezer forint lesz..."

Az EU-tól kapott 2 millió euro nem akkora összeg, nem raknánk rendbe ennyiből az egészségügyet és az oktatást. Mondhatni, bagatell. A bántó az, hogy kisembernek viszont mocskosul nagy pénz ez. És azért keverem bele a magánembereket a sztoriba, mert úgy fest, néhány magánember költséges hobbiját finanszírozzuk időnként közösségi pénzből. Kinek lehet ezt? És miért? Tényleg ezt szavaztuk meg?

Egy ilyen látványos, szem előtt levő projektnél is a szemünkbe röhögnek: megtehetjük, és meg is tesszük, üzenik mindannyiunknak. És megteszik még máshol, más ügyekben. És még van, aki csodálja, mi bajunk van nekünk az országgal. Az elfolyó pénzekkel, a pimaszsággal, a cinizmussal. 

És persze az ember eltöpreng, én mit tennék abban a helyzetben, ha részt vehetnék ebben a vérforraló pénzszórásban. Legyenek erkölcsi aggályaim? Ugyan minek? Hiszen megjelennek ezek a hírek, mindenki tudhat róla, mi megy nálunk. Mindenki látja a kaján vigyort politikusaink arcán, akik csak legyintenek pár akadékoskodó kérdésre, akik tudják, soha senki nem fogja őket felelősségre vonni.

És az emberek ezt elfogadják, sőt, tapsolnak, felvonulnak, kiállnak országunk "felvirágoztatói" mellett, akik az EU pénzét, amiből épülhetne megannyi hasznos dolog, ilyesmikre költik. És teljesen elfogadhatónak tartják azt is, hogy az MNB vagyonának átjátszásakor megpróbálják törvénybe iktatni, hogy elveszíti közpénz jellegét. És a szóvivő erről beszélve annyit reagál: "Sikerült?" 

Szóval miért is kellene ragaszkodnom valamiféle magasabb rendű erkölcsiséghez, tisztességhez? Hiányzik valakinek? Ha több száz millió forintról, netán milliárdokról van szó, akkor szemmel láthatóan minden lopást, pénzszórást szépen el lehet kenni. Mintha ez lenne a dolgok rendje. Hát, ha ez, akkor csak egyet tehetünk: valamelyik hétvégén beállunk a sorba, jegyet váltani a felcsúti kisvasútra. Legalább így részesülök abból a kidobott pénzből, mert tuti, hogy többe kerül az országnak az utazásom, mint amennyit fizetek érte. Minden út tiszta nyereség a számomra. Csapást mérek a közvagyon herdálóira. Egyike leszek a 28-nak! S az sem érdekel, hogy ezzel a kormány szekerét tolom, mert így növelem a vonal kihasználtságát: az ugyanis sehol, senkinek nem számít. Napi nulla fővel is pont ugyanazt mondanák, mint ötezerrel.

A 28-as mozgalom rólam szól, senki másról. Nem érdekel, valaki más kedvet kapna-e, mert szemmel láthatóan a többségnek minden jó így, ahogy van, kisvasúttal. A többiek meg jártatják ugyan a szájukat, de vagy alig hallják meg a szavukat, vagy eleve hiteltelenek. Csak az számít, hogy én hogy viszonyulok ehhez az egészhez- mások intézzék el magukban ahogy tudják. Mert mindannyiunknak volna mit átgondolni. Már ha érdemes egyáltalán gondolkodni, vagy hagyjuk a fenébe az egészet, és nézzük inkább az elsuhanó romantikus alcsúti dűlőket a vonat ablakából...